tag:blogger.com,1999:blog-5601289079710142992024-03-18T03:59:27.465+01:00Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnekAndrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.comBlogger509125tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-37803589742808615802024-03-17T09:22:00.000+01:002024-03-17T12:16:54.461+01:00<span style="font-weight: bold;">Szent Elek az Isten embere</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<br />
Szent Elek Rómában született 360 körül gazdag és jámbor családban. Atyja Eutimián szenátor volt, anyja Aglaida. Jó nevelést kapott tőlük. Szülei kívánságára megnősült, de a házasságkötés napján titokban elhagyta szülei házát és Edesszába hajózott. Szomorú szülei mindenütt keresték fiúkat, aki Edesszában élt, szegényes ruhában 17 évig egy templom lépcsőjén. Szigorú életet élt, keveset táplálkozott, a kapott alamizsnát szétosztotta a szegény öregeknek. Vasárnaponként magához vette Krisztus Szent Titkait. A külső önmegtagadással egyesítette a bensőt: sokat imádkozott és elmélkedett. Testének külseje egészen megváltozott és leromlott. Kívánva elkerülni az emberi dicséreteket, Tarzusba hajózott, de a szelek hazájába vitték vissza. Szülei házánál a kapu mellett élt egy kis kunyhóban 20 évet úgy, hogy senki nem ismerte fel. Vezeklő szigorú életét ott is folytatta. Sokat szenvedett a szolgák kegyetlenkedéseitől. Mindennap láthatta feleségét, aki állandóan siratta őt. Istentől előre megtudva halála idejét, Elek leírta életét és békén adta vissza lelkét Istennek. Szerettei csak halála után ismerték fel egy nekik írt levélből. Szent teste egy hétig temetetlen maradt. Jó illatot árasztott és sok gyógyulás történt általa. Az Aventinuson levő Szent Bonifác templomában temették el 411. március 17-én.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT GERTRÚD</span><br />
+12. század <br />
Sziléziai Szent Hedvignek hét gyermeke született, de közülük hatot eltemetett. Egyedül Gertrúd maradt életben. 1202-ben megalapították a trzebnicai ciszterci apácakolostort, ahova Gertrúd belépett és apátnő lett. Hedvig férje halála, 1238 után ebbe a kolostorba vonult vissza. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén: <br />
<br />
Gertrúd Henrik sziléziai fejedelem és Szent Hedvig leánya volt. Édesanyjának, Szent Hedvignek életét ismerve láthatjuk, hogy Gertrúd milyen jámborságban és életszentségben nevelkedett. Felnövekedvén kérte anyjától, hogy elhagyhassa a világot és egészen Istennek szentelhesse magát. Anyja a kérést szívesen hallotta, és bőkezű adománnyal kolostort alapított, hogy leánya hasonló szüzekkel együtt apáca lehessen. Az új kolostor lakói rövid idő alatt az erények és az életszentség nagy reménységeiként ragyogtak. A kolostor apátnőjének Gertrúdot választották, aki úgy kormányzott, hogy semmit nem írt elő addig, míg saját maga azt meg nem tette. Inkább a példájával, mint parancsokkal kormányzott. Édesanyját, Szent Hedviget, aki akkor már 30 éve tartózkodott a húsevéstől, amennyire tudta, utánozta, és nem testi, hanem aszketikus életének anyjaként tisztelte. Vallotta, hogy többel tartozik neki erkölcsös és jámbor életéért, mint azért, hogy a világra hozta. Anyja halála után Gertrúd a legnagyobb kincseként őrizte azt a fátylat, amelyet Hedvig Szent Erzsébettől kapott. Hogy mindkettőjük erényes életét kövesse, Gertrúd az alázatra, önmaga megvetésére a vezeklésre, a szűkölködők megsegítésére törekedett mindaddig, míg bevégezve a halandó élet pályáját, el nem távozott, hogy az égben mindkettőjüknek társnője legyen. Emlékezetét március 17- én üljük. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">PÁRMAI BOLDOG JÁNOS (1209-1289) </span><br />
Pármai nemesi családból származott. Vallásos nevelésben részesült. Belépve a Ferenc-rendbe pappá szentelték. Példaadó életével és tudásával tunt ki. Teológiát tanított Bolognában, Nápolyban és Párizsban. Az I. Lyoni Zsinaton beteg rendfonöke képviseletében vett részt. Kevéssel utána, 1247-ben elodje lemondása (vagy lemondatása) után ot választották miniszter generálissá. Sokan azt remélték, hogy vele szent Ferenc hosi kora elevenedik fel. Rendfonöksége elso három évében gyalog bejárta szinte az összes országot, ahol ferencesek voltak, igyekezett megszuntetni a visszaéléseket és visszaállítani a szerzetesi fegyelmet. IV. Ince 1249-ben Konstantinápolyba küldte az egység elomozdítására - ami a görögökkel meg is történt a II. Lyoni Zsinaton 1274- ben, de csak rövid idore. Az o rendfonöksége alatt kezdett a rendben terjedni a Joachim a Fiore apát (+1202) által hirdetett eretnekség (apokaliptikus eretneksége), mellyel János is rokonszenvezett. Részben emiatt kényszerült lemondani a rendonökségro1 1257-ben. Az általános káptalanon o maga ajánlotta utódjául Szent Bonaventurát erényei és nagy tudása miatt. 1259-ben - valószínuleg IV. Sándor pápa akaratéból egyházi bíróság elé idézték eretnekség vádjával. Aligha kerülte volna el a börtönt, ha egy jóakaró bíboros, Ottoboni (a késobbi V. Adorján pápa) védelmébe nem veszi. Egyesek János testvér meghurcolásáért méltánytalanul Bonaventurát vádolták (lásd Fioretti 48. f.). O csak „hivatalból asszisztált” az eljárásnál. Ezek után János testvér a greccioi remeteségbe vonult, s élete hátralévo részét itt töltötte imában, elvonultságban. Amikor arról értesült, hogy a görögök újra elszakadtak a rámai egyháztól, a 80 éves aggastyán elindult, hogy újra az egységet szolgálja. De nem jutott el Konstantinápolyig; útközben megbetegedett és Camerinonál, Assisitol nem messze bevégezte életét. VI. Piusz (1775-1799) avatta boldoggá. Ottoboni bíboros tanúsága Pármai Jánosról: (Részlet a bírákhoz írt levelébol.) „Kezeskedem Pármai János erényérol és hitérol. Nem ismerek nálánál jámborabb és katolikusabb embert; János testvér hite ugyanaz, mint az enyém. A bánásmód, amelyben részesül, mintha engem érne. Ha ot elítélik, engem is elítélnek.”<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Jánost lelki erovel és buzgósággal ruháztad fel, hogy rendje és egyháza javára fontos feladatokat lásson el. Közbenjárására segíts bennünket, hogy kötelességeinket a legnagyobb igyekezettel megtegyük s tetszésedet kiérdemeljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG SARKANDER JÁNOS pap, vértanú </span><br />
*Skoczów, 1576. december 20. +Olmütz, 1620. március 17. <br />
Sarkander János atyja egyszerű ember lehetett, édesanyja azonban a Kornice lovagi családból származott. Házasságukból Jánoson kívül három fiú és egy leány született. 1589-ben az apa meghalt, az özvegy gyermekeivel együtt átköltözött a morvaországi Priborba. János itt kezdte meg tanulmányait. Négy évvel később a bátyja után ő is az olmützi jezsuita kollégium növendéke lett. 1597-ben megkezdett filozófiai tanulmányait az 1599-ben kitört pestisjárvány miatt Prágában fejezte be. <br />
<br />
1604 őszén beiratkozott a grazi egyetem teológiai karára. 1606-ban megszakította tanulmányait és a morvaországi Vala?ské Meseríciben feleségül vett egy luteránus leányt. A házasságnak -- valószínűleg felesége halála miatt -- hamarosan vége szakadt. 1607. dec. 21-én János az olmützi főesperes előtt teológiai vizsgát tett, és megkapta a kisebb rendeket, majd a következő év márciusában pappá szentelték. <br />
<br />
Lelkipásztori működését a reformáció által erősen érintett olmützi egyházmegye plébániáin kezdte. <br />
<br />
Buzgósága láttán püspöke Boskovicébe, a ,,cseh testvérek'' egyik fő fészkébe helyezte, végül 1616-ban megérkezett utolsó állomáshelyére, Hole?ovba. Ebben a városban alakították ki a jezsuiták a rekatolizáció egyik fő erősségét, s itt rendezték be az ünnepélyes fogadalomra készülő rendtagok házát, és arra kérték Dietrichstein bíborost, hogy megfelelően energikus, hithű plébánost helyezzen melléjük. Így esett a választás Jánosra. <br />
<br />
A politikai körülmények meghiúsították a szép reményeket. 1618-ban ugyanis a nagyobbrészt protestáns cseh nemesek fellázadtak Ausztria ellen. Lobkowitz Popel Lászlót, Morvaország helytartóját és a katolikusok támaszát megfosztották tisztségétől, Brünnben bebörtönözték, a jezsuitákat pedig május 17-én kiűzték a városból. János, a plébános maradt káplánjával egyedül a hívek támasza és minden gyűlölet célpontja. Különösen azért gyűlölték, mert a helytartó gyóntatója volt, s azt hitték, minden politikai és katonai titok birtokában van. A hívek azt tanácsolták neki, hogy meneküljön el. <br />
<br />
1619 júliusában Lobkowitz egyik udvari emberét követve János Krakkóba ment, s nem maradt Hole?ovban más pap, csak a káplánja, Tucek Sámuel. János Krakkóból Czestochowába zarándokolt, majd egy hónap múlva a Lobkowitz család birtokára, Rybníkbe ment. Októberben levelet kapott Lobkowitztól, hogy térjen vissza Hole?ovba. János ekkor felajánlotta, hogy cserél a káplánnal: legyen az a plébános, ő meg a káplánja lesz. Ezt nem fogadták el. November végén érkezett vissza Hole?ovba. <br />
<br />
1620 februárjában II. Vaza Zsigmond lengyel király a császár segítségére indult, s amerre elvonult Sziléziában és Morvaországban, minden várost és falut kifosztottak a katonái. Amikor kozákjai Hole?ov közelébe értek, János kezében a monstranciával szentségi körmenetben vonult eléjük, ami annyira megdöbbentette a katonákat, hogy a várost érintetlenül hagyták. Ebből azonban a morva nemesek arra következtettek, hogy János összejátszik ellenük a lengyel királlyal, sőt a császárral is. <br />
<br />
Morvaország ekkor új legfelsőbb bírót kapott Bítovský Vencel személyében, aki működését azzal kezdte, hogy a katolikus papokat bebörtönöztette. Jánosnak sikerült titokban elhagynia Hole?ovot, de elfogták. Mint árulót megláncolva vitték Olmützbe és bíróság elé állították. A bíróság egyetlen katolikus tagjától ismerjük az eljárás részleteit. A fő vád János ellen az volt, hogy ő hozta Morvaországra a kozákokat. A vád hátterében és az azt követő bánásmódban azonban a katolikus pap elleni izzó gyűlölet húzódott meg. <br />
<br />
A február 13-i kihallgatáson azzal vádolták, hogy mint gyóntatónak és tanácsadónak tudnia kellett Lobkowitz terveiről, s bűnös abban, hogy e terveket nem fedte fel a protestáns elöljáróknak. A harmadik kihallgatáson felelősségre vonták a sérelmekért, amelyek a Hole?ovban folyó rekatolizáció során a protestánsokat érték. A negyedik kihallgatáson számon kérték tőle, miért nem jelentette Lobkowitz terveit, hiszen a gyónásban tudomást kellett szereznie ezekről. János csak annyit válaszolt, hogy először is semmi ilyesmiről nem volt tudomása. Másodszor, ha a gyónásban lett volna is erről szó, neki akkor is őriznie kellett volna a gyónási titok pecsétjét. Ezután három órára kínpadra vonták. Zsoltárokat imádkozva türelmesen állta a gyötrelmeket. A kínzás során olyan sérüléseket szenvedett, melyek következtében egy hónap múlva börtönében meghalt. Életének utolsó hónapjában, amely meghosszabbított haldoklás volt, panasz nélkül tűrt és szüntelenül imádkozva együtt szenvedett a Megfeszítettel. <br />
<br />
A kortársak egyértelműen a katolikus hit vértanújának tekintették. 1859. szeptember 11-én avatták boldoggá. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Arimateai Szent József hitvalló </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Marin vértanú</span><br />
<br />
Marin keresztény ember volt. Amikor látta, hogy a pogányok áldozatot mutatnak be egy ünnep alkalmával a bálványoknak, szétrombolta az oltárokat és a rajtuk levő áldozatokat lábbal taposta. Ezért a pogányok elfogták, ütlegelték és a parancsnok utasítására karddal levágták fejét a III. században.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT PATRIK</span><br />
*Britannia, 385 körül +Írország, 461. március 17. <br />
Írország már a korai középkor óta mint a ,,szentek szigete'' ismert, mégis Patrik az egyetlen szent, aki az Egyház egyetemes kalendáriumában Írországot képviseli, és ő sem született ír. Ünnepét csak 1200 évvel halála után vették föl az egyetemes naptárba, de mivel mindig a nagyböjtre esik, az Egyház nagy részében alig gondolnak rá. <br />
<br />
Szent Patrik életének és tevékenységének képét megrajzolni ma nehezebb, mint bármikor. Már úgy látszott, némi nyugalom áll be az ír katolikusok és protestánsok közt folyó, több szempontból terhelt vitában -- ez utóbbiak gyakran egy Rómától független ír egyház alapítóját látták a Szentben --, amikor a legújabb kutatás megingatta a hagyományos képet, elsősorban kronológiai alapjaiban. Ez a kép különböző életrajzok nyomán alakult ki, amelyek egy része jóval a szent halála után jött létre. Az 1500 éves évforduló egyházi ünneplése alkalmával a legfelsőbb körök a fent közölt dátumokat ismerték el a legmegfelelőbbeknek. <br />
<br />
Szerencsére Patrik önvallomásokat hagyott ránk írásaiban, elsősorban Confessiójában. Patrik nem volt tudományosan képzett ember, jóllehet apja diákonus és hivatalnok volt Britannia római fennhatóság alatt álló felében, nagyapja pedig áldozópap volt (az egyház nagy részében a papi nőtlenség akkoriban még nem volt kötelező). Hogy ennek ellenére meglehetősen jól írt latinul, az mutatja, mennyire talpraesett volt az élet dolgaiban. Patrik családja nyilván jómódú volt, hiszen ír tengeri rablók akkor fogták el és hurcolták el rabszolgaként a tizenhat éves fiút, amikor nyári szállásukon tartózkodott vidéken. Patrik később elhurcoltatását jogos büntetésnek tekintette azért, mert ,,elfordult Istentől, parancsait nem tartotta meg, és nem hallgatott a papokra, akik az üdvösségre intették''. Már csak azért sem átkozta elhurcolóit, mert jól tudta, hogy azok a kor -- durva -- szokásai szerint cselekedtek, és ezrek szenvedtek el hasonló sorsot, amint Patrik mondja. Nagy hitének kellett lennie, mert az idegen fogságban ,,bűneire gondolt és teljes szívből megtért'', s kérte Istent, hogy ,,gyakoroljon kegyelmet ifjúságával és tudatlanságával''. <br />
<br />
A szülői ház biztonságából és jólétéből kiragadva, a fogolynak birkákat kellett őriznie Írország nyugati partvidékének hegyein. Mindmáig semmi másra nem alkalmasak ezek a terméketlen hegyek, mint birkatartásra. Bár, amint Patrik elmondja, erdő borította akkoriban a hegyeket, az nem sokat védett a szél és az eső ellen, amely végigszáguldott a tájon a nyílt óceán felől. Írország éghajlata viszonylag enyhe, ezért a juhok a szabadban telelnek, úgyhogy a pásztorok esetenként fagyban és hóban kénytelenek a munkájukat végezni. A körülmények és készületlensége ellenére Patrik kitartott a megtérésben. Minden reggel napkelte előtt kelt, hogy imádkozzék. Egészsége nem látta kárát, mert amint mondta, ,,a bennem lévő Lélek fölmelegített''. <br />
<br />
Hatévi fogság után Patrik egy éjszaka álmában hangot hallott, amely azt mondta neki: ,,Jól teszed, hogy böjtölsz. Nemsokára visszatérsz hazádba.'' Rövid idő múlva még ezt mondta a hang: ,,Lám, a hajód készen áll!'' A hang indítására Patrik elmenekült, és az ismeretlen, ellenséges földön hosszú menetelés után elérte a tengert, nyilván a sziget keleti partvidékén. Úgy látszik, a fogságban kapott valami kevés pénzt, amit fölkínált egy kapitánynak, ha magával viszi. Ez először elutasította őt, mert valószínűleg észrevette, hogy szökevénnyel áll szemben, végül mégis úgy döntött, hogy magával viszi a fiatalembert. Gyaníthatóan azért változtatta meg elhatározását, mert meglátta, hogy Patrik bánni tud az agarakkal, márpedig a hajó rakományának jelentős részét azok tették ki. Az utazás célja Gallia volt. Ott még egy ideig Patriknak a hajó legénységét kellett szolgálnia. Közben megszerezte megbecsülésüket, amikor hitét férfiasan megvallotta. Végül aztán visszatérhetett Britanniába szüleihez. <br />
<br />
Eleven hite most arra ösztönözte, hogy apjának és nagyapjának példáját kövesse és előkészüljön az egyházi pályára. Egy éjszaka álmában az írek hangját hallotta: ,,Kérünk, jöjj és élj közöttünk.'' Józanul nem követte azonban vakon a hangot, hanem várt, amíg további jóváhagyást nem kapott hivatásához. Azután kérte fölvételét az egyházi rendbe, így akarta követni a hívást, amelyet ő úgy értelmezett, hogy missziós munkát kell végeznie az írek között. Először visszautasították, mert egy régi barátja visszaélt bizalmával: kibeszélte egy gyermekkorában elkövetett bűnét, amely alól Patrik már régen föloldozást nyert. Mindez jellemző viszont Patrik igazmondására és lelkiismeretességére. <br />
<br />
Az otthoni visszautasítás után Patrik úgy látszik Galliában folytatta tanulmányait. Elöljáróinak Britanniába küldött jelentései kedvezőek voltak. Ezért rá esett a választás, amikor Celesztin pápa tervei szerint egy püspököt kellett Írországba küldeni, hogy az addig szórványosan kezdeményezett térítést elvégezze. Kiképzése alatt Patrik különösen a Szentírásban tett szert jártasságra. A Biblia ismerete később is különleges ismertetőjele lett az ír egyháznak. <br />
<br />
Patrik írországi missziója páratlanul sikeres volt. Nemcsak a törzsfőket nyerte meg, hanem magát a népet is, amelyet a sziget legeldugottabb zugaiban is fölkeresett. Az írek részéről szokatlan készséggel találkozott. Ennek a ténynek köszönhető, hogy Írország kereszténnyé válása vértanúk nélkül ment végbe. Patrik fölfogása a maga feladatáról azon a tényen alapult, hogy a lelkében hallott isteni szó a gyakorlatban és az Egyház által -- bizonyos egyháziak ellenállása ellenére is -- meglepő igazolást és megerősítést nyert. Ebből a tényből eredt személyes felelősségtudata, amely alapjául szolgált -- vezetői jogai gyakorlásához szükséges -- tekintélyének. Természetesen ez nem maradt ellentmondás nélkül, Patrik azonban nyugodt határozottsággal érvényre juttatta akaratát, amint ezt láthatjuk néhány ránk maradt leveléből. Bizonyára még fogsága idejéből emlékezett rá, hogy az élénk ír temperamentumnak szüksége van arra, hogy szilárd keretek közé szorítsák. A papok és a világiak életét világos rendelkezésekkel fékezte meg, és ezzel megvetette alapjait annak a szokatlanul kemény fegyelemnek, amellyel az ír egyház századokon át kitűnt, és amely képessé tette, hogy kiálljon egy rettenetes üldözést. <br />
<br />
Amint saját életében kiegészítette egymást a mély, személyes meggyőződés és a közösség megkövetelte rend, Patriknak gondja volt rá, hogy az írek kereszténnyé válása ne maradjon külsőleges. Megkövetelte, hogy a megtérés legyen példaszerűen valódi és gyökérig ható. Azokra az ezrekre gondolva, akiket megkeresztelt, nyugodtan jelenthette ki: ,,Isten a tanúm, hogy közülük egyet sem tévesztettem meg, de nem is volna értelme Isten vagy az Egyház kedvéért félrevezetni valakit, hiszen akkor a hitjelölteket magam ellen ingerelném, magunkat (misszionáriusokat, papokat és keresztényeket) üldözésnek tenném ki és vétkemmel ártanék az Úr nevének.'' Sikere nyilván annak a körülménynek tulajdonítható, hogy bár egykor az írek foglya volt, aki egy püspök teljes hatalmával tért vissza, sohasem viselkedett győzőként. Az íreknek mindig megvolt a finom érzékük az emberi őszinteségre és a természetes hála az iránt, aki a rosszat jóval viszonozza nekik. <br />
<br />
Patrik érezte feladatának nehézségeit. Írországot gyakorlatilag nem érte el a római civilizáció. A barátságtalan éghajlatot és a magasabb fejlettségű gazdasági alakulatok hiányát ismerte fogsága idejéből. Biztosan már akkor tapasztalta, milyen nehéz az íreknek egymás mellett élniök a törzsi villongások, az irigység és az időnként előtörő erkölcsi zabolátlanságok következtében. Másrészt Patrik a kereszténység számos tanítását -- különösen a gyengék, a nők és az öregek megbecsülését, valamint a szellemiek értékelését -- ráépítette az ír jellem bizonyos alapvonásaira. <br />
<br />
Hogy Patrikot bízták meg Írország misszionálásának befejezésével, azt jórészt annak köszönhette, hogy fogsága alatt megismerte az országot. Hatéves írországi tartózkodása után kétségtelenül kifogástalanul beszélte az ország kelta nyelvét. Írország lett az első ország az Alpoktól északra, amely saját egyházi nyelvet és irodalmat fejlesztett ki. Mindössze néhány alapfogalmat vettek át a latinból, amelyek hiányoztak az írből. <br />
<br />
