2002. április 16., kedd

Boldogokat avatott a szentatya

Vatikán: II. János Pál pápa vasárnap, április 14-én délelőtt a Szent Péter téren bemutatott szentmisén hat Isten szolgáját avatott boldoggá. A hat új boldog közül négyen – Gaetano Errico, Lodovico Pavoni, Artemide Zatti, Padre Luigi Variara – olasz származásúak, ketten pedig dél-, illetve közép-amerikai születésűek. Maria Romero Meneses nicaraguai, Maria del Transito de Jesus Sacramentado szaléziánus szerzetesnő pedig az első argentin nő, akit az egyház oltár dicsőségére emelt.
Homíliájában a pápa az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról szóló vasárnapi evangélium keretébe illesztette az új boldogok legfontosabb erényeit. Jézus ugyanis útitársként szegődött az Emmausz felé tartó két tanítványhoz és közben magyarázta nekik az írásokat, majd miután megérkezett, megtörte a kenyeret számukra, miként kereszthalála előtt az apostoloknak. Emmausz húsvéti tapasztalata állandóan megújul az egyházban. „Erről adnak ékesszóló tanúbizonyságot a mában azok, akiket nagy örömmel iktattam a boldogok közé” – mondta a pápa. Mint az emmauszi tanítványok, az új boldogok is képesek voltak felismerni az Úr jelenlétét az egyházban és miközben számos nehézséget és félelmet győztek le, a Föltámadottnak lelkes és bátor tanúságtevői lettek a világ előtt. „Nem romlandó dolgok, hanem Krisztus drágalátos vére árán nyertetek megváltást” – idézte a pápa Péter apostol szavait, melyek Gaetano Erricóra, Jézus és Mária Szeplőtelen Szíveinek Misszionáriusai Kongregáció alapító papjára emlékeztetnek. Korának nagy társadalmi és szociális változásai közepette Isten irgalmának nagyságát hirdette, miközben kiengesztelődésre szólította azokat, akik a bűn és a halál uralma alatt állottak. A gyóntatás valóságos vértanúja volt az új boldog, miközben egész napokat töltött el a gyóntatószékben, hogy saját erőinek legjavával fogadja be és hallgassa meg a bűnbánó lelkeket. Példája bennünket is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a gyónás szentségének értékét és jelentőségét, melyet az Atya mutat éppen leggyengébb gyermekei iránt.
„Isten feltámasztotta Jézust és mi ennek tanúi vagyunk” – ez az öntudatos és tüzes hit vezette Lodovico Pavoni lelki és papi tapasztalatát, a Szűz Mária Leányai Kongregáció megalapítóját. Különösen érzékeny lelkületével fogott hozzá a szegény és elhagyott fiatalok, főként a süketnémák gondozásához. Nagy teret foglalt el apostoli tevékenysége, kezdve a neveléstől egészen a különféle kiadványok terjesztéséig menően, méghozzá olyan eredeti megérzésekkel és találékony apostoli módszerekkel, melyek alapjaként egy nagyon szilárd lelkiség szolgált. Tanúságával arra buzdít bennünket, hogy bízzunk Jézusban.
Spanyol nyelven folytatva beszédét a pápa a szalézi család három jeles tagjának követendő vonásaira hívta fel a figyelmet. „Mózestől kezdve a prófétákon át kifejtette az Írásban róla szóló részeket” – idézett ismét a pápa, arra az örömteli tanúságtételre utalva, melyet az Úr kelt az őt követő tanítványaiban. Ez a lelkiség kapcsolja egybe a szalézi család három új boldogát. Padre Luigi Variara az olasz Asti egyházmegyéből érkezett Kolumbiába, az irgalmas Jézus hűséges követőjeként és az első pillanattól kezdve fiatal energiával és képességeinek gazdagságával szentelte magát a leprások szolgálatára. Õ az első Kolumbiában felszentelt szaléziánus atya és sikerült is neki számos hivatást támasztani, gyakran a betegek között. Idővel ez utóbbiakból alakult ki Jézus és Mária Szent Szívei Gyermekeinek virágzó Kongregációja, mely jelenleg is számos országban tevékenykedik.
Artemide Zatti az olaszországi Reggio Emilia tartományából vándorolt ki családjával 12 évesen Argentínába, melyről Don Bosco oly sokat álmodozott. Artemide itt kapta a szalézi hivatást és szenvedélyesen, teljes odaadással fogott a betegek ápolásához. Ötven éven át végzett szolgálata Viedma-ban az elesettek körében ragyogó példája a szerzetesi életnek, segítsen bennünket, hogy tudatában legyünk az Úr jelenlétének és el tudjuk őt fogadni az összes rászoruló testvérünkben.
Maria Romero Meneses, a Segítő Szűzanya Leánya szerzetes, Jézus arcáról elmélkedve felismerte, mi az Úr szándéka vele. Nicaraguában született, majd rendi felkészülését El Salvadorban végezte, hogy végül Costa Ricába érkezzék, ahol élete döntő részét töltötte. A pápa külön megemlítette: „Ez a kedves közép-amerikai nép, amelyet most a boldoggá avatás öröme fog össze, találjon ennek az új boldognak az életében bőséges példákra és tanításra, hogy megújíthassa és megerősíthesse az ezen a földön erősen meggyökerezett keresztény életet.”
„Ugye, lángolt a szívünk, amikor útközben kifejtette az Írásokat” – a két emmauszinak ez a meglepő vallomása nagyban hozzájárult Maria del Transito de Jesus Sacramentado nővér, a Ferences Misszionárius Harmadrend megalapítójának hivatásához. A szívében lángoló hivatás indította őt, hogy a szemlélődő életben keresse a Krisztussal való élet közelségét. Ez még akkor sem aludt ki, amikor megbetegedve el kellett hagynia a kolostort, ám nagy bizalommal hagyatkozott az Isten akaratára, melyet szünet nélkül keresett. A ferences életideál úgy mutatkozott meg számára, mint Isten igaz útja, melyet tőle kívánt és ami – hála a bölcs lelkivezetőnek – áthatotta a szegénységben, alázatban, türelemben, szeretetszolgálatban leélt egész életét, miközben életet adott a ferences család egyik újabb ágának.
„Mutasd meg nekünk az élet útját” – idézett a szentatya homíliája végén a válaszos zsoltárból, majd kérte, hogy a feltámadt Úr jelezze számunkra az élet igaz ösvényét, az egyetlen célba vezetőt, mint ahogyan ez történt az új boldogok életében is. VR/MK