Szent Péter apostol ünneplése Athirában
Szent Péter apostol
athirai templomáról Eutyches konstantinápolyi pátriárka tesz említést.
Azt mondja, hogy az apostol 552-ben megjelent Jusztinián császárnak
álmában. A császár Szent Péter athirai templomában látta magát. Az
apostol rámutatott Eutyohesre és ezt mondta: Őt válasszátok meg
magatoknak püspökké!
Abdiás vértanú
Ez
a szent vértanú Perzsiában élt és szenvedett. Keresztény tanításaival
sok embert vezetett el Krisztus hitére. A pogány mágusok vezére
megparancsolta, hogy fogják el őt és kényszerítsék a Nap és a tűz
imádására, és tagadja meg Krisztust. Mivel ezeket megtagadta, ágyékát
tövises botokkal ütötték. Az igaz Isten megvallásában szenvedései között
is állhatatos maradt. Négy katona olyan hosszasan ütlegelte, hogy
félholtan vitték házába. Ott nemsokára visszaadta szent és boldog lelkét
Istennek, örvendezve, hogy Krisztusért szenvedésben részesülhetett.
Mindez Izdigerd perzsa király uralkodása alatt történt. (408-20.)
Szent Bertin hitvalló † 698
SZENT BORISZ és GLEB vértanúk
SZENT BORISZ és GLEB vértanúk
Borisz: +az Alta pataknál, Kijevtől délkeletre, 1015. július 24.
Gleb: +Szmolenszk közelében, 1015. szeptember 5.
Kijevi
Szent Vladimir (lásd: 378. o.) birodalmának egy-egy erődítményét még
életében fiai vezetésére bízta. Mivel az utódlás rendszere hiányzott, a
nagyfejedelem halála (1015) számos utódjelöltben ébresztett politikai
becsvágyat. Több vetélytárs jelentette be igényét Kijev trónjára. A
krónika szerint turovi Szvjatopolk így nyilatkozott: ,,Meg akarom ölni
minden testvéremet, és Oroszország egyeduralkodója akarok lenni.'' Ennek
az irgalmatlan testvérharcnak esett áldozatul Borisz herceg
(keresztneve Román) és muromi Gleb is (keresztneve Dávid). Ők voltak
Vladimir legkisebb fiai, a fejedelemnek Anna bizánci hercegnővel kötött
házassága előtti időből; anyjuk egy volgai bolgár nő volt.
Borisz
apja halálakor a kijevi oroszföld déli részén tartózkodott, és
visszatérőben volt a besenyők elleni hadjáratáról. Mivel tekintélyes
hadsereg kísérte, különösen veszélyesnek tűnt féltestvére számára.
Borisz határozottan visszautasította kíséretének ajánlatát, hogy
hatalommal szerezze meg apja trónját, sőt még el is bocsátotta seregét.
Nem hiányzott belőle a bátorság és a személyes vitézség, ám hogy bátyja
ellen vonuljon, azt méltatlannak tartotta keresztény nevéhez.
Az
ifjú herceg sejtette ugyan, hogy milyen sors vár rá, mégis vonakodott
attól, hogy harcba bocsátkozzék, mert nem akarta megsérteni a testvéri
szeretet törvényét. Tudta, hogy ,,Krisztus minden tanítványa azért jött a
világra, hogy szenvedjen, hogy minden önkéntes vagy ártatlanul vállalt
szenvedés Krisztus nevéért elviselt szenvedés''. Kevéssel halála előtt
az Üdvözítő ikonja előtt térdelve így imádkozott: ,,Te a mi bűneinkért
vetted magadra szenvedéseidet; erősíts meg, hogy én is vállalhassam az
enyémet.'' Nemcsak Urunk szenvedéseire gondolt, hanem ,,Szent Nyikita és
Szent Vjacseszláv (Szent Vencel, lásd: A szentek élete, 549. o.)
szenvedéseire is. Az utóbbihoz akart hasonló lenni. Arra is gondolt,
hogy Szent Borbálát saját apja ölte meg''.
Ha Borisz maga nem
is, de életrajzírója bizonyára a herceg szenvedéseit Krisztus és a szent
vértanúk szenvedése megújításának és folytatásának tekintette. A
krónikás szerint Borisz Krisztus példájára imádkozott ellenségeiért is.
Gleb
néhány évvel fiatalabb volt Borisznál, s ,,vértanúságát'' Szmolenszk
közelében szenvedte el a Dnyeperen levő hajóján. Az uralomért vívott
küzdelemben a győzelem nem Szvjatopolké, hanem Borisz és Gleb egy másik
féltestvéréé, Jaroszláv fejedelemé lett. Mindkét herceg holttestét a
Kijevtől nem messze levő Vizsgorod Baziliosz templomában temettette el,
és szentté avatásuk érdekében is fáradozott. Haláluk napja különbözik,
közös ünnepük, május 2-a az 1072-ben történt ereklyeátvitel emlékezete.
Az orosz keresztények körében Borisz és Gleb olyan pár lett, mint
számunkra Kozma és Damján, János és Pál. Idővel még a két név össze is
olvadt: Boriszoglebszk lett a nép ajkán. Több falu és kolostor viselte
ezt a nevet.
BOLDOG GENTILISZ vértanú? (1275-1340)
Kb.
1275-ben született az Ancona (Marche tartomány) közelében fekvo
Matelica* városkában a Finiguerra nemesi családból. Kiváló képességu,
buzgó papként pályája gyorsan ívelt a tartományfonökségig, utána az
alvernai kolostor gvárdiánja lett. Majd elöljárói engedélyével Keletre,
misszióba ment. Kairóban az arab nyelv tanulása igen nehezen ment neki,
ezért visszaindult hazájába. Útközben - ahogy életrajza írja -,
találkozott egy ismeretlen ifjúval, aki kérdezte, miért megy hazájába.
Megmondta, miért. Az ifjú azt felelte: „Fordulj csak vissza, az Úr
nevében biztosítlak, fogsz tudni beszélni arabul.” Valóban, attól kezdve
csodálatos módon elsajátította a nyelv ismeretét. Egy másik csodálatos
eseményt egy velencei ismerose, akibol késobb dozse lett, Marco Cornaro*
beszél el: Zarándokútján (a Sinai hegy felé) vele volt Gentilisz atya
is. Egyszer azt mondja neki: Marco, isteni sugallatból megtudtam, hogy
szüleim utolsó órájukat élik. Nekem el kell mennem haza, hogy még
meglássam oket és ott legyek temetésükön. Holnap estefelé itt leszek.
Akkor Gentilisz eltunt. Másnap a jelzett órában újra ott termett. Késobb
Marco a helyszínen, Matilicában ellenorizte, vajon ott volt-e Gentilisz
szülei temetésén. Meggyozodött róla, hogy ott volt. Utóbb Gentilisz
Perzsiában fejtett ki missziós tevékenységet, s a zsolozsmáskönyv
szerint több mint tízezer embert keresztelt meg. Taurus-ban (ma Tebriz),
Salmastro-ban (Tebriz kozelében) tartózkodott hosszabb ideig. Tebrizben
halt meg 1340-ben. Egy velencei kereskedo késobb holttestét Velencébe
vitte, a feje Marco Cornarohoz került. Nagy tisztelettel illették,
körmenetet is tartottak a szent ereklyékkel. A körmenet alatt egy ifjú
háborgott: hogy lehet szentként tisztelni valakit, akinek ki sem
vizsgálták életszentségét? Erre a szája szétnyílott a két füléig. Amikor
megígérte, hogy elmegy a szent sírjához tiszteletét tenni, meggyógyult.
A breviárium vértanúnak nevezi, de vértanúsága egy téves elíráson
alapszik. (Legrégibb életrajzai nem tudnak vértanúságáról, viszont egyik
késobbi életrajza kimutathatóan a „minister Marchiae” szavakat „martyr
Marchiae”-re írta át tévesen.) Gentiliszt VI. Piusz avatta boldoggá.
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Gentiliszt arra késztetted, hogy a hitetleneknek eredményesen
hirdesse az evangéliumot, add meg kérünk, hogy azt a hitet, melyet o
fáradhatatlan igyekezettel hirdetett, állhatatosan megvalljuk és
tettekre váltsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Juventin és Marta vértanúk
Mindketten
katonák voltak a hitehagyott Julián császár hadseregében. Katonai
feladatuk a pajzshordozás volt. Egy alkalommal Julián Antiochiába jött.
Gonosz módra a bálványoknak áldozott vízzel meghintetett minden
ennivalót és innivalót, amit a piacon árultak. Így akarta a
keresztényeket szennyes áldozatainak részeseivé tenni. Ebben az időben a
két szent katona több katona társával egy étkezésen vett részt.
Szomorúan beszélgettek a császár tettéről. Megismételték a babiloni
három ifjú szavait: „Kiszolgáltattál minket gonosz ellenségeinknek és
gyűlölködő árulóinknak, egy igazságtalan királynak, a leggonoszabbnak az
egész földön.” (Dn. 3,32.) Egy áruló közülük jelentette ezt a
császárnak. Másnap Julián kérdőre vonta őket szavaik miatt. Ők elmondták
az igazat, megfeddték a császárt gonoszságai és hitehagyása miatt. A
haragos császár megverette, és börtönbe záratta őket. Éjszaka hóhért
küldött a börtönbe, aki az éj sötétjében megölte a szent vértanúkat.
Justiniani (Giustiniani) Szent Lőrinc
Szent Calcuttai Teréz anya (1910-1997)
Szent Calcuttai Teréz anya (1910-1997)
Teréz
anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven,
albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a Macedón Köztársaság
fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá
tartozott. Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu albán nacionalista volt,
építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket.
Agnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az oszmán
környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves volt,
amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy
édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. A magára maradt özvegy ezután
kézimunka-üzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya
később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus
hitből származó szeretet segített enyhíteni a fájdalmukat, az apa halála
még jobban összeforrasztotta az amúgy is összetartó családot. Édesanyja
jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, a
jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nálánál szegényebbek
megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember
kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, s felhívta
gyermekei figyelmét: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a
fivérük, mert szegény.
A három gyermek szilárd vallási nevelésben
részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya, másrészt a Szent Szív
parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes állami iskolába járt és
tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták
működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925.
december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan
lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A
kongregistáknak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal
Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai
misszióba. Érintkezésbe hozták az írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a
kalkuttai főegyházmegyében működtek.
Agnes 1928-ban,
áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli
életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével, Betikával együtt felvételét
kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói
Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy
megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat,
1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott kis Thérése
Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így
indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja
hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De
én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux,
Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat
tett nem hétköznapi szeretettel.”
Teréz anya 1929-1948. között
földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az
intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én Teréz anya vonattal
indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor,
különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A
kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e
szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy
érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a
kolostorban és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése
közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és
éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat
napja.”
Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül
élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson.
Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra
jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai
érsek felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya levette a
Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a
vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez,
hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért
Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben
engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.
1950.
októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet
Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el
egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965.
februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint:
„Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők,
tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk, és a szociális
gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek.
Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van.
Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A
Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a
szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.
Teréz
anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés
mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg
az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták.
Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát
záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék
venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim
közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz
elegendő.”
Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok
felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának
irányvonalában helyezkednek el, ezért is szövődtek kivételes baráti
szálak a szerzetesnővér és a szentatya között. II. János Pál 1979.
decemberében lelkesülten tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek
munkáját csodálattal követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a
pápa meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete
legszebb napjának nevezte ezt a látogatást. A szentatya pedig így
fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a
bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A
Nirmal Hriday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a
szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb
kérdései érthetővé válnak.”
Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt
meg. Azt, hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más
valláson lévők is, jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben
részesítette. 2003. októberében II. János Pál pápa boldoggá avatta.
A
Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz
szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió
önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük
Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a
betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta
eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette
tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”
Teréz
anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco
fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében: „Teréz anya
egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius
munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem
kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen
küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az
emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem
és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak
a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő
csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle
megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk
vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei
iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli,
vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és
vezet minket, hogy beteljesítsük az Ő igazságát.” (343.o.)
Tifail és Tibea vértanúk
A
két szent édestestvér vértanú mindenki előtt bátran hirdette, hogy
Krisztus az igaz Isten, Ő a teremtője és gondviselője mindennek. Vele
szemben a bálványok csak süket szobrok. Tanításukra sok ember lett
Krisztus hitének követője. Emiatt a pogányok megkötözték őket és sokat
kínozták. Végül Tifailt fára függesztették, és fűrésszel
kettéfűrészelték. Testvérét Tibeát lándzsával nyakon döfték. Dicsőítő
énekekkel ajkukon adták vissza lelküket Isten kezébe. Ez a II. században
történt Traján császár uralkodása idején.
Urbán, Teodor és Medimnon vértanúk és velük sokan
Valens
császár uralkodása alatt Konstantinápolyban az ariánus tévtanítás
nagyon megerősödött. A császár is segített ebben. Az igazhitű
keresztényeket az ariánusoktól sok bántalom érte. Egyeseket megvertek,
másokat börtönbe juttattak, ismét mások büntetése a vagyonelkobzás volt.
A hívek titokban követséget a császárhoz meneszteni, hogy segítsen
nehéz helyzetükben. 70 jóhírű, értelmes embert választottak ki maguk
közül. Vezetőjüknek Urbánt, Teodort és Medimnomot jelölték ki.
Nikomédiában
megtalálták a császárt, eléje járultak és elő adták panaszukat. A
császár haragra gerjedt, de nem mutatta ki. Elküldte őket Modesztosz
helytartóhoz. Azt parancsolta a helytartónak, hogy fogja el és ölje meg a
küldötteket. A helytartó így is tett. Hajóra ültette mindnyájukat, majd
a tenger közepén felgyújttatta a hajót. Az erős szélben a hajó gyorsan
elégett. Így haltak meg testileg mindnyájan 370-ben. Lelkük Isten elé
került, hogy beteljesedjék a zsoltár szava: „tűzön és vízen kellett
áthaladnunk, de végül mégis megkönnyebbülést adtál.” (65,12)
Szent Viktor
Szent Zakariás az Előhírnök atyja
Szent Zakariás az Előhírnök atyja
Zakariás,
aki 1Keresztelő Szent János előhírnök atyja. Ezzel a címmel lehet őt
megkülönböztetni a Bibliában szereplő többi Zakariástól. Életéről annyi a
biztos, hogy Heródes király uralkodása alatt élt. Ábia papi osztályába
tartozott. A papok felosztását 24 osztályra Dávid királynak
tulajdonították. Ábia osztálya a 8. papi osztály volt. A jeruzsálemi
szent templomnál teljesített papi szolgálatot. Egy hagyomány szerint ő
volt az a Zakariás, aki a hároméves Máriát fogadta a templomnál, és
bevezette a Szentek Szentjébe. Felesége, Erzsébet Áron családjából
származott. Valamilyen rokonságban voltak Szűz Máriával. Mindketten még
az Ószövetségi Törvény idejében éltek. Életükre a legszebb jellemzést
így olvassuk Szent Lukácsnál: „mindketten igazak voltak az Isten előtt,
szentül éltek az Úr parancsai, és rendelkezései szerint.” Házaséletüket
ez szomorította meg: „nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt és
már mindketten életük alkonya felé jártak.” (1,6)
Amikor egy
délután osztályának rendje szerint Zakariásra esett a sorsvetés, hogy a
templomban elvégezze a tömjénáldozatot, megjelent a tömjénoltár
jobboldalán Gábor főangyal. Üzenetet hozott számára Istentől, hogy János
nevű fia fog születni. Ő fogja elkészíteni az eljövendő Megváltó előtt
az utat. Mivel Zakariás kételkedett az angyal szavában, Isten
büntetéséből néma maradt fia megszületéséig. Szolgálatának letelte után
hazament Hebronba. Hat hónap múlva meglátogatta az öreg, de már a
megígért fiúgyermeket váró házaspárt rokonuk: Mária Názáretből. Ő is
szíve alatt hordozta fiát a Megváltót. Az angyal híradása igaznak
bizonyult, mert a mondott időben megszületett fiúk, János. Jézus
Krisztus születése után a betlehemi gyermekgyilkosságban a kis Jánost
nem ölték meg. A hagyomány szerint az anyát és fiát egy megnyílt hegy
fogadta magába. Zakariás életéről több biztosat nem tudunk. A hagyomány
szerint Jézus őmiatta dorgálta a farizeusokat, hogy Zakariást, Barakiás
fiát megölték a templom és oltár között. (Mt. 23,35.) Ez azonban a
Szentírást másolók elírása.