Damaszkuszi Szent János egyházdoktor, † 749.
Remete Szent János remete, † 394.
Szent János remete
A közép-egyiptomi Likopoliszban élt, fiatal korától az ácsmesterséget gyakorolta. 25 éves korában elhatározta, hogy elhagyja a világot. 15 éven át különböző kolostorokban élt szerzetesi életet, aztán, a magányosságot keresve, a várostól nem messze levő hegyre ment. Itt élt 50 éven át haláláig. Sohasem ment ki kunyhójából, a hozzá jövő emberekkel az ablakon át beszélgetett. 30 év után Istentől megkapta a jövőbelátás adományát. Ezzel több embernek megmondta jövendő sorsát, ami be is teljesedett. 90 éves korában halt meg a IX. század végén.
Szent Lídia vértanú
Szent Mánuel és Teodóz vértanúk
Mindketten a keleti vidékekről származtak. Amikor látták, hogy a pogányok mint adják át kínzásokra és halálos ítéletre a keresztényeket, elhatározták, hogy ők is Krisztus vértanúi lesznek önkéntesen. Elmentek vidékük kormányzójához, előtte keresztényeknek vallották magukat, és a kormányzót is igyekeztek eltéríteni a bálványimádástól. Ezért kínzások után lefejezték mindkettőjüket. A hely és idő ismeretlen.
Szent Matróna anya
Matrona egy Szalonikiben élő zsidó asszonynak volt a szolgálója. Már fiatal korától keresztény volt. Úrnője minden áron rá akarta venni, hogy térjen át az ő hitére, de Matróna nem akarta. Ezért úrnője gyakran erősen bántalmazta. Matróna azonban amikor tehette, keresztény templomba járt. Végül, a dühös úrnő bezárt a kamrába, lepecsételte az ajtaját, hogy senki ne juthasson be Matrónához. Isten azonban leoldotta kötelékeit, úrnője imádkozva talált rá. A harmadik esetben 4 napig volt börtönben étlen-szomjan. Úrnője, amikor újra szabadon találta, vastag bottal ütlegelte, és a félhalott lányt újra bezárta. Matróna itt adta vissza lelkét Istennek. Kegyetlen úrnője kidobta testét a város falán át. A keresztények felszedték, és tisztelettel eltemették. Ez a III. vagy IV. században történt. Később tiszteletére templomot építettek, és oda helyezték maradványait a VI. vagy a VII. században.
SALZBURGI SZENT RUPERT püspök
+Salzburg, 718(?) március 27.
Számos olyan ír szent van, akinek az ünnepét megünneplik vagy megünnepelték német nyelvterületen is -- sőt gyakran csak ott --, német szent viszont csupán egy akad, akinek az ünnepét a német nyelvterületen kívül csak Írországban ülik meg. Szent Rupert az, akit a salzburgi érsekség legfőbb védőszentjeként tisztel. Írországban Robertach néven ismert. Tiszteletének oka, hogy a kontinensen tevékenykedő írek barátja volt. Egyik utóda, az ír Szent Virgil, 774. szeptember 24-én Szent Rupert csontjait a Rupert által alapított Szent Péter-templomból átvitette az új, Rupertnek szentelt templomba, amely a püspök székhelye lett.
A Római Martirológium azt mondja Rupertről, hogy ,,a bajorok és noricumiak között csodálatosan elterjesztette az Evangéliumot''.
Hrodpert -- ahogy eredetileg hangzott a neve -- egy nemes frank nemzetségből származott, és a 7. század második felében Wormsban magas egyházi méltóságra jutott. Abban az időben azon fáradoztak a bajor Agilolfing hercegek, hogy a kereszténységet elterjesszék országukban. Theodó herceg Ruperttől kért segítséget. Rupert először küldöttek által akarta megállapítani, hogy adottak-e a termékeny munka feltételei. A híradás kedvezően hangzott; mindenekelőtt biztosra lehetett venni a hercegi ház támogatását. Rupertnek ünnepi fogadtatást készítettek Regensburgban; lehetővé tették számára, hogy a hercegségben illő helyet keressen a maga és társai számára tevékenységük központjául, és hogy templomokat állíthasson helyre (a korábbi hithirdetők alapításai gyorsan elpusztultak), és más szükséges épületeket, elsősorban bizonyára kolostorokat építhessen.
