Ez az esemény Nagy Leó
császár uralkodása idején történt 470 körül. Félelmetes tűzvész volt,
amely 6 hónapig tartott. A megrettent uralkodó kiment a tengerhez, és
templomot épített Szent Mamász tiszteletére.
A miaszéni Istenszülő tisztelete
Nem
messze az örményországi Melitiné városától, volt egy kis görög helység,
amelynek Miaszéni volt a neve. Az egykor ott álló pogány templomot
Szent Akakiosz melitinéi püspök lerombolta, és a helyet megtisztította a
mindenféle pogány tisztátalanságtól. Új templomot épített a helyre a
legszentebb Istenszülő tiszteletére. Így azon a helyen, ahol egykor
véres áldozatokat mutattak be a pogányok az ördögök imádására, később a
keresztény, vérontásnélküli tiszta áldozatot mutatták be a keresztények
az igaz Isten imádására. A templomban őrzött Istenszülő ikon által Isten
sok csodát tett az emberek javára. A falu neve miatt a templomot a
miaszéni Istenszülő templomának nevezték el.
Sok idő telt el
ezután, amikor a képromboló eretnekség megjelent és megerősödött
Keleten. A képrombolás kezdeményezője és támogatója Izauri Leó császár
volt. (717-741.) Sok időn keresztül szomorította és rombolta ez a
tévtanítás Isten Egyházát. A képrombolók a miaszéni Istenszülő képét sem
tartották tiszteletben. A melitinéi kolostor közelében folyó Gazuri
tóba süllyesztették. Több mint 100 év telt el ezután. Az igazhitű Mihály
császárnak, és édesanyjának Teodórának uralkodása idején, 864-ben, az
ikon kiemelkedett a tó vizéből. Szeptember l-én történt ez, és a hívek
örömmel vették ki a tóból. Bár több mint 100 éve volt a vízben, a
szentképen semmiféle károsodás nem látszott A szentkép, miután eredeti
őrzési helyére visszakerült, sok csodának lett forrása és eszközlője. E
csodás esemény miatt, a helységben évenként megtartották az ünnepet az
Istenszülő szentképe csodálatos megtalálása emlékére.
Indiktion kezdete
Octaviánus
római consul Kr.e. 31-ben, az actiumi csatában legyőzte vetélytársait.
Ezzel a Római Birodalom egyeduralkodójává lett. Hogy a birodalom alá
tartozó tartományok helyzetét rendezze, és az adók beszedését
alkalmasabbá tegye, bevezette az ún. indiktiont. Ez, egy 15 évet magában
foglaló időtartam volt. Kezdőnapját, amely szeptember l-én volt, nagy
ünnepélyességgel hirdették meg. Ez jelentette az új év kezdetét. Az
indikció végén minden elöljáró köteles volt jelentést készíteni
tartománya helyzetéről és azt Rómába küldeni. Ha egy indikció véget ért,
kezdődött utána a másik.
A kutatások szerint szeptember l-e volt
az a nap, amelyről Szent Lukács evangélista ezt írta: Jézus, egy
szombati napon, szokása szerint a názáreti zsinagógába ment, és
olvasásra jelentkezett. Izaiás próféta könyvtekercsét adták oda neki. Ő
pedig, kigöngyölvén a tekercset, a próféta jövendöléséből ezeket
olvasta: „Az Úr lelke van rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a
vakoknak meg a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, és
hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje” (4,16-). E szavakkal Jézus a
saját messiási szerepét vázolta fel. Meghirdette, hogy mostantól
megkezdődött az Úr kegyelmének esztendeje. E kifejezéssel a 7 évenként
beálló jubileumi évre gondolt. Ebben az évben, Izraelben megvalósult a
felszabadulás minden adósságtól. Visszaállt az emberek között az eredeti
állapot, megszűntek a történelemben létrejövő egyenlőtlenségek. Az Úr
kedves esztendeje olyan időszakra utal, amikor teljesebb fényben
tündököl Isten irgalmassága, jóakarata és kegyelme.
