2023. május 15., hétfő

Szent Achiliász püspök

Szentünk istenfélő szülőktől származott. Ő is erre az életre adta magát. Megtanulva a filozófiát és a világi tudományokat, emellett sok jótéttel tette ékessé életét, ezért a thesszáliai Larissza püspökévé szentelték. Részt vett az I. egyetemes zsinaton ahol úgy megszégyenítette a tévtanítókat, hogy csodálatot váltott ki mindenkiből. Visszatérve Larisszába, sok pogány templomot lerombolt és új, keresztény templomot épített helyébe. Sok csodával is ékeskedett. Meghalt 330 körül.


Szent András     vértanú, † 251.           


Szent Izsák     vértanú, † 346.           


DE LA SALLE SZENT JÁNOS 1651. április 30-án, XIV. Lajos, a napkirály idejében született a franciaországi Reimsben, első gyermekként egy gazdag tízgyermekes családba. 1664-ben a székesegyházi káptalan kanonokja lett, majd 1670-től Párizsban tanult tovább. Szüleit korán elvesztette

Pap lett 1678-ban, majd 1680-ban teológiai doktorátust szerzett. Lemondott kanonokságáról és különösen az ifjúság nevelésével foglalkozott. Gyermeknevelés, iparostanulók és oktatóik képzése volt a programja, szegények számára iskolákat alapított. Sok könyvet írt.

Segítőtársaival 1681-ben kongregációt hoztak létre, az Iskolatestvérek kongregációját. A kongregáció fennmaradása csak sok üldöztetés elszenvedése árán sikerült. Reimsben és Párizsban tanítóképzőt szervezet. Társai komoly elhivatottsággal segítették az ifjúság nevelését.

Rouenben, 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg. 1886-ban boldoggá avatták, XIII. Leó pápa 1900. május 24-én avatta szentté. A keresztény nevelés-oktatás védőszentje.

Példája:
    Az ifjúságnak nagyon nagy szüksége van jó nevelőkre. Imádkozz értük!


SZENT GARICOITS* MIHÁLY III. r., rendalapító (1797-1863)
Franciaország délnyugati részében, Ibarre-ben született szegény szüloktol. Gyermekkorában pásztorkodott. Pap szeretett volna lenni, de szülei ezt anyagilag nem tudták lehetové tenni. Nagyanyja egyszer meglátogatott egy plébánost, aki régebben ott rejtozködött a Garicoits családnál a forradalom éveiben. Ez lehetové tette, hogy Mihály elvégezze a teológiát, s 1823-ban pappá szenteljék. Ez idotájban lépett be Szent Ferenc III. rendjébe. Eloször egy beteg plébános mellett fejtett ki buzgó papi tevékenységet mint káplán. Felélesztette a vallásosságot, küzdött a janzenizmus ellen, elomozdította a gyakori szentáldozást, a Jézus Szíve tiszteletet. Két év múlva tanárrá nevezték ki a Betharram-i nagyszemináriumban, aminek késobb rektora lett. Hivatalát hozzáértéssel töltötte be. Püspöke nemsokára egyesítette a betharrami szemináriumot a Bayonne*-ivel, minek következtében Mihály atya beosztás nélkül maradt. Erre megvalósította régi tervét: papokat képez ki a nép között végzendo missziós munkára. Püspöke jóváhagyásával néhány társával közösséget szervezett, a szabályzatot 1838-ban készítette el. (Jézus Szent Szíve Papok Betharram-i Társasága.) Munkatársai száma növekedett. De közben más püspök került oda, aki úgy kívánta, hogy a közösség mindenben a püspöktol függoen muködjön. És csak az o egyházmegyéjében. Mindez nagy megpróbáltatást jelentett a rendalapító számára, de o mindent Istenre bízott. Agyvérzésben halt meg 1863. máj. l4-én, Urunk mennybemenetele napján. Halála után 14 évvel társulata pápai jóváhagyást nyert az eredeti terv szerint. Tagjai örök fogadalmat tesznek, tanítással, evangelizálással foglalkoznak. Mihály atyát 1923- ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté.
(A papok) „mindig Isten szavát tolmácsolják és mindenkit nagy nyomatékkal hívjanak fel a megtérésre és a szent életre. A mai világban gyakran igen nehéz feladat a papi igehirdetés, mégis könnyen eléri a hallgatók értelmét és szívét, csak Isten igéjét ne általánosságban és elvontan fejtsék ki; a való élet körülményeire kell alkalmazni az evangélium örök igazságát.”
Zsinati határozat a papi szolgálatról.

Imádság:
Istenünk, Szent Mihály szolgád a népmisszió tartására papok új társaságát szervezte meg. Közbenjárására támassz buzgó igehirdetoket néped javára, hogy a hit és az életszentség mindig virágozzék Isten Egyházában. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Zsófia     szűz és vértanú, † 251.