GUBBIO BOLDOG BENVENUTUSZ (kb. 1192-1232)
A régi Zsolozsmáskönyv olvasmánya közli róla, hogy az umbriai Gubbioból származott. Mint kiváló lovag és katona 1222-ben találkozott Szent Ferenccel Gubbioban, aki ott apostoli úton volt. Annyira hatása alá került, hogy kérte a rendbe való felvételét. Szent Ferenc fel is vette ot a laikus testvérek közé. Így Benvenutusz a katonai övet a kordával cserélte fel. A továbbiakban már a kész szent bemutatása következik... Az ilyen rövid szentek életének az a gyengéje, hogy nem látjuk, milyen úton jutott el szentünk az életszentségre. Mert ez mindig hosszú folyamat, amint ezt pl. Szent Ferenc esetében látjuk. A sorok közt olvasva kíséreljük meg kideríteni Benvenutusz szentté válásának útját! Olvasunk önmegtagadásairól (ételben, italban, stb.), ezek segítették a lelki tisztaság megorzésében. Kedvelte a magányt, ahol Isten az ember szívéhez szól, virrasztásairól az Oltáriszentség elott, szentmisékrol, melyeken buzgón vett részt, különösen, ha azokat Szuz Mária tiszteletére mondták, - e buzgóságának jutalma lett, hogy a kisded Jézust késobb többször is láthatta az Oltáriszentségben. Felvételekor ot Szent Ferenc a leprások gondozására rendelte. Bizonyára idobe telt, amíg legyozte az undort, a szerencsétlenekben Krisztust látta és szolgálta. Elöljáróinak készséggel engedelmeskedett. Minden bizonnyal akadt ezek közt, aki mint lelkivezeto irányította, segítette. A Krisztus-követés útján fokozatosan alakulhatott ki benne az az irgalmas lelkület, mellyel a betegek, szegények felé fordult s velük együttérzett. Végül a súlyos betegség, melyet példaadó türelemmel viselt, megkoronázása volt életszentségre törekvésének. Halála után mindjárt szentként tisztelték, közbenjárására bámulatos csodák történtek. IX. Gergely hamarosan engedélyezte Gubbioban és még néhány helyen, hogy a szent halála napját zsolozsmával, szentmisével ünnepeljék, de hivatalosan XII. Ince pápa avatta boldoggá és engedélyezte tiszteletét az egész szeráfi rendben.
„Míg bunökben éltem, nagyon keseru volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tolük, az, ami elobb keseru volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.”
Szent Ferenc Végrendeletébol.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Benvenutuszt Szent Ferenc buzgó követojévé tetted és erényekkel ékesítetted. Közbenjárására add, hogy téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.
ALEXANDRIAI SZENT CIRILL
*370 körül +Alexandria, 444. június 27.
Alexandria a 4. században az igaz hitért folytatott harccal az egész Egyház figyelmét magára vonta. Szent Atanáz püspök (lásd május 2-án) utódai, miközben őrizték a katolikus hitet, püspöki székük tekintélyét is meg akarták szilárdítani. Arra törekedtek, hogy az egész keleti egyház, még a konstantinápolyi és az antiochiai patriarchátusok fölé is kiterjesszék fönnhatóságukat. Ez a szándék főként Teofilosz alexandriai és Aranyszájú Szent János konstantinápolyi püspök vitájában nyilvánult meg. 403-ban, az úgynevezett tölgyes zsinaton Teofilosz letétette Aranyszájú Szent Jánost (lásd szeptember 13-án). E zsinaton Teofil kísérője unokaöccse, az ekkor már pap Cirill volt.
Cirill iskolázását Teofilosz irányította. Ezután Cirill bizonyos időt a szerzetesek közt töltött, de hamarosan kiderült, hogy életmódjuk nem neki való. Teofilosz 412-ben meghalt. Cirillt választották a helyébe, s több mint harminc éven át volt püspök.
