Szent Guntrám hitvalló, † 593.
Szent Hilárion (Vidor) atya
Hilárion
ifjú korától szerzetesi életet élt. Kitűnt szigorú és erényes életével.
Szent életével felülmúlta szerzetestársait, ezért az áldozópapságot is
elnyerte. A Helleszpontosz közelében levő Pelikit kolostornak lett
főnöke. Sok csodát tett az emberekért, esőt imádkozott le, kártékony
állatokat űzött el, segítette az embereket. Egyes híradások szerint a
szentképek tisztelete miatt Izauri Leó, Konsztantinosz Kopronimosz és
Örmény Leó császárok idején, nagycsütörtökön a katonák rátörtek a
kolostorra, félbehagyatták az istentiszteletet, és 42 kiválasztott atyát
megkötözve elvittek. A többi atyákat különféleképp bántalmazták, és a
kolostort a templommal együtt rájuk gyújtották. A 42 kiválasztott atyát
egy régi bányába zárták, és ott erőszakos halált haltak, feltételezik,
hogy Hilárion is közöttük halt meg 754-ben.
Szent István hitvalló
István
atya Örmény Leó képüldöző császár idejében (813-20.) élt.
Gyermekkorától megszerette az erényes életet, szerzetessé lett, é s
erényes élete miatt a Konstantinápoly Közeli Triglia kolostor főnöke
lett. A képüldöző császár magához hívatta Istvánt, és kényszeríttette,
hogy változtasson képtisztelő magatartásán. István ezt nem tette, sőt a
császárnak szemére hányta istentelenségét. Állhatatossága miatt sok
kínzás után száműzetésbe került, és meg is halt benne a IX. század
második felében.
Kapisztrán Szent János hitvalló*Capestrano, 1386. június 24. +Újlak, 1456. október 23.
János
Dél-Itáliában, Aquila közelében, Capestranóban született. Atyja
,,északi báró'', minden valószínűség szerint német származású, mert a
család később Tedeschinek, azaz Németnek nevezte magát. Az Anjou
uralkodókkal költözött délre, és végül a nápolyi király hűbérese lett. A
Nápolyi Johanna körüli bajok miatt sokat szenvedett a környék, és
bizakodva tekintettek a határozott idegen úrra, azt remélték tőle, hogy
megvédi a népet. De hamarosan életét vesztette, s ellenségei
könyörtelenek voltak. János gyermekkorának egyik szörnyű élménye: a
szeme láttára égették fel atyja várát.
János rendkívüli
tehetségekkel volt megáldva, ezért egész fiatalon Perugiába küldték
tanulni kora leghíresebb jogi karára. Közel tíz évig tanult. Tanulmányai
befejezése után Nápolyi László rövidesen kinevezte a Nápolyi Vicaria, a
királyság legfőbb bírósága elnökévé. Ezt a tisztet nem sokáig töltötte
be, mert egy perben igazságtalan ítélet meghozatalára kényszerítették, s
ez egy ember életébe került. Ekkor lemondott tisztéről, a király pedig
Perugiába küldte bíráskodni. Huszonhat éves volt. Két év múlva egy kis
időre a város kormányzója is lett.
Gyors karrierje és ragyogó
állása birtokában eljegyzett magának egy nápolyi grófi családból való
leányt, és ekkor fordulat következett be az életében:
A Perugia
és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte
a szökést, de ismét elfogták, és ekkor változott meg a lelke úgy, hogy
később a megtérését látta benne. Teljesen szakított a világgal,
felbontotta az eljegyzést, s belépett a ferences rendbe, mégpedig az
akkor újonnan induló obszervánsok közé.
Minden tehetségét és
erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújításának szentelte.
