A szent vértanú Kappadóciában született és
nevelkedett. Hadrián császár uralma alatt feljelentették, hogy nem az
isteneket tiszteli, hanem Krisztust. Ezért kínvallatás alá vetették.
testét vaskörmökkel szaggatták, amíg oldala ki nem látszott. Utána
félholtan a börtönbe vetették. Ott, imádkozván, megjelent neki Isten
angyala, és minden sebét begyógyította. Ezután szabadon engedték a
börtönből. Ez Isten akaratából történt, hogy földi gazdagsága ne a
hitetlenek, hanem a szegények kezére jusson. Minden vagyonát a szegények
közt osztotta szét. Adott egy részt azoknak is, akik bevádolták.
Később, amikor Cezareát Sapricius fejedelem kormányozta, újra elfogták.
Kifeszítették, sokáig gyötörték, végül karddal lefejezték. Azt jegyezték
fel, hogy sebeiből vér helyett tej és víz folyt ki.
Evodia és Onezifor apostolok
Evodia
egyike volt a 70 apostolnak. Nagy Antiochiának Szent Péter után ő volt
az első püspöke és Isten igéjének nagy hirdetője. Az Istenhordozó Szent
Ignác is említést tesz róla az antiochiaiakhoz írt levelében, kérve
őket, hogy legyenek a főpásztornak jó fiai. Evodia írt az Istenszülő
életéről, írt más lélekre hasznos olvasmányokat is. Ezek azonban abban a
nehéz és üldözéssel is járó zavaros időkben elvesztek. Életét vértanúi
halállal fejezte be. Egyesek szerint Antiochiában Vespesiánus uralkodása
alatt. Mások szerint 66-ban szenvedett Néró üldözése alatt.
Szent
Onezifor szintén a 70 apostol közé tartozott. Szent Pál így ír róla
Timóteushoz írt II. levelében: „Oneziforusz családja iránt legyen az Úr
irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet,
sőt, Rómába érve szorgalmasan keresett és meg is talált. Adja meg neki
az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban
mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.” (1,16-18.) Onezifor a
lidiai Kolofon és Kiréne püspöke volt. A vértanúakták szerint sok
kínzás után halt vértanúhalált. Megvadult lovak szaggatták darabokra.
Galuzzi Boldog Ferenc hitvalló † 1731
SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Körösi
Márk: * Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: * Czeszyn
(Szilézia), 1584. Pongrácz István: * Alvinc (Erdély), 1582. Meghaltak:
Kassa, 1619. szeptember 7.
Neveik sorrendje, a régebben
föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint
azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték
Körösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom
éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s
eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac
(= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai
tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a
zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá
szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány
érsekprímás fölfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás
által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már
esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon
levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt
nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki
jószágigazatósága idején részt vett 1619 júliusában azon a nyolcnapos
lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartottak, s amelynek végén későbbi
vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.
Menyhért,
családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen)
született -- a galíciai Grodekből származó -- lengyel családban,
valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd
1603-ban Brünnben (ma Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai
tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent
Vencel-kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a
kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.
István
az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja, amely család már a
13. században szerepet játszott az akkori Észak- Magyarország
történetében. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú
tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben
lépett be a brnói jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel.
Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben
került Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak.
Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái,
hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának.
Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy
Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta,
hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet
nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában
Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide
menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Körösi Márk és
Grodziecki Menyhért is.
Midőn Rákóczi hajdúi szeptember 3-án a
város falai alá érkeztek, Dóczi András császári főkapitány kevés
katonájával kilátástalannak látta a harcot, tekintettel a város
protestáns vezetőségére. Másnap létrejött a város átadásáról szóló
szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus
híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a
hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit
bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a
három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után
megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után
7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot
és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli
szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.
Elvonulásuk
után Eperjessy István, a három pap házikápolnájának sekrestyése, István
atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert
maga sem merte elhagyni a házat, és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz
atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a
martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is
meghalt...
Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és
eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél
év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a
házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút
megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra
kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy
Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni
Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a
hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága
ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a
hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati
klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária
volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat,
Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent
Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.
Boldoggá
avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az
csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én
népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános
tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995.
júliusban szentté avatta őket.
--------------------------------------------------------------------------------
Eperjessy István, a sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet:
Rákóczi...
először Körösit akarta megtörni... Előkelő emberekből álló küldöttséget
menesztett hozzá, melynek szónoka... arra kérte, pártoljon át
Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben
nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság
birtokait is. A csábítást végig kellett hallgatnia Pongrácznak is,
aki... így szólt a vesztegetőhöz: ,,Úgy látszik, az ördög ábrázatát
viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az
Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd
ember!'' De megfelelt neki Körösi is: ,,Értem, mit akar Rákóczi, és mit a
főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek
elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam; annak
minden jussa az esztergomi káptalannál vagyon. Ami pedig vallomását
illeti, mondd meg Rákóczinak: ťInkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem
hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem.Ť Tudja
meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért
meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek
szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.'' Így állta ki az
első próbát; utána mindhárman térdre borultak, és Te Deum-ot énekeltek.
--------------------------------------------------------------------------------
Kérünk,
Istenünk, segítsen minket szent vértanúid, Márk, István és Menyhért
könyörgése, hogy akiknek győzelmével dicsőítünk Téged, azoknak hitbeli
állhatatosságát kövessük!
Példájuk:
Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg!
BOLDOG PEREGRIN (kb. 1198-1232)
A
Fioretti 27. fejezete arról szól, hogy Szent Ferenc, amikor Bolognában
az egyik téren ihletett beszédet mondott, két joghallgató diák, Rizzerio
és Pellegrino a beszéd végén hozzá járultak és kérték, vegye fel oket a
rendbe. Szent Ferenc akkor így szólt Rizzeriohoz: „Te pap leszel, az
apostoli élet útját járod, és különbözo hivatalokban fogod Istent és
testvéreidet szolgálni.” Pellegrinonak pedig azt mondta: „Te pedig,
Pellegrino, mint egyszeru testvér fogsz Istennek szolgálni, s mindenek
fölött az alázatosság útját fogod járni.” Szent Ferenc szavai
sorsmeghatározók voltak Pellegrino életében. Önkéntelenül is arra
gondolunk, hogy talán megfordulhattak ilyen gondolatok Pellegrino
fejében: Miért legyek én egy fráter, Rizzerio pedig pap és elöljáró?
(Késobb valóban tartományfonök lett.) Képességem szerint nem vagyok én
is alkalmas arra., amire Rizzerio? Ha akkor Pellegrinoban gyoz a gog és
nem tudta volna választani az alázatosság és az engedelmesség útját,
sose lett volna belole szent. Egyébként az Ancona* közelében lévo
Falerone helységben született tehetos szüloktol. Neve (latinosan:
Peregrinus) vándort, zarándokot jelent. Élete további folyásáról azt
tudjuk, hogy hozzátartozóival ritkán találkozott, akkor is nem profán
dolgokról, hanem üdvösségük munkálásáról beszélt velük. A vértanúság
vágyától vezetve elzarándokolt a Szentföldre, ahol az evangéliummal a
kezében járta be a szent helyeket. (Valóban ez a legjobb szentföldi
zarándoklat.) Élo hite a mohamedánokat is tiszteletre indította.
Visszatérve hazájába Marche tartomány rendházaiban élte alázatos,
szolgáló életét. Quintavallei Bernát, Szent Ferenc elso követoje mondta
róla: „Nem habozom kimondani: Pellegrino egyike a legtökéletesebb
szerzeteseknek az egész világon. Amint neve is mutatja; valóbán vándor
és jövevény o a földön, gondolatai és törekvései az ég felé irányulnak.”
A Sanseverino*-i kolostorban hunyt el 1232-ben. Sírjánál sok csoda
történt. Tiszteletét VII. Piusz erosítette meg.
„Szeretteim, mint
vándorokat és hontalanokat intelek titeket: tartózkodjatok a testi
kívánságoktól, melyek a lélek ellen küzdenek. Viselkedjetek helyesen a
pogányok között, hogy jótetteitek láttára magasztalják majd Istent
látogatása napján.” (1 Pét 2,11-12.)
„Az alázatos embert Isten
védelmezi és megszabadítja: az alázatost szereti és vigasztalja. Az
alázatos emberhez lehajol, az alázatost kegyelmével halmozza el, és a
megvettetés után megdicsoíti. Az alázatos elott felfedi titkait.”
(Kempis: Krisztus köv. II. 2.)
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Peregrint arra késztetted, hogy Szent Ferenc tanácsát követve
alázatosságban és szolgálva kövesse a szegény és alázatos Krisztust,
add, hogy példája minket is ösztönözzön Krisztus követesére. Ki élsz és
uralkodol mindörökkön örökké.
Szent Regina szűz, vértanú † ~ 300
Szent Szózon vértanú
Szent Szózon vértanú
Származására
nézve Szózon kilikiai volt. Maximián helytartó alatt Pompeopoliszban
élt. Juhok őrzésével foglalkozott. Istenfélő keresztény életet élt,
Isten igéjének tanulásában sok időt töltött el. Bárhol őrizte nyáját, a
hasonló foglalkozású ifjak és férfiak köréje gyültek és ő tanította őket
az igaz Isten ismeretére. Sok embert vezetett el a szent keresztségre. A
Szentlélek kegyelme volt benne. Egy alkalommal egy tölgyfa melletti
forrásnál elaludt és látomása volt, meghívást kapott benne a
vértanúságra, és ígéretet, hogy az a hely sokaknak lelki javára szolgál
majd egykor.
Felkelvén az álomból, a juhokat másokra bízta, ő
pedig Pompeopoliszba ment. Itt, látva a bálványimádók istentelenségét,
szívében nagyon elszomorodott. Volt a városban egy bálványtemplom, benne
egy arany bálványszoborral. Éjszaka bement a templomba, és a
bálványszobornak letörte az egyik karját. Összetörte, és darabonkint
szétosztotta a szegényeknek. A szobor megcsonkítása nagy zendülést
okozott az emberek között. Sok embert megkínoztak miatta. Szózon, mivel
nem akarta, hogy miatta ártatlanokat kínozzanak, maga számolt be
Maximián helytartónak tettéről. Tettét így okolta meg: Látni akartam a
bálványistent, amikor karját letörtem, nem állt ellent, nem szólt
semmit. Csak emberi kezek alkotása, és nem tudott magán segíteni, amikor
kárt okoztam neki. A helytartó megparancsolta, hogy kínozzák meg
Szózont. Először fára függesztették, és oldalát vaskarmokkal tépték.
Utána hegyes szögekkel kivert vascipőbe dugták lábait, és így vezették a
városban. Istent dicsérve járkált benne. Azután újra fára feszítették
és vasvesszővel verték, úgy, hogy csontjait is összetörték. Ezekben a
kínzásokban adta vissza lelkét istennek a 288. év után. Kínzói, látva,
hogy már meghalt, nagy tüzet gyújtottak, és a máglyára vetették
holttestét. Ekkor nagy villámlás, mennydörgés és eső keletkezett. A
vértanú holtteste így épségben maradt. Éjszaka hívek jöttek, hogy
elvigyék holttestét. Éjfélkor mennyei fény ragyogta be a testet.
Elvitték, tisztelettel eltemették. Sírjánál sok csoda történt, de annál a
tölgyfa melletti forrásnál is, amelyről látomást látott.