2001.
márc. 11-én II. János Pál 233 vértanút avatott boldoggá, akik az
1936-39-ig tartó polgárháború alatt szenvedtek vértanúhalált. Ezek közül
46- an tartoztak a Ferenc-rendhez. Hatan MINORITÁK, s a Barcelona
közelében lévo Granollers város rendházában éltek. Mind a hatan 1936-ban
szenvedtek vértanúságot.
1. Dionisio Vicente Ramos* 67 éves, pap,
már vak volt s a közeli kórházban húzta meg magát, de onnét is
elhurcolták s agyonlotték júl. 31-én.
2. Alfonso Lopez, 61 éves, pap, a klerikusok magisztere aug. 3-án lotték agyon. Utolsó szavai: Uram, bocsáss meg nekik!
3.
Francisco Remón Jativa* sekrestyés-testvér, 46 éves. Ismeroseihez
menekült, de felfedezték, fogságba hurcolták és júl. 31-én kivégezték.
4. Modesto Vegas 24 éves, pap. Júl. 27-én végezték ki. Örömmel vallotta magát ferencesnek és papnak.
5.
Miguel Remon Salvador 29 éves, laikus testvér. Augusztus 3-án fogták el
és végezték ki. „Sohasem tagadom meg - vallotta - azt, amit
szerzetesként fogadtam!”
6. Pedro Rivera 24 éves, elozo évben
szentelték pappá. Huséges fia volt Szent Ferencnek. Júl. 25-én elfogták,
rövid idore szabadon engedték, majd egy hónapra rá újra elfogták és
agyonlotték.
A boldoggá avatott vértanúkat az Egyház szept. 22-én ünnepli.
Egy szakérto történész a Spanyolországban fellépo egyház- és vallásellenes tombolásnak három fo okát így jelöli meg:
a.) nagyfokú vallási tudatlanság az alsó néposztályban,
b.) az Egyháznak nem sikerült a társadalom megnyerése,
c.)
vallás-és egyházellenes erok fölerosödése a 19. század óta. „Ez a három
év a pusztításnak, rombolásnak és a halálnak az ideje volt. A gyulölet
áltál megosztott Spanyolországban sokan haltak meg a béke és az igazság
védelmében. Az Egyházban igen sokan lettek a hit megvallói és vértanúi.”
„A vértanúk a hit igazságáról minden szónál hatásosabb bizonyságot
tesznek s vértanúságuk a legkegyetlenebb halálnak is emberi arcot
kölcsönöz” - mondotta a szentatya. Beszéde végén egy különleges kérést
intézett a boldog vértanúkhoz, „melyet minden jóérzésu ember a szívében
hordoz: Érjen véget Spanyolországban a terrorizmus, melyet semmiféle ok
vagy ideológia nem igazolhat.”
Imádság:
Istenünk,
te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc
családjából számos vértanút támasztottál, add, hogy lelki erejük és
egyházhuségük számunkra is mindig a hithuség és lelki ero forrása
legyen. Krisztus, a mi Urunk által.
Az 1936-tól
1939-ig tartó véres spanyol polgárháború alatt „minden korú és állapotú
férfiak és nok, egyházmegyés és szerzetespapok, szerzetesnok, családapák
és anyák, fiatalok és idos hitvalló világiak haltak meg. Megölték oket,
mert keresztények voltak, mert hittek Jézus Krisztusban, mert az Egyház
tevékeny tagai voltak. Kimondottan vallásuk miatt haltak meg. Az
ünnepélyes boldoggá avatással az Egyház elismeri, hogy ezek a férfiak és
nok Isten kegyelmi segítségével a bátorságnak és a hitben való
állhatatosságnak példái.” II. János Pál pápa mondotta ezeket 2001. márc.
11-én, amikor a hitükért életüket áldozók közül 233-at a boldogok
sorába iktatott. Negyvenhatan tartoztak Szent Ferenc rendjéhez: Négyen a
Kisebb Testvérek, hatan a minoriták, tizenhárman a kapucinusok, négyen a
kapucinus novérekhez és tizenkilencen a ferences III. rendhez, kik
kapucinus irányítás alatt voltak.
A négy kisebb testvér:
1.