Ezekben az évtizedekben ugyanis komoly küzdelem folyt azért, hogy a
ferences rendnek legalább egy része a Szent Ferenc által adott szigorú
regula szellemében éljen, és el ne veszítse minden hitelét az Egyház és a
hívők előtt. János először személy szerint élte az ősi ferences
életformát, majd törvényhozója lett az obszerváns irányzatnak. IV. Jenő
pápával ő alkotta meg az obszerváns szabályzatot, és mindent megtett
annak érdekében, hogy egész Európában meghonosítsa. Ahol csak
megfordult, megreformálta a kolostorokat vagy új konventokat alapított,
amelyek aztán az obszerváns szellemben éltek. S éppen ez az obszerváns
mozgalom volt az, amely a hívők körében feléledő vallásos érdeklődést
újra az Egyház hatáskörébe tudta vonni.
A konstanzi zsinat
(1414--1418) végre megszüntette az 1378 óta tartó nyugati
egyházszakadást, melynek következtében Európa -- legalábbis erkölcsi
szempontból -- romhalmazzá vált. Senki sem tudta, mit is kell hinnie,
melyik pápának kell engedelmeskednie, hisz harminc éven át legalább két
pápát tudtak maguk felett az emberek. Ebbe a zűrzavarba a Sziénai Szent
Bernardin (lásd május 20-án) és Kapisztrán Szent János által újra életre
hívott vándorprédikátorság hozott megoldást. Itáliában feltűntek a
kolduló és prédikáló barátok, és Kapisztrán János vitte ezt az
életformát az Alpokon túlra. Az igehirdetésnek ebben a formájában szinte
a semmiből, elölről kellett kezdeni mindent: a kereszténységet csak az
ismerheti, aki maga hiteles formájában éli (ezért volt olyan fontos az
obszervancia, a ferences ősi regula); enélkül minden teljesen hiábavaló,
még a legszebb prédikáció is. Ez a felismerés és misszió volt a
Kapisztrán-féle obszerváns reform lényege.
János negyven éven át
prédikált, naponta legalább egyszer, s néha három óra hosszat. Ha
valahol megjelent, eseményszámba ment. Városok és fejedelmek hívták meg.
1442-ben IV. Jenő megbízásából Burgundiába és Flandriába, 1451-ben
Európa középső területeire ment, s mindig tizenkét testvér kísérte (név
szerint ismerjük őket!), akik részben tolmácsai voltak, hiszen János
mindig latinul beszélt, részben az írnok szerepét töltötték be. Olykor
röplapokat is készített a husziták ellen Csehországban. Járt Olmützben,
Passauban, Augsburgban, Würzburgban, Nürnbergben, Erfurtban, Jénában,
Magdeburgban, Lipcsében, Boroszlóban, Krakkóban. Beszélt birodalmi
gyűléseken Regensburgban és Frankfurtban. Magyarországi szerepéről
később bővebben is szó lesz. S miközben inkvizítorként a hit
tisztaságáért harcolt, vitatkozott és prédikált, állandóan keresték mint
szentéletű tanácsadót is. Mindemellett összeszedett imádságos életet
élt, amely alapot adott roppant széles körű tevékenységéhez.
Prédikációi
egy része írásban ránk maradt, részben a hallgatók feljegyzéseiben,
részben tőle magától. Állandóan a keresztény dogmatika lényeges témáiról
beszélt, amelyek körül annyi zűrzavar volt a lelkekben. Stílusa
egyszerű, de képekben nagyon gazdag.
Csodálatra méltó, hogy
vándorprédikátor élete során honnan volt ideje az íráshoz. Egy 17.
században összeállított római kéziratgyűjteményben írásai tizenkilenc
kötetet töltenek meg! Írt a pápa főségéről és teljhatalmáról, a
házasságról; magyarázta a ferences regulát, kommentárokat írt jogi
szabályokhoz. Közben levelezett is, és e levelekből hétszáz meg is
maradt.
A nép nemcsak prédikációit hallgatta, hanem csodálatos
gyógyító erejét is felfedezte. Nincs is olyan szent, akinek még az
életében oly sok csodájáról készült volna jegyzőkönyvszerű feljegyzés,
mint Kapisztrán Szent János esetében. E csodatételei barátja, Sziénai
Bernardin szentté avatása után kezdődtek Észak-Itáliában. Bernardin-
ereklyéket hordott magánál, és ezeket helyezte a betegekre, akik
meggyógyultak. János pedig a gyógyulást mindig Bernardin javára írta!
Egy párizsi kódex közel kétezer ilyen gyógyulást sorol fel hely,
személy, dátum és tanúk adataival!
E sokoldalú apostoli munka
mellett különböző rendkívüli megbízásoknak is eleget tett, melyeket
pápák és bíborosok bíztak rá. Így inkvizítorként kellett fellépnie a
fraticellik ellen, akik jóhiszemű vallásos rajongók voltak, és nem
vették észre, hogy a nemesség csoportjai eszközként használják fel őket
hatalmi harcaikban.
János nagyon határozottan harcolt kora
gazdasági életének rákfenéje, az uzsorakamat ellen. Gyakori volt
ugyanis, hogy a kölcsön után hatvan százalékos kamatot követeltek, ami
lehetetlenné tette a szegényebbek számára az életet, s falvak és városok
váltak miatta polgárháború áldozatává. Mivel a plébániák alig tudták
ellátni a hívők lelkipásztori gondozását, maguk a hívők alakítottak
különböző testvérületeket. János a ferences harmadrendben
Szeretetszövetséget és több kórházat is alapított.
Élete utolsó
szakasza és hősies önfeláldozása Magyarországhoz kapcsolja. ,,A magyar
rendek először 1452-ben hívták Kapisztránt Magyarországra Isten igéjének
hirdetése végett. Mikor a frankfurti birodalmi gyűlésen Magyarország
megsegítéséért küzdött, ígéretet tett, hogy személyesen is eljön
hozzánk. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország
megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem
miatt. Írt a burgundi fejedelemnek, a pápának és a császárnak, hogy
késztessék összefogásra az uralkodókat. Ő maga pedig elindult, hogy
személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra, és
megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét.''
,,1455
májusában a Zala megyei Lendva közelében lépte át a határt, és július
elsején érkezett Győrbe, az országgyűlésre. Itt kapta kézhez az új pápa,
III. Callistus levelét, amelyben megbízta, hogy hirdesse Magyarországon
a török elleni hadjáratot. A spanyol származású pápa trónra lépésekor
megesküdött arra, hogy kiűzi a törököt Európából, s ehhez Kapisztrán
Jánosban és Hunyadi Jánosban megfelelő társakat talált. Július végén
Kapisztrán János már egy szövetséges hadsereg tervét küldhette a
pápának, amelyet Hunyadi javasolt. Ez sajnos csak terv maradt, de
Kapisztrán János tovább fáradozott a minél szélesebb összefogás
érdekében. Részt vett a budai országgyűlésen, majd augusztus végén
Székesfehérvárra ment, innen Szegedre indult, hogy Hunyadival
találkozhasson. Hunyadi azonban nem várta meg, mert ügyei Erdélybe
szólították, ezért Kapisztrán utánament, s az esztendő hátralévő részét
-- ekkor már hetven éves! -- ő is Erdélyben tölti, ahol az ortodoxok
térítésén fáradozik.
Január végén a pápai követ, Carvajal
bíboros Budára kérette, és február 15-én a budai vár templomában átadta
neki a pápától küldött keresztet és a megbízást, melynek birtokában
keresztes háborút kell hirdetnie a törökök ellen.''
Márciusban
összehívták az országgyűlést, de a rendek csak április folyamán
mozdultak meg, amikor híre jött, hogy a szultán Nándorfehérvár felé
közeledik. Az ország főurai nem értették az idők jelét, csak Hunyadi,
Carvajal és Kapisztrán fogta fel a helyzet súlyosságát.
Kapisztrán
csak április 15-én indult el Budáról, hogy országszerte meghirdesse a
keresztes hadat. Július másodikán már huszonkétezer fős sereg gyűlt
össze, majd tíz nap leforgása alatt a száma hatvanezerre nőtt.
Valamennyien János gyújtó szava és hite hatására indultak hadba. A
kíséretében lévő Giovanni da Tagliacozzo megállapította: ,,Valóban ő
volt az összes keresztesek igazgatója, vezére, bírája, kapitánya és
parancsnoka''.
Nemcsak a sereg összegyűjtésében volt
fáradhatatlan, hanem a harcban is. ,,Szent Magdolna vigíliájának estéjén
már négy órája küzd a török sereg, hogy betörjön a várba. A harc
kimenetele kétséges, hol az egyik fél szorul hátra, hol a másik
kénytelen a nagyobb tömeg erejének engedni. A keresztesek önfeláldozása
megzavarja a török hadrendet, kénytelenek csoportokra oszolva harcolni.
De amikor a szultán pihent seregeket vet a harcba, a törököknek végre
sikerül benyomulniuk a vár külső udvarába. Hunyadi katonái kétszer verik
vissza őket, éjfél körül harmadszor is benyomulnak. Szilágyi Mihály már
kétségbeesik, előkészületeket tesz a vár kiürítésére. Kapisztrán ekkor
új kereszteseket hoz a várba, s a megerősödött magyar védők újra
támadnak: kénbe mártott lángoló rőzsét és venyigét szórnak a törökökre,
könnyen gyulladó anyagokat vetnek a sáncokba. A tűz a törökök ruháin
rettenetes gyorsasággal terjed, rémületet kelt, zavart okoz, a török
roham megáll, sőt megfordul, visszahömpölyög. Rövid időn belül elmenekül
a várfalak alól az utolsó élő török is. A támadás meghiúsult, de azért
Nándorfehérvár még nem szabadult fel; a török sereg nagyobbik része
eddig még nem avatkozott be a harcba.
Másnap a Száva túlsó
oldalán táborozó kereszteseket annyira feltüzelte az esti török támadás
sikertelensége, hogy alig lehet féken tartani őket. Gúnyolni, átkozni
kezdik a törököket. Sőt a délután közepe táján Kapisztrán, aki a szávai
táborban tartózkodott, észrevette, hogy a keresztesek át-átszöknek a
folyón, és nyilakkal támadják a török lovasságot. Kapisztrán attól tart,
hogy meggondolatlanságukkal kockára teszik a tegnapi eredményt, ezért
hívja őket vissza, integet, kiabál, de hiába. Ekkor csónakba száll és
utánuk megy. A keresztesek pedig hozzáfutnak és kérik, vezesse őket
harcba. Ekkor már nem lehetett tétovázni, mert csata alakult ki, és
Kapisztrán határoz: ťKi a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja
adni!Ť -- kiált fel, és most már ő buzdítja támadásra a katonákat: ťEz a
győzelemnek ama nagy napja, amelyet vártunk! Menjünk ellenük!Ť És
merészsége megszerzi a legnagyobb győzelmet a magyaroknak.
A
keresztesek legázolták a török hadállás balszárnyát, elfoglalták az
ágyútelepeket. Visszaverésükre maga a szultán, Mohamed vezeti testőreit
ellenük, de most már Hunyadi is a keresztesek segítségére jön. A törökök
háromszor tettek kísérletet a támadás megállítására, Kapisztrán azonban
lángoló arccal siet előre, s amikor óvatosságra intik, így kiált: ťAki
fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az
alkalmat!Ť
A szultán maga is harcol, de a keresztesekkel szemben
most nem tudnak ellenállni. Elesnek legkedveltebb vezérei, elhull a
janicsárok színe-java, maga a szultán is sebet kap, és katonái félholtan
viszik magukkal.
