2013. december 31., kedd

Játékfilm Márton Áronról közösségi összefogásban

Játékfilm készül Márton Áronról a Mustármag megújulás-szolgálat terve szerint. A 2012 őszén megalkotott, és azóta Erdély különböző településein már tizenkilenc alkalommal bemutatott, Népemért vállalom zenemű nagy sikere ébresztette rá Papp László lelkipásztort és a közösséget arra, hogy Isten szolgájának életpéldája, egyénisége ma is vonzó. Ez a felismerés indította őket arra, hogy egy játékfilmet valósítsanak meg. A Vasárnap című lapt szerkesztőja, Bereczki Silvia beszélgetett a tervről Papp Lászlóval, a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium lelki vezetőjével.

Hogyan született meg a filmforgatás ötlete?
Amikor a zeneművön át tapasztaltuk, hogy Márton Áron alakja ma is megszólítja az embereket, ezt gondoltuk: lépjünk tovább, próbáljunk egy játékfilmet készíteni.  Persze ez meghaladja a képességeinket, az anyagi lehetőségeinket, a szaktudásunkat, mindent-mindent, de mégis azt éreztük, meg kell próbálnunk. Mindig, amikor döntést hozunk, először imádkozunk. És Isten valamilyen formában választ ad.
Játékfilmet mondtál.
Igen, játékfilm lesz, nem életrajz, nem dokumentumfilm. A dokumentumfilm azokat célozza meg, akiket nagyon érdekel a téma, akiknek van türelmük, odafigyelésük. Ez a film pedig azokat is szem előtt tartja, akik soha nem is hallottak Márton püspökről. Úgy is tervezzük, hogy minden mozzanat és minden szereplő a filmen belül „felépül”. A másik szempont pedig, hogy izgalmas legyen, hogy még a tini is, aki türelmetlenül továbbkattintgat, ő is nézze végig a filmet, függetlenül attól, hogy egy pap a főszereplője.
A filmen végigmegy egy küzdelem. Az eseményeket és a szereplőket is összesűrítjük, nincsen benne például csak egy államtitkár, egy püspöki titkár, hogy könnyen lehessen követni a filmet. Az eseményeket is sűrítjük, ami három-négy helyen történt, azt tömörítjük egy helyre, oda, ahol a legerősebb a történelmi mag. De minden kis jelenet történelmi valóságra épül, vagy valaki visszaemlékezésére, vagy leírt forrásra támaszkodunk. Az első részben felépítjük az embert, s utána a püspököt. Visszamegyünk picit a gyerekkorába, hogy megadjuk a családi hátteret, amiből kiderül, hogy a családban szeretet és odafigyelés, de szigor is volt. Van például egy olyan jelenet, hogy a gimnáziumból megszökött és hazament, de az apja visszaküldte. Utána van harctéri jelenet tiszt korából, majd a kétéves keresési időszak Csíkszentdomokoson, ott  próbáljuk a népet bemutatni, a lelkületet, ízelítőt adni abból, hogy mi táplálta őt, miből élt. Bemutatjuk a falut is.
Sajtóanyagotokban az áll, hogy több mint húsz helyszínen szándékoztak forgatni, és mintegy 140 helység lakóit bevonni.
A cél, hogy bemutassuk Márton Áront, de egyben azt is szeretnénk, hogy  a film az erdélyi nép vallomása is legyen önmagáról. Erdély egyik legkritikusabb, legtragikusabb korszakáról van szó, de akkor voltak talán a legszebb erkölcsi győzelmek is. Törekszünk arra, hogy a képek közé bekerüljenek a természeti szépségek, a helyi kultúra és a lelkiség is. Benne lesz például az Egyeskő, a Pásztorbükk is, népdalokat, gyerekjátékot is beépítünk, megjelenik a népviselet.  Úgy választottuk ki a helyeket, hogy az egész egyházmegye le legyen fedve: Kolozsvár, Csík, Háromszék – még a Zsíl-völgyébe is elmegyünk filmezni. Legalább húsz templomot szeretnénk megmutatni, először is a legnagyobbakat, legértékesebbeket, az építészeti ékszereket: a kolozsvári Szent Mihály-templomot, a gyulafehérvári székesegyházat, az Árpád-kori menaságit is, de a legkisebb pottyondi csengettyű is benne lesz egy bérmálási jelenetben. Amikor Márton Áron halálát mutatjuk be, ezek a harangok mind megszólalnak: kezdi a székesegyház nagyharangja, következnek sorrendben a többiek: a kolozsvári, a domokosi, majd legvégül a pottyondi kicsi csengettyű, aminek szintén szerepe van a népi kultúrában. Minden képet pontosan megalkotunk.
Hogyan láttatok hozzá a munkához?
Összeszedtük az irodalmat, majd megírtuk a forrásanyagot, mikor, hol, mit tett Márton püspök, egyfajta biográfiát készítettünk. Megpróbáltuk összegyűjteni a nagyon jellegzetes mozzanatokat. (Miközben ezeket meséli, kézírással betöltött füzeteket lapozgat Papp László.)
Ti írjátok a forgatókönyvet is?
Igen, ez már el is készült. A filmforgató nagy programba most visszük át, 90 oldal már megvan. Az egész munkát a közösségben beszéljük meg, együtt  dolgozunk rajta, együtt írjuk, rendezzük, imádkozunk  – adja magát.
Ki lesz a rendező?
Még nem kötöttük meg a szerződést, de Dér András lesz Magyarországról. Itthon, erdélyi magyar rendező még nem forgatott nagyjátékfilmet, így Magyarországon kerestünk. Az elvünk az, hogy mindent, amit lehet, helyi erőből oldjunk meg, és csak amikor itthon kimerítettük a forrásokat, akkor folyamodunk Magyarországhoz. A rendező közvetlen munkatársait maga hozza, azokra a területekre, amelyekért neki kell vállalnia a felelősséget.
Hogyan választjátok ki a színészeket?
Ők kizárólag erdélyiek lesznek, hivatásos színészek, és meghívásos pályázat alapján választjuk ki őket. A színészeknél a szakmaiság számít: van egy feladat, és aki azt legjobban elvégzi, azt választjuk. Ez még nagy munka.
Ha jól értettem, a tömegjelentekhez a helyszíneken élőket szólítjátok meg. Hogyan teszitek ezt?
Igen, minél több embert akarunk mozgósítani, hogy erdélyi tanúságtétel legyen a film. Semmit sem akarunk digitális trükkel megoldani, ha a filmen 300 személy látszik, akkor azt akarjuk, hogy valóban legyen ott annyi. Most azon dolgozunk, hogy közhírré tegyük, aztán felépítjük az imaszolgálatot, kérjük, hogy minden fajta imacsoport, kezdve a karizmatikus mozgalomtól a klasszikus rózsafüzércsoportokig, vállaljon imát. Állandó, szervezett imaszolgálat lesz, amely védelmet is biztosít a gonosz ellen.
Márton Áron misszió akar ez lenni, aminek a film a segédeszköze. A zeneműnél is így volt: mielőtt kivittük volna a közönség elé, a szereplők magukévá tették az üzenetet, és amíg valaki elől szólót énekelt vagy beszélt, addig a többi a háttérben imádkozott.  A népet tehát először az imán keresztül vonjuk be, utána pedig felépítjük a tömeg alapsejtjét, a keresztaljakat. Egy keresztalj három csoportból, három szakaszból áll, egy szakasz pedig három tízesből, és minden tízesnek lesz egy vezetője. Így könnyebb mozgatni a tömeget, nagy fegyelem és türelem kell hozzá. Minden egyes személlyel szerződést kötünk, amelyben benne lesz az is, hogy részt vesz az előkészületekben. Dolgozunk egy kiadványon is, amelyben benne lesznek a tudnivalók: Márton Áron élete, tanítása, az információk a filmről. Ezt minden szereplő megkapja egy CD-vel együtt, ami segít ráhangolódni érzelmileg, mert így tudja, mibe áll bele. Amikor felkészült ilyen szinten a tömeg, akkor jön a szakember, aki elmondja a gyakorlati tudnivalókat. Ha megvan az előkészület, akkor ez már egy gyümölcs. Amikor majd elkészül a film, akkor mindenütt, ahol részt vettek az emberek, lesz nagyvásznas vetítés, amire meghívjuk a szereplőket. Ők aztán mozgósítanak másokat, és tovább beszélnek róla. Csak akkor tesszük be tévébe a filmet, amikor az már él. Az emberek szívéhez akarunk szólni. Nem kereskedelmi film, és nem is úgy készül. Ott van a szakma benne, de a szolgálatunkban sokszor áttörjük a sablonokat, a műfajokat. Nem engedjük, hogy korlátozzanak a módszerek, szakmai zsákutcák. Azt választjuk, amit az üzenetnek a természete kér, és ami a közösségbe bele tud épülni. Sokan mondták, hogy nem kellene annyit fáradni. De a mi célunk pontosan az, hogy fáradozzunk, hogy minél több embert megmozgassunk. Ez már önmagában gyümölcs.
Mikorra tervezitek, hogy elkészül a film?
Ha a jó Isten megsegít, ez körülbelül két év alatt meglesz. A terv szerint a télen megszervezzük a keresztaljakat, lezajlik a lelki-szellemi előkészület, a próbák, és a nyáron lehetne kezdeni filmezni. De ez pénz függvénye is, hiszen sok százezer euróba kerül.
Miből fedezitek a költségeket?
Itt is arra törekszünk, hogy a nép magából kihozza, amit képes. Ha jelent neki valamit ez az üzenet és annak továbbadása,  akkor áldozatot is hoz. Amikor minden helyi forrás kimerült, akkor megyünk kifelé. 
Nagyszabású terv ez, és rengeteg kihívást tartogat.
Igen, helyenként kétkedéssel találkozunk, amikor hallják, hogy egy katolikus püspökről készül a film. De nem kell félnünk, és  mindent vállalunk,  azt is, ha szégyen ér, mert tudjuk, hogy minden a javunkra válik. Márton Áron is vállalta a rengeteg megaláztatást, börtönt. Isten ott használhatta, ahol akarta.
Aki szeretne közreműködni vagy bármilyen segítséget nyújtani, jelentkezhet a mustarmag2000@yahoo.comEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
romkat.ro/Magyar Kurír

2013. december 23., hétfő

Haldokló rákos beteg gyógyult a betegek kenete és boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárására

Jövő év márciusában szakértői bizottság vizsgálja majd azt a csodás gyógyulást, mely a franciaországi Créteil egyházmegyében következett be 2012-ben, miután a betegek szentsége feladására érkező pap boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte betegéért. Kedvező eredmény esetén a csoda megnyithatja az utat a 2010-ben boldoggá avatott lengyel pap szentté avatása előtt. A történtekről a La Croix tudósít. 
Jean atyát 2012. szeptember 14-én délután hívták el sürgősséggel a créteil-i Albert Chenevier kórházba, hogy adja fel a betegek kenetét egy haldoklónak. Mire a pap odaért, a beteg már eszméletlen volt. Az atya kiszolgáltatta neki a szentséget, és boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte a haldokló férfiért.