Az elismerés, amelyet munkája aratott, azért is figyelemre méltó, mert Patrik nem volt ír származású. Mind neki, mind az íreknek elismerés jár azért, hogy ennek ellenére el tudta végezni feladatát. A feléje megnyilvánuló ellenérzés időnkénti kitöréseit indulat nélkül vette tudomásul. Még amikor életére törtek, akkor sem fordult el gyűlölettel. Patriknak az a képe, amely saját írásaiból rajzolódik elénk, egyszerűbb azoknál a képeknél, amelyeket a későbbi hagyomány alakított ki róla, de világosabban viseli a történeti és személyes valóság jegyeit is. A halál színe előtt írt Confessiója a világirodalom nagy önéletrajzai közé tartozik. <br />
<br />
Írországnak a korai középkorban az egész keresztény Nyugat-Európa életében játszott nagy szerepe ellenére Szent Patrik tisztelete Írországon kívül szinte alig terjedt el. Az Írország anyagi és szellemi javai között feszülő aránytalanság Patrik népszerűségének terjedésében is nyomot hagyott. És ez figyelemre méltó példája annak, hogy a hit győzelme nem mérhető a világ mértékeivel. <br />
<br />
Ünnepéről az 5. század óta tudunk. A római naptárba 1631-ben vették föl, március 17-re. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Miután Patrik több éves írországi fogsága után hazaérkezett britanniai otthonába, egy éjjel megjelent neki álmában egy ember, akit ruhája alapján írnek ismert föl. Több levél volt nála, s közülük egyet átadott Patriknak. A levél felirata ez volt: ,,Az írek hangja.'' Amikor el akarta olvasni a levelet, Írország partjai felől ezt a kiáltást hallotta: ,,Jöjj, szent ifjú, jöjj hozzánk, és légy ismét köztünk!'' Erre fölébredt, és az álmot annak jeléül fogta föl, hogy Isten a szomszédos ország megtérítésére választotta ki őt. <br />
<br />
Később, amikor Patrik missziós útjait járta Írországban, egyszer egy forrás mellett töltötte az éjszakát. Reggel társaival együtt énekelve végezte a reggeli imát. Akkor odajött egy törzsfő két leánya fürödni. Elcsodálkozva azon, hogy fehér ruhás férfiakat látnak ott kezükben könyvekkel, megkérdezték, hogy a földről vagy az égből jöttek-e? Patrik Istenről kezdett nekik beszélni. A lányok érdeklődtek, hogy ez az Isten hol van, a hegyekben vagy a völgyekben, a tengerben vagy a folyóban? Akkor Patrik Krisztusról és az evangélium üzenetéről beszélt nekik. A két nővér olyan készségesen fogadta, hogy kérték, keresztelje meg őket rögtön ott a forrásnál. <br />
<br />
Egy alkalommal Patrik egy király előtt állt és Jézus szenvedéseiről beszélt neki. Közben a szent véletlenül a király lábára tette botját és úgy ránehezedett, hogy a bot hegye átjárta a király lábfejét. Mivel a törzsfő azt vélte, hogy szándékosan sebzi meg a misszionárius, mert csak akkor veheti föl a keresztény hitet, ha fájdalmakat szenved el Krisztusért, ezért csendben maradt türelmesen. Amikor Patrik észrevette, hogy mit tett, nagyon megijedt, és imádságával tüstént meggyógyította a királyt. <br />
<br />
Sok hálás megtért akarta elhalmozni őt földi javaiból ajándékaival. Patrik azonban a haszonlesés legcsekélyebb látszatát is kerülni iparkodott, nehogy rossz hírbe keveredjék szent hivatala. A sok embertől, akiket megkeresztelt, a legkisebb ajándékot sem fogadta el. Ha valaki ajándékot hozott neki vagy az oltárra, inkább vállalta, hogy az adományozót megbántsa a visszautasítással, mintsem hogy bárkinek alkalmat adjon a megszólásra. Ő maga annál bőkezűbb volt bárkivel szemben, ha akadt ajándékoznivalója. <br />
<br />
Különösnek hat a legenda, amely arról beszél, hogyan mutatta meg Patrik az embereknek a tisztítótüzet. Úgy foghatjuk föl, mint a keresztség, a bűnbánat vagy a halál képét: <br />
<br />
Egy bizonyos vidéken már hosszabb ideje prédikált a szent, és csak keveseket tudott megtéríteni. Akkor olyan jelet kért Istentől, amely az embereket hitre tudja indítani. Isten egy helyet mutatott neki, és felszólította, hogy botjával rajzoljon keresztet oda. És íme, a föld köralakban megnyílt, és egy mélységesen mély szakadék tárult föl. Egy hang megmagyarázta, hogy az a tisztítótűz bejárata, és aki önként leszáll oda, megszentelődik, meggyógyul, és bűneiért semmi más vezeklést nem kell elszenvednie. Nem mindenki fog azonnal visszajönni. Ezt Patrik megmondta a népnek, és igen sokan leszálltak a mélybe. Nagy részük már másnap reggel visszatért. <br />
<br />
A Szent Patrik emlékezetére tartott Lough Derg-i kemény bűnbánati zarándoklathoz ma is hozzátartozik, hogy a jámbor zarándokok egész éjszakákat imádságban töltenek. Nem alhatnak, hanem egész éjjel szakadatlanul imádkoznak a bazilikában, akár közösségben, akár egyedül, és ha úrrá akarnak lenni a fáradságon, körüljárják a bazilikát. Így aztán reggel mintegy az üdvösség jeleként üdvözlik a napot, amikor a tengeren túl fölkel. Csak a második éjszakán alhatnak egy keveset. </div>
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, ki Szent Patrik püspököt arra rendelted, hogy az írek körében hirdesse dicsőségedet, érdemeiért és közbenjárására add meg kérünk, hogy akik kereszténynek vallhatjuk magunkat, hirdessük csodálatos tetteidet az emberek előtt! </span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-15870848215858736432024-03-16T07:21:00.000+01:002024-03-16T17:01:57.831+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Ábrám hitvalló, † 350. <br />
<br />
<br />
Szent Arisztobulosz apostol</span><br />
<br />
Az apostol egyike volt a 72-nek. Ciprus szigetéről származott Barnabás apostollal együtt. Az Úr mennybemenetele után Szent Pál apostol társaként különféle helyeken hirdették az evangéliumot. Szent Pál említést tesz róla (Róm 16,10). Amikor Szent Pál több püspököt szentelt fel és elküldte őket az evangélium hirdetésére, Arisztobuloszt Brittaniába küldte. Ott sok hitetlent térítve Krisztus hitére, békében hunyt el.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Örményországi Szent Gergely hitvalló, † ~1010. <br />
<br />
<br />
KÖLNI SZENT HERIBERT érsek </span><br />
*Worms, 970 körül. +Köln, 1021. március 16. <br />
III. Ottó császár (983--1002) leghívebb barátja, legbefolyásosabb tanácsadója és kancellárja volt Heribert, a későbbi kölni érsek. A császár, akinek mintaképe volt Nagy Károly, világot átfogó terveket szőtt: birodalmát keresztény birodalommá akarta tenni, amelyben a császár és a pápa együttesen uralkodik. A fiatal uralkodó ókori mintaképeket is állított maga elé; Rómát az Aventinuson levő rezidenciával együtt új birodalma középpontjának tekintette. Hogy kancellárjának, Heribertnek mennyi része volt ezekben a tervekben, arról nem szólnak a források, a császár küldetésébe vetett hit azonban elevenen élhetett benne, különben aligha maradhatott volna meg mellette ilyen fontos tisztségben. <br />
<br />
Heribert 970 körül született Wormsban Hugó gróf fiaként. Tudományos és teológiai képzettségét a wormsi dómiskolában szerezte meg. Hosszú időn át élt a lotharingiai Gorze reformkolostorában anélkül, hogy a rendbe belépett volna. Miután visszatért Wormsba, a dóm prépostja és III. Ottó kancelláriájának tagja lett; a császár 994-ben Itália kancellárjává nevezte ki. Még ugyanebben az évben vezető szerephez jutott Heribert az udvarban, és folytonosan a császár közvetlen közelében volt, minden útjára elkísérte. 998-ban átadta neki Ottó a németországi kancellár hivatalát is, és körülbelül ugyanebben az időben kapta meg a ,,logothetész''[7] ritkán adományozott címét, amely csak a császár legbizalmasabb tanácsadóit illette meg. 995-ben visszautasította a würzburgi püspökséget testvére, Henrik javára. <br />
<br />
Amikor másodszor is felajánlották neki a püspöki széket, Heribert világi pályafutása tetőpontján állt. 997-ben együtt volt a császárral második római útján, amikor a kölni érsekség megüresedett, és a káptalan választása rá esett. Követte a hívást, elhagyta a császári udvart, és a tél közepén Kölnbe utazott. December 25-én szentelték püspökké. <br />
<br />
Ezután megpróbált ereje szerint beilleszkedni új tevékenységi körébe. Főkancellár maradt ugyan Heribert, fő gondja azonban ettől kezdve az érsekségére irányult. Az 1000. évben III. Ottó környezetében csak ennek aacheni látogatása idején tartózkodott, mivel a város a kölni egyházmegyéhez tartozott. Két évvel később a császár magához hívta Itáliába. Heribert januárban érkezett meg Paternóba, még éppen idejében, hogy átvehesse a császár végakaratát, és mellette lehessen halála órájában. A birodalmi jelvényekkel és az uralkodó holttestével együtt visszaindult Németországba, s a császár földi maradványait Aachenbe vitte, ott azután húsvét vasárnapján ünnepélyesen eltemette. III. Ottó utódával, Szent Henrikkel (lásd: A szentek élete, 345. o.) már a hazautazás alkalmával ellentétbe került az érsek, amikor az a birodalmi jelvények kiadását követelte tőle. Heribert végül is engedni volt kénytelen a jövendő császár akaratának, a következő időkben azonban távol maradt a politikától. Főkancellárként III. Ottó halála után nem jelent meg többé. <br />
<br />
Annál inkább tevékenykedett egyházmegyéje érdekében. Legfőbb terve, amely még III. Ottó életében megfogalmazást nyert: egy bencés apátság alapítása, a Köln melletti Deutzban valósult meg. Az apátság birodalmi javakkal történt gazdag ellátása az elhunyt császár végrendelkezése volt, s ezt Heribert hűségesen teljesítette is. Más javakat is adományozott a deutzi templomnak saját birtokából a templom 1019. május 3-án történt felszentelése alkalmából. Deutz volt Heribert életműve, amelyhez mindig különleges érdeklődés fűzte, anélkül, hogy püspökségének más templomait elhanyagolta volna. Gazdag alapítványokat köszönhet neki a Stablo-Malmedy, Werden és a kölni nagy Szent Márton- apátság. <br />
<br />
Heribert tudományos érdeklődése csak néhány, neki ajánlott írásból tárul fel. Egy gorzei szerzetes, Albwinus neki ajánlotta az Antikrisztusról szóló művét, a remete Alkuin az erényekről és bűnökről szóló kis könyvét. Személyes jámborsága és szigorú egyházias érzülete mintaképül szolgált kortársainak; különösen a szegények és betegek iránti gondoskodását magasztalták: gyakran maga kereste fel őket, hogy ínségüket enyhítse. Egyházmegyéjében tett látogató útjai alkalmával rendszeresen tájékozódott minden plébániáról és kolostorról, a papság és a rábízott nép fegyelméről. Egyik látogató útja alkalmával súlyos lázban megbetegedett. A szentségek vétele után hajón Kölnbe vitték, s ott halt meg 1021. március 16-án. Kívánságára Deutzban temették el. Sírjánál számos csoda történt. <br />
<br />
1227-ben IX. Gergely pápa avatta szentté. [7] logothetész (,,számadó, főhivatalnok''): bizánci udvari rang. A keleti pátriárkák mellett is állt, a nyugati kancellár, illetve helynök megfelelője. A kölni érsek címei közé tartozott az archilogothetész. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Julián vértanú</span><br />
<br />
Makszimián császár uralkodása alatt szenvedett hitéért a szíriai Antiochiában. Ereklyéi Aranyszájú Szent János idejében gyógyításokat árasztottak.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Mária bűnbánó, † 355. <br />
<br />
<br />
Szent Pápa vértanú</span><br />
<br />
Szentünk a likaóniai Laranda városából származott és Maximián császár uralkodása alatt élt. Krisztus hite miatt először városában szenvedett, aztán Diokaiszariában, végül az izauriai Szeleukiában. Ütötték, vasakkal szaggatták, arcát az ismeretlenségig összetörték, és vasszögekkel bélelt cipőben járatták hosszú úton át, végül egy gyümölcsfához kötözték, ahol meghalt.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Sándor pápa</span><br />
<br />
Hadrián császár parancsára kemencében égették el 119. május 3-án.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Szabin vértanú</span><br />
<br />
Szentünk az egyiptomi Hermopolisz városából származott. Azon a vidéken előkelő ember volt, városának elöljárója. Amikor Dioklécián alatt kitört a keresztényüldözés, Szabin elhagyta városát, vagyonát és mindenét, kiment a városból és egy elhagyatott helyen elrejtőzött több más kereszténnyel együtt. A bálványimádók mindenütt keresték őt, hogy megfogják, de szomorúan látták, hogy sehol sem találják. Akkor egy Júdáslelkületű szegény, aki Szabintól sok jóban részesült egykor, 2 aranyért elárulta rejtekhelyét. A katonák mindnyájukat elfogták, de különösen Szabinra vigyáztak. Mivel nem akart a bálványoknak áldozni, sokáig kínozták, végül a Nílus folyóba fojtották. Vértanúi halált halt a vele elfogott 6 keresztény ember is. Ez 287-ben történt.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">POPPI BOLDOG TORELLO remete, III. r. (1202-1282) </span><br />
A toszkánai Poppi városban született nemesi családból. Szüleitol keresztény nevelést kapott, de ifjúkori barátai hatására a szórakozásnak, rendetlen életnek adta át magát. Megtérése hasonlít Szent Ferencéhez. Ferenc annakidején vidám társaival dalolva járta Assisi utcáit, közben egyszer elkomolyodott s lemaradt társaitól. Meglátta addigi élete hiábavalóságát. Torellonál pedig az történt, hogy hasonló szórakozások közt vállára repült egy kakas és háromszor kukorékolt. Azonnal Péter apostol története jutott eszébe. Az o lelkét is átjárta a kegyelem fénye és élete megjobbítására szánta el magát. Igen valószínu, hogy ismerte Szent Ferenc történetét, sot hallott a ferences III. rendrol, amely a hagyomány szerint 1221-ben vette kezdetét. Magára öltötte Szent Ferenc bunbánó rendjenek ruháját és elvonult Poppi várostól nem messze egy erdobe, ahol remeteéletet kezdett. Életmódja: imádság, elmélkedés, önmegtagadások, böjt, kemény fekvohely, virrasztás, amellett a munka, mellyel fönntartását biztosítani tudta. Nem hiányzott életébol a felebarát segítése, alamizsnálkodás, betegek, idosek gondozása. Idonként elhagyta remeteségét, hogy szentmisén vegyen részt, eladja portékáját, jótékonykodjék. A Ferences Martyrológium tud Torello csodáiról is, ennek következtében sokan felkeresték, hogy ügyes-bajos dolgaikban segítségét, tanácsát kérjék. Így érte meg a 80 évet, amikor szent halállal befejezte életét. Egy másik szerzetesközösség, a vallumbróziak is magukénak tartják. A Ferences Martyrológium a terciárius boldogok közt tartja számon.<br />
„Szól már a napnak hírnöke, ki éber or mély éjen át,<br />
s az utazónak éji fény, mert minden órát megkiált.<br />
A hajnalcsillag kél szaván, égrol borút eluz tova,<br />
elhagyja ártó útjait az éji kóborlók hada.<br />
Hangján hajós erore kap, a tengerárra csend borul,<br />
s az Egyház sziklaszál feje bunét siratni elvonul.<br />
Úr Jézus, a bukóra nézz: térítsen meg tekinteted;<br />
ha ránk tekintesz, hull a bun, s elmossa könny a vétkeket.”<br />
Az Egyház himnuszából.<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Torellot különös módon hívtad meg a bunbánatra. Közbenjárására</span><span style="color: #ff9900; font-weight: bold;"> add, hogy a bunöket elhagyva a bunbánat méltó gyümölcseit teremjük. Krisztus, a mi Urunk által.</span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Trofim és Tál vértanúk</span><br />
<br />
A kisázsiai Kária tartomány Laodicea nevű városában élt két paptestvér: Trofim és Tál. Mindketten Sztratonik nevű városból származtak. Mindketten erős hitű férfiak voltak és az Isten igéjét hirdették a pogányok között. A bálványimádók ezért elfogták és megkötözték őket. Amikor Aszklepiodót helytartó Bofor városba jött, nem messze Laodiceától, a helytartó úgy rendelkezett, hogy kövezzék meg mindkettőjüket. A vesztőhelyen a keresztények körülvették őket, és sértetlenek maradtak a kövektől. Ezért elengedték őket. Később újra ítélőszék elé kerültek a keresztény hit terjesztése miatt. Kínzások után keresztre feszítették őket a III. században.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-86941470335364751022024-03-15T02:19:00.000+01:002024-03-15T13:10:56.414+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Agáp és vértanútársai</span><br />
<br />
Mindnyájan Dioklécián császár uralkodása alatt éltek. Agáp vértanú Gázából származott, Timolaosz a Fekete-tenger mellől, a két Dénes a föníciai Tripoliszból, Pupliosz és a két Sándor Egyiptomból, Romil a dioszpoli egyház hypodiakónusa volt. Agapit és az egyik Dénes kivételével mindnyájan részt vettek egy véres látványosságon, amikor egy pogány ünnep volt. Ebben a keresztényeket kínozták. Mindnyájan összekötözték kezeiket és félelem nélkül keresztényeknek mondták magukat. Ezután börtönbe kerülve sokféle kínzást viseltek el, végül lefejezés által nyerték el a vértanúságot. Velük együtt halt meg Agáp vértanú is, akit Gázából hoztak el, és szolgája, az egyiptomi Dénes. Mindez a palesztinai Kaiszareában történt, 303-ban.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">HOFBAUER SZENT KELEMEN MÁRIA redemptorista, pap </span><br />
*Tasswitz, 1751. december 26. +Bécs, 1820. március 15. <br />
A 18. század második fele és a századforduló Európa számára a súlyos háborús összetűzések ideje volt. A hitre és az Egyház egységére gyakorolt hatásaik miatt a politikai eseményeknél veszedelmesebbnek tűnnek ma számunkra e korszak új eszméi. Ausztriába is akkoriban hatolt be az államegyháziság és a felvilágosodás. Ha a jozefinizmus némely történész véleménye szerint a történelemben az utolsó kísérlet az állam részéről az Egyház megreformálására (például H. E. Feine), ez a reform nem az Egyház érdekében történt, hanem az állam érdekében, hogy ez az Egyházat engedelmes eszközévé tehesse. A teológiai tanulmányokat újjászervezték, a plébániák számát megnövelték és az igazgatást megjavították ugyan, a teológiát és a lelkipásztorkodást azonban mindinkább megfertőzte a racionalizmus. <br />
<br />
Ebben a korban született a dél-morvaországi Znaim melletti Tasswitzban az a férfi, aki az igazi katolikus reform döntő élharcosa lett: Johann Klemens Maria Hofbauer. Apja cseh volt -- eredeti Dvorak nevét Hofbauerre németesítette --, anyja német. Jellegzetes szláv és német vonások határozták meg Hofbauer emberi sajátosságát. Erős teste, telt, kerek arca ellentétben állt kis szemeivel, lágy hangjával és finom, eleven kezével. Bensejében a szívós energia mellett olyan érzékeny, mély érzület lakott, hogy lelki megrendülései napokig a betegágyba dönthették. A szláv és német vérnek ez a keveredése, a paraszti-vidéki légkör, amelyben életének első húsz évét eltöltötte, mindenekelőtt pedig jámbor anyja befolyása (apja korán meghalt) alakította ki Isten kegyelmével azt a fáradhatatlan munkást és pihenés nélküli tervezőt, azt a jóságos, barátságos embert, aki magától értetődő hitével olyannyira nem illett bele felvilágosodott korába, de éppen ezzel vonzotta magához az embereket. Mesterkéletlen modora, egészséges, olykor nyers lénye és elpusztíthatatlan humora rabul ejtette az embereket. Másrészt azonban magával hozott öröksége egyáltalán nem tette könnyűvé számára a szentség útját. Egészen az utolsó évekig az egyébként olyan jóságos férfi olykor hevessé vált és felfortyant. Hofbauer így vélekedett: ,,Igen, ez sajnos hibám, de köszönöm Istennek, hogy megvan bennem, mert ha nem volna, arra éreznék kísértést, hogy kezet csókoljak önmagamnak az önmagam iránti tiszteletből.'' <br />
<br />
Hofbauer ifjúságára ránehezedett egy súlyos áldozat: a papságról való lemondás. Mivel szűkös anyagi eszközeik nem voltak elegendők arra, hogy tanulhasson, a szomszédos Znaimban elsajátította a pékmesterséget. Huszonegy éves korában végre mégis elkezdhette tanulmányait. 1772-től 1777-ig járt Klosterbruck premontrei iskolájába, de ahhoz, hogy egyetemre mehessen, megint csak hiányoztak az anyagiak. Remete lett, először Olaszországban Tivoli mellett (ott vette fel a Kelemen nevet), később szülőföldje közelében. A remeték az akkori idők hitoktatói és laikus segítői voltak. Hogy továbbképezze magát ebben a hivatásban, 1780-ban kateketikai tanfolyamra járt Bécsben. Itt jótevőkre talált, akik a már csaknem harmincéves férfi számára lehetővé tették a teológiai tanulmányok elvégzését. Négy évig tanult Bécsben. Mivel akkoriban az állam mind erősebben beavatkozott a papok képzésébe, nem maradt tovább Ausztriában. Barátjával, Hübl Tádéval együtt Rómába indult, hogy ott folytassa tanulmányait. Rómában a németek közül elsőkként léptek be a redemptoristák fiatal rendjébe. A rend eszményét, az elhagyatott emberek megsegítését Hofbauer hivatásának érezte. <br />
