Szent Cirill főpap
Cirill
Alexandriában született nemes szülőktől. Fényes képzésben részesült a
híres alexandriai iskolában. Jó szónok hírében állott. Fiatal korában
papja és segítője volt nagybátyjának Teofil pátriárkának. 412-ben utóda
lett. Nagyon hallgatott Peluziuini szent Izidor szerzetesre, és engedett
a Szentlélek csendes irányításának. Nemsokára Nesztorius pap hirdetni
kezdte tévtanítását szűz Máriával kapcsolatban. Cirill rögtön
figyelmeztette papjait, a császárt és a pápát a tévtanításról.
Nesztoriosz szorgalmazására II. Teodoziusz császár Efezusban zsinatot
hívott össze, amelyen Cirill elnökölt. A zsinat elítélte Nesztorioszt és
tévtanítását, és kinyilvánította, hogy Máriát megilleti az „Istenszülő”
elnevezés. Cirill ezután is nagy szelídséggel kezelte ellenfeleit.
Harcaiban és békítéseiben sok tudományos művet írt mélységes
gondolatokkal. Meghalt székhelyén 444-ben.
SZÍR SZENT EFRÉM
* Niszibisz, 306. + Edessza, 373. június 9.
Efrém
korának Egyháza hatalmas ellenfelekkel állt szemben: az antik pogányság
hanyatlóban volt, de még egyáltalán nem tűnt el, sőt Hitehagyó Julianus
császár idejében még egyszer megmutatta hatalmát. A Mezopotámiában
ősidőktől fogva otthonos asztrológia a keresztényekre is hatással volt. A
gnózis számos híve élt, különösen Edessza környékén, ahol már egy
századdal előbb eredményes toborzást végzett számára Bardazian és fia,
Harmoniosz. Az Egyházon belül pedig színre lépett az arianizmus. Igaz
ugyan, hogy a távoli Egyiptomban keletkezett és a niceai zsinat (325)
elítélte, de ezzel még nem adta meg magát. Ezeken kívül buzgó
misszionáriusok igen hatásosan terjesztették a manicheizmust, mely a
szomszédos Perzsiában alakult ki. Mani többnyire szír nyelven írt
könyveit Efrém honfitársai minden nehézség nélkül megértették.
Ugyanabban az időben évtizedeken át elkeseredett határháborúk folytak
Róma és a perzsa birodalom közt, főleg azóta, hogy II. Snapur -- Efrém
kortársa, Róma engesztelhetetlen ellensége, a keresztényüldöző -- vette
át a kormányzást. E háborúk folyamán Efrém hazája, Niszibisz több
ostromot is elszenvedett, s végül 363-ban, Julianus veresége után, a
perzsák kezébe került. Ez Efrém életében is fordulatot hozott.
Efrém
306-ban a mezopotámiai Niszibiszben (ma Nusaibin Délkelet-
Törökországban) született, mely akkoriban a Római birodalom erős és
fontos határerődítménye volt. Szülei keresztények voltak és a keresztény
hitben nevelték, de csak tizennyolc éves korában keresztelték meg.
Efrém akkoriban az ismert niszibiszi Jakab püspök mellett élt, de nagy
hatással volt rá Vologezesz püspök is. Hamarosan a niszibiszi iskola
ünnepelt tanára lett. Itt elsősorban a Szentírás tanulmányozása folyt.
Természetesen a kor nem volt alkalmas a nyugodt szellemi munkához. A
perzsák háromszor ostrom alá vették Niszibiszt, eredménytelenül. Efrém
Cantica Nisibena (Niszibiszi énekek) c. művében számol be ezekről.
Tanítói munkája mellett gazdag írói tevékenységet fejtett ki. Ekkor
keletkeztek Hitről szóló beszédei. Csak amikor Jovianus császár idejében
(363) Niszibisz a perzsáké lett, vonult vissza a nyugatra eső Edesszába
(ma Urfa Délkelet-Törökországban). E városnak ősi keresztény múltja
volt. Az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek
alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém volt.
Edesszában
eleinte remeteként egy távoli sziklabarlangban élt, de nemsokára
tanítani kezdett az edesszai iskolában. Itt írta aszketikus műveinek
nagy részét. Annak ellenére, hogy visszavonultan élt, és csak diákonusi
rangja volt, tevékenyen kivette részét Edessza egyházi életéből. Nagyra
becsülték jámborságáért és tudományáért, de leginkább költői
tehetségéért. Egyiptomba tett utazása legendák tárgya lett, melyek
hamarosan körülfonták e rendkívüli férfi alakját. 372 telén ismét
nyilvános szerepben látjuk őt Edesszában. A pusztító éhínség idején
élelmiszerosztást vállalt a szegények között. Úgy látszik, hogy e
megfeszített tevékenység kimerítette erőit, mert egy hónappal azután,
hogy visszatért barlangjába, meghalt.
Efrém elsőrendű
feladatának a Szentírás kutatását tartotta mind tanítói, mind irodalmi
tevékenységében, amelyhez különös tehetsége volt. Afrahát, a perzsa
bölcs után nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom
legjelentősebb alakja is. Irodalmi hagyatéka terjedelménél fogva is
tiszteletre méltó -- még akkor is, ha nem minden neki tulajdonított mű
származik tőle --, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen nyugtalan
időkben alkotta életművét. Művei részben szír eredetiben maradtak ránk,
részben régi örmény, latin és görög fordításokban. Ezek között
rejtőzhetnek nem eredeti darabok is.
Efrém mindenekelőtt a
Szentírás magyarázatával foglalkozott. Az evangélium-harmóniákhoz fűzött
fontos magyarázatai hosszú időn át csak örmény fordításban voltak
ismeretesek, nemrégiben azonban napfényre kerültek a szír eredeti
töredékei is.
Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatja
be. Számos költeményben és prózai írásban harcol korának tévtanai ellen,
idézve és megmutatva azok tévedéseit. Ügyesen átvette ellenfelei
harcmodorát: az ismert gnosztikusok, Bardazian (+ 222) és Harmoniosz sok
követőt szereztek azzal, hogy a gnosztikus gondolatvilágot népszerű,
könnyen énekelhető dalokban terjesztették. Efrém átvette a
misszionálásnak ezt a módját, sőt hamarosan túl is szárnyalta
ellenfeleit költői lendületével. Az egyszerű nép igen megkedvelte
dalait. A szűkebb és igényesebb körök számára írt, mélyebben szántó
cáfolatait prózában adta közre. Nem fáradt bele, hogy az asztrológia
befolyása ellen rámutasson a csillaghit és egyéb babonák
értelmetlenségére. Ugyanígy szállt szembe a manicheizmussal is.
Világosan állást foglalt a mozgalmas kor minden fontos vallásos
kérdésében. S nem elégedett meg a puszta, végeredményben haszontalan
polémiával, hanem szembeállította a tévtanokkal az igaz hit tanítását, a
gnosztikusok, asztrológusok és manicheusok gyakorlatával a keresztény
aszkéták ideálját.
Sok költeménye azonban nemcsak a hitvédelmet
szolgálta, hanem az igazhitűek oktatását és az istentisztelet ékességét
is. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. Költői szépségük
és teológiai tartalmuk miatt igen nagy a tekintélyük. Elsősorban
ezekkel érdemelte ki Efrém a szír keresztényektől a ,,Szentlélek
hárfája'' megtisztelő nevet.
Efrém a szír irodalom legnagyobb
alakja abban az időben, amikor a szír egyház még nem vált le az
egyetemes Egyház egészéről. Később ugyanis a nyugati országrészek a
monofizita, a keleti részek a nesztoriánus egyházba kapcsolódtak.
Efrémet az ortodox és a katolikus Egyház egyaránt a magáénak vallja. Ő
az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban
egyháztanítói méltóságra emelt.
Halálának napját az 540-ből
származó Edesszai Krónikából tudjuk. A római kalendáriumba 1920-ban
vették föl az ünnepét, június 18-ra. 1969- ben halála napjára, június
9-re helyezték át.
--------------------------------------------------------------------------------
A
szír egyházatyát, tudós írót a megtisztelő ,,Szírek Napja'' és
,,Szentlélek hárfája'' névvel illetik. Életéről saját művei és különféle
életrajzok beszélnek.
Miután Efrém átköltözött Edesszába és
remeteként a hegyek közt élt, hamarosan sok ember özönlött hozzá.
Csöndre és a magányra vágyott, ezért ki akart térni előlük és még jobban
el akart rejtőzni. Már útnak eredt, amikor, mint mondják, egy angyal
állt elébe, és így szólt: ,,Hová menekülsz, Efrém?'' ,,A világtól
menekülök -- válaszolta --, mert méltatlan és tehetetlen vagyok.'' Az
angyal azonban visszafordította e szavakkal: ,,Senki sem gyújt azért
világosságot, hogy véka alá rejtse, hanem hogy tartóra helyezze és
mindenki lássa.'' Akkor fölismerte, hogy Isten világosságul rendelte,
hogy sokaknak utat mutasson az égbe. Vissza is tért Edesszába.
Efrém
nagyszerű költői adottságát arra fordította, hogy a hit titkait és
mindazt, ami szívét megmozgatta, megragadó költeményekbe vagy dallamos
versekbe foglalja. Szülővárosának lerombolása után például ezt a siratót
írta: ,,Gyermekeimet megölték, leányvárosaimnak falai leomlottak,
gyermekeik szétszóródtak. Templomaikat lerombolták... A madarászok
kikergették galambjaimat tornyaikból, elhagyták fészküket, a mélybe
buktak, és hálóikba estek.''
Vallásos énekeivel Efrém közel
jutott az emberekhez, a szívükbe talált. Lánykart alakított,
megtanította őket dalaira, és bevonult velük az edesszai templomba. A
nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy
egyházi ünnepeken fölcsendültek a kórusai.
Hitehagyó Julián
császár -- akinek a hagyomány szerint ezek voltak az utolsó szavai:
,,Mégis te győztél, Galileai!'' -- haláláról így emlékezett meg: ,,Lám,
most az örök Király kerekei dübörögnek. Angyalvonta szekeréből villámlik
és mennydörög. A Galileai szétzúzza nyájadat, és a puszta farkasainak
adja. A keresztény nép pedig megerősödik, és betölti a világot.''
Efrém
nagyon profán és nagyon emberi eseteknek is tudott lelki fordulatot
adni. Erről beszél például a következő történet: Egyszer, amikor a
városban járt, megszólította egy hetéra, s félreérthetetlenül közölte,
mit akar. Efrém hagyta, hogy vele menjen. Amikor a piactérre értek, azt
mondta: ,,Itt akarom megtenni, amit kívánsz.'' A nő riadtan védekezett,
és azt mondta, hogy olyan sok ember előtt szégyellné magát. Efrém ezt
válaszolta: ,,Ha szégyenlesz az emberek jelenlétében vétkezni, mennyivel
inkább kell szégyenkezned az Isten jelenlétében, aki a legmélyebb
rejtekbe is belelát, és mindenkinek tette szerint fog megfizetni.'' E
szavak oly mély hatást tettek a nőre, hogy keresztény életet kezdett.
Különös
esemény történt Efrém életének utolsó évében. Valens császár, a
katolikusok nagy ellensége, bevonult Edesszába. Nem kevesebbet követelt,
mint hogy válasszanak az arianizmus elfogadása vagy a halál között. A
megrémült hívők Szent Tamás templomába menekültek, és püspökükkel együtt
imádkozva készültek a halálra. Már ki is adták a kegyetlen parancsot a
gyilkolásra, amikor egy asszony rohant végig az utcákon két gyermekével.
Egy tiszt föltartóztatta, és megkérdezte, mi baja. Azt válaszolta: ,,A
templomba viszem kicsinyeimet, hogy Krisztusnak, a Királyok Királyának
áldozatul mutassam be őket.'' Amikor Valens hallotta a bátor asszonyt,
visszavonta borzalmas parancsát, és békét hagyott a városnak. Akkor így
énekelt Efrém:
,,Edessza elhagyta házait. Pásztorával kivonult, a
halálba sietve. Edessza inkább meg akart halni, mint hogy hitétől
elszakadjon. Adjátok a császárnak a várost, a falakat, a palotákat!
Adjuk neki vagyonunkat is vérünket! De hitünket mi sohasem hagyjuk el --
ó, áldja meg gyermekeit Krisztus!''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
Szent Efrém diákonus a Szentlélek erejével eltelve, ujjongó szívvel
énekelt misztériumaidról, és csak neked szolgált. Kérünk, áraszd
szívünkbe Szentlelkedet, hogy új éneket énekelve mutathassuk be neked
életünk áldozatát!
Példája:
Az igazán nagy dolgok a csendben születnek.
Szent Felicián vértanú, † ~303
SZENT KOLUMBA bencés apát
SZENT KOLUMBA bencés apát
*Gartan, 521. +lona, 597. június 9.
Írország
és Skócia védőszentje, és különösen azé a szigetcsoporté, amely eme
országok között és tőlük északra fekszik. Ezt a máig is félreeső vidéket
a középkorban a lakott világ északnyugati határának tekintették. Hogy
ezekből a távoli országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép-
és Dél-Európáig ható döntő befolyás érkezett, minduntalan csodálatot
keltett. Ennek az ,,ír-skót-nak'' nevezett befolyásnak az alapjait,
amint német nyelvterületen már Boldog Notker Balbulus (lásd: 192. o.)
tanúsította, Szent Kolumba rakta le.
A szent életéről jó
felvilágosítást kapunk, mert halála után egy évszázadon belül három
jelentős szerző: ionai Szent Cuimin és Szent Adamnan apát, valamint
Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) is írt róla. Ír
nyelven gazdag irodalom kapcsolódik nevéhez.
Kolumba vagy ahogy a
neve az írben hangzik: Col(u)m (,,a galamb'') előkelő családból
származott, Írország északnyugati sarkának vidékéről. Mivel őt tekintik
Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának, nevéhez az írben
később hozzácsatolták a ,,Cille'' (,,a templomokról nevezett'')
melléknevet. Miután a szokásnak megfelelően egy paptól alapfokú képzést
kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról nevezett
kolostorának iskolájában tanult, amelynek hírneve még sok évszázaddal
később is egész Itáliáig kisugárzott.
Diákonussá szentelése után
Kolumba délre vonult. Először Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott
oktatást. A Kolumbáról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra
(dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet.
Az íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet
fejlődésében, s itt gondolnunk kell Kolumbára is, aki bizonyára sok, ma
már pontosan meg nem állapítható, latin és ír nyelvű művével járult
ehhez.
Kolumba teológiai tanulmányait Clonard kolostori
iskolájában folytatta. Itt tanuló társaival együtt később Írország
tizenkét apostolának nevezték. Ebből az időből eredeztethető más nagy ír
szentekkel, Canice-szal és Comgallusszal való barátsága is. Pappá
szentelése után Kolumba Mobhiba ment, amelynek Glasnevinben (ma Dublin
egy elővárosa) lévő kolostora az akkori Írország egy másik szellemi
központja volt. A pestisjárvány kitörése miatt azonban itt sem maradt
sokáig. Egy befolyásos és vagyonos család támogatása lehetővé tette
számára, hogy kolostorokat alapítson. Kolostorai közül különösen Durrow
és Derry játszott később fontos szerepet Írország egyházi életében.
563-ban
Kolumba Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír
tengert egy vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon,
amilyent máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona
sziklaszigetén, amelyet törzsének vele rokon fejedelme lakóhelyéül
engedett át neki. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget és minden
szerzetes számára kunyhót emeltek.
Ionáról kiindulva kezdte el
társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld lakói között. Mint
Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a kereszténység
számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti
hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A
népi és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos
időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége
alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi életében való
részvételével előmozdította a kelta egyházak közti kapcsolatot. A
kereszténység Észak-Skóciából eljutott a szigetország szívébe.
Szerteágazó
skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti
magányából merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött
el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének
nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot
másolt. Elsősorban az ő példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás
Európaszerte, s különösen az ír befolyás alatt álló kolostorok rendjében
olyan szilárd helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a
kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír könyvfestés
(illumináció) technikájának olyan mesterműveit, mint az úgynevezett
Cathachot és a Durrowi könyvet Kolumba nevével hozzák kapcsolatba.
Kolumba
haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt
meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára
olyan meghitt Ószövetség szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés
napja; számomra életem utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével
felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette közösségének a
szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer
megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással visszatért
munkájához, a zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár
tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: ,,akik az Urat keresik,
nem szűkölködnek'', letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: ,,Itt
most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!'' A következő vers:
,,Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak
titeket'' -- az utóda számára szóló hagyaték volt.
Még részt
vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz
sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék
egymást. Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves
szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A
gyertyákat még nem gyújtották meg, de a teret mennyei fény töltötte be,
amikor a szent fejét famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még
egyszer megáldotta a testvéreket, majd meghalt.
Kolumba
közössége egy évszázad alatt a kelta egyház vezető rétegévé vált. Iona a
keresztény Európa egyik nagy szentélye lett. Hetvennél több ír, skót és
skandináv királyt temettek el ott; olyan tény ez, amelyre Shakespeare
céloz, amikor a Macbethban (II, 2) azt írja, hogy Duncan holttestét
vigyék ,,Colme-Killbe, elődeinek szent nyugvóhelyére''. A reformációnak
Skóciába történt bevezetése után is megőrizték Kolumba emlékét.
Kolostora helyén egy anglikán szerzetesi közösség található, amely az
ökumenikus lelkületet ápolja, és Kolumba hagyatékaként vendégbarátságot
nyújt mindazoknak, akik az elmélkedést és az elmélyülést keresik.
Kolumba hálás emlékezetét tanúsítja a nevét viselő száznál több templom
Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
Szent Lujza
TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás, III. r. (1856-1925)
TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás, III. r. (1856-1925)
A
Máté név rövidített formája: Matt. Teljes formája: Matthew*. Története
nem a szokványos „szentek élete”. Dublinban született egyszeru munkás
családból. A 12 gyermek közül o a harmadik. Apja, testvérei életmódja
olyan, mint a hasonló helyzetueké: alkalmi munkából élnek, amit
keresnek, el is isszák. Matt kikötomunkás apja mellett kifutófiúként már
12 évesen rászokott az ivásra. A testvérek anyjuknak heti 1 shillinget
adtak, a többit elitták. Matt érezte, hogy nem jól van ez így, de nem
tudott megváltozni. Ám ez mégis bekövetkezett 28 éves korában. Egyik
szombat reggelen egy fillér nélkül ott ácsorgott a kocsma elott, várva,
hogy valaki behívja és fizet helyette. De nem akadt ilyen jóbarát. Ekkor
kiábrándulva hazament, anyjának bejelentette, hogy leteszi az esküt (a
megtartóztatásra) a Szent Kereszt kollégiumban. Meg is tette, elvégezte
gyónását és áldozását is. Az eskü három hónapra szólt. Nehezen, de
kitartott. A mindennapi szentmise, szentáldozás adtak hozzá erot. Utána
egy évre, majd egész életre letette az esküt. A kegyelem munkáját
bizonyára elosegítette, hogy tisztaéletu volt és nem hagyta el az
imádságot s a vasárnapi szentmisét gyermekkorától kezdve. Hogy a bunre
vivo alkalmat elkerülje, munkája után rendszeresen a templomba ment
imádkozni. Vasárnaponként pedig több szentmisén is részt vett. Igen
tisztelte a Szuzanyát, naponta elmondta a teljes rózsafüzért.
Lelkiatyja
tanácsára belépett a ferences III. rendbe. Becsülettel végezte
munkáját, akár építkezésnél, akár fatelepen dolgozott. A szentmisére
mindig tiszta ruhában és testtel ment. Ha társai sztrájkoltak,
szolidaritást vállalt velük, de ilyenkor o a templomba ment. Órák
hosszat térdelt imádkozva. Keresetébol egy részt novérének adott, aki
gondját viselte (késobb 12 évig anyját is eltartotta), maga hat
shillingbol élt meg, a többit szeretetmuvekre adta. Egy évben pl.,
amikor már 3 fontnál többet keresett hetenként, 37 fontot adott a
missziókra. Halála életére jellemzo: 1925, jún. 7-én, vasárnapi napon
egyik templomból egy másik templomba menet összeesett az utcán. Egy
domonkos páter odasietett, feloldozta, feladta neki a szent kenetet.
Mire az orvos odajött, már halott volt. A mento bevitte a kórházba:
zsebében imaköny, szentolvasó, testén pedig vezeklo lánc. Késobb
derítették ki személyazonosságát. Egészen egyszeru temetésben részesült.
Ferences III. rendi ruhában temették el. Hat évre rá megindították
boldoggá avatási eljárását. VI. Pál 1971-ben ír zarándokoknak mondta:
„Olvastam Matt Talbot életét: ideje, hogy szentté avassák. Én megteszem,
ami tolem telik.”
„Az idok a dolgozók szentje után kiáltanak, Isten
népébol származó egyszeru példa után. Az ital átka modern betegség
világszerte. Kábítószerek rombolják ezrek és ezrek idegeit, egészen
vészes arányban a fiatalok között. Matt Talbot élete megmutatja, mire
képes az imádság, eros akarat és a kegyelem.”
Szolgálat, 1975/4 számából.
Imádság:
Istenünk,
te tiszteletreméltó Mátét a szenvedély rabságából irgalmasan
kiszabadítottad és szent életre vezetted. Add kegyesen, hogy erényeit
követve egykor szerencsésen eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk
által.
Szent Pelágia szűz és vértanú, † ~305
Szent Primusz vértanú, † ~303
Szent Tekla és vértanútársnői
Szent Primusz vértanú, † ~303
Szent Tekla és vértanútársnői
Szent
Tekla, Márta és Mária Szápor király alatt 346-ban, Perzsiában
szenvedtek hitükért vértanúságot. Mindnyájukat lefejezték kard által.