2013. március 21., csütörtök

A félreismert Zichy Gyula

A diktatúra történetírása is felelős azért, hogy nemesi származású főpapjainkkal szemben gyakran támadnak előítéleteink. A magas rangú családokból származó főpapokról sajnos olyan kép él manapság, hogy inkább saját diadalívüket építették, és a felebaráti szeretet gyakorlását elhanyagolták. Zichy Gyula kalocsai érsek – Apor Vilmoshoz hasonlóan – nemcsak hirdette a felebaráti szeretetet, hanem annak tevékeny cselekvője is volt. Két, Pécsen eltöltött dolgos, nehézségekben bővelkedő évtized után került a kalocsai érseki székbe, ahol szintén minden tőle telhetőt megtett, hogy javítson híveinek sorsán.
A későbbi főpásztor a zichi és vásonkeői gróf Zichy család palotai vonalának nagylángi ágából született Nagylángon 1871. november 7-én. Származásának köszönhetően a legjobb iskolákban tanult, középiskoláit a Bécs melletti Kalksburgban, teológiai tanulmányait pedig Innsbruckban végezte. 1895-ben a család nagylángi kastélyának kápolnájában szentelte pappá Steiner Fülöp székesfehérvári püspök. 1897-től Rómában a pápai nemesi kollégium növendékeként tanult, majd a Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust.
Alig harminc évesen már a pápai udvarban látott el szolgálatot, azok között volt, akik elkísérték XIII. Leó pápát utolsó útjára. Erre Czaich Árpád Gilbert, egy szintén Rómában működő magyar pap így emlékezett vissza:
Zichy „már a harmadik éjszakát virrasztotta a pápa betegágyának közelében. Végtelen, szíves szeretettel volt iránta is, a belső környezete többi tagja iránt is a pápa. A földi életnek és az örökkévalóságnak a mezsgyéjén jelét akarta adni nagy szeretetének: a halotti szentségek felvétele után megáldotta mindannyiukat. […] Zichy gróf nem tudott uralkodni magán. A nyomasztó és lelket tépő pillanatban előtörtek pillái alól a forró, fájdalmas könnyek. Sírt – néma zokogással. Egyszerre csak feléje fordult Leó pápa […] és beszélni kezdett hozzája tiszta, érthető hangon: »Ne sírj! Hisz jól vagyok én már egészen.«”
Zichy Gyula Leó pápa utódának, X. Piusnak is közvetlen munkatársa volt 1905-ig, amikor mindössze harmincnégy évesen pécsi püspökké nevezték ki. X. Pius pápa saját kezűleg szentelte püspökké Prohászka Ottokár társaságában a Sixtus-kápolnában. Pécsi székfoglalása után rögtön hozzálátott, hogy elődje, a fiatalon elhunyt Hetyey Sámuel munkáját folytatva elősegítse egyházmegyéjében a katolikus megújulást. Templomokat építtetett, 1907-ben vendégül látta az országos katolikus nagygyűlést, s csatlakozva Prohászka Ottokár sajtómissziójához megalapította az egyik legjobb vidéki napilappá vált Dunántúlt. A püspök elkötelezetten segítette a katolikus oktatást is: újra letelepítette Pécsen a jezsuitákat, akik gimnáziumot hoztak létre, valamint a Pozsonyból Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetem rendelkezésére bocsátotta a püspöki könyvtár épületét és állományát. Az első világháború és az azt követő zűrzavaros időszak rendkívül megviselte a pécsi egyházmegyét, amelynek helyzete a szerb megszállás három éve alatt csak tovább romlott. A trianoni diktátum értelmében 28 plébániát veszített el a püspökség.

Az újjáépítés éveiben érte Zichy püspököt kalocsai érseki kinevezése, de székét a politikai viszontagságok miatt csak három évvel később foglalhatta el véglegesen. Nehéz szívvel hagyta el Pécset, nemcsak félbe maradt munkái tartották vissza, hanem betegsége is egyre súlyosbodott. Zichy kevésnek érezte erejét, hogy átvegye a kalocsai egyházmegyét, ami még siralmasabb állapotban volt, mint a pécsi. Az egyházmegye óriási területi veszteséget szenvedett, mezőgazdaságból élő lakóit egyre inkább elszegényedés fenyegette. Az érseki székhely lakossága is igen nehéz gazdasági és szociális problémákkal nézett szembe. Nagy mértéket öltött a szegénység, alig volt munkalehetőség, lakáshiány és rossz közbiztonság uralkodott Kalocsán.
Az érsek első vállalkozása a kórház kibővítése volt, majd nekilátott leküzdeni a lakáshiányt. A szegénygondozásban is nagy sikereket ért el, csatlakozott az 1927-ben alapított Egri Normához. 1928-ban egyházmegyei zsinatot hívott össze, melynek központi gondolata a hitélet szabályozása volt. A templomépítést és az egyházi oktatást Kalocsán is szívügyének tekintette, és felkarolta az üldözötteket is. Az egyházmegye nehéz anyagi helyzete ellenére igyekezett mindig a legtöbbet segíteni hívein, még az 1941-es árvíz idején is.
Bár betegsége sok mindenben akadályozta, Zichy gyakran vállalkozott hosszú zarándokutakra. Többször járt Rómában, 1929-ben meglátogatta a Szentföldet. Utolsó vállalkozásaként egyházmegyéje visszatért plébániáit kívánta felkeresni, ám 1942. május 20-án meghalt. Kortársai imádságos lelkületű és feltétel nélkül adakozó főpásztortól búcsúztak.
Felhasznált irodalom:
A pécsi egyházmegye ezer éve. Pécs, 2008.
Lakatos Andor: Gróf Zichy Gyula a kalocsai érseki széken (1923–1942). In: Emlékkötet Zichy Gyula tiszteletére. Pécs, 2007.
Czaich Árpád Gilbert: X. Pius pápa életének és uralkodásának története napjainkig. Bp., 1907.

Benkéné Jenőffy Zsuzsanna