<br />
1785. március 19-én mindketten letették a fogadalmat, március 29-én az alatri dómban pappá szentelték őket. Október végén azzal a szándékkal hagyták el Rómát, hogy a redemptorista rendet meghonosítják Ausztriában. Itt azonban nem lehetett kolostoralapításra gondolni. Miután egy éven át újból Bécsben tanultak, Varsón át Fehér- Oroszországba indultak. A varsói Szent Benno testvérület, amely a külföldiekkel foglalkozott, német papokat keresett. Hofbauer és Hübl mintha hívásra érkezett volna. Átvették Szent Benno teljesen elhanyagolt templomát, és vele a varsói németek lelki gondozását. <br />
<br />
Húsz évig tevékenykedett Hofbauer a lengyel fővárosban. A kis Szent Benno-templom ebben az időben nemcsak a német katolikusok, hanem az egész város számára vallási központtá vált. A kezdet igen-igen nehéz volt, a legszükségesebb is hiányzott. Sem a lengyel klérus, sem maga a püspök az ujját sem mozdította meg az atyák munkája érdekében. Hofbauer mégis megalapította a szegények iskoláját, és csakhamar 350 fiatalt oktathattak. A tehetségesebbek számára latin iskola jött létre és leányiskola is csatlakozott hozzá. Hofbauer maga ment koldulni kis védencei számára. Amikor eközben egyszer valaki az arcába köpött, ő csak ennyit mondott: ,,Ez nekem szólt. Adjon most már valamit a szegény gyermekeim számára is!'', mire a másik zavarában és megszégyenülten nagy összeget adományozott. A városon át vivő útjairól gyakran vitt magával árva gyermekeket, akiket az utcán szedett fel, majd saját kezűleg mosdatta ki őket a piszokból és szabadította meg a férgektől. <br />
<br />
Hogy az általános erkölcsi hanyatlást feltartóztassa, új utakat járt a lelkipásztorkodásban. A Szent Benno-templomban ,,állandó missziót'' szervezett. Minden vasár- és ünnepnapon reggel öt órától egész napon át miséztek és prédikáltak. Teljesen újszerűen hatott annak a vallási egyesületnek az alapítása, amelyhez mindenekelőtt világiak tartoztak. Ennek a ,,laikus apostolságnak'' a fő feladata volt a bátor szembeszállás ,,az erkölcstelenség és a hitetlenség sodró áramlatával''. <br />
<br />
Kelemen élete állandó fáradozás volt annak érdekében, hogy a redemptorista rendet meghonosítsa az Alpoktól északra. 1788-ban általános helynökké történt kinevezésével elérte a szükséges függetlenséget, amely az Alpokon túli alapítások feltétele volt. Varsói alapításához 1808-ban negyven tag tartozott. Hofbauer tevékenysége azonban nem korlátozódott Varsóra és Lengyelországra: több alapító utat tett Németországban és Svájcban, sőt Franciaországban is, de sehol sem ért el maradandó sikert. Egy másik szerencsétlenség is érte. Napóleon révén Varsó Szászországhoz került.1808 júniusában Napóleon elrendelte a Szent Benno feloszlatását. A szerzeteseket katonai őrizettel vitték Küstrin erődítményébe, ahonnan négyhónapi fogság után visszaengedték őket hazájukba. Hofbauer a legtöbbjüket sohasem látta viszont. Életműve romjain állott. Két társával együtt Bécsbe indult azzal a szándékkal, hogy továbbutazik Svájcba vagy Kanadába. <br />
<br />
Mégis haláláig Bécsben maradt. Bécsi évei, amelyek folyamán az orsolyiták gyóntatóatyja és templomuk igazgatója lett, életének legjelentősebb időszakát jelentették. Személyiségének kisugárzó erejével Hofbauer Bécsben a katolikus reform kiindulópontjává vált. <br />
<br />
Mindenekelőtt a gyóntatószékben és a szószéken tevékenykedett. Nemcsak a nővérek találták meg benne megértő lelkiatyjukat; egyszerű és tanult emberek, diákok és professzorok tartoztak gyónógyermekei közé. <br />
<br />
Kelemen nem volt született szónok. Kifejezésmódja meglehetősen nyersnek számított. Némelykor megszakította beszédét és így szólt: ,,Apropó, erről jut az eszembe...'' És mégis: egész Bécs ott tolongott, ha prédikált, és új Ábrahám a Sancta Clarának[6] nevezték. Ezekben a prédikációkban az emberek megtalálták azt, amit a felvilágosodás papjainak okos beszédeiben hiába kerestek. Mondanivalójának középpontjában az Evangélium, Krisztus és a kegyelmi élet állt. Kortársai megérezték, hogy ezek a prédikációk a szemlélődésből és az imádságból fakadtak, szavaiból kiérezték annak a férfinak a szilárd hitét, aki kijelentette: ,,Nem tudom felfogni, hogy lehet meg az ember hit nélkül.'' <br />
<br />
E tevékenységei mellett a betegek lelki ellátása és a családlátogatások (a lelkipásztorkodás egy általa bevezetett formája) tartoztak napi munkájához. <br />
<br />
A katolikus újjáéledés szempontjából döntő jelentőségű volt Hofbauer befolyása a bécsi romantikusokra. Az egyszerű pap jelentős művészek, írók és tudósok körének a középpontja lett. Legközelebb állt hozzá Zacharias Werner (1768--1823) költő, aki úgy fogadta el a vezetését, mint egy gyermek, és akinek számára csak három nagy ember létezett: Napóleon, Goethe és Hofbauer. A német romantika teoretikusával, Friedrich Schlegellel (1772--1829) és feleségével is szívbeli barátságot kötött. Minduntalan buzdította a szellemi élet vezetőit, hogy írjanak jó katolikus könyveket. Az ő ösztönzésére jött létre a magas irodalmi színvonalú Ölzweige (Olajágak) című folyóirat. <br />
<br />
Az egyetemi hallgatók számára vallásos estéket rendezett a szobájában. Tanítványai, mint Anton Günther (1783--1863) filozófus vagy a későbbi reform-bíboros, Joseph Othmar von Rauscher (1797--1875) egész életükre megtartották ezt a formát. <br />
<br />
Ugyanolyan természetesen mozgott Hofbauer a nemesek körében, mint a tudósok és diákok között. Gyakran hívta meg ebédre Széchényi Ferenc gróf. Ami az étkezés után megmaradt, bő köpenye alatt elvitte a város szegényeinek, akik atyaként tisztelték. Ha valaki egy nyomorúságos bécsi lakásban találkozott vele, nem tételezte volna fel róla, hogy előzően nemesekkel ült egy asztalnál, sőt pápai követek és Bajor Lajos koronaherceg tanácsadójaként közvetlen befolyást gyakorol a bécsi kongresszus tárgyalásaira, és jelentős szerepet játszik egy német nemzeti egyház létrejöttének megakadályozásában. <br />
<br />
Élete utolsó éveiben Hofbauer feltűnően tartózkodó volt az idegenekkel szemben. Egyesek ugyanis, akik valamilyen ürüggyel felkeresték a lakásán, az államrendőrség besúgói voltak. Állandóan figyelték, némelykor megtiltották neki a prédikálást, és röviddel a halála előtt arra kényszerítették, hogy írja alá száműzetését. Ám éppen ez az őt utolsóként ért nagy sérelem lett egyik oka vágyva vágyott kívánsága beteljesülésének: maga Ferenc császár vette a pártfogásába, és hogy az idős embert ért jogtalanságot jóvátegye, 1820. április 19-én aláírta azt a határozatot, amely beengedte a redemptoristákat Ausztriába. Hofbauer részt vett az előkészületekben, a határozat aláírásának napját azonban már nem érte meg. <br />
<br />
1820. március 15-én súlyos haláltusa után halt meg Varsó és Bécs apostola. 1888-ban boldoggá, 1909. május 20-án szentté avatták. [6] Ábrahám a S. Clara (1644--1709) ágostonos kanonok. A leghíresebb szónok volt Ausztriában és Bajorországban. Prédikációi a barokk irodalomnak is remekei. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Longinusz hitvalló <br />
<br />
<br />
Szent Lujza özvegy, † 1503.<br />
<br />
<br />
MARILLAC* SZENT LUJZA III. r., rendalapító</span><br />
*1591. augusztus 12. +1660. március 15. <br />
Lujzának nemesi származása, értelmessége és szépsége alapján előkelő hely juthatott volna Párizs nagyvilági életében. A Gondviselés azonban a szegények, elhagyottak, nyomorultak világában jelölt ki számára különleges helyet. <br />
<br />
Törvénytelen származású lévén nem tudjuk, ki lehetett az édesanyja. Louis de Marillac első felesége, Márta gyermektelenül halt meg 1588--89- ben, amikor Lujza még nem volt e világon. Atyja pedig csak 1595. január 12-én nősült meg másodszor. Második felesége, Antoinetta Le Camus, a belleyi püspök nagynénje, özvegy Thiboust-né, már négy gyermek anyja volt, amikor hozzáment. 1601-ben született egy közös gyermekük. <br />
<br />
Lujza gyermekéveiről semmit sem tudunk. Amikor nagyobbacska lett, a domonkos nővéreknél helyezték el, akik úri módon nevelték 13 éves koráig. E nővérek között volt egy unokanővére. 1604-ben a család anyagi nehézségei miatt kivették a kolostorból és egy jóval szerényebb intézetben helyezték el, ,,egy szegény párizsi kisasszonynál'' (lehet, hogy az édesanyjánál?), aki leányokat tanított varrni, hímezni és rajzolni. Lujza nála maradt 1613-ig, s ez idő alatt először tapasztalta meg a szegénységet. <br />
<br />
Amikor fiatal leányként felfogta származását, erős kisebbségi érzés fogta el. A szemlélődő élet felé fordult, s menekülni akarván a világból, fogadalmat tett, hogy apáca lesz, és fölvételét kérte a Saint- Honoré utcai kapucinus apácákhoz. A kapucinusok provinciálisa azonban úgy vélte, hogy Lujza egészsége nem fogja bírni a kolostori életet, s eltanácsolta azzal, hogy ,,az Úrnak más tervei vannak vele''. Lujza hagyta, hogy szülei a házasság felé tereljék, s mivel mégiscsak Marillac volt, sokan pályáztak kezére. Atyja és mostohaanyja kiválasztották számára Antoin Le Gras-t, Medici Mária heroldját és titkárát. Az esküvőt 1613. február 5-én tartották. Még abban az évben megszületett Michčle nevű kisfiuk. Annak ellenére, hogy férjét és gyermekét nagyon szerette, szívében nem hunyt ki a tökéletesség utáni vágy. <br />
<br />
Kétségek kezdték gyötörni házassága miatt, anyagi nehézségei támadtak, s mikor férje is hosszabb időre megbetegedett, arra gondolt, hogy Isten bünteti őt, mivel nem lépett kolostorba. A belső sötétség éjszakája borult rá ezekben az években, s csak a szegényekkel való törődésben talált valami megnyugvást. Arra gondolt, hogy elválik férjétől, de egy nagybácsi ebben megakadályozta. Félelmei ekkor odáig sodorták, hogy kételkedni kezdett a lélek halhatatlanságában és még Isten létében is. 1618--19-ben azonban megismerkedett Szalézi Szent Ferenccel (lásd: A szentek élete 57. o.), s beszélgetéseik megkönnyebbülést hoztak számára. Ugyancsak nagy segítséget jelentett a belleyi püspök, Jean Camus okos lelkivezetése is. Tőle engedélyt kapott arra, hogy 1623. május 4-én fogadalmat tegyen: haláláig özvegy marad, ha férje nála előbb hal meg. Június negyedikén a pünkösdi szentmise közben közvetlenül Istentől kapott megvilágosítást. E kegyelmet Lujza a nem sokkal korábban meghalt Szalézi Szent Ferenc közbenjárásának tulajdonította. Később így beszélt erről: <br />
<br />
,,Rádöbbentem, hogy a férjem mellett kell maradnom, de eljön az idő, amikor szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tehetek azokkal együtt, akiket oly sokra becsültem. Egy menhelyen láttam magamat, s nem tudtam megérteni, miként lehetséges, hogy nővérek jártak ott ki-be.'' (Azért csodálkozott a nővérek láttán, mert akkoriban minden szerzetesnő klauzúrában élt, s éppen a Szeretet Leányai lettek az elsők, akik időnként azt elhagyhatták.) <br />
<br />
1624 végén megismerkedett Páli Szent Vincével (lásd: A szentek élete 542. o.), s e találkozás sorsdöntő lett lelkiélete számára. Beszélgetéseik során lassanként visszatért önbizalma és megértette, hogy az Úr milyen utat szán neki. 1625. december 21-én meghalt a férje, 1628-ban fiuk, Michčle szemináriumba lépett. Lujza ekkor megújította özvegységi fogadalmát, s teljesen fölszabadult a szeretet sokak számára való gyakorlására. ,,A nők szeretetgyakorlatában forradalmat indított el azáltal, hogy a kolostori élet tökéletességét összekapcsolta a kolostoron kívüli tevékenységgel'' (Calvet). <br />
<br />
1629. május 6-án Szent Vince megbízta azzal, hogy látogassa végig a tartományban alapított menhelyeket. Lujza gyönge egészsége ellenére megtette ezt, összegyűjtötte a ,,szegények szolgálóit'', tanította őket, magyarázta a szabályzatot, buzdított és javított, azaz éltető lelke lett a vincés alapításoknak. <br />
<br />
1633. november 29-én Szent Vince egy új, jelentős művet bízott rá: a Szeretet Leányainak megalapítását. Lujza házába gyűjtötte össze azt a 3- 4 fiatal leányt, akik elszánták magukat arra, hogy a szegényeknek szolgálnak és jóságos nevelőjük és irányítójuk lett. Továbbra is foglalkozott szegényeket gondozó asszonyokkal is, de a Szeretet Leányainak lett haláláig főnöknője. Megtanította őket arra, hogy az Úr a szegények; betegek, kitett gyermekek, öregek, utcalányok és árvák gondozására küldi őket. <br />
<br />
Szent Vincét -- mint értelmes és tanulékony, de alázatos munkatárs -- mindenben állhatatosan és okosan követte. E két szent a szeretet területén oly tökéletesen működött együtt, hogy emberi szemmel nézve sokszor nem is lehetett szétválasztani, hogy egy-egy szó, tanítás vagy gyakorlat melyiküktől indult el. Szent Vince előrelátó módon soha nem akarta, hogy a Szeretet Leányait -- a szó akkor általános értelmében -- apácáknak tekintsék, mert ez klauzúrás létformát jelentett volna. Lujza ebben is követte, és közösen harcoltak minden külső és belső nyomás ellen, hogy megőrizhessék eredeti tervüket, mely összhangban állt az 1623-i pünkösd látomásával. <br />
<br />
Ezt mondta Szent Vince első leányainak: ,,Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség..., beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség.'' -- Az alapítók szándéka szerint a Szeretet Leányainak olyan ruhát kellett viselniük, mint a párizsi külvárosok leányai viseltek; Lujza maga özvegyi ruháját és sötét fátylát viselte. <br />
<br />
1642. március 25-én Lujza és négy társnője örökfogadalmat tehetett a szegénységre, tisztaságra, engedelmességre és a szegények szolgálatára, de később a közösségben az évenkénti magánfogadalom vált általánossá. Az első szabályzatot 1633--34-ben Lujza állította össze, Vince csak átsimította. A későbbiekben többször igazították a körülmények diktálta követelmények szerint. 1645-ben, majd 1655-ben Vince saját kezűleg írt egy szabályzatot, melyet konferenciákon magyarázott. Lujza is részt vett a nővérek lelki nevelésében. <br />
<br />
1647-ben Vince ezt írta Lujzáról: ,,Már tíz éve olyannak látom, mintha csak halott lenne. Ha valaki ránéz, azt hinné, hogy a sírból jött elő, oly sápadt és törékeny a teste, de egyedül Isten tudja, micsoda lelkierő lakik benne... ha rosszullétei engednék, s olykor nem volna számára tiltva, szüntelenül leányait látogatná és együtt dolgozna velük, pedig már nincs benne más élet, csak az, amit a kegyelemtől nyer.'' <br />
<br />
Mindezek ellenére Lujza még sokáig élt. Utolsó idejét teljesen kitöltötte a leányainak adott buzdítás és tanítás. Lelkiéletük alapjává -- Szalézi Szent Ferenc nyomán -- az életállapotnak megfelelő szemlélődést tette, Jézus Krisztus életének követésében. Elvezette leányait a belső élet egyszerűségére, rejtettségére és az önfeledtségre. S ezek elérésére a szeretet apostolkodását jelölte ki útjukként. <br />
<br />
Hetvenéves volt, amikor -- néhány hónappal Vince halála előtt -- meghalt. Szenttéavatási eljárást csak 1886-ban indítottak, ami azzal magyarázható, hogy a Szeretet Leányainak szabályzata magában foglalta, hogy közülük az alázat és a rejtettség gyakorlására -- senkit sem avathatnak szentté. <br />
<br />
1920-ban boldoggá, 1934-ben szentté avatták, 1960-ban a szociális gondozást végzők védőszentjévé választották. <br />
<br />
<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Add, Urunk, Istenünk, hogy Szent Lujza példája szítsa föl bennünk az istenszeretet lángját, melyet szerzetescsaládja tagjaiban is fellobbantott Egyházad elmúlhatatlan dicsőségére. Krisztus, a mi Urunk által.</span><br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Matróna vértanú, † 304. <br />
<br />
<br />
Szent Nikandrosz vértanú</span><br />
<br />
Szentünk Egyiptomban élt és az orvosi hivatást gyakorolta. Istenfélő keresztény ember volt, állandóan látogatta a hitükért börtönben szenvedő keresztényeket. Gyógyította sebeiket, italt adott nekik és holttestüket eltemette. Egy alkalommal a vadállatoknak kitett vértanúk holttesteit látta. Nem mert odamenni hozzájuk, mert gyengének érezte magát a kínzások elviselésére. Éjjel betakarta őket és egy titkos helyen eltemette. Erről egy pogány ember jelentést tett a parancsnoknak. Ezért elfogták, megkínozták, de már nem félt a kínoktól. Büntetésül élve lenyúzták a bőrét, aztán pedig 302-ben lefejezték.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Sándor felszentelt vértanú</span><br />
<br />
Sándort a pamfíliai Szida városának papja volt. Amikor Antonin helytartó a városba jött, maga elé hívatta szentünket. Kihallgatása után megparancsolta, hogy kínozzák meg. Ütötték, forró olajba dobták, és más kínzások alá vetették, de a vértanú mindezekben sértetlen maradt. Vadállatok elé dobták, de azok nem nyúltak hozzá. Végül lefejezték Aurélián császár (270-75.) uralkodása alatt.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Zakariás pápa és hitvalló, † 752. </span><br />
<br /></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-88409184539399986432024-03-14T11:07:00.000+01:002024-03-14T14:40:01.725+01:00<span style="font-weight: bold;">Két névtelen szerzetes vértanúk </span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Benedek atya</span><br />
<br />
Benedek 480 táján született a közép-itáliai Nursziában. Előkelő család sarja volt, jó nevelésben részesült. Magasabb tanulmányait Rómában végezte. Keresztény lelke nagy megdöbbenéssel nézte a világot, kísértéseivel, romlottságával együtt. 14 éves korában elhagyta a világot. A szabin hegyek közé indult Tivoli felé, Subiacó mellett állapodott meg. Egy szerzetes feladta neki a szerzetesi öltönyt és egy kis barlangot keresett számára. Három évet töltött itt szent magányban. Pásztorok akadtak rá és elvitték hírét. Ezután sokan kezdtek hozzá járni tanácsért, mert bölcsességgel teljes lélek lakozott benne. Egy másik kolostor szerzetesei főnökükké választották. Hosszabb gondolkodás után elfogadta, de mivel a laza életű szerzetesek meg akarták mérgezni, visszatért régi helyére. Két évtizedig volt ezen a helyen. Közben mások is csatlakoztak hozzá. Számukra egymás után építette a kolostorokat. Közel járt már az 50. évéhez. El kellett hagynia eddigi helyét és a Montekasszinó hegyén állapodott meg. Itt 14 évet töltött el. Szentünk 543. március 21-én hunyt el. Holttestét szerzetesnő húga mellé temették el egy régi pogány szentély helyén emelt templom főoltára elé.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Euszchimon hitvalló</span><br />
<br />
Szentünk lampszakai püspök volt. Fiatal korától erényes életet élt és tökéletes emberré alakult. Szerzetes lett és egész buzgóságával harcolt a tévtanítás ellen. Studita Szent Teodor kortársa volt. Elnyerve a püspöki méltóságot, üldözte a képrombolás tévtanát. Ezen közben csodákat is tett, a vadállatokat elűzte a vidékről, amikor azok kárt okoztak. A képromboló Teofil császártól börtönt, száműzetést szenvedett el, ahol meg is halt a IX. században.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT MATILD királyné </span><br />
*Enger, 895 körül. +Quedlinburg, 968. március 14. <br />
Amikor 785-ben Widukind szász nemes megkeresztelkedett, és egyben felhagyott az ellenállással a keresztapjává lett Nagy Károllyal szemben, új fejezet kezdődött a frank, sőt a nyugati történelemben. A szász törzsek hajoltak meg utolsóként a germánok közül a frank fennhatóságnak, és azontúl az egyetemes birodalomnak mindinkább egyenrangú tagjaivá lettek. Károly és utódai sokat fáradoztak azért, hogy Szászországban megalapozzák a keresztény kultúrát és erkölcsöt. <br />
<br />
Matild Widukind fejedelmi nemzetségéből származott, és mintegy száz évvel ősapja megkeresztelkedése után született, anyja a fríz nemességből való volt. Szülei kisgyermekkorától a herfordi kolostorban neveltették, ahol nagyanyja volt az apátnő. Életrajzírói nemcsak tanulékonyságát és a sokféle művészetben megmutatkozó ügyességét magasztalják (a miniatúrafestészettől a latin nyelv ismeretéig), hanem nagy szépségét és bájosságát is. Hírneve áthatolt a kolostor falain, és egy napon megjelent Henrik (876 körül--936) herceg, a későbbi I. (Madarász) Henrik, hogy megnézze magának a nemes hajadont. Matild megnyerte a tetszését, s megkérte a kezét az apátnő-nagyanyától, és fejedelmi kísérettel vezette az esküvőre Wallhausenbe. <br />
