Simeon megjövendölte Mária
szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul "Transfixio"-t. (Lk 2, 34-35) A
művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran
ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária
életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.
Isten
Anyjának szenvedéseit már a litugikus ünnepek elrendelése előtt is
tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária
szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya
tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa
jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a "hét alapítót" szentté
avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.
1423. Kölni zsinat
az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni
3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita
képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napoleoni
fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára
tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük
Gondolat:
Ki az, aki meg nem indul
Krisztus anyján, s könnye nem hull,
Látván őt keseregni?
Szent Filoteosz pap
Filoteosz
atya kisázsiai származású volt. Elérvén a felnőtt kort, megházasodott
és gyermekeket nevelt. Később áldozópappá szentelték. Életében ettől
kezdve nagy szerepet az játszott az ima és a böjtölés. Szent életéért
Istentől a csodatevés kegyelmét kapta. Sok csodát tett, és ugyanakkor a
keresztény szeretet tetteit is gyakorolta: táplálta az éhezőket és
segítette a szükségben levőket. Valószínűleg a X. században halt meg.
GENOVAI SZENT KATALIN özvegy
*Genova, 1447 április/május. +Genova, 1510. szeptember 14/15.
Caterina
dei Fieschi 1447 áprilisában vagy májusában született Genovában. Apja, a
hatalmas Fieschi családból származó Giacomo, aki 1438--1439-ben Nápoly
alkirálya volt, Katalin születése előtt meghalt. Anyja, a genovai nemes
Francesca di Negro nevelte fel Katalint négy testvérével együtt.
Katalin
életének időszaka egyike volt a liguri köztársaság történetében a
legviharosabbaknak. A guelf Fieschi és a ghibellin Adorno család közti
állandó harc ideje volt ez.
Aliguri köztársaság politikai
változásai 1464-től kezdve még zavarosabbak lettek. Városharcok és
háborúk dúltak. Genova gazdasági helyzete Konstantinápoly eleste (1453),
Perának és a Fekete-tenger melletti birtokainak elvesztése után
súlyossá vált. A lakosságot igen megviselték a háborúk és a drágaság, és
többször is meglátogatta a pestis, amely 1493 és 1494 folyamán
pusztított a legerősebben.
Mindezek ellenére gazdag és eleven
humanista kultúra virágzott fel. A vallásosság olyan érsektől, mint
amilyen az 1463 óta uralkodó Paolo Fregoso volt, nem kapott ösztönzést,
mégis kibontakozott a megújulás. Ebből a háttérből kell tekintenünk
Katalin alakját.
Családi és várospolitikai okokból Katalint már
tizenhat évesen férjhez adták Giuliano Adornóhoz, aki akkor Scio sziget
kormányzója volt. Katalin külső szépségének megfelelt gazdag lelki
élete: tizenkét éves korától az imádságnak szentelte magát; szeretet és
részvét ragadta meg Krisztus szenvedése iránt. Nem ilyen volt férje,
,,aki miatt annyit szenvedett, hogy alig bírta elviselni az életet''.
Mivel
Giuliano elhanyagolta, házasságának első öt évében magába zárkózott.
,,Menekült e világ embereinek társaságától, szomorúság látszott rajta,
amely elviselhetetlen volt a számára anélkül, hogy tudta volna, mit is
akar.'' Visszahatásként azután következett egy olyan korszak, amelyben
Katalin megkísérelte, ,,hogy úgy tegyen, mint mások'', anélkül azonban,
hogy békére lelt volna. Csaknem a kétségbeesés határáig jutott el, és
1473-ban, ünnepének vigíliáján Szent Benedekhez fordult. Másnap nővére
tanácsára, aki már jó ideje a Madonna delle Grazie kolostorban élt,
elment a nővérek gyóntatóatyjához. Alig térdelt le, teljesen váratlanul
,,végtelen istenszeretet'' ragadta meg ,,szegénységének, hibáinak és
Isten jóságának belső szemlélésével'', úgyhogy csaknem eszméletét
vesztette, mialatt ,,izzó szeretettel hangzott fel benne: Soha többé a
világot, soha többé a bűnt!''
Néhány hónappal ezután férje,
Giuliano is megtért. Katalinnal együtt letelepedett a pammatonei kórház
egy melléképületében, s a betegek és szegények szolgálatának szentelték
magukat. Katalin megtérését négyéves vezeklés követte. Gyakran gyónt, és
mindennap szentáldozáshoz járult (ez abban az időben egészen ritka
volt). Az 1477-től 1499-ig tartó második korszakot az jellemezte, hogy
nem volt pap lelkivezetője. Csak belső sugallat vezette Katalint, tiszta
szeretet, amely teljesen áthatotta, átformálta, és teljesen másoknak,
felebarátainak a szolgálatára indította. Ezt a mozzanatot így írta le a
Lelki párbeszédben: ,,Sohasem akarom -- mondja a Lélek --, hogy
választhass, mindig mások akaratát kell tenned. Ezekben a gyakorlatokban
(mindenféle jámbor tevékenységben) formállak; meglátom majd, hogy mire
lesz szükség, mert a tetszés és nemtetszés minden rendetlenségét ki
szeretném kapcsolni. Meg akarlak tisztítani minden tökéletlenségtől, és
nem szeretném, hogy valaha vesztegelj, akár tetszésből, akár
nemtetszésből. Olyannak kell lenned, mintha meghaltál volna. Ezt pedig a
tapasztalat által szeretném meglátni, mert olyan próbák elé akarlak
állítani, amelyeket jónak látok.'' 1489-ben a pammatonei kórház
vezetőjévé választották, és nyolc évig maradt ebben a szolgálatban.
1497-ben meghalt Giuliano.
A harmadik, 1499-ben kezdődött
szakaszban befejeződtek szigorú böjtjei. Cattaneo Marabotto (aki megírta
az életrajzát, és lelki üzenetének az áthagyományozójává is vált) lett a
lelkivezetője. Tanítványok csoportja sereglett köréje: papok,
szerzetesek és világiak, s a tevékenységük révén kórházak, közhasznú
zálogházak, oratóriumok, mindenekelőtt pedig az isteni szeretet
testvérületei vagy társaságai. Ez a ,,tisztulás'' korszaka volt, a nagy
misztikus próbatételeké, a betegségeké, amelyek Katalint 1506/1507 óta
kínozták, és haláláig kísérték. Katalin számára Isten szeretet, tiszta,
egyszerű szeretet. Katalin válasza is szeretet. ,,Szeretetem oka --
mondta Katalin gyakran -- nem más, mint ez a szeretet.'' Egyébként nem
volna igazi szeretet, ,,hanem beszennyezné az önszeretet''. És az
önszeretet Katalin számára ,,mindig az igazi szeretet ellentéte''.
Romlatlan
testét Genovában őrzik. 1737-ben avatták szentté, miután 1684-ben a
Genovai Köztársaság a város védőszentjévé választotta. 1944 óta az olasz
kórházak egyik védőszentje.
Imádság:
Istenünk,
te rendkívüli kegyelmeiddel Szent Katalint képessé tetted, hogy
felebarátai javára sok jót tegyen és érted sok megpróbáltatást
elviseljen, add, hogy kegyelmeddel és az ő közbenjárására mi is
jótettekben és erényekben gyarapodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Kikétász nagyvértanú
Szent
Nikétász gót harcos volt és a Duna partján élt. Ezen a részen
született, a gót egyház püspöke Teotil oktatta az igaz hitre, majd
megkeresztelte. Ezután buzgósággal hirdette honfitársai között a
keresztény hitet.
Abban az időben a gótokat polgárháború osztotta
ketté. Egyik részük egy keresztény embert tartott vezérüknek, a másik
rész pedig a kegyetlen Atanarikot. A polgárháborúban Atanarik aratta a
győzelmet. Vetélytársa Görögországba futott, és ott sereget gyűjtött a
visszavágásra. Mint keresztény vezér, a szent kereszt jelét használva,
sikerült győzelmet aratnia. Ettől a keresztény hit egyre jobban terjedt a
gótok között. A legyőzött Atanarik újra visszatért hazájába, nagy
keresztényüldözést támasztva. Szent Nikétász egyre több embert térített
meg, minden keresztényt felkészítve a vértanúságra. A keresztényüldöző
királyt leleplezte kegyetlensége miatt, kívánva őt visszatéríteni az
igazság és jóság útjára. A kínzások nem tudták benne megtörni Krisztus
katonájának bátorságát. Atanarik arra határozta el magát, hogy tűzzel
semmisíti meg Nikétászt, akit sebekkel, tagjainak összetörésével és a
test marcangolásával nem tudott megölni. Végül tűzbe vetette a vértanút.
Ő ott vissza adta lelkét Istennek, de teste sértetlen maradt. Ez 372,
szeptember 15-én történt. A temetetlen testet a vértanú barátja: Marián,
a sötét és esős éjszakán előbb saját házába, majd Kilikiába vitte.
Végül Konstantinápolyba került a szent test.
Szent Maxim, Aszkliád és Teodot vértanúk
Szent
Maxim és Aszkliád vértanú az istentelen Maximián császár uralkodása
alatt éltek Mysiában Markianopolisz városban. Jámborságuk miatt
ismeretesek voltak mindenki előtt. Sokakat tanítottak a keresztény hitre
és sokakat vezettek el a keresztségre. Meghallván ezt Tirisz, a
thrákiai helytartó, aki éppen Markianopoliszban, megfogatta és ítélet
elé vezette őket. Először Maximmal beszélt a hitről, aztán
megparancsolta 4 embernek, hogy egész testében verjék őt. Miután
Aszkliád is megvallotta Krisztusban való hitét, őt is megverette
talpánál. Ekkor jelent meg Teodot és a kínzó szemére hányta
embertelenségét. Ezért őt fára függesztették és testét sütögették. 13
nap múlva Tirisz helytartó Adrianopoliszba ment. Ott a 3 szent vértanú
újabb sebeket kapott. Megtüzesített rézlemezekkel égették őket, úgy,
hogy testük szinte olvadt, azonban mennyei hang vigasztalta és
bátorította őket. Néhány napi börtön után arra ítélték őket, hogy a
cirkuszban vessék vadállatok elé. A Maximra és Teodotra bocsátott medve
hízelegve simult hozzájuk, az Aszkliadra küldött bika pedig nem mozdult
helyéről. A feldühödött helytartó elment a vértanúkkal Filippopoliszba,
de már Szaltisz faluban, újabb rábeszélések után, hogy tagadják meg
Krisztust, fejvesztésre ítélte őket. Ez a IV. sz. elején történt.
Haláluk után. nemsokkal később az ítélőszékben a kínzót villámcsapás
érte.
Arbues Szent Péter vértanú † 1485
Szent Porfiriosz vértanú
Szent Porfiriosz vértanú
A
szent vértanú Kisázsiában, Efezus városában szenvedett A hitehagyott
Julián császár születése napján, aki mint színésznek a színházban
gúnyolni kellett volna a keresztényeket és nevetni rajtuk. Belement a
vízbe, hogy a keresztség szentségét kigúnyolja. A Szentháromság
segítségül hívása és Isten kegyelme megvilágosította értelmét és lelki
szemeit. A hitetlenből hívő lett, a vízből kilépve nyíltan megvallotta
Krisztust. Mivel leleplezte a hitehagyott császárt, 362-ben lefejezték.