Igazhitűsége és magánélete kifogástalan volt, de Teofiltól nemcsak egyházpolitikai ambícióit örökölte, hanem indulatait is. Így például 418-ig nem volt hajlandó fölvenni Aranyszájú Szent János nevét a püspökök névsorába, akikről a liturgiában megemlékeztek, pedig a pápa ismételten szorgalmazta. Azt válaszolta, hogy annak fölvétele egyenlő volna Júdásnak az apostoli kollégiumba való visszavételével.
Cirill egész életén át a tanulás és a kutatás embere akart maradni. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy a lehető legnagyobb pontossággal meghatározza a Szentírás és a hagyomány tanítását. Kitartó, szorgalmas munkával arra törekedett, hogy a hit misztériumait pontosan és világosan kifejtse. Gondolatait szoros logikával építi, stílusa azonban már nem a klasszikus rétoroké, hanem a bizantinizmus jegyeit (egyhangúság, kissé dagályos bonyolultság) mutatja.
Hű maradt az alexandriai teológiai iskola hagyományaihoz, de Origenésztől elhatárolta magát, s ugyanígy az antochiai iskolától is. Hogy személyiségét és életszentségét megérthessük, soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Cirill inkább lelkipásztor mint tudós, és inkább hadvezér a teológiai közdőtéren mint dialogizáló békekövet.
Alig lett püspök, máris ellentéte támadt Oresztész városprefektussal, aminek véres összecsapások lettek az eredményei. Keményen szembeszállt anovatiánus eretnekekkel, a zsidókkal és a pogányokkal is. Valószínű alaptalanul gyanúsították azzal, hogy 415- ben legalábbis eszmei része volt a város prefektusával jó barátságban lévő Hüpatia, platonikus filozófusnő meggyilkolásában. Egy éjszaka a zsidók rátámadtak a keresztényekre. Amikor megvirradt, a keresztények Cirill biztatására viszonozták a támadást, majd száműzték a zsidókat a városból.
Életének legnagyobb tette Mária istenanyaságának megvédése, ami igazában a krisztológia és a szentháromságtan alaptételeinek megőrzése volt a monofizitákkal és a nesztoriánusokkal szemben. 5 éves küzdelem volt ez, csúcspontja az efezusi zsinat, mely 431-ben dogmaként mondta ki Mária istenanyai méltóságát. Sokan szemére vetették akkor is, később is merev ragaszkodását az igazsághoz és kérlelhetetlenségét ellenfeleivel szemben. De éppen ez vall életszentségéről: fölismerte, hogy amikor a kereszténység szívét és szemefényét éri támadás, akkor nem tárgyalni, hanem harcolni kell.
428-ban az egyiptomi szerzetesek egy csoportja panaszt tettek Cirill szigora miatt Konstantinápolyban Nesztoriosz pátriárkánál, aki korábban szintén szerzetes volt Antiochiában. Erkölcsileg feddhetetlen volt, de tanításában nem egyszer félreérthetően fogalmazott, különösen a Boldogságos Szűznek az akkor már elfogadott istenanyaságával, Theotokosz nevével kapcsolatban.
Cirill levelet írt Celesztin pápának, melyben Nesztoriosz tévedéseit ostorozta. Celesztin erre zsinatot hívott össze, mely elítélte Nesztorioszt, és egyúttal Cirillt bízta meg, hogy kimondja rá a kiközösítést.
Theodoziosz császár azon volt, hogy vonják vissza püspökének elítélését, hiszen kinevezését ő szorgalmazta. Ezért egyetemes zsinatot hívott össze Efezusba. A pápa helyeselte az intézkedést. A császár zsinatot hirdető dekrétuma azt írta elő, hogy minden tartományt néhány püspök képviseljen. Cirill viszont ötven püspökkel, tetemes számú pappal és szerzetessel érkezett.