Fortuno* Almela pap, 50 éves, a valenciai ferences novícius-rendházban
helyettes házfonök volt. Készen állt a vértanúságra. Az üldözés
kitörésekor rokonaihoz Villarealba ment, onnét hurcolták el 1936. szept.
7-én s a következo nap kivégezték. Az egyik kivégzoje késobb úgy
nyilatkozott: „Ha igaz az, hogy vannak szentek, akkor o egy volt azok
közül.”
2. Placido Garcia Gilabert* pap, 41 éves, aki Rómában
egyházjogi doktorátust szerzett, okos, jóságos, áldozatos lelku pap
volt. Rokonai körébol hurcolták el s kegyetlen kínzás után másnap
hajnalban 1936. aug. 16- án kivégezték. Elozoleg rokonai biztatták,
tegye le szerzetesi ruháját, mire o így válaszolt: „Mi baj érhet?
Elveszik életemet? De hiszen én örömmel adom oda!”
3. Alfredo
Pellicer Munoz*, 22 éves, a forradalom elott pár nappal elobb tette le
örökfogadalmát. Még kispap volt. Szüleihez költözött. Ajánlották neki,
válasszon civil életpályát; o azonban azt mondta: „Inkább vállalom
ezerszer a halált, mintsem hitemet megtagadjam vagy ferences hivatásomat
elhagyjam.” Okt. 4-én, Szent Ferenc napján lotték agyon.
4.
Salvatore Mollar* Ventura, szerzetes testvér, 40 éves, buzgó, imádságos
lelku sekrestyés volt a valenciai rendház templomában. Vidám, derulátó,
áldozatos lelku szerzetes, akirol azt mondta valaki, hogy olyan, mint az
örökmécs az Oltáriszentség elott. Rokonai körébol vitték el és az 1936,
okt. 27-rol 28-ra virradó éjszaka agyonlotték.
Imádság:
Istenünk,
te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc
családjából számos vértanút támasztottál, köztük négy boldog kisebb
testvért. Add, hogy hosiességük minket is bátorítson hitünk megvallására
és a testvéri szeretetre. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Fókás vértanú † ~ 430
Szent Hipát püspök és András áldozópap vértanúk.
Szent Hipát püspök és András áldozópap vértanúk.
Mindkét
szent Lidiában született. Együtt gyermekeskedtek, együtt tanultak, és
mindketten ékesek voltak az erényekben. Felnővén, Hipát a szerzetességet
választotta a hallgatagság miatt, András az Egyház szolgája lett és
nagy buzgósággal hirdette Isten igéjét. Az efezusi püspök, hallván
mindkettőjük szent életéről, Hipátot az ázsiai egyház püspökévé
szentelte, Andrást pedig áldozópappá. Életükkel és tanításukkal mint két
fényes világító ragyogtak az Egyház egén.
Eközben Izauriai Leó
császár üldözést támasztott a szentképek és tiszteletük ellen. A két
szent ellenállt a császári parancsnak, és a híveket az Egyház
tanításának megtartásában erősítette. A császár ezért maga elé idézte
őket. Sem az ő, sem bölcselői rábeszélésének nem lett náluk semmi
eredménye. Azért börtönbe záratta őket. Utána következtek a kínzások:
irgalmatlan verés, fejbőrük lenyúzása, szakálluk bekenése szurokkal és
meggyújtása, végül fejükön drága szentképeket égettek el. Mindezeket
férfiasan tűrték és Isten erejével életben maradtak. Végül úgy ölték le
őket, mint a juhokat. Testüket a kutyák elé vetették, de a keresztények
titokban elvitték és tisztességesen eltemették őket. Ezek 730-35 körül
történtek.
Szent Izsák és Meletiosz püspökök.
Mindketten
Krisztus Egyházának voltak püspökei. Mindketten kitűntek
istenfélelmükkel, keresztény erényeikkel. Szüntelenül tanították Isten
népét, hogy az Ő utjain járjanak. Szintén kitűntek jótétemények
gyakorlásával. Javaikat szétosztották a szegények között, irgalommal
voltak mindenki iránt. Istenfélő életükért a csodatevés ajándékát kapták
békében és öregségben hunytak el. Szent Izsák ciprusi püspök ott halt
meg. Meletiosz később halt meg ugyanaz napon, de ismeretlen helyen.
Szent Jónás
Magnéziai Szent Kodrát apostol.
Magnéziai Szent Kodrát apostol.
A
Jézus Krisztus által kiválasztott 70 tanítvány egyike volt, aki
Istentől kiválasztott tanúja volt az Úr szenvedéseinek. Athénben és
Magnéziában volt püspök. Hirdetvén a sötét pogányságban Isten igéjét,
olyan volt közöttük, mint egy nagyfényű csillag. Elűzte a szellemi
sötétséget, pusztította a bálványáldozatokat, összetörte a
bálványszobrokat, imáival lerombolta a pogány templomokat.
Az
istentelen hellének, látva, hogy Kodrát lerombolja a bálványokat, kiűzi
az ördögöket, üldözést támasztottak ellene. Mint Szent István első
vértanút, őt is megkövezték, de Istentől megoltalmazván élve maradt.
Utána börtönbe vetették és ott sokáig éheztették. Isten azonban felülről
gondoskodott róla. Sok kínzás után fejezte be életét Hadrián császár
uralkodása alatt. Szent testét Magnéziában temették el.
SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA
Máté
apostolról, akit a hívő nép nagyon tisztel, s akinek sírját Salerno
városában őrzik, nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg
hitelesnek tekinthető. Amit a hagyomány a Szentírásban foglaltakon kívül
mond (pl. hogy az apostol Etiópiában, a pártusok között vagy Perzsiában
működött), tipikusan legendás természetű. Euszébiosz, a történetíró
püspök azonban közöl egy fontos tényt: Máté, mielőtt a pogány országokba
ment volna, Palesztinában héberül hirdette az evangéliumot. Távozása
előtt anyanyelvén írásba foglalta, és hátrahagyta a zsidó-keresztények
számára. Euszébiosz e közlését a 2. század elején élt Pápiász
presbiterre alapozza, és azonosítja Máté apostolt az első evangélium
szerzőjével. Csakhogy épp a Pápiásztól ránk maradt szöveg fölött sokat
vitatkoznak a szakértők, nem látván föltétlenül elfogadhatónak az
apostol és az evangélista azonosítását.
Az evangélium révén elég
mélyen megismerhetjük az evangélista gondolatvilágát, mert alkotása
teológiai mestermű. Ezt annak ellenére állítjuk, hogy vannak, akik
szerint Máté csak elindítója és gyökere annak a hagyománynak, amelynek
végső írásba foglalása az evangélium, a kész mű nem az ő tollából
származik, hanem valamelyik tanítványa foglalta írásba röviddel az ő
halála után. Eszerint Máté szerzősége épp oly bizonytalan volna az
evangéliummal kapcsolatban, mint Salamoné a Bölcsesség könyve vagy
Dávidé a zsoltárok esetében.
A Máté-evangélium keletkezését úgy
gondolhatjuk el, hogy Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte
magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és
beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e
beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek,
amelyet az Egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr
mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja
aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de
eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi
beszéd (5--7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok
feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24--25.
fejezet) gyűjteménye.
Máté az apostol-névsorok közül kettőben a
hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3)
helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez
tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s
pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést. A Máté
név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber
Mattajból ered, ami a Mattanjah rövid alakja, s annyit jelent mint
'Jahve ajándéka' vagy 'a hűséges'.
A Máté-evangélium azt mondja
róla, hogy vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja
róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk
ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül
is: ,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a
vámnál. Szólt neki: ťKövess engem!Ť Az fölkelt és a nyomába szegődött.
Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és
bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt
látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: ťA mesteretek miért
eszik vámosokkal és bűnösökkel?Ť Jézus meghallotta, és így válaszolt:
ťNem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és
tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem
azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöketŤ'' (Mt
9,9--13).
Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Kafarnaum
ugyanis határváros volt Heródes Antipász országa és Fülöpnek a Jordántól
keletre elterülő országa között. Azt nem tudjuk, hogy a város vagy a
negyedes fejedelem alkalmazottja volt-e. Mint vámos a zsidók szemében
nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban
megszólítja: ,,Kövess engem!'', és csakhamar vendége lesz Máténak. Úgy
tűnik, e meghívástól Máté helyzete nem változott, sőt! A vallási vezetők
ujjal mutogatnak most már nem csupán rá, a vámosra, hanem Jézusra is,
aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a
kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal
mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia
követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen,
ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a
földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát
hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek
lett a részesévé!
Jézus nagyon tudatosan vállalta a közösséget a
vámosokkal és a bűnösökkel. Ezzel a tettével igazolja azt, amit mond:
azért jött, hogy a bűnösöket hívja a bűnbánatra és a bűnbocsánatra.
Ezért szól mindenkinek hívó szava, mert az emberek valamennyien bűnösök,
de a szó csak azoknak a szívéhez érkezik el, akik tudatában vannak
nyomorúságuknak, és engedik, hogy meghívják őket, azaz fölkelnek és
követik Jézust. Aki pedig őt követi, az maga is Isten irgalmasságának a
tanúja lesz. Annak az irgalmasságnak a tanúja, amely Jézus Krisztusban
testet öltött az emberek között. Máté esetében a meghívottból tanítvány,
tanú és apostol lesz, aki maga is Isten ajándéka a világnak.
Nagyon
könnyen elképzelhető, hogy Máté, aki az írás és a számolás művészetében
jártas volt, a mennybemenetel után összegyűjtötte és írásba foglalta
azt az anyagot, melyből később kibontakozott a teljes evangélium. Egy
apró adat az ő keze nyomát őrzi: Máté evangéliumában meglepően pontosak a
pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik
három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle
pénznemmel kell fizetni!
Ennél azonban sokkal fontosabb
számunka, hogy Máténak köszönhetjük az Úr Krisztus szavainak és
beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai
összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten
irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi
szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát:
,,Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát,
tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya
és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak
megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a
világ végezetéig'' (Mt 28,18--19). A Jeromos-féle martirológium
szeptember 21-én hozza Szent Máté ünnepét. Rómában a 11. századtól ezen a
napon emlékeztek meg róla.
--------------------------------------------------------------------------------
Máté
meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további
eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.
A
legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment, ahol
Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az Apostolok Cselekedetei
elbeszélése szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és
támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött
varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a
kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és
föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében
egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és
lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek
össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és
erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek
szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás
templomot építtetett.
Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya,
aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé.
Ezután Egippus király meghalt, és utóda, Hirtacus szemet vetett
Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy
legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és
szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy
senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy
Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá
Efigéniát a vele való házasságra, ezért nagyon megdicsérte a prédikáció
után. Ő azonban így válaszolt a királynak: ,,Úgy látom, egészen
félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök
Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el
annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' E szavaktól Hirtacus
szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a
hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál,
hátulról leszúrta.
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt
meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára
kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.
--------------------------------------------------------------------------------
Urunk,
Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad
apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ő közbenjárására és
példája szerint mi is nyomodba szegődjünk, és mindig hűségesen
ragaszkodjunk Hozzád!
Példája:
Bűnös ember is lehet Isten szentje,
Istennél nincs előitélet!
Szent Özséb és Priksz vértanúk.
Szent
Özséb Föníciáben élt és először titkos keresztény volt. A pogányok
abban az időben nagy üldözést támasztottak a keresztények ellen. Aki
tudott, megfogadta az Üdvözítő szavát és menekült. Szent Özséb isteni
buzgósággal telve azt választotta, hogy az emberek előtt megvallja
Krisztust. Felkereste a város parancsnokát és bátran megvallotta
keresztény hitét és leleplezte a parancsnok szellemi vakságát. A
parancsnok utasítására Özséb meztelen testét a fára függesztették,
kínozták, amíg csontjai ki nem látszottak. Aztán sebeibe ecetet és sót
öntöttek. A szent vértanú mindent úgy viselt el, mintha nem is testével
történt volna mindez. Mivel utána sem volt hajlandó a pogány isteneknek
áldozni, lefejezték. Így nyerte el a dicsőség koronáját.
Szent
Priksz Frigiában volt Krisztus hitének követője. Sok pogányt vezetett el
Krisztushoz igehirdetésével. A pogányok ezért fára függesztették,
testét marcangolták és úgy nézett ki, mint a felszántott föld. Egyes ott
állók annyira megdühödtek a vértanúra, hogy levágták fejét.