2023. december 11., hétfő

Szent Akepszim és Itala vértanúk

Mindketten Perzsiából származtak, ott is szenvedtek vértanúságot. Akepszim először pogány pap volt Arbelában. Krisztus hitéről hallván, szeretett volna vele megismerkedni. Egy püspökhöz fordult, aki kioktatta őt a keresztény hitről és meggyógyította betegségéből. Visszatérve Arbelába, ott hirdette a hitet a város lakóinak. Ezért a terület parancsnokánál feljelentették. A parancsnok levágatta fülét, és börtönbe záratta. Itala az arbelai egyház diakónusa volt. Hitének megvallása miatt kínokat szenvedett és Akepszimmal volt börtönben. Állhatatosságuk miatt mindkettőjüket karddal fejezték le.


SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
December 11.
*Róma, 305 körül +Róma, 384.
Damazusz valószínűleg 305 körül született Rómában. Liberius pápa diákonusa volt, akit hűségesen elkísért a számkivetésbe is, ahova Constantius császár űzte a pápát. Liberius halála után, 366-ban viharos pápaválasztásra került sor, amelynek következményei beárnyékolták Damazusz pápaságának első felét. Egy kis csoport ugyanis először egy Ursinus nevű diákonust választott meg pápának, és ez a Santa Maria in Trastevere-templomot tette meg ,,székhelyévé''. Egy sokkal nagyobb csoport rövidesen Damazuszt emelte Péter székébe, s ő a lateráni bazilikát foglalta el. Ursinus és Damazusz hívei között összecsapásokra került sor. Egy alkalommal az egyik templom volt a csatatér, s többen meg is haltak. Damazuszt emiatt a város prefektusa bevádolta, de később fölmentették a vád alól.

Damazusz idejében zárult le az ariánusokkal folytatott hitvita, maguk az ariánusok sok apró pártra oszlottak. A szentháromságtan és a krisztológia kérdései a keleti teológusok -- főképp Szent Atanáz, Nagy Szent Vazul, Nisszai Szent Gergely és Nazianzi Szent Gergely -- munkássága során tisztázódtak, s Damazusz elfogadta a tanításukat. Nagy Theodosius (379--395), akinek személyében a niceai hitvalláshoz hű császár került a keletrómai birodalom élére, 380-ban rendeletet adott ki, amellyel fölszólította a birodalom összes keresztényeit, hogy csatlakozzanak ahhoz a hitvalláshoz, amelyet az igazhitű püspökök személyes aláírása hitelesít, köztük Damazuszé is.

Hit dolgában teljesen egyetértett az I. konstantinápolyi zsinattal (381), joghatósági intézkedéseiben azonban már talált kifogásolnivalót. E zsinat harmadik kánonja ugyanis úgy határozott, hogy az új császárváros, Konstantinápoly püspökének elsőbbsége van az alexandriai és az antiochiai püspökkel szemben. E két régi, kiemelkedő fontosságú püspökség védelmében Damazusz zsinatot hívott össze Rómába, és 382-ben újra megalapozta ezek rangját az egész Egyházban azáltal, hogy fölelevenítette a püspökségek ,,Péter-féle'' rangsorát. Ennek értelmében a római egyháznak az összes többi püspökséggel szemben elsőbbsége van, mert Rómában halt meg a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál, és sírjuk is ott van. A második helyen Alexandria áll, mert ezt a püspökséget Péter apostol parancsára Márk alapította, aki Péter tanítványa volt. A harmadik helyen áll Antiochia, mivel itt mind a két apostolfejedelem működött. Konstantinápolynak a második helyre történő besorolását -- azzal a megindoklással, hogy császári város -- Damazusz határozottan visszautasította. Ez a döntés nagyban hozzájárult a római püspökség tekintélyének növekedéséhez. Ettől kezdve honosodott meg a pápák szóhasználatában a ,,Sedes Apostolica -- Apostoli Szentszék'' megjelölés.

E fejlődéssel azonos irányban hatott a pápának az a törekvése, hogy előtérbe helyezze a latin nyelvet. A szentmisében kötelezővé tette a latin használatát, s csak a Kyrie maradt meg a korábbi görög nyelv hírmondójának. Ez a rendelet magával hozta, hogy a szentmise olvasmányai számára gondoskodni kellett a Szentírás megfelelő latin fordításáról. A feladattal Damazusz Szent Jeromost bízta meg, aki pápasága utolsó két évében a titkára volt, s aki a halála után a feladatot végre is hajtotta.

Damazusz pápa nagy érdeme a vértanúk tiszteletének fölélesztése. Sok feledésbe merült vértanú sírfeliratát maga készítette el vers formában, és nagyon szép írással kőbe vésette, majd elhelyezték a vértanúk sírján. Különös gondot fordított Szent Lőrinc vértanú diákonus tiszteletére; minden bizonnyal tőle származik a gondolat, hogy Szent Lőrinc Róma városának patrónusa legyen.