Mikor másnap hírül hozták Kapisztránnak, hogy a
török sereg elmenekült, könnyezett, és így kiáltott fel örömében: ťEz
az a nap, melyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta!Ť''
(Az idézetek Lovass Gyula: Kapisztrán Szent János c. életrajzából valók a
Hősök és szentek c. kötetből, Bp., 1941).
Amikor e győzelem
híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte Urunk színeváltozása
ünnepét, augusztus 6-ra, és szokássá tette a déli harangszót.
Három
héttel később meghalt Hunyadi, és október végén az újlaki kolostorban
visszaadta lelkét Urának Kapisztrán János is. Testét itt őrizték
mindaddig, míg a török hódoltság idején ismeretlen körülmények között
nyoma nem veszett. 1690-ben avatták szentté. Ünnepét 1890-ben vették fel
a római naptárba, március 28-ra. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe
esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ra.
--------------------------------------------------------------------------------
A
megtérést jelentő fogságát ő maga beszéli el: ,,Mérlegeltem, milyen
magas a torony. Véletlenül volt éjjeli takaróm, s mivel késem nem volt, a
fogaimmal hasogattam szalagokra. E szalagokból, bár hozzáadtam doktori
jelvényemet is, annyi hiányzott a földig, amekkora a régi Szent
István-szobor... Kezdtem leszállni ezen a szalagkötélen, de doktori
jelvényem elszakadt, és én a földre estem, miközben a lábamon lévő
bilincsekkel nagy zajt csaptam, és mivel a lábam is eltört, meg sem
mozdulhattam. Észrevettek, elfogtak, s ugyanannak a toronynak a fenekére
vittek, ahol lábszáram közepéig ért a víz. Derekamnál fogva lánccal a
falhoz kötöttek, úgyhogy mindig lábon kellett állnom. Napi élelmem egy
kis darab kenyérből és egy pohár vízből állt. Ilyen állapotban a
harmadik nap éjjelén a természet nem tudott több ellenállást kifejteni.
Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. Láttam a
nap egy sugarát, amely a torony egész belsejét megvilágosította.
Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött
láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak fúrva. Amikor
felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor
lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor
rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent
Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és Neki
szolgáljak.''
Alighogy jelentkezett a monteripidói kolostorban
felvételre, kegyetlen próbára tették. A guardián azt kívánta tőle, hogy
Perugiában, ahol oly sok sikerben volt része, alázza meg magát. Ismét
csak ő maga mondja el: ,,Perugiába visszatérve püspöksüveget tettem a
fejemre, amelyre felírtam életem összes bűnét és háttal ültem fel egy
szamár hátára, hogy ezt a nyomorult, csalárd világot szégyenbe hozzam.
Ily módon lovagoltam végig Perugia utcáin keresztül-kasul. A gyermekek
versenyt dobáltak sárral és kővel, és valamennyien bolondnak
tartottak.''
A guardián nem is járt messze az igazságtól, mert
később a szent így vallott magáról: ,,Én büszkébb vagyok a sátánnál, de
mióta ferencrendi testvér lettem, iparkodtam megfékezni magamat.
Büszkeségem legyőzésére, amióta Perugiában időzöm, négy hónap alatt
hétszázszor korbácsoltam meg magamat. Visszaemlékszem ugyanis, hogy
büszke nyakamat csak akkor tudtam megalázni, amikor napjában hétszer
korbácsoltam meg magamat.''
Mint vándorprédikátor nem annyira a
szónak mesterfogásaival, mint életszentsége erejével vonzotta maga köré
az embereket. Följegyezték, hogy Bresciában a városi hatóság ,,a
polgárság nagy kísérete mellett lehozta őt a Szent Apollinarisról
nevezett kolostorból a térre, ahol ötven közszolga állt őrségül mellette
az előkelőségek tagjaival -- volt közöttük négy aranysarkantyús lovag
is! --, hogy a nép agyon ne nyomja. Útközben ugyanis mindenki érinteni
akarta, és próbálták habitusának legalább egy csücskét levágni, mintha
csak Szent Péter lett volna''.
Az obszervánsoknak szóló
szabályzat utolsó fejezetében így ír: ,,Fel tehát, harcosaim és
testvéreim! Akár a hitetlenek földjén buzgólkodtok, akár a katolikusok
országaiban szolgáltok az Úrnak, megvetvén a világ gyönyöreit, szent
vággyal vágyódjatok az örök dicsőség babérjai után. Krisztus keresztjét
átkarolva feszítsétek meg magatokat a világnak és a világot magatoknak.
Vessetek le minden terhet és körülöttünk álló bűnt, az apostollal
rohanjunk át az elénk állított harcon, szemünket csak hitünk szerzőjére
és beteljesítőjére, Jézusra szegezvén!''
Egy nürnbergi polgár
feljegyezte a szent napirendjét: ,,Hajnal előtt kel. Elmondja a
matutinumot, a laudest, a primát és a terciát, ezután misézik. Ennek
végeztével latinul beszédet intéz a néphez. Utána a tolmács, amennyire
képes volt, lefordította a népnek, amit mondott. A beszéd végeztével
visszatért rendjének kolostorába. A szexta és a nóna elvégzése után
betegeket látogatott. Sokáig tartózkodott náluk, mindegyik fejére
rátette a kezét, és hozzájuk érintette Szent Bernardin birétumát és
vérét, s könyörögve imádkozott valamennyiért. Ezután ebédel. Végül
fogadja azok látogatását, akik hozzá jönnek. Ezután elmondja a
vesperást, és visszatér a betegekhez, ezeknél marad késő estig. Végül a
kompletórium és más kedves imádságai elvégzése után nyugalomra tér.
Nyugalma rendkívül rövid, mivel az álomra csak kevés időt szán. A
Szentírás könyveinek tanulmányozására még szakít egy kis időt.''
Életrajzírói
elmondják, hogy gyalog és mezítláb tette meg hosszú útjait. Ha aludt,
ágya a puszta föld, vánkosa egy kő vagy egy darab fa volt. Három-négy
órát aludt mindössze. Napjában csak egyszer étkezett, s akkor is oly
keveset, mint egy gyermek. Húst harminchat éven át nem vett magához.
Állandóan vezeklőövet viselt, s még pápai nuncius korában is térden
állva szolgálta ki testvéreit.
A zimonyi táborba gyűlt
keresztesekhez a következő beszédet intézte: ,,Ne nyújtsátok ki
kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus
keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a
kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány
után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket.
Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz
rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a
birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi
kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket,
és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó,
legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török
ellen!!!''
A győzelem után, az újlaki kolostorban betegen,
tudván, hogy nagy barátja és társa, Hunyadi már eltávozott az élők közül
az Úrhoz, így kesergett: ,,Jaj nekem, mert hosszúra nyúlik
zarándokságom ideje és megfosztattam minden reménytől... Miért tagadta
meg tőlem Isten azt, hogy érte meghalhassak? Annyiszor voltam háborúban,
a hitetlenek között kitéve a halálnak, és megmenekültem, s most
tétlenül az ágyban, az ellenség kardcsapása nélkül halok meg!''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
ki Szent János hitvallód által híveidnek győzelmet adtál a kereszt
ellenségeivel szemben, kérünk, engedd, hogy közbenjárására a lelki
ellenség minden cselvetésén győzelmet arassunk, és az igazság koronáját
Tőled elnyerhessük!
Szent Jónás és Barakiz vértanúk
Perzsiából
származtak, és II. Szápor perzsa király uralkodása idején (310-31.)
