2003. október 5., vasárnap

Három új szentet avatott a pápa

Vatikán: II. János Pál pápa október 5-én, vasárnap ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren, amelynek során három új szentet adott az egyháznak. Mindhárman a XIX. és a XX. század fordulóján éltek és nagy missziós egyéniségek voltak: Daniele Comboni olasz püspök Afrika apostolaként ismert, két szerzetes kongregációt alapított: a Szent Szív Fiai és a Négerség Kegyes Anyái Szerzetes Intézetet, ám ma már egyszerűen komboniánus szerzeteseknek és szerzetesnőknek nevezik őket. A német Arnold Janssen Hollandiában alapította meg az Isteni Ige Társaságát. Ma inkább verbita néven ismerik őket. A dél-tiroli Joseph Freinademezt a verbita alapító egyik első lelki gyermeke, a távoli Kínában hirdette Krisztus örömhírét.
A vasárnapi szertartáson a világ minden részéből érkezett 30 ezer hívő vett részt. Comboni Szent Daniele tiszteletére különösen sok afrikai zarándok érkezett Rómába, míg Ázsiát Kínából jött papok és verbita nővérek által vezetett indiai énekkar képviselte. A több mint kétórás szertartás során afrikai és indiai liturgikus táncokban és énekekben gyönyörködhetett a nagyszámú hívősereg, annak jelképeként, hogy a katolikus hit távoli kultúrákban is otthonra talált.
Homíliájában a szentatya hangsúlyozta: a három új szent egész életével az evangéliumot hirdette, tanúságot téve arról, hogy ez az egyház elsődleges szolgálata minden egyes ember és az egész emberiség számára. A három szent értékes öröksége azt bizonyítja, hogy az evangelizálás mindig Krisztus hirdetését jelenti, minden emberi segítségnyújtáson túl. Napjainkban is sürgető feladat az ad gentes misszió. Szükség van Daniele Comboni püspök lelkesedésére és szenvedélyes apostoli buzgóságára, aki Afrikában hirdette az Evangéliumot. A pápa szeretettel és aggodalommal utalt a fekete földrész lakosságára. A gazdag emberi és lelki erőforrások földje, Afrika, továbbra is számos nehézséggel és problémával küzd. Bárcsak a nemzetközi közösség tevékenyen segítené, hogy építhesse a remény jövőjét – mondta a pápa, Szent Daniele Comboni közbenjárásáért fohászkodva.
A szentatya ezután németül folytatta szentbeszédét, méltatva Szent Arnold Janssen fáradhatatlan apostolkodását. Most az égből segíti szerzetescsaládját, hogy tovább haladjon az általa kijelölt úton, amely az egyház evangelizáló küldetésének örökérvényűségéről tanúskodik.
Végül a pápa a harmadik szent, Josef Freinademetz hitvallomását idézte: „Evangelizáló küldetésemet nem Istennek felajánlott áldozatnak, hanem az Istentől kapott legnagyobb kegyelemnek tekintem.” A szeretetnek ez a tanúja önmagát ajándékozta testvéreinek Kínában, ahol missziós küldetését végezte. Szeretetből és szeretettel vállalta életkörülményeit, mivel meggyőződése volt, hogy az Evangélium hirdetése hiábavaló, ha nem szeretettel végezzük. Az evangéliumi inkulturáció példaképe volt, mivel Jézust követve megosztotta életét azokkal az emberekkel, akiknek elvitte az üdvösség hírét.
„A három új szent arra emlékeztet bennünket, hogy az Evangélium hirdetése minden megkeresztelt elhivatottsága. Ahhoz azonban, hogy Krisztus hiteles tanúi legyünk, arra van szükség, hogy szüntelenül törekedjünk az életszentségre” – mondta a pápa, majd Mária, az új-evangelizálás csillaga közbenjárásáért fohászkodott a Rózsafüzérnek és a misszióknak szentelt hónapban.
A vasárnapi szentmisével 477-re emelkedett a II. János Pál által kanonizált szentek száma. Boldoggá 1320 személyt avatott a pápa, köztük két magyart: Apor Vilmost és Batthyány-Strattmann Lászlót. A következő boldoggá avatás Kalkuttai Teréz anyáé lesz, október 19-én. VR/MK

