Szent Ábrám hitvalló, † 350.
Szent Arisztobulosz apostol
Az apostol egyike volt a 72-nek. Ciprus szigetéről származott Barnabás apostollal együtt. Az Úr mennybemenetele után Szent Pál apostol társaként különféle helyeken hirdették az evangéliumot. Szent Pál említést tesz róla (Róm 16,10). Amikor Szent Pál több püspököt szentelt fel és elküldte őket az evangélium hirdetésére, Arisztobuloszt Brittaniába küldte. Ott sok hitetlent térítve Krisztus hitére, békében hunyt el.
Örményországi Szent Gergely hitvalló, † ~1010.
KÖLNI SZENT HERIBERT érsek
*Worms, 970 körül. +Köln, 1021. március 16.
III. Ottó császár (983--1002) leghívebb barátja, legbefolyásosabb tanácsadója és kancellárja volt Heribert, a későbbi kölni érsek. A császár, akinek mintaképe volt Nagy Károly, világot átfogó terveket szőtt: birodalmát keresztény birodalommá akarta tenni, amelyben a császár és a pápa együttesen uralkodik. A fiatal uralkodó ókori mintaképeket is állított maga elé; Rómát az Aventinuson levő rezidenciával együtt új birodalma középpontjának tekintette. Hogy kancellárjának, Heribertnek mennyi része volt ezekben a tervekben, arról nem szólnak a források, a császár küldetésébe vetett hit azonban elevenen élhetett benne, különben aligha maradhatott volna meg mellette ilyen fontos tisztségben.
Heribert 970 körül született Wormsban Hugó gróf fiaként. Tudományos és teológiai képzettségét a wormsi dómiskolában szerezte meg. Hosszú időn át élt a lotharingiai Gorze reformkolostorában anélkül, hogy a rendbe belépett volna. Miután visszatért Wormsba, a dóm prépostja és III. Ottó kancelláriájának tagja lett; a császár 994-ben Itália kancellárjává nevezte ki. Még ugyanebben az évben vezető szerephez jutott Heribert az udvarban, és folytonosan a császár közvetlen közelében volt, minden útjára elkísérte. 998-ban átadta neki Ottó a németországi kancellár hivatalát is, és körülbelül ugyanebben az időben kapta meg a ,,logothetész''[7] ritkán adományozott címét, amely csak a császár legbizalmasabb tanácsadóit illette meg. 995-ben visszautasította a würzburgi püspökséget testvére, Henrik javára.
Amikor másodszor is felajánlották neki a püspöki széket, Heribert világi pályafutása tetőpontján állt. 997-ben együtt volt a császárral második római útján, amikor a kölni érsekség megüresedett, és a káptalan választása rá esett. Követte a hívást, elhagyta a császári udvart, és a tél közepén Kölnbe utazott. December 25-én szentelték püspökké.
Ezután megpróbált ereje szerint beilleszkedni új tevékenységi körébe. Főkancellár maradt ugyan Heribert, fő gondja azonban ettől kezdve az érsekségére irányult. Az 1000. évben III. Ottó környezetében csak ennek aacheni látogatása idején tartózkodott, mivel a város a kölni egyházmegyéhez tartozott. Két évvel később a császár magához hívta Itáliába. Heribert januárban érkezett meg Paternóba, még éppen idejében, hogy átvehesse a császár végakaratát, és mellette lehessen halála órájában. A birodalmi jelvényekkel és az uralkodó holttestével együtt visszaindult Németországba, s a császár földi maradványait Aachenbe vitte, ott azután húsvét vasárnapján ünnepélyesen eltemette. III. Ottó utódával, Szent Henrikkel (lásd: A szentek élete, 345. o.) már a hazautazás alkalmával ellentétbe került az érsek, amikor az a birodalmi jelvények kiadását követelte tőle. Heribert végül is engedni volt kénytelen a jövendő császár akaratának, a következő időkben azonban távol maradt a politikától. Főkancellárként III. Ottó halála után nem jelent meg többé.
Annál inkább tevékenykedett egyházmegyéje érdekében. Legfőbb terve, amely még III. Ottó életében megfogalmazást nyert: egy bencés apátság alapítása, a Köln melletti Deutzban valósult meg. Az apátság birodalmi javakkal történt gazdag ellátása az elhunyt császár végrendelkezése volt, s ezt Heribert hűségesen teljesítette is. Más javakat is adományozott a deutzi templomnak saját birtokából a templom 1019. május 3-án történt felszentelése alkalmából. Deutz volt Heribert életműve, amelyhez mindig különleges érdeklődés fűzte, anélkül, hogy püspökségének más templomait elhanyagolta volna. Gazdag alapítványokat köszönhet neki a Stablo-Malmedy, Werden és a kölni nagy Szent Márton- apátság.
Heribert tudományos érdeklődése csak néhány, neki ajánlott írásból tárul fel. Egy gorzei szerzetes, Albwinus neki ajánlotta az Antikrisztusról szóló művét, a remete Alkuin az erényekről és bűnökről szóló kis könyvét. Személyes jámborsága és szigorú egyházias érzülete mintaképül szolgált kortársainak; különösen a szegények és betegek iránti gondoskodását magasztalták: gyakran maga kereste fel őket, hogy ínségüket enyhítse. Egyházmegyéjében tett látogató útjai alkalmával rendszeresen tájékozódott minden plébániáról és kolostorról, a papság és a rábízott nép fegyelméről. Egyik látogató útja alkalmával súlyos lázban megbetegedett. A szentségek vétele után hajón Kölnbe vitték, s ott halt meg 1021. március 16-án. Kívánságára Deutzban temették el. Sírjánál számos csoda történt.
1227-ben IX. Gergely pápa avatta szentté. [7] logothetész (,,számadó, főhivatalnok''): bizánci udvari rang. A keleti pátriárkák mellett is állt, a nyugati kancellár, illetve helynök megfelelője. A kölni érsek címei közé tartozott az archilogothetész.
Szent Julián vértanú
Makszimián császár uralkodása alatt szenvedett hitéért a szíriai Antiochiában. Ereklyéi Aranyszájú Szent János idejében gyógyításokat árasztottak.
Szent Mária bűnbánó, † 355.
Szent Pápa vértanú
Szentünk a likaóniai Laranda városából származott és Maximián császár uralkodása alatt élt. Krisztus hite miatt először városában szenvedett, aztán Diokaiszariában, végül az izauriai Szeleukiában. Ütötték, vasakkal szaggatták, arcát az ismeretlenségig összetörték, és vasszögekkel bélelt cipőben járatták hosszú úton át, végül egy gyümölcsfához kötözték, ahol meghalt.
Szent Sándor pápa
Hadrián császár parancsára kemencében égették el 119. május 3-án.
Szent Szabin vértanú
Szentünk az egyiptomi Hermopolisz városából származott. Azon a vidéken előkelő ember volt, városának elöljárója. Amikor Dioklécián alatt kitört a keresztényüldözés, Szabin elhagyta városát, vagyonát és mindenét, kiment a városból és egy elhagyatott helyen elrejtőzött több más kereszténnyel együtt. A bálványimádók mindenütt keresték őt, hogy megfogják, de szomorúan látták, hogy sehol sem találják. Akkor egy Júdáslelkületű szegény, aki Szabintól sok jóban részesült egykor, 2 aranyért elárulta rejtekhelyét. A katonák mindnyájukat elfogták, de különösen Szabinra vigyáztak. Mivel nem akart a bálványoknak áldozni, sokáig kínozták, végül a Nílus folyóba fojtották. Vértanúi halált halt a vele elfogott 6 keresztény ember is. Ez 287-ben történt.
POPPI BOLDOG TORELLO remete, III. r. (1202-1282)
A toszkánai Poppi városban született nemesi családból. Szüleitol keresztény nevelést kapott, de ifjúkori barátai hatására a szórakozásnak, rendetlen életnek adta át magát. Megtérése hasonlít Szent Ferencéhez. Ferenc annakidején vidám társaival dalolva járta Assisi utcáit, közben egyszer elkomolyodott s lemaradt társaitól. Meglátta addigi élete hiábavalóságát. Torellonál pedig az történt, hogy hasonló szórakozások közt vállára repült egy kakas és háromszor kukorékolt. Azonnal Péter apostol története jutott eszébe. Az o lelkét is átjárta a kegyelem fénye és élete megjobbítására szánta el magát. Igen valószínu, hogy ismerte Szent Ferenc történetét, sot hallott a ferences III. rendrol, amely a hagyomány szerint 1221-ben vette kezdetét. Magára öltötte Szent Ferenc bunbánó rendjenek ruháját és elvonult Poppi várostól nem messze egy erdobe, ahol remeteéletet kezdett. Életmódja: imádság, elmélkedés, önmegtagadások, böjt, kemény fekvohely, virrasztás, amellett a munka, mellyel fönntartását biztosítani tudta. Nem hiányzott életébol a felebarát segítése, alamizsnálkodás, betegek, idosek gondozása. Idonként elhagyta remeteségét, hogy szentmisén vegyen részt, eladja portékáját, jótékonykodjék. A Ferences Martyrológium tud Torello csodáiról is, ennek következtében sokan felkeresték, hogy ügyes-bajos dolgaikban segítségét, tanácsát kérjék. Így érte meg a 80 évet, amikor szent halállal befejezte életét. Egy másik szerzetesközösség, a vallumbróziak is magukénak tartják. A Ferences Martyrológium a terciárius boldogok közt tartja számon.
„Szól már a napnak hírnöke, ki éber or mély éjen át,
s az utazónak éji fény, mert minden órát megkiált.
A hajnalcsillag kél szaván, égrol borút eluz tova,
elhagyja ártó útjait az éji kóborlók hada.
Hangján hajós erore kap, a tengerárra csend borul,
s az Egyház sziklaszál feje bunét siratni elvonul.
Úr Jézus, a bukóra nézz: térítsen meg tekinteted;
ha ránk tekintesz, hull a bun, s elmossa könny a vétkeket.”
Az Egyház himnuszából.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Torellot különös módon hívtad meg a bunbánatra. Közbenjárására add, hogy a bunöket elhagyva a bunbánat méltó gyümölcseit teremjük. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Trofim és Tál vértanúk
A kisázsiai Kária tartomány Laodicea nevű városában élt két paptestvér: Trofim és Tál. Mindketten Sztratonik nevű városból származtak. Mindketten erős hitű férfiak voltak és az Isten igéjét hirdették a pogányok között. A bálványimádók ezért elfogták és megkötözték őket. Amikor Aszklepiodót helytartó Bofor városba jött, nem messze Laodiceától, a helytartó úgy rendelkezett, hogy kövezzék meg mindkettőjüket. A vesztőhelyen a keresztények körülvették őket, és sértetlenek maradtak a kövektől. Ezért elengedték őket. Később újra ítélőszék elé kerültek a keresztény hit terjesztése miatt. Kínzások után keresztre feszítették őket a III. században.
Szent Arisztobulosz apostol
Az apostol egyike volt a 72-nek. Ciprus szigetéről származott Barnabás apostollal együtt. Az Úr mennybemenetele után Szent Pál apostol társaként különféle helyeken hirdették az evangéliumot. Szent Pál említést tesz róla (Róm 16,10). Amikor Szent Pál több püspököt szentelt fel és elküldte őket az evangélium hirdetésére, Arisztobuloszt Brittaniába küldte. Ott sok hitetlent térítve Krisztus hitére, békében hunyt el.
Örményországi Szent Gergely hitvalló, † ~1010.
KÖLNI SZENT HERIBERT érsek
*Worms, 970 körül. +Köln, 1021. március 16.
III. Ottó császár (983--1002) leghívebb barátja, legbefolyásosabb tanácsadója és kancellárja volt Heribert, a későbbi kölni érsek. A császár, akinek mintaképe volt Nagy Károly, világot átfogó terveket szőtt: birodalmát keresztény birodalommá akarta tenni, amelyben a császár és a pápa együttesen uralkodik. A fiatal uralkodó ókori mintaképeket is állított maga elé; Rómát az Aventinuson levő rezidenciával együtt új birodalma középpontjának tekintette. Hogy kancellárjának, Heribertnek mennyi része volt ezekben a tervekben, arról nem szólnak a források, a császár küldetésébe vetett hit azonban elevenen élhetett benne, különben aligha maradhatott volna meg mellette ilyen fontos tisztségben.
Heribert 970 körül született Wormsban Hugó gróf fiaként. Tudományos és teológiai képzettségét a wormsi dómiskolában szerezte meg. Hosszú időn át élt a lotharingiai Gorze reformkolostorában anélkül, hogy a rendbe belépett volna. Miután visszatért Wormsba, a dóm prépostja és III. Ottó kancelláriájának tagja lett; a császár 994-ben Itália kancellárjává nevezte ki. Még ugyanebben az évben vezető szerephez jutott Heribert az udvarban, és folytonosan a császár közvetlen közelében volt, minden útjára elkísérte. 998-ban átadta neki Ottó a németországi kancellár hivatalát is, és körülbelül ugyanebben az időben kapta meg a ,,logothetész''[7] ritkán adományozott címét, amely csak a császár legbizalmasabb tanácsadóit illette meg. 995-ben visszautasította a würzburgi püspökséget testvére, Henrik javára.
Amikor másodszor is felajánlották neki a püspöki széket, Heribert világi pályafutása tetőpontján állt. 997-ben együtt volt a császárral második római útján, amikor a kölni érsekség megüresedett, és a káptalan választása rá esett. Követte a hívást, elhagyta a császári udvart, és a tél közepén Kölnbe utazott. December 25-én szentelték püspökké.
Ezután megpróbált ereje szerint beilleszkedni új tevékenységi körébe. Főkancellár maradt ugyan Heribert, fő gondja azonban ettől kezdve az érsekségére irányult. Az 1000. évben III. Ottó környezetében csak ennek aacheni látogatása idején tartózkodott, mivel a város a kölni egyházmegyéhez tartozott. Két évvel később a császár magához hívta Itáliába. Heribert januárban érkezett meg Paternóba, még éppen idejében, hogy átvehesse a császár végakaratát, és mellette lehessen halála órájában. A birodalmi jelvényekkel és az uralkodó holttestével együtt visszaindult Németországba, s a császár földi maradványait Aachenbe vitte, ott azután húsvét vasárnapján ünnepélyesen eltemette. III. Ottó utódával, Szent Henrikkel (lásd: A szentek élete, 345. o.) már a hazautazás alkalmával ellentétbe került az érsek, amikor az a birodalmi jelvények kiadását követelte tőle. Heribert végül is engedni volt kénytelen a jövendő császár akaratának, a következő időkben azonban távol maradt a politikától. Főkancellárként III. Ottó halála után nem jelent meg többé.
Annál inkább tevékenykedett egyházmegyéje érdekében. Legfőbb terve, amely még III. Ottó életében megfogalmazást nyert: egy bencés apátság alapítása, a Köln melletti Deutzban valósult meg. Az apátság birodalmi javakkal történt gazdag ellátása az elhunyt császár végrendelkezése volt, s ezt Heribert hűségesen teljesítette is. Más javakat is adományozott a deutzi templomnak saját birtokából a templom 1019. május 3-án történt felszentelése alkalmából. Deutz volt Heribert életműve, amelyhez mindig különleges érdeklődés fűzte, anélkül, hogy püspökségének más templomait elhanyagolta volna. Gazdag alapítványokat köszönhet neki a Stablo-Malmedy, Werden és a kölni nagy Szent Márton- apátság.
Heribert tudományos érdeklődése csak néhány, neki ajánlott írásból tárul fel. Egy gorzei szerzetes, Albwinus neki ajánlotta az Antikrisztusról szóló művét, a remete Alkuin az erényekről és bűnökről szóló kis könyvét. Személyes jámborsága és szigorú egyházias érzülete mintaképül szolgált kortársainak; különösen a szegények és betegek iránti gondoskodását magasztalták: gyakran maga kereste fel őket, hogy ínségüket enyhítse. Egyházmegyéjében tett látogató útjai alkalmával rendszeresen tájékozódott minden plébániáról és kolostorról, a papság és a rábízott nép fegyelméről. Egyik látogató útja alkalmával súlyos lázban megbetegedett. A szentségek vétele után hajón Kölnbe vitték, s ott halt meg 1021. március 16-án. Kívánságára Deutzban temették el. Sírjánál számos csoda történt.
1227-ben IX. Gergely pápa avatta szentté. [7] logothetész (,,számadó, főhivatalnok''): bizánci udvari rang. A keleti pátriárkák mellett is állt, a nyugati kancellár, illetve helynök megfelelője. A kölni érsek címei közé tartozott az archilogothetész.
Szent Julián vértanú
Makszimián császár uralkodása alatt szenvedett hitéért a szíriai Antiochiában. Ereklyéi Aranyszájú Szent János idejében gyógyításokat árasztottak.
Szent Mária bűnbánó, † 355.
Szent Pápa vértanú
Szentünk a likaóniai Laranda városából származott és Maximián császár uralkodása alatt élt. Krisztus hite miatt először városában szenvedett, aztán Diokaiszariában, végül az izauriai Szeleukiában. Ütötték, vasakkal szaggatták, arcát az ismeretlenségig összetörték, és vasszögekkel bélelt cipőben járatták hosszú úton át, végül egy gyümölcsfához kötözték, ahol meghalt.
Szent Sándor pápa
Hadrián császár parancsára kemencében égették el 119. május 3-án.
Szent Szabin vértanú
Szentünk az egyiptomi Hermopolisz városából származott. Azon a vidéken előkelő ember volt, városának elöljárója. Amikor Dioklécián alatt kitört a keresztényüldözés, Szabin elhagyta városát, vagyonát és mindenét, kiment a városból és egy elhagyatott helyen elrejtőzött több más kereszténnyel együtt. A bálványimádók mindenütt keresték őt, hogy megfogják, de szomorúan látták, hogy sehol sem találják. Akkor egy Júdáslelkületű szegény, aki Szabintól sok jóban részesült egykor, 2 aranyért elárulta rejtekhelyét. A katonák mindnyájukat elfogták, de különösen Szabinra vigyáztak. Mivel nem akart a bálványoknak áldozni, sokáig kínozták, végül a Nílus folyóba fojtották. Vértanúi halált halt a vele elfogott 6 keresztény ember is. Ez 287-ben történt.
POPPI BOLDOG TORELLO remete, III. r. (1202-1282)
A toszkánai Poppi városban született nemesi családból. Szüleitol keresztény nevelést kapott, de ifjúkori barátai hatására a szórakozásnak, rendetlen életnek adta át magát. Megtérése hasonlít Szent Ferencéhez. Ferenc annakidején vidám társaival dalolva járta Assisi utcáit, közben egyszer elkomolyodott s lemaradt társaitól. Meglátta addigi élete hiábavalóságát. Torellonál pedig az történt, hogy hasonló szórakozások közt vállára repült egy kakas és háromszor kukorékolt. Azonnal Péter apostol története jutott eszébe. Az o lelkét is átjárta a kegyelem fénye és élete megjobbítására szánta el magát. Igen valószínu, hogy ismerte Szent Ferenc történetét, sot hallott a ferences III. rendrol, amely a hagyomány szerint 1221-ben vette kezdetét. Magára öltötte Szent Ferenc bunbánó rendjenek ruháját és elvonult Poppi várostól nem messze egy erdobe, ahol remeteéletet kezdett. Életmódja: imádság, elmélkedés, önmegtagadások, böjt, kemény fekvohely, virrasztás, amellett a munka, mellyel fönntartását biztosítani tudta. Nem hiányzott életébol a felebarát segítése, alamizsnálkodás, betegek, idosek gondozása. Idonként elhagyta remeteségét, hogy szentmisén vegyen részt, eladja portékáját, jótékonykodjék. A Ferences Martyrológium tud Torello csodáiról is, ennek következtében sokan felkeresték, hogy ügyes-bajos dolgaikban segítségét, tanácsát kérjék. Így érte meg a 80 évet, amikor szent halállal befejezte életét. Egy másik szerzetesközösség, a vallumbróziak is magukénak tartják. A Ferences Martyrológium a terciárius boldogok közt tartja számon.
„Szól már a napnak hírnöke, ki éber or mély éjen át,
s az utazónak éji fény, mert minden órát megkiált.
A hajnalcsillag kél szaván, égrol borút eluz tova,
elhagyja ártó útjait az éji kóborlók hada.
Hangján hajós erore kap, a tengerárra csend borul,
s az Egyház sziklaszál feje bunét siratni elvonul.
Úr Jézus, a bukóra nézz: térítsen meg tekinteted;
ha ránk tekintesz, hull a bun, s elmossa könny a vétkeket.”
Az Egyház himnuszából.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Torellot különös módon hívtad meg a bunbánatra. Közbenjárására add, hogy a bunöket elhagyva a bunbánat méltó gyümölcseit teremjük. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Trofim és Tál vértanúk
A kisázsiai Kária tartomány Laodicea nevű városában élt két paptestvér: Trofim és Tál. Mindketten Sztratonik nevű városból származtak. Mindketten erős hitű férfiak voltak és az Isten igéjét hirdették a pogányok között. A bálványimádók ezért elfogták és megkötözték őket. Amikor Aszklepiodót helytartó Bofor városba jött, nem messze Laodiceától, a helytartó úgy rendelkezett, hogy kövezzék meg mindkettőjüket. A vesztőhelyen a keresztények körülvették őket, és sértetlenek maradtak a kövektől. Ezért elengedték őket. Később újra ítélőszék elé kerültek a keresztény hit terjesztése miatt. Kínzások után keresztre feszítették őket a III. században.
