Szentünk
szent Péter főapostol tanítványa volt. Ő tette Ravenna első püspökévé.
Krisztus evangéliumát hirdetve, és beszedet sok csodával is megerősítve,
a szent főpap sok pogányt vezetett el Krisztus hitére. 28 évi főpapság
után a feldühödött pogányok karddal szúrták át, így nyerte el a
vértanúságot 75 körül.
SZENT BRIGITTA özvegy, III. r., rendalapító (1303-1373)
*Finstad 1302/03. +Róma, 1373. július 23.
Brigitta
oly szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez, mint Jeanne d'Arc
Franciaország vagy Assisi Szent Klára Itália történetéhez. Ő azonban
magányosabb, mint más országok női szentjei. Délen alig találkozunk az
egyháztörténelemben olyan női szenttel, akit ne támogatott volna egy
kortárs férfi szent: Benedek és Skolasztika, Ferenc és Klára... Brigitta
környezetében voltak ugyan szent életű férfiak és tudós papok, de
közülük egyik sem lett kanonizált szent.
Brigitta édesapja
legman, azaz 'törvénykezési joggal fölruházott földesúr', ill.
'törvényszéki bíró' volt, s mint ilyen az egyik tartományban a ting,
azaz 'legfőbb bíróság' élén állt. Anyja rokonságban állt Svédország
egymást váltó királyi családjaival. Brigitta gyermekkorára sötét
árnyként borult édesanyja halála: 11 esztendős volt, amikor édesanyját
elvesztette. Míg férjhez nem ment, az egyik nagynénjénél élt, elszakítva
édesapjától és testvéreitől. Ebben a nehéz időben talált rá először
Krisztusra, aki ,,tudta, mi a szenvedés''. Brigitta hamar fölfogta az
összefüggést az emberi bűn és a megalázódás, valamint a Krisztusban
elnyert kiengesztelődés és a kegyelem között.
Tizenhárom éves
korában férjhez adták, jóllehet kolostori életre vágyott. Házassága első
két évében önként vállalt megtartóztatásban élt -- ami részben fiatal
korával, részben korai istenélményeivel magyarázható -- majd nyolc
gyermeket adott férjének, Ulf Gudmarssonnak, aki szintén legmannak volt a
fia, és később maga is legman lett. A háztartást és a gazdaságot
(meglehetősen nagy birtokuk volt) maga Brigitta vezette, s közben
nemcsak azt tanulta meg, mit jelent a ház asszonyának és családanyának
lenni, hanem azt is, hogyan kell mindeközben a maga akaratáról egészen
lemondani. Katalin (Karin) nevű leányuk Brigitta nyomdokaiba lépett, és
azt a kolostori életmódot választotta, amelyet Brigitta megálmodott.
Férje
halála után Brigitta leköltözött Rómába. Háza a Piazza Farnesén éveken
át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, kiknek lehetőséget
teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak és kapjanak
feloldozást. Mindamellett szívében a kolostori élet eszménye, a
Krisztussal és Máriával való közösség foglalta el a legfőbb helyet.
Sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, a pápát
pedig rábírja, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. De annak érdekében
is sokat tett, hogy a püspökök és papok változtassanak életmódjukon.
Miután 1372-ben elzarándokolt Jeruzsálembe, a kinyilatkoztatások --
amelyeket a Revelation c. könyv 7 kötetében írt le -- elérték
tetőpontjukat.
Jézus szenvedéseinek leírásakor Brigitta
azonosult Máriával. Nem irte be azzal, hogy honfitársait elvezesse Isten
Anyjához, hanem maga is mintegy anyja lett Svédországban a
kereszténységnek. E téren egy olyan belső valóságról volt szó, amely a
lelki életnek már-már megfoghatatlan misztikus rétegét érintette.
Gyóntatója
és a lánya, Katalin mellette volt, amikor meghalt. Holttestét oly nagy
kegyelettel szállították haza Svédországba, hogy az már a szentet
megillető tisztelet jelének volt tekinthető.
S mivel egy
rendalapító munkája nem fejeződik be a halálával, hanem
továbbfolytatódik az általa alapított renden belül, amikor Brigitta
holttestét Vadstenában örök nyugalomra helyezték, ez megadta az utolsó
indítást ahhoz, hogy itt kolostor létesüljön. Katalin elhozta az 1370-
ben kelt bullát, amelyben V. Orbán pápa meghagyta Liszköping püspökének,
hogy Vadstenában építsen két kolostort, egyet a nővéreknek, egyet pedig
a paptestvéreknek. Az építkezést 1371-ben kezdték meg, azon a
területen, amelyet még Brigitta ajándékozott birtokaiból a kettős
kolostor számára. 1375-ben Katalin visszament Rómába, hogy hazája
kívánságának megfelelően kérje édesanyja szentté avatását és a
szabályzat jóváhagyását.
A szabályzatot az alvastrai ciszterci
kolostorban dolgozták ki, azután Rómába került, ahol V. Orbán pápa
hagyta jóvá meglehetősen sok módosítással. Az átdolgozott szabályzat
teljesen megfelelt az egyházi hagyományoknak, de eltért attól az
iránytól, amelyet az alvastrai ciszterek Brigitta látomásainak
feldolgozása során rögzítettek. V. Orbán például ki akarta iktatni
belőle Brigittának a szegénységre vonatkozó alapelvét, s ezt egy
pontosan kidolgozott szervezeti szabályzattal kívánta helyettesíteni,
amelynek értelmében a két konvent zavartalanul együttműködhetett volna.
Az alvastrai atyák viszont abban az irányban próbálták Brigitta
szabályzatát módosítani, hogy a papok konventje ne élvezhessen annyi
önállóságot mint az apácáké -- így akarták elejét venni, hogy a kettős
kolostor szóbeszéd tárgya legyen.
Brigitta megkívánta, hogy
mindenki, aki belép, hozzon magával valami kevés vagyont, ami az illető
halála után szálljon rá a következő belépőre. Időközben viszont
meglehetősen sok birtokot adományoztak a kolostornak. Kérdésessé vált
tehát, vajon továbbra is meg kell-e kívánni a belépőktől a hozományt.
Ezzel a gazdagok előnyösebb helyzetbe kerültek volna, a szegényeket
pedig gyakorlatilag kizárták, s így egyfajta simónia kapott volna lábra.
Így kiiktatták Brigittának a hozományra vonatkozó kívánalmát, de
egyszersmind azt a tilalmát is, amely szerint nem lett volna szabad
adományokat elfogadni.
Brigitta azt akarta, hogy abból, ami a
kolostorok birtokain terem, a fölösleget minden évben november 1-én
adják oda a szegényeknek. Ezt úgy módosították, hogy csak azt kell a
szegényeknek ezen a napon odaadni, ami a jövő biztosítása után marad
fölöslegnek. Más szóval megengedték, hogy minden esztendőben több
maradjon meg, mint amennyire szükségük van. Ezzel pedig feladták a
szegénységet, amelyet Brigitta oly szigorúan előírt. Ebben a változatban
vált a brigitták rendjében a szabályzat kötelezővé. Az egyes tagok
szegénységére vonatkozó szabály ugyan érvényben maradt, de a kolostor
egészének szegénysége nem valósult meg. És még több más vonatkozásban is
kiforgatták, illetőleg elsekélyesítették Brigitta gondolatait.
Brigittát
teljesen magával ragadta a gondolat, hogy egy még csaknem pogány népet
megnyerjen az Evangéliumnak, és elvezessen a szentségre. Az ő kolostori
eszménye mélyén szembefordulás rejlik az Istentől kapott küldetésének
megfelelni nem tudó, elvilágiasodott Egyházzal szemben éppúgy, mint
azzal a magabiztossággal, amellyel kora világi társadalma a saját a
jogaira támaszkodott. Egyetlen rendalapító sem akadályozhatja meg, hogy
rendje tévútra ne térjen, és az emberi lét terhe alatt össze ne
roppanjon. Brigitta sem lehetett kivétel. Mindazonáltal ha a hátterét is
nézzük annak, ami Vadstenában végül mégis létrejött, föl kell
ismernünk, hogy Brigittának a Szentlélek sugallta a kolostoralapítás
gondolatát.
A régi kolostorból csak részek maradtak fenn. De a
templom a régi fényében áll, és tanúskodik építtetőjének, Brigittának
elgondolásairól. Itt nyugszanak Brigitta hamvai is. Körülötte gyertyák
égnek, és a virág sem hiányzik mellőle soha. Mert Brigitta még ma is
nagyon népszerű egész Svédországban. Minden évben megülik ünnepnapját.
,,Számtalan kórház, otthon és menhely viseli a nevét. S egy protestáns
Societas St. Brigittae ápolja a kultuszát és gondozza az örökségét.
ťSvédország legnagyobb asszonyaŤ, aki egyike hazája legkedveltebb
leányainak, s azzal dicsekedhet, hogy egy protestáns népnek a nemzeti
szentje'' (K. Adalsten).
Brigittát 1391. október 7-én avatták
szentté. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba, október 7-re.
1628-ban Szent Márk pápa miatt október 8-ra, 1969-ben pedig a halála
napjára, július 23-ra helyezték át.
--------------------------------------------------------------------------------
Svédországnak
ez a kiemelkedő alakja három, időben egymástól elég távol eső típust
egyesít magában: az ősi germán szágák hősnőjét, a középkor szent
asszonyát és az itáliai reneszánsz előkelő úrnőjét. A fennmaradt
forrásokban tükröződik személyiségének színessége, sokoldalúsága.
Édesanyja
korai halála után Brigitta szigorú nagynénje felügyelete alá került,
aki az egyik éjjel azon kapta, hogy ott térdel a feszület előtt. Kemény
télen, dermesztő hidegben éjfélkor fölkelni csupán imádkozni! -- ez nem
fért a fejébe, és Brigitta egzaltáltságának jeleként értelmezte, amire
oda kell figyelnie. Így aztán jól elverte, és több házimunkát adott
neki, hogy kijózanodjon és a jövőben kerülje az effélét.
Brigitta
mindössze kilencesztendős volt, amikor már mély vallásos élményei
voltak. Egy alkalommal annyira hatással volt rá egy prédikáció, amely
Jézus szenvedéseiről szólt, hogy amikor egy feszület előtt imádkozott,
hallotta a hangot: ,,Nézz ide, mennyi sebet ejtettek rajtam!'' A kislány
egészen kétségbeesve fölkiáltott: ,,Ó Uram, ki tette ezt veled?'' És
kapta a választ: ,,Azok, akik megvetnek, és megfeledkeznek arról, hogy
szeressenek.''
Tizenhárom éves korában adták férjhez. Maga az Úr
Krisztus nyugtatta meg állapotának szent volta felől: ,,Egy alázatos és
jámbor asszony kedvesebb nekem, mint egy gőgös szűz, s egy istenfélő
életet élő asszony ugyanúgy szolgálhat engem, mint egy tiszta és
alázatos szűz. Ha két lélek a szeretetben eggyé lesz -- és Isten
dicsőségére gyermekeket hoznak világra és nevelnek föl -- a lelki
templomban, amelyet szeretetük épített nekem, én ott vagyok
harmadikként.''
A jótékonykodásban ezt az elvet követte:
,,Minden, ami több, mint amire az embernek szüksége van, fölösleg, amit
meg kell osztani.'' Érthető módon vendégszeretete nem ismert határokat;
főleg olyanokat fogadott, akik részéről nem számíthatott viszonzásra.
Naponta tizenkét szegény evett az asztalánál. Támogatott kórházakat -- s
ezekben maga is ápolta a betegeket --, templomokat és kolostorokat. Egy
alkalommal az intézője szemére vetette bőkezűségét, kijelentetve, hogy
így nem mehet tovább. Brigitta ezt válaszolta: ,,Addig kell adnunk, amíg
van miből, hiszen a mi Urunk is nagylelkű adakozó. Pártolom a
szegényeket, hiszen nincs más vigaszunk.''
Harminckét éves
korában Brigittát Stockholmba hívták főudvarmesternőnek. Nem volt
kedvére az udvari élet, de fölismerte feladatát: a lelkére kell
beszélnie a gyenge jellemű II. Magnus királynak, aki könnyelmű,
kicsapongó életet folytatott, uralkodói kötelességeit pedig
elhanyagolta. Brigitta ,,nyúlszív''-nek és ,,megkoronázott szamár''-nak
hívta. Amikor Dániával szemben a király eladósodott, s ezért súlyos adót
akart kiróni, Brigitta két fiával, Karllal és Birgerrel elébe járult és
így beszélt: ,,Uram, ne tedd. Inkább itt a két fiam, ajánld fel őket
túszul, míg meg nem tudod fizetni, amivel tartozol, és ne sértsd az
Istent alattvalóidban!''
Csakhamar látnia kellett azonban, hogy
az udvarnál tehetetlen, hazatért tehát. Akkor egy nap elragadtatásban
hangot hallott: ,,Asszony, hallgass rám, én vagyok az Úr, a te Istened.
Tudd meg, hogy nem csupán miattad beszélek, hanem az egész kereszténység
javára. Te leszel a szócsövem. Menj vissza az udvarhoz, de nem mint
udvarhölgy, hanem mint Isten prófétája!''
Brigitta kopott
vezeklő öltözetben jelent meg az udvarban. Csodálkoztak rajta és
gúnyolták, ő viszont ostorozta az uralmon lévők visszaéléseit, és
apokaliptikus fenyegetésekkel fordult a király, a nemesség és a klérus
ellen. Elítélte a rablólovagokat, fölszólalt az ellen, hogy robotot
követelve megszentségtelenítik a vasárnapot, és minden más módon sértik
az emberi méltóságot. A királynak szemére vetette, hogy amikor a
parasztokra súlyos adót vet ki, úgy tesz, mint egy útonálló, aki
kifosztja a vándorokat, ,,és elnézi, hogy országa partjainál a
hajótöröttektől még megmaradt holmijukat is elrabolják''.
Szent
felháborodásában a méltatlan papság ellen is fölemelte a szavát:
,,Egyetlen pap sem teszi életében azt, amit hirdet, ezért a szavának
nincs foganatja. A szentségeket úgy szolgáltatják ki, hogy az gúnyszámba
megy. Ennek a kornak a papjai fogták a tíz parancsot, és egyetlen
paranccsá zsugorították össze: Adj pénzt!''
Amikor Magnus király
háborút akart indítani Oroszország ellen, abban a reményben, hogy így
kilábal a bajokból, arra kérte a prófétaasszonyt, hogy vesse latba a
tekintélyét és lelkesítse a népet. Amikor Brigitta ezt fölháborodottan
visszautasította, a királyi udvar még inkább ellene fordult. Egyik
reggel a király e szavakkal fogadta: ,,Hadd hallom, ma éjszaka mit
álmodott rólunk az én kis unokahúgom?''. Erre az udvaroncok nagy
hahotával válaszoltak. Mások bolondnak, bűbájosnak, boszorkánynak
nevezték. Egy nemesember, amikor arra ment az utcán, háza ablakából a
nyakába zúdított egy tál szennyes vizet. Brigitta azonban a sok
megaláztatás után is világosan megmondta az Oroszországban megsemmisítő
vereséget szenvedett királynak: ,,A katonáid azért vesztek oda, mert
hódító céllal küldted őket a csatába.''
Nem sokkal azután, hogy
kolostoralapítási tervei megszülettek, Isten újra szólt Brigittához: ,,A
virágok kinyíltak. A gyümölcs is beérik, ha eljön az ideje. Most menj
Rómába, és maradj ott, míg nem látod a pápát és a császárt, és nem
közlöd velük, amit majd mondok neked.''
Róma, mivel a pápa
Avignonban székelt, elég siralmas látvány nyújtott. Brigitta Isten
büntetésére hivatkozva itt is nyíltan ostorozta a bűnöket. A
fejedelmeket gyilkosoknak nevezte, a prelátusokat állatoknak. Egy
kardinálist majomhoz hasonlított, egy püspököt pedig iszapba süppedt
teknősbékához. Az egyik apátról így beszélt: ,,A szerzetesek tükrének
kellene lennie, és a szajhák feje.''
Nem csoda, hogy Brigitta
bizonyos körökben ellenszenvet váltott ki. Elterjesztették, hogy
boszorkány, akit el kellene égetni. A felbőszített emberek a palota elé
tódultak, amelyet bérelt, és beverték az ablakokat, majd a kaput is
betörték, és szobáról szobára haladva keresték. Már a máglyát is
megrakták neki! Alig sikerült egérutat nyernie. Hanem a kardinális, aki
otthont adott neki, veszedelmesnek látta a közelségét, ezért felmondta a
lakást.
Lángoló szavaival Brigitta elérte, hogy V. Orbán pápa
elhagyta Avignont, és visszatért Rómába. Nem sokkal később azonban a
pápa úgy érezte, nem tud azokkal a nehézségekkel megküzdeni, amelyekkel
Péter városában szembetalálta magát, és visszafordult. ,,Fáradt vagyok a
harchoz!'' Akkor a látnok asszony ezt mondta neki: ,,Azt hiszi,
Szentséges Atya, hogy az én szívemet nem sebzi a honvágy az északi táj
után, ahol a tavak kristálytiszta vizében ősrengetegek és hullámzó
gabonaföldek tükröződnek? De nem a vágyainknak kell megszabniuk, milyen
úton járjunk, hanem Isten akaratának. S ha mégis visszatér Avignonba,
tudja meg, csak azért teszi, hogy ott meghaljon.'' -- Orbán néhány
héttel azután, hogy Avignonba érkezett, meg is halt.
--------------------------------------------------------------------------------
Urunk
és Istenünk, ki Szent Brigittának, amikor Fiad kínszenvedésén
elmélkedett, mennyei titkokat nyilatkoztattál ki, kérünk, add meg
szolgáidnak, hogy dicsőséged megnyilvánulásakor ujjongva örvendhessenek.
Imádság:
Urunk,
Istenünk, te Szent Brigittának egyszülött Fiad által mennyei titkokat
nyilatkoztattál ki, hathatós közbenjárására segíts bennünket, hogy
egykor eljussunk mennyei dicsőséged szemlélésére. Aki élsz és uralkodol
mindörökkön örökké.
Példája:
Ima és böjt! Jézus szerint ez a Legrosszabbat is legyőzi! Tényleg így van! Ő igazán tudja!
SZENT CASSIANUS (JÁNOS) apát
*360 körül +Marseille, 430-435 között
A
3., de még inkább a 4. században a világ egy figyelemre méltó jelenség
tanúja volt. Először Egyiptomban, utána Palesztinában, Szíriában és
Kisázsiában az emberek Krisztusért elhagyták családjukat, otthonukat,
városukat. Céljuk a puszta volt; itt akarták utánozni az üldözések
idejének hőseit, a vértanúkat, mégpedig vértelen mártíriummal:
virrasztás, böjtölés és a bűnbánat egyéb cselekedetei által. Itt vívták
meg harcukat a démonok ellen, ,,nem annyira a vér és test ellen...,
hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világnak kormányzói és
az égi magasságok gonosz szellemei ellen'' (Ef 6,12).
Ezt a
mozgalmat nemcsak kezdete kapcsolja a római birodalom keleti részéhez;
itt jutott el tetőpontjára is, itt alakították ki a későbbi kolostori
élet modelljét. Alexandriai Szent Atanáz (lásd: A szentek élete,192. o.)
már 357 körül megszerkesztette a szerzetesség ,,programiratát'': Szent
Antal életét. Felső-Egyiptomban az idősebb Szent Pakhomiosz (lásd: 271.
o.), miután megismerte a remeteélet nagy veszedelmeit, megalapította az
első nagyobb kolostorokat, amelyekben a szerzetesek együttesen
küzdhettek a keresztény tökéletesség eszményéért. Az Alexandriától délre
fekvő sivatagban élt a szerzetesség teoretikusa, Euagriosz Pontikosz
(346--399), aki lelki írásaiban a sivatagi atyák hagyományos tanítását
kapcsolta össze merész filozófiai és teológiai spekulációkkal.
,,A
kereszténység új hőseiről'', a szerzetesekről szóló hír hamarosan
elterjedt a birodalom nyugati részén is. A szerzetesi életforma Nyugaton
történő elterjesztésében a legnagyobb érdemet Cassianus szerezte.
Sajnos
alig tudunk többet róla, mint amit ő maga említ önmagáról írásaiban.
Szülőföldje feltehetően Scythia Minor római provincia volt. 360 körül
születhetett. Korán belépett egy betlehemi kolostorba. Írásainak jó
latinsága arról tanúskodik, hogy előzően alapos tanulmányokat
folytatott. 385 után hamarosan egy társával, Germánusszal Egyiptomba, a
szerzetesség hazájába ment. Mintegy tizennégy évig tartózkodott itt,
hogy megismerje a remeték aszketikus életmódját és lelki életét. Ezután
mindketten Konstantinápolyba utaztak, s ott Cassianust diákonussá
szentelte Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete, 516. o.).
Cassianus nagyon szerethette püspökét, mert amikor száműzték, Rómába
indult, hogy megvédelmezze I. Ince pápánál (401-- 417). Ez a bátor tette
bizonnyal megalapozta a jó hírét Rómában, mert sok évvel később, amikor
Nesztoriosz tévtana kezdett elterjedni, tőle akartak felvilágosítást
kérni a keleti viszonyokról. Időközben azonban Cassianus már Gallia déli
részén, Marseille-ben alapított két kolostort: az egyiket férfiak, a
másikat nők számára. A Szent Viktorról nevezett férfikolostort saját
maga vezette.
Feltehetően már előzően, Rómában pappá szentelték.
További életéről alig tudunk valamit. 430 és 435 között halt meg
kolostorában.
Cassianus különösen két írásával gyakorolt igen
nagy hatást a következő évszázadokra. Az első: De institutis
coenobiorum. Benne Nyugat szerzetessége elé tárja példaként Kelet
szerzeteseinek iletmódját és lelki tanítását. Valójában ezzel alakította
ki a nyugati kolostorokat Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339.
o.) nagy törvényhozásáig. Ebben az írásában szó van a szerzetesek
ruházatáról, a nappali és éjszakai liturgikus imáról, az újoncok
felvételéről és tanításáról, végül azokról a főbűnökről, amelyek ellen a
szerzetesnek harcolnia kell; ezek: mértéktelenség, paráznaság,
fösvénység, harag, szomorúság, restség, dicsőségvágy, gőg.
A
másik, fontosabb művét Cassianus Collationes patrumnak, Az atyákkal való
beszélgetéseknek nevezte el. Az egyiptomi remetéknél szerzett élményeit
írja le benne. Az anakorétákkal folytatott huszonnégy, vélhetően
képzelt beszélgetésben sűríti ,,a puszta bölcsességé''-t. Alig ért el
más lelki könyv olyan sikert, mint ez. Az egész középkoron át az újkorig
egyre másolták. Nem akadt olyan kolostor, amelyben hiányzott volna.
Szent Benedek ajánlja a regulájában, Aquinói Szent Tamás (lásd: A
szentek élete, 67. o.) pedig gyakran idézi tekintélyként.
Mi hát
ennek a műnek a tartalma, amely által Cassianus sok évszázad számára a
lelki élet tanítómestere lett? A ,,gyakorlati'', ,,tevékeny'' életet
hangoztatja, amely a bűn elleni harcban és az erényekre való törekvésben
valósul meg, tehát körülbelül a mai ,,aszkézis'' fogalommal egyezik
meg. Megkülönbözteti tőle az ,,elméleti'', ,,szemlélődő'' életet, amely
,,a mennyei dolgok szemlélését, a legszentebb valóságok megismerését''
foglalja magában. ,,Aki el akar jutni a szemlélődésre, annak először
feltétlenül teljes buzgósággal és minden ereje mozgósításával a
tevékenységet kell elsajátítania. Hiába törekszik tehát Isten
szemlélésére az, aki nem kerüli a bűn szennyét.'' Önmegtagadás,
magányosság, szegénység, böjt, virrasztás, imádság által kell hát
eltávolítani a szentség útján tornyosuló akadályokat. ,,A másodrangút, a
böjtöket, az éjszakai virrasztásokat, a visszavonultságot, a Szentírás
tanulmányozását a fő cél érdekében kell tehát gyakorolnunk, nevezetesen a
szív tisztaságáért, amely a szeretetben nyilatkozik meg, s nem szabad
amazok miatt elhagynunk ezt a fő célt.'' Ha elértük a tökéletes
szeretetet, a szív tisztaságát, akkor már adottak a szemlélődés
feltételei. Az eszmény ugyanis az, hogy a lélek szüntelenül Istennel
foglalkozzék. Ez a célunk a mennyben, ennek megvalósítására kell már a
földön is törekednünk, amennyire ezt az emberi természet lehetővé teszi.
A szemlélődés Cassianus szerint tartós foglalkozás Istennel.
Amik pedig akadályozzák lelkünket, hogy állandóan isteni gondolatokkal
foglalkozzék, azok az idegen gondolatok, amelyek keletkezése nem rajtunk
múlik ugyan, de amelyeket mégis elfogadhatunk vagy visszautasíthatunk.
Szükséges ezért, hogy különbséget tegyünk gondolataink között. Az egyik
gondolatot Isten támasztja bennünk a Szentlélek megvilágosítása által, a
másikat pedig a sátán, aki vagy azáltal csalogat minket, hogy kedvünket
leljük a rosszban, vagy pedig titkos és csalárd mesterkedésével, hiszen
a világosság angyalává is tud változni. Az első pillantásra mindkét
gondolat teljesen hasonlónak tűnik egymáshoz, mint ahogy a hamis érme
gyakran nagyon hasonló a valódihoz. A kettő megkülönböztetésének
képességét Cassianus ,,discretio spirituum''nak, ,,a szellemek
megkülönböztetésé''-nek nevezi. Ez a discretio minden erény anyja,
oltalmazója és irányítója. Így hát már Cassianusnál is találkozunk a
megkülönböztetés hasonló szabályaival, mint amilyeneket Loyolai Szent
Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.) állított fel később klasszikus
formában a lelkigyakorlataiban.
A tökéletesség csúcsát azonban a
,,tiszta imádság'', a ,,tűz imája'' képezi, amelyet csak nagyon kevesen
ismernek saját tapasztalatukból. Az ember nem is juthat el hozzá saját
erejéből, hanem csak kegyelemként áradhat beléje.
El kell
ismernünk, hogy Cassianus nem volt eredeti szellem. Nagymértékben
rendelkezett azonban azzal a képességgel, hogy mindazt, amit hallott és
olvasott, ügyesen elrendezze, és világos formában adja tovább.
Gondolataiban messzemenően függ Euagriosz Pontikosztól, akit bizonyára
megismert egyiptomi tartózkodása alkalmával, de sohasem hivatkozik rá,
mert Euagrioszt akkoriban erősen támadták Origenészhez (184--254) való
vonzódása miatt. Az is helytálló, hogy Cassianus a lelki életet nagyon
intellektuálissá, sőt intézményessé tette. Kijelentéseit nem mindig
alapozza karizmatikus élményeire, mint az egyiptomi atyák. Találkozunk
továbbá Cassianusnál bizonyos aszketikus ferdeségekkel is, amelyek nem
voltak veszélytelenek a későbbi szerzetességre nézve. Így például a
tökéletesség (az igazi keresztény a szerzetes) szerinte csak a világtól
való menekülés által valósulhat meg. A keresztényeknek két osztályba
sorolása: azok, akik meg akarnak menekülni és azok, akik el akarnak
jutni a tökéletességre, bizonyára nem felel meg teljesen az Evangélium
szellemének. Cassianusnak egy bizonyos voluntarista vonását sem szabad
félreismerni, s ennek lecsapódása mindenekelőtt a tizenharmadik
collatióban található, ahol állást foglal Szent Ágoston (lásd: A szentek
élete, 503. o.) kegyelemtanával szemben, és ezzel az úgynevezett
,,szemipelagianizmus'' atyja lett. Ez a tény volt bizonyára annak az
oka, hogy a római Egyház miért nem ismerte el soha Cassianust
általánosan szentnek. Csak Marseille egyháza tiszteli még ma is
szentként a Szent Viktor apátját.
Szent Fókász atya
Szent Libóriusz püspök és hitvalló, † 396
Szent Trofim és vértanútársai
Szent Libóriusz püspök és hitvalló, † 396
Szent Trofim és vértanútársai
Szent
Trofim és Teofil vértanúk Dioklécián császár alatt szenvedtek
vértanúságot hitükért. Velük együtt szenvedett még 13 keresztény,
Krisztus hű szolgái. Miután nem voltak hajlandók engedelmeskedni a kínzó
parancsának, hogy áldozatot mutassanak be a bálványoknak, és nem
akarták megtagadni Krisztust, fára függesztették fel őket, a pogányok
éles vasakkal szaggatták testüket, kövekkel dobálták meg őket.
Lábszáraikat eltörték, végül a máglyára vetették őket. Isten, ereje
folytán, mindnyájan épek és egészségesek maradtak a tűzben, és épségben
jöttek ki belőle. A feldühödött kínzó mindezeket látva, megparancsolta,
hogy mindnyájukat fejezzék le karddal. Vértanúi haláluk helye és ideje
pontosan nem ismert.