2003. június 23., hétfő

Boldoggá avatási szentmise
Fél 12-kor, rekkenő melegben kezdődött meg Ivan Merz boldoggá avatási szentmiséje a ferencesek Szentháromság kolostora melletti hatalmas mezőn. A hívek kitörő örömmel üdvözölték a soraik között gépkocsin tovahaladó és áldást osztó pápát és szívből jövő tapssal köszönték meg, hogy idős kora és gyengesége ellenére másodszor is ellátogatott hazájukba.
A szentmise elején Josip Bozanic zágrábi érsek, Franjo Komarica banja lukai püspök és a jezsuita Nagy Bozsidar (Bizidar) posztulátor kérte a pápát Isten Szolgája, Ivan Merz boldoggá avatására, akinek életrajzát a zágrábi érsek ismertette, majd ezután került sor a boldoggá avatás meghirdetésére.
„Ti vagytok a világ világossága” – kezdte homíliáját a pápa, hangsúlyozva: „Ez a jézusi szó nemcsak egy közönséges erkölcsi buzdítás, hanem egy olyan megállapítás, amely kifejezésre juttatja a keresztségben kapott elfojthatatlan igényt: e szentség révén ugyanis az ember Krisztusnak a titokzatos testébe kapcsolódik. Joggal kiálthat fel Szent Ágoston: ’Örvendezzünk és adjunk hálát, hogy nemcsak kereszténnyé, hanem Krisztussá lettünk…’ Krisztus az ’igazi világosság’, amely minden embert megvilágosít. A keresztény ember tehát arra kapott meghívást, hogy ’ennek a Világosságnak a visszfénye legyen’, miközben Krisztust követi. Ennélfogva hallgatja és átelmélkedi az ő igéjét, tudatos és aktív módon részt vesz az egyház liturgikus és szentségi életében, gyakorolja a szeretet parancsolatait – a testvérek, de elsősorban a kicsinyek, a szegények és a szenvedők szolgálatán keresztül.”
A hívek és pásztoraik köszöntésén túl a pápa testvéri üdvözletet küldött Pavle pátriárkának és a Szerb Ortodox Egyház Szent Szinódusa tagjainak, továbbá örömének adott hangot a kölcsönös megértés és tisztelet, valamint a testvéri szolidaritás felé vezető eddig megtett úton elnyert új erőért, amely ennek a térségnek örömére és reménységére szolgál. Szeretettel köszöntötte még a pápa az ország más egyházi közösségeit, valamint a helyi zsidó és iszlám felekezet híveit.
Ismét a katolikus hívekhez fordulva a szentatya biztosította őket: kitárt karokkal fogadja őket, annak jeleként, hogy milyen fontos helyet foglalnak el szívében. Imádságában szüntelenül az Úr elé tárja az életüket súlyosan megnehezítő súlyos szenvedéseiket, megosztva reményeiket egy jobb jövő iránt.
„Ebből a városból, melyet történelme során oly sok szenvedés és vér pecsételt meg, a Mindenható Istenhez fohászkodom, hogy az embernek, méltósága és szabadsága ellen a katolikus egyház fiai által is elkövetett vétkeiért bocsásson meg és mindenkit töltsön el a kölcsönös megbocsátás óhajával. Csak az igazi kiengesztelődés légkörében nem lesz hiábavaló a megannyi ártatlan áldozat emlékezete és így az áldozatuk arra bátorít bennünket, hogy a testvériség és a megértés új kapcsolatait építsük” – mondta a pápa, majd rámutatott: a boldoggá avatott Ivan Merz példája azt tanítja, hogy az isteni világosságtól áthatott „igaz ember” válik valóban világító és meleget adó fáklyává. A ragyogó képességű fiatalember gazdag, természetes tehetségét képes volt megsokszorozni és így ért el számos emberi sikert: azt mondhatjuk, hogy sikeresen élt. „De nem ezért iktatjuk a boldogok sorába, hanem sokkal inkább az Isten előtt elért sikereiért. Életének leghőbb vágya ugyanis az volt, hogy soha ne feledkezzék meg Istenről és hogy mindig egyesüljön vele: Tevékenysége során mindig Jézus Krisztus ’fölséges ismeretét’ kereste.”
