2023. április 5., szerda

Afrikai vértanúk,     † 459       


BOLDOG GANDULFUSZ (kb. 1200-1260)

Milánótól délre, Binasco* városkában született nemesi és vallásos szülőktől. Apja szorgalmazására hitbeli és egyéb ismeretekben jó előmenetelre tett szert. Majd a világ hiúságától elfordult s a tökéletesség útjára lépett. Miután mindenét elosztotta a szegényeknek, ferences lett. Mindenben törekedett követni szeráfi atyjának példáját: imádságban, virrasztásban s mindenféle önmegtagadásban. Amikor pappá szentelték, a lelkek üdvét igyekezett hatékonyan előmozdítani: Itália nagy részét bejárta mint igehirdető. Egy alkalommal, amikor egy templomban hirdette az igét, egy csapat fecske repült be a templomba s csivitelésükkel akadályozták a szentbeszédet. Gandulfusz rájuk parancsolt, hogy addig hallgassanak, míg ő  beszél. S a fecskék szót fogadtak: csendben voltak egészen a beszéd végéig. Apostoli útja Palermoban ért véget. Itt is működött egy ideig, de amikor az emberek mint szentet kezdték tisztelni, elmenekült a tisztelet elől s egy Polizzi nevu községben folytatta az igehirdetést, amit csodák is kísértek. Miután halála idejét előre megmondta, itt halt meg az 1260. évben ápr. 3-án. A város ot nemsokára patrónusaként tisztelte. Évszázadok óta fennálló tiszteletét XIII. Leó pápa erősítette meg.
„Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élok és holtak fölött, az o eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj elo vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön ido, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat... Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2 Tim 4, 1-4)

Imádság:

Istenünk, te híveid szívét egyakaratúvá teszed. Add nekünk, hogy azt szeressük, amit parancsolsz s kívánjuk, amit ígérsz, hogy földi ügyeink intézése közepette oda törekedjünk, ahol az igazi örömöket megtaláljuk. Krisztus, a mi Urunk által.


Boldog Juliána     szűz, †1258       


SZENT HÖSS KRESZCENCIA apáca

*Kaufbeuren, 1682. október 20. +Kaufbeuren, 1744. április 5.
Kaufbeuren protestáns polgármesterének köszönhette Anna Höss, hogy felvették a ferences nővérek ottani konventjébe. Származása szerint szegény volt ahhoz, hogy előteremthesse a szerzetben megkívánt hozományt, ezért két éven át hiába kérte felvételét. Ekkor a polgármester -- a reformáció óta érvényes határozatok ellenére -- földbirtokot bocsátott a nővérek rendelkezésére, és ellenszolgáltatásul azt kívánta, hogy a katolikusok és protestánsok körében egyaránt ,,angyalként'' szeretett Annát vegyék fel a kolostorba.

A húszéves Anna másfajta hozományt vitt magával a nővérek közösségébe. Apjától megtanulta a szövés mesterségét, anyjától, egy füsseni borbély lányától a gyógyítás művészetét. Ezenkívül mély jámborság jellemezte, s ez a megfeszített Krisztus és testvérei, a szegények iránti áldozatos szeretetben jutott kifejezésre. Ezt a ,,hozományát'' Isten egyre gyarapította. Későbbi, engedelmességből leírt emlékezései szerint életének harmadik évétől kezdve misztikus élményekben részesült.

A tizennégy éves Annának megjelent az őrangyala. Egyik kezében piros keresztet tartott, a másikban Assisi szentjének ruházatát. Így szólt hozzá:

,,Nézd, gyermekem, ilyen ruha készült számodra.'' Amikor szerzetesi életének megkezdésével már hordta a neki készített ruhát, megvilágosodott számára a látott kereszt értelme is. Amint Krisztus szenvedésében az emberek gonoszsága és a sötétség hatalma űzte játékát, hasonlóképpen Anna is alá volt vetve ezeknek. Mint betolakodó szálka volt a főnöknő szemében, aki mindenáron a kolostor elhagyására akarta rábírni az alázatos Annát. A legnehezebb munkákat rótta ki rá, megvonta tőle mindennapi kenyerét, egy kamrát jelölt ki néki cellaként, és a legesztelenebb parancsokat osztogatta neki, s végrehajtásuk után számon kérte őket tőle, és megbüntette értük. Az ördög belső kísértésekkel és külső bántalmazásokkal támadt rá olyképpen, hogy a meg nem értés és rosszakarat közepette boszorkány hírébe került.