<br />
Matild bizonyára szívesen követte. Szeretettel ragaszkodott a férjéhez, az ő oldalán nőtt hercegnővé és királynővé, lett öt gyermek édesanyja, és egyben szász hazájának anyja is. Csodálatos harmóniában élt és uralkodott ez az első német királyi pár. Amikor Henrik a határokon és a birodalom belsejében uralmának a megerősítéséért és kiterjesztéséért harcolt, Matild intézte a királyi ház ügyeit jóságosan és fáradhatatlanul. Henrik hazatérése után újból megnyerte őt fejedelmi szépségével, együtt örült vele a győzelmeinek, s harcokban eldurvult érzületét mind újból megszelídítette és igazságosságra vezette. Együttesen szentelték magukat templomok és kolostorok alapításának. Így Quedlinburgban új női kolostort alapítottak, s ez iránt különleges szeretettel viseltettek. <br />
<br />
Henrik 929-ben teljesen hitvesének ajándékozta Quedlinburgot. Hét évvel később Matild ott temette el férjét. <br />
<br />
Mint szeretete a király életében, olyan mély volt fájdalma a halálakor. Gondoskodott arról, hogy misét mondjanak Henrik lelki üdvéért (és királyi módon hálás maradt az azt bemutató papnak), utána azonban kimondhatatlan fájdalommal omlott össze a ravatalnál, és csak nagy nehezen talált vissza a hétköznapok most következő keménységébe. A király halála sürgetővé tette az utódlás kérdését. Matild három fiút szült. A legfiatalabbat, (Szent) Brúnót (925--965) papi pályára szánták (Köln érseke lett). A középső, Henrik volt anyja kedvence. Szelíd, derűs lelkületével annyira hasonlított az apjához, hogy Matild a férje iránti szeretetét teljesen őreá vitte át, és szívesen látta volna utódaként. A haldokló király azonban felismerte legidősebb fiának, Ottónak (912--973) képességeit, s őt jelölte ki utódául. (Ő a későbbi I. vagy Nagy Ottó császár.) Amikor az aacheni választáson minden német herceg Ottóra adta a szavazatát, Matild magától értetődően mondott le dédelgetett kívánságáról. S ha Henriket élete végéig megkülönböztetett szeretettel vette is körül, királyi tapasztalatát és tekintélyét teljesen Ottó fiának adta át. Anyai büszkeséggel látta felemelkedését Németország, majd Itália királyává, végül pedig római császárrá. <br />
<br />
Szerető és önzetlen magatartása a menyei: az angol fejedelemnő, Editha (+946), majd a burgundi-itáliai királynő, Szent Adelheid (lásd: 625. o.) iránt, állandó szorgoskodása a fiai közti egyetértésért a nagy királyi család középpontjává tették. Hogy mekkora nagylelkűséget és milyen belső önzetlenséget kívánt ez a szerep a büszke szász nőtől, ragyogóan megmutatkozott egy alkalommal, amelyről a világtörténelem nem sokat tud közölni, de amely Matild életrajzíróját annál inkább megragadta. A királynő özvegyi vagyonából és más, rendelkezésére álló forrásokból folytonosan és számlálatlanul ajándékozott és adományozott. A szegények százai tartoztak mindennapi vendégei közé, vándorok és zarándokok mindenkor megvendégelésre találtak házában; templomok, kolostorok és alapítványok szüntelenül tapasztalták nagylelkűségét. Ez a fiaival való összeütközéshez vezetett. Miután különféle rágalmak gyanakodóvá tették őket, kifaggatták, sőt ki is fosztották anyjuk küldönceit, hogy megálljt parancsoljanak a királyi javak általuk jogtalannak vélt ,,eltékozlásá''-nak. Matild mély fájdalommal hagyta el özvegyi javadalmait és Engerbe, vesztfáliai birtokára vonult vissza. Szánakozó környezete sajnálkozását azzal a derűs megjegyzéssel fogadta, hogy szívesen elvisel mindent, amit a fiai elkövetnek ellene, ha ily módon egységben maradnak. <br />
<br />
A királyi családot ért szerencsétlenség, elsősorban pedig a fiatal királyné, Editha befolyása Ottóval lassan beláttatta, hogy igazságtalanságot követett el anyjával szemben. Követet küldött hozzá, és a bocsánatát kérte. Az anyakirálynő tüstént elhagyta önkéntes száműzetését, és a fiához sietett. Henrik is, akinek hűtlensége anyját -- ha lehetséges -- még fájdalmasabban érintette, szerető megbocsátásra talált. Hamarosan nagy fájdalom érte Matildot: Henrik -- gyermekei közül elsőként -- 955-ben meghalt. Matild akkor éppen Quedlinburgban tartózkodott. Arról értesülünk, hogy egy egész napig feldúltan járkált a házban, minden vigasztalást elutasított, minduntalan mély imába merült. ,,Utána felkelt, és lassú léptekkel Henrik király síremlékéhez ment, fejét lehajtva könnyek között mondta: Ó, én uram, mennyivel boldogabb voltál, mint mi, mert a fájdalomnak ilyen keserűségét nem kellett elviselned halandó életed pályáján. Valahányszor eszembe jutott halálod keserű napja, egyedül az vigasztalt, hogy még életben van szeretett fiunk, Henrik, aki viselkedésében, arcvonásaiban és nevében is leginkább képviselt téged.'' Miután így mintegy másodszor is átélte férje halálát, letette pompás királyi öltözékét, és ettől kezdve egyre visszavonultabban élt özvegyi állapotában. Arra azonban mindenkor kész volt, hogy fiai birodalmának szolgáljon, ha a szolgálatát kívánták. Ottó a Lech-mezőn 955-ben a magyarokon aratott győzelme után rábízta, hogy készítse elő a győzelem egyházi megünneplését. Amikor 962-ben Ottó Rómába vonult, hogy megszerezze magának a császári koronát, hatéves fiát, a már királlyá koronázott Ottót az ő oltalma alatt hagyta, s a gyermek nagybátyja, kölni Brúnó és bátyja, mainzi Vilmos (929?--968) érsek mellett távolléte idejére őt tette felelőssé a birodalom jólétéért. Ebben az évben Matild utolsó kolostoralapításának, a nordhauseni bencés apátságnak szentelte magát. Az apácákban, különösen Richburg apátnőben meghitt társnőkre lelt, és csaknem állandóan köztük tartózkodott. 966-ban itt, Nordhausenben búcsúzott el Ottótól újabb itáliai útja előtt. Matild tudta, hogy a földön nem látja már viszont. <br />
<br />
967 telén érezte, hogy közeledik a halála. Fogyó erejével Quedlinburgba vonszolta magát, hogy ott haljon meg, és ott temessék el, ahol a férjét. Utolsó királyi gesztusként elajándékozta a birtokait, csak egy skarlát színű köntöst tartott meg, hogy majd abba burkolják a holttestét. Unokája, Vilmos mainzi érsek szolgáltatta ki neki a szentségeket; hálából neki adta ezt a köntöst, mert előre látta, hogy még őelőtte szüksége lesz rá. Az érsek valóban hirtelen meghalt hazautazása közben, tizenkét nappal megelőzve Matildot, aki 968. március 14-én hunyt el. <br />
<br />
Hivatalosan nem avatták szentté, a szász és német nép azonban mindenkor első szent királynőjeként tisztelte és szerette. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Paulina</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Trejai Péter hitvalló, † ~1300. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">FLESCH* RÓZA szűz, III. r., rendalapító</span> (1826-1906) <br />
A Rajna melletti Schönstadt-ban született. Gyermekkorában elemi iskolái elvégzése után gyógyfüvek árusításával és napszámos munkával kereste meg a kenyerét, de közben bensoséges életet élt. Gyakran ellátogatott a wiedtali Szent Kereszt kápolnába. 26 éves korában lépett be Szent Ferenc III. rendjébe, s utána betegápolással és árva gyermekek nevelésével foglalkozott. 1861- ben néhány társnojével a Szent Kereszt Kápolna közelében (Waldbreitbach városban) szerény otthon építésébe kezdett. Még nem gondolt szerzetalapításra. Anyai szeretettel ápolta társnoivel az árvákat. De nemsokára megkapta a Gondviselés intését. 1862-ben jelen volt a városban a ferences testvérek fogadalomtételénél. A szertartás olyan nagy hatással volt rá és társnoire, hogy elhatározták, ok is fogadalmas szerzetesekként élnek, hogy így több kegyelmet nyerjenek. A következo év márciusában a trieri fopásztor engedélyével o és két társnoje a waldbreitbachi plébános kezébe letették a szerzetesi fogadalmakat. Ez volt az „Angyalokról nevezett Szent Szuz Ferences Novérei” társaság születésnapja. A közösség egyre gyarapodott Róza anya vezetésével, aki példájával mutatta, hogyan kell ferences szellemben felkarolni a legszegényebbeket és legelhagyatottabbakat. Igénytelenségre és arra tanította novéreit, hogy akkor is teljesítsék huen kötelességeiket, amikor az emberek nem becsülik meg fáradozásaikat. Annál nagyobb lesz érte a jutalom Istentol. A kezdetben létesült szerény otthon helyén késobb nagy anyaház épült, bizonyságául annak, hogy Isten az alázatos és kicsiny lelkekkel nagy dolgokat muvel. Isten és a felebarát szolgálatában eltöltött áldozatos élet után 80 éves korában halt meg. Mint értékes örökséget hagyta leányaira a ferences észszeruséget, az áldozatos szeretetet és a vidám lelkületet.<br />
„Maradjatok bennem, s akkor én is bennetek maradok... Aki bennem marad, s én obenne, az bo termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek... Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsoül meg Atyám, hogy bo termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.” (Jn 15, 4, sk.)</div>
<br />
Imádság:<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Róza szolgálódat arra indítottad, hogy a szegények, magukra hagyottak felkarolására új szerzetes társulatot alapítson. Segíts, hogy példájára mi is áldozatos és segítokész lelkülettel közeledjünk felebarátainkhoz s velük sok jót tegyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></div>
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Kadlubek Vince hitvalló, † 1223.</span>Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-89797409551973244982024-03-13T09:59:00.000+01:002024-03-13T17:26:29.016+01:00Szent Nikéfor ereklyéinek átszállítása<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Szent Nikéfor konstantinápolyi pátriárkát a képüldöző Örmény Leó császár küldte számkivetésbe. Ott halt meg 826-ban a Prokonnézosz szigetén. 13 éves száműzetés után tért meg Istenhez és az általa alapított kolostorban, Szent Tivadar templomában temették el. 19 év után, amikor az istenfélő Teodóra kormányozta a birodalmat, és meghaltak a képüldöző pátriárkák is, Szent Metód lett a pátriárka, aki visszaállította a szentképek tiszteletét. Ebben az időben vitték vissza székvárosába a számkivetésben meghalt Nikéfor pátriárka földi maradványait. Metód pátriárka, papokkal és szerzetesekkel együtt a szigetre utazott, felnyitották Nikéfor sírját, és csodálkozva látták, hogy a test épen maradt és jó illatot áraszt. Újra koporsóba helyezve a holttestet, vállukra vették és ünnepi menetben vitték a csónakba és rövid idő alatt Konstantinápolyba értek. Konstantinápolyban a császárnő, az udvar és a nép várta a csónak kikötését. Mindenekelőtt a főtemplomba vitték, ahonnan egykor elűzték őt. Ez 846-ban, március 13-án történt, annak a napnak évfordulóján, amelyen a császár kiűzte őt a városból.</div>
<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Afrikán és vértanútársai</span><br />
<br />
Afrikán, Publiosz és Terentiosz vértanúk a III. században szenvedtek vértanúságot hitükért.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">PISAI BOLDOG AGNELLUS I. r. </span>(1194-1232) <br />
<div style="text-align: justify;">
Neve az Agnus (bárány) szó kicsinyíto alakja, ejtése olaszosan jobb: Anyellusz. Pisai nemesi családból származott, maga Szent Ferenc vette fel a rendbe. 1219-ben a rendalapító Pacifik testvérrel együtt Galliába küldte, hogy ott a rendet letelepítse. Mint diákonus Párizsban a rendház elso házfonöke, majd késobb az alakulófélben lévo rendtartomány kusztosa lett. A nép, a királyi udvar, a papság szentéletu testvérnek tartotta. 1223-ban a rendi káptalan nyolcadmagával Angliába küldte az angol rendtartomány megalapítására. Hárman voltak közülük angolok. 1224-ben érkeztek meg Angliába, ahol az elso években nem volt biztos lakóhelyük, sokat szenvedtek éhségtol, hidegtol, de mindezt örvendezo lélekkel viselték. Hamarosan többen kérték felvételüket a rendbe, köztük kiváló képességu fiatalok, úgyhogy egymás után létesültek a rendházak. Ezek között különösen jelentos volt az oxfordi, ahol az alapítás 1229-ben történt. Itt a klerikusok megfelelo oktatásban részesültek, minthogy ez egyetemi város volt. Agnellus kiváló tanárokat is hívott (pl.: Robert Grossetete), késobb más híres ferences magiszterek oktattak itt, a század végén Duns Scotus János. Az oxfordi ház mintául szolgált a többi ferences stúdiumház számára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor Agnellus mint tartományfonök 1230-ban részt vett az assisi káptalanon, 12 volt az angliai rendházak száma. A káptalan kérésére itt pappá szenteltette magát. Még két évig állt az angliai tartomány élén. Érdeme az angliai tartomány megszervezése; fel tudta ébreszteni a fiatalokban a szabályok huséges megtartására és a tökéletességre való törekvést. Szabad idejét imával, elmélkedéssel töltötte. A szentmisét, zsolozsmát sokszor könnyek közt végezte. A szentek halálával halt meg 38 éves korában, az oxfordi rendházban. Soha meg nem szunt tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.<br />
Szent Ferenc tanítása az alázatosságról:<br />
„Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsoítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyunek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”</div>
<br />
Imádság:<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Agnellust a világ hiúságától elvontad és a szent kereszt útjára vezetted. Add, hogy nyomdokait kövessük, s az égi koronát, amelyet o elnyert, mi is kiérdemeljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Anin</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Anin Khalkedóniai születésű volt. 15 éves korában elhagyta a világot, és az Eufrátesz közelében egy barlangban telepedett le. Idejét böjtben és imádságban töltötte, és mivel Istentől a gyógyítás ajándékát megkapta, sok jó tett az embereknek. Békében halt meg 110 éves korában.</div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">SZENT EUFRÁZIA (EUPRAXIA) szűz </span><br />
*Konstantinápoly, 380 körül. +Egyiptom, 412 körül. <br />
Nagy Teodóziusz keletrómai császár (379--395) rokonát, Antigonoszt különleges hűsége jutalmául szenátorrá nevezte ki. Isten gazdagon megáldotta javakkal, ő maga pedig vagyonának jó kezelője volt. Ahol csak tehette, segített a szükséget szenvedőkön. Hitvese, Eufrázia semmiben sem maradt mögötte. Miután Isten egy leánykával ajándékozta meg őket, mindketten lemondtak házastársi jogukról, hogy testvérként Krisztusban egyedül csak Istenért éljenek. <br />
<br />
A kislány a keresztségben édesanyja nevét kapta, és mint Szent Eufrázia vagy Eupraxia él tovább az Egyházban. ,,Szent gyökérből fakadt szent sarjként'' nőtt fel. Alig volt egyéves, amikor apja, Antigonosz meghalt. Az apa nélkül maradt leányt anyja a császár és a császárné oltalmába ajánlotta: <br />
<br />
,,Antigonosz emlékére, aki ragaszkodott hozzátok, fogadjátok el, vigyázzatok rá, s ti legyetek apja és anyja!'' <br />
<br />
Amikor a kis Eufrázia ötéves lett, már eljegyezték egy tekintélyes szenátorral. Nemsokára egy másik szenátor megkérte özvegy anyjának kezét. Hogy minden további kérlelésnek útját állja, leányával együtt elhagyta a császárvárost, és Egyiptomba ment, ahol férjének kiterjedt és gazdag birtokai voltak. Eljutottak Belső-Théba szerzeteseihez is, egyik helyről a másikra vándoroltak, közben az anya gazdagon osztogatta az adományokat. <br />
<br />
Anya és leánya végül egy nagy női kolostor közelében telepedett le, és mindketten úgy érezték, hogy nagyon vonzódnak az apácákhoz. Egy napon a kolostor elöljárónője, ahogy akkor nevezték, a diakonissza próbára akarta tenni a hétéves Eufráziát. A következő beszélgetés bontakozott ki köztük: <br />
<br />
-- Eufrázia úrnőm, szereted-e kolostorunkat, és minden nővérét? <br />
<br />
-- Ó, igen! <br />
<br />
--Ha szeretsz minket, akkor maradj velünk, és viseld a mi szerzetesi ruhánkatl <br />
<br />
-- Ha nem szomorítanám meg vele anyámat, soha többé nem hagynám el ezt a helyet! <br />
<br />
-- Kit szeretsz jobban: minket vagy a vőlegényedet?,, <br />
<br />
--A vőlegényemet nem ismerem, ő sem ismer engem; titeket azonban ismerlek és szeretlek is. Mondjátok meg hát, kit szerettek: engem vagy őt? <br />
<br />
-- Szeretünk téged is és Krisztusunkat is. <br />
<br />
-- Akkor én is szeretlek titeket és a ti Krisztusotokat. <br />
<br />
A diakonissza ezután megmutatta neki az Úr egy képét. Eufrázia megcsókolta a képet, és így kiáltott: ,,Krisztusnak szentelem magam; ezentúl már nem járok anyámmal''. <br />
<br />
Anyjának szívébe markoltak e szavak. Megkísérelte, hogy rábeszélje a gyermeket: mégiscsak maradjon vele. Végül mégsem tudott ellenállni a kegyelemnek, amely leányát már kora gyermekségében elhívta a világból. <br />
<br />
,,Az ég felé tárta kezét, és könnyek között hangosan esdekelt: Úr Jézus Krisztus, Te viseld gondját ennek a gyermeknek, mert Utánad vágyódik, Neked szenteli magát.'' <br />
<br />
Másnap felvették Eufráziát a kolostor apácái közé. A diakonissza bevezette az oratóriumba, és imádság közben beöltöztette szerzetesi ruhába, ,,amelyet az Úr Jézus Krisztus azoknak ad jegyesi ajándékul, akik szeretik őt''. Anyja ezekkel a szavakkal áldotta meg lányát: ,,Az, akivel eljegyezted magad, tegyen méltóvá jegyesi lakhelyére!'' <br />
<br />
Néhány nappal később a diakonissza megjövendölte Eufrázia anyja közeli halálát. Az anya azonnal magához hívatta lányát, és így szólt hozzá: <br />
<br />
,,Gyermekem, a diakonissza úrnő megmondta nekem, hogy Krisztus hív engem, és közeli már hazatérésem napja. Vagyonomat és apádét is átadom kezedbe. Oszd szét jól, hogy hozzájuss a mennyei örökséghez''. Eufráziát elfogta a közelgő elválás fájdalma. Anyja azonban vigasztalta: ,,Lányom, Krisztus az atyád és a vőlegényed, nem vagy sem zarándok, sem árva, s a diakonissza az anyád. Igyekezz hát, gyermekem, hogy teljesítsd, amit megígértél! Féld az Istent, tanúsíts tiszteletet a nővérek, testvéreid iránt, és szolgálj nekik teljes alázatosságban! Sohase gondolj arra, hogy császári vérből való vagy, ne mondj olyant, hogy nekik kell téged szolgálniok! Légy szegény ezen a földön, hogy gazdag légy majd a mennyben!'' <br />
<br />
Alig vált ismeretessé a császárvárosban Antigonosz özvegyének halála, amikor az a szenátor, aki Eufráziát ötéves korában eljegyezte, levélben felszólította: térjen vissza hazájába, hogy megtarthassák a lakodalmat. Eufrázia azt válaszolta neki: ,,Krisztushoz tartozom, lehetetlen, hogy megtagadjam őt. <br />
<br />
,,A kolostorban Eufrázia imádságnak és szolgáló szeretetnek élt. Ő, aki ,,császári vérből'' való volt, mindenkinek szolgálója lett. Rendben tartotta a nővérek hálótermeit, vizet merített a kútból és a konyhába hordta, fát gyűjtött és főzött. <br />
<br />
Élete nem volt mentes a kísértésektől. Ellenkezőleg: az Úr közelsége ellenfelét is a közelébe vonzotta. Sokféle módon üldözte, Eufrázia azonban ellenszegült neki böjtökkel és imádsággal, s a diakonissza segítségével, aki előtt régi szerzetesi szokás szerint feltárta kísértéseit. Az alázatos vallomás eleinte nem volt könnyű számára; szégyellte magát. Miután azonban tapasztalta, hogy vallomásának mekkora hatalma van a kísértőn, legyőzte szégyenkezését. <br />
<br />
A kolostorban mindenki szerette Eufráziát, csak egy Germána nevű apáca irigyelte kegyelmi adományait. Ő egy napon Eufráziát képmutatónak nevezte, és a szemére vetette: hamisan cselekszik, csak azért tesz mindent, hogy a diakonissza halála után ő legyen majd az utódja. <br />
<br />
Most megnyilatkozott Eufrázia igazi alázatossága. Germána lábához vetette magát, és kérlelte: ,,Bocsáss meg, nővérem és imádkozz értem!'' Amikor pedig Germánát, amint a kolostori regula megszabta, magatartása miatt kizárták a nővérek közösségéből és a közös asztaltól, Eufrázia szüntelenül kérte, hogy vegyék vissza a nővérek közösségébe. <br />
<br />
Évek múlva egy napon a diakonissza kinyilatkoztatást kapott ,,Isten szolgálójának, Eufráziának'' közeli haláláról. Hogy ne hangolja szomorúságra, titokban tartotta előtte. Csak a halála előtti napon tudta meg Eufrázia, hogy milyen közel van hozzá az Úr. A földre vetette magát, és így kiáltott: <br />
<br />