A beteg férfi felesége nem ismerte a lengyel ellenállás nagy alakját, akit a kommunisták meggyilkoltak, és akit 2010-ben boldoggá avattak. Jean atya azonban, aki járt Lengyelországban, és elzarándokolt Jerzy Popiełuszko plébániájára, azóta is minden nap imádkozik hozzá, és egy képet is hord róla a tárcájában, amióta felfedezte, hogy egy napon születtek: 1947. szeptember 14-én.

Mivel épp szeptember 14-e volt aznap is, Jean atya kitett a beteg éjjeli asztalára egy gyertyát, II. János Pál keresztjét és a lengyel mártír fényképét, és arra kérte a feleséget, illetve a kórházi lelkészség apácáját, hogy imádkozzanak vele a betegért és Popiełuszko atya szentté avatásáért. „Figyelj rám, Jerzy, ma van a születésnapod, és az enyém is, úgyhogy ha tudsz tenni valamit, ez a nap jó alkalom” – mondta Jean atya, majd távozott.

A haldokló férfi tizenegy éve szenvedett atipikus akut mielogén leukémiában. Ez egy nagyon ritka betegség, eddig mindössze négy ilyen esetet diagnosztizáltak a világon. Marc állapota egyre romlott, 2011-ben csontvelő átültetést végeztek rajta, de mivel a rákos sejtek az egész szervezetét elborították, 2012 augusztusában az orvosok lemondtak róla. A férfihoz szeptember elejétől pszichológus járt, hogy segítsen neki felkészülni a halálra. Felesége papot hívott, és elkezdte intézni a temetést.
Amint azonban a pap elment, Marc kinyitotta a szemét, és azt kérdezte, mi történt. Az éjjel háromszor is megpróbált felkelni, és néhány nappal később a kórház orvosai döbbenten tapasztalták, hogy meggyógyult: a rák teljesen eltűnt a szervezetéből. „Tökéletesen felgyógyult” – erősítette meg doktor Rabah Redjoul, a kórház hematológusa, bár az orvos a visszaesés lehetőségét nem zárta ki.

„Igazolom, hogy megvizsgáltuk Marcot, és hogy a 2012. szeptember 20-ától bekövetkezett, gyors gyógyulása orvosilag nem magyarázható” – áll a 2013. december 7-én kelt tanúsítványban, melyet Marc kezelőorvosa, doktor Jean-Michel Dormont hitelesített.

Csoda történt-e? A házaspár és a pap, akik az eset kapcsán barátokká váltak, több hónapon keresztül titkolták az esetet. „Várnunk kellett – mondta el Jean atya. – A csodához a gyógyulás azonnali és maradéktalan kell legyen, ami így is volt, de tartósnak is kell lennie, és ezt még ki kellett várnunk.”

De a gyógyulás az idő próbáját is kiállta. „Csak akkor fogtam fel igazán, amikor a vérvizsgálatok is kimutatták a teljes gyógyulást – emlékszik vissza Marc. – Meggyőződésem, hogy az Úr gyógyított meg. És azóta is azon töprengek: miért én?”

Michel Santier, Créteil püspöke, akit értesítettek az esetről, támogatásáról biztosította a házaspárt. Egy évvel korábbi, lengyelországi útja során ő maga is boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte egyházmegyéjére. Popiełuszko atya szentté avatási ügyének posztulátora, Tomasz Kaczmarek, akit nagyon érdekelt a franciaországi eset, november végén találkozott Jean atyával, a tanúkkal és a püspökkel.
Santier püspök bizottságot állított fel, mely két független orvost bízott meg a gyógyulás körülményeinek kivizsgálásával. A bizottság, az eredmények kézhezvétele után, 2014 márciusában ül majd össze. Ha a csoda bizonyságot nyer, a dossziét elküldik a varsói egyházmegyének, amely továbbítani fogja az anyagot Rómába.
Magyar Kurír

2013. december 22., vasárnap

Szent Charbel Makhlouf - a romolhatatlan szent

Szent Charbel Makhlouf

   
      Ma van az ünnepe.
      Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatos meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit, mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje, akárcsak Szent Paszkál ferences misztikus, és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek.
      Korunkban egy szerzetesnővér súlyosan megbetegedett, és a Szent segítségét kérte: megjelent neki álmában, és azt mondta neki, hogy aki minden hónap 22-én szentmisére megy és imádkozik, annak minden kérését az Úr elé viszi és közbenjár érte.

      Azóta persze az internet is segített a Szent jobb megismerésében. Meglepétesemre, még Bukarestben is jelen vannak:

      Bejrúttól 140 km-re (Észak-Libanon) van egy kis falu, BKAAKAFRA (Biqa-Kafra), 1600 m magasan, cédrus erdőkkel övezve. Itt született 1828 május 8-án Youssef Antoun MAKHLOUF (József Antal) a család ötödik gyermekeként, apja Antoun Zaarour MAKHLOUF és anyja Brigitta CHIDIAC. Két fiútestvére volt: John és Beshara, és két nővére: Kawn és Wardeh. Nyolc napos korában keresztelték meg, találtam egy képet is a kis templom keresztelő kútjáról:


      Édesanyja - mint többi maronita – szigorúan megkövetelte a családban az imát, a napi rózsafüzért, és a szentmisén való részvételt. Youssef két testvére is szerzetes lett, a falutól egy 5 km-re levő kolostorban.
      Alig 3 éves, amikor az apja meghal. Édesanyja újra férjhez megy a falu papjához, és felveszi az ELAHAD nevet. A kis Youssef arab és szír elemi iskolába járt, alig 14 éves, amikor a falubeliek „szentnek” kezdik nevezni alázatossága és imádságos lelkülete miatt. Igyekezett visszavonulni egy barlangba, ahol térdelve imádkozott egy kis Szűzanya kép előtt, ma ez a barlang is zarándokhellyé vált:


      Gyakran felkeresi Tanois nevezetű szerzetes nagybátyját lelki beszélgetésre, és hogy együtt imádkozzanak. Egy alkalommal az eltévedt kecskéjét keresve, egy cédrus törzsében kialakított kis oratórium előtt imádkozik, amikor egy sürgető hangot hall: „Hagyj el mindent, és kövess engem!”. Hallgat az isteni szóra, 1851-ben titokban elhagyja a családját, senkinek nem szól, és belép a Mayfouki Boldogasszony kolostorba, egy év noviciátus után átkerült az Annaya-i Szent Maron kolostorba, és a Libanoni Maronita Rend szerzetese lesz, és felveszi a korai antiochiai egyház mártírjának a nevét (121-ben halt mártírhalált), a Charbel nevet. 


      Édesanyja kétségbeesetten keresi és keresteti, míg végül rátalál a legkisebb fiára. Az elöljárók és Tanois nagybátyja jelenlétében kérleli: térjen haza. De a fia határozottan kitart a döntése mellett, hogy erre az útra maga Isten hívta meg. Akkor az édesanyja fájdalommal eltelve így szól: „Ha te nem lennél jó szerzetes, azt mondanám neked: gyere haza! De most már tudom, hogy az Úr az ő szolgálatára akar téged! És az elválás miatti fájdalmamban most arra kérem az Úrat: áldjon meg és tegyen szentté téged!”

      Charbel engedelmes és alázatos szerzetes, sokat dolgozik és tanul, 1853-ban leteszi a hármas fogadalmat, majd elöljárói elküldik a Kfifan-i Szent Ciprián kolostorba, a szemináriumba. Vezetője Szent Nimatullah Hardini atya, egy nagytudású pap, ki a sémita nyelv és a keleti egyházatyák műveinek jó ismerője, különösen Szent Efrém a kedvence. Szent Charbel lelkében hatalmas láng gyúl a Szentírás, az Oltáriszentség, még inkább elmélyül nagy szeretete a Szűzanya iránt. Hat év tanulás után, 1859. július 23.-án pappá szentelik. Szavai szerint papnak lenni csakis egyet jelent: a Golgota útját, és Isten jelenlétének a tanúja lenni a világban. Egész éjszakákat tölt ibenső imába merülve, napközben pedig éli a szerzetesek életét, jó gyóntató pap lett belőle, sokan felkeresik, és szentgyónás után hatalmas örömmel térnek haza.

      Tizenhat év után engedélyt kért az elöljárótól, hogy visszavonulhasson a Szent Péter és Szent Pál kolostorba, amely az anyakolostorhoz tartozott. Egy csodálatos isteni jel után az engedélyt megkapja, és 1875 február 15-én megkezdi a remete életet: magány, csend, ima, az Oltáriszentség imádása, mezei munka. 

      Már életében szentként tisztelik és egyszerű imájára csodák történtek.  23 év után súlyosan megbetegszik, 1898 december 16-án az átváltoztatás után nem tudja folytatni a szentmisét, Makariosz atya látva fájdalmát, segít neki befejezni a szentmisét. Beviszik a cellájába, elkezdődik a nyolc napos agoniája. Ajkán nem szűnik meg a kedvenc fohásza: „Igazság atyja, íme a Te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem...Fogadd el kezemből az Áldozatot, és felejtsd el minden bűnőm, amelyet a Te színed előtt követtem el...”, ugyanakkor gyakran emlegette Jézus és Mária nevét, valamint Szent Pétert és Szent Pált, a kolostor patrónusait. 1898 december 24-én, Karácsony vigíliáján szenderül örök életre, a kolostor temploma mellett temetik el. Itt volt az első sírja:



      De ezzel nincs vége: a szomszédok figyelmét először néhány furcsa fény vonja magára „Az otthonunkból láthattuk, úgy 10 percnyi távolságra, délen, amint fény világítja meg a sírt, a szokásostól eltérő fény, amely hol megjelent, hol eltűnt.” Az emberek figyelmeztették a monostor a szerzeteseit, de ők nem hitték el. De mivel az emberek kitartottak, együtt mentek arra a helyre, ahol származott a fényjelenség. Charbel Maklouf atya sírja volt az. Az előírt szokás szerint, az elhunyt be volt tekerve a saját szerzetesi ruhájába, egy egyszerű deszkára volt helyezve, koporsó nélkül, mint egy lépcsőfokon, 25 centire a talaj alatt a földben. Mivel ez a sír nyilvánvalóan a talajszint alatt található, ahogy esni kezdett az eső, elöntötte a víz.