Reménysugár támadt ebben a sötétségben Anna számára 1704. június 18- án. Közvetlenül a fogadalomtétele előtt egy látomásában Krisztus eljegyezte magával. Fogadalomtétele után rendi neve Kreszcencia lett. Még mintegy három évig maradt kiszolgáltatva a sötét hatalmaknak, és el kellett viselnie a főnöknőt. Utóda alatt is magára kellett még vállalnia némely vizsgálatot és egyházi inkvizíciót is, de ,,a háló szétszakadt''. A korábban porig alázott Anna kivirágzott Isten kegyelmének hatására. A szokásosat messze felülmúlta benne Isten kegyelmi vezetése. Kreszcencia kapus lett, majd nemsokára újoncmesternő, végül pedig főnöknő. Isten elárasztotta a fény teljességével, ő pedig sugározta ezt a fényt mindazok szívébe, akik a közelébe kerültek. Rejtett dolgok tárultak fel előtte, és belelátott a jövőbe. Amit vízióiban látott és hallott, pazarló bőségben tudta szétosztani.

Kreszcencia híre túljutott a kolostor falain és Kaufbeuren határán, és csakhamar özönlöttek hozzá az emberek. Bűnösök, lelkiismereti aggályokkal viaskodó gyóntatóatyák, teológusok, püspökök és bíborosok, fejedelmek és fejedelemnők, akiknek azokban az években rangjuk és nevük volt és Isten előtti felelősséggel gyakorolták hivatalukat, megtalálták a Kaufbeurenbe vivő utat. A szívek ismeretének kegyelmével megáldott egykori takácslány olyan fénnyel teli útmutatásokat közölt látogatóival, hogy mindegyikük világos célokkal hagyta el, s annyira lángra lobbant az ő szeretetétől, hogy amit felismert, végre is tudta hajtani. Kreszcencia a levelek ezreit kapta és írta. Szakadatlanul szorgoskodott a hitbeli újraegyesülésért, a hit terjesztéséért. Isten megengedte, hogy elhunytak jelenjenek meg neki, és kikönyörögjék, hogy engeszteljen érettük.

Egyszer bevallotta: ,,Úgy tűnik nekem, mintha csak Isten és én lennénk a világon, mert felebarátomban Istent hiszem jelenlevőnek. Ezért úgy gondolom, hogy Istennel beszélek, nem az emberekkel.''

Amint Assisi Szent Ferencnek (lásd: A szentek élete, 566. o.), Kreszcenciának is volt szeme ahhoz, hogy fellelje Isten nyomait a teremtésben. Az égitestek, a növények és állatok Isten titkaira és üdvözítő tevékenységére emlékeztették. Énekeket költött és komponált, s nővéreivel együtt énekelte őket.

Mélységesen meg volt győződve arról, hogy a kegyelemmel való rendkívüli felruházottsága Isten ajándéka, nem saját érdeme.

Isten előtt nem a jámborok, hanem a bűnösök közé sorolta magát. Önmagát is bűnösnek látta Isten Fiának halálában, és mégis annyira tudott vele szeretetben egyesülni, hogy arra érzett késztetést: vele együtt hordozza az emberek bűnét, és engeszteljen értük. Krisztus bevonta szenvedése titkába: minden pénteken látta és vele együtt szenvedte el passióját. Gyakran hirtelenül napokig vagy hetekig tartó, meg nem határozható betegségekbe esett. Alighogy meggyógyult, napról napra súlyos vezeklő gyakorlatokat végzett, de minden csekélynek tűnt számára Isten Fiának szenvedése mellett: ,,Ha Üdvözítőmmel együtt a keresztre szegezve láthatnám magam, beteljesedne minden kívánságom!''

Kreszcencia ismerte a szeretet mindenen győzedelmeskedő erejét. Mint a szeretetről szóló Énekek éneke, úgy hangzanak szavai: ,,A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy felemelkedhessek a Szentháromság trónusáig, és előadhassam ott a katolikus Egyház és a kereszténység ügyeit, a hitetlenek, a bűnösök és a szegény lelkek helyzetét. A szeretet szárnyait öltöm fel, hogy mint valami kis galamb, lebeghessek közeli és távoli országok felett, és Isten ereje által hirdethessem mindenütt a hitetleneknek az igaz tanítást és az Evangéliumot. A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy méhecskeként szálljak minden teremtményre, és kiszívhassam belőlük a mézet. A szeretettel, ó, Istenem, a mennyből a szívembe vonhatlak Téged, és Veled áthatolhatok a falakon. A szeretettel meglágyíthatom a bűnösök kőkemény szívét, széttéphetem a bűnök kötelékeit. A szeretettel kiválthatom a tisztítótűz foglyait. A szeretettel legyőzhetem minden gonosz vágyamat, rosszra hajló természetemet, helytelen önakaratomat. A szeretettel kivédhetem a pokol minden támadását. Szeretettel el tudok viselni minden kellemetlenséget. A szeretettel mindig jobban és jobban szerethetem Istent.''

Kreszcencia mint újoncmesternő és főnöknő új szellemet vitt kolostorába. 1744 nagyböjtjében a nővérek úgy vették körül halálos ágyát, mint anyjukét, aki utoljára még kimondhatatlan fájdalmakban szenvedett. Még egyszer látta és átélte nagypénteken Jézus passióját. Húsvétvasárnap késő estéjén halt meg Kreszcencia.

1900. július 27-én az Egyház felvette a boldogok jegyzékébe.


Szent Márk atya


Márk Athénból származott. Szülei halála után, nagy vágyat érezve a szerzetesi élet iránt, elment Etiópiába, a pusztába, és a Thrák hegység alján egy barlangban telepedett le. 95 éven keresztül élte a pusztai remeték nem könnyű életét. A teljes magányosságban élt, nem látott sem embert, sem állatot, sem madarat. Nem volt sem ruhája, sem saruja, azért sokat szenvedett az időjárástól. Isten megdicsőítette szolgáját a csodatevés adományával, életének utolsó napján meglátogatta őt felsőbb kinyilatkoztatás alapján az idős Szerápion atya. Jelen volt Márk boldog halálánál, ami 400 körul következett be.


Szent Piatón atya

Platón nemes és istenfélő keresztény szülők gyermeke volt. Kezdettől fogva jó nevelésben részesült. Hamar árvaságra jutva, rokonai nevelték, náluk jő előhaladást tett a tudományokban is, az erényes életben is. Miután elérte a felnőtt kort, felszabadította szolgáit, vagyonát szétosztotta, és az Olimposz hegyére menvén szigorú életet élt. Különös örömét találta a könyvek írásában, és abban, hogy az atyák írásaiból lelkileg hasznos könyveket állított össze. 35 éves korában a kolostorfőnök halála után egyhangúlag őt választották meg a szerzetesek elöljárójuknak. Egy idő után Konstantinápoly költözve, ott nagy hasznára volt az Egyháznak abban, hogy a képüldözések idején szóval és élettel buzdította a keresztényeket. Alázatosságból visszautasította a nikomédiai érseki széket. Eltávozott a pusztába, és az Olimposzon, Szimboliban kolostort alapított. Törvénytelen tetteik leleplezése miatt sokat szenvedett az uralkodóktól. Börtönt és száműzetést is szenvedett. Szabadulásai után részt vett a VII. egyetemes zsinaton 737-ban. Utolsó éveit a konstantinápolyi Stúdión kolostorban élte. Ott halt meg 814-ben 79 éves korában.


Szent Puplíosz szerzetes

A hitehagyott Julián császár idejében volt Egyiptomban szerzetes. A császár egy csata megkezdése előtt megígérte, hogy megöli őt. Terve nem sikerült. Ezután a császár hadvezéreinek egyike, szétosztva minden vagyonát, Puplioszhoz ment, vele élt szerzetesi életet és nagy haladást tett abban. Erényes életének vége a IV. században következett be.