A
keresztényüldözések megszűnése után, az I. niceai zsinatra összegyűlt
atyák azt kérték Nagy Konstantin császártól, hogy szeptember 1-ét tegye
az új év kezdő napjának birodalmában. Azóta, ugyan, a polgári év
kezdetét az idők folyamán más és más napokra tették, az egyházi év
kezdete a bizánci szertartású egyház időszámításában, mai napig
megmaradt a szeptember 1. Jézus és az Egyház minden évben meghirdeti
számunkra is Isten kegyelmi esztendejének kezdetét. Isten segítségét
kérve, új elhatározásokkal, új célkitűzésekkel kezdhetünk meg egy új
évet. Hogy az új év valóban a kegyelem esztendeje legyen, segít nekünk
Isten szava, amely a vecsernye 2. parimiájában elénk tárja a jó és rossz
kettős útját. (Lev. 26,3-41. ) Aki hallgatja, annak választania kell.
Szent Ammun diakónus és 40 vértanúnő
A
szent vértanú szüzek a makedóniai Adrianopoliszból származtak. Szent
Ammun diakónus igehirdetésére lettek Krisztusban hivők. A város
parancsnoka maga elé hívatta, hogy elítélje őket. Sokféle kínzás alá
vetette őket, ezzel kényszerítve, hogy imádják a bálványokat. Istenhez
imádkoztak, imádságukra csoda történt. A bálvány pap, valami láthatatlan
erő által hirtelen a levegőbe emelkedett, sok időn keresztül ott
maradt, és a földre esve meghalt. Ezután a kínzó megparancsolta, hogy
Ammunt függesszék fel, és sütögessék oldalait. Ezután fejére
megtüzesített sisakot tettek, de a szent vértanút ez csodálatosan nem
bántotta. Ezek után Szent Ammunt a szüzekkel együtt Herakleába küldték
más kínzóhoz. Ennek parancsára 10 szüzet tűzbe vetettek, nyolcat
tanítómesterükkel együtt lefejeztek, némelyek úgy haltak meg, hogy
szájukba és szívükbe kardot döftek, nyolcat közülük késsel öltek meg, a
többi pedig, miután szájukba megtüzesített vasat helyeztek, költöztek el
az Úrhoz.
Szent Anna prófétaasszony
SZENT BEATRIX szűz, rendalapító (1424-1490) (Beatrix de Silva)
SZENT BEATRIX szűz, rendalapító (1424-1490) (Beatrix de Silva)
Ceutában
(Marokkó) portugál szüloktol származott; családja rokonságban volt a
portugáliai királyi családdal. Gyermekkora óta különösen tisztelte a
szeplotelenül fogantatott Szuz Máriát. Fiatal korában udvarhölgynek II.
János kasztíliai király udvarába került. Izabella királyno
féltékenységbol üldözte s börtönbe záratta, ahonnét a Szent Szuz
tapasztalható segítségével kiszabadult és ártatlansága is igazolódott.
Ezek után elhagyta a királyi udvart és Toledó felé indult. Útközben
megjelent neki Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal, akik lelkileg
erosítették és tudtára adták, hogy egy új szerzetesrend alapítója lesz.
Toledóban a ciszterci novérek fogadták be; köztük élt mintegy 40 évig.
Nem lépett be a rendbe, de a szerzetesek életét élte. Akkor a Szent Szuz
bíztatta, hogy alapítson rendet, mely Szuz Mária Szeplotelen
Fogantatásáról legyen elnevezve s az o tiszteletét terjessze a nép
között. Elhagyta a ciszterci monostort, s a királyno által felajánlott
házba költözött 12 társnojével. Itt kezdték meg szerzetesi életüket.
Szabályukat VIII. Ince pápa 1489-ben jóváhagyta, nagyjából a ciszterci
rend szabályait követték. Egy év múlva Beatrix a Szuzanyától értesült
közeli haláláról. Felkereste ferences gyóntatóját, áhítattal felvette az
Egyház szentségeit. Majd beöltözött a rend ruhájába (fehér szövet,
égszínkék skapuláré és köpeny) s letette a fogadalmakat. Így költözött
át az örök hazába 66 éves korában. Halálakor arca fénylové vált s
homlokán aranyszínu fénylo csillag volt látható. Halála után 3 évvel VI.
Sándor pápa Szent Klára reguláját írta elo számukra, s 1511-ben a
Szeplotelen Fogantatás rendjét (vagy ahogy nevezték: koncepcionisták)
ilyen formában II. Gyula pápa újra jóváhagyta s a ferencrend obszerváns
ága alá helyezte. Spanyolországban Agredai Mária (1602-1665) alapított
koncepcionista zárdát. A 20. század közepe táján spanyol és portugál
nyelvterületen kb, 3000 a novérek száma. Az alapítónovért XI. Piusz
boldoggá, VI. Pál pedig 1976-ban szentté avatta. Minthogy élete több
vonatkozásban a Ferenc-rendhez kötodik és rendje is ferences rend, ezért
méltán tiszteljük a ferences szentek között.
Az alapító anya ezeket tartja legfontosabbnak novérei számára:
a) Kitartani amellett, amit a szent engedelmesség követel.
b) Legyünk alázatosak, kerüljük a feltunést.
c) Mindenkit szeressünk, igyekezzünk mindenkinek mindene lenni az ima, a munka, az áldozatok által.
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Beatrix szuzet a Szeplotelen Szuz iránti különös tisztelettel
ékesítetted. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy
ártatlanul élve és mindig az égiekre vágyakozva, egykor a mennyei
dicsoségnek részesei lehessünk. Ami Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Egyed,
Szent Farkas (Lupus) püspök hitvalló † 623,
Szent Gedeon,
Józsue, Nun fia emlékezete
Szent Farkas (Lupus) püspök hitvalló † 623,
Szent Gedeon,
Józsue, Nun fia emlékezete
Józsue,
Nun fia, Kr.e. 1500 körül született Egyiptomban, Efraim törzséből.
Eredeti neve: Hosua, szabadítót jelent. Mint felnőtt férfi, fiatal
korától Mózes szolgája lett. Mózes vezetésével, a néppel együtt ő is
átment száraz lábbal a Vörös tengeren. Nevével akkor találkozunk először
a Szentírásban, amikor Mózes megbízásából harcba szállt az Amalekkel.
Mózes, a vándorlás közben Jehosuah-nak nevezte el. Új nevében így
szerepel a Jahwe Isten neve. Neve: Jehosuah = Jahwe az üdvösség, Jahwe
üdvözít Mózes így akarta tudtára adni az embereknek, hogy Jahwe, Józsue
által vezeti be a népet az Ígéret földjére. Józsue elkísérte Mózest a
Sínai hegyre is. Józsue egyike volt annak a 12 férfiúnak, akik Isten
parancsára el mentek Kánaánba, hogy kikémlelték az Ígéret földjét. A
kémek visszajövetele és beszámoló után kitört néplázadásban Józsue volt
az egyetlen aki az igazat mondó Kálebet támogatta. Ezért bemehetett az
Ígéret földjére. Még a Jordán folyón innen, Isten parancsára, Eleázár
pap és a népsokaság előtt, Mózes, Józsue fejére tette kezét. Ezzel a
tettével utódjává tette. Mózes halála után az egész nép, Józsue
vezetésével száraz lábbal ment át a Jordán folyón, úgy, ahogy egykor a
Vörös tengeren. Szemeivel látta és beszélt Mihály főangyallal, majd
Isten segítségével bevették Jerikó városát. Ettől kezdve Józsue szerepe
az új haza elfoglalásánál és az ellenséges népek legyőzésénél emelkedik
ki. Az ammoreusok legyőzésénél történt a híres Napcsoda. (Józs. 10,12-)
Az Ígéret földjének felosztását is ő végez e. Mindezeket a róla
elnevezett könyv foglalja magában a Szentírásban. Amikor élete végét
közeledni érezte, Szikemben összegyűjtötte az egész népet Isten iránti
hűségre buzdított mindenkit. Mivel a nép mindent megígért, Józsue új
szövetséget kötött Isten és a nép között. Hazájukba bocsátva az
embereket, 110 éves korában meghalt. Öröksége földjén, Támnát száréban
temették el. Az egyházatyák sokban Jézus előképét látják benne. Az
Üdvözítő is az ő nevét viselte.
Szent Kalliszta, Evodiosz és Hermogenész vértanúk
E
három édes testvérvértanút a pogány helytartó abban találta bűnösnek,
hogy keresztények voltak. Látva, hogy Krisztus megvallásában
állhatatosak és rendíthetetlenek, karddal való lefejezésre ítélte őket.