éltek. Egy alkalommal elhagyva helységüket Baravoch városába mentek. Ott
9 börtönbe vetett keresztényt találtak. Bátorították és erősítették
őket, hogy maradjanak hűségesek a keresztény hithez. Ezért
mindkettőjüket elfogták, és megkötözve három fejedelem elé vitték,
akiktől sokat szenvedtek, mert nem akartak a Napnak, tűznek és a víznek
áldozni. Először Szent Jónás szenvedett sok kínt. Végül mély gödörbe
dobták, ahol meghalt. Sok kínt szenvedett a forró olajtól, végül,
szájába forró szurkot öntöttek, így adta vissza lelkét Istennek.
Vértanúságuk március 28-án történt 327-331. között. A többi keresztény
egy nappal előbb halt vértanúhalált.
Szent MAILLÉ JANKA-MÁRIA III. r. (1331-1414) Jeanne-Marie
de Maillé* forangú francia családból származott. 6 éves korában
karácsony éjszakáján a Szuzanya megmutatta neki a Kisded Jézust. 12 éves
korában szüzességet fogadott. Szülei és egyik nagybátyja ekkor már
kiszemelték számra a leendo férjet: Robert de Sillé bárót. O azzal a
föltétellel fogadta a házasság tervét, ha volegénye megígéri, hogy
önmegtartóztatásban fog élni vele. Robert, aki gyermekkori pajtása volt,
ebbe bele is egyezett. 1348-ban volt meg az esküvo. Békében,
megértésben éltek, s mindketten buzgó segítoi voltak a betegeknek s
egyéb rászorulónak. Janka ekkoriban lépett be a ferences III. rendbe.
Közben a francia-angol háborúban Sillé báró súlyos sebesülést
szenvedett, fogságba került és meghalt. A 31 éves özvegytol férje
rokonai elvettek mindent, ami a házasság elott férjéé volt, így Janka
anyjához volt kénytelen költözni. Övéi újból férjhez akarták adni, de o
ellenállt. Tours-ba, Szent Márton városába költözött, s közel a
ferencesek kolostorához egy szuk lakásban húzta meg magát. Életét
ezentúl Isten és felebarátai szolgálatának szentelte. Szegényesen élt,
vezekelt a bunösökért. A Szent Márton kórházban látogatta a betegeket,
beszélt nekik Jézus tanításáról, erényekrol, a szentek példájáról.
Egyesek mindezt nem jó szemmel nézték, bolondnak tartották, s valósággal
elüldözték a kórházból. Egyszer valaki az utcán úgy hátbadobta egy
kovel, hogy mozgássérült lett. Ferences lelkiatyja meg volt róla
gyozodve, hogy Janka imádságos, misztikus lélek, talán csodatevo is, de
független fouri hölgy, aki tartja a kapcsolatot rokonaival; tehát
hagyta, hogy szabadon látogassa rokonait s eleget tegyen zarándok
vágyának. Tours városa volt továbbra is a fix pont, ahova újra meg újra
visszatért azalatt a 27 év alatt, ameddig özvegyként Tours-ban élt. Nagy
gondja volt az Egyház egysége. Sok zarándokútja ezt a célt szolgálta.
Beszélt VI. Károly királlyal is ez ügyben. Tours városban halt meg 82
éves korában. Halálakor arca visszanyerte fiatalos szépségét. Klarissza
ruhában temették el a ferencesek templomában. IX. Piusz pápa 1871-ben
avatta boldoggá.
II. János Pál pápa tanítása a kereszténység egységérol:
„A
Szentlélekhez való huség belso megtérést és buzgó imádságot követel.
Imádkozzunk azért is, hogy a jogos türelem, mellyel várjuk Isten
idejének eljövetelét, ne változzon tétlen belenyugvássá a hitbeli
szakadás fennálló helyzetébe.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Jankát arra késztetted, hogy szüzességét a házasságban is megorizze, özvegyen pedig az imának, jócselekedeteknek, zarándoklatoknak szentelje életét. Közbenjárására segíts bennünket, hogy földi zarándokságunk után a mennyei hazába jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.