      A sírt megnyitották, ellenőrizték, és konstatálták, hogy a test a helyén van, majd újra nagy gonddal lezárták a sírt. Eltelt egy év. 1899 április 15-én a sírt megnyitották az apát, a szerzetesek és több más tanú jelenlétében. Az esővíz ellepte a sírt (akárcsak a többi sírt), mocsárrá változtatta. A jelenlévők elképedve látták, hogy Szent Charbel holtteste a mocsár felszínén lebegett. A holtteste kiemelték, és miután megszabadították a penészgombáktól, a holttestet sértetlennek találták. A bőre friss volt, ízületei rugalmasak, végtagok teljesen behajlíthatok, a haja és a szakálla nem hullt el. Az egyik tanú, Younes József atya így írja le: „Karjai keresztben a mellkason, kezében egy kereszt. A test lágy, friss és ruganyos, az arcán és a kezén fehér penész volt, a gyapothoz hasonló.” A bordájából vörös vér folyt, vízzel elegyedve. Lecserélték a fehérneműjét és a ruháját, és ezúttal a holttestet egy koporsóba zárták, amelynek felső része üvegből volt, hogy a látogatók megtekinthessék. A koporsót a kolostor templomának egyik oratóriumában tartották. Hatalmas zarándoklat kezdődött Charbel atya sírjához, sok csodás imameghallgatás és gyógyulás történt. A szerzetesek többször tanulmányozták a testet, de a koporsó mindig tele lett vörös folyadékkal, amely a pórusokból áradt ki. Ez a folyadék átitatta a fehérneműt és ruházatot, olyannyira, hogy hetente kétszer le kellett cserélni.

      Ezt a folyadékot hivatalosan kivizsgálták, laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, de az eredményeket még nem hoztak nyilvánosságra. Két évvel később, 1900-ban, annak érdekében, hogy véget vessenek e szivárgásnak, úgy döntöttek, holttest kiteszik a szabadba, a teraszra. De hiába, a test folyamatosan „izzadt”. Dr. Elias El-Onaissi, 1921-ben írt nyilatkozatában megjegyzi: „Láttam  Charbel  atya holttestét az Annaya kolostorban... Alaposan megvizsgáltam a holttestet, és észrevettem a verejtéket a bőr pórusai verejtékhez hasonló anyagot izzadnak... Megismételtem ugyanezt a vizsgálatot többször, különböző időpontokban. A jelenség mindig ugyanaz volt.” Többször is, mivel a tetemen nem fogott az enyészet, és folyamatosan „verejtékezett” több mint 50 éven át... 1927-ben, a holttest egy fából készült, cinkkel borított koporsóba került, a talajtól elszigetelve, és alaposan bezárva a kripta falába, (a koporsóba bezártak egy fémhengert is, amely a holttest állapotáról szóló jelentést tartalmazta abban az időpontban. A jelentést franciául írta meg a bejrúti Orvostudományi Kar Armand Jouffroy professzora, és a Malkonien Balthazar orvos).

      1950-ben, hogy 23 évvel később, a kripta fala elkezdett rózsaszín és viszkózus folyadékot „izzadni” ... A sírt megnyitották: a folyadék a koporsóból származott. A kánoni vizsgáló bizottság kinevezett három orvost, és szakvéleményük szerint „a vérizzadás, amely megállapítást nyert, hogy 1899-től 1927-ig megszakítás nélkül csepegett, ugyanúgy, mint a korábbi exhumálások során és elterjedt az egész testen, átitatták a papi ruhákat is. A stóla egy része elrothadt, valamint a koporsó fából készült alsó fele, a koporsó cinkje a lábak mellett elhasadt...” Ahogy a folyadék egyre csepegett a már elhasadt koporsóban, telítette a kripta falát is. Ennek a hihetetlen jelenségnek a tanúi is igazolták, hogy Szent Charbel holtteste megőrizte hajlékonyságát. Szintén 1950-ben valaki lefényképezte a Szent sírját, és amikor előhívták a fotót, egy arca rajzolódott ki rajta, néhány már nagyon öreg szerzetes Charbel atyára ismert benne, mert életében nem készült róla se festmény, se rajz. Azóta ez a fótó képviseli a jellegzetes a lesütött szemű, alázatos Szent Charbel arcot, gyönyörű:



      Később egy másik koporsóba tették, és cementből és kőből épült sírba helyezték. Mivel a zarándokok egyre többen kezdtek jönni, hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan koporsóba tegyék, amelyben látható. 1952-ben, mintegy 54 évvel a szent szerzetes halála után, sokan meg tudták állapítani, hogy a test ép és hogy még mindig csöpög a titokzatos folyadék. Dr. Georges Choukrallah, aki több mint 37-szer vizsgálta meg a holttestet 27 év alatt, és azt írja: „Miután több alkalommal felülvizsgáltam ezt az ép holttestet, mindig is lenyűgözött megőrzött állapota, és különösen az a csepegő piros folyadék, csepegő. Ez egy teljesen egyedülálló jelenség, hogy gyakorlatilag egy orvos sem látott ilyet még sohasem...”

      VI. Pál Pápa 1965 december 5-én boldoggá, majd 1977 október 9-én szentté avatta.

2013. december 10., kedd

Megásatták vele a saját sírját

Ma hatvannyolc éve, 1946. december 10-én végezték ki Sopronkőhidán Kiss Szaléz ferences vértanút, akiről egy hagyatékban eddig ismeretlen fényképre bukkant Fay Zoltán, a ferences levéltár vezetője. A színezett kép a harmincas évek végén készült az Egyesült Államokban, ahol a szerzetes több évig a kivándorolt magyarok lelkipásztora volt.


A háború után a totális hatalom megszerzésére törekvő kommunista vezetők konkurenst láttak a nép által szeretett ferences barátokban. Kiiktatásuk leghatásosabb eszköze a koncepciós perek gyártása volt. Így történt Gyöngyösön is, ahol Kiss Szaléz 1945-ben megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe. A kommunista ifjúsági szervezet népszerűség tekintetében nem vetekedhetett Szaléz atya mozgalmával, ezért koholt vádak alapján 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal gyanúsították, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában, és fegyveres összeesküvést szervezett. A bírósági jegyzőkönyv szerint Szaléz atya előre megígérte, hogy feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott társai. A per jogi vizsgálata azonban bebizonyította, hogy a vallomás jelentős része nem Szaléz atyától származik. A papot a börtönben több mint kétszáz napon át kínozták és a felismerhetetlenségig verték, de a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette: a jegyzőkönyvet a kínzások hatására írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák megfelelő tolmács nélkül vezették.

A szovjet hadbíróság 1946. december 10-i ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán, de előtte még megásattak vele a saját sírját. Negyvenkét éves volt. Szaléz atya vértanúságának 65. évfordulója alkalmából, 2011-ben emléktáblát avattak a sopronkőhidai börtön homlokzatán.

Halála óta rendtársai a gyónási titok vértanújaként tisztelik. A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedésvállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozat.

Kihirdették a kármelita Marcell atya hősies erényeinek elismerését

December 9-én, hétfőn Ferenc pápa személyes kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja prefektusát, amely keretén belül több határozat közzétételére jogosította fel a kongregációt. Ezek között szerepel az Isten Szolgájáról, a Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Marcell atyáról, világi nevén Marton Boldizsárról szóló határozat is, amely szerint elismerik hősies erényeit.
Marton Boldizsár, a későbbi Marcell atya életrajzából: A Zala megyei Kiskomáromban született (ma Zalakomár), 1887. szeptember 9-én. Gimnáziumi tanulmányait a keszthelyi premontreieknél kezdte, majd a nagyszombati főgimnáziumban folytatta, ahol Jézussal és a Szent Szűzzel bensőséges kapcsolatba kerülve ismerte fel életében először Isten szeretetét.

Miközben egyetemi tanulmányait végezte a budapesti egyetem bölcsészkarán, kora divatos ideológiáinak zsákmányává válva elveszítette hitét, s tizenhat évig nem járult szentségekhez. Megszerezve a magyar-latin-görög szakos tanári diplomát Petrozsényben, majd Zalaegerszegen lett gimnáziumi tanár. Kiváló pedagógus volt, akiért rajongtak diákjai, s aki folyton fejlesztette tudását az olvasás és a különböző európai országokban tett utazásai révén.

Az első világháború alatt önként jelentkezett, hogy egy kétgyermekes, de tőle fiatalabb tanárkollegáját helyettesítve a frontra induljon. Albániába küldték, ahol hadnagyként szolgálva mindenkit, még ellenséget is tisztelve azon igyekezett, hogy minél több katona térhessen vissza vele együtt épségben családjához.

A háborúból visszatérve egy hosszú megtérési folyamatban volt része, aminek következtében megbánta bűneit és szerzetesi hivatását fölismerve, 38 évesen a kármelita rendbe kérte felvételét. A képzési idő elteltével, 1930-ban szentelték pappá. Tizenhárom évig volt Győrben a novíciusok magisztere volt. Saját példaadásával és igazi atyai szeretettel nevelte őket, sok karmelita növendék hivatásához járult hatékonyan hozzá. A 40-es évek második felében országszerte híres prédikátorrá és gyóntatóvá vált. Számos egyházi és világi elöljáró tartozott lelki gyermekei közé, mint például a győri vértanú-püspök, Boldog Apor Vilmos vagy Mindszenty József hercegprímás-bíboros, aki később boldoggáavatási eljárásának megkezdését személyes közbelépésével is sürgette.

1950-től, a szerzetesrendek feloszlatását követően az isteni Gondviselésre való teljes ráhagyatkozással, Isten szeretetének tanújaként élt. Élő hite, megingathatatlan reménye és a Szűzanya iránti határtalan bizalma révén sokakon tudott segíteni azok közül, akik a kommunista diktatúra alatt hitükért üldözést szenvedtek.