Szent Teodóra anya

Teodóra istenfélő szülőktől származott, Egina szigetéről. Amikor elérte a felnőttkort, házasságra lépett és egy leánya született. Mivel az ellenség rátámadt a szigetre, a fiatal házasok Szalonikibe költöztek. Teodóra leánya, elérve a felnőttkort egy szaloniki kolostorba lépett, aztán pedig, férje halála után Teodóra is abba a kolostorba lépett be. Isten kegyelmétől erősítve nagy lelki haladást tett a szerzetesi életben. Életében is halála után is sok csodát művelt. 879-ben hunyt el.


Szent Teodul és vértanútársai

Teodul jámbor keresztény szülők gyermeke volt, Fiatal volt, ékes tekintetű és szeplőtelen életet élt. A tesszalonikai egyházban volt felolvasó. Három fiútestvére szintén hasonló szép életet élt. Teodul egy álombéli látomás után reggel egy szent kereszt jelét viselő gyűrűt látott a kezén. Ezzel a gyűrűvel minden beteget meggyógyított, akivel csak találkozott.

Agatopod szintén a szaloniki egyházban szolgált, mint diakónus. Idős ember volt és tiszta életet élt.

Amikor, a császárok keresztényüldöző rendelete eljutott Szalonikibe, a hívek egy része elmenekült, mert gyengének érezte magát, más része visszatért a pogányságba, de a hűséges keresztények kitartottak. Köztük volt a két egyházi szolga is. Sem rejtőztek el, hanem állandóan a templomban voltak, imádkoztak és várták saját szenvedéseik kezdetét. A katonák, mihelyt tudomást szereztek róluk, Pausztin városparancsnok elé vitték őket. Először Teodult hallgatta ki, de nem tudta hitehagyásra rávenni. Azután az idős Agatopód következett, de ő is csak az igaz Istennek akart áldozatot bemutatni. Mindketten, a börtönbe kerültek, ott isteni látomás erősítette meg őket a rájuk váró kínzásokra. A börtönben imádkozókat hallgatták azok a rabtársak, akik valódi bűnökért várták büntetésüket vagy halálukat. Megbánták bűneiket és bocsánatot kértek Isten szentjeitől bűneikéit. Mivel félő volt, hogy sok pogány kereszténnyé lesz, a városparancsnok elrendelte, hogy Teodult fejezzék le. Ez nem történt meg. Újra börtönbe kerülve Agatopoddal együtt, másnap mindkettőjüket arra ítélték, hogy a tengerbe dobják. Követ kötve nyakukra a hajóról a tengerbe fullasztották őket. A tenger hullámai a partra vetették szent testüket, a keresztények pedig tisztelettel temették el őket 303 körül.

Szent Teóna, Simeon és Forbin atyák

Mindnyájan a IV. században éltek szerzetesként. Többet életükről nem tudunk.


FERRERI SZENT VINCE
*Valencia, 1350 körül +Vannes (Bretagne), 1419. április 5.
Vince 1350 táján született Valenciában. 1367-ben belépett a domonkos rendbe. Leridában és Barcelonában tanult, aztán Valenciában tanított. A káptalan prépostja, Luna Péter megismerte és nagyra értékelte, később pappá is szentelte. Vincét nagyra becsülték tudománya, a betegek iránti részvéte, okos tanácsai és példás életmódja miatt. Irodalmi tevékenységet is kifejtett: prédikációkat, néhány értekezést meg egy lelkiéletről szóló tanulmányt tulajdonítanak neki. Amikor Luna Péter 1390-ben az avignoni pápa legátusaként járt Valenciában, sikerült a római pápa ellenében VII. Kelemen pápa hívének megnyernie Vincét, ki közben már megbecsült szónok lett. A legátus kíséretében Vince közelebbről megismerhette számos vidék lelkiállapotát és erkölcsi viszonyait. Lelke mélyéig átérezte, hogy mekkora szükség van az Egyház egységére és az erkölcsök javulására. Amikor Luna Péter XIII. Benedek néven avignoni pápa lett, udvarába hívta és rábízta a kúria gyóntatását. Vince vállalta a munkát, de a fölkínált egyházi méltóságokat visszautasította.

1399-ben úgy érezte Vince, hogy egy súlyos betegségéből csodálatosan gyógyult föl. Annak jelét látta ebben, hogy ezután kizárólag az igehirdetésnek kell élnie. 1399. november 22-én elhagyta Avignont. Első prédikációs útja Marseilles-en keresztül, a Riviera mentén Lombardiába vezetett, azután 1403-ban Savoyába, Genfbe, Lausanne-ba, Fribourgba és Lyonba. 1408-ban Montpellier-ben, 1409-ben Barcelonában prédikált.

Mint szónok a szó, az imádság és a példa minden eszközével igyekezett az embereket megragadni. Életmódjának szigorúsága minden vitán fölül álló tekintélyt szerzett neki. Erkölcsi követelményei tudatosan magasak voltak. A hit dolgában kérlelhetetlen volt. Mégis számos hálás híve követte hűségesen egyik helyről a másikra. Azokat a túlkapásokat és veszélyeket, amelyek az ilyen közösségekben támadni szoktak, Vince céltudatos és keménykezű vezetéssel távol tartotta.

Tartósan hatott a lelkekre az Antikrisztus és a világ vége jöveteléről szóló prédikálása. Prófétának tartották. Egyszer Valenciában Borja Alfonznak megjósolta, hogy el fogja nyerni a tiarát. A jóslat teljesedett, amikor III. Callistus néven pápa lett belőle. Itáliában előre megmondta Sziénai Bernardin működését és szentté avatását. Nagy témája azonban a világ vége volt. Az istenfélelem, amely őt teljesen átjárta, átragadt hallgatóira. De nem a félelemkeltés volt számára a végcél: tudta, hogy a félelemnek a szeretetben kell föloldódnia és szeretetté kell válnia. Ezért Vincének nem volt kizárólagos témája a végső idők rettenetessége. Kézzel leírt prédikációiban fölvetette a kérdést, hogy mikor jön el az Antikrisztus. Nagyon józan volt a válasza: senki sem ismeri azt a napot és órát. Bűnbánó lélekkel kell tehát rá várakozni. Az a döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: ,,Virrasszatok és imádkozzatok!'' Mindazonáltal kora zűrzavaros viszonyai hatására Vince hajlott arra a véleményre, hogy a végső nap közel van.

Tortosában és más spanyol városokban Vince ismételten fölszólalt a zsidókkal folytatott vallási párbeszédekben. Olykor keresztény szempontból nem igazolható módszereket is alkalmazott: nem rettent vissza attól, hogy a világi hatóságokkal nyomást gyakoroltasson a zsidókra, s így kényszerítse őket beszédeinek meghallgatására. Akik a zsidóságból megkeresztelkedtek, tekintélyes emberek voltak, ezért megtérésük nagy hatást váltott ki a nép körében. Még mohamedánokat is sikerült az Egyházba vezetnie.

A spanyol királyságok uralkodói jó viszonyt tartottak fenn az aszkéta szónokkal, és támogatták fáradozásait. XIII. Benedek már 1413- ban békeközvetítőnek akarta fölhasználni. Vince fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét. 1415-ben nyíltan legatus a latere Christinek (Krisztus személyes követének) nevezte magát annak mintájára, ahogy a pápák ,,a latere'' (szó szerint: ,,oldaluk mellől'' küldött) legátusokat szoktak küldeni személyes képviseletükre. Az ibériai királyok véget akartak vetni annak az áldatlan állapotnak, amely a ,,nyugati egyházszakadásból'' következett (a keresztények évtizedeken át két, illetve három pápa közötti szakadásban éltek), és amelyet XIII. Benedek álnoksága egyre csak tovább nyújtott. Vincét is bevonták a tárgyalásokba. Áldozatos belső elszántsággal Vince elszakadt ugyan az avignoni pápa iránti engedelmességtől, de a rómainak még nem vetette alá magát. 1416. január 6-án ő hirdette ki Perpignanban, hogy Aragónia, Kasztília és Navarra királyai megtagadják az engedelmességet XIII. Benedektől. Ezzel spanyol oldalról megnyílt az út a konstanzi zsinat egységpápája előtt. Noha biztosan nehezére esett Vincének az elfordulás XIII. Benedektől, az egész egyház javát előbbre helyezte, mint az avignoni pápához való ragaszkodást.

Ezek után Vince elhagyta spanyol hazáját, és észak felé indult. De nem Konstanzba ment, ahova meghívta Johannes Gerson, a nagy befolyású teológus és egyházpolitikus, hanem meglátogatta Colettát, a klarisszák bátor megreformálóját, aztán továbbvándorolt Normandiába és Bretagne- ba. Kemény talajon dolgozott, most főként mint népmisszionárius. Ezzel megkezdődött prédikációs útjainak harmadik és egyben utolsó szakasza. Most már nem nyúlt korábbi kedvelt témáihoz, az Antikrisztus közeli jöveteléhez és a világ végéhez. A vallási reform építő munkáját végezte. Franciaország akkoriban az Angliával vívott százéves háború megpróbáltatásai alatt szenvedett. Vince kevesebbet gondolt a világ, mint saját életének végére. Szigorú életmódja mellett kitartott. Amikor a toulouse-i érsek azt tanácsolta neki, hogy mérsékelje önmegtagadásait, azt válaszolta, hogy nem könnyű abbahagyni egy hosszan gyakorolt szokást.

Képes volt az embereket beszédeivel órákon át lekötni. Fáradhatatlanul folytatta apostoli útjait, gyakran szamáron ülve. Valenciai nyelvét a latin nyelvű országokban mindenütt megértették. Élete utolsó éveiben a francia nyelvet is használta. Amikor megérkezett egy településbe vagy városba, ünnepélyes fogadtatást rendeztek számára.

Működése a bretagne-i Vannes-ban ért véget. 1419-ben még megtartotta a nagyböjti beszédeket. Amikor testi erejének hanyatlását érezte, elbúcsúzott a burgundi hercegnőtől, aki őt mélységesen tisztelte. Még egyszer megáldotta szeretett betegeit, nagy áhítattal fogadta a végső szentségeket, és hálásan vette az V. Márton pápa által neki küldött teljes búcsút. Fölolvastatta az Üdvözítő szenvedésének történetét, összekulcsolta kezét és megcsókolta a feszületet, azután meghalt. Szent boldogság ömlött el arcán. 1419. április 5-e volt. Holttestét a vannes-i püspöki templomba vitték és ott temették el. 1455-ben III. Callistus pápa Ferreri Vince prédikáló testvért fölvette a szentek sorába.

Ferreri Vince mint a 15. század egyik leghatalmasabb -- bűnbánatot hirdető -- prédikátora vonult be az Egyház történetébe.

Ünnepét 1667-ben vették föl a római naptárba, április 5-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Erről a rendkívüli emberről, a késő középkor oly nagyhatású bűnbánati szónokáról kortársainak vallomásai megragadó, eleven képet hagytak ránk.

1399-ben Vince súlyosan megbetegedett. Gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki az Üdvözítő Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, és megbízta, hogy menjen prédikálni és nyerjen meg sok lelket.

Az emberek lesték a szavát. Toulouse-ban az ő kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás és minden más prédikáció. Vince keserű igazságokat mondott fejedelmeknek és prelátusoknak, parasztoknak és kalmároknak egyaránt. Olyan dolgokról is szólt, amelyek egyébként érinthetetleneknek számítottak. Őszinte kritikát mondott a fennálló viszonyokról. Nagy aszkéta és vezeklő híre előtte járt. De e nélkül is elég volt egy tekintet csont-bőr alakjára, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy ez az ember semmi olyant nem követel mástól, amit maga már régen ne teljesített volna. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint egy második Keresztelő János állt az emberek előtt.

A későbbi években szamáron szokott utazni. Imádkozók és bűnbánók, szerzetesek és laikusok követték. Egészen haláláig vezetett ilyen vezeklő meneteket országszerte. Csapata előtt keresztet vittek. Kora reggel misézett, azután prédikált, gyakran három órán át. Utána harangszó hirdette, hogy elérkezett a betegek megáldásának az ideje. A betegek megáldása után evett valamit, azután gyóntatott és azokkal az emberekkel foglalkozott, akik valamilyen ügyben jöttek hozzá.

Amikor már legyengülve és ősz fejjel járta végig Bretagne-t, hatalmas hangja még mindig túlzengte a tenger harsogását. Személyiségének bűvkörében tanítványok csoportja követte, akik bűneikért korbácsolták magukat és egyéb vezeklést vállaltak. Hosszú, keresztvégű botjára támaszkodva Istenhez szólította a népet, és szavát újra meg újra a megtérés csodája követte.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson minket a mennyben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése