BOLDOG RONCONI* AMATUSZ hitvalló, III. r. (1238-1304)
Istent
szolgálta mint remete, zarándok és betegápoló. Rimini mellett
Saldezzoban született. Kora ifjúságában elvesztette szüleit s egy
rokonánál nevelkedett. A házasságra való sürgetésnek ellenállt, mivel
érezte, hogy Isten ot más élethivatásra hívta meg. Miután Szent Ferenc
III. Rendjébe lépett, remeteéletet kezdett. Sokan ostobaságnak tartották
világtól való elvonulását, Isten azonban csodás jelekkel mutatta meg,
mennyire tetsző neki Amatusz élete. Kis kunyhója fölött titokzatos fény
volt látható, melyből mennyei hangok hallatszottak. Időről-időre
elhagyta remeteségét, hogy elzarándokoljon gyalog Santiago de
Compostellába s más híres kegyhelyekhez. Gondja volt a szegényekre és a
betegekre is. Rimini mellett Szűz Mária tiszteletére kórházat
építtetett, ahol hátralévő éveit betegápolással töltötte. 1304-ben hunyt
el 66 éves korában. A nép szentként tisztelte. VI. Piusz avatta
boldoggá a neki tulajdonított számtalan csoda miatt.
„Boldog a szem,
amely bezárul a kintvalók előtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok,
akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek
mind jobban felkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik
azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent
leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis III. 1.)
Imádság:
Istenünk,
te botladozó szolgáid előtt az üdvösség útját szentjeid példájával
egyengeted. Add meg jóságosan, hogy Boldog Amatusz remete példája
közelebb segítsen minket hozzád. Ki élsz és uralkodol Isten mindörökké.
Szent Basszián püspök
Szentünk
Szirakuzából származott, egy helytartó fia volt. Tanulmányai végzésére
Rómába ment. Éles elméje lévén, hamar kiábrándult a pogány bölcseletből
és a keresztény hitre tért. Megszeretve a keresztény vallást, lelki
könyvek olvasásával, imádsággal töltötte az időt, erényekkel ékesítve
fel életét. Hogy kikerülje pogány atyjának üldözéseit, Ravennába ment,
teljesen Isten szolgálatára adta életét, Szent életéért Isten a testi és
lelki bajok gyógyításának adományával tüntette ki. Látva rajta Isten
kegyelmét a keresztények arra kérték püspöküket, hogy vegye rá Bsssziánt
a pappá szentelésre. Nemsokára pappá szentelték, majd különös
kinyilatkoztatás folytán szent Ambrus milánói püspök püspökké szentelte.
Ettől kezdve Basszián megsokszorozta erényes életének tetteit. 30 éves
püspökség után, 409-ben fejezte be életét.
(Bolognai) Szent Diana
Szent Getúliusz és társai vértanúk, † 120
Trevizói Boldog Henrik hitvalló, † 1315
BOLDOG DOMINICI JÁNOS
Szent Getúliusz és társai vértanúk, † 120
Trevizói Boldog Henrik hitvalló, † 1315
BOLDOG DOMINICI JÁNOS
*Firenze, 1355/56. +Buda, 1419. június 10.
Bianchini
Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola gyermeke volt. Atyja meghalt,
mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz
esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni,
édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását,
egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva
visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna,
beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél
nehézséget jelentett a beszédhibája.
Firenzében, majd 1376-tól
Pízában, végül 1377--80-ig Párizsban tanult. Egyik édesanyjának írt
levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai
Katalinnal, és teljesen a hatása alá került. Firenzében -- írta --
nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és 1377-ben
hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az
1376/77-es iskolaév folyamán.
1381 körül Sziénában, miközben
Katalin (+ 1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381
júliusában a S. Maria Novella- kolostor szubpriorja, 1385 júliusától
1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog
Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e
Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.
A
domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s
melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete
pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg,
aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.
1390
márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund
általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő
a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja
meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben
Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel
megindította a római provincia megújulását.
Velencében
létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de
szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre
száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác
visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát
lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a
megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására
gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így
keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a
fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek
tagjai a novíciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett
meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin.
János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az
Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen tért vissza
pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább
Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó
ellenpápának.
1399 végén János elhagyta Velencét, ismét
Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával
és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán
a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és
kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott
rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért
fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását.
János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta
el a katedrát.
Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött,
amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai
udvarban. VII. Ince halála után minden erejével a nyugati egyházszakadás
megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban egybegyűlt
bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a
firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa,
XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta,
s 1407. július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges
legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről
tárgyaljon, majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai
küldetések azonban sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és
képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a
zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot. Azt
is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről-kézre adtak egy
állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira
megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.
1409.
január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel
királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely -- a
harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására --
Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet
Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII. Gergely
legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen
fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát, és lemondatták XXIII.
Jánost. Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta
munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én megválasztották V. Mártont.
Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá nevezte ki Jánost,
Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták térítése
érdekében.
A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata
ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették
el, Szent Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél
csodák történtek, a törökök Buda bevétele után elpusztították.
Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.
--------------------------------------------------------------------------------
Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században:
Dominici
János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos
rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római
Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte.
XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar
királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában,
nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek
intézésében a legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte
és hallgatott rá, hogy titkait is megosztotta vele, és legbensőbb
ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben becsülték az ország
nagyjai: mind úgy tisztelték mint üdvösségük pártfogóját. Ezért, ha
törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni, ha
vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására
üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a
leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy
ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben
az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az
igaz hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve
egészséges, a tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet,
mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén,
félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a virrasztásnak
szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország könnyező
nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette, mintha
csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes
férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten
pedig sok csodával dicsőítette meg.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
mennyei szeretet és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János püspöködet
az Egyház egységének és a szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére erőssé
tetted, kérünk, közbenjárására engedd, hogy mindig arra törekedjünk,
ami az egység és a béke javát szolgálja!
Szent Margit királyné és özvegy, † 1093
Szent Sándor és Antonin vértanúk
Szent Sándor és Antonin vértanúk
A
keresztényüldözések egyikében, amikor sok keresztényt megöltek
hitükért, a kisázsiai Thrákia területéről származó Antonina keresztény
nőt a kegyetlen Fesztusz helytartó elé vitték kihallgatásra. Mivel
hitében állhatatosnak mutatkozott, a helytartó arra ítélte, hogy
nyilvános házba vigyék kigúnyolásra. E napokban Isten angyala megjelent a
23 éves katonának Sándornak, és kérte, hogy menjen be a nyilvános házba
és cseréljen Antoninával ruhát. Sándor ezt megtette, ruhát cseréltek,
Antonina így kiszabadult és eltávozott. Mikor az eset kiderült és
Sándornak kínt kellett szenvednie ezért, Antonina jóakaratúlag megjelent
az ítélőszék előtt, hogy megmentőjével együtt nyerje el a vértanúságot.
Mindkettőjüket szurokkal öntözve, tüzes gödörbe ásták bele 313-ban.
Szent Teofán atya
Teofán
Antiochiai pogány szülőktől származott. Amikor elérkezett az ideje,
megházasodott, de felesége hamar meghalt. Teofán hitt Krisztusban és
megkeresztelkedett. Elhagyta a világot és a város közelében egy szűk
cellában remete életet élt. Meghallva, hogy a városban él egy parázna
nő, aki sokakat a tisztátalan életre csábított, felkereste, hogy térjen
az erények útjára. A nő hallgatott rá, megkeresztelkedett, szétosztotta
vagyonát, és bezárkózva bűnbánó életet élt. Teofán 369-ben hunyt el.
Szent Timót felszentelt vértanú
Timót
az Olimposz hegy közelében, levő Prussza város püspöke volt. Tiszta és
szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta meg. Nagy
buzgósággal tevékenykedett a pogányok megtérítésében. Ezért a
hitehagyott Julián császár elfogatta, és börtönbe záratta. Az emberek
még oda is tódultak hozzá, ő pedig bátran hirdette nekik az
Evangéliumot. A császár megtiltotta neki, hogy tanítson. Ő azonban ezt
figyelmen kívül hagyta. Büntetésből a császár lefejeztette a IV. század
II. felében.