FÁJDALMAS ANYA ÜNNEPE              

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul "Transfixio"-t. (Lk 2, 34-35) A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.

Isten Anyjának szenvedéseit már a litugikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a "hét alapítót" szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.

1423. Kölni zsinat az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napoleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük

Gondolat:

    Ki az, aki meg nem indul

    Krisztus anyján, s könnye nem hull,

    Látván őt keseregni?

Szent Filoteosz pap

Filoteosz atya kisázsiai származású volt. Elérvén a felnőtt kort, megházasodott és gyermekeket nevelt. Később áldozópappá szentelték. Életében ettől kezdve nagy szerepet az játszott az ima és a böjtölés. Szent életéért Istentől a csodatevés kegyelmét kapta. Sok csodát tett, és ugyanakkor a keresztény szeretet tetteit is gyakorolta: táplálta az éhezőket és segítette a szükségben levőket. Valószínűleg a X. században halt meg.

GENOVAI SZENT KATALIN özvegy

*Genova, 1447 április/május. +Genova, 1510. szeptember 14/15.

Caterina dei Fieschi 1447 áprilisában vagy májusában született Genovában. Apja, a hatalmas Fieschi családból származó Giacomo, aki 1438--1439-ben Nápoly alkirálya volt, Katalin születése előtt meghalt. Anyja, a genovai nemes Francesca di Negro nevelte fel Katalint négy testvérével együtt.

Katalin életének időszaka egyike volt a liguri köztársaság történetében a legviharosabbaknak. A guelf Fieschi és a ghibellin Adorno család közti állandó harc ideje volt ez.

Aliguri köztársaság politikai változásai 1464-től kezdve még zavarosabbak lettek. Városharcok és háborúk dúltak. Genova gazdasági helyzete Konstantinápoly eleste (1453), Perának és a Fekete-tenger melletti birtokainak elvesztése után súlyossá vált. A lakosságot igen megviselték a háborúk és a drágaság, és többször is meglátogatta a pestis, amely 1493 és 1494 folyamán pusztított a legerősebben.

Mindezek ellenére gazdag és eleven humanista kultúra virágzott fel. A vallásosság olyan érsektől, mint amilyen az 1463 óta uralkodó Paolo Fregoso volt, nem kapott ösztönzést, mégis kibontakozott a megújulás. Ebből a háttérből kell tekintenünk Katalin alakját.

Családi és várospolitikai okokból Katalint már tizenhat évesen férjhez adták Giuliano Adornóhoz, aki akkor Scio sziget kormányzója volt. Katalin külső szépségének megfelelt gazdag lelki élete: tizenkét éves korától az imádságnak szentelte magát; szeretet és részvét ragadta meg Krisztus szenvedése iránt. Nem ilyen volt férje, ,,aki miatt annyit szenvedett, hogy alig bírta elviselni az életet''.

Mivel Giuliano elhanyagolta, házasságának első öt évében magába zárkózott. ,,Menekült e világ embereinek társaságától, szomorúság látszott rajta, amely elviselhetetlen volt a számára anélkül, hogy tudta volna, mit is akar.'' Visszahatásként azután következett egy olyan korszak, amelyben Katalin megkísérelte, ,,hogy úgy tegyen, mint mások'', anélkül azonban, hogy békére lelt volna. Csaknem a kétségbeesés határáig jutott el, és 1473-ban, ünnepének vigíliáján Szent Benedekhez fordult. Másnap nővére tanácsára, aki már jó ideje a Madonna delle Grazie kolostorban élt, elment a nővérek gyóntatóatyjához. Alig térdelt le, teljesen váratlanul ,,végtelen istenszeretet'' ragadta meg ,,szegénységének, hibáinak és Isten jóságának belső szemlélésével'', úgyhogy csaknem eszméletét vesztette, mialatt ,,izzó szeretettel hangzott fel benne: Soha többé a világot, soha többé a bűnt!''

Néhány hónappal ezután férje, Giuliano is megtért. Katalinnal együtt letelepedett a pammatonei kórház egy melléképületében, s a betegek és szegények szolgálatának szentelték magukat. Katalin megtérését négyéves vezeklés követte. Gyakran gyónt, és mindennap szentáldozáshoz járult (ez abban az időben egészen ritka volt). Az 1477-től 1499-ig tartó második korszakot az jellemezte, hogy nem volt pap lelkivezetője. Csak belső sugallat vezette Katalint, tiszta szeretet, amely teljesen áthatotta, átformálta, és teljesen másoknak, felebarátainak a szolgálatára indította. Ezt a mozzanatot így írta le a Lelki párbeszédben: ,,Sohasem akarom -- mondja a Lélek --, hogy választhass, mindig mások akaratát kell tenned. Ezekben a gyakorlatokban (mindenféle jámbor tevékenységben) formállak; meglátom majd, hogy mire lesz szükség, mert a tetszés és nemtetszés minden rendetlenségét ki szeretném kapcsolni. Meg akarlak tisztítani minden tökéletlenségtől, és nem szeretném, hogy valaha vesztegelj, akár tetszésből, akár nemtetszésből. Olyannak kell lenned, mintha meghaltál volna. Ezt pedig a tapasztalat által szeretném meglátni, mert olyan próbák elé akarlak állítani, amelyeket jónak látok.'' 1489-ben a pammatonei kórház vezetőjévé választották, és nyolc évig maradt ebben a szolgálatban. 1497-ben meghalt Giuliano.

