Amióta 1323-ban Aquinói Szent Tamást az Egyház
oltáraira emelte, a halandóság porát levetvén, fr. Thomas a történelem
sodró árja fölé emelkedett és a liturgia a múlandóság forgó körében
évről-évre elénk állítja azt, ami benne örök érték és eszmény, akárhogy
cserélődnek a nemzedékek, akárhogy forog a világ kereke, akármerre
járnak az emberi gondolatok, vélemények, bölcseleti rendszerek és
hittudományi állásfoglalások szellemútjai. Úton járó vándora, mint
amilyen Szent Tamás szó szoros és teológiai értelemben is volt —
gyalogos vándora a Nápoly-Róma-Párizs közti útnak — és alig ötven éves
vándora az életútnak, mely a földről új égbe vezette, nagyobb záloga a
történelem fölé emelkedésnek nincs, mint a szentté avatás. Ebben az örök
élet szempontjai szerint pecsételik meg Tamás testvér földi pályájának
küzdelmeit, eredményeit, eszményeit és erényeit.
Mi az, ami Szent Tamásban örök érték, követésre méltó minta, lelkeket
vonzó eszmény marad? A szentek elsősorban egyéniségük győzelmes
harcaival, erényeiknek Krisztust másoló vonásaival győzik le a feledést.
Az aquinói grófok sarja Montecassinón nevelődik bele az Istenszolgálat
és krisztusi katonáskodás elemeibe. Mikor élete döntő fordulatához
érkezik, teljes elszántsággal választja a császárszolgálat helyett — ami
családjának ősi hivatása volt — Krisztust, Szent Domonkos apostolkodó
szerzetében. A hivatásáért és a tisztaságáért vívott nehéz küzdelem
családjának erőszaka és csábítása ellen, a teljes szakítás mindennel,
ami elvonhatta volna attól, hogy alázatosan, szegényen kövesse a
Mestert, nem nézve jövőre, emelkedésre, méltóságra és javadalomra —
Tamást a válaszútra került ifjúság szentjévé avatja, Szent Imrének,
Alajosnak, Szaniszlónak társává teszi. Ahogy egy életen át viseli a
Regula és szerzetesi fegyelem súlyos igáját, ahogy szeme fénye lesz
szerzetének alázatosságban, munkában, a közösség szellemének
megőrzésében, szerzete védelmében, ahogy feltűnést kerülve valósítja meg
önmagán a derűt sugárzó, a lélek Istenbékéjét élvező szentség eszméjét,
ahogy nemcsak angyali doktorrá, hanem angyali erények hordozójává válik
— abban mindig követésre méltó mintája marad azoknak, kik az Istentől
ugyanazt a hivatást kapták.
Szent Tamás élete Köln, Párizs, Róma egyetemeinek padjaiban, majd
katedráján telik el. Úgy is mint tanuló, úgy is mint tanár megmutatta,
hogy a tudományhoz kell a tehetség, kell a bos mutus (néma ökör)
belefekvése a munka igájába, kell az olvasmány és elmélyedés, nagy
mesterek követése és önálló úton járás: de mindezek mellett és fölött
kell az önfegyelem, a szellemi erőinek összpontosítása az igazság
gyűjtőlencséjébe. Aszkézis, a test és lélek megfeszítése kell a
tudományhoz. «Légy hallgatag — írja egy tanítványának — ne menj szívesen
a beszélőszobába! Legyen gondod lelkiismereted tisztaságára. Maradj
örömest celládban, hogy a tudomány borospincéjébe juthass. Szüntelenül
imádkozzál! Ne törődj mások dolgaival, a világiak beszéde és cselekvése
maradjon tőled távol». Ma már alig tudjuk megérteni, hogyan volt elég az
a három évtized, amely Szent Tamás életéből a tudományos alkotásra
jutott, harminc kötetnyi munkáinak megírására. Szent Tamás az imádság
hegyéről indult el és a munka szentjévé vált. Rendje külön kísérőt,
társat adott melléje, akinek az volt a feladata, hogy figyelmeztesse őt
az evésre, a pihenésre, mert a mester az igazság kenyerétől
megfeledkezett a testi táplálékról.
A tudomány sokak számára kenyérkereset. Szent Tamás számára fontosabb
a mindennapi kenyérnél. Mások a tudomány által rangot, előmenetelt
keresnek. Neki az a legfőbb imádsága, hogy egyszerű szerzetes
maradhasson, szolgálja a tudományt és általa az Isten országát.
Felajánlották neki a nápolyi érsekséget. Elhárítja. Van tudomány, mely
az apostol szerint felfuvalkodottá tesz, Szent Tamás megmutatta, hogy az
igazi tudomány a lelket az alázatosság fundamentumán építi naggyá és
szentté.
A tudósoknak gyakori jelzője az, hogy száraz tudós. Mintha az élet
sok példáját mutatná az élettől idegen, szikkadt kedélyű könyvmolyoknak,
akikben a betű megölte a szellemet. Szent Tamás a skolasztikus
gondolkozás száraz kenyerétől se száradt ki, mert az Élet kenyerével
táplálta szívét-lelkét, mert az Eucharisztia napsugara ragyogott be
szürke cellájába és ennek fénye, melege járta át benső világát.
Jellemző, hogy a tudósok sorsa elérte őt is: műveiből — pedig mennyi
gondolatát vette át szóról-szóra az Egyház hivatalos katekizmusa, a
Trienti katekizmus — a szakemberek is keveset ismernek alaposan, a
világiak tán tudják, hogy két Summát írt és a tömegek tán a nevét sem
ismerik. Világszerte nem tudós iratai, hanem az Eucharisztia áhítatával
szíveket lángra gyújtó himnuszai, a Pange lingua, Adoro te devote, Lauda
Sion, Sacris sollemniis, Verbum supernum (O salutaris hostia) kelnek
szárnyra milliók ajkán. Raffael óta megszoktuk, hogy Szent Tamást a
Disputa szentjének tekintsük, pedig Raffael Disputája is — nem
eszmetorna, hanem a Nagy Szentség adorációja.
Amikor a Benedicite-zsoltár felsorakoztatja az Isten minden műveit az
Isten magasztalására, az eget, földet, tengert, hegyet, völgyet,
folyót, állatot, embert — nem említi az Istenmagasztalók sorában a
tudóst és a tudományt. Az ókeresztény katakombák orante-alakjának
látásakor se gondol senki a scientia adorans szimbólumára. Szent Tamás
érdeme, hogy a tudományt térdre kényszerítette az Isten előtt és a
lelkiség csodás gazdagságú eszményseregébe odaállította az Eucharisztiát
imádó tudományt, a scientia adoranst.
Horatius az alkotásban látja a mulandóságnak alávetett életet
meghaladó, ércnél maradandóbb emléket. A krisztusi értékrendnek más a
mérőeszköze, a személyi értékeket helyezi a tárgyiak fölé; a lélek maga
több mint a múmiát őrző piramis, a történelem nem ad igazi
halhatatlanságot, bármilyen alkotásokban, sikerekben nyilatkozzék is
meg. Azért állítottuk elsősorban az embert, a tudóst, a szentet magunk
elé Szent Tamásban.
Nem mintha ezzel azt akarnók mondani, hogy műveinek, gondolatainak,
századokra sugárzó bölcseleti és hittudományi rendszerének csak
történelmi, tehát múló és nem idő feletti az értéke. Mert minden
tudományos rendszer annyiban idő feletti, amennyiben megközelíti, magába
foglalja, kisugározza az örök igazságot. Évszázadok győződtek meg róla,
hogy Szent Tamás eszméi az örök bölcselet és örök hittudomány termékeny
magvai, hogy a két Summa nemcsak záróköve a keresztény gondolkozás
addig tizenkét százados múltjának, hanem iránytűje a természet és
kegyelem, Isten és a világ, hit és tudomány problémáiban előrehaladni
akaróknak. Szent Tamás művei sohasem kerülnek pusztán múzeumi,
szellemtörténeti érték gyanánt az Egyház könyvtári gyűjteményébe, Szent
Tamás nem átmeneti állomás az igazság felkutatásának, birtokbavételének
útján, hanem maga a pálya, melyről letérni céltévesztés veszélye nélkül
alig lehet.
Azt mondhatná valaki, messze áll a mi korunk Szent Tamásétól, mások
az igényei, mások a feladatai. Akkor delelőjén állt a középkor, az ég és
a föld közt gótikus dómok tornya volt a híd, a középkor emberét az
imádság gesztusa jellemezte, a mai embert a munka gépies üteme. Akkor a
hit uralkodott a tudás fölött, ma a hitet legyőzte a tudomány. Akkor az
Egyház, a pápa szabott törvényt, életformát a világnak, ma a
gyárkémények a tornyok fölé emelkednek és mindent belépő kormuk a mai
ember lelkére is rászáll, hogy a régi eszmények ragyogását elfödje és az
új embert belekényszerítse a falanszter eszménytelen, szürke unalmába,
zsarnoki uralmába. Szent Tamás annak a világnak szólt. Tud-e mondani
valamit a mienknek is?
