Boldog Charles de Foucauld – a sivatag szentje

 

6

December 1-jén a sivatag szentjére, Boldog Károly testvérre emlékezik az Egyház. Charles de Foucauld francia származású szerzetes, pap, földrajztudós, nyelvész volt, az ő lelki öröksége nyomán jött létre a Jézus Kistestvérei férfi, illetve női szerzetesközösség.

Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban; szülei korán meghaltak. Kezdetben Svájcban, majd Párizsban egy jezsuita középiskolában tanult. Rendetlen magaviselete miatt egy állami iskolában érettségizhetett, majd a francia Katonai Akadémián tanul tovább két éven át. Tanulmányai után először Franciaországban, majd Algériában szolgált; három évvel később elbocsátották, részben kicsapongó élete miatt. Később újra visszahelyezték a szolgálatba; ekkora már észrevehetően megváltozott.

Lenyűgözte Afrika, nagy hatással volt rá az iszlám: érdekelte, mi az, ami egy muszlim embert arra késztet, hogy naponta ötször letérdeljen, akár az ellenség támadása alatt is, és imádkozzon. 1882-ben elhatározta, hogy felfedezi Marokkót, Tunéziát és Algériát. Mivel katonai szolgálata lekötötte volna, elhagyta a hadsereget. Először Mardochi Abi Serur rabbival indult útnak Marokkóba, majd Joseph Aleman nevű rabbinak adta ki magát, így eljuthatott a keresztények számára veszélyesebb vidékekre is. Feltérképezte az Atlasz-hegységet, amelynek jelentős része ismeretlen volt az európaiak előtt. 1884-ben Henri Duveyrier támogatásával kiadta Felfedezőút Marokkóban című könyvét, mellyel nagy elismerést szerzett francia és angol nyelvterületen. A francia földrajzi társaság aranymedállal jutalmazta.

Mind jobban vonzotta őt a keresztény élet. 1886-ban megismerkedett Huvelin atyával, s a vele való kapcsolat hozta a döntő fordulatot: 1890. január 16-án belépett egy szigorú trappista szerzetesközösségbe. Először a franciországbeli Saint-Laurent-les-Bains-be, majd Szíriába, utána Algériába helyezték. 1896-ban Rómába küldték teológiát tanulni; s miután 1897-ben lejárt ideiglenes fogadalma, tanulmányait megszakítva Názáretbe utazott, ahol klarissza nővérek kolostorszolgájaként tevékenykedett három éven keresztül. Huvelin atyával szüntelenül tartotta a kapcsolatot. 1901. június 9-én Verviers-ben szentelték pappá.

A Szaharába ment, megpróbált egyszerűen barátja és testvére lenni a sivatagi nomádoknak. Nem téríteni szándékozott, hanem szeretni. Egész életével akarta „kiáltani az evangéliumot”. 1901 októberében az algériai Benni Abbes-be költözött remeteként, püspöki engedéllyel. Ekkor fogalmazta meg tételesen elképzelését egy új szerzetesrendről, a Jézus Szent Szívének Kistestvéreiről.

1914-ig, amikor Tamanrassetbe, az Ahaggar-hegységbe költözött, megírta a francia-tuareg szótárt, mely máig a tuareg szótárak alapját képezi. Később is folytatta a tuareg kultúra kutatását, több könyvet is írt róluk. 1914-ig háromszor hazautazott Franciaországba, de az I. világháború kitörése után Tamanrassetben maradt, és igyekezett segíteni a rászorulóknak.

1916. december 1-én egy muszlim szektához tartozó tuareg csapat, francia ügynöknek vélve, megtámadta és meggyilkolta Charles de Foucauld-t.

Foucauld életében nem talált követőre, a Vatikán sem fogadta el az általa megálmodott szerzetesrendet. Tizenhét évvel később, 1933-ban azonban követőkre talált, pontosabban ők találtak rá mint példaképre. El Abiodh Sidi Cheikh-ben alapították meg közösségüket, amely 1968 óta mint Jézus Kistestvérei működik, egyházi jóváhagyással. 1939-ben, szintén Foucauld példaképe nyomán, Magdeleine Hutin megalapította a Jézus Kistestvérei rend női ágát.

Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban; szülei korán meghaltak. Kezdetben Svájcban, majd Párizsban egy jezsuita középiskolában tanult, majd a francia Katonai Akadémián. Tanulmányai után először Franciaországban, majd Algériában szolgált.

