Florybeth Mora Díaz beszél csodálatos gyógyulásáról. A Zenit hírügynökség tudósítását közöljük.
A Costa Ricából származó Florybeth Mora Dìaz gyógyulása történetét „Accanto a Giovanni Paolo II. Gli amici e collaboratori raccontano“ (II. János Pál mellett. Barátok és munkatársak mesélnek) címmel az Ares kiadó által megjelentetett kötet tartalmazza.
Florybeth Mora Dìaz feleség, négy gyermek édesanyja (ötödik gyermekét
elveszítette), a Dulce Nombre de Jesús nevű kis faluban él.
Mikor egy napon hirtelen erős fejfájást érzett, a rohammentő a
főváros San José kórházába szállította. „Akkor 47 éves voltam – idézte
fel a történéseket az asszony. – Derült égből villámcsapásként ért a
betegség. Rövid 24 óra leforgása alatt életveszélyes állapotba kerültem.
Először felfoghatatlan volt az egész, hiszen egészséges voltam egész
életemben. Kórházat csak öt gyermekem szülésekor láttam.
Nem tudtam hinni sem a diagnózisnak – patologikus elváltozás az
agyban, a jobb agyi artéria okozta agyvérzés – sem az orvosoknak, akik
azt mondták, néhány órám van hátra. Férjem és gyermekeim mélységesen
szomorú arca bennem is elindította a kétségbeesést, mely állapotom
látható rosszabbodásával tovább mélyült.
Istenben kerestem támaszt, és II. János Pál pápa közbenjárásáért
imádkoztam. Mivel állapotomat kilátástalannak ítélték, elhagytam a
kórházat.”
A hazafelé vezető úton Florybeth férje, Edwin Antonio
kétségbeesésében a következő szavakkal fordult II. János Pálhoz:
„Szentatyám, kérem járjon közben feleségem gyógyulásáért!”
2011. május 1-jén, helyi idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött Costa
Ricában II. János Pál pápa boldoggá avatásának élő közvetítése.
Florybeth erős fájdalmai és mozgásképtelensége ellenére az ágyból
követni akarta.
„II. János Pál pápát már életében szentként tiszteltem – indokolta
hozzá való fordulását Florybeth. – Nem volt kétségem afelől, hogy Isten
mellett van, és Jézus urunk előtt közbenjár értünk.”
A kérdésre, mikor és miből ismerte fel, hogy kérése meghallgatásra
talált, Florybeth így válaszolt: „Egyedül voltam a szobámban. Egyszer
csak hangot hallottam bensőmben, mely azt parancsolta, álljak fel.
Tudtam, követnem kell az utasítást, és azt is éreztem, meg is van az
erőm hozzá. Nagy békesség töltött el, megszűnt bennem a félelem. Azt
gondolom, a testi gyógyulási folyamat ezután következett be. Az Úr
megerősítette lelkemet, eltöltött békéjével és a gyógyulás bizonyosságát
adta nekem.”
Florybeth felkelt ágyából, és kiment a konyhába. A férje meglátta,
megijedt és visszavezette fekhelyéhez. Az asszony tudatta vele, mit élt
át. Azt mondta, jól van, testében történt valami.
A következő reggel visszavitték az asszonyt a kórházba. Erről így
számol be: „Először azt gondolták az orvosok, valaki más diagnózisát
vélték az enyémnek. Mikor mégis beigazolódott, hogy a felvételek rólam
készültek, az orvosok teljes tanácstalansággal reagáltak, tudták, hogy
csoda történt.”
A tény, hogy Florybeth meggyógyult, megdöbbentette barátaikat, akik tanúi voltak a betegségnek. Szívük megtelt örömmel.
Milyen lehet, amikor az ember saját testében éli át a csodát?
Florybeth erről így beszélt: „Nagyon nehéz időket élünk át, ha nincs
hitünk. Azt gondolom, azért történt velem a csoda, hogy tekintetünket az
égre irányítsuk, és elfogadjuk, Isten van, és nélküle nincsen élet. Hit
és remény nélkül nem lenne lehetséges egyetlen csoda sem. Hinnünk kell
abban, amit most nem látunk, de melynek létezéséről szívünk és lelkünk
meg van győződve.”
Magyar Kurír