326. A
keresztényüldözések idején eltünt Szent Keresztet megtalálták a
keresztrefeszítés helyéhez közel. 335. szept. 14-én itt
bazilikaszentelés volt a Szentsírnál, Szent Ilona (Nagy Konstantin
felesége) buzgolkodott ebben.
Felmagasztalták a világ előtt
gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet.
Csodálatos szekrényben őrízték, gazdagon díszítették (ékkövek, arany,
ezüst).
614. a perzsák (II. Kozrov) zsákmányul megszerezték
Jeruzsálem elfoglalásakor. 628-ban a görög Heraklius császár
visszaszerezte. Szept. 14-én a császár ünnepélyesen, mezitláb, szegény
ruhában az Aranykapun vitte vissza.
A 7. szd óta nyugaton ezen a
napon ünneplik ezeket az eseményeket. Már Nagy Szent Gergely pápa
bevezette (+604 Róma) ezt az ünnepet, a gallok (franciák) ápolták. 800
táján az egész nyugati egyházban ez lett a megtalálás ünnepe. Később
kapcsolódott az ünneplésbe a visszaszerzés emléke, ezért aztán a
megtalálást május 3-án, a felmagasztalást szeptember 14-én ünnepelték.
Jófeltétel:
Elmélkedj a Kereszt fontosságáról, szerepéről!
A szent kereszt világraszóló felmagasztalása
Az
Egyház ezt az ünnepet kezdetben az Úr keresztje megtalálásnak emlékére
rendelte el. A szent kereszt jelével ellensége fölött győzelmet arató
Konstantin császár, édesanyját, Szent Ilonát küldte Jeruzsálembe, hogy
tisztítsa meg az Úr szent helyeit a pogány szennytől. Egy idős zsidó
útmutatása alapján sikerült megtalálni egy gödörben Jézus és a
gonosztevők keresztjét. Mivel a kereszt felírása elkeveredett, Istenhez
fordultak, hogy Ő mutassa meg az igazi keresztet. Először egy betegen
fekvő asszonyhoz érintették a kereszteket. Jézus keresztjének érintésére
az asszony meggyógyult. Utána már egy temetésre vitt halottnál tették
meg ugyanezt. Az igazi kereszt érintésére a halott feltámadt. Ezeknek a
csodáknak híre sok embert vonzott a Golgota hegyére. Mivel a nagy tömeg
miatt nem volt arra lehetőség, hogy mindnyájan megérintsék, megcsókolják
Jézus keresztjét, Makariosz pátriárka, egy magas helyre állva,
tisztelettel emelte a magasba Jézus keresztjét, hogy mindenki láthassa.
Ez a megtalálás Húsvét közelében történt, ezért eleinte húsvét 2. napján
ünnepelték. A feltámadás templomának felszentelésétől, 335-től az
ünnepet a következő napra tették, és ezért ma is szeptember 14-én van.
Ezt
a megtalálást a VIII. században összekapcsolták egy másik hasonló
eseménnyel. 614-ben Khozroész perzsa király Fokiosz görög császárt a
harcban legyőzve, bevonult Jeruzsálembe. Kifosztotta a várost és elvitte
Perzsiába az Úr szent keresztjének darabját. Ez az esemény izgalomba
hozta egész Perzsiát és nem jó előjelnek tekintették. Khozroész
tisztelettel bánt a szent ereklyével. 628-ban a király utóda Sziroész
békét kötött Herakliosz császárral és visszaadta a szent keresztet. A
császár Jeruzsálemben fogadta a szent ereklyét. Ziszimász pátriárka
intelmére, levetve császári díszöltönyét, egyszerű ruhában, mezítláb
vitte be a szent keresztet a templomba. Ez szeptember 14-én történt.
Inkább az első felemelés emlékére végezzük ezen a napon a szent kereszt
felmagasztalását (felemelését). A kereszt a pap kezében a mélyre kerül,
és ismét felemelkedik magasra. Ez, a mi, Ádámban történt keserű
bukásunknak és Krisztusban megvalósult felemelkedésünknek jelképe. Az
alvilág mélységéből felemelkedtünk Isten Országába, a halálból pedig az
Istenben való örök életre.
108 BOLDOG LENGYEL VÉRTANÚ (1939-1945)
„Jézus
tanítványai, elviselve üldözést, éhséget, ruhátlanságot, még a halált
is, gyozelmet tudnak aratni. Ilyen gyozelmet arattak azok a vértanúk is,
akik Lengyelországban 1939 és 1945 között a nemzeti szocializmus
gyulöletének áldozataiként föláldozták életüket és elnyerték a
halhatatlanság koronáját. A boldoggá avatott 108 Isten szolgája
különbözo hivatalt töltött be az Egyházban, voltak köztük püspökök,
papok, szerzetesek, világiak, különbözo módon és helyeken ölték meg
oket, de mindannyian tanúskodtak az Evangélium melletti huségükrol s a
kereszt útját járták a hit, a béke és megbocsátás lelkületével.” (A
boldoggá avatási bullából.) Legtöbben a hírhedt koncentrációs táborokban
(Auschwitz, Sachsenhausen, Dachau) haltak meg. A 108 vértanú közül
18-an (és ha ideszámítjuk az orsolyita Klemensa novért, 19-en) tartoztak
Szent Ferenc rendjéhez: Öten a Kisebb Testvérek (OFM), heten a
minoriták, öten a kapucinusokhoz és egy kapucinus klarissza novér. Az öt
kisebb testvér:
1. P. Pankiewicz Anasztáz, 60 éves, több rendházban
házfonök; 1941 októberében tartóztatták le, Dachauba vitték; a betegek
krematórium felé történt szállítása közben halt meg 1942. májusában.
2.
P. Turchan Nárcisz, 53 éves, több helyen volt házfonök. 1941.
októberében tartóztatták le, Daehauba vitték, ahol az elviselt
szenvedések miatt meghalt 1942. márciusában.
3. P. Gondek Krisztián,
31 éves, a letartóztatása elotti másfél éven át egyedül látta el
Wloclaweck város lelkipásztori szolgálatát, mert a többi papot mind
elhurcolták. Sachsenhausenbe, majd Dachauba került, ahol
4. Fr. Oprzadek Marcin, 58 éves, 1940. augusztusában vitték el Dachauba, ahol 1942. májusában gázkamrában végezték ki.
5.
Fr. Zembol Bruno, 37 éves, szakács és orgonista több rendházban;
1939-ben deportálták. Dachauban halt meg, feláldozva életét áldozatul a
békéért és egy új, jobb emberiségért 1942. augusztusában.
Végkimerülésben halt meg.
A 108 lengyel vértanú boldoggá avatása 1999. jún. 13-án történt Varsóban a Viktória téren.
A szentatya boldoggá avatási beszédébol:
„Örülj
Lengyelország! az új boldogok miatt... Tetszett Istennek, hogy
megmutassa kegyelmének roppant gazdagságát fiaid és leányaid jósága
által Jézus Krisztusban. Neki legyen dicsoség mindörökkön örökké.”
Imádság:
Istenünk,
te megadtad a boldog lengyel vértanúknak, hogy Krisztusért
vértanúhalált szenvedjenek, isteni eroddel támogass minket, esendo
embereket, hogy példájukra mi is bátran vállaljuk a hitünk szerinti
életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Pápiász vértanú
Szent
Papiász Mazimián császár uralkodása alatt szenvedett Magnosz elöljáró
alatt likaóniai földön. Sokat és sokféleképpen kínozták: összetörték
állkapcsát arcát, felfüggesztették és karmokkal tépdesték, végül,
szögekkel kivert vascipőkbe tették lábait, és kényszerítették, hogy
azokban gyalog járjon. Ilyen kínok között adta vissza lelkét az Úrnak a
III. század végén, vagy a IV. század elején.