A
vértanúnő egy Tertil nevű városparancsnok rabszolganője volt Frigiában.
Gazdája, gyermekének születésnapján nagy ünnepséget rendezett a
bálványtemplomban és áldozatot mutatott be, és együtt örvendezett a
meghívottakkal. Ariadna otthon maradt mert nem akart a bálványünnepségen
részt venni. Gazdája ezért megverette, felfüggeszttette, és vasakkal
tépte. Ezután börtönbe zárta és sokáig éheztette. Gazdája rábeszélésére
sem volt hajlandó hitének megtagadására. Ezután szabadon engedte őt.
Ariadna eltávozott, majd, látva, hogy gazdája szolgái üldözőbe veszik,
egy megnyílt szikla belsejébe távozott. Az üldöző szolgák egymást ölték
meg. Így szabadította meg Isten az Ő szolgálólányát üldözőitől.
Szent Eumén gortinai püspök.
A
szent főpap ifjúságától kitűnt jámborságával, szerette az
alázatosságot, testét böjtökkel sanyargatta. Vagyonát szétosztotta a
szegények között, szegénységben járt a Mennyországba vezető keskeny
úton. Erényes és szigorú életét mindenki ismerte. Isten előtt is kedves
volt, ezért Gortinában, Kréta szigetén püspökké tette. Szellemi nyája
előtt, mint a gyertyatartóra helyezett fényességet árasztó világosság
volt. Szent életével, tanításaival irányította a reá bízott híveket.
Híveinek lelkileg is mindenben támasza volt. Istentől a csodatevés
kegyelmét is megkapta. Harcolt a monoteléta tévtanítás ellen, amely
Jézus Krisztusban csak egy akaratot ismert el. A tévtanítók mesterkedése
miatt Tébába száműzték. Ott halt meg. A VII. században. Szent testét
Gortinába szállították, és ott illően eltemették.
COPERTINO*-I SZENT JÓZSEF minorita pap (1603-1663)
*Copertino, 1603. június 17. +Osimo, 1663. szeptember 18.
1663
októberének elején a minoriták rendfőnöke azt a megbízást adta ki, hogy
írják meg a rövid idővel azelőtt meghalt József atya életét: ,,Stílusa
legyen egyszerű, világos és szerény, hasonló József atya boldog
lelkéhez. Nem akarom, hogy frázisok legyenek beleszőve, vagy hogy a
kifejezés előkelőségét keressék benne. Azt sem akarom, hogy Isten
szolgáját, akiről szó van, dicsőítsék.''
Amikor József meghalt,
egész Európában ismerték a nevét, pedig nem alapított új rendet, nem írt
egyetlen könyvet sem, nem kezdett új lelkipásztori módszereket. Nemcsak
képtelen volt arra, hogy politikai és tudományos okossággal
belekapcsolódjon az Egyháznak a kezdődő felvilágosodással és az állami
abszolutizmussal folytatott vitájába, hanem hiányzott belőle az a
gyakorlatiasság is, amelyet egy kolostori tisztség viselése megkíván.
Úgy tűnik, hogy József ezen a téren az apjára ütött, aki jó ember volt
ugyan, de nem értett sem a pénz, sem a birtok kezeléséhez. Amikor
várandós felesége látta, hogy megint jön a végrehajtó, az istállóba
menekült; ott hozta a világra Józsefet. Az anyát komoly, kemény nőnek
mutatják be. József elsősorban hevességét illetően hasonlított hozzá:
egyszer késsel támadt valakire, azért anyja egész éjszakára kizárta a
házból, miután összetört rajta egy botot.
Az iskolában alig ért
el eredményt. Sokkal jobban vonzotta a templom és az istentisztelet;
egyre jobban megnyilvánult egy sajátsága és adottsága, amely egész
életét meghatározta: gyakran -- mintha nem is volna jelen -- teljesen
magába merült és érzéketlenné vált minden iránt, ami körülötte
játszódott le. Ez aztán csakhamar valódi eksztázissá fokozódott.
Meglehetős bizonyossággal tanúsították, hogy hetedik vagy nyolcadik
életévében ,,önkívületbe'' esett, s teljesen megragadták belső élményei,
mégpedig zenével kapcsolatban. Ezért kapta társaitól a ,,tátott szájú''
gúnynevet.
Hozzájárult mindezekhez, hogy nyolcadik és
tizennegyedik életéve között betegségek választották el a külvilágtól és
pajtásaitól. Kelevényeinek látványa és bűze még anyja számára is
nehézzé tette az ápolást. Amikor József végül meggyógyult, nem tudta
megtanulni, hogy kapcsolatot teremtsen a mindennapi élet dolgaival;
belső élményeinek elhatalmasodása és szemlélődő befeléfordulása nem is
engedte meg a normális foglalatosságot és életmódot. Arra gondolt, hogy
kolostorba lép; tizenhét évesen fel is vették a kapucinusok laikus
testvérnek. Gyenge egészsége és a kolostori munkákban való
használhatatlansága miatt azonban nyolc hónap múlva elbocsátották. Ahogy
maga elbeszélte, úgy tűnt neki, mintha akkor a szerzetesruhával együtt
az eleven bőrét is lehúzták volna róla.
Örömére azonban -- némi
nehézségek után -- szolgaként felvette egy minorita kolostor. Itt
megtanult olvasni és írni, s végül becsületessége és jámborsága miatt
felvették a rendbe is. 1628-ban pappá szentelték.
Copertino
közelében a Santa Maria de Grottella kolostorba osztották be. Külső
élete és szolgálata éppen olyan egyszerű volt, mint azelőtt; belső
világossága, egy teljesen egyszerű és erős lélek fénye azonban nem
maradhatott elrejtve. A bűnösök kedvet nyertek a jóra, a zaklatottak
békét, az elnyomottak örömet, a szenvedők vigasztalást és segítséget
kaptak tőle. Belső élete azonban különösen eksztázisokban nyilvánult
meg, s ezek olyan gyakoriak voltak, hogy életrajzírója elmondhatta róla:
,,Eksztatikus életet élt.'' Lelkét egyszerűen lenyűgözte Isten nagysága
és szeretete.
József esetében az eksztázis nemcsak abban állt,
hogy szellemi képességeit magához ragadta Isten és kikapcsolódtak
érzékszervei, hanem sokszor és hosszasan lebegett is. Levitációnak,
lebegésnek azt a jelenséget nevezik, amikor valaki minden külső segítség
nélkül a gravitációtól független állapotba kerül. Józsefet sokan látták
a föld felett lebegni vagy repülni. Egyszer egy kolostorban egy
festmény volt rá olyan hatással, hogy amikor elment mellette, felrepült a
Megfeszített képéhez, és mintha szoborként odaerősítették volna, hosszú
ideig ott maradt. Máskor mise közben emelkedett föl 30--50 cm
magasságba és merült el teljesen a misztérium szemlélésében. Az is
megtörtént, hogy társával belépett egy templomba, s az ének hallatára
fölemelkedett, de magával ragadta társát is és előrerepült vele a
tabernákulumhoz.
A fizikusok keresik a jelenség magyarázatát, és
éppen József az, akire bizonyítékul hivatkozhatnak, mert annyi
szemtanúja volt lebegéseinek. Magyarázatot mind a mai napig nem
találtak.
Ha egy vallásos emberen valami rendkívüliség válik
láthatóvá, a jámbor és kíváncsi embereket magához vonja. A nép és a
nemesség Maria de Grottellába indult, hogy láthassák az atyát és
beszéljenek vele, rendi elöljárója pedig misszionáriusként küldte az
egész tartományba. Az általa keltett feltűnés az egyházi elöljárók előtt
sem maradhatott elrejtve. Egy püspöki helynök kételkedve írta róla:
,,Egy harminchárom éves ember a Messiást játssza; egész néptömeget vonz
maga után.'' Az ügy ebben az egyébként is felkavart időben nem tűnt
jelentéktelennek. Józsefet az inkvizíció kivizsgálás végett Nápolyba
idézte. Itt -- mint később Rómában sem -- semmiféle hamisságot nem
sikerült azonban megállapítani, mégis át kellett települnie egy olyan
kolostorba, ahol rejtetten élhetett. 1639-ben azután rendi atyjának,
Assisi Szent Ferencnek a sírtemploma melletti konventbe került.
Tizennégy évig maradt Assisiben.
Az inkvizíciónál történt
feljelentés, kihallgatásai és áthelyezése mélyen érintették.
Ellenszegülés és levertség kísértette; olyan magatartások, amelyeket
saját tanúsága szerint azelőtt nem ismert. Két évig ,,olyan kevés fény
jutott a lelkébe, mint a parányi ablakon át a cellájába.''
József
azonban sohasem kereste a kényelmet. Magától értetődőnek tűnt számára,
hogy az első arcvonalban álljon, és a gonosz támadásait saját magán
tapasztalja meg. Megtörtént, hogy szerzetestársai reggel félholtan
találták a templomban, ahol éjszakai imádságát végezte és a sátánnal
viaskodott, akinek ijesztő alakját gyakran testileg is látta. A gonosz
sötét szakadékát azért tapasztalta meg olyan erősen, mert a másik
oldalon rendkívül erősen élte át Isten hatalmas világosságát.
A
formát, ahogy József Isten közelségére válaszolt, az eksztázisra való
egészen különleges képessége és adottsága jellemezte. Benne a testi
földhözkötöttség és a lelki szárnyalás, a normális érzékelhető élet és a
vallási elragadtatás közti egyensúly olyan ingadozó volt, hogy csak egy
kis indíték kellett, és máris ,,önkívület''-be esett. Elég volt
számára, ha Jézusról vagy Máriáról, vagy a mennyországról hallott, és
hatalmas sóhajtással máris eksztázisba esett. Ezután már nem érzett
semmit. Ő maga mondta: ,,A lélek királynőhöz hasonlít, akinek a testi
érzékek a szolgálói. Ha a lélek a király lakába lép, az érzékek kívül
maradnak, és semmiféle inger sem mozgatja meg őket. Maga a lélek pedig
teljesen Teremtője birtokába kerülve nyugszik.''
Legerősebb
élménye volt mindennap a szentmise. Közben minduntalan eksztázisba
esett, úgyhogy szentmiséje esetleg öt óra hosszáig is tartott. Jézus
halála vagy más esemény, amelyről az olvasmányokban szó esett, annyira
hatott rá, mintha akkor történt volna. Egy virágvasárnapon a passió e
szavainál: ,,A keresztre vele. -- szinte halottként zuhant a földre, és
ezalatt saját szavai szerint valóban közel járt a halálhoz.
Hasonlóképpen összeesett egyszer Pál megtérésének ünnepén e szavaknál:
,,Saul, Saul, miért üldözöl engem?'' (ApCsel 9, 4); hátrahanyatlott és
karját kereszt alakban széttárva hosszú időn át fekve maradt. Amikor
ismét lábra állt, könnyezett, gyengeségében az oltárra kellett
támaszkodnia, majd így szólt: ,,Nagy hatalom volt ez, nagy hatalom.''
József
számára nem fantáziájának játékáról volt szó, hanem annak közelségéről,
Akit szeretett. Ő maga tette fel magának a kérdést: Miért szomorkodom
Jézus halála miatt, amely mégiscsak nagyon rég történt? Miért tölt el
szorongással a gyermek Jézus szemlélése, hiszen sok ideje annak, hogy
Jézus gyermek volt? Az Úr maga válaszolt neki lelkében: ,,Egykor
keresztre feszítettek, és meghaltam az emberekért; készségem azonban,
hogy meghaljak érted, örökre megmarad. Egykor gyermek voltam; a
szeretetben pedig mindig is az vagyok. Ha valaki gyermekként akar látni,
gyermekként talál meg; ha megfeszítettként, a megfeszítettként talál
rám; vagy megostorozottként, vagy más alakban mutatom meg magam neki.
Szeretetem ugyanis olyan formában jelenik meg, amelyben az emberek
emlékeznek rám és szemlélnek engem.''
József igazi élete -- mint
az összes szenté -- az istenszeretetben állt. A szeretet gyakran
annyira megragadta, hogy énekelnie kellett. Belső telítettsége saját
maga által kitalált dallamokban áradt ki. Életében általában nagy
szerepet játszott a zene: amint már említettük, első gyermekkori
eksztázisa zenével kapcsolatban történt; később pedig megtiltották neki,
hogy részt vegyen ünnepélyes istentiszteleteken és körmeneteken; mert
az énekek hallatára csaknem bizonyosan eksztázisba esett.
Lelke
olyan dolgok iránt volt érzékeny, amelyeket az átlagember észre sem
vesz. Távolból megérezte a veszélyt, amelybe egy rendtársa utazása során
került, tudott a pápa haláláról is, még mielőtt bármiféle hír érkezett
volna róla. Aki találkozott vele, annak készen kellett lennie arra, hogy
belelát a lelkébe. Némely embereket, akiknek lelkét bűn csúfította el,
József olyan torznak látott, hogy sem jelenlétüket, sem beszédjüket nem
tudta elviselni.
Korának nyugtalansága és kuszáltsága közepette
világosságot és erőt sugárzott. Nem csoda, hogy a híre egyre jobban
elterjedt. Bíborosok, püspökök, fejedelmek keresték fel, vagy ajánlották
magukat imájába. A protestáns Braunschweig-Lüneburgi János Frigyes
herceg a katolikus hitre tért általa. Mindig szegények és segítséget
keresők vették körül, boldogok voltak, ha ruházatának egy kis
darabkájához jutottak, és ezt a betegekre helyezték. Emlékezésül vagy
ereklyeként sokan magukkal vitték legalább a kolostor falának egy
darabkáját.
Rendi elöljáróinak mindez bizonyos gondokat is
jelentett. Az ilyenféle rendkívüli ember, mint József nemcsak áldás
környezete számára, hanem teher is. Az inkvizíció még élesebben figyelte
a különös jelenségeket és a nép növekvő odaáramlását, és teljesen
meglepetésszerűen avatkozott be 1653 júliusában. Józsefet megfigyelés
végett a pietrarubbiai kapucinus kolostorba vitték és a külvilággal
minden kapcsolatát megszakították. Ott-tartózkodásának híre azonban
gyorsan elterjedt, s miséje alatt csakhamar összegyűlt a nép a templom
előtt. Átküldték hát Fossombrone nehezen hozzáférhető kapucinus
kolostorába. Végül a minoriták VII. Sándor pápához (1655--1667)
fordultak kérésükkel, hogy József visszatérhessen egyik kolostorukba. A
pápa hozzájárult, átvitelének azonban titokban kellett végbemennie.
Éjjel vitték az Ancona tartományban lévő Osimo minorita kolostorába. Ott
élt elrejtve és a rendtársaitól elválasztva, gyakori eksztatikus
egyesülésben Istennel.
Amikor 1663 elején beteg lett, cellájában
felállítottak egy kis orgonát; az orgonista játszott neki, ő pedig
énekelt hozzá, és a többieket is arra szólította fel, hogy énekeljenek
vele együtt. ,,A szamár kezd a hegyre felkapaszkodni'' -- mondta
tréfálkozva, amikor érezte, hogy közeledik a vég. A közelgő halál
hatására ezeket mondta: ,,A kéreg nem akar leválni a fáról'' és:
,,Borzalmas ez az átmenet.'' Utolsó napjaiban eksztázisban feküdt, belső
tűz emésztette és így énekelt: ,,Lelkem, szeress, szeress!'' 1663.
szeptember 18-án halt meg rendtársai körében.
,,A szent atya
meghalt'' -- mondogatta a nép, amint ismertté vált halála. 1753-ban
boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták.
Imádság:
Istenünk,
te csodálatos bölcsességeddel azt akartad, hogy mikor egyszülött Fiad a
földről fölmagasztaltatik, mindeneket magához vonzzon. Szent József
érdemeiért és példájára add, hogy a földi vágyaktól megszabadulva,
tökéletesen hasonlók lehessünk Szent Fiadhoz. Aki veled él és uralkodik
mindörökké.
Szent Metód püspök † 311
Szent Zsófia és Irén vértanúnők és Kasztor vértanú.
Szent Zsófia és Irén vértanúnők és Kasztor vértanú.
Szent
Zsófia, és Irén vértanúnőket Hadrián császár uralkodása alatt
lefejezték, a szent Kasztor vértanút pedig halálra éheztették.