2010. december 10., péntek

Világszerte fokozódott a keresztényüldözés 2010-ben

Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet adatai szerint ebben az évben világszerte fokozódott a keresztényüldözés. A becslések alapján 100 millió embert üldöznek keresztény hite miatt – közölte az osztrák szervezet december 9-én.
Az Open Doors segélyszervezet úgy véli, hogy összefüggés van a vallásszabadság korlátozása és az emberi jogokat sértő egyéb megnyilvánulások között.
A keresztényellenes fellépések tragikus csúcspontja volt, amikor októberben 58 ember vesztette életét egy bagdadi keresztény templomban, szentmise közben elkövetett merénylet során. A segélyszervezet megítélése szerint a muzulmán szélsőséges csoportok minden keresztényt ki akarnak űzni Irakból.
Fokozott vallási üldözés tapasztalható Pakisztánban és Indiában; szinte hetente érkeznek jelentések hindu szélsőségesek keresztényellenes támadásairól. A segélyszervezet emlékeztetett a Nigériában elkövetett merényletre, mely több száz emberéletet követelt. Nehéz helyzetben vannak az Afganisztánban, Egyiptomban, Eritreában és Marokkóban élő Krisztus-hívők is.
Az Open Doors szervezet, mely 50 országban végez segélyszolgálatot,  arra szólítja az államokat, hogy tegyenek többet a vallásszabadság megvalósításáért. A szándéknyilatkozatok nem elegendőek ahhoz, hogy segíteni lehessen a vallási kisebbségek helyzetén.
Magyar Kurír