1966-ban bekövetkezett halála után a győri Kármelita templom kriptájában temették el. 2007. augusztus 18. óta sírja a budapesti Kármelita templomban látogatható.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2013. november 20., szerda

Majláth Gusztáv Károly: „a diákok püspöke”, egy szellemi harcos küzdelmei


Ma, amikor napirenden van a Székely Autonómia kérdése. Ma, amikor példamutató magatartást kell eszközölnünk, tanúsítanunk – elvárhatóan minden Magyarnak – és tartást adni harcos testvérnépeinknek, teljes támogatásunk jeléül. Ma ennek fejében állítanék emléket egy feledés homályába taszított jótett léleknek, egy példás plébánosnak, majd a román inkvizició által üldöztetést szenvedett megyéspüspöknek, Majláth Gusztáv Károlynak. Régi nemesi családja mindig nagy fiakat adott a hazának. Felmenői között találhatjuk Majláth Istvánt, aki szerencsésen megmenekült a mohácsi vészből. Szapolyaival az elnyomás miatti elégetlenkedőkből önkéntes sereget toboroztak, annak fővezére lett és sikeres támadást intézett az elnyomó Lodovico Gritti(Medgyes vára) ellen. Majláth Józsefet, aki Zemplén vármegye tiszteletbeli főjegyzője. Elnöke volt a bodrogközi tiszaszabályozási társulatnak és tagja a budapesti tiszai központi bizottságnak, a tiszai társulatok közös nyugdíjintézetének, a felső-tiszai vármegyék szövetségének.. Apja Majláth György főtárnokmester, udvari kancellár, országbíró. Catói jelleme, szigorú rendtartása, tántoríthatatlan igazságszeretete, vezérlő tudása fentartotta nevét a magyar biróság történetében. 1811-ben Tolna vármegye főispánja és királyi személynöki hivatalánál fogva az akkori országgyűlésen az alsó tábla elnöke lett. Beszédei a megyei s országgyűlési Naplókban és irományokban vannak. 
Fia Strassburgban, Budapesten és Bécsben jogot és teológiát hallgat. Esztergomban szentelték pappá, Komáromban plébánosként új iskolát építtett és megalapítja a katolikus legényegyletet.Tagja a Regnum Marianumnak(A Mária, mint védőszent iránti vallásos tisztelet mindig jelentős volt Magyarországon. Elképzelhető, hogy bizonyos ókeresztényi hagyományokból is táplálkozva. Ez a hagyomány lehet a forrása Mária Magyarországon használt különleges elnevezésének, a Boldogasszony-nak. Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk egyházi ének volt. Az Üdvözlégy, Mária imádság magyar változatában az Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja szöveg szerepel az eredeti Szent Mária, Isten anyja helyett) is. 1897-ben erdélyi megyéspüspök lett Gyulafehérvárott. Nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett. Majláth püspök a reménytelennek tűnő küzdelem ellenére sem keseredett el. Erdély román megszállása előtt is különös hangsúlyt fektetett az oktatásügyre, az impériumváltás után pedig még inkább előtérbe helyezte a magyar iskolák védelmét, ha kellett, mint látható, magánvagyonát áldozta a célért. Maga is szívesen időzött a fiatalok körében, így érdemelte ki „a diákok püspöke” nevet. Sokat tett a szegénység ellen. 
A románok katonái megkezdték a védelem nélkül maradt Erdély elfoglalását. Az erdélyi románság 1918. december 1-jére népgyűlést szervezett Gyulafehérvárra, ahol kimondták Erdély „örök időkre” való egyesítését Romániával. Másnap megalakult az erdélyi román kormány, a Consiliul Dirigent, amely ezt rövid időn belül törvénybe is iktatta. 1919-ben Majláth püspök mozgási szabadságát korlátozták, fegyveres házőrizet alá vették. 1920. Trianon, Erdélyt hivatalosan is a román haramiabirodalomhoz csatolták. A román kormány olyan követeléseket fogalmazott meg, (holott elméletileg teljes vallásszabadságot biztosítottak minden kissebbség számára) a külhonban rekedt magyarsággal szemben, mint például Székelyföld egy részét a bukaresti egyházmegyéhez akarták rendelni. (Ugye mai síkon szintén hasonló folyik Székelyföld ügyében csak most népességarány illetve a területi arányok manipulálása, ha úgy tetszik elrománosítása történne megbontva az többezeréves összetartozó egységet.) Mind az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatok, mind az 1919-ben aláírt párizsi kisebbségi szerződés, de még az 1923-as román alkotmány is a vallásszabadság biztosítását hangoztatta – ám az új határok létrejöttével ebből semmi sem valósult meg. Már 1919-ben, az első agrártörvény meghozatalakor elkezdte a Consiliul Dirigent az egyházi birtokok kisajátítását. A második agrártörvény már az egyházi intézmények birtokait is elvette, a harmadik pedig ezen intézkedések gyorsítását célozta. 1922-re a Romániához csatolt katolikus egyházmegyék birtokainak 98%-át sajátították ki.Ezért Majláth püspök – Glattfelder Gyula csanádi püspökkel és Raymund Netzhammer bukaresti érsekkel együtt tiltakozást fogalmaztak meg. A román hatóságokkal állandó harcban állt az Erdélyi Római Katolikus Státus (A Szent István által alapított ősi egyházmegye híveit és papságát egyfajta önkormányzat fogta össze, a Státus, mely a 16-17. században született, hogy Erdély katolikusainak védelmet nyújtson a reformáció viharaiban. A Státust, melynek feladata az egyház érdekeinek külső képviselete, illetve az egyházi vagyon fenntartása volt, 1895-ben vette tudomásul a Szentszék, működését pedig 1904-ben hagyta jóvá.) jogaiért és a magyar iskolákért. Majláth 1897. augusztus 10-én találkozott először a Státus legfőbb szerve, a státusgyűlés tagjaival, ahol a Magyarország teljes területére kiterjedő katolikus autonómiáról tárgyaltak. Majláth személyében kiváló támogatóra talált a katolikus autonómiamozgalom, hiszen hasonló eszméket vallott Prohászka Ottokárral, akivel esztergomi szemináriumi nevelőként kötött barátságot. Nagy szerepe volt abban is, hogy Prohászka püspöki kinevezésébe belegyezett a magyar kormány és a Szentszék is. Hosszú szenvedés után az egész életét végigkísérő üldöztetések és kényszervallatások megtették hatásukat. Legyengült szervezete e nehézségek miatt kialakult betegségek alatt, és a Vöröskereszt Szanatóriumában, 1940. március 18-án hunyt el, Budapesten. Tehát Majláth püspök tekinthető szellemi létsíkon az elcsatolt részek első Autonómia törekvések nyílt harcosának és zászlóvivőjének. Neve legyen áldott és legyen aki befejezi majd száz éve tartó küzdelmeit. Kitartó munkát kívánunk a mai zászlósoknak, a Székely Nemzeti Tanácsnak! 
„Szent vallásunk hónapok óta és állandó üldözésben részesül a románok által megszállott területeken a román hatóságok részéről – panaszolta Majláth 1919. október 11-én Apponyi Albertnak – beleszólnak vallási gyakorlatainkba, lelkiismeretünkkel, egyházunk rendelkezéseivel ellenkező istentiszteleteket rendelnek el, papjaimat minden ok nélkül börtönbe zárják… minden kihallgatás nélkül. Az elfogatást sosem követi bírói eljárás, hogy magukat tisztázhassák a vádak ellen. … A nagyra becsült konferencia (a trianoni békediktátum…szerk.) s az egész művelt világ előtt felemelem tiltakozó szavamat ez üldöztetések ellen, s kinyújtom kérő kezem, hogy segítsenek rajtunk. Kezem nem reszket, mert sem börtöntől, sem vérpadtól nem félek, s paptársaim is örömmel lépnek a vértanúk nyomába, de legyen igazság!” 
Emlékezzetek! Ma emlékezni kell a hősökre!
Szavai a mai bátortalan nemzedékekhez a múlt fogságából is méltón szól:
„Kezem nem reszket, mert sem börtöntől, sem vérpadtól nem félek… legyen igazság!”
Várhegyi Kálmán

2013. október 19., szombat

Sándor István szombati boldoggá avatása előtt az MNO filmes összeállításában B. Varga Judit történész-muzeológuson keresztül megszólal a cellatárs, egy közeli barát és a hadbírósági tárgyalási jegyzőkönyv is.


Sándor Istvánra megérdemelten irányul minden figyelem szombaton, hisz a boldogok sorába emelik Budapesten. A történész persze tudja, a példaképpé váláshoz nem az kell, hogy az adott személy mindenben a legkiválóbb legyen; Sándor István kifejezetten rossz tanuló volt.
– Az ő élete arról tanúskodik, miként lehet a hétköznapokat tartalmasan és igényesen megélni – mondja az MNO-nak B. Varga Judit történész-muzeológus. A vértanú rendje, a szalézi társaság munkatársa Sándor István egykori közeli ismerőseitől azt is tudja, nem volt a mártír életében úgyszólván semmi különös, „csak tette a dolgát, egy volt közülünk; egy szolnoki fiú egy dolgos, hívő munkáscsaládból”.

Kinyitotta az újságot, aztán ment előre

Sándor István talán csak testnevelésből és emberi törődésből tűnt ki osztálytársai közül. Szüleit végtelenül tisztelte, és mindig figyelmeztette testvéreit, imádkozzanak értük, hisz gondolják végig, mennyi áldozat járt együtt az ő felnevelésükkel.
Mint korábban is megírtuk, a máig megjelenő Szalézi Értesítő című újságból ismerkedett meg Szolnokon a renddel, ferences tanárai így irányították az újpesti Klarisszeumba a nyitott srácot – ott volt akkor a szalézi tartományfőnökség és a nyomda is. Ehhez persze ki kellett várnia édesapja beleegyezését. 1936. február 12-én kezdte meg „jelöltidejét”, az akkor nyolc éve működő nyomdába osztották be, eközben pedig sekrestyéskedett, ministránsokkal foglalkozott.
A család. A jobb felső sarokban Sándor István.


A család. A jobb felső sarokban Sándor István.
A boldoggá avatási eljárás során előkerült egyik tanúvallomásból tudjuk a következőt, már a háború idejéből, amikor besorozták: „Öregem, az nagyon kemény környezet volt, nem csöpögött a vallásosságtól; csupa káromkodás és erkölcsi pocsolya volt az élet. Csak az imádság tartott meg. Bátorság kellett hozzá, hogy kézbe vegyed a rózsafüzért.” A borzalmak nem zökkentették ki hivatásából, a háború után nem sokkal letette örökfogadalmát.
Később, megint katonaként ott volt a délvidéki bevonulásnál, megjárta a Don-kanyart, de az amerikai hadifogságból is haza tudott térni.