Egy későbbi hagyomány szerint Rupert messze túljutott az ország határain, a Tauernen át Karintiáig, ott azután szlávoknak prédikált, mielőtt állandó lakóhelyet választott volna. Történetileg bizonyos ebben a hagyományban, hogy Rupert lerakta a Kelet felé irányuló misszionálás alapjait.
Rupert a társaival együtt azon a helyen telepedett le, ahol a Fischbach beleömlik a Wallerseebe. Egy Szent Péternek szentelt kis templomot épített ott, amely később Szent Péter tavi temploma (Sankt Peter Seekirchen) néven vált ismertté. Theodó herceg később neki adományozta a régi római várost, Juvavumot határoló területet és a fölébe épített kastélyt. Juvavum áldozatul esett a népvándorlás kori viharoknak, omladékait gyom fedte, a római telepesek utódai szétszórtan laktak a vidéken. A város újra felépítését Rupert művének tekintik. A város peremén, a kastély lábánál egy nagyobb, hasonlóképpen Szent Péternek szentelt templomot emelt, s ennek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott; hozzá tartoztak azok az értékes sóbányák, amelyek után az újjáéledő város a ,,Salzburg'' nevet kapta.
Rupertet apátnak és püspöknek nevezik. A püspöki hivatal abban az időben sok helyen, sőt Írországban kizárólagosan, nem egy városhoz és egy egyházmegyéhez kötődött, hanem egy kolostorhoz. Úgy látszik, hogy Rupert a Szent Péter kolostor püspöke volt; Salzburg egyházmegyéjét csak több évvel a halála után létesítette Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.).
Rupert a Szűzanyának szentelt női kolostort is alapított (ma Nonnenberg), és unokahúga, Eintrud vezetése alá rendelte. Hogy előmozdítsa a papság kiképzését, hazájából tizenkét munkatársat hívott be; köztük volt a később szintén szentként tisztelt Chuniald és Gislar. A Szent Péter-kolostor közössége, amint Rupert életrajzából tudjuk, alapításától kezdve kitűnt a liturgikus napirend szigorú megtartásával, amely éppúgy volt ír, mint bencés hagyomány.
Rupert ,,az Úr feltámadásának napján'' halt meg, s ezt az írországi hagyomány szerint március 27-re teszik.
Rupertet püspökként, egy sóshordóval a kezében ábrázolják, s a környék bányászai védőszentjükként tisztelik.
Szent Sándor vértanú, †~310.
SZABIN testvér (1885-1931)
A Szatmár megyei Vállaj községben született sokgyermekes, szegény családban. Családi neve: Scheibl János. Már 5 éves korában a Szuzanya megjelenésével tuntette ki, ettol kezdve szinte éhezte és szomjazta az Istenközelséget, a vallásról szóló tanítást; kereste a magányt, ahol sokat imádkozott. 6 elemi iskola elvégzése után komuves-tanonc, majd segéd lett. Társai közt és családjában buzgón apostolkodott. 18 éves korában a Szent Szuz hívta, lépjen be Szent Ferenc rendjébe. 1913. januárjában Gyöngyösön magára öltötte a ferences ruhát a Kapisztrán Provinciában. Mint terciárius szakácsként tevékenykedett, szabad idejét a templomban vagy cellájában imával töltötte. 1915-ben katonának hívták be: négy fronton is szolgált szakácsként. Itt is megorizte vallásosságát. Romlott társai bunbe akarták csalni, o azonban a leghatározottabban ellenállt. 1918-ban visszaérhetett a kolostorba. Titkon a papság után vágyódott, de errol lemondott egy nagybeteg klerikus társa javára, aki meg is gyógyult, s késobb pap lett. Sokat imádkozott és vezekelt a bunösökért. A novíciát és a fogadalomtétel után 1923-tól rendkívüli kegyelmi adományokban volt része, pl. amikor tífuszos betegként az ágyat orizte, eljött betegágyához Krisztus ot megvigasztalni. Több éven át alamizsnagyujto volt a környéken, mindenütt buzgó apostoli tevékenységet folytatott, s papok és hívek szentnek tartották. 1924-ben édesanyjának írt levelében reménykedik, hogy Kínába, misszióba mehet majd, s vágyakozik a vértanúság után. Ünnepélyes fogadalma letétele után, 1929 tavaszán jelentkezik misszionáriusnak, s osszel, öt társával elindul Kínába, „hogy magát égo áldozatul felajánlja Istennek a lelkek megmentéséért”. 15 hónapig tevékenykedik a hankowi misszióban, s 1931. márc. 28-án váratlanul befejezi életét. Az elozo napi orvosi vizsgálat semmi különös betegséget nem tud megállapítani, rendtársai véleménye, hogy a benne lobogó isteni szeretet tüze emésztette fel fiatal életét. Életszentségérol tanúskodnak rendtársai, ismerosei, a halála után történt rendkívüli megtérések, gyógyulások - és P. Oslay Oswaldnak róla írott könyve (1934). Kár, hogy boldoggá avatási eljárása nem indult meg.
1924-ben szüleinek írt levelében kifejezi vágyát a vértanúság és a kínai miszszióba
jutás után:
„Jó Anyán, ha tudná, mi vár rám! …nem bírná el… Vértanúi pálma után áhítozom! S akarom embertársaimat jobban szeretni, mint önmagamat! Ezt tanulom Szent Ferenc Atyánktól és megfeszített Jegyesemtol!”
Imádság:
Remete Szent János remete, † 394.
Szent János remete
A közép-egyiptomi Likopoliszban élt, fiatal korától az ácsmesterséget gyakorolta. 25 éves korában elhatározta, hogy elhagyja a világot. 15 éven át különböző kolostorokban élt szerzetesi életet, aztán, a magányosságot keresve, a várostól nem messze levő hegyre ment. Itt élt 50 éven át haláláig. Sohasem ment ki kunyhójából, a hozzá jövő emberekkel az ablakon át beszélgetett. 30 év után Istentől megkapta a jövőbelátás adományát. Ezzel több embernek megmondta jövendő sorsát, ami be is teljesedett. 90 éves korában halt meg a IX. század végén.
Szent Lídia vértanú
Szent Mánuel és Teodóz vértanúk
Mindketten a keleti vidékekről származtak. Amikor látták, hogy a pogányok mint adják át kínzásokra és halálos ítéletre a keresztényeket, elhatározták, hogy ők is Krisztus vértanúi lesznek önkéntesen. Elmentek vidékük kormányzójához, előtte keresztényeknek vallották magukat, és a kormányzót is igyekeztek eltéríteni a bálványimádástól. Ezért kínzások után lefejezték mindkettőjüket. A hely és idő ismeretlen.
Szent Matróna anya
Matrona egy Szalonikiben élő zsidó asszonynak volt a szolgálója. Már fiatal korától keresztény volt. Úrnője minden áron rá akarta venni, hogy térjen át az ő hitére, de Matróna nem akarta. Ezért úrnője gyakran erősen bántalmazta. Matróna azonban amikor tehette, keresztény templomba járt. Végül, a dühös úrnő bezárt a kamrába, lepecsételte az ajtaját, hogy senki ne juthasson be Matrónához. Isten azonban leoldotta kötelékeit, úrnője imádkozva talált rá. A harmadik esetben 4 napig volt börtönben étlen-szomjan. Úrnője, amikor újra szabadon találta, vastag bottal ütlegelte, és a félhalott lányt újra bezárta. Matróna itt adta vissza lelkét Istennek. Kegyetlen úrnője kidobta testét a város falán át. A keresztények felszedték, és tisztelettel eltemették. Ez a III. vagy IV. században történt. Később tiszteletére templomot építettek, és oda helyezték maradványait a VI. vagy a VII. században.
SALZBURGI SZENT RUPERT püspök
+Salzburg, 718(?) március 27.
Számos olyan ír szent van, akinek az ünnepét megünneplik vagy megünnepelték német nyelvterületen is -- sőt gyakran csak ott --, német szent viszont csupán egy akad, akinek az ünnepét a német nyelvterületen kívül csak Írországban ülik meg. Szent Rupert az, akit a salzburgi érsekség legfőbb védőszentjeként tisztel. Írországban Robertach néven ismert. Tiszteletének oka, hogy a kontinensen tevékenykedő írek barátja volt. Egyik utóda, az ír Szent Virgil, 774. szeptember 24-én Szent Rupert csontjait a Rupert által alapított Szent Péter-templomból átvitette az új, Rupertnek szentelt templomba, amely a püspök székhelye lett.
A Római Martirológium azt mondja Rupertről, hogy ,,a bajorok és noricumiak között csodálatosan elterjesztette az Evangéliumot''.
Hrodpert -- ahogy eredetileg hangzott a neve -- egy nemes frank nemzetségből származott, és a 7. század második felében Wormsban magas egyházi méltóságra jutott. Abban az időben azon fáradoztak a bajor Agilolfing hercegek, hogy a kereszténységet elterjesszék országukban. Theodó herceg Ruperttől kért segítséget. Rupert először küldöttek által akarta megállapítani, hogy adottak-e a termékeny munka feltételei. A híradás kedvezően hangzott; mindenekelőtt biztosra lehetett venni a hercegi ház támogatását. Rupertnek ünnepi fogadtatást készítettek Regensburgban; lehetővé tették számára, hogy a hercegségben illő helyet keressen a maga és társai számára tevékenységük központjául, és hogy templomokat állíthasson helyre (a korábbi hithirdetők alapításai gyorsan elpusztultak), és más szükséges épületeket, elsősorban bizonyára kolostorokat építhessen.
Egy későbbi hagyomány szerint Rupert messze túljutott az ország határain, a Tauernen át Karintiáig, ott azután szlávoknak prédikált, mielőtt állandó lakóhelyet választott volna. Történetileg bizonyos ebben a hagyományban, hogy Rupert lerakta a Kelet felé irányuló misszionálás alapjait.
Rupert a társaival együtt azon a helyen telepedett le, ahol a Fischbach beleömlik a Wallerseebe. Egy Szent Péternek szentelt kis templomot épített ott, amely később Szent Péter tavi temploma (Sankt Peter Seekirchen) néven vált ismertté. Theodó herceg később neki adományozta a régi római várost, Juvavumot határoló területet és a fölébe épített kastélyt. Juvavum áldozatul esett a népvándorlás kori viharoknak, omladékait gyom fedte, a római telepesek utódai szétszórtan laktak a vidéken. A város újra felépítését Rupert művének tekintik. A város peremén, a kastély lábánál egy nagyobb, hasonlóképpen Szent Péternek szentelt templomot emelt, s ennek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott; hozzá tartoztak azok az értékes sóbányák, amelyek után az újjáéledő város a ,,Salzburg'' nevet kapta.
Rupertet apátnak és püspöknek nevezik. A püspöki hivatal abban az időben sok helyen, sőt Írországban kizárólagosan, nem egy városhoz és egy egyházmegyéhez kötődött, hanem egy kolostorhoz. Úgy látszik, hogy Rupert a Szent Péter kolostor püspöke volt; Salzburg egyházmegyéjét csak több évvel a halála után létesítette Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.).