Igaz, hogy korok és korok közt ellentétek feszülnek, de az ellentétek
olyanok, mint a hullámhegy és hullámvölgy váltakozása. A hullámvonalban
maga az élet, a történelem, a világ szellemjárása sodródik tova és
időben távol álló korok szellemi alkatuk, történelmi tartalmuk szerint
közelebb állnak egymáshoz, mint amelyek szomszédosak egymással.
Szent Tamás korát és a mienket egyaránt a történelmi válság
apokaliptikus borúja fedi be. A nagy válságok, változások, korfordulók
vérrel és nyomorral öntik tele a világot. A középkor nagy harca a
pápaság és a császárság közt épp Szent Tamás életében ért döntő
fordulatához. Szent Tamás azért menekül Cassinóból, mert II. Frigyes
seregei a monostort feldúlták; míg ő hivatásáért küzd, Európára a
végveszélyt zúdítja a tatárjárás. Mikor 1245-ben Párizsban megkezdi
tanulmányait, a lyoni zsinaton IV. Ince úgy jellemzi korát, hogy az
Egyház öt sebből vérzik. Pogányok uralkodnak a Szentföldön, Bizáncot a
törökök fenyegetik, Magyarországot rombolja a tatár, az Egyházat
eretnekségek és erkölcsi foltok csúfítják, az Egyház védője, a császár —
az Egyházat üldözi. II. Frigyes elbukott, az utolsó Hohenstaufnak
Nápoly piacán feje hullott, de a középkori Európa egysége is
széthullott, az egyetemes keresztény monarchiát az új nemzetállamok
váltották fel, a pápaság pedig néhány évtizeddel a császárságon aratott
győzelme után megkezdte avignoni «fogságát».
Míg Szent Tamás Párizsban tanít, Szent Lajos francia király Európa
részvéte nélkül küzd és vérzik a középkor keresztes eszményeiért. Ezek
az eszmények azonban már fénytelenekké válnak. Az arab, zsidó szellem
fegyverrel és bölcselettel törekszik Európa szíve felé, II. Frigyes
pogányokat fogad seregébe, hogy a kiközösítés fegyvere kicsorbuljon
rajtuk, a párizsi egyetem bölcseleti karán Arisztotelész nyomán Brabanti
Siger szembeállítja a bölcseletet a hittel és rejtett pogánysággal
mételyezi a lelkeket. A szentatyák hagyománya összeütközik a haladó
arisztotelészi iránnyal. Nagy Szent Albert és tanítványa, Szent Tamás,
mondhatni kopernikuszi fordulattal terelik át a keresztény tudományt
Arisztotelész útjára, megtisztítják rendszerét a pogány elemektől és a
benne rejlő természetes igazságok köveit rakják alapul a keresztény
bölcselet dómjába, hogy azt beboltozzák Szent Ágoston hitével.
A politikai és szellemi válsággal párhuzamos volt a társadalmi erők
egyensúlyának eltolódása a lovagságról a polgárságra, a várakról a
városokra, a terménygazdálkodásról a pénzre. A középkori bolsevizmust
Szent Ferenc és Szent Domonkos állították meg és Szent Tamás eszmei
téren szabta meg azokat a vonalakat, melyek a keresztény társadalmi
rendet mindez ideig védték.
Nem szükséges részletekbe menni és kisarkítani azokat a mozzanatokat,
melyekben Szent Tamás kora a mienkkel néha oly csattanósan egyezik,
csakhogy a fegyvercsattogás zaját a mai világ inkább robbanásokban
tapasztalja meg. Szellemi, társadalmi téren ugyanaz a forrongás,
átállítás folyik és a világ ma is sok sebből vérzik.
Szent Tamás élete és műve megmutatta a maga korának a válságból
kivezető utat. Élete azzal, hogy visszakacsintgatás nélkül lépett ő, az
aquinói gróf — Krisztus szegényeinek útjára. Művei pedig azzal, hogy
bennük és általuk is érvényesült himnuszának hangja:
Recedant vetera — Nova sint omnia
Corda, voces et opera.
Szent Tamás egészséges lelke a történelemben is, a szellemjárásban is
az egészséges fejlődés útjain halad. Nem akarja megmerevíteni a
szellemet a régiben, hanem merészen, néha mondhatni elszánt lendülettel
száll szembe azokkal, akik az új utak és feladatok elől elzárkóztak.
Bölcselete a maga korában annyira új volt, hogy saját rendjében is, azon
kívül is sokan támadták, egyházi elítéltetését szorgalmazták, egyes
tételeit cenzúrázták. Mivel azonban fenntartás nélkül az igazságot
kereste, a régiben, az áthagyományozottban úgy, mint az újban, mert azt,
ami új, nem újszerűen feltűnő volta, eredetisége miatt hirdette, hanem
mert igaznak tanította, azért a harc az ő győzelmével dőlt el — halála
után.
Szent Tamás szellemi épületének dómja úgy épül fel, hogy benne a
természetes alapok, az ember, a természet, a világ értékelése az emberi
értelem erejével súlyos, kimozdíthatatlan bázist adnak a hit magasba
szökő, Istent érintő íveinek, a természetfölötti világszemlélet
tornyainak. Az értelem hatókörét nem csökkenti le, nem menekül
agnoszticizmusba, viszont a hitet nem racionalizálja, megrendült
áhítattal borul le a misztérium, a titok előtt. Ahol elér a
misztériumhoz: praestat fides supplementum sensuum defectui — pótolják a
rest érzéket a merész hit szárnyai.
A tudomány, a bölcselet és a hittudomány Szent Tamásnál az igazság
szolgálatára törnek. Az igazság pedig, amit Szent Tamás szolgál, nem a
vágyak és érzelmek posztulátuma, nem a kedély megnyugtatásának eszköze,
hanem a természetre, emberre, világra átsugárzó örök igazság, mely a
teremtéssel a kinyilatkoztatással az Istenből forrásozik.
Szent Tamás sohasem egyoldalú, nem részletekben pepecselő, hanem az
egészben látja a részt, a történelemben az eseményt, az Istenben az
eszmét és eszményt, a valóság sokoldalú vonatkozásaiban az embert, a
testben, anyagban a halhatatlan lelket. Realizmus és kidolgozott
összhang az ő világa, melyben a valóság, az értékek rendje hierarchikus
összecsengésben árad az ősokból, hogy a megértés és hit útján
visszalendítse ősforrásához az Isten felé nyugtalankodó embert.
Ezért jelentette Szent Tamás a maga korának a válság megoldását,
ezért lettek gondolatai, eszméi az újkor csírái, ezért bomlik vissza a
káoszba minden törekvés, mely az ő útjáról letér.
Ezzel egyúttal tanítómestere a mi korunknak is. Hogy az apokaliptikus
időkben, amikor a Nyugat, sőt Európa vesztének előjeleit látjuk, ne
kapaszkodjunk az óvilág pusztulásra szánt deszkáiba, hanem keressük meg a
fejlődés irányvonalait és járjunk rajtuk bátran. Az ót az újjal most is
a természet alapjai és a kegyelem viaduktjai kötik össze, ne romboljuk
az alapokat, mert megtörnek a rájuk épített ívek. Pártcélok, hírverés,
pillanatnyi érdekek, személyi ellentétek ne befolyásoljanak az igazság
kutatásában.
Míg a mai eszmei irányok bölcseletben, természettudományban, a
társadalom gyakorlati kérdéseiben a részben maradoznak el és ezért
legfeljebb féligazságokat termelnek, mi Szent Tamás egészlátásával
gyökereztessük bele az ősokba a természetet, Istenbe az embert, az örök
Igazságba a szellemet.
A mai tudomány ugyan sokat elért, sok kérdést megoldott, de egészében
úgy járt, mint a híres sebész, aki először hajtott végre műtétet a
rákos betegen. A rákot kioperálta, de a beteg szíve nem bírta. A műtét
sikerült, a beteg meghalt. Azok a műtétek, miket a mai rendszerek
végeznek a beteg emberiségen: forradalmakkal, ilyen meg olyan
izmusokkal, társadalmi, gazdasági átállításokkal, világ- és
kultúrapusztítással végzetes operációkká válnak, ha a műtétre
vállalkozók nem alkotnak pontos és körültekintő diagnózist emberről és
kultúrájáról, társadalomról és világról az örök igazságok fényében.
Szent Tamás műve ezért marad ma is korszerű: az emberalakításban, a
társadalom újjászervezésében, a világ helyes rendjében, a bajok
gyógyításában.
(amdg.betiltva.com)