Hét magyar ferences vértanút avathatnak boldoggá

A hét ferences vértanú – Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát – 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Krisztusért adták életüket, mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Emlékük és tiszteletük eleven rendtársaik és a hívek körében. A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
A hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.
Az újvidéki vértanúk
A déli területek 1942-es visszacsatolása után a kapisztránus rendtartomány vezetése szinte azonnal elfogadta a felkérést, hogy rendházat alapítson Újvidéken. A letelepedő ferenceseknek már 1944 őszén szembe kellett nézniük a szerb partizáncsapatok előretörésével.
Az újvidéki kolostor házfőnöke a korábban az amerikai magyarság körében működő, majd a Don-kanyart is megjárt Körösztös Krizosztom (1900–1944) volt, akit 35 éves kora ellenére, meggyötört kinézete miatt csak öregbarátnak hívtak. A veszélyt látva többször felajánlották neki a hazatelepülést, ő azonban az utolsó pillanatban is azt mondta: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!”. A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe. A város elfoglalása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztom atyának felajánlották a menekülést. Ő azonban csak akkor élt volna ezzel, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át gyóntatta, vigasztalta a híveket. Október 27-én Krizosztom atyát több férfival együtt egy szomszéd barakkba terelték azzal, hogy a nap folyamán hazaengedik őket. Másnap katonazene mellett a foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal ütötték. Az „öreg” ferences papot is agyonverték.
Az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf (1914–1944), aki 1944-ben arra kérte provinciálisát, hogy Újvidékre mehessen, mégpedig azzal az indokkal, hogy vértanú akar lenni Krisztusért. Őt is 1944. október 26-án tartóztatták le. A tanúk elmondása szerint, amikor csak tehette, a rabokkal beszélgetett, mindenki becsülte emberségességéért. November 1-jén rendtársával, Kamarás Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, Kristófot vasvesszővel, puskával ütötték. Homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult. Utolsó szavai ezek voltak: Sic debuit esse, vagyis így kell ennek történnie. A katonák teherautóra dobták, és Indijja község határában lelőtték.
Vértanúság a szovjet fronton
Nagyatád a háború utolsó szakaszában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Hajnal Zénó (1900–1945) ferences házfőnök állt a nagyatádiak élére, az ő vezetésével vonultak ki az emberek a településről. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok kerültek egymással szembe. Húsvétvasárnap a bolgár katonák házról házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Egy bolgár lovas katona, mikor meglátta a reverendát, illetve a ferences habitust viselő két papot, visszafordult, kiszólította őket a tömegből és agyonlőtte őket. A menekülő magyarok közül csak őket végezték ki. Az emberek melletti kitartás itt ismét a vértanúság vállalását jelentette, az egyházi ruhát viselők szisztematikus kivégzése pedig nyilvánvaló bizonyítéka az egyház iránti gyűlöletnek. A hét rendtag közül egyedül Zénó atya nyughelye ismert.
A kommunista diktatúra áldozatai
A ferenceseket a világháború idején tanúsított hősies helytállásuk miatt nagy tisztelet vette körül. Kiiktatásuk leghatásosabb eszköze a koncepciós perek gyártása volt. Így történt Gyöngyösön is, ahol Kiss Szaléz (1904–1946) klerikusmagiszter volt. 1945-ben megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért Szaléz atyát 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában, és fegyveres összeesküvést szervezett. A bírósági jegyzőkönyv szerint Szaléz atya előre megígérte, hogy feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a vallomás jelentős része nem Szaléz atyától származik. Társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, de ő a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette: a jegyzőkönyvet a kínzások hatására írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák megfelelő tolmács nélkül vezették. A szovjet hadbíróság 1946. december 10-i ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Halála óta rendtársai a gyónási titok vértanújaként tisztelik. A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedésvállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozat.
A háború után a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak. E meghurcolás részeként a 1945–50 között a hatvani kolostor szinte valamennyi tagját börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból. Közéjük tartozott Lukács Pelbárt (1916–1948), akit 1946 májusában tartóztattak le. Ügyét a Kiss Szaléz perhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről. A jogi vizsgálat bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet bíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Tíz év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba hurcolták. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án. A ferencesek vértanúként tisztelik.
Ugyancsak Hatvanból hurcolták el 1950-ben Kriszten Rafaelt (1899–1952). A budai, Margit körúti rendházban 1941 és 1946 között eltöltött éveit során házfőnök–plébánosként a zsidóüldözés idején a menekítés érdekében megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indult, gyalogosan, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza; így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék nyomorgóit. 1949 augusztusában, már betegen került Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát az Andrássy út 60-ba szállították. A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának szüleményei, nem a vádlottak szavai. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. A szerzetes tudta, hogy Hatvanban szinte valamennyi elődjét letartóztatták, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézést jelentette 1949 augusztusában. A börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ing nélküli rabot, így szólt: „Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg a börtön embertelen körülményei között.
Börtönben halt meg Károlyi Bernát (1892–1954) is, aki 1929 és 1938 között a ferencesek kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese volt Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolta, árvaházat alapított azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesített, letelepítette a Szatmári Irgalmas Nővérek Rendjét, megszervezte a környék lelkipásztori szolgálatát. 1938-ban visszajött Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozott, újságkiadással foglalkozott. A zsidóüldözés idején ferences habitust adott a menekülteknek, és abban rejtegette őket. A kecskeméti rendházba fogadott be üldözötteket, illetve felkereste gettóba zárt embertársait. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekültek. Ő irányította a várost, vezette a kórházat, összeszedte a házaknál hagyott betegeket, és ingyen konyhát nyitott a Dél-Magyarországról érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozott a kommunista rendőrség embertelen túlkapásai miatt, amelyekkel megalázták a börtönbe vetetteket, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatták. Zsidóellenességgel, izgatással vádolták, majd 1949. november 26-án végleg elhurcolták. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés vádjával, de bizonyítékok nélkül elítélték. A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. A ferences provincia a vértanúk között tartja számon. Boldoggáavatási eljárásának megkezdését 700 kecskeméti hívő támogatta aláírásával. Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar a holokauszt hatvanadik évfordulóján emlékfát ültetett tiszteletére a kecskeméti ferences templom kertjében. Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, tudatosan vállalva a szenvedést és a vértanúságot.
*
A hét személyről a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek, hogy Krisztusért adták oda az életüket. Ugyanazt tették a nemzeti szocialista időszakban, mint a kommunista éra kiépülése idején: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Helytállásuk és el nem menekvésük következménye minden esetben a meghurcolás volt, mely Isten és az egyház elleni haragból forrásozott. A lelkipásztorok tisztában voltak a várható következményekkel, mikor úgy döntöttek, hogy kitartanak híveik mellett, és így igent mondtak a vértanúságra.
* * *
A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

2010. október 27., szerda

Ausztrália első szentjét ünnepli

A Szentatya október közepén avatta szentté Mary McKillopot. Ausztrália számára különleges esemény ez, hiszen az országnak eddig nem volt egyetlen szentje sem. A Zenit hírügynökség közölte George Pell bíboros beszámolóját arról, hogy milyen hatást tett ez az ausztrál hívőkre.
Sydney bíboros-érseke elmondta, melegség töltötte el a szívét, amikor a Szent Péter-bazilika falán meglátta Szent Mary képét. Nyolcezer ausztrál zarándokolt el Rómába a Szent József Nővérei rend alapítójának szenttéavatási ünnepségére, és sokan jöttek Új-Zélandról, Skóciából, Peruból, Kelet-Timorból is, ahol a kongregáció nővérei jelenleg is aktívan munkálkodnak.
Pell érsek méltatta Tim Fischer, Ausztrália első állandó szentszéki nagykövete közreműködését. A nagykövet részt vett minden eseményen, és ő maga is számos ünnepséget szervezett a szentté- avatás köré. Külön kiemelte, milyen hasznos volt az a gyakorlati segítség, amelyet a Rómába érkező ausztrál zarándokoknak nyújtottak (információs pont felállítása, az utazásból eredő gondok megoldása).

A szenttéavatást követő napon körülbelül ötezer ausztrál ment el a hálaadó szentmisére a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába. Azért választották ezt a helyszínt, mert régen az angol katolikus királyok a bazilika tiszteletbeli kanonokai voltak, és a templom ma is az ökumenikus szertartások hagyományos székhelye. A szentmisén megszólalt Maria Casey nővér, Mary McKillop szentté avatási ügyének posztulátora. Kifejezte örömét, hogy Mary nővér már nem csupán Ausztrália, hanem az egész világ szentje. A bíboros homíliájában hangsúlyozta, mekkora örömöt és hálát érez most Ausztrália népe. Mary McKillopról elmondta, hogy bármit tett, azt Jézus Krisztus nevében tette, mindvégig az Isten országába és megváltó igazságosságába vetett hite vezette a szolgálat során. Példaértékű tanítást hagyott népére a megbocsátásról, a másik embernek nyújtott segítségről, és arról az erőről, amelynek segítségével szembe tudunk nézni a nehézségekkel.
***
A Szentatya Mary McKillop mellett öt személyt emelt az oltár dicsőségére 17-én : André Bessette kanadai szerzetest, akiről azt tartják, hogy képes volt csodás gyógyításokra; Stanis³aw Kazimierczyk Soltys XV. századi lengyel szerzetest; Giulia Salzanót, aki a XIX-XX. században élt, és a Szent Szívről elnevezett Hitoktató Nővérek Kongregációjának alapítója; Camilla Battista da Varano XV. században élt klarissza nővért; Candida Maria de Jesus Cipitria y Barriolát, a Jézus Leányai Nővérek alapítóját.
Magyar Kurír

2010. október 17., vasárnap

Assisi Szent Ferencnek, minden idők egyik legnépszerűbb szentjének misztikus és rendhagyó életét dolgozza fel ez a Hermann Hesse írásai alapján készült film. A XIII. századi Itália zűrzavara és vadsága közepette Francesco, a vagyonos kereskedő fia, otthagyja a gazdagságot és kényelmet, hogy osztozva a szegények nehéz sorsában, életét Istennek és mások megsegítésének szentelje. Példáját követve óriási tömegek hagyták ott régi életüket azért, hogy lelkiismeretükre hallgatva kövessék őt. Egy megalkuvásokat nem tűrő, fordulatos élet eseményeit beszéli el ez a kiválóan megrendezett alkotás.

2010. október 16., szombat

Isten szónoka-Páduai Szent Antal
Az ifjú, miután egy párbajban legjobb barátját halálra sebezte, vezeklésül a barátja életéért cserébe fogadalmat tett: lemondott szerelméről és világi életéről és Istennek szentelte magát. A film Szent Antal, a nemes és bátor szerzetes izgalmakban bővelkedő életének eseményeit foglalja csokorba (utazásait Itáliában, térítő missióját Marokkóban, Assisi Szent Ferenccel való találkozását és csodáit) gyermekkorától egészen fiatalon bekövetkezett haláláig.

2010. október 14., csütörtök

"Adj nekem gazdagságot vagy szegénységet,
Adj nekem vigasztalást vagy
szomorúságot...
...Ha pihenésemet akarod,
szeretetből pihenni akarok.
Ha úgy rendeled, hogy dolgozzam,
munka közben akarok meghalni.
Igen, Uram
mit akarsz tenni velem?
Csak mondd meg hol,
hogyan és mikor."

Avilai Szent Teréz

2010. október 4., hétfő

Márton Áron, a főpap és katona

Dicső múltunkból energiát és bátorságot meríthetünk napjaink jövőt formáló cselekedeteihez. De ez csak akkor sikerül, ha ismerjük a múltat, és ismerjük azokat, akik hozzájárultak alakításához. Halálának 30. évfordulóján Erdély szentéletű püspökére, Márton Áronra emlékezünk.
marton_aronMárton Áron székely földműves család harmadik gyermekeként született Csíkszentdomokoson, 1896. augusztus 28-án. Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot pedig Csíksomlyón végezte. Középiskolába Csíkszeredába és Gyulafehérvárra járt, ahol 1915-ben érettségizett. Három nappal a sikeres érettségi vizsga után katonai szolgálatra kapott behívót. Leszerelése után egy ideig földművesként és erdészeti tisztviselőként dolgozott. Teológiai tanulmányait 1920-ban kezdte el, pappá gróf Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte 1924-ben. Kezdetben Ditróban és Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd hittanár ugyancsak itt és Marosvásárhelyen, plébánosi kinevezést Verestoronyra kapott, később udvari káplán, püspöki levéltáros és titkár lett Gyulafehérváron. 1936-ban a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kapott ideiglenes megbízatást, rá egy évre kanonoknak léptették elő, majd a plébánia megválasztott vezetője lett. Ugyancsak 1936-ban XI. Piusz pápa Gyulafehérvár püspökének nevezte ki. 1949- től 1955-ig különböző román börtönökben sínylődött, 1957-1967 között pedig házi őrizetben tartották Gyulafehérváron. 1968-tól ismét szabadon mozogva látogathatta egyházmegyéjét és híveit. 1980. október 4- én hunyt el, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Ezek az adatok egy tartalmas, gazdag és egyedi életút főbb állomásai. Személyiségének varázsából, szellemi kisugárzásából, emelkedett erkölcsi tartásából viszont csak hátrahagyott műveit olvasva és a róla szóló történeteket hallgatva kaphatunk némi ízelítőt. Hiszen cselekedeteinek és magatartásának köszönhetően a nép, amelyből vétetett, már életében szívébe zárta, napjainkban is szájról szájra terjednek a róla szóló történetek.
Lelkükbe fogadták egykori tanítványai, beosztottjai és munkatársai is, ezek egyike Msgr. Gajdó Zoltán pápai káplán, nyug. plébános, aki összesen tíz évet tartózkodott a püspök közelében. Kérésemre meglágyult arccal hívja elő emlékeit: a mindennapok hívságain felülemelkedni tudó, mély Isten és emberszeretetből fakadó alázatosság volt a püspök személyiségének meghatározó vonása. A krisztusi szeretet minden rosszat elsöprő erejébe vetett hit pedig tetteinek mozgatórugója. A kivagyiság nem csak távol állt a jellemétől, hanem környezetében sem tűrte meg az ilyen megnyilvánulásokat.
Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatták tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egyévi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldték tiszti iskolába, elvégzése után hadnagyi rangban az Ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcolt. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként négy alkalommal sebesült meg, mindig a végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza-menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak.
Gajdó Zoltán atya baróti káplánkodása alatt (1964-1966) a miklósvári Szent Anna-búcsú egybeesett a bérmálással. E kettős esemény hívők ezreit vonzotta a templomba, mely ezúttal szűknek bizonyult a hatalmas tömeg befogadására. Szentmise előtt különböző rendű és rangú egyházi és világi személyek tisztelegtek a püspök előtt. Egyszer csak elébe pattant palástosan az ürmösi unitárius lelkész, s katonásan összecsapva bokáját a következőket mondta: „Mélyen tisztelt hadnagy úr! Egykor, az Ojtozi-szorosban önt szolgáló közlegényként sokszor kellett jelentést tennem a század állapotáról és a hadi helyzetről. Most, kihasználva a találkozás kínálta lehetőséget, ürmösi lelkészként ezt újból megteszem. Tisztelettel jelentem, hogy híveink megtizedelve, meghurcolva, s javaikból kiforgatva ugyan, de élnek és helyükön vannak.”
E szavak hallatán könnyek szöktek a megpróbált püspök szemébe. Megrendülve mondta a következőket: „Köszönöm, fiam, a régi és új jelentéseidet. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy népünknek olyan lelkipásztorai vannak, akik hősiesen állnak híveik mellett és híveik védelmében. Megnyugodva, mert tudom, hogy míg akadnak hozzád hasonló elhivatott és bátor papok, van és lesz magyar jövő Erdélyben”.
A miklósvári szentmisét és bérmálást követő ünnepi ebéden az ürmösi pap felidézte Márton Áron egyik hőstettét is. Egy nap arra eszméltek, hogy az ellenség bekerítette őket. Parancsnokuk, felmérvén a lehetőségeket, rádöbbent, hogy helyükön maradva esélyük sincs a túlélésre. Ezért kiadta az ukázt a halálos gyűrűből való kitörésre. Okos és megfontolt utasításainak köszönhetően ez sikerült is, anélkül, hogy a legénység közül bárkinek baja esett volna. Egyedül ő sebesült meg, ugyanis az ellenség figyelmét magára vonva biztosított lehetőséget katonáinak az elvonulásra.
Amint Gajdó atya szavaiból is kiderült, Márton Áron bátor, kemény és megalkuvást nem ismerő férfi volt. Valódi pásztor, aki elszántan óvta hitét, és védelmezte a köréje tömörült nyájat. Nem lehetett sem megtörni, sem megfélemlíteni, sem elhallgattatni. Élete utolsó pillanatáig felemelte a szavát az igazság érdekében. Az elnyomottak védelmezője, az elesettek oltalmazója volt. Felekezeti hovatartozás nélkül. Büszkék kell legyünk arra, hogy közülünk vétetett. Hálásak azért, hogy a gondviselés megajándékozott egy ilyen tiszta erkölcsű, egyenes tartású, vallási és szellemi vezetővel.
Emlékét megőrizni, példáját követni szent kötelességünk. Vallási és világi vezetőinknek pedig fel kell nőniük az ő erkölcsi és szellemi nagyságához, hogy legyen, lehessen magyar jövő. És nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében.
Bedő Zoltán


forrás: Székely Hírmondó

2010. szeptember 19., vasárnap

Boldoggá avatta Newman bíborost XVI. Benedek

Vasárnap délelőtt a birminghami Cofton Parkban boldoggá avatta a pápa John Henry Newman bíborost. Ez volt az első boldoggá avatás Angolföldön. A misére ötvenezren mentek, akik közül sokan az előző éjszakát is parkban töltötték. Mások éjjel kettőkor indultak útnak otthonról, hogy odaérjenek a misére.
Tim Finigan kenti plébános, a Kontinuitás Hermeneutikája blog szerzője, a Catholic Herald munkatársa úgy fogalmazott: „Elnézést a szomszédoktól, amiért késő éjszaka felébresztettük őket azzal, hogy azt énekeltük: Isten áldd meg a Szentatyát (God bless the Pope), amint a buszunk elhagyta a várost. Többé nem fog megesni.”

Simon Caldwell, a Catholic Herald hírszerkesztője szerint egész reggel szitált az eső a parkban, ám amikor a pápa helikoptere megérkezett, akkor kisütött a nap.

A misén az evangéliumot Jack Sullivan diakónus olvasta fel, aki Newman közbenjárására gyógyult meg orvosilag megmagyarázhatatlan módon gerincbetegségéből.

A pápa szentbeszédében Newmant mint a nagy brit szentek és boldogok, valamint tudósok közt a legújabbat üdvözölte. Megemlítette, hogy Newman Birmingham szegényeinek, betegeinek is gondját viselte. Mint a pápa mondta, Newman rengeteget tett azért, hogy kialakuljon a katolikus iskolák máig meghatározó ethosza.

XVI. Benedek megemlékezett a Nagy-Britannia elleni náci légitámadás hetvenedik évfordulójáról is, és tiszteletét fejezte ki az angolok iránt, akik elutasították a nácizmus „gonosz ideológiáját”. „Számomra, aki megéltem és átszenvedtem a náci rezsim sötét napjait Németországban, mélyen megindító, hogy ezen alkalomból is veletek lehetek, és felidézhetem, hogy mennyien áldozták fel bátran életüket a gonosz náci ideológiának” való ellenállásban.

A mise 1200 tagú kórus által énekelt zenéjét James MacMillan szerezte, a hívek könyörgését német, walesi, francia, vietnámi és pandzsábi nyelven mondták.
A pápa a mise után elimádkozta az Úrangyalát és szokásához híven kisebb elmélkedést tartott, amiben Newmanról beszélt.

A mise után a pápa magánlátogatást tett a Néri Szent Fülöp oratóriumban Edgbastonban, amit Newman alapított, majd Anglia, Wales és Skócia püspökeivel, találkozik az Oscott College-hez tartozó Francis Martin házban, mielőtt visszamegy Rómába.
A pápa teljes szentbeszédét a Catholic Heraldon olvashatja el eredeti, angol nyelven. A boldoggá avatás perceit megtekintheti a BBC által készített videón.
Magyar Kurír

2010. augusztus 23., hétfő

A film cselekménye Ágoston megtérése után játszódik. Már megírta leghíresebb filozófiai műveit, mikor a római civilizáció agóniája miatt, a múlt és jövő határán mély válságot átélő ipponai közösség a püspökévé szenteli. Ágoston a mindenki számára egyformán érvényes morál nevében megpróbálja csillapítani a különböző csoportok gyilkos indulatát, hogy reményük lehessen a jövőre...