Rupert a Szűzanyának szentelt női kolostort is alapított (ma Nonnenberg), és unokahúga, Eintrud vezetése alá rendelte. Hogy előmozdítsa a papság kiképzését, hazájából tizenkét munkatársat hívott be; köztük volt a később szintén szentként tisztelt Chuniald és Gislar. A Szent Péter-kolostor közössége, amint Rupert életrajzából tudjuk, alapításától kezdve kitűnt a liturgikus napirend szigorú megtartásával, amely éppúgy volt ír, mint bencés hagyomány.
Rupert ,,az Úr feltámadásának napján'' halt meg, s ezt az írországi hagyomány szerint március 27-re teszik.
Rupertet püspökként, egy sóshordóval a kezében ábrázolják, s a környék bányászai védőszentjükként tisztelik.
Szent Sándor vértanú, †~310.
SZABIN testvér (1885-1931)
A Szatmár megyei Vállaj községben született sokgyermekes, szegény családban. Családi neve: Scheibl János. Már 5 éves korában a Szuzanya megjelenésével tuntette ki, ettol kezdve szinte éhezte és szomjazta az Istenközelséget, a vallásról szóló tanítást; kereste a magányt, ahol sokat imádkozott. 6 elemi iskola elvégzése után komuves-tanonc, majd segéd lett. Társai közt és családjában buzgón apostolkodott. 18 éves korában a Szent Szuz hívta, lépjen be Szent Ferenc rendjébe. 1913. januárjában Gyöngyösön magára öltötte a ferences ruhát a Kapisztrán Provinciában. Mint terciárius szakácsként tevékenykedett, szabad idejét a templomban vagy cellájában imával töltötte. 1915-ben katonának hívták be: négy fronton is szolgált szakácsként. Itt is megorizte vallásosságát. Romlott társai bunbe akarták csalni, o azonban a leghatározottabban ellenállt. 1918-ban visszaérhetett a kolostorba. Titkon a papság után vágyódott, de errol lemondott egy nagybeteg klerikus társa javára, aki meg is gyógyult, s késobb pap lett. Sokat imádkozott és vezekelt a bunösökért. A novíciát és a fogadalomtétel után 1923-tól rendkívüli kegyelmi adományokban volt része, pl. amikor tífuszos betegként az ágyat orizte, eljött betegágyához Krisztus ot megvigasztalni. Több éven át alamizsnagyujto volt a környéken, mindenütt buzgó apostoli tevékenységet folytatott, s papok és hívek szentnek tartották. 1924-ben édesanyjának írt levelében reménykedik, hogy Kínába, misszióba mehet majd, s vágyakozik a vértanúság után. Ünnepélyes fogadalma letétele után, 1929 tavaszán jelentkezik misszionáriusnak, s osszel, öt társával elindul Kínába, „hogy magát égo áldozatul felajánlja Istennek a lelkek megmentéséért”. 15 hónapig tevékenykedik a hankowi misszióban, s 1931. márc. 28-án váratlanul befejezi életét. Az elozo napi orvosi vizsgálat semmi különös betegséget nem tud megállapítani, rendtársai véleménye, hogy a benne lobogó isteni szeretet tüze emésztette fel fiatal életét. Életszentségérol tanúskodnak rendtársai, ismerosei, a halála után történt rendkívüli megtérések, gyógyulások - és P. Oslay Oswaldnak róla írott könyve (1934). Kár, hogy boldoggá avatási eljárása nem indult meg.
1924-ben szüleinek írt levelében kifejezi vágyát a vértanúság és a kínai miszszióba
jutás után:
„Jó Anyán, ha tudná, mi vár rám! …nem bírná el… Vértanúi pálma után áhítozom! S akarom embertársaimat jobban szeretni, mint önmagamat! Ezt tanulom Szent Ferenc Atyánktól és megfeszített Jegyesemtol!”
Imádság:
Istenünk, te Szabin testvért arra választottad ki, hogy környezetében apostolkodjon s a kínai misszióban életét égo áldozatul áldozza a lelkek megmentéséért. Add, hogy példáját követve mi is mások elott jótetteinkkel világoskodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése