Családi
neve: Elsbeth Achler*. Lakóhelye után: Elisabeth von Reute*. A Bódeni
tótól északra fekszik szülovárosa, Waldsee és Reute község is. Szülei
egyszeru takácsok voltak, de gyermekeiket vallásosan nevelték.
Erzsébetet már gyermekkorában „jó Erzsébet”-nek nevezték, ez az
elnevezés késobb is lelkivezetoje tanácsára felvételét kérte a
szabályozott harmadikrendiek kolostorába, Reute-ba. Arra törekedett,
hogy a legkisebb teendoit is a legtökéletesebben végezze. Szinte soha
nem mozdult ki kolostorából, ezért remetének is nevezték. A misztikus
szentek közé tartozik. Isten rendkívüli kegyelmi adományokkal halmozta
el (extázisok, a szív titkainak ismerete, jövobelátás), de rendkívüli
megpróbáltatásokat is kellett elviselnie: a gonosz lélek zaklatásait,
lelki betegségeket, nagy megaláztatásokat. Novértársai egy része
álszentnek tartotta. Szeretete, alázata és türelme révén elérte, hogy
elismerték életszentségét. Nagy áhítattal volt az Úr Jézus szenvedése
iránt. Szent Ferenchez hasonlóan o is kívánta, hogy ugyanazokat a
fájdalmakat érezze, mint az Üdvözíto. Ezt el is nyerte, mégpedig a
látható stigmák viselése által. Élete végéig bánkódott azon, hogy
fiatalabb korában nem foglalkozott eléggé az Úr szenvedéseivel. Kedves
áhítatgyakorlata volt továbbá a jószándék gyakori felindítása és a
szenvedo lelkekért való közbenjárás. A nagy egyházszakadás idején
megjövendölte, hogy az nemsokára végetér, ez 1417-ben következett be.
Élete utolsó tizenkét évében semmiféle táplálékot nem tudott magához
venni, csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. 35. születésnapján hívta
magához az Úr 1420. nov. 25-én. Haláltusája alatt kérte, hogy az Úr
szenvedéstörténetét olvassák fel neki. E szavakra: „Jézus hangosan
fölkiáltott és kilehelte lelkét”, o is bevégezte. Halála után szentként
kezdték tisztelni, ezt a tiszteletet XIII. Kelemen pápa erosítette meg
1766-ban, amikor ot boldoggá avatta.
„Ó ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam?”
„Elosztották
maguk között ruhámat, és köntösömre sorsot vetettek... Átlyuggatták
kezemet-lábamat, megszámlálták minden csontomat.” (Az Úr misztériumainak
zsolozsmájából)
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Erzsébetet szent Fiad szenvedése iránti szeretete jutalmául a
szent sebhelyek karizmájával kituntetted. Növeld bennünk a Krisztus
szenvedése iránti szeretetet, mely legyen mindig kegyelemforrás
számunkra. Krisztus, a mi Urunk által.
ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
+4. század eleje
Katalin,
a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével
kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312)
Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat,
akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a
keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett
arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a
költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének
hiábavalóságát.
A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de
kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek.
Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy
tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen
Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A
tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin
érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor
ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal
biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek,
elnyerik az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak
a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az
ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin
egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz
folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal
megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot
Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött,
hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre
Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt
keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni
Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló
kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem
rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a
széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól
megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'',
s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten
ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a
császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz
katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is
fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy
mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról),
bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és
minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg
Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen
haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne
veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon
gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók
számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései
teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Ami
ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin
kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér,
hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték,
hogy a Sinai-hegyen temessék el.
A 6--7. században görögül írt
Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől
nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14.
században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a
ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől.
Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki
látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint
magának.
A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen
tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly
hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett.
A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően
a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és
később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó
imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a
késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a
börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is
hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett
késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel
foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal
lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy
segítő szent közé sorolták.
Szent Masztridia szűz
Alexandriából származott. Jámbor keresztény életet élt, sok jótettet
gyakorolt. Az ördög sugallatára egy fiatal emberben felébredt a
rendetlen vágy a szűz iránt. Amikor a templomba ment imádkozni,
elkísérte az úton, zavarva Masztridiát. A szűz elhivatta az ifjút
magához és megkérdezte, hagy mi tetszik neki benne. Az ifjú a szemét
dicsérte nagyon. A leány azonnal kivájta szemét, emlékezve Jézus
szavaira. (Mk. 9,47.) Az ifjú ezt látva megrémült, megszállta az
istenfélelem és bűnbánatot tartott. A pusztába vonult és szigorú
vezeklő életet élt. Masztridia így megmenekülve a bűntől, tovább
szolgált Istennek.
Szent Merkur vértanú
Décius
és Valeriánus császárok alatt szenvedett vértanúságot a kappadókiai
Cezareában. A római birodalomra rátörtek a barbárok. A császárok Rómába
gyűjtötték az egész hadsereget. A hadseregben volt Merkur katona is, aki
titokban keresztény volt. Az ütközet előtt angyal jelent meg neki,
bátorította és egy kardot adott neki a győzelemre. A barbárok legyőzése
után Merkur nem akart részt venni a pogány hálaadó áldozaton. A császár
előtt kereszténynek vallotta magát. A császár megverette, tüzes parázsra
fektette, a tűz kialudt a vértanú vérétől. A császár nem akarta, hogy
gyorsan meghaljon, azért börtönbe záratta, és újabb kínzások után
lefejeztette. Testéből jó illat, illatos myro áradt és sok csoda
történt. Ezért sokan hittek Krisztusban. Testét tisztelettel eltemették
illő helyen, ahol sok csodás gyógyulás történt.
Szent Mózes vértanú, † 251.