A liturgia iskolájában Ivan Merz a keresztény nagykorúság teljességéig gyarapodott és hazája liturgikus megújulásának egyik úttörője lett. A szentmisén való részvétel és a szentáldozás révén lett a fiatalok apostola. Nem véletlenül lett a jelszava: „Áldozat – Eucharisztia – Apostolkodás”. Keresztségének hivatástudatában a szentség felé vezető utat járta be.
Beszéde végén a pápa a fiatalokhoz fordulva arra emlékeztetett, hogy Ivan Merz neve élet- és akcióprogramot jelentett a fiatal katolikusok nemzedékének, amit ma is folytatni kell. „Hazátok és egyházatok – kedves fiatalok – nehéz időket élt át és most azon kell munkálkodni, hogy újrakezdjétek az életet a maga teljességében. Arra kérlek, ne engedjetek annak a kísértésnek, mely elbátortalanít benneteket, sokkal inkább szaporítsátok meg kezdeményezéseiteket annak érdekében, hogy Bosznia-Hercegovina újból a megbékélés, a földi találkozás és a béke földje legyen. E térség jövője ugyanis tőletek is függ! Ne keressetek másutt kényelmes életet, ne meneküljetek el a felelősségtek elől, arra várva, hogy majd mások oldják meg a problémátokat, hanem eltökélten szegezzétek szembe a rosszal a jó erejét. Boldog Ivan Merzhez hasonlóan ti is keressétek a személyes találkozást Krisztussal, aki új fénnyel világítja meg életeteket.”
Utolsó szavaiban a pápa az Atyaisten minden emberi érzést meghaladó békéjét kérte a hívek számára, amely béke megőrzi szívüket és lelküket az Isten és Isten Fia, Jézus Krisztus ismeretében és szeretetében. Ez a pápa imádsága és jókívánsága Boldog Ivan Merz közbenjárásáért – Bosznia-Hercegovina összes népe számára.
A szentmise végén, az Úrangyala imádság előtt a pápa az új boldognak a Szűzanya iránti gyengéd tiszteletéről emlékezett meg, majd öt különféle nyelven, köztük magyarul is köszöntötte a boldoggá avatásra érkezett zarándokokat. VR/MK
Az új boldog, Ivan Merz életrajza
Ivan Merz 1896-ban született Banja Lukán. Édesapja cseh nemzetiségű katonatiszt, édesanyja magyar zsidó származású volt. Egy éven át a wiener-neustadt-i katonai akadémián tanult, majd beiratkozott a bécsi egyetem tanári szakára. 1916. márciusában besorolták a hadseregbe. Először Grazban szolgált, majd az isonzói frontra küldték. A háborús tapasztalat nagymértékben hozzájárult gyors lelki érlelődéséhez. A szörnyűségek láttán Isten kezébe helyezte sorsát és minden erejével a keresztény tökéletességre törekedett. A háború után visszatért Bécsbe, ahol folytatta tanulmányait. 1920-ban negyvennapos lelkigyakorlatot végzett a mödlingi Steyler missziósházban, amely sorsdöntő lett a fiatalember számára. Ezt követően a párizsi Sorbonne-n tanult, ahol filozófiából doktorált. 1922-től Zágrábban gimnáziumi tanárként működött, francia nyelvet és irodalmat tanított, majd a zágrábi egyetemen is ledoktorált. Hamarosan ismertté vált, mint az ifjúság apostola, mivel bekapcsolódott a „Fiatal horvát katolikusok ligájába”, majd a „Sasok horvát ligája” munkájába. Szorgalmazta továbbá a liturgikus megújulást, négy évtizeddel megelőzve a II. Vatikáni zsinat irányelveit. Tevékenységét számos értetlenség, különféle nehézségek kísérték, amelyekkel csodálatra méltó nyugalommal nézett szembe. Erejét a szüntelen imából, az Istennel való egységből merítette. Meggyőződéssel hangoztatta, hogy a lelkek üdvösségének leghatásosabb eszköze az Istennek felajánlott szenvedés, ezért minden testi-lelki szenvedését, majd fiatal életét is apostoli kezdeményezései sikeréért, szeretett „Sasmadaraiért” ajánlotta fel. 32 éves korában, 1928. május 10-én hunyt el Zágrábban, életszentség hírében. Tervét halála után Marica Stankovic valósította meg, amikor megalapította a „Krisztus Király Munkatársnőinek Egyesületét.” Ivan Merz boldoggá avatási eljárását 1958-ban kezdték meg. A leendő boldog földi maradványai a zágrábi Jézus Szíve-bazilikában nyugszanak. VR/MK

2003. május 20., kedd

Szentté avatás a pápa 83. születésnapján

Vatikán: II. János Pál pápa május 18-án, 83. születésnapján több mint ötvenezer zarándok, közöttük mintegy húszezer lengyel előtt a Szent Péter téren négy személyt avatott szentté: Jozef Sebastian Pelzart (1842-1924), Przemysl egykori püspökét, Ursula Ledochowska (1865-1939) szerzetesnőt, és két olasz rendalapító szerzetesnőt, Virginia Centurione Bracellit (1587-1651), és Maria de Mattiast (1805-1866). Szentbeszédében a pápa a négy szentet az „Eucharisztiából fakadó élet” példaképének nevezte.
Jozef Pelczar és Ursula Ledochowska személye a szentatya személyes élettörténetével is összekapcsolódik: Pelczar püspök annak a krakkói egyetemnek a rektora volt, ahol Karol Wojtyla később tanulmányokat folytatott. Az Ursula Ledochowska által alapított rend tagjai közül öt nővér vezeti a szentatya háztartását a Vatikánban.
A szentté avatás, és a pápa 83. születésnapja alkalmából a lengyel zarándokokat több püspök kísérte. Jozef Glemp bíboros azonban betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepi szentmisén. Jelen volt viszont Aleksander Kwasniewski államfő.
A szentté avatás a szokásos módon, a szokásos liturgikus formában zajlott, nem történt benne utalás a pápa születésnapjára. A szertartás végén azonban a zarándokok ezrei, közöttük a pápa honfitársai hosszasan éltették a szentatyát.
Az Angelus elimádkozása előtt II. János Pál köszönetet mondott mindazoknak, akik születésnapja alkalmából gratuláltak neki, és kérte a hívőket, imádkozzanak azért, hogy Isten segítse őt abban, hogy a rábízott feladatokat továbbra is teljesíthesse, és felelősségteljes missziós munkáját továbbra is betölthesse. Ezzel a szentatya ismételten „válaszolt” azokra az újra és újra felröppentő találgatásokra, amelyek lemondásáról szólnak. KAP/MK

2003. május 5., hétfő

Szentté avatási szertartás több mint egymillió hívő jelenlétében

hívő jelenlétében avatott szentté öt spanyol egyházi személyt: Pedro Poveda Castroverde (1874-1939) papot, aki a spanyol polgárháború alatt halt mártírhalált, Jose Maria Rubio y Peralta (1864-1929) jezsuitát, Genoveva Torres Morele (1870-1956) és Ángela de la Cruz (1846-1932) rendalapítókat, valamint Maria Maravillas de Jesús (1891-1974) karmelita szerzetesnőt.
Szentbeszédében II. János Pál pápa az új szenteket példaképül állította az egyház, különösen a spanyol egyház számára. A spanyol hívőket ismételten kérte: őrizzék meg keresztény gyökereiket, hiszen csak így tudják Európának megmutatni igazi arcukat, és kultúrájuk gazdagságát. A szentatya az Evangéliumhoz való hűséget, és a család szentségének fontosságát hangsúlyozta. Utalt a pápa a spanyol történelem mindmáig nem teljesen feldolgozott időszakára, a polgárháborúra is. Megemlékezett a polgárháború többezer hívő áldozatáról, mindenekelőtt a szentté avatott Pedro Poveda mártírhaláláról. A szenvedés idejének nevezte ezt a korszakot, amely mára már véget ért.
A szentatya újra és újra arra buzdította a spanyolokat, ne a múlt sebeit őrizzék magukban, hanem bátran ápolják keresztény hagyományaikat.
A több mint háromórás program után II. János Pál pápa a nunciatúrán találkozott a spanyol püspöki kar tagjaival. VR/KAP/MK

2003. április 24., csütörtök

Romlatlan testek

Mindazok, akik lelkükkel hosszú éveken keresztül még tovább irányították a népüket, valószínűleg csak ideiglenesen léptek ki a fizikai testükből is, azaz van tetemük a Földön, ám az romlatlan állapotban nyugszik.

Akinek a halálát követően nem bomlik fel a teste, azt jelenti, hogy mesteri szinten képes bánni az egyes elementálokkal, azaz a természeti elemek szellemeivel. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld (Gnómok) – ugyanis felelős a halál beálltát követően a test felbomlásáért. A Levegő, amikor a légzés leáll, a Tűz, amikor a test lehűl, a Víz, amikor a test kiszárad, és végül a Föld, amitől aztán a test elporlad.
Egyes beavatottak, akik parancsolni tudtak ezeknek az elementáloknak, ezt a folyamatot teljesen le is tudták állítani, vagy éppen fordítva: képesek voltak mindezt néhány mp alatt véghezvinni, úgy hogy az eredmény a teljesen nyomtalan elbomlás lett. Sok szent távozott így el a Földről észrevétlenül. Talán a legismertebb ilyen eseteket a Pilis között élő egykori pálos rendi szerzetesek képviselték. De azt már kevesen tudják, hogy nem csak a Pilisben vannak pálos rendi szerzeteseknek romlatlan testei, hanem pl. Pápán és Vácon is.
Paulus Osirius egy hispániai pap volt, és egyben korának egyik legműveltebb embere, Szent Ágoston tanítványa volt. Később az észteknél járt, akikről az alábbiakat jegyezte fel: “Van náluk egy törzs, akik hideget tudnak csinálni. S ezért van, hogy a halottak sokáig ki vannak terítve, nem indulnak oszlásnak, mivelhogy hideget hoznak rájuk. Azt is képesek megcsinálni, hogy ha bevisznek egy teli hordó vizet, vagy sört, az is befagy, még ha nyár van, akkor is.”
Mongólia Altájon kurgánokban nagyon sok olyan tetemet találtak, amelyek nem indultak oszlásnak. Ilyen pl. a paziriki kurgánok leletanyaga is. Ezek a testek nem mumifikálódtak, tehát nem arról van szó, hogy bebalzsamozták őket, mint pl. az egyiptomiak, hanem teljes épségben megvannak. Egyesek a speciális időjárási viszonyokkal próbálják magyarázni ennek az okát, azonban még soha senki nem tudta ezt rekonstruálni. Ezek az emberek europidok, antropológialilag belső-ázsiaiak, és amint azt a többi leletanyagból tudni lehet, több királyi személy van közöttük.
Bizonyos látó emberek elbeszélése szerint Atilla király sem halt meg, olyan állapotban él, amelyből elvileg bármikor fel tud kelni, de erre ténylegesen majd csak akkor kerül sor, ha eljön az ideje. Gyakorlatilag bármikor testet tud ölteni.
A Képes Krónika – annak ellenére, hogy elég ellenséges hangvétellel beszél Aba Sámuelről – mégis megemlíti, hogy mikor néhány évvel a temetése után felnyitották a sírját, “szemfedőjét és ruházatát épségben, sebhelyeit begyógyulva találták”. Hiába nem szerették, ez akkora csoda, hogy csak nem tudták elhallgatni.
Mikor II. András meghalt nem Fehérváron temették el, hanem koporsóját Magyarország déli részére, egy Egres nevezetű helyre szállították (Csanádvár-Nagyvárad). A krónika szerint András holtteste itt látható, amint boldogan nyugszik, ez pedig azt jelenti, hogy romlatlanul nyugszik. Olyan erők jelentek meg a királyban, amit az ország más földrajzi pontjára is elszállítottak azért, hogy ebből a hatalmas energiából mások is részesüljenek. Ezért nem Fehérváron temették el.
A Képes krónikában rendre visszatérő kifejezést használnak II. Gézára, miszerint teste Albában nyugszik. Ezt többnyire úgy fordítják, hogy Fehérváron nyugszik, holott az alba pusztán fehéret jelent, azaz teste fehérben, azaz fényben nyugszik. Aludva nyugszik, merthogy az ő teste is romlatlan állapotban van.
Lourdes-i Szent Bernadette – szintén romlatlan testtel nyugszik Szent Margit már életében megmondta előre, hogy teste nem fog majd rossz szagot árasztani, azaz romlatlan marad. 1270-ben halt meg, arca napokig fénylett. Finom virágillat áradt belőle. Később hármas koporsóba tették (fa-vörösmárvány-vas), akárcsak Atillát, vagy Tutenhament. Fél évvel később még nagyobb illat és füst szállt fel a koporsóból. II. József, a kalapos uralkodó összetörette a koporsóját, amit a törökök elöl Pozsonyba menekítettek. Úgy gondolta, hogy ezzel az egész magyarság lelkét, nyelvét és sorsát meg tudja törni, el tudja pusztítani.
A trónviszályok során IV. Istvánt megölték az ideig-óráig őt pártfogoló bizánci katonák és kidobták a várból a várfalán keresztül a
földre. Senki nem nyúlt hozzá, és még egy hónap múlva is ugyanúgy feküdt ott, teljesen épen, nem indult oszlásnak.
II. Lajos az Arvisura tanúsága szerint nem azért fulladt bele a Csele-patakba, mert a nehéz páncélja lehúzta, hanem mert bizonyos
jóakarói – Zápolya emberei – előtte teljesen cselekvésképtelenné tették, s eszméletlen volt, mikor a vízbe dobták. Az ő tetemét is kb.
egy hónappal később találták meg, mint ahogyan a mohácsi csatában elvesztette életét. Egy mocsaras területen volt, s egyesek szerint a mocsár miatt nem indult oszlásnak a tetem, de ez nagy badarság, mert attól éppen hogy hamarabb kellene rothadásnak indulnia.
Amikor Mindszenthy József bíboros koporsóját hazahozták és belenéztek, az ő esetében is megdöbbenve látták, hogy romlatlanul fekszik benne. Jelenleg Esztergomban van, el is rejtették a kíváncsi szemek elől.