431. június 21-én Cirill -- 78 püspök tiltakozása ellenére -- másnapra tűzte ki a zsinat megnyitását. Arra szólította föl Nesztorioszt, hogy ,,vádlottként'' jelenjék meg a zsinat előtt, nem pedig arra, hogy foglalja el helyét a zsinaton. Távollétében született meg a döntés: Máriát valóban megilleti a Theotokosz cím, Nesztorioszt pedig megfosztják hivatalától. Cirill ezzel az címzéssel közölte vele: ,,Nesztoriosznak, az új Júdásnak''. Ennek hírére a város, amelyet Cirill egyiptomi kísérete kellően előkészített, hangos örömtüntetést rendezett. Úgy tűnt, hogy a dolognak vége, anélkül, hogy ezt a zsinatot törvényesen megnyitották volna.
Valójában a zsinat még nem fejeződött be. Amikor valamivel később megérkeztek Kelet püspökei, tájékoztatták őket a dolgok állásáról. Azok néhány más olyan püspökkel együtt, akik nem helyeselték Cirill vezetését, összesen negyvenhárman külön ,,zsinatocskára'' gyűltek össze. Cirillt letették az efezusi püspökkel, Memnonnal együtt, katonákat küldtek érte és bebörtönözték. Ezek után érkeztek meg a pápai legátusok, akik jóváhagyták Nesztoriusz letételét. Augusztus első napjaiban végül megérkeztek a császári legátusok is Teodoziosz levelével: ,,Jóváhagyjuk Nesztoriosz, Cirill és Memnon letételét, amint Tisztelendőségtek értésünkre adta.'' -- A zűrzavar teljessé vált.
Nesztoriosz és Memnon engedelmeskedett, Cirill viszont kapcsolatot keresett az udvarral. Teodoziosz gyűlést hívott össze Kalkedonba, és az a zsinatot föloszlatottnak nyilvánította. A püspököknek engedélyezte a hazatérést, Cirillnek és Memnonnak pedig meghagyta, hogy Efezusban várják meg ügyük végét. Cirill azonban már úton volt Alexandria felé. Így végződött az efezusi zsinat.
Rossz érzésekkel telve és a dolgok folyásától némileg megtépázva Cirill belátta, hogy eljött a kompromisszumok és engedmények ideje. Annál is inkább készségesnek mutatkozott, mert Nesztoriosz visszavonult egy kolostorba. Egyezség jött létre, amelyben Cirill föladta egyéni elgondolásait, amelyeket a börtönben tizenkét elítélő tételben fogalmazott meg. Aláírta a hitvallást, amelyet János, antiochiai pátriárka küldött neki. Ezzel helyreállt a béke. Cirillnek egy híres levele örökítette meg számunkra ezt az eseményt.
433-tól Cirillről nem lehetett hallani, pedig még 11 évig volt pásztora Alexandriának, mert tudjuk, hogy 444. június 27-én halt meg.
De éppen ezek a csendes évek jelzik, hogy nem önmagáért kereste a békétlenséget és a harcot.
A kopt és a bizánci egyház június 27-én emlékezik meg Szent Cirill püspök temetéséről. A római kalendáriumba 1882-ben vették föl ünnepét, február 9-i dátummal. 1969-ben áthelyezték június 27-re.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Cirill püspököt a Boldogságos Szűz Mária istenanyasága igazságának győzhetetlen bajnokává tetted, kérünk, engedd, hogy akik a Szűzanyát valóban Isten Anyjának hisszük, Fiad megtestesülése titkában üdvösséget találjunk!
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY
*Lengyelország, 1046 körül +1095. július 29.
,,Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál --, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''
Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.
A belső viszály és egyenetlenség hozta magával, hogy nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060--1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074--1077 között uralkodott. A leányok közül Zsófia Weimar Ulrik őrgrófhoz ment feleségül, Ilona pedig Zvonimir horvát király felesége lett. László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Iréne nevű leánya született; ezt János görög császár vette el feleségül. Ilyenformán szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat: a görög és német császári dinasztiát is. Salamon király (1063--1074), László unokatestvére ugyanis Judit német császárleányt kapta feleségül. László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.