Jó kapcsolatot tartott fenn a város világi vezetőivel. Ezekben az években nagy vita folyt, hogy a szenátus üléstermében -- tekintettel arra, hogy a szenátorok többsége keresztény -- megtűrhető-e a pogány Victoria istennő oltára. Ráadásul az ősi szokásoknak megfelelően a szenátus üléseinek kezdetén erre az oltárra áldozati adományokat helyeztek el. A kérdést a Milánóban élő császár elé terjesztették, s Ambrus közvetítette az ügyet. A császár úgy határozott, hogy az oltárt véglegesen távolítsák el a teremből. Damazusz jóban volt a még pogány prefektussal, Praetextusszal is, aki egyszer jókedvében így szólt: ,,Ha megválasztanának Róma püspökévé, azonnal megkeresztelkednék!''

Ennek ellenére Damazuszt egész pápasága alatt sok rágalom érte. Mindez azzal a ténnyel állt összefüggésben, hogy akkoriban sok asszony és leány tért meg a római arisztokrácia családjaiból, és vagyonukból bőkezűen adakoztak az Egyház céljaira. Mivel pedig a pápa a kezébe került javakból nem csupán a karitatív szolgálatokat fedezte, amelyek egyébként nagyon jól meg voltak szervezve a városban, hanem a templomokat ékesítette, s méltó környezetet teremtett a vértanúk sírjai köré, ellenségei a ,,dámák fülcimpája'' csúfnévvel illették.

Ahhoz azonban Damazusz túlságosan energikus volt, hogy a püspökökkel és a teológusokkal ne támadjanak surlódásai. Egyesek második Szent Atanázként magasztalták, mások ellenben becsmérlően gondolkodtak és nyilatkoztak róla. Nem szolgált a pápa örömére, hogy Nazianzi Szent Gergely elhagyta kisázsiai püspökségét és átment a konstantinápolyi székre. Úgy ítélte meg, hogy ez ellentétben áll az Egyház hagyományos gyakorlatával, és tűrhetetlennek tartotta a püspökök törekvését a tekintélyesebb székhelyek felé. Nagy Szent Vazullal sem volt teljes az összhang. Mindketten másként gondolkodtak és beszéltek a teológia kérdéseiről, s más jellegű kérdésekben sem voltak azonos állásponton. Ezért nem túlságosan kedvező és jóindulatú Vazul véleménye a pápáról.

Damazusz 384. december 11-én halt meg. A Via Ardeatina mentén akart nyugodni. Nem akart a Callistus-katakomba pápasírjai között sírhelyet magának, inkább a családi sírboltba kívánkozott. Anyjának Laurentiának, a nővérének, Irénének és saját magának külön sírboltot készíttetett. Maradványait később bevitték a városba.

Amit Damazusz pápáról a források elmondanak, annak alapján egy föltűnően energikus, tetterős ember rajzolódik ki előttünk, aki minden erejével harcba szállt a Niceában megfogalmazott hitvallás megőrzéséért. Hivatkozva a Péternek adott ígéretre: ,,Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem Egyházamat'' (Mt 16,18), a pápaság tekintélyének növeléséért többet tett minden elődjénél.

Fáradhatatlan volt a liturgia rendezése és a vértanúk tisztelete dolgában. Személyes jámborságáról a források hallgatnak, még csak következtetési támpontokat sem adnak.

Ünnepe a 11. században terjedt el az egész Egyházban.

Példája:
    a történelem tapasztalatai alapján dolgozz a jövőért!




Oszlopos Szent Dániel atya

Dániel a mezopotámiai Szamoszatában született, Illés és Márta keresztény szülőktől. 13 éves korában elment egy kolostorba. Ott megcsodálta az imádkozók és vezeklők szigorú életét és ő is megkívánta azt.

Felkereste Oszlopos Szent Simeon atyát. Tőle indít és áldást kapott a vezeklő életre. Utána elment a pusztába Thrákiába, ott oszlopot épített magának és azon élt. A hideg és hőség minden próbáját és a test romlandóságát eltűrve élt sokáig. Oszlopáról nem akart leszállni semmiféle kérésre. Leó és Zenon császár gyakran felkeresték őt, hogy áldását kérjék, és egyes ügyekben kikérjék tanácsait. Tanácsainak helyes voltát az események igazolták. Egyszer mégis lejött az oszlopról. Amikor az Egyházat a monofizitizmus tévtanításának veszélye fenyegette, elment a fővárosba. 30 éves vezeklés után az oszlopon, 80 éves korában halt meg 489, vagy 490-ben. Oszlopa tövében temették el.


Nivellesi Boldog Ida     szűz, † 1231       



Szent Lukács oszlopos atya

Szentünk több császár uralkodása alatt élt, amikor Teofylakt volt a konstantinápolyi pátriárka. (933-56.) Amikor a bolgárok a birodalomra támadtak, császári parancsra Lukácsnak is harcolnia kellett ellenük. A harcban sokan elestek, de ő Isten gondviseléséből megmenekült. A harc után szerzetessé lett. Jó haladást téve a szerzetesi életben, a pappá szentelésre találták méltónak. Kemény vezeklést vállalva, oszlopon élt több helyen, végül Kalkedonban telepedett le. Ott szintén egy oszlopon állva 45 évet töltött el. Hogy hallgatagságát megőrizze, a szájában mindig követ hordott. 970 körül halt meg sok csodát téve életében.

Szent Miraksz vértanú

Születésére nézve egyiptomi volt. Tenesztia városában született keresztény szülőktől. Keresztény nevelést kapott tőlük. Ifjúi könnyelműsége és az ördög sugallatára megtagadta hitét. Szülei szavára és imádságára megbánta tettét és nyíltan vállalta keresztény hitét, ezért megkínozták, a börtönbe vetették, és végül lefejezésre ítélték. Csónakkal bevitték a tengerbe, ott lefejezték, és a tengerbe dobták. Szent fejét a tenger partján keresztények találták meg. Ez 640 körül történt.


SIENAI* BOLDOG PÉTER III. r. (kb. 1220-1289) December 11.
Sienában született és késo öregkoráig fésukészítéssel és árúsítással foglalkozott. Ezért Fésus Péternek is nevezik. Ifjúkorában víg, bohém életet élt, szeretett szépen öltözködni: ebben hasonlított Szent Ferenchez, s abban is, hogy ezeket az ifjúkori tévelygéseit késobb nagyon bánta. Megtérését nagy valószínuséggel Szent Ferenc hatásának tudhatjuk be. Szent Ferenc egyébként járt Sienában, ahol az egymással hadakozó polgárokat kibékítette. Feleségével együtt belépett a „Bunbánó Testvérek” közé, ahogy akkor a III. rendieket nevezték. Látogatta a templomokat, kórházakat. Felesége halála után pedig minden vagyonát pénzzé tette és kiosztotta a szegények között. Talán egy szentbeszéd, amit hallott Szent Ferencnek a megfeszített Krisztus iránti áhítatáról, mély hatást tett rá: ettol kezdve leginkább Szent Ferenc templomát látogatta. Imádság közben egyesek fényleni látták arcát. A szentség híre kezdett terjedni körülötte; a ferences kolostorban egy cellát adtak neki. Itt Szent Ferencnek és más szentek jelenéseiben részesült. Egyszer felírta egy lapra ifjúkori „buneit”, és a város szélén álló Szent Ferenc fájánál siratta azokat. Angyal vigasztalta meg s biztosította, hogy a Krisztus szeretetéért ontott könnyei miatt Isten megbocsátotta minden bunét. Talán hogy ifjúkori bobeszéduségért vezekeljen, szorgalmasan gyakorolta a hallgatás erényét. A piacon, amikor valaki a fésu árát kérdezte, o egy szóval megmondta, utána szájára tette ujját, többet nem szólt. „Lelke tisztaságát sok imával, állandó önmegtagadásaival, rövid alvással, azt is kemény ágyon, gyakori zarándoklással biztosította” olvassuk zsolozsmájában. Belelátott az emberek szívébe, megmondta a jövendot, a kereszt jelével megszabadított a fejfájástól egy sienai polgárt, feltámaszott egy halott gyermeket. Nagy tekintélye volt a városi tanácsban is: fontos ügyekben nem hoztak addig döntést, amíg ki nem kérték véleményét. Halála után a Szent Ferenc templomban temették el; sírját, melynél csodák történtek, a város lakói nagy tiszteletben részesítették. Amikor II. Piusz 1460 táján Sienában járt, a sienai bazilikában Péter életszentségét magasztalta. Ez még „félhivatalos boldoggá avatás” volt, hivatalosan VII. Piusz avatta boldoggá 1802-ben.
Egy szerzetes egyszer azt kérdezte Pétertol, mit tegyen, hogy az ima ne váljon unalmassá. Azt felelte, hogy ki kell tartani az imában ilyen esetben is, mert sokszor több hasznunk van a várakozásból, mintha a kért kegyelmet mindjárt megkapnánk.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Pétert Szent Ferenc példája által a világias életbol szent
életre vezetted. Közbenjárására segíts, hokgy hivatásunkban huségesen kitartsunk,
és eljussunk a tökéletességre. Krisztus, a mi Urunk által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése