*Northumbria, 642 körül. +Langres, 716. szeptember 25.
Biscop
Szent Benedeknek (lásd: 40. o.), Észak-Anglia két híres kolostora
(Wearmouth és Jarrow) alapítójának unokafivére volt. Valószínűleg 642
körül született Northumbriában. Már fiatal éveiben a szerzetesi élet
szokatlanul gazdag tapasztalataival rendelkezett: Gillingben, Tunberht
nevű rokonának kolostorában, Riponban Yorki Szent Wilfrid (634--709/10)
alatt, később pedig Canterburyben és Icanohban, Szent Botulf
kolostorában élt. Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212.
o.), aki később összeállította életrajzát, azt mondja róla: Ceolfrith
olyan alapos képzést kapott, hogy korában senki mást nem lehetett
találni, aki az egyházi és szerzetesi életformákról és szokásokról
jobban értesült lett volna, mint ő.
Amikor 674-ben Biscop
Benedek Northumbriában megalapította Wearmouth kolostorát, Ceolfrithet
nevezte ki az új alapítás priorjává, majd amikor Benedek ismét Rómába
indult, őt hagyta egyedüli helyetteséül. Ez a kísérlet azonban
sikertelenséggel járt. Ceolfrith szigorúsága úgy látszik, veszélyes
feszültséget idézett elő a szerzetesek között, s egy időre el is hagyta
Wearmouthot, és visszatért Riponba. Benedek hazatértekor megtörtént a
kibékülés, majd amikor 678-ban megint Rómába utazott, Ceolfrith
elkísérte.
685-ben Benedek újabb kolostort alapított Jarrowban.
Halála (689/90) előtt Benedek a testvérek egyetértésével Ceolfrithet
jelölte ki mindkét kolostor apátjává, és különösen a lelkére kötötte,
hogy az utazásai során összegyűjtött nagy könyvtárat őrizze meg és
gyarapítsa. Ceolfrith hűségesen ragaszkodott elhunyt apátja parancsához:
ő maga is tudós volt és a tanulmányok barátja. Apátsága ideje alatt a
két kolostor könyvtárában levő könyvek száma több mint kétszeresére
nőtt, s az ő ösztönzésére kezdte el Béda Venerabilis, aki időközben a
kolostor iskolájának vezetője lett, ama művek megalkotását, melyek
kivívták kortársai csodálatát. Ceolfrith szokatlanul tehetségesnek
mutatkozott az irányításban. Megsokszorozta a kolostorok javait, számos
kápolnát épített, a templomok oltárait új felszereléssel látta el, és
Szent Sergius pápa kormányzása idejében (687--701) szerzeteseket küldött
Rómába, hogy elnyerje tőle a pápai oltalom kiváltságát, hasonlóan
ahhoz, amelyet előzően Szent Agaton pápa (678--681) adományozott Biscop
Benedeknek. Még arról is gondoskodott, hogy az új kiváltságot a király
és a püspökök is ismerjék el egy zsinaton.
716-ban elhatározta,
hogy leteszi apáti méltóságát és hátralévő napjait Rómában, az apostolok
sírjai mellett tölti majd el. Június 4- én, miután előzőleg intelemmel
látta el szerzeteseit, hogy méltóbb utódot válasszanak majd, mint ő
volt, és miután mindenkitől egyenként is bocsánatot kért mindenért,
amivel szigorúságában feltehetően megbántotta és megsértette őket,
elhagyta a két kolostort, amelyeket több mint huszonhét éven át
vezetett. Szent II. Gergely pápának (715-- 731) ajándékul magával vitt
egy pompás bibliakéziratot, amelyet az egyik kolostor scriptoriumában
készítettek. Ez a híres Codex Amiatinus, a latin Vulgata legkorábbi
teljes másolati példánya, amely a birtokunkban van, s amely most
Firenzében, a Bibliotheca Laurentianában található.
Ceolfrith
nem láthatta viszont Rómát. Tekintet nélkül előrehaladott korára és
rossz egészségi állapotára, hosszú útján is szigorúan megtartotta a
szerzetesi fegyelmet, amint fiatal szerzetesként tanulta. Csaknem négy
hónapig tartó utazás után, szeptember 25-én a champagne-i Langres-ba
érkezett, s itt ugyanazon a napon meghalt a város egyik kolostorában;
nagyszámú angol földije volt jelen, akik szintén Rómába zarándokoltak.
Ünnepét Langres egyházmegyéjében még ma is ugyanazon a napon tartják
meg, és Szent Ceofroy néven tisztelik.
Szent Ermenfríd hitvalló † ~ 670
Szent Eufrozina anya
Szent Eufrozina anya
Alexandriában
élt egy istenfélő gazdag házaspár. Boldogságukhoz az hiányzott, hogy
Isten adjon nekik gyermeket. Sokat imádkoztak érte, sok jótettet és
adományt osztottak széjjel erre a szándékra. Isten egyszer, egy kolostor
főnökének imáira leánygyermeket adott nekik. Ő lett Eufrozina.
Tizennyolc
évig nevelkedett a szülői házban. Ekkor titokban elhagyta szüleit, hogy
régi vágyát kövesse. Szerzetesi életet szeretett volna élni egy
kolostorban. Női kolostorba nem mert belépni félve attól, hogy atyja
megtalálja és hazaviszi. Egy közeli férfikolostorba kérte felvételét.
Elváltoztatta külsejét és mint Smaragd nevű, királyi udvarból jött
eunuch jelentkezett. A kolostorfőnök nem ismerve fel a férfi ruházata
alatt a nőt, fiatalsága miatt külön cellát jelölt ki számára, hogy abban
éljen szerzetesi életet. Ebben élt hősies életet sok éven keresztül.
Szűz volt testben és lélekben, férfi volt értelmére és hitére nézve. A
testi szenvedélyeket legyőzve, sok önmegtartóztatást gyakorolva Krisztus
szépségét megszeretve, a keresztény tökéletességnek nagy fokát érte el.
Édesapja, akit nagyon megszomorított leányának elvesztése, gyakran
felkereste azt a kolostort, ahol leánya élt, hogy a kolostorban
vigasztalást találjon. Egy alkalommal az elöljáró egy fiatal
szerzeteshez vezette, aki nagyon kitűnt munkaszeretetével és
virrasztásaival. Az apa sokat beszélgetett vele, de nem ismerte fel
benne elvesztett leányát. 38 évet élt már Eufrozina szerzetesként a
kolostorban, az erények szépségével tündökölve. Miután megtudta Istentől
halála napját, a kolostort újra meglátogató atyját kérte, hogy maradjon
vele három napig. Három nap múlva kinyilvánította magát atyjának, aztán
visszaadta lelkét Istennek. Az atyák tisztelettel eltemették a szent
testet, miután ők is megtudták, ki volt Smaragd szerzetes. Az atya
visszatért házába, elosztotta vagyonát a szegények között, és visszament
a kolostorba. Leánya cellájában élt még több, mint 10 évet. Azon az
ágyon halt meg ő is, amin leánya. Az atyák tisztelettel temették el őt
is leánya közelében. Mindezek az V. század közepén történtek.
CAMPOROSSO*-I SZENT FERENC MÁRIA kapucinus testvér (1804-1866)
Családi
nevén Croese János a San Remo melletti faluban született. Húsz éves
koráig pásztorkodott, aztán Genovában belépett a kapucinusokhoz. Eloször
a konyhán dolgozott, majd betegápoló volt, utána pedig alamizsnagyujto.
Elment a gazdagok palotájába, de még inkább a szegényekhez, ahol
sokszor az összekoldult alamizsnát szétosztotta. Bemerészkedett a
hírhedt kikötonegyedbe is, ahol eleinte ellenségesen fogadták, késobb
azonban befogadták. Hamarosan csodálatos dolgokat beszéltek róla.
Gyógyításokról, megtérésekrol. Az egyszeru testvér hathatós imájába
ajánlotta magát sok pap, prelátus, köztük a késobbi genovai bíboros.
Szent életmódja miatt Padre Santo-nak, szent atyának nevezték.
Szenvedett amiatt, hogy a nap folyamán olyan kevés ideje jut imádságra.
Számtalan ügyért kellett imádkoznia. Imádkozott koldulás közben, de
különösen a tabernákulum elott az éjszakai órákban. Számtalan levélre is
kellett válaszolnia. Megható volt a Szuzanya iránti szeretete. A
Mária-ünnepek számára örömnapok voltak. Ha segítséget kértek tole,
gyakran küldte az illetot a Mária-templomba: „Mondd meg az Istenanyának,
én küldelek téged, én az o kis szolgája!” Hitte, hogy a Szent Szuz
szeretete határtalan: nem tud ellenállni a gyermeki kérésnek. 28 éve
apostolkodott már Genovában. Ekkor, 1866-ban pestis tört ki a városban.
Megérlelodott benne az elhatározás: felajánlja életét a Szent Szuz keze
által mint engesztelo áldozatot. Isten elfogadta áldozatát. Halála után a
pestis megszunt. IX. Piusz boldoggá, XXIII. János pápa pedig szentté
avatta 1962-ben.
Genovai síremlékén a felírás:
Camporosso Ferenc,
született 1804. dec. 24-én, meghalt 1866. szept. 17- én. Krisztus
szegénye boldogabb volt, ha adhatott valakinek, mint amikor
megajándékozták. Bajban, szükségben, szenvedésben kenyeret, tanácsot és
vigaszt nyújtott. Szerzetesi életét életszentséggel koronázta meg: a
járvány felléptekor életét áldozta a népért 1866-ban.
Imádság:
Istenünk,
te alázatos szolgádban, Szent Ferenc Máriában a cselekvo szeretet
csodálatra méltó példaképét adtad. Közbenjárására és példájára add meg
nekünk, hogy mindig megmaradjunk testvéreink oszinte és alázatos
szolgálatában. A mi Urunk Jézus Kr. által.
Szent Kleofás vértanú † ~ 50
Szent Pafnut vértanú
Szent Pafnut vértanú
Szent
Pafnut egyiptomi származású volt, Dioklécián császár idejében élt.
Arrián, a keresztényeket üldöző egyiptomi helytartó megparancsolta
katonáinak, hogy Pafnutot vezessék elé. Angyali intésre saját maga ment a
helytartó elé, aki bátor hitvallása miatt börtönbe záratta. Sok kínzást
szenvedett el, de Isten angyala meggyógyította. A börtönben sok rabot
talált, akiket hitük miatt ítéltek el. A börtönből csodásan
megszabadulva sok embert, köztük katonákat is talált, akiket keresztény
hitük miatt ítéltek halálra. Azután a szent nyakára követ kötöttek és a
folyóba vetették. Nem fúlt meg, hanem a partra úszott. Végül, magához
Dioklécián császárhoz vitték ítéletre. Pálmafához szegezve adta vissza
lelkét Istennek. Vele szenvedett 546 keresztény.
Szent Pámbó hitvalló † ~ 385
RADONESZI SZENT SZERGEJ apát
RADONESZI SZENT SZERGEJ apát
*Rosztov mellett, 1319 előtt. +Radonesz, Zagorszk mellett, 1392. szeptember 25.
A
14. század a Nyugat számára a középkori kultúra megérlelődését
jelentette. A kelet-európai térség számára viszont sötét korszak volt
ennek az évszázadnak a kezdete. A mongol pusztítások sebei még nem
gyógyultak be. A városok templomai és kolostorai romokban hevertek. Ám
az emberek vágyódtak az imádság nyugodt helyei után, a szomorú valóság
pedig új, hatalmas ösztönzést adott az elmélkedésre és az aszketikus
élet utáni törekvésre. Ez kedvezett a remeteélet felvirágzásának és ,,az
orosz Théba'' kialakulásának.
,,A világból való kivonulás''
legszebb emlékműve a Troica-Szergijeva- kolostor, amelyet Radoneszi
Szergej alapított a Szentháromság tiszteletére. (Ez a szentély ma is
nyitva áll az istentisztelet számára. A Moszkvától mintegy 70
kilométernyire északra fekvő hely hivatalos neve 1930 óta Zagorszk.)
Szergej
a Moszkvától északra fekvő rosztovi fejedelemség egy nemesi családjából
származott. A keresztségben a Bertalan nevet kapta. Testvérei közül az
idősebb Istvánt és a fiatalabb Pétert említi az életrajza.
Bertalan
gyermekkorában Kalita Iván nagyfejedelem a rosztovi fejedelemséget
Moszkvához csatolta. Ennek következtében a korábbi fejedelmet szolgáló
nemességének sokat kellett szenvednie. Bertalan szülei ezért
áttelepültek Moszkva vidékére, Radoneszbe.
Amikor az idősebbik
testvér, István megözvegyült, belépett a közeli hotkovói kolostorba.
Szergej már régóta remeteségbe vágyott, de meg kellett várnia, hogy
szülei is Hotkovóban találjanak otthonra. Ekkor kivonult a ,,pusztába'',
és vele ment István is. A Hotkovótól mintegy tíz kilométernyire lévő
nagy fenyőerdőben telepedtek meg egy patak partján. Fenyőfából kis
kápolnát építettek és két cellát. Ez lett a későbbi
Szentháromság-kolostor magva. István azonban hamarosan felhagyott a
remeteséggel és belépett a moszkvai Epifánia-kolostorba.
Bertalan
egyedül maradt. Mintegy húszéves korában ment a ,,pusztaságba''. Az
Egyházban ugyan mindig elevenen élt a remeteség hagyománya, de az
aszketikus életnek ebbe a formájába rendszerint csak hosszú belső
előkészület és kolostori kiképzés után vágtak bele. Bertalan
magányosságát időnként megtörte egy Mitrofan nevű idős szerzetes pap
látogatása. Egy ilyen látogatás alkalmával beöltöztette az ifjú remetét
szerzetessé, és a Szergej nevet adta neki.
Szergej nehéz
körülmények között élt. A hosszú téli hónapokban a fagy és a hó, az
éhség és a vadállatok veszedelmei keményen próbára tették. Gyakran
aggodalom és rémület fogta el, s ehhez járult még kételkedése választott
útja helyességében. Sok nehézséget okozott számára a küzdelemben való
tapasztalatlansága is.
Néhány év alatt azonban megerősödött és
éretté vált a küzdelemben. Akadtak olyan férfiak, akik Isten keresésére
indultak, s ezeket Szergej szeretettel fogadta, de csak vonakodva szánta
rá magát, hogy átvegye a jövevények lelki vezetését. A fatemplomot
megnagyobbították, új kunyhókat emeltek a testvéreknek, akiknek a száma
mintegy tizenkettőre nőtt.
Szergejt pappá szentelték, és
elöljáróvá nevezték ki. A hozzá csatlakozók kezdettől fogva közösen
végezték a liturgikus imádságot, egyébként azonban remetetelepülést
alkottak. Csak 1354 körül vezette be Szergej -- püspöke tanácsára -- a
szigorú regulát, és csak ekkor építettek közös ebédlőt és nagyobb
templomot.
Az apát példát adott a testvéreknek az imádságban, a
könyvek szeretetében (amelyek közül sokat lemásoltatott) és a munkában.
Fát vágott, a kertben dolgozott, kenyeret sütött. ,,Nagy szelídséget és
valódi alázatosságot tanúsított, és mindenben Urát, Jézus Krisztust
utánozta, aki azt akarta, hogy kövessék az emberek...''.
Nem
hiányzott belőle az elöljáró atyai szigorúsága. Nem engedte meg, hogy
alamizsnát gyűjtsenek, bár a szerzeteseknek az első időkben sokat
kellett éhezniök. Erről az életrajzíró Epifániusz sok csodás dolgot
jegyzett fel. Gyakran megtörtént, hogy a testvérek csak az utolsó
pillanatban menekültek meg az éhségtől csodás módon. Ugyanez az életrajz
értesít számos más természetfölötti jelenségről is.
A radoneszi
apát nagy befolyást gyakorolt a moszkvaiak minden rétegére. Az orosz
föld sokat próbált lakossága vágyakozva figyelt fel Krisztusról szóló
üzenetére. ,,Isten nem hagyott el minket'' -- hirdette egész lénye. Már
puszta létével keresztény örömet és bizalmat öntött az emberekbe. Ismét
mertek már lélegzeni, élni és remélni.
1392. szeptember 25-én
halt meg. ,,Bár a szent sem életében, sem halála utánra semmiféle
dicsőséget nem kívánt, mégis megdicsőítette Isten nagy ereje.
Eltávozásakor elébe jöttek a menny angyalai, kinyitották számára a
paradicsom kapuját, és bevezették a vágyott boldogságba, az igazak
nyugalmába, az angyalok fényességébe. Amit mindig látni vágyott, az
osztályrésze lett: a Szentháromság fényességének azt a teljességét
fogadta be, amely megilleti a böjtölőt és az aszkétát.'' (Epifániusz)