Mikoron méglen gyermekded volnál,
Kihoza Béla király jó Magyarországba,
Hogy dicsekednél te két országban,
Magyarországban és mennyországban.
Letelepedél Bihar-Váradon...
-- írja kedvesen a Szent László királyról szóló ének, a régi magyar irodalom e gyöngyszeme.
Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte, aki mielőtt a lengyel királyleányt megkapta, párviadalban legyőzte az egyik pamerán vezért. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország ,,megállapítása'', mint Hóman Bálint megjegyzi, vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.
Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.
1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt -- mint a krónikás írja --, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg''. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította.'' Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség'', lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.
László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben Kutesk fejedelem indított támadást Salamon izgatására, aki nem tudott belenyugodni országa elvesztésébe. Hatalmas sereggel tört be, de László rájuk rontott, s a kunok úgy menekültek, ,,mint tépett tollú vadkacsák a keselyűk csőrétől''. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett az 1091. évi betörés, mert a király akkor éppen Horvátországban tartózkodott. Az ellenség végigpusztította az ország keleti részét, rengeteg rabot és zsákmányt hurcolva magával. Hallván az ország veszedelmét, László sietett vissza népe védelmére. Még idejében sikerült a kunokat utolérnie. Egy ember kivételével az egész sereget megsemmisítette vagy fogságba ejtette. Ekkor történt, hogy a csata hevében egyszer csak fölkiáltott: ,,Atyámfiai! Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem csak ejtsük foglyul őket; hadd éljenek, ha megtérnek!''
A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: ,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.
Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.
A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel'') és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.
Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: ,,Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.'' Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.
A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptet életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.
Közismert volt László vendégszeretete. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.
A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor István, Imre és Gellért ereklyéit 1083-ban fölemeltette, az egyházi és világi nagyok, valamint hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket.
,,Szinte állandóan a tenyerén hordja, kardja élén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt Egyháznak, hazának, egyeseknek -- mindennek és mindenkinek, akikben, amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért élt: a magyar ügyet és az Isten ügyét'' -- írja róla Sík Sándor. Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki ,,mindenkor rugalmas volt és szelíd. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. ,,Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Salamont nem büntette meg a kor szokása szerint, csak fogságra vetette egy időre, s ,,ő maga folyvást imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez.'' Az ének László külsejét sem győzi dicsérni:
,,Te arcul tellyes, szép piros valál,
Tekéntetedben embereknél kedvesb,
Beszédedben ékes, karodban erős,
Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.
Tagodban ékes, termetedben díszes,
Válladtul fogva mendeneknél magasb;
Csak szépséges császárságra méltó,
Hogy szent korona téged méltán illet.''
Épp így kitűnt lelkével. ,,Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor, miként vad oroszlán.'' Amikor tehette, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz ,,Szent László füve'' gyógyír a betegség ellen.
Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste'' (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.
Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári-testvérek alkotását, amely -- az ének szerint -- ,,fénylik, mint a nap, ragyog, mint az arany: Nem elégszik senki tereád nézni.'' Állítólag ennek mása a győri székesegyház hermája, amely fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz; ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes ,,Bátor László'' lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: ,,Szent László, segíts!'' 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél ,,fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt'', tehát tisztelete még akkor is elevenen élt!
Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.'' Ilyennek érezte és tudta az énekszerző is:
Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényességes csillag!
Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szűz Máriának választott vitéze.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki Szent László királyunkat, a te hitvallódat csodálatos könyörületességeddel a vétekből a bocsánatba, s mert igaz volt, a dicsőségbe vitted föl, kérünk, add, hogy aki kormányzónk volt a földön, pártfogónk legyen a mennyben!
Példája:
Szent László ma is segítőnk, kérjük őt népünkért!
Szent Sámson atya
A régi Zsolozsmáskönyv olvasmánya közli róla, hogy az umbriai Gubbioból származott. Mint kiváló lovag és katona 1222-ben találkozott Szent Ferenccel Gubbioban, aki ott apostoli úton volt. Annyira hatása alá került, hogy kérte a rendbe való felvételét. Szent Ferenc fel is vette ot a laikus testvérek közé. Így Benvenutusz a katonai övet a kordával cserélte fel. A továbbiakban már a kész szent bemutatása következik... Az ilyen rövid szentek életének az a gyengéje, hogy nem látjuk, milyen úton jutott el szentünk az életszentségre. Mert ez mindig hosszú folyamat, amint ezt pl. Szent Ferenc esetében látjuk. A sorok közt olvasva kíséreljük meg kideríteni Benvenutusz szentté válásának útját! Olvasunk önmegtagadásairól (ételben, italban, stb.), ezek segítették a lelki tisztaság megorzésében. Kedvelte a magányt, ahol Isten az ember szívéhez szól, virrasztásairól az Oltáriszentség elott, szentmisékrol, melyeken buzgón vett részt, különösen, ha azokat Szuz Mária tiszteletére mondták, - e buzgóságának jutalma lett, hogy a kisded Jézust késobb többször is láthatta az Oltáriszentségben. Felvételekor ot Szent Ferenc a leprások gondozására rendelte. Bizonyára idobe telt, amíg legyozte az undort, a szerencsétlenekben Krisztust látta és szolgálta. Elöljáróinak készséggel engedelmeskedett. Minden bizonnyal akadt ezek közt, aki mint lelkivezeto irányította, segítette. A Krisztus-követés útján fokozatosan alakulhatott ki benne az az irgalmas lelkület, mellyel a betegek, szegények felé fordult s velük együttérzett. Végül a súlyos betegség, melyet példaadó türelemmel viselt, megkoronázása volt életszentségre törekvésének. Halála után mindjárt szentként tisztelték, közbenjárására bámulatos csodák történtek. IX. Gergely hamarosan engedélyezte Gubbioban és még néhány helyen, hogy a szent halála napját zsolozsmával, szentmisével ünnepeljék, de hivatalosan XII. Ince pápa avatta boldoggá és engedélyezte tiszteletét az egész szeráfi rendben.
„Míg bunökben éltem, nagyon keseru volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tolük, az, ami elobb keseru volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.”
Szent Ferenc Végrendeletébol.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Benvenutuszt Szent Ferenc buzgó követojévé tetted és erényekkel ékesítetted. Közbenjárására add, hogy téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.
ALEXANDRIAI SZENT CIRILL
*370 körül +Alexandria, 444. június 27.
Alexandria a 4. században az igaz hitért folytatott harccal az egész Egyház figyelmét magára vonta. Szent Atanáz püspök (lásd május 2-án) utódai, miközben őrizték a katolikus hitet, püspöki székük tekintélyét is meg akarták szilárdítani. Arra törekedtek, hogy az egész keleti egyház, még a konstantinápolyi és az antiochiai patriarchátusok fölé is kiterjesszék fönnhatóságukat. Ez a szándék főként Teofilosz alexandriai és Aranyszájú Szent János konstantinápolyi püspök vitájában nyilvánult meg. 403-ban, az úgynevezett tölgyes zsinaton Teofilosz letétette Aranyszájú Szent Jánost (lásd szeptember 13-án). E zsinaton Teofil kísérője unokaöccse, az ekkor már pap Cirill volt.
Cirill iskolázását Teofilosz irányította. Ezután Cirill bizonyos időt a szerzetesek közt töltött, de hamarosan kiderült, hogy életmódjuk nem neki való. Teofilosz 412-ben meghalt. Cirillt választották a helyébe, s több mint harminc éven át volt püspök.
Igazhitűsége és magánélete kifogástalan volt, de Teofiltól nemcsak egyházpolitikai ambícióit örökölte, hanem indulatait is. Így például 418-ig nem volt hajlandó fölvenni Aranyszájú Szent János nevét a püspökök névsorába, akikről a liturgiában megemlékeztek, pedig a pápa ismételten szorgalmazta. Azt válaszolta, hogy annak fölvétele egyenlő volna Júdásnak az apostoli kollégiumba való visszavételével.
Cirill egész életén át a tanulás és a kutatás embere akart maradni. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy a lehető legnagyobb pontossággal meghatározza a Szentírás és a hagyomány tanítását. Kitartó, szorgalmas munkával arra törekedett, hogy a hit misztériumait pontosan és világosan kifejtse. Gondolatait szoros logikával építi, stílusa azonban már nem a klasszikus rétoroké, hanem a bizantinizmus jegyeit (egyhangúság, kissé dagályos bonyolultság) mutatja.
Hű maradt az alexandriai teológiai iskola hagyományaihoz, de Origenésztől elhatárolta magát, s ugyanígy az antochiai iskolától is. Hogy személyiségét és életszentségét megérthessük, soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Cirill inkább lelkipásztor mint tudós, és inkább hadvezér a teológiai közdőtéren mint dialogizáló békekövet.
Alig lett püspök, máris ellentéte támadt Oresztész városprefektussal, aminek véres összecsapások lettek az eredményei. Keményen szembeszállt anovatiánus eretnekekkel, a zsidókkal és a pogányokkal is. Valószínű alaptalanul gyanúsították azzal, hogy 415- ben legalábbis eszmei része volt a város prefektusával jó barátságban lévő Hüpatia, platonikus filozófusnő meggyilkolásában. Egy éjszaka a zsidók rátámadtak a keresztényekre. Amikor megvirradt, a keresztények Cirill biztatására viszonozták a támadást, majd száműzték a zsidókat a városból.
Életének legnagyobb tette Mária istenanyaságának megvédése, ami igazában a krisztológia és a szentháromságtan alaptételeinek megőrzése volt a monofizitákkal és a nesztoriánusokkal szemben. 5 éves küzdelem volt ez, csúcspontja az efezusi zsinat, mely 431-ben dogmaként mondta ki Mária istenanyai méltóságát. Sokan szemére vetették akkor is, később is merev ragaszkodását az igazsághoz és kérlelhetetlenségét ellenfeleivel szemben. De éppen ez vall életszentségéről: fölismerte, hogy amikor a kereszténység szívét és szemefényét éri támadás, akkor nem tárgyalni, hanem harcolni kell.
428-ban az egyiptomi szerzetesek egy csoportja panaszt tettek Cirill szigora miatt Konstantinápolyban Nesztoriosz pátriárkánál, aki korábban szintén szerzetes volt Antiochiában. Erkölcsileg feddhetetlen volt, de tanításában nem egyszer félreérthetően fogalmazott, különösen a Boldogságos Szűznek az akkor már elfogadott istenanyaságával, Theotokosz nevével kapcsolatban.
Cirill levelet írt Celesztin pápának, melyben Nesztoriosz tévedéseit ostorozta. Celesztin erre zsinatot hívott össze, mely elítélte Nesztorioszt, és egyúttal Cirillt bízta meg, hogy kimondja rá a kiközösítést.
Theodoziosz császár azon volt, hogy vonják vissza püspökének elítélését, hiszen kinevezését ő szorgalmazta. Ezért egyetemes zsinatot hívott össze Efezusba. A pápa helyeselte az intézkedést. A császár zsinatot hirdető dekrétuma azt írta elő, hogy minden tartományt néhány püspök képviseljen. Cirill viszont ötven püspökkel, tetemes számú pappal és szerzetessel érkezett.
431. június 21-én Cirill -- 78 püspök tiltakozása ellenére -- másnapra tűzte ki a zsinat megnyitását. Arra szólította föl Nesztorioszt, hogy ,,vádlottként'' jelenjék meg a zsinat előtt, nem pedig arra, hogy foglalja el helyét a zsinaton. Távollétében született meg a döntés: Máriát valóban megilleti a Theotokosz cím, Nesztorioszt pedig megfosztják hivatalától. Cirill ezzel az címzéssel közölte vele: ,,Nesztoriosznak, az új Júdásnak''. Ennek hírére a város, amelyet Cirill egyiptomi kísérete kellően előkészített, hangos örömtüntetést rendezett. Úgy tűnt, hogy a dolognak vége, anélkül, hogy ezt a zsinatot törvényesen megnyitották volna.
Valójában a zsinat még nem fejeződött be. Amikor valamivel később megérkeztek Kelet püspökei, tájékoztatták őket a dolgok állásáról. Azok néhány más olyan püspökkel együtt, akik nem helyeselték Cirill vezetését, összesen negyvenhárman külön ,,zsinatocskára'' gyűltek össze. Cirillt letették az efezusi püspökkel, Memnonnal együtt, katonákat küldtek érte és bebörtönözték. Ezek után érkeztek meg a pápai legátusok, akik jóváhagyták Nesztoriusz letételét. Augusztus első napjaiban végül megérkeztek a császári legátusok is Teodoziosz levelével: ,,Jóváhagyjuk Nesztoriosz, Cirill és Memnon letételét, amint Tisztelendőségtek értésünkre adta.'' -- A zűrzavar teljessé vált.
Nesztoriosz és Memnon engedelmeskedett, Cirill viszont kapcsolatot keresett az udvarral. Teodoziosz gyűlést hívott össze Kalkedonba, és az a zsinatot föloszlatottnak nyilvánította. A püspököknek engedélyezte a hazatérést, Cirillnek és Memnonnak pedig meghagyta, hogy Efezusban várják meg ügyük végét. Cirill azonban már úton volt Alexandria felé. Így végződött az efezusi zsinat.
Rossz érzésekkel telve és a dolgok folyásától némileg megtépázva Cirill belátta, hogy eljött a kompromisszumok és engedmények ideje. Annál is inkább készségesnek mutatkozott, mert Nesztoriosz visszavonult egy kolostorba. Egyezség jött létre, amelyben Cirill föladta egyéni elgondolásait, amelyeket a börtönben tizenkét elítélő tételben fogalmazott meg. Aláírta a hitvallást, amelyet János, antiochiai pátriárka küldött neki. Ezzel helyreállt a béke. Cirillnek egy híres levele örökítette meg számunkra ezt az eseményt.
433-tól Cirillről nem lehetett hallani, pedig még 11 évig volt pásztora Alexandriának, mert tudjuk, hogy 444. június 27-én halt meg.
De éppen ezek a csendes évek jelzik, hogy nem önmagáért kereste a békétlenséget és a harcot.
A kopt és a bizánci egyház június 27-én emlékezik meg Szent Cirill püspök temetéséről. A római kalendáriumba 1882-ben vették föl ünnepét, február 9-i dátummal. 1969-ben áthelyezték június 27-re.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Cirill püspököt a Boldogságos Szűz Mária istenanyasága igazságának győzhetetlen bajnokává tetted, kérünk, engedd, hogy akik a Szűzanyát valóban Isten Anyjának hisszük, Fiad megtestesülése titkában üdvösséget találjunk!
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY
*Lengyelország, 1046 körül +1095. július 29.
,,Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál --, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''
Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.
A belső viszály és egyenetlenség hozta magával, hogy nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060--1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074--1077 között uralkodott. A leányok közül Zsófia Weimar Ulrik őrgrófhoz ment feleségül, Ilona pedig Zvonimir horvát király felesége lett. László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Iréne nevű leánya született; ezt János görög császár vette el feleségül. Ilyenformán szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat: a görög és német császári dinasztiát is. Salamon király (1063--1074), László unokatestvére ugyanis Judit német császárleányt kapta feleségül. László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.
Mikoron méglen gyermekded volnál,
Kihoza Béla király jó Magyarországba,
Hogy dicsekednél te két országban,
Magyarországban és mennyországban.
Letelepedél Bihar-Váradon...
-- írja kedvesen a Szent László királyról szóló ének, a régi magyar irodalom e gyöngyszeme.
Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte, aki mielőtt a lengyel királyleányt megkapta, párviadalban legyőzte az egyik pamerán vezért. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország ,,megállapítása'', mint Hóman Bálint megjegyzi, vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.
Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.
1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt -- mint a krónikás írja --, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg''. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította.'' Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség'', lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.
László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben Kutesk fejedelem indított támadást Salamon izgatására, aki nem tudott belenyugodni országa elvesztésébe. Hatalmas sereggel tört be, de László rájuk rontott, s a kunok úgy menekültek, ,,mint tépett tollú vadkacsák a keselyűk csőrétől''. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett az 1091. évi betörés, mert a király akkor éppen Horvátországban tartózkodott. Az ellenség végigpusztította az ország keleti részét, rengeteg rabot és zsákmányt hurcolva magával. Hallván az ország veszedelmét, László sietett vissza népe védelmére. Még idejében sikerült a kunokat utolérnie. Egy ember kivételével az egész sereget megsemmisítette vagy fogságba ejtette. Ekkor történt, hogy a csata hevében egyszer csak fölkiáltott: ,,Atyámfiai! Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem csak ejtsük foglyul őket; hadd éljenek, ha megtérnek!''
A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: ,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.
Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.
A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel'') és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.
Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: ,,Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.'' Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.
A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptet életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.
Közismert volt László vendégszeretete. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.
A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor István, Imre és Gellért ereklyéit 1083-ban fölemeltette, az egyházi és világi nagyok, valamint hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket.
,,Szinte állandóan a tenyerén hordja, kardja élén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt Egyháznak, hazának, egyeseknek -- mindennek és mindenkinek, akikben, amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért élt: a magyar ügyet és az Isten ügyét'' -- írja róla Sík Sándor. Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki ,,mindenkor rugalmas volt és szelíd. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. ,,Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Salamont nem büntette meg a kor szokása szerint, csak fogságra vetette egy időre, s ,,ő maga folyvást imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez.'' Az ének László külsejét sem győzi dicsérni:
,,Te arcul tellyes, szép piros valál,
Tekéntetedben embereknél kedvesb,
Beszédedben ékes, karodban erős,
Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.
Tagodban ékes, termetedben díszes,
Válladtul fogva mendeneknél magasb;
Csak szépséges császárságra méltó,
Hogy szent korona téged méltán illet.''
Épp így kitűnt lelkével. ,,Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor, miként vad oroszlán.'' Amikor tehette, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz ,,Szent László füve'' gyógyír a betegség ellen.
Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste'' (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.
Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári-testvérek alkotását, amely -- az ének szerint -- ,,fénylik, mint a nap, ragyog, mint az arany: Nem elégszik senki tereád nézni.'' Állítólag ennek mása a győri székesegyház hermája, amely fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz; ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes ,,Bátor László'' lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: ,,Szent László, segíts!'' 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél ,,fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt'', tehát tisztelete még akkor is elevenen élt!
Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.'' Ilyennek érezte és tudta az énekszerző is:
Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényességes csillag!
Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szűz Máriának választott vitéze.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki Szent László királyunkat, a te hitvallódat csodálatos könyörületességeddel a vétekből a bocsánatba, s mert igaz volt, a dicsőségbe vitted föl, kérünk, add, hogy aki kormányzónk volt a földön, pártfogónk legyen a mennyben!
Példája:
Szent László ma is segítőnk, kérjük őt népünkért!
Szent Sámson atya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése