A III. egyetemes
zsinatot II. Teodosziosz császár uralkodása alatt hívták össze
Efezusban, 431-ben. Az összehívás oka Nesztorios, konstantinápolyi
pátriárka tévtanítása volt. Ő Jézus Krisztusban két személyt és két
természetet (istenit és emberit) tanított. Szűz Máriát csak
Krisztusszülőnek tartotta, mivel ő csak az ember-Krisztust szülte. Szent
Cirill, alexandriai pátriárka sokat harcolt leveleiben a tévtanító és
tévtanítása ellen. Sem ő, sem Celesztin római pápa nem tudta meggyőzni
tévtanításáról. A császár azért Efezusba egyetemes zsinatot hívott
össze. Kétszáz szentatya vett részt rajta. Nesztoriosz Efezusban volt,
de többszörös kérés ellenére sem jelent meg a zsinaton. A zsinat nélküle
döntött. Tévtanítását elítélték. Megerősítették az igazhitű tanítást
Jézus Krisztus egy személyéről és két természetéről, és Szűz Mária
Istenszülői méltóságáról.
Szent Ádám,
Szent Doroteusz vértanú † 304
BOLDOG OZANAM FRIGYES (Frederik) (1813-1853)
Szent Doroteusz vértanú † 304
BOLDOG OZANAM FRIGYES (Frederik) (1813-1853)
A
Szenttéav. Kongr. 1354. évi dekrétuma írja Ozanamról: „Tertii
Franciscalis Ordinis ferventissimus fuit filius” Magyarul: „A Ferences
III. rendnek igen buzgó fia volt.” Ennek alapján valószínu, hogy
ferences III. rendi volt. Milánóban született francia szüloktol.
Tanulmányait Lyonban végezte, 20 éves korában Párizsban mint egyetemista
több társával szeretetszolgálatot végez a város szegényei között.
Megalapítják a Szeretet Konferenciáját (közösséget) Szent Vince
példájára és védnöksége alatt. Ebbol no ki a világméretu Szent Vince
konferenciák tábora közel egy milliónyi önkéntessel. Ozanamban ifjú
korában tudatosult, hogy nemcsak beszélni kell a szeretetrol s az
Egyháznak a világhoz szóló küldetésérol, hanem ennek a keresztények, a
szegények iránti tényleges elkötelezettségben kell megvalósulnia. II.
János Pál így jellemezte Boldog Ozanamot: „Tudós egyetemi tanár, példás
férj és családapa a 19. század laikátusának nagy alakja, aki fontos
szerepet játszott kora szellemi áramlatainak alakításában. A hit és
tudomány harmoniáját hirdette, s fényes cáfolatát adta annak a vádnak,
mintha az Egyház nem törodne a szociális követelményekkel.” Szent
Ferenchez és rendjéhez szoros és bensoséges szálak fuzték. 1847-ben
huzamosabb ideig tartózkodott Assisiben, behatóan foglalkozott a
ferences irodalommal. A ferences rendfonök ot a rend konfráterévé
avatta, ami a rendhez tartozásnak egy különleges formája. Ezért a rend
ot a ferences rendhez tartozónak tekinti. II. János Pál pápa 1997. aug.
22-én avatta boldoggá Párizsban.
II. János Pál boldoggá avatási beszédébol:
„A
most élo fiatalok ismerjék fel, hogyha igazán keresztények akarnak
maradni, ezen az úton (Boldog Ozanam útján) kell útjukat folytatniuk.
Krisztus valamennyiüket nevükön szólítja, és kéri, ismerjék fel: íme, ez
az én utam. Aki már a szeretet szemével lát, az lehet igazi vezetoje
azoknak a fiataloknak, akik ma példaképet keresnek.”
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Frigyest kiváló képességekkel áldottad meg, hogy nagyrészt
hitetlen századában az értelmiségiek között a hit védoje legyen,
miközben a szegények megsegítésére világméretu szervezetet hozott létre.
Segíts, hogy hitünket mi is szóval és tettekkel megvalljuk. A mi Urunk
Jézus Krisztus által.
Szent Gergóniusz vértanú † 304
Szent Joakim és Anna istenősök
Szent Joakim és Anna istenősök
Mária
szülei: Szent Joakim és Anna Názáretben éltek. Joakim Juda törzs
származott és Dávid király családjából. Anna Lévi törzsének és Áron
főpap családjának volt leszármazottja. Bár ilyen fényes ősöktől
származtak, ez az ő idejükben már nem jelentett semmi kiváltságot
számukra. Mint egyszerű emberek éltek a többiek között.
Az
emberek előtt ugyan keveseknek látszottak, de Isten szemében nagyonis
ismeretesek voltak. Isten szavának ismerete gazdagította lelküket. Lelki
gazdagságuk mellett anyagi gazdagságnak is örvendhettek. Erényekkel
ékes életüket Isten parancsainak teljesítésében élték. Ünnepnapokon
Isten templomának fenntartására és a szegények táplálására különítettek
el egy-egy részt vagyonukból. Isten előtt kedves házasságban éltek.
Házasságukat azonban az tette szomorúvá, hogy gyermek nélkül öregedtek
meg. Abban a korban ezt az emberek nagy szégyennek tartották. Isten
büntetését is látták benne. Isten akaratából mégis leánygyermekük
született, hogy e születésben Isten ereje nyilvánuljon meg. Ebben a
születésben valóban nem a Természet ereje tevékenykedett, hanem az
Istené. Le tudta győzni a Természet törvényét, és le tudta oldozni a
magtalanság kötelékét. „Így gyümölcstelen és kiszáradt szülőktől,
mintegy megöntözött nőtt számunkra a dicsőséges gyümölcs: a tisztaságos
szűz. A gyümölcstelenség kötelékei feloldódtak, az imádság reménységen
felül gyümölcshozóvá vált, a gyermektelen gyermeket szült, a
gyermeknélküli boldog anyává lett”, mondja róluk krétai Szent András.
A
hároméves Mária templomba vezetése után, Joakim néhány évre, 80 éves
korában meghalt. Az özvegy Anna Jeruzsálembe költözött, hogy leánya
közelében élhessen. Két év múlva, 79 éves korában ő is Istenhez
költözött. Egyházunk istenősöknek nevezi őket. Leányuktól Máriától
született az unoka: az Istenember.
Szent Péter vértanú † 304
CLAVER SZENT PÉTER jezsuita misszionárius
CLAVER SZENT PÉTER jezsuita misszionárius
*Verdú, 1580. június 25. +Cartagena, 1654. szeptember 8.
Juan
Pedro Claver 1580-ban született. Szülei egyszerű és jóravaló, mélyen
vallásos parasztok voltak. 1593-ban meghalt az anyja, s ő röviddel
ezután megkezdte teológiai tanulmányait. Az első bevezetéseket a tudós
vichi püspöktől, Pedro Jaimétől kapta; ő adta fel aztán neki a tonzúrát
is. Ezt követően a barcelonai egyetemen tanult, majd 1602. augusztus
7-én felvételét kérte a Jézus Társaságba. Tarragonai noviciátusa után
1604. augusztus 8-án tette le fogadalmát. Elöljárói elismerték
értelmességét, az átlagot meghaladó ítélőképességét s kiemelkedő
jámborságát és felebaráti szeretetét. 1605-ben tanulmányai folytatására
Mallorcába küldték. Ez az idő iránymutató lett egész további életére.
Itt, a pálmai Montesión jezsuita kollégiumában ismerte meg a fiatalember
Rodriguez Szent Alfonzot (1531--1617), a rendház kapusát. A
nyolcvanéves szerzetes példájából tanulta meg a legnagyobb hősiességet
kívánó szentség kemény és szeretettől áthatott útját.
Amikor
Péter huszonnyolc évesen ismét Tarragonába érkezett, engedélyt kért
arra, hogy a Nuevo Reino de Tierra Firmébe (Új-Granada egy része a mai
Kolumbia északi táján) mehessen. Barcelonában befejezte teológiai
tanulmányait, majd Sevillából 1610. április 15-én elindult Amerikába,
ahonnan aztán nem is tért vissza többé.
Pedro Claver egy volt a
sok misszionárius között. Megjelenése azonban különleges jelentőségűvé
vált hősies alázatossága, felebaráti szeretete és ama cél által, amelyet
ez a misszió tűzött maga elé: hogy az Evangéliumot hirdesse a néger
rabszolgák között.
Annak idején Bartolomé de Las Casas
(1474--1566) domonkos atya javasolta, hogy az indiókat mentesítsék a
munkavégzés alól, és néger rabszolgákkal pótolják őket. Francisco
Ximénez de Cisneros (1436--1517) bíboros támogatta ezt az elképzelést, a
spanyol korona pedig hozzákezdett, hogy néger rabszolgákat küldjön
Amerikába az indiók pótlására.
Akadt egy férfi, Alonso de
Sandoval atya, aki az lett a feketék számára, ami Las Casas volt az
indióknak. Bár neve csaknem ismeretlen maradt, az egyháztörténet első
apostolainak egyike volt, akinek eljutott a tudatába a feketék
rabszolgává tételének semmivel sem menthető igazságtalansága. Neki
köszönhető a cartagenai feketék közti apostolság kezdete. Sevilla
érseke, Don Pedro Castro y Quińones, akihez Claver Péter gyermeki
engedelmességgel kötődött, gondoskodott ennek az apostolkodásnak a
kiépítéséről.
Rodriguez Alfonz testvér alázatosságától
befolyásolva Péter ismételten elutasította a papságot, de a munkatársat
kereső Sandoval rábeszélésére 1616-ban mégis kérte a szentelést. A
jezsuiták generálisa, Muzio Vitelleschi (1563--1645) ezt írta neki
akkor: ,,A négerek lelki segítéséért és oktatásáért vállalt gond...
olyan feladat, amelyet nagyra becsülök és nagyon dicséretesnek
tekintek''.
Gazdag lelki előkészületek után, amelyben a készség
és a szemlélődés hősies alázattal párosult, feltétlen engedelmességben
az Egyház iránt és Sandoval tapasztalt vezetésével fogott hozzá Claver
Péter új apostolságához. Az első naptól kezdve olyan fenntartás nélkül
adta át magát munkájának, hogy barátai csak csodálkozni tudtak, a
színesbőrűek pedig tisztelettel vették körül. A néger rabszolgák
fogadására szolgáló nagy amerikai kikötő Cartagena volt. Senki sem
gondolt ezeknek az embereknek a nyomorúságára, betegségére, rémes
haldoklására és megaláztatására, akiket a szülőföldjükön összefogdostak
és szabad emberekből dolgozó állatokká tettek.
Péter egy kis
cellát választott magának a jezsuita kollégium kapuja mellett, hogy
minden odaérkező színesbőrűnek a rendelkezésére állhasson. Volt itt
dohány, datolya, cukor és ezer más, amit a négerek szerettek. ,,Claver
atyának voltaképpen négernek kell lennie, mert egy fehér sohasem
szeretett volna minket ennyire'' -- mondták a cartagenai négerek.
Amikor
egy galeone (ennek a kornak gyors mélytengeri hajója) felbukkant a
láthatáron, Cartagena egész kikötője megelevenedett. A kikötéskor már
hallatszott a jellegzetes lárma: jajgatás, kiabálás, tompa, fájdalmas és
szomorú hangzavar... Az egész kikötőben csak egy vagy két ember akadt,
aki arra gondolt, hogy ezek a betegségtől és kimerültségtől elcsigázott
emberek Isten gyermekei és valójában szabad emberek: Claver Péter és
Sandoval, aki 1622-től kezdve egyedül Péterre hagyta ezt a munkát.
,,Tegnap -- írta Péter --, május 30-án, Szentháromság ünnepén kikötött
egy nagy hajó... Azonnal odasiettünk, két hátaskosarunkat megtöltve
naranccsal, citrommal és dohánnyal... Még mielőtt a hajó kikötött volna,
már a betegek mellett voltunk... Cseréptörmeléken és téglákon feküdtek:
ezeket használták fekhelyül; teljesen meztelenek voltak, egy szál ruha
nélkül... Utat törtünk a többiek tömegén át, és a betegeket két
csoportba gyűjtöttük: az egyik mellé a társam szegődött, a másikhoz
én... ,, Még mielőtt az érkező, rabszolgákkal megrakott hajók
lehorgonyoztak volna, tudta, hogy melyik népből valók az érkezett
színesbőrűek, és ennek megfelelően oktatta ki a tolmácsait. Ők voltak
,,a jobb keze''. Claver Péter keresztelési jegyzéket vezetett.
30.000-nél több keresztséget szolgáltatott ki. Minden megkeresztelt
rabszolga kapott egy érmet, s a nyakában hordta, hogy felismerjék
keresztény voltát. Ebben az időben -- 1620 körül -- fogadta meg Péter,
hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz: ,,Petrus Claver, Aethiopum
semper servus.'' Harmincnégy évet töltött az életéből a cartagenai
kikötő körzetében.
Amennyire csak lehetett, figyelemmel kísérte
védencei sorsát, és gondoskodott arról, hogy hitoktatásuk folytatódjék.
Ennek a férfinak az alakja, aki maga a legnagyobb szegénységben élt,
kitörölhetetlenül belevésődött az odaérkező feketék mindegyikébe.
Mindezeken
kívül törődött a foglyokkal és az inkvizíció foglyaival is. Egészen
különleges módon szentelte magát azoknak, akik eretnekségbe estek, vagy
az iszlám hívei lettek.
Élete vége felé alig aludt, vezeklő
gyakorlatokat végzett vagy szemlélődött. Misztikus volt, de egyben a
feketék apostola lett. Hetvenévesen sem csökkent nagy tettereje; mindig
kész volt a határozott beavatkozásra s a nehézségek gyors megoldására.
1651-ben betegeskedni kezdett; le kellett mondania apostoli
tevékenységéről. Amikor bénultan és fájdalmak között feküdt, önmagát és
szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért.
1654.
szeptember 7-én végigfutott a hír a városon, hogy haldoklik a szent.
Hatalmas embertömeg gyűlt a halálos ágya köré: szerzetesek és
szerzetesnők, a püspök, gazdagok és szegények, rabszolgák és gyermekek.
1654. szeptember 8-án halt meg Claver Péter.
1850. július 20-án
avatták boldoggá, 1888. január 15-én -- tanítójával, Alonso Rodriguezzel
együtt -- XIII. Leó pápa szentté avatta. 1896. július 7-én pedig
ugyanez a pápa az egész néger misszió védőszentjévé tette.
Szent Szeverián vértanú
Szent
Szeverián nemes családból született Szebasztéban. A város helytartója a
pogány Agricola volt. A keresztényeket üldözte, alatta szenvedett
vértanúságot a 40 szent vértanú. (L. márc. 9.) Szeverián keresztény
volt. Gyakran megfordult a börtönben, hogy a vértanúságra készülőket
hitükért végső kitartásra is buzdítsa.
A 40 katona vértanú után
Szeveriánt feljelentették a helytartó előtt, hogy keresztény. Ő meg sem
várta, hogy a katonák eljöjjenek érte. Maga jelent meg a helytartó előtt
és kereszténynek vallotta magát. A helytartó hízelgésekkel és
ígéretekkel akarta őt megtörni hitében. A vértanú hajlíthatatlan maradt.
Ezért a helytartó parancsára szörnyű kínzások alá vetették. Ereit
vagdalták, sebesítették, testét vaskörmökkel szaggatták, a börtönben
éhséggel és szomjúsággal kínozták. Végül, testét összekötözve
kifüggesztették a város falaira, nyakába és lábára egy-egy követ kötve.
Így halt meg 320-ban. Halála után a keresztények eljöttek, és
tisztelettel eltemették testét. Sírjánál sok csoda történt.
Szent Teofán böjtölő és hitvalló
Teofán
szülei pogányok voltak és pogány isteneiket imádták. Teofán fiatal
korában ismerte meg a keresztény hitet. Isten angyala vezette el őt
Diabisz hegyére, és átadta őt egy böjtölő atyának, aki már 75 éve élt
szerzetesi életet. Az atya tanította növendékét a szerzeteséletre és a
szent könyvek olvasására. Mindkettőjüket angyal táplálta. Öt év múlva az
atya meghalt. Teofán 28 éven át élt barlangjában, folytatva böjtölő
életét. Később, az angyal szavára elment messzebbre és hirdette az
evangéliumot. Kár, Karin és Numerián királyok elfogták és megkínozták.
100 ütést kapott mellére, és más kínzásokban is részesült. Amikor kínzói
látták, hogy sok csodát tesz, az emberek nagy számban jönnek hozzá a
keresztségért, elszégyellték magukat és csendben elengedték a szentet.
Teofán, barlangjába visszatérve még 17 évet élt szigorú böjtben. 300
körül halt meg szent halállal.