Lenyűgözte Afrika, nagy hatással volt rá az iszlám. 1882-ben elhatározta, hogy felfedezi Marokkót, Tunéziát és Algériát. Elhagyta a hadsereget, először Mardochi Abi Serur rabbival indult útnak Marokkóba, majd Joseph Aleman néven rabbinak adta ki magát, így eljuthatott a keresztények számára veszélyesebb vidékekre is.

Mind jobban vonzotta őt a keresztény élet. 1886-ban megismerkedett Huvelin atyával, s a vele való kapcsolat hozta a döntő fordulatot: 1890. január 16-án belépett egy szigorú trappista szerzetesközösségbe. 1901. június 9-én, 43 éves korában Verviers-ben szentelték pappá.

A Szaharába ment, megpróbált egyszerűen barátja és testvére lenni a sivatagi nomádoknak. Egész életével akarta „kiáltani az evangéliumot”. 1901 októberében az algériai Béni Abbès-be költözött remeteként, püspöki engedéllyel. Ekkor fogalmazta meg tételesen elképzelését egy új szerzetesrendről, a Jézus Szent Szívének Kistestvéreiről.

Megírta a francia–tuareg szótárt, mely máig a tuareg szótárak alapját képezi. 1914-ben Tamanrassetbe, az Ahaggar-hegységbe költözött, igyekezett segíteni a rászorulóknak. 1916. december 1-jén egy muszlim szektához tartozó tuareg fegyveresek meggyilkolták.

Charles de Foucauld boldoggáavatási eljárása 1978-ban kezdődött el. 2005. november 13-án avatták boldoggá.

Boldog Charles de Foucauld imája

Atyám, átadom magamat Neked,
tégy velem tetszésed szerint.
Bármit teszel is velem, megköszönöm,
mindenre kész vagyok, mindent elfogadok,
csak akaratod bennem és minden teremtményedben beteljesüljön.
Semmi mást nem kívánok, Istenem.
Kezedbe ajánlom lelkemet,
Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével,
mert szeretlek, és mert szeretetem igényli,
hogy egészen Neked adjam át magam,
hogy végtelen bizalommal
egészen kezedbe helyezzem életemet,
mert Te vagy az én Atyám.

Fotó: Wikipedia; Petitsfreresdejesus.com

Magyar Kurír

A szeretet új utakat keres magának! - Október 10-én avatják boldoggá a 15 évesen elhunyt Carlo Acutist

Nike cipőben, farmerban, rózsafüzérrel a kezében fekszik koporsójában a 15 éves korában meghalt Carlo Acutis, akinek élete példa lett sokak számára. Szerette Krisztust és a szegényeket, mindennap áldozott, virtuális kiállítást rendezett az eucharisztikus csodákról. Október 10-én Asissiben avatják boldoggá; előtte és után nyitott koporsójához lehet zarándokolni. De ki is volt ez a fiatalember? Erről szól Pagano Loretta Maria írása. 

   A jelenleg érvényes hírek szerint 2020. október 10-én boldoggá avatják Carlo Acutist. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ki is volt Ő?

   Carlo 1991. május 3-án született Londonban, olasz családban. Kis idő múlva visszaköltöztek hazájukba, ettől kezdve Milánóban nevelkedett. Már egészen kiskorától fogva nagy szeretet kötötte az egyházhoz, ha meglátott egy templomot, azonnal be szeretett volna menni, hogy üdvözölje Jézust. Nagyon szerette a természetet, sétálni az erdőben, ahol virágokat gyűjtött a Szűzanyának. Mindössze 7 éves volt, amikor elsőáldozó lett, ez volt a  legnagyobb vágya. Innentől kezdve minden nap részt vett a szentmisén és áldozott. Ahogy Ő mondta: ,,Az Eucharisztia az én autópályám a Mennyországba.”

     Számára mindig az került előtérbe, hogy segítse társait. Mindenkihez volt egy jó szava. Már nagyon fiatalon

megvolt benne a karizma, hogy mindenkivel szót tudjon érteni. A hindu portással a lakásuknál, aki hallgatva Carlot úgy döntött: megkeresztelkedik. Szeretett beszélgetni a menekültekkel, nem különböztetett meg senkit. Gyakran találkozott hajléktalanokkal, akiknek odaadta azt, ami nála volt. Egyiknek, aki a házuk alatt aludt pár kartonon, nagyszüleitől kapott zsebpénzén hálózsákot vett. Iskolából hazajövet pedig megosztotta vele az uzsonnáját. Mindent megtett azért, hogy senki se legyen elfeledve.

Mikor barátaival, iskolatársaival beszélgetett, nem ijedt meg olyan kérdésekben állást foglalni, mint az abortusz: arra ösztönözte lány osztálytársait, hogy becsüljék meg önmagukat, mert mind értékesek.

     Carlot mindenki, aki ismerte egy átlagos fiúnak írja le, aki szeretett focizni, sok barátja volt és szívesen játszott a számítógépen. de nem mindennapi kiegyensúlyozottsággal bírt, és mértéket tartott mindenben. Rendkívül tehetséges volt az informatika világában, olyan dolgokat tudott, melyeket sokan csak az egyetemen tanulnak meg. Sok könyvet is olvasott, magát képezte. Ez egy különleges adomány volt számára. Ezt is arra használta, hogy közvetítse az emberek felé Isten szeretetét. Nem kérte szüleit, hogy nyaralni menjenek, de szerette volna az összes Eucharisztikus csoda helyszínét felkeresni. Létrehozott egy weboldalt, ahol az összeset leírta, ez a mai napig megtekinthető. Elkészítése 4 évet vett igénybe, az egészet Ő csinálta. Idővel az oldal bejárta a világ 5 kontinensét. Nem véletlen, hogy őt szeretné az egyház az internet védőszentjévé választani.

     Szent Ferenc története magával ragadta, nem csoda ezért, hogy Assisit tekintette második otthonának. Sokszor ellátogatott oda, később nagy szerepe lett ennek életében.

     Egyszer azt mondta: készen áll a halálra. Előre megjósolta, hogy amikor ez meg fog történni, 70 kg lesz. Éppen ezért, mikor szemtől szembe került a betegséggel azt mondta, semmit sem sír vissza, amit elhalasztott volna. Először egy influenzának tűnt, azonban kiderült, hogy rosszindulatú daganat, mely nem hagyott neki sok időt. Ekkor mindössze 15 éves volt. Ám érettségét itt is igazolja, mikor megkérdezték, hogy érzi magát, válasza mindig ugyanaz volt: ,,Van aki sokkal rosszabbul van nálam.” Egyetlen aggodalma szülei voltak, hogy ne szenvedjenek elvesztése miatt.

     Végül 2006. október 12-én Carlo visszatért Teremtőjéhez...ekkor pontosan 70 kg volt, ahogy előre megmondta. A temetésén rengetegen voltak, muszlimok, buddhisták, más vallásúak, akikkel addig beszélgethetett míg iskolába ment. Olyan emberek, akiket sosem látott korábban a családja.

Itt vált még fontosabbá Assisi, szeretett városa, hiszen itt helyezték örök nyugalomra.

     Carlo halála után is sok ember életében tett csodát. Többen gyógyultak meg testileg, lelkileg hozzá imádkozva. Flavio Bergamo (egy tanúságtevő) már 30 éve eltávolodott hitétől, mikor 2013-ban véletlenül olvasott Carloról az interneten. Története egyből magával ragadta, el is látogatott Assisibe a sírjához. Azon a napon nagy vihar volt, autójában várakozott a Szent Ferenc bazilika temetője előtt. Mikor elállt az eső, bement, de nem tudta hol van a sír pontosan. Sétált egy darabig ám egy ponton nem tudta, jobbra vagy balra forduljon. Egyszer csak meglátott egy szivárványt, elkezdte követni: és annak végén lelte meg Carlo sírját. Sírva borult le és ebben a pillanatban úgy érezte, minden súly lekerült a válláról, amit abban a sok évben cipelt.

     Néhány évvel ezelőtt én is véletlenül ismertem meg Őt. Akkor fogalmam sem volt, ki az a Carlo Acutis, csak láttam a nevét és belenéztem egy róla szóló videóba. Ezután sokáig nem került a látóterembe. Majd 2019-ben, amikor eljutottam Assisibe, az utolsó ott töltött napon teljesen véletlenül, szüleimmel bementünk a Santuario della Spogliazione templomba, ahová éppen néhány hónapja szállították át. Ekkor vált számomra különlegessé. A sírja nagyon fényes volt, tele az életét bemutató jelenetekkel a falon. Ezután olvastam utána jobban, és abban a pillanatban, amikor megláttam, hogy ugyanazon a napon van a születésnapunk, azt éreztem, hogy valami különleges köt minket össze. Ezután úgy döntöttem, Őt választom bérmaszentemnek.

   Rengeteg fiatal él ma is, aki nincs tisztában élete fontosságával. Sokan nem veszik figyelembe társaik problémáit, melyeken segíthetnének, néhány jó szó, kedves gesztus is elegendő volna.

Remélem, Carlo példája sokakhoz eljut és mindenki számára tanít valamit, mely lehetővé teszi, hogy egy szeretettelibb világban éljünk!                                               Szerző: Pagano Loretta Maria

Carlo életéről szóló film megtekinthető itt.