Szent Babilász felszentelt vértanú

A szent és istenfélő Babilász az antiochiai egyház főpapja volt. Szellemi nyáját jól kormányozta, a híveknek példaképe volt minden jóban. Egy pogány ünnepen Babilász összegyűjtötte az antiochiai keresztényeket a templomba, hogy vérontásnélküli áldozatot mutassanak be Istennek. Ugyanakkor tanította a híveket az igaz hitre, buzdította őket az egyház melletti hűséges kitartásra. Déciusz császár, visszatérve a pogány ünnepségről, a keresztények temploma felé vette útját. Szeretett volna ott kíváncsiságból szétnézni, szerette volna a szent templomot beszennyezni. Babilász főpap a templom ajtójában várta és nem engedte meg, hogy Isten házába belépjen. Egyben megrótta a császárt bálványimádása miatt. A császár, látva a jelenlevő keresztényeket, nem akart erőszakosan a templomba lépni. Kísérői előtt megszégyenítve, palotájába ment.

Bosszújában megparancsolta, hogy másnap gyújtsák fel a keresztények templomát. Katonái megtették ezt. Babilász főpapot is magához hivatta. Szemrehányást tett neki előző napi viselkedéséért. Kíváncsi kérdéseket is feltett a keresztény hitről. Ezután következett a szokásos módszer. Először hízelgésekkel és ígéretekkel akarta rávenni a szent főpapot a bálványimádásra. Nem ért el vele semmi eredményt. Súlyos láncokat tétetett utána a főpap nyakára és lábaira, így akarta a városon körülvezetni. A főpap mellett volt három édestestvér fiú: Urbán, Prilidián és Apolloniosz. Babilász tanította őket, és úgy tartotta, mint saját fiait. A császár a főpapot börtönbe záratta, a három fiút magához hivatta, majd anyjukat Krisztodulát is. Hízelgéssel próbálta a gyermekeket bálványimádásra bírni. Mivel ezt megtagadták, anyjukkal együtt megverette őket. Kínzásul a főpapot és gyermekeket fára függesztették és tűzzel égették. A súlyos kínzások után a főpap és a gyermekek karddal lefejezve haltak meg. Az anyát szabadon engedték, ő ezután békében fejezte be életét. A szent főpap testét, kívánsága szerint, a keresztények azokkal a láncokkal temették el, amit a testén viselt. Vele temették el a három vértanú gyermeket is. Mindezek 251-ben történtek.


A másik Babilász vértanú és 84 gyermek vértanú

Mazimián császár Nikomédiában lakott, hogy ott üldözze a keresztényeket. Az üldözések idején a keresztények közül sokan elrejtőztek. Nem tartották magukat erősnek a kínzások elviselésére. Egy napon a császárnak jelentették, hogy az egyik rejtekhelyen egy idős, Babilász nevű keresztény ember tartózkodik. Azzal vádolták, hogy a gyermekeket a bálványok megvetésére tanítja, és arra, hogy ismerjék meg az igaz Istent. Az idős embert elfogták és tanítványaival együtt a császár elé kísérték.

Mazimián kérdőre vonta Babilászt tanításai miatt. Keresztény okossággal tele válasza miatt a császár 4 katonának megparancsolta, hogy verjék meg Babilászt. Utána kövekkel verték testét. Végül, súlyos terhet akasztva nyakába, börtönbe vetették. Ezek után a császár elé vezették Babilász 84 gyermektanítványát. Először hízelgésekkel próbálta őket rávenni, hogy imádják a bálványokat. A gyermekek nem válaszoltak szavára semmit, hanem sűrűn egymásra néztek. Megvallották aztán keresztény hitüket és kijelentették, hogy nem akarnak a bálványoknak áldozatot bemutatni. A császár, látva, hogy nem megy velük semmire, a gyermekeket is börtönbe vetette. Tanítójukat, Babilászt felfüggeszttette és vasvesszővel verette. Miután látta, hogy keresztény hit megvallásában állhatatosak, mindnyájukat halálra ítélte. A vesztőhelyen először Babilásznak vették fejét. Utána lefejezték mind a 84 gyermektanítványt. A keresztények az éjszaka folyamán eljöttek, és csónakba helyezték a szent vértanúk földi maradványait. Kivitték őket Bizáncba, eltemetve három ládában, dicsérvén és áldván Istent.


Szent Hermionia vértanúnő

Szent Lukács elbeszélése szerint, az etiópiai főembert megkeresztelő Fülöp apostolnak 4 lánya volt. Szüzek voltak és prófétáltak. (Apcs. 21,9.) Hermioniának hívták. Ő, testvérével együtt elutazott Ázsiába, és ott, Szent Pál apostol tanítványának Petroniusnak lett a tanítványa. Értett a gyógyítás mesterségéhez. Ezért sokan felkeresték, ő pedig gyógyította őket testi és lelki betegségeikben Jézus neve segítségül hívásával. Akkoriban Traján római császár a perzsákkal háborúskodott. Jelentették neki, hogy Hermionia keresztény nő. Magához hivatta azért kihallgatásra.

Először igyekezett hittagadásra bírni. Mivel ez nem ért célt, megverette a leányt. Szenvedéseiben látomása volt: Jézus erősítette meg szenvedéseiben. A császár ezek után szabadon engedte. Hermionia vendégfogadót létesített. Ott fogadta a betegeket és testileg-lelkileg gyógyította őket. Traján császár utóda Hadrián, újra maga elé idézte a szent leányt. Bátor hitvallásáért kegyetlenül megverette. A kifáradt ütlegelőket újak váltották fel. Ezután forró olajjal telt üstbe dobták. Imádságára a tűz kialudt, az olaj szétfolyt, Hermionia pedig sértetlenül jött ki az üstből. A császár parancsára még forróbbra hevítették fel az üstöt. A vértanúnő úgy érezte magát benne, mintha harmatban ülne. Végül, ruhátlanul megtüzesített vastepsire fektették. Isten angyala a tüzet kioltotta alóla, de előbb a tűz sokakat megégetett a körülállók közül. A szent leány, mintha zöld füvön állna, dicséretet mondott Istennek. Ezután a vértanúnő úgy tett, mintha áldozni akarna Herkulesnek. A császár örömmel kísérte a pogány templomba. A vértanúnő imájára Isten nagy vihart támasztott. A pogány templom minden bálványa leesett és összetört. A haragvó császár lefejezésre ítélte a leányt. A vesztőhelyre két katona kísérte, akik erőszakoskodni akartak vele. Büntetésből kezük elszáradt. Ekkorra már hittek Krisztusban. Kérték Hermionia imáját, hogy Isten vegye őket Magához még a vértanúnő előtt. Ez meg is történt, utána a vértanúnő saját magáért imádkozott. Eközben békességben meghalt azon a helyen. Néhány istenfélő keresztény elvitte bolttestüket, és Efezusban tisztességes helyen eltemették, dicsérve Istent.


Szent Ida     özvegy † ~ 813


Az Istenlátó Mózes próféta

Az Istenlátó Mózes Egyiptomban született. Mivel a fáraó parancsára szülei nem akarták vízbe fojtani, három hónapig rejtegették. Végülis egy kosárban a Nílus folyóra tették, de a fáraó leánya magához vette és felneveltette. Mózes, a fáraó udvarában az egyiptomiak minden bölcsességét megtanulta. Felnőtt korában menekülnie kellett. Egy alkalommal, apósa nyáját legeltetve, parancsot kapott Istentől az égő csipkebokorból. Az lett a feladata, hogy vezesse ki Isten népét Egyiptomból és vezesse be az Ígéret földjére. Mózes, bátyjával Áronnal együtt elment a fáraóhoz, hogy Isten parancsát hirdessék neki. A fáraó eleinte hallani sem akart a zsidó nép elengedéséről. Miután azonban Mózes szavára Isten 10 fájdalmas csapással verte meg Egyiptomot, a 10. után a fáraó elengedte a népet.

Mózes vezetésével csodálatosan keltek át a Vörös-tengeren, majd elindultak az Ígéret földje felé. 40 napi böjtölés után a Sínai hegyen Mózes meglátta a fényességben Istent, amennyire ember Istent képes meglátni. Ugyanakkor Istentől két kőtáblát kapott. A rajta isteni kézzel írt parancsokat ki kellett hirdetni a népnek. A vándorlás közben Isten népe sokszor került nehéz helyzetbe. Mindannyiszor Mózeshez fordultak. Ő közbenjárt értük Istennél és a problémák megoldódtak. Mózes imájára a nép az ellenséges törzsek támadásait is legyőzte. A vándorló nép olykor Mózes ellen, de Isten ellen is fellázadt. Isten büntetését kellett érte elviselniük. Mózes 40 évig vezette népét a pusztai vándorlásban. A nép lázadó tagjai nem mehettek be az Ígéret földjére. Isten erejében való kételkedése miatt, Mózesnek is ez lett a büntetése. Isten rendelkezéséből fel kellett mennie a Nébó hegyére. Onnan megláthatta az Ígéret földjét. Ugyanott halt meg 120 éves korában. Sírját máig sem ismeri senki. Életét és tetteit az ószövetségi Szentírás „Mózes 5 könyvében” olvashatjuk.


Szent Notburga     szűz † 1313


VITERBÓI SZENT RÓZA szűz, III. r. (kb. 1230-1252)
Nevét az 1166-ban elhunyt Palermói Szent Rózától kapta. Születési éve bizonytalan. Már gyermekkorában böjtölt, vezekloinget viselt, buzgón imádkozott s állítólag imájára halott nagynénje újraéledt. Megjelenése tisztaságot sugárzott. Kertjükben remetelakot rendezett be, oda vonult imádkozni. Az o életében is szerepel a rózsacsoda-legenda, akárcsak a XIII. század másik két ferences III. rendi szentjénél: Árpádházi Szent Erzsébetnél és Szent Zitánál. Súlyos betegségében meglátogatta a Szuzanya és az o buzdítására ferences III. rendi ruhát öltött. Rövidesen rá megjelent neki a Megfeszített Krisztus. „Ó Jézusom, - kiáltott fel - miért vagy ilyen állapotban?” Az Úr válasza: „Az emberek iránti nagy szeretetem miatt.” - És ki kínzott meg ilyen rettenetesen? - A bun - hangzott a felelet. Róza erre magára ütött, miközben ismételte: A bun, a bun... Majd kereszttel a kezében végigjárta Viterbo utcáit, s a keresztre feszített Úr Jézusról és a bunrol mondott megindult szavakat. Isten a bunbánat hirdetése mellett azt a feladatot is bízta Rózára, hogy az embereket a pápához való huségben megerosítse. Abban az idoben Itália nagy részét megosztotta II. Frigyes császár harca a pápa ellen. Az egyes városállamok is hadakoztak egymás ellen, a pápapárti welfek a császárpárti ghibellinek ellen. IV. Ince pápa idejében az I. Lyoni (és XIII. Egyetemes) Zsinat 1245-ben kiközösítette a császárt esküszegés, szentségtörés, eretnekgyanússág és az Egyház elnyomása miatt. Frigyes azonban annál hevesebben támadott. Az egyházi állam meghódítására törekedett. Viterbo is uralma alá tartozott. Róza sokat imádkozott az Egyház békéjéért, ugyanakkor a pápa iránti huségre buzdította a lakosságot. II. Frigyes katonái ezért eluzték a városból, rokonait is számuzték Sorianoba. (Egyes beszámolók arról szólnak, hogy itt, Sorianoban Rózát eretnekséggel vádolták, s o, hogy igazát bizonyítsa, kész volt máglyára menni, ahol három órán át volt a tuzben, de épségben maradt.) Megjövendölte a császár közeli halálát, ami 1250-ben következett be. Ezután visszatért Viterboba, ahol mint a város szabadsághosét fogadták. Szeretett volna bejutni a Rózsákról nevezett Szuz Mária monostorba, (egyes szerzok klarisszákat emlegetnek), de szegénysége miatt nem vették föl. Megjövendölte, hogy halála után mégis be fog jutni a rendházba. Két évig élt még kerti remeteházában, 1252. márc. 6-án halt meg. Holttestét, mely kellemes illatot árasztott, csodás fényesség ragyogta be. Két és fél év múlva testét felvették sírjából s épségben találták. Abba a Szuz Mária templomban temették el, ahova jövendölése szerint be kellett jutnia. A templom azóta az o nevét viseli. A város lakói ettol kezdve ünnepét zsolozsmával és szentmisével ünnepelték, de évszázadok óta fennálló tiszteletét végül is XI. Ince pápa (1680 körül) terjesztette ki az egész Egyházra.

Imádság:
Istenünk, te Szent Rózát megajándékoztad a lelki erosség és a ragyogó ártatlanság ajándékával. Add nekünk, hogy erényeit követve itt a földön, egykor vele együtt az örökkévaló örömökben részesülhessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Rozália     szűz † ~ 1166


Szent Teodóra, Miana, Juliána és Kionia vértanúk

A szent vértanúk Kandavlja városából valók voltak és Mazimián császár uralkodása alatt éltek. Krisztus megvallásáért megkötözték és különféle kínzások alá vetették őket. Testüket először úgy megszaggatatták, hogy csontjaik kilátszottak. Ezután bezárták őket egy igen felhevített fürdőbe. Ajtaját királyi pecséttel látták el, hogy a vértanúk ki ne jöhessenek. Isten angyala azonban kihívta őket és a lepecsételt ajtón át sértetlenül jöttek ki. A katonák megfogták őket és kivezették a városból. Ott, kérésükre időt adtak nekik az imádságra. Hosszasan imádkozva hálát adtak Istennek, hogy Krisztusért kínokat szenvedhetnek. Ezután a katonák testüket darabokra vagdalták, térdüket összetörték, és végül mindnyájukat a tűzbe vetették. A tűzben örömest adták vissza lelküket Istennek 305-11 között.