A harmadik, 1499-ben kezdődött szakaszban befejeződtek szigorú böjtjei. Cattaneo Marabotto (aki megírta az életrajzát, és lelki üzenetének az áthagyományozójává is vált) lett a lelkivezetője. Tanítványok csoportja sereglett köréje: papok, szerzetesek és világiak, s a tevékenységük révén kórházak, közhasznú zálogházak, oratóriumok, mindenekelőtt pedig az isteni szeretet testvérületei vagy társaságai. Ez a ,,tisztulás'' korszaka volt, a nagy misztikus próbatételeké, a betegségeké, amelyek Katalint 1506/1507 óta kínozták, és haláláig kísérték. Katalin számára Isten szeretet, tiszta, egyszerű szeretet. Katalin válasza is szeretet. ,,Szeretetem oka -- mondta Katalin gyakran -- nem más, mint ez a szeretet.'' Egyébként nem volna igazi szeretet, ,,hanem beszennyezné az önszeretet''. És az önszeretet Katalin számára ,,mindig az igazi szeretet ellentéte''.

Romlatlan testét Genovában őrzik. 1737-ben avatták szentté, miután 1684-ben a Genovai Köztársaság a város védőszentjévé választotta. 1944 óta az olasz kórházak egyik védőszentje.

Imádság:

Istenünk, te rendkívüli kegyelmeiddel Szent Katalint képessé tetted, hogy felebarátai javára sok jót tegyen és érted sok megpróbáltatást elviseljen, add, hogy kegyelmeddel és az ő közbenjárására mi is jótettekben és erényekben gyarapodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Kikétász nagyvértanú

Szent Nikétász gót harcos volt és a Duna partján élt. Ezen a részen született, a gót egyház püspöke Teotil oktatta az igaz hitre, majd megkeresztelte. Ezután buzgósággal hirdette honfitársai között a keresztény hitet.

Abban az időben a gótokat polgárháború osztotta ketté. Egyik részük egy keresztény embert tartott vezérüknek, a másik rész pedig a kegyetlen Atanarikot. A polgárháborúban Atanarik aratta a győzelmet. Vetélytársa Görögországba futott, és ott sereget gyűjtött a visszavágásra. Mint keresztény vezér, a szent kereszt jelét használva, sikerült győzelmet aratnia. Ettől a keresztény hit egyre jobban terjedt a gótok között. A legyőzött Atanarik újra visszatért hazájába, nagy keresztényüldözést támasztva. Szent Nikétász egyre több embert térített meg, minden keresztényt felkészítve a vértanúságra. A keresztényüldöző királyt leleplezte kegyetlensége miatt, kívánva őt visszatéríteni az igazság és jóság útjára. A kínzások nem tudták benne megtörni Krisztus katonájának bátorságát. Atanarik arra határozta el magát, hogy tűzzel semmisíti meg Nikétászt, akit sebekkel, tagjainak összetörésével és a test marcangolásával nem tudott megölni. Végül tűzbe vetette a vértanút. Ő ott vissza adta lelkét Istennek, de teste sértetlen maradt. Ez 372, szeptember 15-én történt. A temetetlen testet a vértanú barátja: Marián, a sötét és esős éjszakán előbb saját házába, majd Kilikiába vitte. Végül Konstantinápolyba került a szent test.

Szent Maxim, Aszkliád és Teodot vértanúk

Szent Maxim és Aszkliád vértanú az istentelen Maximián császár uralkodása alatt éltek Mysiában Markianopolisz városban. Jámborságuk miatt ismeretesek voltak mindenki előtt. Sokakat tanítottak a keresztény hitre és sokakat vezettek el a keresztségre. Meghallván ezt Tirisz, a thrákiai helytartó, aki éppen Markianopoliszban, megfogatta és ítélet elé vezette őket. Először Maximmal beszélt a hitről, aztán megparancsolta 4 embernek, hogy egész testében verjék őt. Miután Aszkliád is megvallotta Krisztusban való hitét, őt is megverette talpánál. Ekkor jelent meg Teodot és a kínzó szemére hányta embertelenségét. Ezért őt fára függesztették és testét sütögették. 13 nap múlva Tirisz helytartó Adrianopoliszba ment. Ott a 3 szent vértanú újabb sebeket kapott. Megtüzesített rézlemezekkel égették őket, úgy, hogy testük szinte olvadt, azonban mennyei hang vigasztalta és bátorította őket. Néhány napi börtön után arra ítélték őket, hogy a cirkuszban vessék vadállatok elé. A Maximra és Teodotra bocsátott medve hízelegve simult hozzájuk, az Aszkliadra küldött bika pedig nem mozdult helyéről. A feldühödött helytartó elment a vértanúkkal Filippopoliszba, de már Szaltisz faluban, újabb rábeszélések után, hogy tagadják meg Krisztust, fejvesztésre ítélte őket. Ez a IV. sz. elején történt. Haláluk után. nemsokkal később az ítélőszékben a kínzót villámcsapás érte.

Arbues Szent Péter     vértanú † 1485


Szent Porfiriosz vértanú

A szent vértanú Kisázsiában, Efezus városában szenvedett A hitehagyott Julián császár születése napján, aki mint színésznek a színházban gúnyolni kellett volna a keresztényeket és nevetni rajtuk. Belement a vízbe, hogy a keresztség szentségét kigúnyolja. A Szentháromság segítségül hívása és Isten kegyelme megvilágosította értelmét és lelki szemeit. A hitetlenből hívő lett, a vízből kilépve nyíltan megvallotta Krisztust. Mivel leleplezte a hitehagyott császárt, 362-ben lefejezték.