Sándor István, a koncepciós per áldozatává vált szerzetes

Különleges esemény emeli a magyarországi jelenlétük századik évfordulójáról emlékező szalézi rendtartomány ünnepségsorozatát: várhatóan még idén boldoggá avathatják a sztálinista egyházüldözésnek áldozatul esett szalézi laikus testvért, Sándor Istvánt. A boldoggá avatás dekrétumának kihirdetését 2013. március 27-én engedélyezte Ferenc pápa.

Sándor István „bűne” mindössze az volt, hogy szegény munkásfiatalokat karolt fel, még a szerzetesrendek 1950-es betiltása után is hittanórákat, kirándulásokat szervezett nekik. Méltán érezte szívéhez közel ezeket az egyszerű fiatalokat, hiszen ő maga is munkáscsalád fiaként született 1914. október 26.-án Szolnokon. Fémipari technikumot végzett, rövid ideig dolgozott is szakmájában, majd 1936-ban belépett a szalézi rendbe. Lakhelye és működési területe a Rákospalotát Újpesttel összekötő közúti felüljáró mellett épült szalézi központ, a Clarisseum lett, melynek nyomdájában 1940-től dolgozott, közben ellátta az itteni diákotthonban élő nehéz sorsú iskolás fiúk lelki gondozását is. A második világháború alatt híradósként szolgált a honvédségben.

Az újpesti Clarisseum
Az Első Budapesti Gyermekmenhely Egyletet gróf Károlyi Sándorné Korniss Klára alapította 1870-ben. A Rákospalota és Újpest határán fekvő, 134 holdas István-telken 1882 nyarán tették le az alapkövet, két év múlva nyílt meg az Ybl Miklós tervei alapján készült intézet. A növendékek létszáma 150 körül volt, tizenkettedik életévükig elemi iskolába jártak, majd három évig kertészetet vagy hat évig cipész, szabó, lakatos szakmát tanultak. 1904-től a háború kitöréséig lánynevelő intézet működött az épületben polgári iskolával. 1924-ben nyitotta meg újra kapuit, a Szalézi Fiúnevelő Intézet mellett a Don Bosco nyomda üzemelt itt. (Fotó: nikzsig, orszagalbum.hu)

1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesületében. Az állam természetesen nem nézte jó szemmel a Clarisseum működését, s mikor a többi katolikus intézethez hasonlóan az ország vezetése feloszlatta a rákospalotai központot is, az oda járó árva és munkás fiatalokból megbízható kádereket és ávósokat akart nevelni. Sándor István neveltjei közül Zana Albertet és másokat is besoroztak az ÁVH-hoz, a kapcsolat azonban megmaradt lelki vezetőjükkel. 1951 februárjában egy ártatlan diákcsíny volt az, mely a hatóságok tudtára juttatta Sándor István illegális tevékenységét. Volt tartományfőnöke, Ádám László segítségével hamis papírokhoz jutott, melyekkel külföldre menekülhetett volna, de nem akarta magára hagyni fiataljait. Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, s bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor lakásában.

Sándor Istvánt, Zana Albertet és Farkas Ferencet 1952. július 8-án „a magyar demokrácia ellen való összeesküvés” vádjával tartóztatták le. Ez volt az utolsó koncepciós perek egyike, mely a „pártőrség pere” néven híresült el. A Budapesti Hadbíróság 1952. október 28-án tárgyalta az ügyet; Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték. A halálos ítéletet 1953. június 8-án 21.10-kor hajtották végre. Sírhelye még ma sem ismert, valószínűleg a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában hantolták el.

Az Egyházmegyei Bíróság 2006. május 24-én kezdte meg Sándor István boldoggá avatási aktáinak összeállítását, majd 2007. december 8-án átadták a per anyagát Rómának. A Budapesti Történeti Múzeumban 2013. január 27-én a szalézi rend magyarországi letelepedésének századik évfordulójának tiszteletére kiállítás nyílt, melyen Sándor István vértanúságáról is megemlékeznek.

Ajánlott a szaleziak.hu oldalról
Úton a vértanúság felé – letartóztatása
Úton a vértanúság felé – Börtön, ítélet