Vértanúi harcukat így elvégezve, elköltöztek az Úrhoz, a IV. században.
Szent Mártának, Szent Simon atyának édesanyja
Jóval
hamarabb elhalálozott mint fia, 428 körül. Fia oszlopát körülvevő
kerítés ajtajánál adta vissza lelkét Istennek. Simeon, látva anyját
holtan, könnyezve imádkozott érte. Az imádság alatt a halott arcán
mosoly jelent meg. Simeon fia parancsára, az anyát, Mártát az oszlop
mellett temették el. Fia, napjában kétszer emlékezett meg róla imáiban.
BOLDOG GHEBRE MIHÁLY pap
*Mertule Mariam, 1788. +Abesszínia, 1855. augusztus 28.
A
17. század meghiúsult uniós kísérletei (lásd: Boldog Agatangelus és
Kasszián, 427. o.) után Abesszínia mintegy kétszáz évig magára maradt
monofizita kereszténységével. Antoine Abbadie (1810--1897) francia
kutató 1843-ban írta le az abesszin keresztények vigasztalan helyzetét.
Tudósított olyan szülőkről, akik át akarták adni neki fiaikat, hogy
olyan országba vigye őket, ahol vannak papok, és ahol megünneplik a
húsvétot; és szólt olyan családokról, amelyek nemzedékek óta pap nélkül
is megtartották vallási gyakorlataikat, és az erős mohamedán elnyomás
ellenére is megőrizték hitüket.
Ghebre Mihály (,,Mihály
arkangyal szolgája'') 1788-ban született Mertule Mariamban. Tizedik
életévétől kezdve kolostori iskolába járt, majd 1807-ben novíciusként
kolostorba lépett; teológiai tanulmányait a doktori fokozattal fejezte
be.
Minél többet tanult azonban, annál inkább kínozta valami
belső nyugtalanság és a teljes igazság megismerésének vágya. A hittan
jórészt a Krisztus személyéről szóló vitákban merült ki, a szerzetesi
élet pedig külsőséges vallási gyakorlatokban és értelmetlenné vált
formákban merevedett meg. A régi szerzetesek emlékezetében elevenen élt A
szerzetesek kézikönyve, amely értékes kincs lehetett, de sehol sem volt
már föllelhető. Ghebre Mihály nem sajnálta a fáradságot, hogy
megkeresse ezt a kincset. 1815-től 1825-ig zarándokolt kolostorról
kolostorra, míg végül a fővárosban, Gondarban rábukkant. Ebben a
tudományos központban maradt tizenegy évig; ez idő elteltével azonban
még csalódottabb volt, mint előtte. Elhatározta, hogy Jeruzsálembe
zarándokol, mert remélte, hogy ott majd közelebb jut Krisztus
igazságához.
Amikor egy küldöttség utazott Kairóba, hogy a
pátriárkától új abunát (érseket) kérjen, csatlakozott a csoporthoz,
melyet egy olasz lazarista hithirdető, de Jacobis Szent Jusztin (lásd:
414. o.) apostoli prefektus vezetett.
Kairóban nem értek el
sikert. A pátriárka rákényszerített Abesszíniára egy huszonkét éves
szerzetest abunaként, aki nemcsak tanulatlan, hanem erkölcstelen is
volt. Ghebre Mihály az egész küldöttség előtt feltett neki egy
Krisztusra vonatkozó kérdést; a válasz azonban siralmasan hangzott.
Ghebre Mihály így ítélte meg: ,,Szellemileg Ön csak félszemű!
Tudatlansága nyilvánvalóvá lett számunkra''. Ennek ellenére a jelöltet
püspökké szentelték, és felvette a Szalama abuna nevet. Jusztin de
Jacobis Kairóból Rómába vezette csoportját. Azt hitte: ez lesz a legjobb
eszköz arra, hogy eloszlassa Abesszíniának Róma elleni sok előítéletét.
Az örök város megpillantása lenyűgözte a látogatókat, mindenekelőtt
pedig XVI. Gergely pápa (1831-- 1846) alakja, aki kétszer is fogadta
őket kihallgatáson, s nagyon különbözött Abesszínia egyházának
pátriárkájától és abunájától. Hazafelé vivő útjuk Palesztinán át még
egyfelé tartott, utána azonban egy időre megint elvált Jusztin és Ghebre
Mihály útja.
Csakhamar úgy tűnik, mintha Ghebre Mihály
megkísérelte volna, hogy ellenszegüljön a megismert igazságnak, mintha
átvette volna a katolikus hit elemeit, a katolikus Egyházat azonban ki
akarta volna kerülni. Nem akart szakítani abesszin egyházával, de
hivatottnak érezte magát, hogy Krisztus igaz hitét, amelyet Rómában és
Jeruzsálemben megtalált, minden abesszin általános hitvallásává tegye. A
kairói pátriárka támogatta, és megfelelő írást adott neki Szalama
abunához.
A zarándok ujjongva tért vissza hazájába. Szalama
abuna azonban nem felejtette el kairói megaláztatását. Nyilvánosan
elkobozta a pátriárka iratát, és rákiáltott átadójára: ,,Menj, te
átkozott, te kiközösített!'' Emez visszavágott: ,,Ön elutasította a
pátriárka írását: ettől a pillanattól fogva önnek nincs illetékessége!
Hogy akar ön, a lázadó kiközösíteni engem?''
Ghebre Mihály nagy
terve, hogy az abesszin egyházat Krisztus igaz hitére vezesse,
meghiúsult. Csalódottan kereste fel Jusztin de Jacobist, aki hat hónapon
át naponta neki szentelte idejét, hogy vallási és teológiai
beszélgetések során segítsen a keresőnek nehézségei megoldásában. Végül
1844-ben tanítója előtt letette a katolikus hitvallást.
Jusztin
konvertitájában kiváló segítőre talált. Ghebre Mihály csakhamar az új
alapítású szemináriumban ifjú honfitársait készítette elő a papságra.
Nemsokára megírt egy nyelvtant, szótárt, és katekizmust ge'ezül,
Abesszínia liturgikus nyelvén. Majd járta a falvakat, városokat és
kolostorokat, hogy mindenütt hirdesse a katolikus hit igazságát.
Rendkívüli műveltsége, tüzes beszédkészsége és mély jámborsága sokakat
megnyert a katolikus Egyház számára.
Szalama abuna ijedten
látta, mint csökken befolyása. Sikerült ellenfelét láncra vernie, két
hónap múlva azonban Ubie fejedelem parancsára szabadon engedték Ghebre
Mihályt. Társai a kezét és lábát csókolták, amelyek méltók lettek arra,
hogy Krisztusért láncokat viseljenek. 1851. január 1-én az időközben
püspökké lett Jusztin pappá szentelte, majd felvette a lazaristák
kongregációjába is.
A helyzet ismét Szalama abuna javára
fordult, amikor a kalandor Kassza jutott uralomra. Szalama abunában
megfelelő segítőre talált nagyravágyó tervei megvalósításához.
Együttesen vették fel a harcot a katolikus vallás ellen. Kiadtak egy
rendeletet egy eretnek Krisztus- hitvallásról, amelyet minden
abesszinnek halálbüntetés terhe alatt el kellett fogadnia. Az abesszin
klérus kinyilvánította egyetértését, a katolikusok -- püspökük és öt
hazai papjuk köré gyűlve -- elutasították. A bátor hitvallókat fogságba
vetették. Jusztin de Jacobist öt hónap múlva elengedték, és katonai
őrizettel a határra kísérték. A hazai papokat válogatott kínzásoknak
vetették alá: hetekre kifeszítették a lábukat egy facövekhez s így
hagyták őket a perzselő napon és a hideg éjszakán is, napokon át semmit
sem kaptak enni, ismételten csaknem halálra ostorozták őket.
Eközben
Kasszát II. Teodorosz néven ünnepélyesen négussá, azaz császárrá
koronázta Szalama abuna. Hatalma tetőpontján állott, egész Abesszínia
meghajolt előtte, csak egy csoport mert ellene szegülni: Ghebre Mihály
és négy társa. A négus a táborába vitette a ,,lázadók'' vezérét. Mivel
semmiféle fenyegetés nem használt, két órán keresztül ostoroztatta.
A
csaknem halálra kínzottnak még két hónapon át kellett nehéz láncokban
követnie a csapatot. Ekkor új ítélkezésre került sor. A négus felkelt és
így kiáltott: ,,Ti mindnyájan, abuna és az egyház szolgái, halljátok!
Titeket hívlak tanúként és bíróul. Az egész népet alávetettem
törvényemnek és hitemnek. Csak ez az ember tagadta meg, hogy
engedelmeskedjék nekem.'' -- ,,Nem ismerem hitemnek más bíráját, mint
Krisztust és földi helytartóját, a római pápát!'' -- ,,És én, én talán
nem vagyok bírád?'' -- ,,A test ugyan a hatalmadban van, de a lélek nem.
Szemben áll a joggal, ha az emberi erőszak kijelenti: vagy el kell
fogadnod a hitemet, vagy meg kell halnod. Te, te Abesszínia zsarnoka
vagy, az abuna pedig a démonod!''
Ez már elég volt! Teodorosz
dühtől fulladozó hangon kiáltotta: ,,Katonák, vezessétek a vesztőhelyre,
és lőjétek agyon!'' A jelenlevő angol követ közbenjárására a
halálbüntetést életfogytig tartó fogságra változtatták. Így a hitvallót a
hadsereg újabb három hónapon át vonszolta végig az országon; s ez néma
prédikáció volt mindenki számára, aki látta láncait és elkínzott testét.
Amikor a hadseregben kitört a kolera, Ghebre Mihályt az elsők között
ragadta el 1855. augusztus 28-án.
1926. október 3-án XI. Pius pápa boldoggá avatta.
Szent Noémi,
Armengol Boldog Péter hitvalló † 1304
Oszlopos Szent Simeon atya
Armengol Boldog Péter hitvalló † 1304
Oszlopos Szent Simeon atya
Oszlopos
Szent Simeon atya a szíriai Kappadókia területén született szegény
szülőktől. A gyermek a szülői házban istenfélő nevelésben részesült.
Amikor elérte a 13. évet, atyja juhainak őrzését bízták rá. Egy téli
időben a nagy hóesés miatt, napokig nem tudta a nyájat a legelőre
hajtani. Vasárnapi napon szüleivel a templomba ment. Az Evangélium
felolvasásából a „Boldogságok” hallása nagy hatást tett rá egy idős
embertől az értelméről is tanítást kapott. Utána hosszú imában kérte
Istent, hogy mutassa meg számára az üdvösség útját. Imádsága alatt a
következő látomása volt: úgy látta, hogy alapot ás egy épülethez. Hangot
hallott: Áss mélyebbre! Tovább folytatva az ásást, a hang háromszor
szólította fel erre. Utoljára a hang megelégelte az ásást. Azzal zárta
szavait, hogy erre az alapra építhet. Fáradság nélkül nincs semmiféle
előmenetel. Simeon ezt a mély alázatosság megszerzésére értette.
Titokban
elhagyta a szülői házat, és egy kolostorban élt rövid ideig. Innen a
pusztába ment, és három évig egy szűk barlangban lakott. Testét a
kőfalhoz kötötte lánccal. Alázatos életének híre ment. Sokan felkeresték
a környékről és távolról, hogy lássák és tanítását hallgassák. Egy
napon meglátogatta őt Szent Meletiosz Antiochia főpapja. Tanácsára
levetette magáról a vas láncokat.
Ezután Simeon a vezeklésnek új
módját választotta. Egyre magasabb oszlopot épített, és azon állva,
hideget és meleget tűrve, sokat böjtölve élt sok ideig. Híre tovább
terjedt az emberek között. Ezrek és ezrek keresték fel különféle
ügyekben. Gyógyulni akartak, atyai tanítását várták, áldást kértek tőle.
Titokban még császárok is felkeresték, hogy tanuljanak tőle. Hallgatói
Istentől jövő tanításnak fogadták el szavait. Keresztény tanítást
hirdető szavaira sok pogány lett kereszténnyé.
A szent tanító,
csodatevő, jövőbe látó vezeklő, hosszú élet után 459-ben halt meg. Több
püspök és számtalan nép részvételével temették el Antiochiában a
főtemplomban. Halála után, temetési menetében is számos csoda történt.
Ezzel dicsőítette meg Isten a nagy vezeklőt.