Ellopták II. János Pál vérét

Ellopták a II. János Pál pápa vérét tartalmazó ampullát az abruzzói San Pietro della Ienca templomból. A bűncselekményt hétfő reggel fedezték fel. Több mint ötven csendőr keresi nyomkövető kutyákkal az ereklyét az apró templom körüli mezőkön. A hatóságok nem zárták ki, hogy a tolvajok eldobták a kegytárgyat.

A lopást a hét végén követték el. Az ereklyével együtt egy kisebb méretű feszületet is elvittek a templomból. A lengyel pápa vérét őrző ereklyéből az egész világon három van. Az egyik azért a l'Aquila közeli San Pietro della Ienca templomába került, mivel II. János Pál gyakran járt errefele az Appenninekben töltött téli és nyári pihenései során. (MTI)

Játékfilm készül Teréz anyáról

Játékfilm készül Teréz anyáról: az I Thirst (Szomjazom) című életrajzi alkotás forgatókönyvét Keir Pearson, a Hotel Ruanda forgatókönyvének Oscar-jelölt társszerzője készíti.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett katolikus nővér történetéről születő film tervét Tony Krantz, a 24 executive producere karolta fel az Origin Entertainment és a Teréz Anya Központ közreműködésével.

Keir Pearson az albán származású apáca életének legfontosabb helyszínein, az indiai Kalkuttában és a mexikói Tijuanában is végez kutatásokat a forgatókönyv megírásához, emellett a Teréz anya hagyatékát gondozó központ archívuma is megnyílik előtte.

Pearson a tervek szerint február végén lát neki a munkának. A film forgatását 2014 végére időzítik, a bemutatót pedig 2015 tavaszán szeretnék megtartani. Ez lesz az első egészestés játékfilm Teréz anyáról.

Teréz anya 1910-ben született az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, és felvette a Teréz nővér nevet. Egy évvel később Indiába küldték, ahol 18 évig tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában. 1948-ban elhagyta a kolostort, Kalkutta nyomornegyedébe költözött, ahol a hajléktalanokat, a gyermekeket istápolta, tanította. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai római katolikus rendet. 1953-tól már indiai állampolgárként hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legjelentősebb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt. Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, az indiai állam rendezte búcsúztatásán egymillió ember vett részt. A katolikus egyház halála után hat évvel boldoggá avatta.

A készülő film Teréz anya kalkuttai éveire koncentrál, hangsúlyosan az ötvenes évekre, amikor megtalálta későbbi életét meghatározó hivatását.

(hvg, kulturpart)

Márton Áron püspökünk

Mennyei Atyánk, szentéletű Márton Áron püspökünk közbenjárására, öntsd szívünkbe lángoló szeretetedet, hogy egységben, a Te szent akaratod szerinti életünkkel tanúságot tehessünk rólad és a te drága szent Fiadról, a megfeszített Jézus Krisztusról, a mi jegyesünkről!! Ámen!
Fehérváron, míg a teológiára jártam, hosszú éveken keresztül, hétről - hétre tízen, húszan lementünk a székesegyház alatti kriptába boldog emlékű Márton Áron püspök sírjához, és egy rózsafüzér elimádkozása után elmondtuk a fenti imádságot. Akkoriban napi egy óra sétát engedélyeztek a szeminaristáknak, és mi annyira szerettük, tiszteltük Márton Áront, hogy heti egy nap ezt az egy órát, mit kint a városban tölthettünk volna, azt lent a nyirkos kriptában, imádkozásra szántuk!! Jó volt elcsendesedni, erőt gyűjteni a nagy püspökünk sírjánál! Az az eszme, lelkiség mi életpéldájából, beszédeiből, írásaiból áradt, reménnyel, fénnyel, bizalommal töltött el, és mi mind a kis virág a fény felé, öntudatlanul hajoltunk e tiszta, megalkuvást nem ismerő szeretet felé! A kommunizmus utolsó éveiben nagyon kevés tiszta szó, forrás volt, melyből gondolkodás nélkül lehetett meríteni, ezért Márton Áron írásait nagyon megbecsültük. Az Erdélyi Iskola egy-egy agyonolvasott régi példánya hihetetlenül kincs volt, mert abban a vezércikket a lánglelkű apostol, a kolozsvári ifjúsági lelkész, Márton Áron írta! Minden valamire való dolgozatban, akkoriban illett a szentírásból, a zsinati dokumentumokból és boldog emlékű Márton Áron püspök gondolataiból idézni, mert a nagy püspök írásai számunkra az ateista elnyomás éveiben, a sötét reménytelenség korában, az élet, a remény forrása volt! Akkor mikor puszta fizikai létünk is, - nem beszélve a a népünk léte - ostrom alatt állt, olyan jó volt olvasni püspökünk egyértelmű szavait: "Az élethez való jog pedig természeti jog, életét minden nemzetnek isteni parancs folytán kötelessége megtartani!" (Erdélyi Iskola 34/35)
Kedves Testvérem! Az ateista elnyomás éveiben nem mertük volna gondolni, hogy eljön az a nap, mikor szép kötetbe összegyűjtve, bárki megvásárolhatja ezeket az élet adó igéket!! Örömmel köszöntöm a Székely Könyvtár minden megjelenő kötetét, és külön köszönöm, hogy a XX. század emberkatedrálisának, Márton Áron válogatott írásait, beszédeit nyomda alá szerkesztették, a Hargita Kiadóhivatal által minden érdeklődőhöz eljuttatják!! Isten áldása kísérje szép munkájukat!
Őszinte tisztelettel, Böjte Csaba OFM

Csíkszereda, 2o14 jan. 2o.

Egy iraki fiatal pap mártírhalála és égi segítsége

Ed West, a Catholic Herald újságírója, a második gyermeke születése utáni nehéz pillanatokban egy mártírhalált halt iraki paphoz imádkozott segítségért. Mivel a kisfiú nem lélegzett és semmire nem reagált, riasztották a többi orvost is, és a szülőszobán már mindenki a legrosszabbtól tartott. A tragikus pillanatban az apa letérdelt és Ragheed Ganni közbenjárását kérte: az iraki papét, akit 2007 júniusában gyilkoltak meg Moszulban.

Mint később az orvosok közölték velük, teljes két percig kellett várniuk rá, míg a baba végre felsírt. A gyermek sírásának hallatán túláradó boldogság árasztotta el a szülőket. Az apa köszönetet mond Ragheed Ganninak, és az ő áldozatkész életét állítja példaként elénk. Az alábbiakban részleteket közlünk Ed West írásából.

Ragheed Ganni, a káld szertartású katolikus pap egyike volt azoknak az iraki keresztényeknek, akiket meggyilkoltak a 2003-as koalíciós inváziót követő pogrom során. A keresztényüldözés 2010. október 31-én érte el tetőpontját, amikor 52 hívőt öltek meg egy bagdadi katolikus templomban. Ez az üldöztetés és vérfürdő meglehetősen kevés publicitást kapott a nyugati sajtóban, – leszámítva a keresztény médiát –, és csak a közelmúltban, az Egyiptomban egyre gyakoribb keresztények elleni erőszak és a szíriai polgárháború hatására kezdtek többet foglalkozni a kérdéssel.

A világ egyik legrégebbi keresztény közösségét ért rettenetes megpróbáltatások eredménye, hogy a háború előtti egymilliós lélekszám ma 150 000 körül jár, ennek is jelentős hányada idős ember, és több mint 60 templomot bombáztak le.

Mindezek ellenére, Ragheed atya története inspiráló, lélekemelő: a tökéletes önfeláldozásról, hitről, megbocsátásról és barátságról szól. Ragheed az észak-iraki Moszulból származott, mely évszázadokig a szír kereszténység központjának számított; világvárosnak, ahol asszírok, arabok, kurdok, törökök, zsidók, perzsák, valamint kisebb népcsoportok éltek egymás mellett. Jelentős káld szertartású katolikus közösség élt Moszulban, bár a lélekszámuk egyre apadt a 20. század folyamán az üldöztetés, a diszkrimináció és a kivándorlás következtében.

Ragheed 1972-ben született Moszulban, 1993-ban szerzett mérnöki végzettséget. Három évvel később Rómába ment teológiát tanulni az Angelicumban, ahol végül ökumenikus teológiára specializálódott. 2001 októberében szentelték pappá Rómában. Folyékonyan beszélt arabul, olaszul, franciául és angolul.

Még szeminarista volt a szeptember 11-i terrortámadások idején, melynek következményeként háborút indítottak szülőhazája ellen. A Pápai Ír Kollégiumban lakott Rómában, a nyarakat pedig a Donegal megyei Loch Derg mellett töltötte Írországban.

Nagyon megrázta, amikor kitört a háború, és rendkívül aggódott családjáért, akiket akkor már hét éve nem látott. Úgy érezte, vissza kell térnie Irakba, és ott kell végeznie papi szolgálatát, bármennyire veszélyes is, mert oda tartozik, az az otthona. Akkor még optimistán írt egy szabad társadalom újjáépítéséről: „Szaddam megbukott, új kormányt választottunk, megszavaztuk az alkotmányt!” Teológiakurzusokat szervezett Moszulban, fiatalokat, szegényeket és betegeket gondozott, többek között egy gyermeknek segített, akinek szemműtétre kellett Rómába utaznia.

Az iraki keresztények elleni erőszak 2006 januárjában felerősödött: több templomot ért bombatámadás Moszulban és Bagdadban egyaránt. A szunnita és a síita milícia is támadni kezdte a keresztényeket az amerikai invázió miatti megtorlásként; sőt, néhányan közülük egyenesen a pápát hibáztatták a háborúért, holott II. János Pál mindent megtett, hogy megakadályozza annak kitörését.

Ragheed szülővárosában a helyzet kritikussá vált. 2006. augusztus 4-én, amikor Ragheed plébániájából 80 gyermek lett elsőáldozó, utcai harcok törtek ki a templom előtt, s a gyerekek rettegve hallgatták a gépfegyverek és rakéták hangját. A jó pásztor bátorította őket. Mint Ragheed az Asia News hírügynökségnek elmondta, „bár itt hozzá vannak szokva ehhez az emberek, és viszonylag nyugodtak maradtak, nem voltak biztosak abban, hogy hazajutnak-e az otthonaikba. Tisztában voltam vele, mekkora öröm a 80 gyermeknek, hogy elsőáldozók lehettek, ezért igyekeztem viccesen kezelni a helyzetet, és azt mondtam nekik: 'Ne féljetek, ez csak tűzijáték. A város is velünk ünnepel.' Aztán mondtam nekik, hogy gyorsan és csendben hagyják el a templomot.”

Az azt követő hónapban XVI. Benedek regensburgi beszéde ürügyén támadtak meg keresztényeket, egy moszuli papot lefejeztek. Októberben Ragheed azt írta egy barátjának: „A Ramadán rettenetes volt itt Moszulban. Keresztény családok százai menekültek el a városból, az én családom és a nagybátyáim is. Körülbelül harminc embert megfenyegettek, ők mindent hátrahagyva elmenekültek. Nem könnyű a helyzet, de az Úr kegyelme erőt ad nekünk. Itt minden nap szembe kell néznünk a halállal.”

A barátai később, visszaemlékezve erre az időszakra, megemlítették, hogy egyre fáradtabb és elgyötörtebb lett. Amikor a plébániáját érte támadás 2007 virágvasárnapján, azt írta: „Együttérzünk Krisztussal, aki úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy tudta: az emberek iránti szeretetének a következménye a kereszt lesz. Így aztán, miközben golyók csapódtak folyamatosan a templom ablakainak, fölajánlottuk szenvedéseinket Krisztus iránti szeretetünk jeleként.”

2007-ben a bombázások és a túszejtések sűrűsödtek, a víz- és áramellátás egyre gyérebbé vált.

Egyik utolsó emailjében Ragheed atya azt írta: „Minden nap várjuk a végső csapást, de nem hagyjuk abba a misézést, a föld alatt fogjuk folytatni, ott biztonságosabb. Megerősít ebben az elhatározásomban a hívek ereje is. Ez háború, valódi háború, de bízunk benne, hogy a végsőkig tudjuk hordozni a keresztet az isteni kegyelem segítségével.”

Húsvétkor, május 27-én bomba robbant a templomban, két biztonsági őr sebesült meg. Másnapi utolsó, az Asia Newsnak szóló tudósításában azt írta: „Az összeomlás határán állunk... Irakban lesz-e egyáltalán hely a keresztényeknek? Senki sem támogat minket, semmilyen csoport nem harcol az ügyünkért; elhagyatottak vagyunk. Irak megosztott, soha nem lesz már olyan, mint volt. Milyen jövő vár a mi egyházunkra?”

Egy héttel később, 2007. június 3-án, mise után, Ragheed atya épp a templomtól indult el három diakónussal, amikor fegyveresek közeledtek. Az egyik diakónus felesége szintén velük volt az autóban, őt külön állították a férfiaktól. Az asszony később így emlékezett vissza arra a napra: „Az egyik gyilkos rákiáltott Ragheedre: 'Mondtam, hogy zárd be a templomot, miért nem tetted meg? Miért vagy itt még mindig?' Ragheed csak annyit válaszolt: 'Hogy zárhatnám be Isten házát?' Rögtön a földre lökték, csak annyi ideje volt még, hogy intsen nekem a fejével, hogy meneküljek el. Aztán tüzet nyitottak rájuk és mind a négyüket megölték.”

Ragheed Ganni élete a kiengesztelődés és megbocsájtás csodálatos üzenetét hordozza. Muzulmán barátainak egyike, Adnam Mokrani professzor így írt róla a halálát követő napon: „A halál mely istenének nevében gyilkoltak meg téged?  Milyen pogány elképzelés nevében feszítettek keresztre? Tudták egyáltalán, mit tesznek? Testvérem, nem hiába ontották véredet...”

2005-ben, az eukarisztikus kongresszuson Ragheed azt mondta: „Vannak napok, amikor gyengének érzem magam, és tele vagyok félelemmel. De amikor a kezemben tartom az Oltáriszentséget, és azt mondom: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit – akkor érzem az Ő erejét bennem. Amikor a kezemben tartom Jézust, akkor valójában Ő tart a tenyerén engem és mindnyájunkat, dacolva a terroristákkal, és egységben tart minket az Ő határtalan szeretetében.”

„Az Ő határtalan szeretete” – Ragheed Ganni beszédének ezek a szavai maradtak meg az újszülött gyermek édesapjában, ezeknek a szavaknak tulajdonítja, hogy azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb félelmet élte át, Ragheed Ganni jutott eszébe és hozzá könyörgött. így a kisfiú kapott a James mellé még egy szokatlan keresztnevet is.

Catholic Herald/Magyar Kurír