Sándor István életét adta azért, hogy hűséges maradjon

Itthon pedig kitartott a fiatalok mellett, még akkor sem hagyta abba nevelésüket, amikor a KIOE-t (Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesülete, később Katolikus Ifjak Országos Egyesülete) is feloszlatták. Több ificsoport lelki és szabadidős nevelését ellátta. Hivatalosan mondva „illegálisan találkoztak magánlakásokon vagy a Klarisszeum sekrestyéjében, a későbbi koholt vád egyik állítása szerint az újpesti Víztorony alatt”. Ezért megfigyelés alatt tartották már bő másfél évvel a letartóztatása előtt.
A koncepciós, úgynevezett pártőrségper elsőrendű vádlottjával, Zana Alberttel szintén a KIOE-s fiúcsoport tagjai révén, illetve Dániel Tibor szalézi kispap rendtársán keresztül ismerkedett meg. Zana Albert ekkor már ávós tiszt volt, és valóban a rendszer ellen próbálta összegyűjteni a régi cserkésztársaiból és vallási közösségéből egy lehetséges összeesküvés résztvevőit. Így jutott el a nyomdász Sándor Istvánhoz is, akitől azt várta, hogy a szalézi nyomda még meglévő gépein illegális röplapokat sokszorosítson.
A letartóztatáskor aztán olyan emberekkel vonták egybe az ügyét, akiket egyáltalán nem is ismert. A per különlegességét az adja, hogy valóban létezett az ÁVO-n belül egy fiatal tisztekből álló csoport, akik az ávós kényszerátképzés és -sorozás után is a gyermekkorukból magukkal hozott és őrzött keresztény értékekben hittek, naívan azt gondolták, hogy erősek az ÁVO-n belüli bomlasztáshoz, Zana maga még az amerikai nagykövetséget is felkereste.
A tárgyalásokon Sándor István határozottan állította: nem vett részt államellenes tevékenységben, egyedül nevelői tevékenységet fejtett ki a katolikus egyház tanítása szerint. Letartóztatásakor Kiss István álnéven lakott együtt szerzetestársával, Dániel Tiborral a fővárosban, a IX. kerületi Imre utca 4. szám alatt. 1952. július 28-án este kezdték meg kihallgatását „a szokásos eljárás” szerint. A kihallgatások rendszerint hajnalig tartottak, majd a délelőtti és délutáni órákban is pár órát.
Alvásmegvonás, fizikai és lelki kínzás, megalázások sora több mint egy hónapon keresztül. A jegyzőkönyveket a hatalom részéről szignáló Jámbor Árpád ávós őrnagy számára egy veszélyes, a népi demokrácia ellen klerikális összeesküvést szövő hazaáruló volt. A Magyar Népköztársaság Katonai Felsőbírósága 1953. március 12-én kiadott értesítése alapján Sándor Istvánt kötél általi halálbüntetésre és javainak elkobzására ítélte, mivel az ismert vádakban bűnösnek találták.

Még ő kért bocsánatot

Ádám László tartományfőnök Carmen Miserabile néven megírta börtönemlékeit, melyet a boldoggá avatás alkalmából megjelent Sándor István életrajzi kötetben is közölnek. Amíg a bíróság „elvonult ítélethozatalra”, a valóságban a büfébe, fegyveres őr felügyelt a vádlottakra. Egy óvatlan pillanatban Sándor István rendtársai felé fordult, s szinte hasból súgta: „Bocsánatot kérek!” Az őr nem vette észre. Ez volt az utolsó mondat, amit tőle hallottak.
Az ítéletet 1953. június 8-án este, egy hétfői napon, 9 óra után 10 perccel hajtottak végre. Cellatársától, Szabó Józseftől tudni, hogy a végrehajtás előtt Sándor Istvánt átvitték a siralomházba. Teljes pontossággal nem lehet megállapítani, kit hol végeztek ki. 1953-ig az volt a szokás, hogy a kivégzéskor a teherautók motorjait feltúrázták, hogy az esetleges jajkiáltásokat elnyomják. Sztálin halálát követően a kivégzések nemcsak a budai Fő utcában történtek, hanem a gyűjtőfogházban is.
A cellatárs szerint Sándor István a rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában van eltemetve. Öccse, János az első szabad magyar kormány igazságügyi minisztériumánál érdeklődött testvére nyughelyéről. Pontos választ ők sem tudtak adni.

A boldoggá avatás 2000 oldalas dokumentumanyaga
A boldoggá avatás 2000 oldalas dokumentumanyaga
Az iratanyag Rómában
Az iratanyag Rómában
Sándor István negyedrendű vádlott
A Budapesti Hadbíróságon készült „tárgyalási jegyzőkönyv” szerint, amely 1952. október 28-i keltezésű, Sándor István negyedrendű vádlott volt. Az elsőrendű Zana Albert ávós őrmester. A vád „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette és egyéb bűncselekmények”. Sándor Istvánon kívül még 15 vádlott volt, akik közül négy szalézi. Sorrendben a perben szereplő: Zana Albert 21 éves, Ari László 22 éves ávós őrmester másodrendű vádlott, Farkas Ferenc 27 éves ávós hadnagy harmadrendű vádlott, Sándor István 39 éves polgári egyén (szalézi szerzetes) negyedrendű vádlott, Hegedüs Hajnalka 16 éves polgári egyén (gimnáziumi tanuló) ötödrendű vádlott, Pál Sándor hatodrendű vádlott, Hosszú Béla hetedrendű vádlott, Guzi Imre nyolcadrendű vádlott, Bodocs Pál kilencedrendű vádlott, Horváth István tizedrendű vádlott, Ruzsinszky József tizenegyedrendű vádlott, Pokorni János tizenkettedrendű vádlott, Ádám László polgári egyén (római katolikus lelkész, szalézi tartományfőnök) tizenharmadrendű vádlott, Varga György Aladár polgári egyén (szalézi pap) tizennegyedrendű vádlott, Szitkey Károly polgári egyén (szalézi pap) tizenötödrendű vádlott és Dániel Tibor polgári egyén (szalézi kispap) tizenhatodrendű vádlott. Hegedűs Hajnalka Zana Albert barátnőjeként került a perbe. Sajnos ő már nem él, de Sághy Gyula a perről készített, Rettegés az örökségünk című dokumentumfilmjében még látható, hallható. Az első négy vádlottat halálra ítélték, közülük csak Ari László kapott kegyelmet másodfokon. Ő még most él, ott is lesz a szalézi fiatalokkal október 19-én, a boldoggá avatás után a Körcsarnokban élő tanúként és tanúságként Sándor Istvánról.
(mno.hu )

2013. október 18., péntek

Október 19-én, szombaton, a Budapesti Szent István-bazilika előtti téren sor kerül Sándor István vértanú, szalézi testvér boldoggá avatására.

Sándor István életének ismertetésével és bevezető közös imádsággal veszi kezdetét az ünneplés a bazilika előtti téren 9 óra 30 perctől.
A 10.30 perckor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Az ünnepélyes szentmise keretében a Szentatya megbízásából Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa teszi közzé a boldoggá avatásra vonatkozó határozatot.


Sándor István szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendülten állunk a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek – mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén szombaton, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.


Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi év védnöke, továbbá Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Paskai László bíboros és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

Ott voltak a szertartáson a mártír szerzetes rokonai, ismerősei és több száz szalézi szerzetes a világ több országából is, továbbá Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Pokorni János, Pokorni Zoltán édesapja, aki Sándor István cellatársa volt.
Erdő Péter, a szentmise főcelebránsa a bazilika előtti zsúfolásig telt téren rámutatott: „gépies és elidegenedett világunkban ma is aktuális Sándor István üzenete. Egyéni és közösségi boldogulásunk útja Isten terve szerint a jól végzett munka, Sándor István személyében tehát a munkáját hittel és szeretettel végző ember példaképét tisztelhetjük.”

A bíboros felhívta a figyelmet arra: „Sándor István tisztelete legyen alkalom mindnyájunk számára a kiengesztelődésre és a lelki megújulásra! Személye legyen világító példa a hivatás vállalására, a becsületes munkavégzésre és a hűséges kitartásra Krisztus és az emberek szeretetében!”

Felidézte, hogy Sándor István szalézi hivatását még szülővárosában, Szolnokon kapta, és miután belépett a rendbe, nyomdász lett. Nagy lelkesedéssel foglalkozott a fiatal munkásokkal, és a szerzetesrendek 1950-es betiltása után is tovább dolgozott a fiatalokkal. Az a rendszer, amely magát munkáshatalomnak hirdette, nem tűrte, hogy éppen a fiatal munkások között valaki keresztény nevelést folytasson – mondta.

Erdő Péter rámutatott: Sándor István ellen azt hozták fel vádként, hogy államellenes tevékenységet folytatott és hazaárulást követett el, valójában azonban csak nevelői tevékenységet végzett a katolikus egyház tanítása szerint. A hatalom ezzel a perrel példát akart statuálni, hogy távol tartsa az egyházat a munkás fiataloktól. Sándor István száznyolcvannégy óra vallatás után is hűséges maradt hivatásához. Harminckilenc évesen kötél általi halálra ítélték, és 1953. június 8-án kivégezték.

Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa hirdette ki Sándor István boldoggá avatását. Azt mondta: „Ha a vallásüldözés szakadékot teremt az emberek között, a vértanúk áldozatukkal, a testvériséggel, a megbocsátással és az elfogadással hidakat építenek.”

Kiemelte, Boldog Sándor István „meg volt győződve arról, hogy a fiatal nyomdásztanulóknak szükségük van lelki nevelésre és vezetésre is”. Segített nekik a munka és a szabadidő hasznos eltöltésében, és volt egy 50-60 fiatal nyomdászinasból álló csoportja, amelynek tagjai a példája nyomán a szalézi hivatásra készültek – jegyezte meg.

Mint mondta, Sándor István minden szalézi papot vagy testvért emlékeztet arra, hogy „az Istennek szentelt élet egy valódi, vér nélküli mártíromság, amely napról napra kiteljesedik az evangélium és a szalézi karizma hűségében”.

Megemlítette, hogy a boldoggá avatási folyamathoz összegyűjtött tanúvallomások között van néhány, amely megemlíti, hogy Sándor István egyszer megmentett a haláltól egy súlyosan sérült fiút, aki a villamos kereke alá szorult. Egy másik alkalommal egy súlyosan beteg, tífuszos diák szüleinek ígérte meg, hogy vért ad, ha ezzel megmentheti a gyermek életét.

Rámutatott: Boldog Sándor István rendíthetetlenül megmaradt hitében. Inkább választotta a halált, ahelyett, hogy külföldre menekült volna vagy megtagadta volna szalézi hivatását.
Ferenc Pápa levele és Bíboros atya prédikációja olvasható teljes terjedelmében a szaléziak honlapján:

Don Pascual Chávez szalézi rendfőnök a szertartáson úgy fogalmazott: „nagy dolgokat művelt az Úr az ő egyházával, meghívva Sándor Istvánt az isteni gyermekség, a keresztség, az életszentség által mint fogadalmas szalézi szerzetest az egészen szélsőséges hűség vértanúságára. Tele vagyunk ma ezért örömmel”.

Hozzáfűzte: „nagy dolgokat művelt az Úr a magyar néppel, hogy a nehéz időkben Sándor István, egy fiatal élet tanújaként teljes életét az ifjúságnak szentelte a végső áldozathozatalig.”

Havasi József korábbi szalézi tartományfőnök kifejezésre juttatta: „nagy és emlékezetes nap ez számunkra, magyar szaléziak számára, de nagy és emlékezetes nap ez az egész magyar egyháznak is.”

Hangsúlyozta: Boldog Sándor Istvánt nemcsak tisztelni, hanem követni kell, nekünk is – mint tette Boldog Sándor István – tanúságot kell tennünk Krisztus mellett, és „szent elhatározással nekünk is hirdetni kell Krisztus evangéliumát”.

Sándor István boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt sok tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban kezdődött meg, a bíborosok kollégiumának döntése idén január 15-én született meg. A pápa március 27-én fogadta Angelo Amatót, és engedélyezte 63 új boldog dekrétumának kihirdetését. Közöttük volt az is, amely elismerte Sándor István vértanúságát.
A XX. és XXI. században a boldogok sorába emelt magyarok: Batthyány-Strattmann László, Apor Vilmos püspök, Meszlényi Zoltán püspök, Salkaházi Sára, Romzsa Tódor püspök, Scheffler János püspök és Bogdánffy Szilárd püspök, Sándor István vértanú.

Doku-játékfilmet mutattak be II. János Pál papi szolgálatának első éveiről

Csütörtök délelőtt mutatták be a Vatikáni Rádió Marconi-termében A niegowići káplán, Wojtyła atya c. filmet, Jarek Cielecki prelátus, a Vatican Service News alapítójának és igazgatójának alkotását.
Cielecki prelátus a Krakkó közelében lévő Niegowićből származik, 1993-ban szentelték pappá, Kazahsztánban, Ukrajnában, Oroszországban, Moszkvában folytatta szolgálatát. A dokumentarista játékfilm a rendező hasonló című könyvéből készült, amelyet II. János Pál elolvasott és jóváhagyott. A filmet teljes egészében Lengyelországban forgatták az eredeti helyszíneken, amelyek Karol Wojtyła számára különösen kedvesek voltak.
A film egy magával ragadó utazás Karol Wojtyła atya életében: a történetet Eleonora Mardosz, egy 87 éves asszony meséli el, aki a későbbi pápa házvezetőnője volt a niegowići plébánián. A falu Krakkótól 25 km-re, délkeletre fekszik. A filmben láthatunk tárgyakat, amelyek valóban a pápa tulajdonát képezték, mint a stóla és a karing, amelyeket Karol Dudek főszereplő visel egy esküvői szertartáson. A jelenetet abban a fatemplomban forgatták, ahol Karol Wojtyła első szentmiséit bemutatta 1948-49-ben.
Maga II. János Pál így emlékezik vissza Ajándék és titok c. önéletrajzi írásában, amelyet 1946. november 1-jén történt pappá szentelésének 50. évfordulójára írt, és amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Vatikáni Rádió magyar tagozatának munkatársai fordítottak le.
Niegowić: egy vidéki plébánia
Amint megérkeztem Krakkóba, az érseki aulában várt már rám az első „kápláni megbízatás” az ún. „aplikata”. Az érsek akkor éppen Rómában tartózkodott, de írásban meghagyta akaratát. Örömmel fogadtam el rendelkezését. Azonnal érdeklődtem, hogyan juthatok el Niegowićba és igyekeztem, hogy a megadott napon megérkezzem. Krakkóból autóbuszon mentem Gdówba, ott egy parasztember felvett a szekerére és elvitt a Marszowice-mező felé, ahol azt tanácsolta, hogy gyalog, egy rövidebb úton vágjak át a szántóföldeken. Már messziről megláttam a niegowići templomot. Aratás ideje volt. A gabonaföldeken haladtam, ahol a termés egy részét már learatták, részben pedig még lábon állt és hullámzott a szélben.
Amikor végre megérkeztem a niegowići plébánia területére, letérdeltem és megcsókoltam a földet. Ezt a gesztust Vianney Szent Jánostól tanultam. A templomban megálltam a Legszentebb Oltáriszentség előtt, majd jelentkeztem a plébánosnál. (...)
Megkezdtem a lelkipásztori munkát első plébániámon. Egy évig tartott és egy káplán és hitoktató szokásos feladatából állt. Öt elemi iskolát bíztak rám a niegowići plébániához tartozó falvakból. Szekéren vagy lovas kocsin vittek ki az iskolákba. (…) Olykor még ma is eszembe jut az az áhítatos csönd, amely a tantermekben uralkodott, amikor nagyböjt idején Urunk szenvedéséről beszéltem.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2013. szeptember 26., csütörtök

A kommunizmus mártír főpapjai a reményt hordozták

A kommunista rendszer idején egyházukért, nemzetükért bátran kiálló és emiatt üldöztetést szenvedő katolikus főpapok a remény hordozói voltak, nemcsak a hívőknek mutatnak példát, hanem egyetemes emberi értékeket is képviselnek – jelentette ki Varga Lajos váci segédpüspök egy szerdai budapesti konferencián.
A Márton Áron Társaság és elnöke, Soós Károly által kezdeményezett, Remény a reménytelenségben – főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban című tanácskozáson a kommunizmus időszakának négy kiemelkedő katolikus főpapja, Márton Áron gyulafehérvári püspök, Mindszenty József hercegprímás, Stefan Wyszynski bíboros, lengyel prímás és Karol Wojtyla krakkói bíboros érsek, a későbbi II. János Pál pápa munkásságáról Alberto Bottari de Castello, a Szentszék magyarországi nagykövete, Varga Lajos váci segédpüspök és a téma avatott egyházi és civil szakértői beszéltek, köztük két erdélyi magyar szakember.
A budapesti lengyel nagykövetségen rendezett konferencián Roman Kowalski lengyel nagykövet hangsúlyozta, a remény az a motívum, amely ezt a négy személyiséget összeköti. A legnehezebb időkben szavaikkal, tetteikkel, emberi tartásukkal ébresztettek reményt, irányt mutattak, mintát adtak hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Kitartásukért, következetes kiállásukért nagy árat kellett fizetniük.

A főpapok emléke kapcsán

Emlékük felidézésének külön aktualitást ad, hogy Lengyelországban jövőre ünneplik a szabadság visszaszerzésének 25. évfordulóját – 2014-et Bronislaw Komorowski államfő a szabadság évének nyilvánította. A szabadság kivívásában megkérdőjelezhetetlen szerepe volt a lengyel egyháznak, a diktatúra idején biztosította a tradíció és a kultúra folytonosságát. Ez olyan tekintélyt kölcsönzött neki, amely a mai napig fennáll – mutatott rá.
Alberto Bottari de Castello azt mondta: a kommunizmus egyik legfőbb célja az egyház lerombolása volt. A főpapok sokszor hasonló, máskor eltérő stratégiákat választottak, de a diktatúrával vívott háborút végül az egyház nyerte meg.
A konferencia előadásait a tervek szerint kötetben is megjelentetik.
Néhány hete virtuálisan Rómába repült a hét magyar 20. századi vértanú ferences szerzetes boldoggá avatási ügye. Könnyen lehet, hogy hamarosan szentként is tisztelheti őket a keresztény világ.

2013. szeptember 25., szerda

A pap, aki II. János Pál életére tört

Kevéssé ismert tény, de Boldog II. János Pál pápát nem csupán egyszer próbálták megölni. Ráadásul a második támadást maga egy pap hajtotta végre, aki megkéselte a Szentatyát. A Vatikán a sebesülést néhány évvel ezelőttig titkolta.
Az összeesküvés-elméletek szerelmeseinek a legérdekesebb modern kori pápa I. János Pál, aki trónra kerülése után rögtön kijelentette, hogy megreformálja a Vatikáni Bankot és több változtatást is tervez az egyházi struktúrában. 33 napos pápaság után váratlanul meghalt. Mivel a pápák testének boncolásához nem járul hozzá a Vatikán, még ma is tartja magát az elképzelés, hogy valaki megmérgezte a Szentatyát. A konteó szerint a bíborosi testületben kell keresni a felbujtókat.
I. János Pál azt mondta, hogy a következő pápa az lesz, aki előtte ült a konklávé alatt. Látomása valósággá vált: egy szinte ismeretlen, de mindenképpen aligha papabilisnek tartott lengyel papot választottak pápává, aki elődje tiszteletére a II. János Pál nevet vette föl. I. János Pál esete különleges, hiszen a Vatikában eleve nem kerül az I-es jelzés olyan pápák neve elé, akik először viselik az adott pápai megnevezést. Ferenc pápa sem I. Ferenc, mégis I. János Pál megválasztása után maga kérte az I-est a neve elé, mintha tudta volna, hogy rövid uralkodás vár rá, amelyet egy másik János Pál fog folytatni.
Őszentsége Boldog II. János Pál pápa valóban beteljesített elég sokat elődje célkitűzései közül. 25 éves pápasága alatt a világ végignézhette, hogyan viseli az agg kor szenvedéseit (s talán épp emiatt mondhatott le XVI. Benedek emeritus pápa jó lelkiismerettel, hiszen már nem adott volna semmit a világnak, ha ezt megismétli). De a többség mégsem erről emlékszik meg róla: II. János Pál sokat tett a kommunista ideológia térnyerése ellen és példátlanul sok fiatalt nyert meg az egyháznak nyílt szívű, szeretetteljes és bölcs uralkodása során.
Aki a pápa életére tört: nem volt egyedül
1981. május 13-án egy török fanatikus, Mehmet Ali Ağca a Szent Péter-téren lelövi a pápát. A golyó talál. A rendőrfőnök a pápára veti magát, így őt is éri lövés. Visszaemlékezett rá, hogy a súlyosan sérült Szentatya gyengén, alig hallhatóan, de mosollyal köszönte meg neki már ott, a helyszínen az önfeláldozást. Aznap veszítette életét, mikor Ağcát szabadon engedték...
A pápa súlyosan megsérült, a szélsőjobboldali csoportokhoz köthető török férfit pedig életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Az Egyház határozott kérésére végül 2000-ben amnesztiával szabadult, de egy korábbi törökországi gyilkossága miatt ezután török börtönbe került. Végül 2010-ben, harmincévnyi börtönélet után került szabadlábra.
A merénylet után, mihelyt fölépült, II. János Pál meglátogatta merénylőjét a börtönben és megbocsátott neki. Médiatörténeti pillanat volt a találkozás, mely során Ağca elnézést kért és katolikus hitre tért.
agca.jpg
Volt azonban még egy titkos merénylet
Amiről viszont kevesebben tudnak, hogy közvetlenül ezután még egy merényletet élt túl a szent pápa. Az életére ráadásul egy spanyol papja tört, aki bajonettel támadt a fátimai zarándokhelyen pápájára!
krohn.jpgMagáról a támadásról hírt adott a Vatikán, de azt titokban tartotta, hogy a Szentatya sérülést szenvedett. Stanislaw Dziwisz bíboros 2008-ban megjelent könyvében azonban részletesen leírja, mi történt.
II. János Pál pápa azért látogatott a híres jelenés fátimai helyszínére, hogy hálát adjon, amiért túlélte a pisztolyos merényletet. Egy pap, Juan María Fernández y Krohn ekkor támadta meg, igyekezett megkéselni a pápát, és sikeresen meg is vágta. Az elkövetkező napok programja ugyanúgy zajlott tovább, a pápa nem beszélt a sérüléséről.
A megtébolyodott pap azt mondta, azért próbálta megölni a pápát, mert az szerinte a Szovjetunió kommunista ügynöke volt. Krohn a II. Vatikáni Zsinatot elutasító, tradicionalista Szent X. Pius Papi Testvériség tagja volt, de még annak vezetőjét Lefebvre érseket is túl gyengének tartotta.
Tettéért hat év börtönbüntetést kapott a polgári foglalkozása szerint egyébként ügyvéd férfi, ebből három évet kellett letöltenie. Jelenleg Belgiumban és Spanyolországban él, a papságból pedig kiközösítették. 2000-ben ismét elítélték, akkor négy hónapot kapott, mert igyekezett bemászni a belgiumi királyi udvarba az elleni tiltakozásul, mert állítása szerint a spanyol király a trónért megölte testvérét.
(katekéta, apologetika.blog.hu)

2013. augusztus 31., szombat

A herceg, aki Krisztus szeretetének koldusává lett

Augusztus 31-én délelőtt 11 órakor Ferenc pápa küldötte, Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa volt a főcelebránsa az ünnepi szentmisének, amelyen a boldogok sorába iktatták a román vértanút, az első birituális romániai katolikus papot.

A szertartást a bukaresti Romexpo kiállítási csarnokban mutatták be több ezer hívő jelenlétében. Koncelebrált több mint száz pap, mintegy húsz püspök és André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek. Jelen voltak az ortodox egyház és az állam képviselői is.
Homíliájában Amato bíboros kihirdette, hogy az új boldog liturgikus emléknapja minden évben május 16-án lesz. A bíboros prefektus hangsúlyozta: „Boldog Vladimir Ghika emléknapja legyen a kiengesztelődés és a béke prófétai jele, egy szomorú múlt emléke, amelyet soha semmilyen módon nem szabad megismételni. Legyen továbbá elkötelezettség egy jobb jövő építésére, amelyet a remény, a testvéri szeretetközösség, a szabadság és az öröm jelképez”.
Vladimir Ghika ortodox vallású nemesi családban született 1873. december 25-én a mai Isztambulban, ahol édesapja romániai nagykövetként teljesített szolgálatot. Franciaországi tanulmányai során protestáns környezetbe került, majd számos tanulmány, elmélkedés után jutott el a katolikus hithez. A római Szent Tamás Kollégiumban szerzett doktorátust filozófiából és teológiából, majd hivatalosan 1902-ben lépett be a Katolikus Egyházba, hitvallást téve az Aventinus dombon lévő Santa Sabina-bazilikában. 1923. október 7-én Párizsban szentelték pappá. 1931-ben a Szentatya kinevezte apostoli protonotáriusnak és az Eucharisztikus Kongresszusok igazgatói bizottsága tagjának. X. Piusz pápától engedélyt kapott, hogy a latin szertartás mellett bizánci rítusban is mutathasson be szentmisét.
Angelo Amato bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjújában felidézte az új boldog életútját:
Vladimir Ghika atya 50 éves korában kezdte el intenzív apostoli munkásságát a kicsinyek és szegények érdekében. 1939-ben visszatért Romániába. Szenvedő honfitársai mellé állt, illetve segítette a náci megszállás elől menekülő lengyeleket. Hűen a „szükséget szenvedők teológiájához”, ápolta a betegeket, sebesülteket, háborús foglyokat. Ezt a választását 1948-ban is megerősítette, amikor I. Mihály király trónfosztása után a kommunista rezsim megkezdte a katolikusok erőszakos és módszeres üldözését. Vladimir Ghika atyát 1952. november 18-án az egyik legszörnyűbb romániai börtönbe, a zsilávai börtönbe vetették hazaárulás vádjával. A kínzások következtében 1954. május 16-án, 80 éves korában elhunyt. Földi maradványait 1968-ban helyezték örök nyugalomra a román fővárosban.
Angelo Amato bíboros homíliájában rámutatott: Ghika atya hármas örökséget hagy ránk. Az első ökumenikus törekvéseire vonatkozik: az Egyház egységéről álmodott, az életszentségről pedig azt tartotta, hogy nélkülözhetetlen eszköze a keresztények egysége elérésének. A második aspektus az új boldog konkrét karitatív tevékenységére utal, amelyet a menekültek, a sebesültek, betegek érdekében fejtett ki a háború idején. A harmadik üzenet pedig vértanúsága a kegyetlen sztálinizmus idején. A hosszú és kimerítő kihallgatások éjjel és nappal, az ütlegelések, a színleges felakasztások kínzását hittel és bátorsággal viselte el az ima segítségével.
A sors úgy rendelte el, hogy a haldokló Ghika atya körül, a börtön betegszobájában jelen legyen egy ortodox pap, egy protestáns lelkész, egy fiatal zsidó és egy tatár imám, mintegy koronájaként vágyának, hogy egy nyáj legyen és egy pásztor – mondta a boldoggáavatási szentmisén Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa.
Forrás: Vatikáni Rádió

2013. augusztus 12., hétfő

Titokzatos pap jelent meg a baleset helyszínén

Megdöbbentő hírről számolt be az amerikai média. A történet valóban csodás, ezért egyre több szemtanú nyilatkozik, de a legnagyobb hitele mégis a mentést végző tűzoltóparancsnoknak van, aki egyszerűen őrangyalnak nevezte a szörnyű balesetnél fölbukkanó titokzatos papot.
A 19 éves Katie Lentz Missouriban nem is sejtette, hogy az élete pillanatokon belül egy hajszálon múlik majd: egy ittas vezető okozta balesetben súlyosan megsérült. Az életjelei gyöngülni kezdtek, a helyszínre érkező tűzoltók felszerelése pedig csütörtököt mondott.
Nem kis megdöbbenésre a helyszínen megjelent egy katolikus papnak tűnő férfi. Szinte a semmiből érkezett, ugyanis ekkorra már két-három mérföldes körben lezárták a környéket, és senkit nem engedtek a baleset helyszínére.
Először nem akarták a sérülthöz engedni, mivel olyan rossz állapotban volt a lány, hogy azt várták, mikor hal meg. Az atya azonban azt mondta, csak egy szentséget, a betegek kenetét adná neki. A nyilatkozó tűzoltó szerint azt hitték, maga a sérült hívta a papot valahogyan a baleset után, de kiderült, hogy nem is ismerte.
Végül a pap megnyugtatta a sérültet, rózsafüzért imádkozott érte, kenetet adott neki. A tűzoltók parancsnoka az ABC Newsnak elmondta, hogy valami elképzelhetetlen nyugalom áradt a papból, ami az ott lévőket is átjárta, majd jelezte a tűzoltóknak, hogy az eszközeik hamarosan működni fognak. Igaza volt: ekkor futott be egy másik csapat tűzoltó, akik segítettek kiemelni a lányt a roncsból.
A titokzatos férfi eltűnt, mielőtt köszönetet mondhattak volna neki.
A hírről beszámoló Fox News megemlíti, hogy bár a szemtanúk egybehangzóan állítják, hogy valósággal a semmiből megjelenő katolikus pap végig a helyszínen volt, az ott készült nyolcvan fotó egyikén sem fedezhető fel, pedig nem kis feltűnést keltett.
Bár a helyszínen úgy tűnt, a lány életét is vesztheti, a kórházban már csak törött lába és bordái miatt kezelik. Azt mondja, hogy úgy érzi, egy őrangyal segített neki átvészelni a nehéz perceket.
A helyi egyházmegye nem ismeri a papot, aki megjelent a balesetnél, és a püspökség nem kíván vizsgálatot sem indítani, de köszönetet mondott a férfinak és gyógyulást kívántak a sérültnek.
Padre Pio nyomdokain
Sokáig az egyház is gyanakodva figyelte Pio atyát, aki csodatételei időről időre zavarba hozták környezetét. Sok hasonló esetről számoltak be vele kapcsolatban, az egyik legjobban dokumentált és ezért legmeghökkentőbb, hogy a világháború alatt több katona beszámolt arról, hogy egy szerzetesi habitusba öltözött pap jelent meg a harctéren, mikor megsérültek. A katonák között többen egyáltalán nem is voltak hívők vagy nem a katolikus felekezetbe tartoztak.
Csak a háború után ismerték föl újságcikkek fotóiból a mosolygó szerzetest, akit ma Szent Pióként ismerünk, s aki egyetlen találkozás alatt is életre szóló nyomott hagyott egy fiatal lengyel pap emlékeiben, akit később II. János Pál pápaként ismertünk meg.
(katekéta, apologetika.blog.hu )

2013. augusztus 11., vasárnap

A névtelen hősök serege: a misszionáriusok

A spanyol liberális napilap, az El Mundo egyik munkatársa leplezetlen csodálattal adózott a Katolikus Egyház azon szolgálattevőinek, akik a világ legveszélyesebb helyein segítik a rászorulókat olykor az életük árán is. A Ruandában, még 2000 júniusában meggyilkolt baszk-spanyol Isidro Uzkudun missziós testvér halála az írás egyik szomorú és utólagos apropója.
A misszionárius testvérek nem tolakodnak az ismertségért, hanem névtelenséget, csendet és egyszerűséget akarnak, de azt nem, hogy megfeledkezzenek róluk. Fernando Lázaro augusztus 11-én, a missziósok világnapján így adott hangot annak az ellentmondásos gyakorlatnak, hogy a civil szervezetek jóval nagyobb médiafigyelmet kapnak munkájukért, mint ők. Pedig 15 ezren lehetnek azok a férfiak és nők, akik eldöntötték, hogy egész életüket azoknak a helyeknek szentelik, amelyekről más halandók azonnal elfordítják a tekintetüket, amikor nyaralásukat tervezik - írta Lázaro. Ők pedig olyan helyeken osztanak egy tál ételt, ahol ez a máshol mindennapos mozdulat a karácsonyi ajándékkal felérő gesztus; ahol a katolikusokat elpusztítandó ellenségnek tekintik. 
Fernando Lázaro csak most osztotta meg júliusi találkozásának élményeit az olvasókkal, amikor a Kasztília és León tartomány egyik történelmi jelentőségű városában, Burgosban tartottak találkozót a spanyolországi missziós testvérek. Ott beszélgethetett ezekkel az egyszerű emberekkel, akik nagy tervekkel indulnak ezekre a többnyire életveszélyes helyekre, mint az az Ágoston-rendi két nővér, aki éveken át rettenetes élményeket élhetett át Algériában. Lázaro tőlük tudta meg, hogy egyik nagynénje milyen helyzeteket élt át Brazíliában missziójával. Itt, Burgosban találkozott azzal a spanyol csendőrrel is, akinek háromszögletű kalapját még a lemondott pápa, XVI. Benedek vette fel egyszer a Szent Péter téren. Ignacio „atya” 2011 óta már Peruban teljesíti missziós szolgálatát, ahol valóra válthatta élete álmát: kallódó gyermekeket befogadó házat hozott létre.
Az újságíró pedig ebben a formában eleget tett a missziós testvérek említett kívánságának, és nem feledkezett meg róluk.
Magyar Kurír
(st)

2013. július 31., szerda

Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin, guadalupei látnok



Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin (ejtd: Huán Diégo Káutlá-toácin) a jelenlegi Mexikó állam területén benszülött indiánok törzséből született 1474 körül. Mexikóváros mellett levő Tepeyac-dombon (ejtsd: Tepeják) megjelent neki az Istenszülő Szűzanya, és ezt a mélyen hívő, alázatos és buzgó embert arra kérte, hogy a jelenés helyén a Guadalupei Boldogságos Szűz tiszteletére templom épüljön. Ott hunyt el az Úrban, az 1548. esztendőben. Juan Diegót II. János Pál pápa 1991. május 6-án boldoggá, illetve 2002. július 31-én szentté avatta.

Juan Diego, 57 éves indián férfi szentmisére igyekezik a jelenés napján, amikor a csillagok alól valami le nem írható gyönyörű hangot hall, majd fényt lát, és valaki kedvesen nevén szólítja. A Szent Szűz jelent meg előtte és nahuatli nyelven arra kérte, menjen a mexikói püspökhöz, s mondja el neki óhaját: "Hőn kívánom, hogy itt egy kápolnát építsenek, ahol megmutathatom és felajánlhatom egész szeretetemet, segítségemet és oltalmamat, mert én vagyok a ti Irgalmas Anyátok!"

A spanyol püspök, Juan de Zumárraga kétkedve fogadja a kérést, és jelet kér. A negyedik jelenés alkalmával a Szűzanya kéri Juant, hogy a domb tetején - a hideg téli decemberben - szedje teli rózsával kötényszerű köpenye elejét, mutassa meg őneki és azután vigye el a püspöknek. A püspök igen csodálkozik azon, hogy ez időben rózsaszedésről beszél az indián, ám a köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltával, gyönyörű Mária-kép válik láthatóvá a ruha elején. Zumárraga püspök térdre esik és könnyezve hálát ad az Istenanyának a rendkívüliségért. Két hét múlva már áll a fából épült első kápolna.

A köpenyt, (amelyet az indiánok tilmának neveznek) rajta a csodás Mária-képpel kiállítják, s kegyelmi hatásaként néhány év alatt 9 millió indián keresztelkedik meg. (A "guadalupe" elnevezés spanyol nyelvi félrehallás következménye, és nahuatli nyelven eredeti jelentése: a démon legyőzője.)

A Guadalupei Madonna képjelrendszere megérttette a bálványimádó bennszülöttekkel, hogy helytelen égitestekben imádni Istent, és évente tízezrével fiatalok vérét áldozni neki. A Szent Szűz példáját követve, az igaz Istent kell imádni, aki saját Fiát áldozza fel az emberiség üdvösségéért - egyszer s mindenkorra. A képről felismerték a Szűzanya hatalmát is, aki összezúzza a kő-kígyót, a Sátánt. A sokat szenvedett aztékok megtalálják a továbbélésükhöz szükséges természetfeletti létmagyarázatot, és az evangélium fényében felismerik emberi méltóságukat s földi küzdelmük végső célját.
A tilmán lévő képnek nemcsak a megjelenése volt csodálatos, hanem mindeddig való fennmaradása is az. A képen, sokszoros nagyításban sem látható ecset nyoma! A növényi eredetű ritka szövésű anyag nincs előkészítve festővászonnak, és erre nem is alkalmas. Ha nem festik be, 20 év alatt szétmállik. Ha megfestik, akkor már 5 év alatt tönkre megy. Ez a kép azonban sértetlenül fennmaradt 470 éven keresztül, pedig az első 116 év alatt még üveggel sem védték, sőt százezrek érintették és kormos, füstös viaszgyertyák megszámlálhatatlan tömegét égették előtte. A tilma festményt nem hordozó részét relikviaként széthordták, így a festmény ma 198x106 cm, melyen a Szent Szűz alakja 142 cm. Jelenleg üveg alatt hármas keretben (arany-ezüst-bronz) őrzik az eredeti bazilika közvetlen közelében felépített hatalmas méretű betonból készült új székesegyházban, annak 20000 zarándokot befogadó belső terében a szentély oltárasztalához vezető introitusként.

A tepeyaci jelenések óta 46 pápa uralkodását jegyzi fel az egyháztörténelem, s közülük 26 határozottan állást foglalt bullákban, körlevelekben, jubileumi megnyilatkozásokban e természetfeletti jelenség hitelessége mellett.

2013. július 24., szerda

Mihalovics Zsigmond és az Actio Catholica

Már a 19. században jelentkezett az igény a világi hívek bevonására a katolikus egyház apostoli munkájába, több nyugat-európai országban ekkor születtek az első, nem hitbuzgalmi jellegű katolikus társadalmi egyesületek. A világiak apostolkodásának szervezetét, az Actio Catholicát 1922-ben alapította meg XI. Piusz pápa, magyarországi szervezete 1932-ben jött létre. Az Actio Catholica meghatározó tényezője lett a két világháború között a hazai egyházi életnek, s ebben kulcsszerepet játszott Mihalovics Zsigmond herminamezei plébános.
Mihalovics Zsigmond pályájának alakulásában bizonyára nagy szerepe volt nagybátyjának, Mihalovics Ferenc esperesnek, aki sok támogatást nyújtott a korán árvaságra jutott fiúnak. Mihalovics Ferenc Bácsán volt plébános, unokaöccse Győrben végezte középiskolai tanulmányait, majd Pozsonyban, Nagyszombatban, végül a bécsi Pázmáneumban készült a papságra. 1914-ben szentelték fel, ezt követően több fővárosi középiskolában lett hittanár. A nevével összeforrott herminamezei plébániára 1919-ben kapott – eleinte adminisztrátori – kinevezést.
Budapest rohamosan növekvő népességével nehezen tudott lépést tartani a katolikus egyház szervezete, egyre több nehézséget okozott, hogy egyes plébániákhoz ezernél is több hívő tartozott. Az első lépések a helyzet orvoslására az első világháború utáni években történtek, mikor Csernoch János hercegprímás hozzálátott, hogy az esztergomi érsekséghez tartozó (Budapest területén ekkor három püspökség osztozott), aránytalanul nagy plébániák felosztásával hatékonyabbá tegye a pasztorációt. Az erzsébetvárosi plébánia területéből kihasított Herminamező önálló plébániává emeléséről 1919. április 21-én hozta nyilvánosságra a határozatot Mészáros János érseki helynök. Az új plébánia temploma ideiglenesen a Hermina-kápolna lett, kormányzója pedig a fiatal Mihalovics Zsigmond, aki a Tanácsköztársaság egyházüldözése dacára fogott hozzá hívei közösségbe szervezésének. Különösen sokat tett a gyermekekért, látogatta a családokat, szegénygondozó hálózatot és népkonyhákat létesített, sportklubot szervezett, majd 1924-es plébánosi beiktatását követően templomépítésbe fogott. A gazdasági válság miatt csak 1936-ra gyűlt össze elegendő pénz a tervezett Szentlélek-templomra, mely alig egy év alatt felépült a Kassai téren.
Érthető tehát, hogy amikor Magyarországon is megalakult az Actio Catholica, miért Mihalovics nyerte el országos igazgatójának tisztét. Az egyre szélesebb néprétegeket megmozgató katolikus fellendülés irányítására kiváló szervezőre volt szükség, s Mihalovics nemcsak ennek a követelménynek felelt meg, hanem Nyisztor Zoltán katolikus újságíró szerint ő volt az, aki korábbi tevékenységével nem vívta ki senki ellenszenvét az egyházban.
„Papíron az Actio Catholica gigantikus szervezettséget mutat – írta 1934-ben Mihalovics. – A fővárosban a hercegprímástól és a püspöki kartól küldött Glattfelder Gyula püspök irányítása mellett működik az országos energiaközpont, minden püspöki székvárosban kész a transzformátor, mely az országos elnökségtől érkező nagyfeszültségű áramot az egyes egyházmegyék viszonyaihoz alkalmazza, az espereskerületi tanácsokban az áramelosztók funkcionálnak, s minden plébánián elkészült a kapcsolás, az áramot felfogó és kigyújtó készülék. Papíron úgy látszik, hogy az egész országot átölelő szervezeti hálózat áll rendelkezésünkre, lehet már egységes célkitűzéseket végiggörgetni az egész országon, rendelkeznek már oly átfogó szervezkedéssel, hogy egy gombnyomásra talpra ugrik az egész ország.”
E hatalmas hálózat működtetése emberfeletti szervezőmunkát igényelt, az Actio Catholica hatáskörébe nemcsak a népszerű vallásos egyesületek (a vidéki ifjakat tömörítő KALOT és KALÁSZ, a városi munkásfiatalokhoz szóló EMSZO, a KIOE és a Hivatásszervezet), hanem a nagyszabású katolikus megmozdulások is beletartoztak. Teljes mértékben az Actio Catholicára hárult a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus megszervezése, a lelki felkészítéstől a közel milliónyi zarándokot fogadó rendezvény lebonyolításáig. A második világháború után még ennél is több feladat hárult a szervezetre, hiszen az Actio Catholica vállalta a segélyek elosztását.
Bár a magyar katolikus közvélemény az Eucharisztikus Világkongresszus sikere után minden püspöki szék megüresedésekor Mihalovics Zsigmondot emlegette, a kinevezés késett. Hiába szerette volna Glattfelder Gyula maga mellé venni segédpüspöknek, sőt Glattfelder halála után a csanádi püspöki székre Mihalovics volt a Szentszék jelöltje, a plébános egykori segédlelkésze, Seres Ferenc szerint Serédi Jusztinián hercegprímás nem járt el kellően Mihalovics érdekében. Mihalovics 1944-ben hagyta el Herminamezőt, amikor kanonoki stallumot kapott Esztergomban. E tisztségéből irányította az Actio Catholicát 1948-as emigrációjáig.
Ausztriába, később Rómába ment, majd az Egyesült Államokban telepedett le, ahol 1959-ben érte a halál. Mihalovics külföldön sem hagyott fel a szervezőmunkával, emigráns társait példásan összefogta. A magyarországi Actio Catholica Mihalovics távollétében is működött, csakhogy békepapi vezetés alatt álló, államhű hivatallá alakították – s eredeti küldetését úgy eltorzították, hogy a rendszerváltás idején a püspöki kar jobbnak látta inkább megszüntetni.
Felhasznált irodalom
Balogh Margit – Gergely Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon. Bp., 2005.
Gianone András: Az Actio Catholica története Magyarországon 1932–1948. Bp., 2010.
Seres Ferenc: Mihalovics Zsigmond élete és művei. Pilisszentlélek, 1993.
Benkéné Jenőffy Zsuzsanna