Oszlopos Szent Alip atya
A paflagoniai Adrianopoliszban született. Egy idő után meghalt édesapja, édesanyja ezután egyedül nevelte. Később nevelésre a helybeli püspökre, Teodorra bízta. Előhaladva főleg a Szentírás ismeretében és minden jó erkölcsben és viselkedésben, kedves lett Isten és az emberek szemében. Ezért a püspök diakónussá szentelte. Egy idő után a magányosságra vágyott és elhagyta szülővárosát. Püspöke kerestette és így kénytelen volt visszatérni házába. Ezután újra kereste a magányosságot. Egy, városon kívüli sírboltban lakott, és kiűzte az ott tartózkodó gonosz szellemeket. Ezután egy oszlopon élt 53 esztendeig. Tűrte a hideget és hőséget és más kellemetlenségeket, harcolva a szenvedélyekkel. Nagy tökéletességre jutván, félelmetes lett a gonoszlelkek számára. Sok csodát tett és a jövendőbe is belelátott. Halála előtt 14 évvel lábai úgy megbetegedtek, hogy nem tudott állani, hanem feküdt. Herakléosz császár uralkodása idején (610-41) fejezte be életét.
Szent Jakab remete
Szíriában élt remete életet az V. században. Először egy remeténél élt valamennyi ideig, és tőlük tanulta el a vezeklő élet szabályait. Aztán külön ment tőlük egy kis házba és egy ideig ott élt magányosan. Miután azt érezte, hogy nagyobb vezeklésre is vállalkozhat, egy kis, terméketlen, lakhatatlan hegyen töltötte el vezeklések között élete utolsó idejét. A szabad ég alatt élt, kitéve a természet szeszélyeinek. Mindent türelemmel viselt. Isten megáldotta őt csodatevő, látnoki képességekkel. Sok csodát tett ezek segítségével, még az általa megáldott víz is gyógyító erővel bírt. Híre messzire elterjedt. Az emberek mindenféle fajtája kereste őt áldásért, jó tanácsért és gyógyulásért, 457 után halt meg.
Szent Konrád püspök és hitvalló, † 975.
PORTO MAURIZIÓI SZENT LÉNÁRD ferences népmisszionárius (1676-1751)
*Imperia, 1676. december 20. +Róma, 1751. november 26.
Leonardo da Porto Maurizio Észak-Itáliában, a mai Imperiában született. Az északi hegyvidék lakóiról azt tartják, hogy kemény, komoly emberek. Lénárd szülei, Domenico Casanuova és Anna Maria Benza továbbadták e tulajdonságokat fiúknak, Paolo Girolamónak. Paolo volt ebből a házasságból az egyetlen gyermek; anyja két évvel fia születése után meghalt. Apja második házasságából hét gyermek született; közülük ketten követték Lénárdot a ferences rendbe.
Paolo öt évig tanult a jezsuiták római kollégiumában. 1697. október 2- án belépett a ferencesek közé. Ekkor kapta a Lénárd nevet. Novíciusi évét a Szabin hegyekben lévő Santa Maria in Ponticelli kolostorban töltötte. Tanulmányait a római Szent Bonaventura kolostorban fejezte be és 1702. szeptember 23-án pappá szentelték. Ezután a filozófia tanára lett, nemsokára azonban súlyosan megbetegedett. Levegőváltozásra Nápolyba, majd szülőföldjére küldték, ahol meg is gyógyult. Ígéretet tett, hogy minden erejét az akkoriban virágkorát élő népmisszió szolgálatába állítja.
1704-től 1709-ig a szülőföldjén tevékenykedett, majd a haláláig, több mint negyven éven át népmisszionárius volt. Végigjárta egész Észak- és Közép-Itáliát. Egy ideig a Firenze melletti San Francesco al Monte kolostorhoz tartozott. 1715-ben Firenze közelében megalapította a Santa Maria dell'Incontro házat. 1730-tól Rómában volt a székhelye.
Teljes odaadással törekedett arra, hogy hivatása eszményeit megvalósítsa. Amint korának aszketikája megkívánta, számtalan aszketikus gyakorlatot végzett, de fő célja mindig Isten tetszésének elnyerése volt, a fő eszköz hozzá pedig a belső kapcsolat Istennel. Szerfelett fontosnak tartotta a szemlélődést. Szüksége volt a Valdarno kimagasló csúcsán épült Incontro magányosságára, amelyhez mindig visszatért. Incontrót olyan helynek nevezi, ,,amely félelmet és egyben áhítatot lehel''; félelmet a bűnösségével való szembesülésben, áhítatot az Isten szeretetével való találkozásban. A félelem és a szeretet felkeltése igehirdetésének a két sarkpontja volt. Lénárd szívbeli jósága felejthetetlen élményt jelenthetett mindazok számára, akik előzően meghallgatták gyakran ijesztő prédikációit. Úgy hírlik, hogy szeretetre méltó módján még a legmegátalkodottabb bűnöst is meg tudta nyerni. Amikor a gyóntatószékben tanúsított szelídsége miatt kérdőre vonták, így válaszolt: ,,Jézustól tanultam.''
Nem volt sem a tudomány mestere, sem elragadó szónok, de mint lelkipásztor olyan sikereket ért el, mint korának legjobb igehirdetői. Apostoli buzgóságának szenvedélyes heve betöltötte szónoki és tudományos hézagait, és pótolta azokat a hiányosságokat, amelyek befelé fordultságából adódtak. Erőssége a lelkipásztorkodás alázatosan végzett munkája és az önátadásban való hűség volt.
Bár tevékenysége meglehetősen szűk területre korlátozódott (alig hagyta el Észak- és Közép-Olaszországot), személyisége mégis szélesebb körben hatott. Pápák, bíborosok és fejedelmek versengtek érte. A kiemelkedő jelentőségű XIV. Benedek pápa nála gyónt és heti látogatásai döntően ösztönözték; nem mulasztotta el, hogy a beteg misszionáriust meglátogassa a Palatinuson lévő szűk cellájában. A Ferenc-rend reformjának feléledését, Róma városa vallási megújulását, a Genovai Köztársaság szabadságát, a vérbosszú és a genovaiak által megnyomorított Korzika szigete a békét köszönhette Lénárdnak, aki lelki segítséget nyújtott Toszkána nagyhercegségének és az ott uralkodó utolsó Medicieknek is.
Lelkipásztori tevékenységének legjelentősebb területe a népmisszió volt. A barokk kor embereként ő is szerette a pátoszt, a drámai megjelenítést kereszttel, töviskoronával és ostorral, de jezsuita tanítómestereivel ellentétben több teret és nyugalmat engedett a belső megtérésnek. Missziói legfeljebb három hétig tartottak. A ,,szavak missziója'' után következett a ,,szentség missziója''. Utolsó prédikációja után még kb. egy hétig a helységben maradt, hogy segítőivel, akikkel együtt ,,úton lévő kolostort'' alkotott, még gyóntasson és további alkalmat nyújtson a szentáldozásra.
Apostolkodásának további területe a keresztút terjesztése volt, amely általa nyerte el mai alakját. Rövid keresztúti prédikációival rendszeresen összekötötte a keresztúti ájtatosságot; közülük kilencven maradt ránk. Ezek a beszédek újdonságot jelentettek a prédikáció történetében; misztikus kegyelmekkel megáldottnak, a Szentíráshoz kötődőnek, szeretetre méltónak, atyainak és a néphez közel állónak mutatják Lénárdot. XII. Kelemen (1730--1740) és XIV. Benedek (1740-- 1758) legjelentősebb búcsúengedélyei reá vezethetők vissza. 572 keresztút felállítása fűződik nevéhez; ezek közül 42 Rómában állt. Leghíresebb a római Kolosszeum keresztútja.
A barokk kor számos vallási gyakorlatát ápolta Lénárd: a lelkigyakorlatokat, amelyeket gyakran valamely falu egész népének tartott; a Jézus Neve tiszteletét; pompás körmeneteket és sokrétű testvériség-apostolkodást. Valamennyiben kora gyermeke. Cselekedeteit és beszédeit beragyogta krisztusi jámborsága. A népmissziók sikerét azok a missziók határozták meg, amelyeket maga tartott magának a kolostorban, mint maga mondta. Élni akarta Krisztust, mielőtt hirdette volna. Életét saját szavaival így foglalhatjuk össze: ,,Hivatásom a misszió, hogy odaadjam magamat Istenért, és a magány, hogy odaadjam magamat Istennek.'' 1751. november 26-án este egy olasz postakocsi haladt Róma felé a Via Flaminianán. Az öreg Lénárd halálos betegen ült a kocsin, és egyre jobban siettette. Nyugtalanul kérdezgette az őt kísérő Diego testvérétől, hogy melyik állomásra érkeztek, és hogy meddig tart még az utazás. Előző nap délben indultak el Bolognából a bevégzett misszió után. Lehetőleg gyorsan vissza akart térni csendes kolostorába, ahogy a pápának megígérte. Amikor megérkezett a Palatinuson lévő cellájába, jelentették barátjának, XIV. Benedek pápának, hogy a Porto Maurizió-i misszionárius megtartotta ígéretét; misszióját befejezte, most pedig haldoklik.
1796-ban boldoggá avatták, 1867. június 29-én IX. Pius a szentek sorába iktatta Lénárdot. Amikor az egyházi törvénykönyv kötelezővé tette minden tíz évben a népmissziókat, XI. Pius 1923-ban a népmissziók védőszentjévé avatta.
Szent Lénárd a keresztútról:
„Ó mennyi üdvös világosságot ébreszt a lélekben, mekkora szívbeli megindultságot eredményez, milyen legyőzhetetlen erőt kölcsönöz a léleknek az Isten Fia keserű szenvedéséről való állandó elmélkedés! A mindennapos gyakorlat győzött meg arról, hogy a jámbor imádság ezen formája az emberi erkölcsöket milyen gyorsan megjavítja.”
Imádság:
Mindenható és irgalmas Istenünk, te Szent Lénárdot a kereszt misztériumának kiváló hirdetőjévé tetted; közbenjárására add meg nekünk, hogy a kereszt gazdagságát megismerjük itt a földön, a megváltás gyümölcsét pedig elnyerjük a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Alexandriai Szent Péter püspök és vértanú, † 311.
Szent Szilveszter apát, † 1267.
Szent Szirícius pápa és hitvalló, † 399.
Szent Viktória
A paflagoniai Adrianopoliszban született. Egy idő után meghalt édesapja, édesanyja ezután egyedül nevelte. Később nevelésre a helybeli püspökre, Teodorra bízta. Előhaladva főleg a Szentírás ismeretében és minden jó erkölcsben és viselkedésben, kedves lett Isten és az emberek szemében. Ezért a püspök diakónussá szentelte. Egy idő után a magányosságra vágyott és elhagyta szülővárosát. Püspöke kerestette és így kénytelen volt visszatérni házába. Ezután újra kereste a magányosságot. Egy, városon kívüli sírboltban lakott, és kiűzte az ott tartózkodó gonosz szellemeket. Ezután egy oszlopon élt 53 esztendeig. Tűrte a hideget és hőséget és más kellemetlenségeket, harcolva a szenvedélyekkel. Nagy tökéletességre jutván, félelmetes lett a gonoszlelkek számára. Sok csodát tett és a jövendőbe is belelátott. Halála előtt 14 évvel lábai úgy megbetegedtek, hogy nem tudott állani, hanem feküdt. Herakléosz császár uralkodása idején (610-41) fejezte be életét.
Szent Jakab remete
Szíriában élt remete életet az V. században. Először egy remeténél élt valamennyi ideig, és tőlük tanulta el a vezeklő élet szabályait. Aztán külön ment tőlük egy kis házba és egy ideig ott élt magányosan. Miután azt érezte, hogy nagyobb vezeklésre is vállalkozhat, egy kis, terméketlen, lakhatatlan hegyen töltötte el vezeklések között élete utolsó idejét. A szabad ég alatt élt, kitéve a természet szeszélyeinek. Mindent türelemmel viselt. Isten megáldotta őt csodatevő, látnoki képességekkel. Sok csodát tett ezek segítségével, még az általa megáldott víz is gyógyító erővel bírt. Híre messzire elterjedt. Az emberek mindenféle fajtája kereste őt áldásért, jó tanácsért és gyógyulásért, 457 után halt meg.
Szent Konrád püspök és hitvalló, † 975.
PORTO MAURIZIÓI SZENT LÉNÁRD ferences népmisszionárius (1676-1751)
*Imperia, 1676. december 20. +Róma, 1751. november 26.
Leonardo da Porto Maurizio Észak-Itáliában, a mai Imperiában született. Az északi hegyvidék lakóiról azt tartják, hogy kemény, komoly emberek. Lénárd szülei, Domenico Casanuova és Anna Maria Benza továbbadták e tulajdonságokat fiúknak, Paolo Girolamónak. Paolo volt ebből a házasságból az egyetlen gyermek; anyja két évvel fia születése után meghalt. Apja második házasságából hét gyermek született; közülük ketten követték Lénárdot a ferences rendbe.
Paolo öt évig tanult a jezsuiták római kollégiumában. 1697. október 2- án belépett a ferencesek közé. Ekkor kapta a Lénárd nevet. Novíciusi évét a Szabin hegyekben lévő Santa Maria in Ponticelli kolostorban töltötte. Tanulmányait a római Szent Bonaventura kolostorban fejezte be és 1702. szeptember 23-án pappá szentelték. Ezután a filozófia tanára lett, nemsokára azonban súlyosan megbetegedett. Levegőváltozásra Nápolyba, majd szülőföldjére küldték, ahol meg is gyógyult. Ígéretet tett, hogy minden erejét az akkoriban virágkorát élő népmisszió szolgálatába állítja.
1704-től 1709-ig a szülőföldjén tevékenykedett, majd a haláláig, több mint negyven éven át népmisszionárius volt. Végigjárta egész Észak- és Közép-Itáliát. Egy ideig a Firenze melletti San Francesco al Monte kolostorhoz tartozott. 1715-ben Firenze közelében megalapította a Santa Maria dell'Incontro házat. 1730-tól Rómában volt a székhelye.
Teljes odaadással törekedett arra, hogy hivatása eszményeit megvalósítsa. Amint korának aszketikája megkívánta, számtalan aszketikus gyakorlatot végzett, de fő célja mindig Isten tetszésének elnyerése volt, a fő eszköz hozzá pedig a belső kapcsolat Istennel. Szerfelett fontosnak tartotta a szemlélődést. Szüksége volt a Valdarno kimagasló csúcsán épült Incontro magányosságára, amelyhez mindig visszatért. Incontrót olyan helynek nevezi, ,,amely félelmet és egyben áhítatot lehel''; félelmet a bűnösségével való szembesülésben, áhítatot az Isten szeretetével való találkozásban. A félelem és a szeretet felkeltése igehirdetésének a két sarkpontja volt. Lénárd szívbeli jósága felejthetetlen élményt jelenthetett mindazok számára, akik előzően meghallgatták gyakran ijesztő prédikációit. Úgy hírlik, hogy szeretetre méltó módján még a legmegátalkodottabb bűnöst is meg tudta nyerni. Amikor a gyóntatószékben tanúsított szelídsége miatt kérdőre vonták, így válaszolt: ,,Jézustól tanultam.''
Nem volt sem a tudomány mestere, sem elragadó szónok, de mint lelkipásztor olyan sikereket ért el, mint korának legjobb igehirdetői. Apostoli buzgóságának szenvedélyes heve betöltötte szónoki és tudományos hézagait, és pótolta azokat a hiányosságokat, amelyek befelé fordultságából adódtak. Erőssége a lelkipásztorkodás alázatosan végzett munkája és az önátadásban való hűség volt.
Bár tevékenysége meglehetősen szűk területre korlátozódott (alig hagyta el Észak- és Közép-Olaszországot), személyisége mégis szélesebb körben hatott. Pápák, bíborosok és fejedelmek versengtek érte. A kiemelkedő jelentőségű XIV. Benedek pápa nála gyónt és heti látogatásai döntően ösztönözték; nem mulasztotta el, hogy a beteg misszionáriust meglátogassa a Palatinuson lévő szűk cellájában. A Ferenc-rend reformjának feléledését, Róma városa vallási megújulását, a Genovai Köztársaság szabadságát, a vérbosszú és a genovaiak által megnyomorított Korzika szigete a békét köszönhette Lénárdnak, aki lelki segítséget nyújtott Toszkána nagyhercegségének és az ott uralkodó utolsó Medicieknek is.
Lelkipásztori tevékenységének legjelentősebb területe a népmisszió volt. A barokk kor embereként ő is szerette a pátoszt, a drámai megjelenítést kereszttel, töviskoronával és ostorral, de jezsuita tanítómestereivel ellentétben több teret és nyugalmat engedett a belső megtérésnek. Missziói legfeljebb három hétig tartottak. A ,,szavak missziója'' után következett a ,,szentség missziója''. Utolsó prédikációja után még kb. egy hétig a helységben maradt, hogy segítőivel, akikkel együtt ,,úton lévő kolostort'' alkotott, még gyóntasson és további alkalmat nyújtson a szentáldozásra.
Apostolkodásának további területe a keresztút terjesztése volt, amely általa nyerte el mai alakját. Rövid keresztúti prédikációival rendszeresen összekötötte a keresztúti ájtatosságot; közülük kilencven maradt ránk. Ezek a beszédek újdonságot jelentettek a prédikáció történetében; misztikus kegyelmekkel megáldottnak, a Szentíráshoz kötődőnek, szeretetre méltónak, atyainak és a néphez közel állónak mutatják Lénárdot. XII. Kelemen (1730--1740) és XIV. Benedek (1740-- 1758) legjelentősebb búcsúengedélyei reá vezethetők vissza. 572 keresztút felállítása fűződik nevéhez; ezek közül 42 Rómában állt. Leghíresebb a római Kolosszeum keresztútja.
A barokk kor számos vallási gyakorlatát ápolta Lénárd: a lelkigyakorlatokat, amelyeket gyakran valamely falu egész népének tartott; a Jézus Neve tiszteletét; pompás körmeneteket és sokrétű testvériség-apostolkodást. Valamennyiben kora gyermeke. Cselekedeteit és beszédeit beragyogta krisztusi jámborsága. A népmissziók sikerét azok a missziók határozták meg, amelyeket maga tartott magának a kolostorban, mint maga mondta. Élni akarta Krisztust, mielőtt hirdette volna. Életét saját szavaival így foglalhatjuk össze: ,,Hivatásom a misszió, hogy odaadjam magamat Istenért, és a magány, hogy odaadjam magamat Istennek.'' 1751. november 26-án este egy olasz postakocsi haladt Róma felé a Via Flaminianán. Az öreg Lénárd halálos betegen ült a kocsin, és egyre jobban siettette. Nyugtalanul kérdezgette az őt kísérő Diego testvérétől, hogy melyik állomásra érkeztek, és hogy meddig tart még az utazás. Előző nap délben indultak el Bolognából a bevégzett misszió után. Lehetőleg gyorsan vissza akart térni csendes kolostorába, ahogy a pápának megígérte. Amikor megérkezett a Palatinuson lévő cellájába, jelentették barátjának, XIV. Benedek pápának, hogy a Porto Maurizió-i misszionárius megtartotta ígéretét; misszióját befejezte, most pedig haldoklik.
1796-ban boldoggá avatták, 1867. június 29-én IX. Pius a szentek sorába iktatta Lénárdot. Amikor az egyházi törvénykönyv kötelezővé tette minden tíz évben a népmissziókat, XI. Pius 1923-ban a népmissziók védőszentjévé avatta.
Szent Lénárd a keresztútról:
„Ó mennyi üdvös világosságot ébreszt a lélekben, mekkora szívbeli megindultságot eredményez, milyen legyőzhetetlen erőt kölcsönöz a léleknek az Isten Fia keserű szenvedéséről való állandó elmélkedés! A mindennapos gyakorlat győzött meg arról, hogy a jámbor imádság ezen formája az emberi erkölcsöket milyen gyorsan megjavítja.”
Imádság:
Mindenható és irgalmas Istenünk, te Szent Lénárdot a kereszt misztériumának kiváló hirdetőjévé tetted; közbenjárására add meg nekünk, hogy a kereszt gazdagságát megismerjük itt a földön, a megváltás gyümölcsét pedig elnyerjük a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Alexandriai Szent Péter püspök és vértanú, † 311.
Szent Szilveszter apát, † 1267.
Szent Szirícius pápa és hitvalló, † 399.
Szent Viktória