,,Uram, miért utálsz engem, zarándokot és árvát? Miért vetsz meg engem? Most, amikor az ördöggel harcolok, most követeled vissza az életemet? Könyörülj szolgálódon, Uram, Jézus Krisztus! Engedj még egy évet, hogy megsirassam a bűneimet. Még nem vezekeltem. Hiányzik belőlem minden jámborság, és még nem munkálkodtam az üdvösségemen. Az alvilágban azonban senki sem magasztal téged, és a sírban nincs már vezeklés. Adj még egy évet, hogy vezekelhessek; üres vagyok, hasonló a terméketlen fügefához!'' A diakonissza vigasztalta, és így szólt a szenátor lányához: ,,Az Úr él, és Krisztus, a királyod méltóvá tesz téged a mennyei szenátusra!'' <br />
<br />
Amikor közeledett az elválás órája, a nővérek az oratóriumba vitték Eufráziát. Mindnyájan könnyek között búcsúztak el tőle, aki úgy szolgált nekik, mintha a szolgálójuk lett volna. Így kérték: ,,Gondolj ránk, Eufrázia nővér, mert az Úr megáld és szeret téged.'' A diakonissza és a nővérek imája közben halt meg az Úr hűséges szolgálója. Társai anyja sírjába temették, és magasztalták Istent, hogy újabb nővérük van az Úrnál. </div>
<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Krisztina vértanúnő</span><br />
<br />
Annyit tudunk róla, hogy a IV. században szenvedett hitéért Perzsiában.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Patricia vértanú </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Sándor vértanú</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Sándor a Galerius császártól támasztott üldözés idején élt. Pidnában volt áldozópap. Hirdette a keresztény hitet és leleplezte a pogány bálványimádás oktalanságát. Sok pogányt keresztelt meg. Ezért a bálványimádók haragját irányította magára. Ezért megkötözték, kínok alá vetették, ezzel akarták bálványáldozatokra kényszeríteni. Állhatatossága miatt lefejezték Makszimián császár alatt (305-11.).</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-43732543763228913392024-03-12T12:47:00.000+01:002024-03-12T14:01:23.760+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG SALAWA ANGÉLA (Aniela) III. r. </span>(1881-1922) <br />
Krakkó közelében szegény szülok 11. gyermekeként látta meg a napvilágot. Vallásos családjában magáévá tette az imádság szeretetét, a munkaszeretetet és az áldozatos lelkületet. 16 éves koráig a szüloi házban tevékenykedett, utána Krakkóba került cselédlánynak. Egy ideig megkísértette a világ hiúsága, aztán a belso élet felé fordult. Segítette ebben Teréz novére példája és Isten kegyelme, mely egyre jobban alakította lelkületét. „Amióta megismertem a világot - vallja -, mindig eros vonzalmat éreztem lelkemben a szenvedés és a szegénység iránt.” Isten kegyelme arra is ösztönözte, hogy a szuzi tisztaságot válassza. Hittel és áhítattal vett részt a közös imákban, a szentmiséken s sokszor elmélkedett az Úr szenvedésérol. Közben nem hanyagolta el kötelességeit. Harminc éves korában fájdalmas betegséget viselt el, elveszítette édesanyját és szerettei közül is néhányat. Ekkor fedezte fel, hogy különösen vonzódik Szent Ferenchez, s nemsokára belépett Krakkóban a Ferences III. Rendbe (1912-ben). Buzgó tagja lett a rendnek. Többen rendszeresen felkeresték otthonában, lelki beszélgetésre: úgy tekintették, mint tanácsadójukat, barátnojüket, anyjukat.<br />
„Amikor kitört az elso világháború, szabad óráit a kórházakban töltötte, szolgálva; vigasztalva a sebesült katonákat, akik ot „szent kisasszony”-nak nevezték. Aztán betegség támadta meg, állásából igazságtalanul elbocsátották, lelki kétségekkel is küzdött. 1917-ben kórházba került, fel kellett adnia minden munkáját. A kórházból kikerülve egy szegényes padlásszobában húzta még magát, ahol öt évig élt még Istennel egyesülve, sok szenvedés közt, miket türelemmel viselt és felajánlott engesztelésül, az Istentol eltávolodottak megtéréséért, s hogy az Isten igéje eljusson minden néphez. Lengyelországért is sokat imádkozott „Ó Jézusom, felajánlom neked életemet és halálomat azért a nagy ügyért, mely már a megvalósulás útján van.” Hazája szabadságára gondolt és ezért imádkozott. Felajánlása után egy hónapra fejezte be életét 1922. márc. 12-én. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1991-ben.<br />
Angéla szavai a munkáról:<br />
„Szeretem a munkámat, mivel kiváló alkalmat találok arra, hogy szenvedéseket viseljek el és sokat imádkozzam; semmi mást nem kívánok az élettol ezeken kívül.”</div>
<br />
Imádság:<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Angélának megadtad, hogy felebarátaival sok jót tegyen és szenvedéseit türelemmel viselje. Add, hogy példaadásán épüljünk, és a türelemben, a szeretet gyakorlásában elobbre haladjunk. Krisztus, a mi Urunk által.</span></div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Az Igaz Fineesz</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Fineesz az ószövetségi főpapnak: Áronnak volt az unokája. Először pap, aztán főpap lett. Ki nem állhatta a rosszat, és saját kezével büntette meg Isten törvényeinek lerombolóit. Ezért Istentől népe számára irgalmat esdett ki, saját magának pedig a főpapság utódlását. Mindezeket a Számok könyvének 22-25. fejezeteiben olvassuk. Békében halt meg késő öregségben, Krisztus születése előtt 1500 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">NAGY SZENT GERGELY PÁPA</span><br />
*Róma, 540 körül +Róma, 604. március 12. <br />
A 6. században a római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hódítói irgalmatlanul pusztították az ókori emlékeket. Az emberekben általános elkeseredettség uralkodott, és boldognak mondták a holtakat, mert egyszer s mindenkorra megszabadultak e földi élet bajaitól. <br />
<br />
A történelemben újonnan feltűnő népek kíméletlen nyers erővel keresték a helyüket ott, ahol a régebbi népek gyengébb ellenállást tanúsítottak. Így a félig pogány, félig ariánus longobárdok Pannónia felől 568-ban betörtek Itáliába. Alboin királyuk vezetésével meghódították Ravenna körzetét, ahol a császári helytartónak, az exarchának csak kevés katonája volt. Hatalmukba kerítették a római hercegséget és Rómától délre is néhány területet, amelyek eredetileg bizánci fennhatóság alá tartoztak. <br />
<br />
Ennek a nyomorúsággal teljes évszázadnak az utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: ,,Az utolsó római és az első középkori pápa''; az Egyházban pedig a ,,Nagy'' megtisztelő jelző ékesíti. Az ő személyében ragyogott fel még egyszer és utoljára a római szellem, amely antik mivoltában hanyatlóban volt, de éppen a pápa személyében egészen új formában jelent meg. <br />
<br />
Gergely ősei régi, római arisztokraták voltak. Maga a Monte Coelión lévő főúri palotában született. Ifjúkorában közigazgatási pályára készült, és az előkelő, szimpatikus fiatalember gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Életének harmincadik éve körül járhatott, amikor 572--573-ban a város legmagasabb közigazgatási hivatalát viselte: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsak a város, hanem egész Itália javára. Ismereteinek különösen akkor látta hasznát, amikor a császári hivatali gépezet fölmondta a szolgálatot, és a zsoldoscsapatok, mivel fizetségüket nem kapták meg a császártól, átpártoltak a határvidékeken portyázó törzsekhez. <br />
<br />
Az ifjú prefektus azonban minden külső elismerés és siker dacára sem lelte belső békéjét. Csendes magányra vágyakozott, hogy a közügyek zajától távol, csak szellemi értékekkel foglalkozhassék. Ez a vágy élete végéig kísérte, de álmain és vágyain mindig uralkodott a valóságért felelősséget érző, gyakorlati ember. A történelmi óra parancsa szólította őt, mint ,,Isten konzulját'' (ez a sírfelirata a római Szent Péter-bazilikában): ,,Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell.'' <br />
<br />
Szinte észrevétlenül mondott le a prefektusi tisztségről, és visszavonult atyja palotájába, ahol három nagynénje -- Trusilla, Gordiana és Aemiliana -- már a világtól visszavonult, elmélyült vallásos életet élt. A Monte Coelión lévő palotát Gergely kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte. <br />
<br />
Békés, szemlélődő életét I. Benedek vagy II. Pelagius pápa zavarta meg azzal, hogy kiválasztotta és fölszentelte a római egyház diákonusává. Mint diákonus Gergely a hét kerület egyikének élére került, s az egyház karitatív, illetve anyagi ügyeit intézte. Amikor a pápa látta, hogy feladatát milyen gondosan és ügyesen teljesíti, megbízta az egyik legkényesebb és legmagasabb tisztséggel: kinevezte apokrisziárnak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője volt a császári udvarban, Konstantinápolyban. Ő biztosította az Egyház nyugati és keleti része között a legmagasabb szintű összeköttetést. II. Pelagius pápa kinevezte és elküldte Gergelyt II. Tiberius császárhoz. Műveltsége, hivatali ügyekben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekintélyt szerzett a császári udvarban Gergelynek. Minden erejével azon fáradozott, hogy a sok oldalról veszélyeztetett itáliai népnek segítséget szerezzen a császártól. Minden ilyen törekvését meghiúsította azonban a ravennai helytartó, egy különben jelentéktelen ember. Gergely ezért 585/86-ban visszatért Rómába, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított Szent András-kolostorba. A pápa gyakran fölkereste, és tanácskozott vele. <br />
<br />
589 őszén a Tiberis megáradt, s elöntötte a várost. A lakosság egy része a vízben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. Maga a pápa is e járványban halt meg. <br />
<br />
A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott e tisztség elfogadásától, de amikor Mauritius császár, akit apokrisziár korában Gergely keresztelt meg, nyomatékosan helyeselte és elfogadta a választást. 590. szeptember 3- án szentelték püspökké, és azonnal teljesülni kezdtek a hozzá fűzött remények. Gergely a pápaságot az Egyház szolgálatának tekintette. A hízelgők által mondogatott ,,egyetemes pápa'' címet elutasította, mint ahogy nem értett egyet a konstantinápolyi pátriárka ,,ökumenikus pátriárka'' címével sem. Püspöktársaira való tekintettel így nevezte magát: ,,Isten szolgáinak szolgája''. <br />
<br />
Először a római és az itáliai népet vette gondjába. A szegényebbeket éppen éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri -- ez a római egyház Campaniában, Dél-Itáliában és Szicíliában elterülő nagy birtokainak volt az összefoglaló neve -- jövedelmét az ínség enyhítésére akarta fordítani. Ám a longobárdok hadjáratai, a császári hivatalnokok túlkapásai és az egyházi vagyonkezelők lelkiismeretlenségei miatt e birtokok alig-alig jövedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel és emberismerettel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvirágoztatták. Utasította gondnokait, hogy a császári hivatalnokokkal való jó kapcsolat érdekében ne fukarkodjanak, ha ajándékot kell adniuk. Nagyon szigorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazságos és emberséges bánásmódban részesüljenek. Kamatmentes kölcsönnel segítette őket az elinduláskor. Egyik gondnokának félreérthetetlenül adta a tudtára: ,,Hallottad, mi az akaratom, most rajtad a sor, hogy megtedd!'' Gazdaságpolitikája, amely az akkori Itáliában szokatlan volt, meglepő sikerrel járt. </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a papság, a longobárdok elől elmenekült szerzetesek -- csak Rómában háromezer menekült apáca élt ezekben az években! -- és nem utolsósorban a római nép megsegítésére fordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kereste, hamarosan bele kellett szólnia a nagypolitikába is. A longobárdokkal szemben tanúsított magatartását az elérhetőnek látszó eredmények határozták meg. A rosszul informált Mauritius császár heves vádaskodásai ellenére magas adókat fizetett a longobárdoknak, és ezzel könnyített a nép sorsán. Sűrű levelezést folytatott a bajor hercegnővel, Theodelindával, aki a longobárd király, Authari felesége volt; majd ennek utódával, Agilulf királynővel is, és ezzel előkészítette az egész longobárd törzs megtérését. Eljárása akkor kapta meg végső igazolását, amikor a trónörökös, Adlevald megkeresztelkedett. Hispániában a nyugati gótok későbbi királyának, Rekkarednek az arianizmusból a katolikus hitre való megtérése szintén Gergelynek volt köszönhető. A szűk látókörű kortársak nehezményezték, hogy kapcsolatban áll a hatalmas frank királynővel, Brunhildával. Kétségtelen, Brunhilda hatalomra vágyó, gátlástalan úrnő volt, ha érdekeiről volt szó. Gergelynek azonban, ha valamit el akart érni, a tényleges helyzetből kellett kiindulnia. Feladatát nem abban látta, hogy elítélje a királynőt, hanem hogy figyelmeztesse emberi kötelességeire. El is érte, hogy szabad átvonulást, kíséretet és támogatást kapott frank földön az a missziós csoport, amelyet Ágoston vezetésével Gergely az angolszászokhoz küldött. Az a törekvése azonban, hogy Kent tartományban emissziósok a szükséges egyházszervezetet is létrehozzák, nem ért célhoz. Emberi középszerűség akadályozta meg, hogy a misszionálásban messzemenően figyelembe vegyék az angolszászok nemzeti sajátságait és hagyományait. Gergely liturgikus szövegeket írt, s fölkarolta a liturgikus ének ügyét. Irodalmi hagyatékában mindenütt fölfedezhető a lelkipásztori szempont. 854 levele maradt ránk, melyek a nyáj körüli fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak. Lelkipásztori regula c. művében olyan lényeglátással fogalmazta meg a papi méltóságot, hogy a középkor számára valóban regula volt. A Jób könyvéhez írt magyarázatai annak bizonyságai, hogy nagyon ismerte az embert, és mély életbölcsességet birtokolt. A Dialógus c. munkája az itáliai szentek csodás életrajzainak gyűjteménye. <br />
<br />
Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb szerző volt. Ez magyarázza, hogy VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológiailag Gergely nem volt önálló gondolkodó. Felelősségtudattól áthatott cselekedetei egyházfogalmából fakadtak. Az Egyház az ő számára Krisztus. E test tagjai között -- testen elsősorban az éppen élő egyházat érti -- különbség van a felelősség viselésében és a döntések meghozatalában, de az összes tagok egymás szolgálatára élnek. A diákonusok, a papok és a püspökök annak az erőnek a birtokában vannak, amely Krisztus testét építi. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában, s a 8. századtól ezen a napon ünnepelték. Mivel nagyböjtbe esik, napját 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át, amely napon 590-ben püspökké szentelték. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
A nagy szerzetespápa életéről, akit korának nyomorúságai késztettek oly sok cselekvésre, hogy ,,gondjával átölelte a földkerekséget egyik szélétől a másikig, és gyógyított minden sebet'' (E. Hello), a levelei, életrajzai és a legendák tudósítanak. Egyik legendája mondja el a következő történetet: <br />
<br />
Amikor Gergely még szerzetes volt és a kolostor íróműhelyében dolgozott, egy hajótörött képében angyal zörgetett az ajtón, s segítséget kért. Gergely adott neki egy ezüstöt. Nem sokkal később a hajótörött ismét visszajött további segítségért. Megint kapott egy ezüstöt. Mikor harmadszor tért vissza, Gergely egy árva tallért nem talált az egész kolostorban. Ezért fogta azt az ezüst tálat, amelyben az édesanyja főzeléket szokott neki küldeni, odaajándékozta a koldusnak, aki vidáman ment el. Később, amikor Gergely már pápa volt, gyakran meghívott az asztalához szegényeket. Az egyik nagycsütörtökön meghagyta a kancellárjának, hogy gyűjtsön össze tizenkét szegényt. Mikor asztalhoz ültek, Gergely meglepődve látta, hogy a vendégek tizenhárman vannak. Számon kérte a kancellártól a pontatlanságot, de az azzal szabadkozott, hogy ő csak tizenkét vendéget hozott, számoljon csak utána a pápa. És valóban, a tizenharmadik vendéget más nem látta, csak Gergely. Maga mellé vette tehát ezt a titokzatos vendéget az asztalnál, és érdeklődött a neve után. Akkor az idegen így válaszolt neki: ,,Tudd meg, hogy én vagyok az a hajótörött, akinek annak idején az ezüsttálat ajándékoztad. És azt is tudd meg, hogy az Úr azon a napon választott ki téged arra, hogy az Egyház feje légy.'' Gergely csodálkozva kérdezte, honnan tudja mindezt. Az erre így válaszolt: ,,Én angyal vagyok, és az Úr azért küldött hozzád, hogy őrizzelek. Amit csak kérsz az Úrtól, általam kapod meg tőle.'' <br />
<br />
Egy másik legendából tudjuk, hogy első pápai cselekedete még a fölszentelése előtt egy könyörgő körmenet volt, amellyel a sokat szenvedett római népért vezekelt. Mezítláb ment a körmenetben, az emberek pedig imádkozva és énekelve vonultak vele a Lateránból a Szent Péter-bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantották Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. E jelenés emlékére áll ma is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár felett. <br />
<br />
Pápaságának kezdetén világosan látta az Egyház vigasztalan helyzetét: ,,Én, a méltatlan és gyenge ember átvettem egy öreg és a hullámok által hányt-vetett hajót. A hullámok mindenünnen bezúdulnak a hajóba, korhadt gerendáinak nyikorgása az állandó viharban szüntelenül a hajótörés veszélyével fenyeget.'' <br />
<br />
A szerzetes, aki szíve szerint inkább szemlélődő életet folytatott volna, de a körülmények miatt politikussá és a társadalmi bajok orvosává kellett válnia, nehéz hivataláról így ír: <br />
<br />
,,Nagyon kemény dolog, amit most mondok: Ha beszélek, magamról szólok, mert a nyelvem nem úgy nőtt, ahogy a prédikáláshoz nőnie kellett volna; s ha meg is találom a szót, az életem messze elmarad a szavak mögött... Mióta vállamra vettem a pásztori hivatal terhét, a lelkemet nem tudtam teljesen összeszedni, hogy igazán magamra figyeljek, mert sokfelé kell figyelnem. Egyszer az egész Egyház, másszor egy kolostor ügyeiről kell tárgyalnom, gyakran pedig egyes emberek életéről és teendőiről kell gondolkodnom. Olykor tűrnöm kell, hogy polgárok kereskedelmi ügyeikkel rontsanak rám, máskor a barbárok háborús fenyegetéseivel kell szembenéznem, de ugyanakkor a farkasoktól is őriznem kell a nyájat. Ismét máskor anyagi javakkal kell foglalkoznom, hogy gondoskodhassam mindazokról, akik ezt joggal elvárják tőlem. Ismét máskor higgadtnak kell lennem bizonyos rablókkal szemben, és azon fáradozom, hogy a szeretetet irántuk is megőrizzem.'' <br />
<br />
Példaadó volt Gergely magatartása a nem keresztényekkel szemben is. A terracinai püspök egyszer féktelen buzgóságában elvette a zsidóktól a zsinagógájukat. Ezek a pápához fordultak oltalomért, s ő így írt a püspöknek: ,,Azt akarom, hogy orvosold a panaszt. Hiszen azokkal, akik nem tartoznak a keresztény valláshoz, szelíden, jóságosan kell bánnunk, és barátságosan kell velük szólnunk, hogy a keménységünk el ne űzze őket, hanem elfogadják tőlünk a meghívást az evangélium szépséges hitére.'' Ugyanúgy engedélyezte a megtért angolszászoknak, hogy a nagy egyházi ünnepeken tovább ápolják egyik-másik kultikus szokásukat, mert: ,,ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie''. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, ki népedről megbocsátó jósággal gondoskodsz és szeretettel uralkodol rajta, Szent Gergely pápa közbenjárására add meg a bölcsesség lelkét azoknak, akikre a kormányzás feladatát bíztad, hogy pásztoraid örök dicsősége legyen a szentek sokasága, akiket elvezettek Hozzád! </span></div>
<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent I. Ince pápa és hitvalló, † 417. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT MAXIMILIÁN vértanú</span><br />
*Thebeszte (= Tebessza). +295. március 12. <br />
Észak-Afrika a 3. század folyamán a számos kemény üldözés ellenére a kereszténység jelentős központjává fejlődött. Maximilián, egy thebesztei római veterán huszonegy éves fia már csak hallomásból ismerte a korábbi üldözéseket. Valerianus császár (253--260) kegyetlen keresztényüldözései óta harmincöt év telt el, s ennek az öntudatos ifjú rómainak mégis a vértanúság lett a sorsa. <br />
<br />
Maximilián ifjúsága gondtalanul és könnyeden telhetett el, amíg az államhatalom háborítatlanul hagyta a keresztényeket. Diocletianus (284- -305) és Maximianus (286--305) uralkodása alatt az állam mindinkább totális rendszerré fejlődött. Diocletianus azt hitte, hogy a birodalom gyökeres reformjára hivatott, és ennek során folytatta a hadseregnek Septimius Severus (193--211) óta megkezdett fejlesztését. Elsősorban a római veteránok fiait kötelezte katonáskodásra. Maximilián is megkapta a behívóparancsot. Ekkor megtörtént az a hallatlan és mindaddig még soha elő nem fordult eset, hogy egy köztiszteletben álló római veterán fia megtagadta az engedelmességet a császári parancsnak. Maximilián azt az álláspontot képviselte, hogy neki mint kereszténynek nem szabad a császári hadseregben szolgálnia, és nem teheti le a katonák szolgálati esküjét. <br />
<br />
A katonák felesketése akkoriban az istenként tisztelt császár vagy a császár géniusza előtt vallási cselekménynek számított, mint valamely istennek szóló eskü. Ezzel az esküvel együtt megtörtént a katonák ún. megjelölése: az újoncnak a nyakába akasztottak egy, a császár nevével ellátott ólompecsétet, egyfajta azonossági jegyet. Ez a megjelölés és vele kapcsolatosan a bejegyzés a csapattörzskönyvbe, valamint a hűségeskü (vagyis az istencsászár iránti, esküvel megerősített kötelességvállalás) szent beavatási cselekménynek számított: a sacramentum militiae (a ,,katonai szentség'', a ,,katonai beavatás'') volt; egy istennek történt felszentelés jellegét hordotta. Maximilián tehát azért is megtagadta a katonai szolgálatot, mert a megjelölést és benne az istencsászár iránt kifejezésre jutó ünnepélyes beavatást pogány vallási cselekményként elutasította. <br />
<br />
A Maximiliánnal történt eljárás hivatalos jegyzőkönyve így hangzik: <br />
<br />
Tuscus és Anulinus konzulsága alatt, március 12-én, Thebesztében Fabius Victort (a fiával) Maximiliánnal együtt elővezették a tanácsházba. Az ügyvédként odaengedett Pompeianus ragadta meg a szót: ,,Fabius Victor, végrehajtó hivatalnok (pontosabban: az újoncpénz beszedője) megjelent Valerianus Quintianusszal, a császári megbízottal és Maximilián újonccal, Victor fiával. Mivel úgy látszik, hogy Maximilián a szolgálatra alkalmas, kérem, hogy vegyenek róla mértéket.'' <br />
<br />
Dion prokonzul így szólt az újonchoz: ,,Hogy hívnak?'' Maximilián: ,,Miért akarod a nevemet tudni? Nekem nem szabad a katonaságnál szolgálnom, mert keresztény vagyok.'' Dion: ,,Mérjétek meg!'' Miközben mértéket vettek róla, megszólalt Maximilián: ,,Nem szolgálhatok, nem tehetek rosszat, keresztény vagyok.'' Dion: ,,Megmérni!'' Amikor a mértékvétellel készen voltak, a szolgálattevő katona jelentette: ,,Öt láb, tíz hüvelyk.'' Dion a katonához: ,,Meg kell jelölni.'' Maximilián védekezett, és ezt mondta: ,,Nem teszem, nem lehetek katona.'' Dion: ,,Legyél csak katona! Különben a halál fia vagy.'' Maximilián: ,,Nem teljesítek katonai szolgálatot. Üttesd le a fejemet, akkor sem szolgálok a világnak, csak Istenemnek teljesítek hadi szolgálatot.'' Dion prokonzul: ,,Ki beszélte be ezt neked?'' Maximilián: ,,Lelkiismeretem és az, aki meghívott engem.'' Dion Victorhoz, a fiatalember apjához fordult: ,,Beszélj a fiaddal!'' Victor: ,,Ő maga is tudja, mit kell tennie. Elég idős ahhoz, hogy tisztában legyen vele.'' Dion Maximiliánhoz: ,,Légy hát katona, és vedd a jelet!'' Emez így válaszolt: ,,Nem veszem a jelet. Már Krisztusnak, Istenemnek a jelét hordom.'' Dion: ,,Rögtön a Krisztusodhoz küldelek.'' Maximilián: ,,Ez teljesen a kívánságom szerint való.'' Dion a szolgálatot teljesítő hivatalnokhoz: ,,Jelöld meg!'' Maximilián vonakodott és így válaszolt: ,,A világ jelét nem veszem magamra; és ha mégis rám adod a jelet, széttöröm, mert nem érvényes. Keresztény vagyok. Nem szabad a nyakamon hordanom az ólomjelet. Meg vagyok már ugyanis jelölve Uramnak, Jézus Krisztusnak, az élő Isten Fiának üdvözítő jelével. Te nem ismered őt. Szenvedett az üdvösségünkért, Isten kiszolgáltatta őt a bűneinkért. Neki szolgálunk mi keresztények valamennyien, őt követjük mint legfőbb hadvezérünket, mint az élet fejedelmét és üdvösségünk szerzőjét.'' Dion: ,,Légy katona, és fogadd el a jelet, mert különben nyomorultul elpusztulsz.'' Maximilián: ,,Nem pusztulok el. Nevem már fel van jegyezve Uramnál. Nem lehetek katona.'' Dion: ,,Gondolj hát arra, hogy milyen fiatal vagy még! Legyél katona! Így illik egy fiatalemberhez.'' Maximilián: ,,Katonai szolgálatom az én Uramat illeti meg. Nem szolgálhatok a világnak. Megmondtam már. Keresztény vagyok.'' <br />
<br />
Dion: ,,Az urainknak, Diocletianusnak és Maximianusnak szentelt kíséretben vannak keresztény katonák is, ellátják szolgálatukat.'' Maximilián: ,,Az az ő dolguk, tudniok kell, hogy mi a teendőjük. Keresztény vagyok, és nem cselekedhetek helytelenül.'' Dion: ,,Micsoda helytelenséget tesznek hát a katonák?'' Maximilián: ,,Tudod te, hogy mit tesznek.'' Dion: ,,Légy katona! Ha megtagadod a katonai szolgálatot, nyomorultul veszel el.'' Maximilián: ,,Nem veszek el. Ha elhagyom ezt a világot, csak akkor kezdek el igazán élni Krisztussal, az én Urammal.'' <br />
<br />
Erre így szólt a prokonzul: ,,Húzd ki a nevét (a csapattörzskönyvből)!' -- Mihelyt a nevét kihúzták, a prokonzul közölte: ,,Mivel istentelenségedben megtagadtad a csapatszolgálatot, olyan ítéletet kapsz, amilyent megérdemelsz.'' Felolvasta az ítéletet a tábláról: ,,Maximiliánt ki kell végezni, mert istentelen érzületében elutasította katonai beavatását.'' <br />
<br />
Maximilián így válaszolt: ,,Hála Istennek!'' Huszonegy éves, három hónapos és tizennyolc napos volt. <br />
<br />
A kivégzésre vivő úton így szólt: ,,Kedves testvéreim, minden erőtökkel és sóvárgó vágyakozással törekedjetek arra, hogy meglássátok az Urat, és elnyerjétek tőle a koszorút!'' Vidáman fordult ezután az apjához, és így beszélt: </div>
<br />
,,Add a hóhérnak az új öltönyömet, amelyet a katonaságra csináltattál! Százszoros jutalommal megtisztelve látlak viszont majd, s akkor mindketten eljutunk majd az Úr dicsőségébe.'' <br />
<br />
Ezután beteljesedett szenvedése. <br />
<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Teofán atya</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Teofán Konstantinápolyban született 760-ban, szülei nemes, gazdag és istenfélő emberek voltak. Hároméves korában, atyja halála után, Konstantinosz Koppronymosz császár nevelésére bízták. 12 éves korában eljegyezték egy kiskorú lánnyal. Elérve a felnőttkort, Teofán valóban elvette menyasszonyát, de az első pillanattól megegyeztek, hogy tisztaságukat megőrizve testvérként élnek egymás mellett, készülve a szerzetesi életre. 780-ban Teofán elküldte minden szolgáját, jótékony célokra szétosztotta hatalmas vagyonát, szerzetessé lett és a szigriai hegyen kolostort alapított. Felesége szintén szerzetes lett a Márvány tenger partján levő egyik kolostorban. Később két kolostort alapított még, az egyiknek 27 éven át volt főnöke. Mint művelt író, a jó könyvek másolásának nemcsak magának, hanem másoknak is lelki hasznára vált. Szerette látogatni a többi kolostort és ott lebeszélgetni az atyákkal. Ezeknek eredményeit megosztotta társaival is. ezen kívül a munka szeretetében és az imádságban társainak példája lett. Isten szent életéért csodákkal, jelekkel áldotta meg. 50 éves korában betegség támadta meg, ő minden ezzel járó szenvedést türelemmel viselt el. A képromboló Örmény Leó császár Konstantinápolyba hivatta, börtönbe záratta, éhséggel, szomjúsággal és más szenvedésekkel kínoztatta. Két év börtönben tartózkodás után a szamothrákiai szigetre száműzte a császár. Ott előre megtudva halála idejét, 23 nap múlva, 818-ban visszaadta lelkét Istennek.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-12810182407767992952024-03-11T07:45:00.000+01:002024-03-11T17:25:03.279+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">CÓRDOBAI SZENT EULOGIUS püspök, vértanú </span><br />
+Córdoba, 859. március 11. <br />
A 8. század eleje óta a Pireneusi-félsziget az arabok kezében volt, csak Asturiában tudott egy keresztény ország szembeszegülni az iszlám rohamával. Szent II. Alfonz (792--842) és III. Alfonz (866--910) vezetésével ez a kis ország a 9. században olykor még ellentámadásba is lendült, bár ellenfelét sem kiszorítani, sem döntően megverni nem tudta. A nép tömegesen tért át a mohamedán hitre, a hitehagyók mellett azonban egy kisebbség, a mozarabok szilárdan kitartottak keresztény hitük mellett. <br />
<br />
Hamis állítás lenne, ha az araboknak kifejezetten keresztényellenes, támadó politikájáról beszélnénk Spanyolország meghódított részeivel kapcsolatban. Hogy a keresztényeket ne hajszolják bele uralmukat döntően elutasító magatartásba, nyílt felkelésbe, bizonyos fajta türelmet tanúsítottak keresztény alattvalóikkal szemben. A keresztények a maguk egyházi és polgári törvényei szerint éltek elkülönített lakónegyedekben, jogvédelmet élveztek, s ezért adót fizettek. <br />
<br />
A kereszténység azonban kiszorult a nyilvánosságból, és magánterületre korlátozódott, helyébe az iszlám lépett a vallásgyakorlás államilag hivatalos formájaként. A hitüktől áthatott keresztények számára az elnyomás e formája állandó kihívásnak tűnhetett. Hivatásuk és kiválasztottságuk magasztos érzésében teljes nyíltsággal vallották magukat keresztényeknek, és készek voltak, hogy hitükért meg is haljanak. A mohamedánok válasza erre gyakran kemény elnyomás, üldözés és kínzás volt. A 9. században azután kifejezett keresztényüldözésekre is sor került. Mindezek sok keresztényt megfélemlítettek: ezek készek voltak az uraikkal való megalkuvásra. <br />
<br />
A 9. század elején született Eulogius, Córdoba egyik legelőkelőbb családjának fiaként. Szent Zoilus templomának szolgálatában nőtt fel. Már fiatalemberként rendkívüli érdeklődést tanúsított a Szentírás és az egyházatyák iránt. Különös ismertetőjegyként már ebben az időben kibontakozott szerénysége, alázatossága és együttérzése. Miután diákonussá, majd pappá szentelték, egy ideig Córdobában tanított. Papoknak és hívőknek egyaránt mintaképe volt önmegtartóztatásban, jámborságban és aszkézisben. A világi papok között is szerzetes módjára élt, időről időre visszavonult egy kolostorba, ,,hogy erényre irányuló törekvéseit ne csökkentsék a világi gondok''. <br />
<br />
850 körül ismeretlen okokból megkezdődött a keresztények üldözése. II. Abderrahman ediktumot adott ki ellenük, és felemelte a tőlük követelt adót. Ez sok keresztényt arra indított, hogy a bíró előtt megvallja hitét, és nyilvánosan elutasítsa Mohamed tanítását. Abderrahman az andalúziai püspök, Reccafred segítségét akarta felhasználni, hogy a keresztényeket visszatartsa nyilvános hitvallásuktól. Reccafred ugyanis elvitatta a vértanúság méltóságát azoktól, akik magatartásukkal kifejezetten a vértanúságra pályáztak. Reccafred az uralkodó parancsára Eulogiust fogságba vettette, mert a vértanúságra buzdított. Vele együtt börtönbe ment sok, hitében erős híve is. Eulogius kitartással és erős lélekkel viselte el kemény sorsát. ,,Egyesült benne Jeromos szigorúsága, Ágoston szerénysége, Ambrus szelídsége, Gergely türelme a tévelygők eligazításában, az elesettek támogatásában, a hatalmasok kérlelésében, a borzalmak elviselésében; mindenben csodálatos sokoldalúságot mutatott.'' Amikor elengedték börtönéből, megszerkesztett egy intelmet, s benne Flórát és Máriát állhatatosságra és a vértanúságra bátorította. E művében megragadó tanúságot tesz a szorongatott helyzetről, egyben pedig minden idők kegyelmi teljességéről is: ,,Nem kételkedhetünk abban, hogy Krisztus megjutalmaz majd minket a mennyben, mert az ő nevéért viseljük el a láncokat és kínzásokat. A börtönök tele vannak az egyháziak seregével; az Egyháztól elragadták püspökeinek és papjainak szent szolgálatát. Szívünk összetörtségében és az alázatosság lelkével magasztaljuk és áldjuk Krisztust, hogy miközben a templomokban elnémultak a szent énekek, a börtönök zsoltárok imádságától visszhangzanak.'' A következő évben mindkét szűz elszenvedte a vértanúságot. <br />
<br />
Eulogius kihasználta az újra elnyert szabadságot, s prédikációival és írásaival oktatta és erősítette a hívőket. Buzgóságát siker koronázta; az Abderrahman fia, Mohamed alatt újból magasra csapott üldözési hullám idején sok keresztényt visszatartott attól, hogy megtagadja hitét. Arra törekedett, hogy összegyűjtse a vértanúaktákat, majd összeállította belőlük a Memoriale Sanctorum három kötetét. 857 körül megszerkesztett egy különleges védekező iratot a córdobai vértanúk számára, az Apologeticus Martyrumot. Írásaiban hatékonyan védekezik ama állítás ellen, hogy azok, akik önként keresték a veszedelmet és a halált, nem olyan vértanúk, mint az ősegyház szentjei, akik hitükért a halálba mentek. 858 végén meghalt Vistremir toledói püspök. A papság és a nép egyhangúan Eulogiust választotta meg utódjául, akit tanultsága és meggyőződéséhez való hűsége miatt a hispániai egyház első férfiának tekintettek. Nem szívesen vállalta a magas hivatalt. <br />
<br />
Egy fiatal lány, Córdobai Szent Leocritia (+859) keresztény hitre tért, és ezért magára vonta mohamedán és pogány rokonainak haragját. Oltalmat keresett hát Eulogiusnál, aki először a nővérére, majd egy ismerősére bízta. Miközben a szülők sürgetésére sok keresztényt kihallgattak, Eulogius bátran elrejtette üldözői elől. Kioktatta, és megerősítette a hitben, s előkészítette a vértanúságra. Eulogiust és Leocritiát végül is elfogták. <br />
<br />
,,Megparancsolták nekünk, hogy prédikáljunk, s a mi vallásunknak az a feladata, hogy azoknak, akik megkérdeznek minket, a hit világosságát nyújtsuk, és attól, aki az életre törekszik, ne tagadjuk meg azt, ami szent'' -- válaszolta a bírónak arra a kérdésére, hogy miért adott menedéket az elmenekült lánynak. A bírónak is készséggel meg akarta mutatni az igazság útját, de az megostoroztatta, majd a királyi tanácshoz vezettette. Az udvari emberek egyike, aki barátságosan viseltetett iránta, a megalkuvást tanácsolta neki: a veszélynek ebben a pillanatában tagadja meg, utána pedig gyakorolja ismét hitét. Eulogius nevetve utasította el ezt az ajánlatot: ,,Ó, ha tudnád, hogy mi vár hitünk hűséges követőire! Bárcsak átadhatnám a szívednek, amit az enyémben őrzök; akkor meg sem kísérelnéd, hogy eltéríts szándékomtól, hanem készségesen lemondanál a rangodról és tisztségedről.'' Ezután hozzáfogott, hogy a bíráknak az Evangéliumot hirdesse. Nem hallgatták meg, hanem megparancsolták, hogy tüstént végezzék ki karddal. Katonák vezették a vesztőhelyre; ott letérdelt, az ég felé tárta kezét, keresztet vetett, elmondott egy rövid imát, utána lefejezték. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Eutimiusz püspök és vértanú</span>, † 820. <br />
<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">FABRIANO BOLDOG JÁNOS (1469-1539)</span> <br />
A fabrianoi Righi nemesi családból származott. Már gyermekkorában megfigyelhetok voltak nála azok az erények, mikkel késobb kiváltotta kortársai csodálatát. Hajlama az imádságra, szülei iránti nagy szeretete, a szív ártatlansága. A tökéletesség vágyától indíttatva és Szent Ferenc példájától ihletve ferences lett. A foranoi kolostorban végezte a novícius-évet, elöljárói nagy elismeréssel voltak róla. A teológiai tanulmányok elvégzése után pappá szentelték. Élete ettol kezdve jelentéktelen helyeken folyt le. Egy eldugott kolostorba (Massacio*) került, nagyobbrészt itt élte le életét. Az a kor, melyben élt, a reneszánsz és a hitújítás kora volt. Élete szinte tudatos ellentéte a kortárs egyháziak életének. Pápák, püspökök, rangos egyháziak anyagias, fényuzo, sokszor botrányos életmódjával szemben o a legnagyobb szegénység, egyszeruség és önmegtagadás útját választotta. A kolostorhoz közel egy barlangban töltötte ideje nagy részét, ahol Krisztus szenvedésérol elmélkedett. Étkezésben, ruházatban a legnagyobb szigort és lemondást gyakorolta. A hitújítás élen lévo embereit az egyházhuségben való megingás, engedetlenség jellemezte. János csodálatos engedelmességet tanúsított elöljárói iránt. A hitújítók beszédei sokszor lázítások, vádaskodások voltak az egyházi elöljárók ellen; János csak a vallás igazságait hirdette, ezek közt is elsosorban Isten végtelen irgalmasságát. Beszédeit nagy sokaság hallgatta, sok volt a megtéro. Gyengéd szeretettel volt a bunösök iránt, meg a betegek, szegények iránt: sok beteget gyógyított meg a kereszt jelével. 70 évi kemény vezeklo élet után, mely egyúttal vezeklés volt más egyháziak buneiért, 1539. márc. 11-én halt meg Massacioban. X. Szent Piusz pápa avatta boldoggá.<br />
Fabrianoi Jánosra is áll, amit Celanói Tamás ír Szent Ferencrol:<br />
„A világ megöregedett, arca ráncos lett a sok buntol; a szerzetesrendek letértek az apostolok útjáról a bunök éjszakája a legsötétebb órához érkezett. És íme, hirtelen feltunt egy új ember a földön… És az emberek ámulva látták, hogy visszatérnek az apostoli idok jelei, és az osegyház már rég eltemetettnek vélt tökéletessége újjáéledt.”<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Jánost a hitújítás korában imádságos és vezeklo életével példának állítottad. Add, hogy Egyházadban minden idoben támadjanak hasonló példaadó papok és szerzetesek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Konstantin (Szilárd) vértanú</span>, † ~576. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Pionius és vértanútársai</span><br />
<br />
Pionius áldozópap volt, kihirdetése által sok pogány lett a keresztény Egyház tagja. Décius császár üldözése idején, amikor Szmirnában Szent Polikárp püspök emlékét ünnepelték, elfogták Pioniust, Szabint, Aszklepiádot, Macedoniust és Linust. Pionius ezt megelőzően már tudta, hogy elfogják őket. Sok kínzás és börtön után Pionius papot keresztre feszítették, aztán holttestét elégették. A vele együtt szenvedő többi vértanúról nem jegyezték fel, hogy milyen halállal végezték be életüket 250-ben.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Szofrón püspök</span><br />
<br />
Szofrón Damaszkuszban született, hamar kitűnt tehetségével. Fiatal korától megszerette az istenfélő életet, ezért kolostorról kolostorra járt, hogy tanuljon, végül Nagy Szent Teodóz kolostorában lett szerzetes. Sokat harcolt a monofizita és monoteléta tévtanítások ellen. Az igaz hitért való buzgósága miatt634-ben Jeruzsálem pátriárkájává választották. Ebben a hivatásban még buzgóbban harcolt a tévtanítók ellen. Nem szűnt meg különféle zsinatokon elítélni őket. Bölcs volt cselekedeteiben és igazságos, bátor és értelmes. Abban az időben özönlötték el a Szentföldet a mohamedán arabok. Jeruzsálemet is elfoglalták, és a régi salamoni templom helyére mecsetet építettek. Ebben a nehéz helyzetben, amikor a keresztényeket különféleképpen bántották és sanyargatták, nem szűnt meg híveit bátorítani. Önmaga megtelt fájdalommal, és kérte Istent, hogy vegye el, ne lássa a kereszténység szenvedéseit és meggyalázását. Jeruzsálem pusztulása után egy évre békében hunyt el 639-ben. Sok levél, magyarázat, beszéd és ének maradt utána.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-14940203343400040972024-03-10T07:43:00.000+01:002024-03-10T15:59:50.343+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Anasztázia anya</span><br />
<br />
Anasztázia Jusztinián császár (527-65) uralkodása idején élt Konstantinápolyban, mint özvegyasszony. Kellemes külsejű és széplelkű özvegy volt. Sokan utánozták lelki szépségében, a császár is tisztelte. Az ördög mesterkedései folytán Teodóra császárnő meggyűlölte, azért Anasztázia Alexandriába menekült és ott kolostort alapított. Néhány évig ott élte életét, aztán férfiruhába öltözve Dániel szerzetes szkítája közelébe ment. Ott befalaztatta magát egy barlangba, és 28 éven át élt benne senkitől sem láttatva. Meghalt 567-ben, előre megtudva halála idejét.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Attala hitvalló, † 626 <br />
<br />
<br />
Szent Emil<br />
<br />
<br />
OGILVIE SZENT JÁNOS jezsuita vértanú </span><br />
*Banffshire, 1579. +Glasgow, 1615. március 10. <br />
Az Ogilvie-k még ma is Skócia egyik legelőkelőbb ,,klánja''. Anyja révén pedig John Ogilvie rokona volt a híres Stuart és Douglas klánnak is. A skóciai hitszakadás következtében rokonai részben katolikusok, részben protestánsok voltak. Őt magát kálvinistának nevelték. Amikor tizenhárom éves lett, apja Franciaországba küldte tanulni. <br />
<br />
Franciaországban akkoriban gyakoriak voltak a nyilvános hitviták a kálvinisták és a katolikusok között; ezeken János is részt vett, amikor csak tehette. Idővel kétely támadt benne vallásával szemben. Francia, olasz és német teológusok ismeretében a katolikus Egyház töretlen hagyományát önkéntelenül is összehasonlította a reformátorok új tanításával. Leginkább azonban a számos vértanú hatott rá, akik katolikus hitüket életükkel pecsételték meg. Arra vágyott, hogy a vértanúk Egyházához tartozzék, ezért tizenhét évesen a katolikus hitre tért. <br />
<br />
A következő három évet különböző iskolákban töltötte. Hat hónapig Regensburgban a skót bencéseknél tanult, majd az olmützi jezsuita kollégiumba került. Egy évvel később kérte felvételét Jézus Társaságába, egy pestisjárvány azonban arra késztette a hatóságot, hogy bezárja a kollégiumot. Jánost a brünni noviciátusba küldték. <br />
<br />
A következő tíz évet az osztrák jezsuita tartományban töltötte. 1602- -1606-ban Grazban tanult, és megismerhette Pázmány Pétert, aki a kollégium tanára volt. Tanulmányait Alamócban (Olmütz) és Bécsben folytatta. Ezután a generális kívánságára Párizsba küldték, ahol 1610- ben szentelték pappá. <br />
<br />
Párizsban megismert két jezsuitát, akik skót hazájában misszionáltak. Mindkettőt fogságba is vetették; egyikük három évet ült a hírhedt londoni Towerben. Elbeszéléseik mélyen megragadták, és az a kívánság ébredt benne, hogy életét a skót misszió szolgálatának szentelje. A két hithirdető saját tapasztalatai alapján kilátástalannak minősítette elképzelését. A generális, akinek János ilyen értelemben írt, határozottan visszautasította: elöljárói dolga, hogy meghatározzák, hol kell munkálkodnia. János azonban ismételten visszatért kívánságára, s végül két és fél év múlva Skóciába küldték. Mivel a Nagy-Britanniába való beutazás papok számára szigorúan tilos volt, John Watson néven utazott, és hol lókereskedőnek adta ki magát, hol meg hazatérő katonának. <br />
<br />
Az első hónapokban alig ért el eredményt. Nemesi barátai, akikhez nagy reményeket fűzött, cserbenhagyták. Aki katolikus maradt, az csendben eltitkolta ezt, senki sem vágyódott a vértanúságra, senki sem akart papot befogadni, mert ez felségárulásnak számított. <br />
<br />
Végül Edinburgh-ben egy példás katolikus, Sinclair Vilmos ügyvéd befogadta. János átvette a házitanító szerepét legidősebb fia mellett, aki később jezsuita lett. Titokban misézett, gyóntatott, és bátorította a gyenge hitű katolikusokat. Csakhamar kiterjesztette tevékenységi körét: látogatni kezdte a fogságba vetett katolikusokat, bár ez rendkívül veszélyes volt. <br />
<br />
Számos lelket sikerült megnyernie. Glasgow-ban tevékenykedve egy jámbor özvegyasszony rejtegette, aki később a hite miatt elszenvedett fogságban halt meg. Egy napon jelentkezett nála öt ember, és kijelentették, hogy katolikus hitre akarnak térni. Egyikük azonban áruló volt. A hitoktatáson egy poroszlóval jelent meg, és Jánost letartóztatták. Spottiswoode presbiteriánus érsekhez vitték, aki egy kiadós pofonnal fogadta: ,,Nem szégyelli magát, amiért misét mond egy reformált városban?'' -- rivallt rá. <br />
<br />
,,Ön pedig úgy viselkedik, mint egy hóhérlegény, nem pedig mint egy püspök'' -- válaszolta János. Erre rárohantak az érsek szolgái, megverték és megtépázták. A következő napon megkezdődött hivatalos kihallgatása. Sok kérdést tettek fel, János azonban úgy válaszolt, hogy üldözőinek nem nyújtott jogalapot a letartóztatásra. Mindenekelőtt állhatatosan megtagadta, hogy elárulja a glasgow-i katolikusok nevét. Egyfolytában több mint huszonnégy órán át tartott a kihallgatása anélkül, hogy bármily csekély táplálékot is magához vehetett volna; végül már csak remegett a hidegtől és a gyengeségtől. <br />
<br />
,,A tűzbe kellene Önt vetnünk!'' -- kiáltott rá egy feldühödött vallató, amikor semmivel sem tudták rávenni, hogy kiszolgáltassa a kívánt neveket. ,,Az egyáltalán nem is lenne rossz, hiszen már majd megfagyok!'' -- válaszolta nyugodtan. <br />
<br />
Megfenyegették, hogy a ,,spanyolcsizmával'' fogják megkínozni, majd méltóságot és hatalmat ígértek neki, ha elárulja a skót katolikusok nevét. Amikor mindez nem használt, nyolc napon és éjszakán át megakadályozták az alvásban. A hóhérlegények hegyes tüskékkel szurkálták, felráncigálták fekhelyéről, belekiabáltak a fülébe, a haját tépdesték és a földre dobták. Csak amikor egy orvos megmagyarázta, hogy mindezt már csak néhány óráig bírja ki, engedték meg, hogy egy nap és egy éjjel aludjék; utána Edinburgh-be szállították újabb kihallgatásra. <br />
<br />
Ismételten megkíséreltek mindent, hogy a skót katolikusok nevét kicsikarják belőle. Többször is elhíresztelték, hogy elárulta barátai nevét, hogy ily módon másokat késztessenek beszédre. De minden hiábavaló volt. Végül feltették neki a kor legkényesebb kérdését: ,,Vajon a pápa jogosult-e arra, hogy letegye a királyt?'' <br />
<br />
,,Erre a kérdésre csak magának a pápának válaszolhatok'' -- vágott vissza. Ezután ismét Glasgow-ba vitték. Állhatatosságának híre elterjedt az egész országban, és így a kívánt célnak pontosan az ellenkezőjét érték el: a katolikusok új erőre kaptak. Még a fegyőrökre, sőt Spottiswoode érsekre is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy őszintén azt kívánták, bárcsak tagadná meg hitét, hogy életben maradhasson. <br />
<br />
Ekkor Jakab király egy öt kérdést tartalmazó ívet küldött Jánosnak. Ő pedig tudta, hogy a válaszok megpecsételik sorsát, de nem volt kibúvó. Nyíltan kijelentette: ,,Ha királyom földi hatalmát fenyegetnék, vérem utolsó cseppjét is adnám érte; ha azonban a lelki főhatalomról van szó, nem tudok és nem is szabad engedelmeskednem neki.'' <br />
<br />
Végül felségárulás miatt halálra ítélték. Úgy igyekeztek feltüntetni az ügyet, mintha elítéltetése pusztán politikai, nem pedig vallási okok következménye lenne. <br />
<br />
1615. március 10-én nyilvánosan felakasztották; a kivégzésen jelenlevő néptömeg azonban megátkozta a hóhért, Jánost pedig vértanúnak nevezte. <br />
<br />
1929. december 22-én boldoggá, 1976. október 17-én szentté avatták. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Kodrát és vértanútársai</span><br />
<br />
Abban az időben, amikor a keresztényeket hitük miatt üldözték, sokan elmenekültek a helységekből, mert nem érezték magukat elég erősnek az esetleges kínzások elviselésére. Ilyen keresztény nő volt Rufina. A rejtőzködés idején született fia: Kodrát. Az anya néhány nap múlva meghalt. Isten csodás módon táplálta a felhőkön keresztül az árva fiút. Már ifjú volt, amikor a keresztények megtalálták, bevitték a városba, megtanult olvasni és kitanulta az orvosi mesterséget. Amikor a városban tartózkodott, sok jót tett az emberekkel. Azonban inkább a magányosságra vágyott. Kiment egy puszta helyre és ott tartózkodott öreg koráig. Vele mentek többen is, akiknek taníja is lett. Décius császár üldözése idején 258-ban többedmagával Kodrátot is elfogták, börtönbe zárták. Sokféle kínzás után egyes keresztényeket lefejeztek, mások a kínzásoktól haltak meg. Ahol a vértanúkat lefejezték, tiszta vizű forrás fakadt.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Nikomédiai Szent Kodrát és vértanútársai</span><br />
<br />
Szent Kodrát nemes és gazdag családból származott és Nikomédiában élt. Décius üldözése idején egyes keresztények elrejtőztek, mások maradtak a városban. Kodrát is így tett. Istenfélő, gazdag ember volt és a szó embere. Lefizetve a börtönőröket, felkereste a börtönben szenvedő keresztény testvéreket, segítette őket és bátorította a vértanúságra. Hogy szavainak nagyobb hitele legyen, önként feladta magát a kínzók kezére. Először Nikomédiában kínozták, aztán más városokban, végül a Rindek folyó mellett lefejezték azon a napon, amelyen a fent Szent Kodrát is elnyerte a vértanúi koronát, március 10-én.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">MILÁNÓI BOLDOG KRISTÓF (1418-1485) </span><br />
Az elokelo milánói Macassoli* családból származott. Ártatlanságban eltöltött ifjúság után 1435-ben lépett be a Ferenc-rendbe. Kitunt a szív tisztaságával; Istenbe vetett szilárd reményével és a szegénység szeretetével. Pappá szentelése után az igehirdetésnek szentelte életét, ezt kb. 50 éven át folytatta Milánóban és környékén. Milánóban a nagy Sienai Bernardin örökébe lépett. Bernardin 1417-42 között több ízben is hirdette az igét Milánóban (ez a város különösen a szívhez nott). 1439-ben kénytelen volt a herceg (Visconti*) viselt dolgait szóvá tenni, mire az halállal fenyegette és számuzte a városból. Két év múlva azonban jobb belátásra jutott és visszahívta Bernardint, aki 1442-ben elmondta búcsúbeszédeit a városban. Kb. ekkor kezdte meg Kristóf igehirdeto pályáját, melyhez a talajt Bernardin mintegy elokészítette számára. Évek során szentségének; csodáinak híre annyira megnott, hogy az emberek tömegesen keresték fel, hogy imáiba ajánlják magukat és tanácsát, segítségét kérjék. Sok csodás esemény kísérte muködését s tett bizonyságot szavainak, közbenjárásának erejérol. 1474-ben igehirdeto társával, Ceranói Boldog Pacifikkal együtt kérelemmel fordult az akkori milánói herceghez, Galeas-Mária Sforzához és IV. Sixtus pápához, hogy Szuz Máriának, a kegyelmek Anyjának tiszteletére a Milánóhoz közeli Vigevano* városban rendházat építhessenek. Az engedélyt meg is kapták, s Kristóf élete utolsó tíz évét ebben a rendházban töltötte. Itt is fejezte be életét 1485. márc. 10-én. Tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.<br />
Szent Ferenc az igehirdetokrol:<br />
„Kérve-kérem valamennyi igehirdeto testvéremet, törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban; ne legyenek bensejükben túlfutöttek tetszetos beszédeik és jó tetteik miatt, sot semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és muvel… Legyünk szilárdan meggyozodve arról, hogy a hibákon és bunökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk; és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon.”<br />
A meg nem erosített Regulából. 17. p.<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Boldog Kristófot az igehirdetésben kiválóvá tetted. Segíts, hogy erényeit követve s a Kegyelmek Anyja közbenjárását kérve, Istentol a kegyelmek boségét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.”</span> </div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-83675422803879773012024-03-09T09:40:00.000+01:002024-03-09T13:35:16.744+01:00<span style="font-weight: bold;">A szebasztéi 40 szent vértanú</span><br />
<div style="text-align: justify;">
+320. március 9.<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span>Katonákként szolgáltak a híres XII. légióban, a Kis-Arméniában és Kappadókiában állomásozó ,,Legio fulminata Melitensis''-ben. Szebaszte, Kis-Arménia fővárosa volt a szálláshelyük. <br />
<br />
Már a 2. századtól számos keresztény tartozott a XII. légióhoz. Amikor aztán Konstantin császár idejében a keresztény vallást először is a hadseregben ismerték el, a római légiókban hozzászoktak, hogy keresztény katonák is vannak a császári csapatokban. Az Egyház kifejezetten méltányolta a keresztények hadseregbeli szolgálatát, sőt az arles-i zsinaton (314-ben) úgy rendelkezett, hogy ,,azokat, akik békében eldobják fegyvereiket, az egyházi közösség zárja ki magából'', hogy senki se szökhessen meg büntetlenül. Keleten azonban, Kisázsiában és különösen Kis-Arméniában meg Kappadókiában nem tartott sokáig ez a békés állapot. Konstantin uralkodótársa, Licinius, aki kezdetben türelmet, sőt éppenséggel jóakaratot tanúsított a keresztények iránt, Konstantin császárral történt meghasonlása után eljárást kezdeményezett az új vallás követői ellen, álnok módon ,,a régi istenek nevében''. A keresztényeket attól kezdve ellenfele, Konstantin szövetségestársainak és saját ellenségeinek tekintette. <br />
<br />
Elsőként udvartartásának és a hadseregnek ,,megtisztítását'' kezdte el. Levetette az álarcát, és az egyes városokban megfosztotta a katonákat tiszti rangjuktól, ha nem áldoztak az isteneknek'' (Cézáreai Euszébiosz: Konstantin élete). Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok''. Agrikolaosz előtt és az illetékes legfőbb bíró előtt megismételték, hogy nem térnek el Krisztusba vetett hitüktől. Sem a kitüntetések, előléptetések és pénzjutalmak hízelgő ígérete, sem a fenyegetések nem vezettek oda, hogy eltántorodjanak hitüktől. Amikor a helytartó kilátásba helyezte a büntetést, azt válaszolták: ,,Hatalmad van a testünkön, amelyet megtanultunk megvetni; a lelkünk azonban nincs alávetve semmiféle kívülről jövő erőszaknak''. Tántoríthatatlanságuk láttán a helytartó megparancsolta, hogy az ellenszegülőket vessék fogságba. Amikor azután egy hét elteltével Lüziasz, a csapat főparancsnoka megérkezett, ismét elővezették őket. Lüziasz és Agrikolaosz ekkor együttesen folytatta le a kihallgatást, ám együttes fáradozásaik is hiábavalók maradtak. A helytartó ekkor féktelen dühében szokatlanul kegyetlen halálnemet eszelt ki a katonák számára: fagyhalálra ítélte őket. Mivel Arméniában a tél nagyon kemény és hideg, az alkalom kínálkozott hozzá. A hideg ott még márciusban is olyan nagy volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt tehát egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven hajthatatlan, ,,engedetlen'' katonát meztelenül tegyék ki az egyik városfalakon belüli befagyott tavon a viharba és a hidegre. Egy ott található fürdőházban (amelynek a romjai fennmaradtak) ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le azonnal, és vonakodás nélkül szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!'' <br />
<br />
Egyikük végül mégsem bírta elviselni a lassú fagyhalál kínjait, és befutott a csábító fürdőházba. Ott tüstént elérte a halál, mert megfagyott tagjai nem tudták már elviselni a langyos fürdőt. Isten kegyelméből azonban azonnal a helyébe állt egy másik, úgyhogy a vértanúk negyvenes száma ismét betelt. Annak a katonának ugyanis, aki őrséget állt a fürdőháznál, volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. A látomás hatására az őr szíve megnyílt Isten kegyelmének. Ledobta ruháit, és ,,keresztény vagyok'' kiáltással bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. <br />
<br />
Hajnalhasadtakor a kegyetlen bíró megparancsolta, hogy a még élők karjait és lábszárait törjék össze, majd a testüket égessék el. A szent vértanúk hamuját a helytartó parancsára egy folyóba szórták. A keresztényeknek azonban sikerült a szentek még meglévő maradványait elrejteniök. <br />
<br />
Isten e szent harcosai haláluk előtt írni tudó társaikkal feljegyeztették közös végakaratukat szent emlékezetül szülőföldjük közösségei, hátramaradt hozzátartozóik és az egész Egyház számára: <br />
<br />
,,Krisztus foglyai: Meletiosz, Aëtiosz és Eutükhiosz Krisztusban üdvözletüket küldik a szent püspököknek, papoknak, diákonusoknak és hitvallóknak, s a városban és az országban lévő egyház valamennyi tagjának. <br />
<br />
Ha Isten kegyelméből és minden hívő közös imájának köszönhetően a ránk váró harcot kiálljuk, és elnyerjük a győzelmi díjat..., akkor ismerjétek meg végakaratunkat! <br />
<br />
Azt kívánjuk, hogy atyánk, Proidosz pap, testvéreinkkel, Crispinusszal és Gordiusszal s a hívő néppel együtt, valamint Kürillosszal, Markosszal és Sapriciusszal, Ammonius fiával egyetemben gyűjtse össze földi maradványainkat, és Szarinnál, Zela közelében temesse el. Bár különféle vidékekről származunk, egy és ugyanazt a nyugvóhelyet kívánjuk magunknak. Mivel mindnyájan ugyanazt a harcot vívtuk meg, együttesen akarjuk megtalálni nyugvóhelyünket a föld kijelölt sarkában. <br />
<br />
Kérjük, hogy ügyeljetek testvéri közösségünk döntésére... Ha kiveszitek majd a tüzes kemencéből földi maradványainkat, ne tartsatok meg belőlük semmit magatoknak, hanem gyűjtsétek össze, és adjátok át őket azoknak, akiket fent megneveztünk!... <br />
<br />
Most van itt a megfelelő idő mindazok számára, akik meg akarnak menekülni. Itt az alkalom a bűnbánatra és a jótettekre mindannak, aki nem akarja ezeket a távolabbi jövőre halasztani. Kiszámíthatatlan a dolgok folyása; azért azzal törődjetek, ami jámborrá tesz benneteket! Éljetek tiszta, Istennek átadott életet! Akkor majd eltörlik korábbi bűneitek adóslevelét... Mindenekelőtt pedig gyakoroljátok a szeretetet! Egyedül ez vezesse tetteiteket, mert ez követi a testvériség isteni törvényét. Testvérünkben, akit látunk, a láthatatlan Istent tiszteljük. Éppúgy érvényes ez azokra a testvérekre, akik ugyanattól az anyától származnak, mint mindazokra, akik szeretik Krisztust. Urunk és Üdvözítőnk is azt mondotta, hogy nem csupán a vérrokonok, hanem mindazok is valóban testvéreink, akik feddhetetlen életükkel meg akarnak felelni hitbeli meggyőződésüknek, és így közös mennyei Atyánk akaratát teljesítik... <br />
<br />
Köszöntünk mindnyájatokat mi, negyven egymáshoz láncolt testvér: Meletiosz, Aëtiosz, Eutükhiosz, Kürion, Candidus, Angiasz, Caius, Kudion, Herakliosz, Johannesz, Theophilosz, Sisinius, Samaragdus, Philoktemon, Gorgoniosz, Kürillosz, Severianus, Theodulosz, Nikallosz, Flavius, Xanthiosz, Valerius, Hészükhiosz, Domitianus, Domnus, Helianosz, Leontiosz, akit Theoktisztésznek is neveznek, Eunoikosz, Valens, Acacius, Alexander, Vikratiosz, akit Bibianusnak is neveznek, Priscus, Szacerdon, Ekdikiosz, Athanasziosz, Lüszimakhosz, Claudius, Ilesz és Meliton. </div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: center;">
<span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Mi, Urunk, Jézus Krisztus negyven foglya egyikünk, Meletiosz keze által írtuk mindezt. Megerősítjük és helyesnek tartjuk mindazt, amit leírt. Isten Lelkével telve teljes szívünkből imádkozunk, hogy együttesen elérjük Isten örök javait és királyságát, most és mindörökké. Amen.'' </span></span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"><br />
</span><span style="font-weight: bold;"><br />
Szent Cezariosz<br />
</span><br />
<div style="text-align: justify;">
Szentünk Hittudós Szent Gergelynek volt a testvére. Ragyogó képzést kapott Alexandriában, és Konstantinápolyban a császári udvarnál lett orvos. Konstancius császár barátja is volt. Tudós és szelíd erkölcsű ember volt. Egyeseket testi betegségekből gyógyított, másokat szegénységükben segített. Tudományával sohasem kérkedett. 368-ban, Nikaiában, a nagy földrengésben sértetlenül megmenekült. Az események hatására és Szent Gergely rábeszélésére elhagyta a világot és Isten szolgálatára szentelte magát. Keresztsége után röviddel megbetegedett és meghalt 369 körül.</div>
<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Szent Domonkos<br />
<br />
<br />
RÓMAI SZENT FRANCISKA özvegy, III. r., rendalapító</span> (1384-1440) <br />
*Róma, 1384. +Róma, 1440. március 9. <br />
<div style="text-align: justify;">
A pápák avignoni fogsága (1309--1377) és a közvetlen utána következő nyugati egyházszakadás (1378--1417) számtalan bajt hozott Rómára. Háború, éhínség, járvány pusztította a népet. A pápa távolléte, majd a két, illetve három pápa pártjára oszlott kereszténység kiszolgáltatta Rómát az ellenséges hatalmaknak. Az Egyház központja, az egykori birodalmi főváros rommá lett: a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál- bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt. Olyan szegénység volt a nép körében, hogy 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Péter-Pál ünnepén Szent Péter sírjánál. <br />
<br />
Ezekben a nyomorúságos időkben élt Franciska, akit Isten arra választott ki, hogy folytassa Svéd Szent Brigitta (+ 1373) és Sziénai Szent Katalin (+ 1380) küldetését: jótékonyságával és szent életével tartsa ébren a hitet és a megújulásba vetett reményt. <br />
<br />
Franciska 1384 első hónapjaiban született. Apja anagni származású nemes, Paolo Bussa de'Leoni, édesanyja Jacobella de'Roffredeschi volt. Hárman voltak testvérek, a nővérét Pernának, öccsét Simonénak hívták. A városrész, amelyben gyermekkorát töltötte, a kódexmásolók negyede volt. Innen érthető, hogy nagyon korán megtanult olvasni és kedvenc olvasmánya lett a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Divina commediája. <br />
<br />
Éppen olvasmányai hatására hat éves korában szívének legnagyobb vágya az volt, hogy követhesse a vértanúkat vagy a szüzeket. Első gyóntatója édesanyja kérésére vette gondjaiba. Az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello atya harmincöt éven át volt Franciska lelki vezetője. Érthető, hogy amikor Franciska társnőivel együtt Istennek szentelte az életét, a bencés regulát tette meg alaptörvénynek. <br />
<br />
Lelkiatyja előtt föltárta, hogy nagyon szeretne egy szigorú rendbe lépni. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy közölje vele: férjhez kell mennie, s ő már el is jegyezte Lorenzo Ponzianival. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment. Új otthona a Trastevere városrészben, a Tiberis nyugati oldalán, a Szent Cecília- bazilika közvetlen szomszédságában állt. A nagy palotában három család élt együtt: a szülők, Lorenzo bátyja és felesége, Vanozza, s Lorenzo Franciskával. <br />
<br />
Házasságukból hat gyermek született. Három közülük csecsemőkorban meghalt. Giovanni Battista egyedül élte túl a szüleit (1400--1444), vccse, Giovanni Evangelista csak hét (1403--1410), a húga, Ágnes csak hat (1404--1410) évig élt itt a földön. <br />
<br />
Durazzói László 1404--1410 között három alkalommal is betört a városba a pápa ellen harcolva. A város könnyű préda volt, mert még falai sem voltak. Lorenzo, aki a pápai sereg tisztje volt, az egyik csatában olyan súlyosan megsérült egy tőrdöféstől, hogy szinte holtan vitték haza, de Franciska ápolásától fölépült. <br />
<br />
Egy újabb támadás még súlyosabban érintette a családot: Lorenzo ugyan megmenekült, a testvérét azonban elfogták, fiát, Giovannit pedig túszként hurcolták el. Házukat fölgyújtották, és amit csak találtak, elrabolták. Amint elült a harc, Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Férje a pápai seregben szolgált mindaddig, amíg vége nem lett az egyházszakadásnak. Mire hazatért, megfáradt, öreg ember lett belőle. Franciskának -- aki táplálta és gondozta a szegényeket, s híressé vált a szamaráról, amelyik a fát vitte, amikor a szegény családokhoz ment segíteni -- szabad kezet adott mindenben, csak azt kérte tőle, ne hagyja magára, és az ápolásáról gondoskodjék. <br />
<br />
Franciska 1425. augusztus 15-én alapította meg a bencés obláták kongregációját, a bencés harmadrendet. Hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket fogott össze a társulat, hogy egymást támogatva törekedhessenek a tökéletességre s végezzék karitatív szolgálataikat. Mindehhez a bencés regulát fogadták el szabályzatul. 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővérek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Franciska csak férje halála után (1436) csatlakozott hozzájuk. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Amikor szentté avatták, róla nevezték el a templomot, és mind a mai napig ez a Római Szent Franciska-templom. <br />
<br />
Franciska 1440. március 9-én halt meg családja házában. V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: ,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte a szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül a kolostorban mutatott példát minden erényre.'' <br />
<br />
Férjhezmenetele után nem sokkal a sógornője, Vanozza az egyik sarokban találta Franciskát, amint keservesen sírt. Faggatására Franciska megvallotta, hogy ő apáca szeretett volna lenni, és szívének legszebb álmát törték össze azzal, hogy férjhez adták. Erre Vanozza megmondta neki, hogy ő ugyanígy volt, s ettől kezdve a két feleség között a legbensőségesebb lelki barátság alakult ki. <br />
<br />
Franciska olyan ügyes volt a háztartásban, s annyira jól tudott bánni a szolgákkal, hogy anyósa halála után apósa rábízta az egész ház vezetését. Ő pedig három részre osztotta az életét: Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor nyilvánvalóan csodát téve gyógyított. <br />
<br />
Mikor a fia, Giovanni megnősült, egy időre súlyos keresztet jelentett számára a menye. A fiatalasszony ugyanis erőszakos természetű volt, értetlenül állt Franciskával szemben, és mindenfelé szidta, rágalmazta. Anyósa türelmes szeretete azonban megtérítette, s akkor Franciska rábízta a ház irányítását. Ezzel ő fölszabadult, és teljesen Isten és felebarátai szolgálatára szentelhette magát. <br />
<br />
Franciska sajátossága a szentek között az, hogy különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így beszél róla: ,,Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetreméltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.'' <br />
<br />
Sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Emellett az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Az történt ugyanis, hogy bármi apróságot elvétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott és a szívét újra Istenhez emelte. Ilyenkor azonban, amikor az őrangyal megint megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Sőt, az angyal, aki mások számára láthatatlan volt, neki olyan -- a külső világban is észlelhető -- világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni. <br />
<br />
Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: ,,A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.'' <br />
<br />
Halála előtti utolsó szavai ezek voltak: ,,Nyitva áll az ég! Angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!'' </div>
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen előbb a családi, majd a szerzetesi életben, kérünk, segíts, hogy mi is hűségesen szolgáljunk Téged, és bármilyen hivatásban élünk, mindig te légy a szemünk előtt, és te vezérelj minket! </span></div>
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">NISSZAI SZENT GERGELY egyházatya </span><br />
*Cézárea, Kappadókia, 334 körül. +394/395. <br />
<div style="text-align: justify;">
Ha Nagy Szent Vazul (lásd: A szentek élete, 25. o.) mindenekelőtt a tett embere és szervező, Nazianzi Szent Gergely (lásd: A szentek élete, 29. o.) pedig szónok és költő, akkor Nisszai Szent Gergelyt misztikusnak és -- Origenésztől eltekintve -- a lelki élet első nagy teológusának jellemezhetjük. Vazul testvéreként nőtt fel. Családja csodás módon áldott volt: a testvérek közül három püspök lett, négy pedig szent. De Gergely nagyon különbözik testvérétől, Vazultól, akinek nagysága talán kissé háttérbe is szorította. </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Ifjúkoráról és tanulmányairól nem sokat tudunk. Gergely saját személyére vonatkozóan nem volt éppen közlékeny. Kappadókiában maradt, és képzettségét Cézárea iskoláiban szerezte meg. Már igen fiatalon lektor volt; ahelyett azonban, hogy a várakozásnak megfelelően az egyházi pályára lépett volna, rétor lett. Úgy tűnik, hogy a Julianusz császár alatt új virágzásnak indult pogány kultúra varázslatának, mindenekelőtt pedig Libaniosz (314--393 vagy 404) rétor vonzóerejének hatása alá került. Gergely nőül vette Teozébiát, egy jámbor és művelt nőt, akit egész életén át szenvedélyesen szeretett. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Ha egy írásában szemrehányásokat tesz is magának, amiért a ,,szokásos utat'', a házasságot választotta és nem a szüzességet, ezt nem kell szó szerint venni; az ilyen önvádban nagyrészt szónoki pátosz rejlik. (Később lemondott a retorikáról, amikor testvére 371-ben a kelet- kappadókiai kisváros, Nissza püspökévé nevezte ki.) Házassága -- úgy tűnik -- lelki-vallási fejlődésében őt éppoly kevéssé korlátozta, mint Poitiers-i Szent Hiláriust (lásd: A szentek élete, 38. o.). Teozébia azonban 385 körül meghalt. Nazianz püspökének részvétlevele az elhunytat ,,igazi szentnek és valódi papfeleségnek'' magasztalja. <br />
<br />
Gergely életéről csak keveset tudunk. Úgy látszik, visszavonult életet élt Teozébiával együtt, s ezt a lelki élet tanulmányozásának és ápolásának szentelte anélkül, hogy valaha is meglátogatta volna testvérét, Vazult szerzetesi elkülönültségében, mellőzve annak ismételt meghívásait. Állandó kapcsolatot tartott fenn viszont nővérével, Szent Makrinával (lásd: 385. o.), aki egy szomszédos női kolostor elöljárója volt. Gergely ,,lelki tanítónő''-jének nevezi. <br />
<br />
Püspöki hivatalát 371-ben foglalta el -- amint Gergely közli -- testvére rábeszélésére. Vazulnak olyan férfiakra volt szüksége, akiknek igazhitűségére építeni tudott. Gergelyt teológiai képzettsége miatt mindenki igaz embernek tartotta. Ha hiányzott is diplomáciai érzéke, hite minden kétségen felül állt, tudományos színvonala pedig figyelemre méltó volt. Ebben a korban kezdődtek el az ariánusokkal való viták. Nissza kis püspöksége semmi esetre sem játszott jelentős szerepet. Csekély volt Gergely lelkesedése is, amikor oda kellett mennie, és szigorúan ítélte meg mezővárosa lakóit. Panaszkodott amiatt, hogy ,,a pusztába'' küldték. <br />
<br />
Gergelyt nem kímélték az ariánusok. Hogy eltávolítsák az útból, bepanaszolták: eltékozolta az egyházi javakat; különös vád ez egy olyan férfi ellen, aki egész életén át a szegények ügyét képviselte. Nemsokára letették, és csak Valens császár halála (378) után térhetett vissza püspöki városába. A kisváros diadalmas fogadtatást rendezett számára. Hogy ez mennyire megragadta, kicsendül ebből a levélrészletből: ,,Szeretetük és ragaszkodásuk túláradó kinyilvánításával csaknem agyonnyomtak minket''. <br />
<br />
Testvére, Vazul halála (379) után Gergely vette át Cézárea nagy püspökének teológiai és szerzetesi örökségét. Ettől kezdve kiemelkedő szerepet játszott az ortodoxia védelmezésében. 379-ben részt vett az antióchiai zsinaton, ahol a nyugati egyházhoz való közeledésről volt szó. Őt bízták meg, hogy látogassa meg Pontus egyházait. Amikor Szebasztébe érkezett, ott akarták tartani püspöknek. Végül sikerült a közösséget arra késztetnie, hogy testvérét, Pétert válasszák meg püspöküknek. <br />
<br />
381-ben barátjával, Nazianzi Gergellyel együtt megjelent a konstantinápolyi zsinaton. Ez volt pályafutása tetőpontja: ő mondta a megnyitó beszédet. A császár kínevezte Pontus egész területére az ortodoxia megbízottjává: meg kellett ítélnie a püspökök igazhitűségét, és az ariánus érzületűeket le kellett tennie hivatalukból. <br />
<br />
Azokban az években, amelyek folyamán Gergely a császár bizalmát élvezte, több különleges megbízatást is kapott; ezek dátumait azonban nehéz meghatározni. Így eljutott Arábiába, és felhasználta az alkalmat, hogy meglátogassa Jeruzsálemet is. A császári bizalom azonban nem tette jobb diplomatává, sem kevésbé éles kritikussá. Gergely, aki prédikációiban és buzdításaiban annyira ragaszkodott a hagyományhoz, leveleiben, amelyekben jeruzsálemi zarándoklásáról tudósít, szokatlanul éles hangon ír az ott uralkodó állapotokról. <br />
<br />
Ebből a korszakból származnak Gergely legjelentősebb teológiai írásai is, amelyek teológiai és általános személyes tekintélyét is megerősítették. Egész idő alatt ünnepelt szónok volt. Beszédeinek áradása és szónoki pátosza, amelyek számunkra kissé idegenül hatnak, fellelkesítették Konstantinápolyt. Itt találkozott egyébként korának legjelentősebb nőalakjával, Szent Olümpiásszal (lásd: 629. o.). Ezekben az években nagyszámú gyászbeszédet mondott, köztük az ifjú hercegnőért, Pulcheriáért is, és kifejezte benne az egész udvar mély szomorúságát. Ez a beszéd szolgált ösztönzésül Jacques-Benigne Bossuet (1627--1704) egyik halhatatlan gyászbeszédéhez. Hasonlóképpen beszélt Flaccilla császárné halálakor is. <br />
<br />
Ezután azonban Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete, 516. o.) dicsőségének hatására elhalványult csillaga. Gergely lassanként kezdett feledésbe menni, lekerült az időszerűség színpadáról. Szenvedett miatta; tudjuk ezt néhány, mélységes csalódást eláruló megjegyzéséből. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Miután Gergely ily módon megszabadult felelőssége terhétől, teljesen a belső élet felé fordult. Megtisztult, és a lelki élet teológiájának szentelte magát. Tapasztalata és megfontoltsága ezen a téren felülmúlhatatlan mesterré tette, és hasonlíthatatlan eredetiségre képesítette. Ebben az időben írta a misztikus teológia mesterműveit: Mózes életét és az Énekek énekét. Átvette testvére szerzetesi örökségét a lelki élet területéről, és a szerzetességet megajándékozta az addig hiányzó misztikus tanítással. <br />
<br />
Gergely -- amint ő maga fogalmazta meg -- elérkezett a ,,fehér hajú'' öregséghez. Origenész nyomán úgy írta meg a lelki élet folyamatát, mint egy szüntelenül ismétlődő megtisztulás útját, amely kitárulkozás a kegyelem számára a végleges, teljes önkiüresítésig. Benne az ember a tiszta szeretet eksztázisában nyílik meg Istennek, és benne Isten a barátjának ismeri fel őt; és ,,ez jelenti számomra az élet beteljesedését''. <br />
<br />
394-ben Gergely utoljára vett részt zsinaton. Röviddel utána meghalt -- talán 395-ben. <br />
<br />
A történelem igazságtalanul járt el Nisszai Gergellyel. Gyakran hozták kapcsolatba a nevét a tanítója, Origenész körül kialakult vitákkal. Ez a gyakran kevés figyelemre méltatott, mindig kevesebbre becsült férfi azonban úgy áll előttünk, mint egy teológusokban gazdag korszak egyik erőteljes szelleme. <br />
<br />
Nem könnyű egy olyan szent portréjának felvázolása, aki saját személyéről ennyire keveset közölt. Művei is rossz szolgálatot tesznek neki ebből a szempontból. A szofisztika túlságosan erős befolyása alatt beszédeiben nem mindig világosak gondolatai. Stílusa és mindenekelőtt maga a szónok nem azonos Gergellyel, az emberrel. Mindkettő mögött kell őt keresnünk. <br />
<br />
Gergely természeténél fogva egészen az esetlenségig tartózkodó volt. Voltaképpeni nagysága nem külső életének tetőpontjával esik egybe, hanem azzal, hogy lelépett a császári színpadról. Az önkiüresítés, a lelki elmélyülés idejére esik ez, az aratás bőségének és betakarításának idejére, arra az órára, amelyben elröppent minden álomkép: arra az órára, amelyben már csak az Istenhez vivő egyenes út maradt meg. <br />
<br />
A filozófusok és rétorok távol, messze hátra maradtak a Sinai hegy lábánál, ő viszont fel is kapaszkodott a hegyre. Nyelvet és kifejezést tudtak csak neki kölcsönözni: hosszú életének lelki tapasztalata és hite meghozta Gergely számára a Megismerhetetlen jelenlétét, és benne azt a barátját találta meg, aki nem csalja meg. </div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Bolognai Szent Katalin szűz <br />
<br />
<br />
Szent Paciánusz püspök és hitvalló, † ~390 <br />
<br />
<br />
Szent Rebeka <br />
<br />
<br />
Szent Urpaszián vértanú<br />
<br />
</span><br />
<div style="text-align: justify;">
Urpaszián Nikodémiában élt, és Maximián császárhoz közel álló személy volt. Amikor egy alkalommal a császár választás elé állította embereit, szentünk nem tekintve magas méltóságát, önként leoldotta magáról a méltóságát jelző övet és mindenki előtt Krisztus követőjének vallotta magát. Megveretést és börtönt szenvedett ezért, a császár új kínzást talált ki. Vas-kalitkába zárta, és abban süttette fáklyákkal a vértanút addig, amíg teste szét nem foszlott. Maradványait a tengerbe szórták 295 körül.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-76659040759866954262024-03-08T10:05:00.000+01:002024-03-08T14:19:17.896+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Apollóniusz vértanú, † 303. <br />
<br />
<br />
MARIA CONSOLATA* BETRONE szűz, II. r. (1903-1946) </span><br />
Az észak-olaszországi Saluzzo-ban született, keresztneve Pierina. Szülei többször változtattak lakóhelyét és foglalkozást (pékség, gabonakereskedés). Torinóban laktak, amikor Pierina 13 évesen kinyilvánította: szerzetesnovér akar lenni. Döntéséhez nagyban hozzájárult Kis Szent Teréz Önéletrajza olvasása. A család egy ideig ellenkezett, majd megadta a beleegyezést. Pierina 1925-ben a noi szalézi rendben (Segíto Szuz Mária Novérei), majd Cottolengó* közösségénél (La Piccolo Casa*) töltött kb. egy-egy évet, aztán kilépett, mert rájött, máshol van az o igazi hivatása. 1929-ben bölcs gyóntatóatyja és mások tanácsára Torinóban belépett a kapucinus klarissza novérek rendjébe. Ekkor kapta a Maria Consolata nevet. 1934-ben, örökfogadalma alkalmával felajánlotta magát a szeretet áldozataként Istennek felebarátai üdvéért. Ettol kezdve egész élete folytonos szeretetaktussá lett. Naponta elmondott röpimája: „Jézus, Mária, szeretlek titeket, mentsetek lelkeket!” Egyre gyakoribbak lettek a belso hangok, a mennyei Atyának, még többször Jézusnak, a Szent Szuznek, néha szenteknek közlései: a misztika útját járta. 1939-ben a novérek új rendházat nyitottak Moriondo-ban, Torinótól nem messze, oda helyezték. Mint szakács, portás, ruhajavító, betegápoló tevékenykedett itt, közben - szinte észrevétlenül - járta a szeretet útját. 1942-ben kezdodött betegsége (tuberkulózis), mely 1944-ben súlyossá vált, úgyhogy Torinóban szanatóriumokba került. 1946. júl. 3-án már halálos betegen visszavitték a moriondói házba, ahol a végso szentségek felvétele után júl. 18-án 43 évesen szent halállal befejezte életét. Földi maradványait 1958-ban a temetobol a moncalieri rendház kápolnájába vitték. 1995-ben, Torinóban megkezdodött a boldoggá avatási eljárás elso szakasza, 1999-ben ügye Rómába került.<br />
Naplójából (1943. aug. 25.):<br />
Istenem! Hiszem, hogy te végtelenül jó vagy; neked akarok adni minden dicsoséget, amit csak tud adni a földön legkisebb teremtényed. Magamhoz bizalmatlan vagyok, de Benned vakon bízom, s ezért (égi) Anyám Szíve által fogadom, hogy egész életemen át nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem, felébredéstol elalvásig, hogy szeretetemet ki ne fejezzem Irántad.<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Consolata novért kiválasztottad, hogy nekünk az istenszeretet és engesztelés útját megmutassa. Add kegyesen, hogy irántad való szeretetünkben mi is elore haladjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span><br />
<br />
<br />
Szent Domét atya</span></div>
<br />
Nevén kívül csak annyit tudunk róla, hogy békében hunyt el.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Filemon vértanú, † 303. <br />
<br />
<br />
ISTENES SZENT JÁNOS</span><br />
<div style="text-align: justify;">
*Montemor-o-novo (Portugália), 1495. március 8. +Granada, 1550. március 8. <br />
Ciudad János egyszerű, vallásos szülők fiaként Portugáliában született 1495. március 8-án. Amikor nyolc éves lett, szülei szállást adtak egy papnak, aki Madridba igyekezett és lelkesedéssel beszélt a spanyolok vallásos életéről. A fiú kipirult arccal hallgatta, s amikor a pap eltávozott, megszökött otthonról: Madridba akart menni. Miután három héten át eredménytelenül kutattak utána, édesanyja belehalt bánatába. Felesége halála után az apa belépett testvérnek a ferencesekhez. Ő sem látta fiát soha többé. <br />
<br />
János mintegy hatvan mérföldnyire gyalogolt, akkorra teljesen kimerült. Egy kis spanyol város, Oropesa pásztorainak vezetője irgalomból házába fogadta. A juhokat kellett őriznie, ennek fejében pedig olyan nevelésben részesült, amelyet szüleinél aligha kapott volna meg. Megtanult írni, olvasni, számolni, és a gazdálkodásban is kiképezték. Derék fiatalemberré lett, és gazdája minden évben fontosabb feladatokat bízott rá, végül már az egész birtokot ő vezette egyedül. A gazda végleg a családjához akarta kötni értékes emberét, és elhatározta, hogy lányát feleségül adja hozzá. <br />
<br />
Úgy látszik, János addig boldog volt Oropesában, de most azt gondolta, hogy a házasság nem neki való. Először gondolkodási időt kért, aztán elutasította az ajánlatot. Mikor pedig gazdája erőltette a dolgot, elszökött. <br />
<br />
Katonának állt és a francia-spanyol háborúban szolgált. A katonáskodás közben viszont elfelejtkezett az imádságról, és egyre mélyebbre süllyedt. Csak egy lelki megrázkódtatás térítette ismét jó útra: leesett a lováról, és elvesztette eszméletét. Amikor magához tért, ellenséges területen találta magát. A Szűzanyához fohászkodott, és épségben visszajutott a spanyol táborba. <br />
<br />
De ott még rosszabbul járt: megbízták, hogy őrizze a zsákmányt, amit minden ébersége ellenére elloptak. Őt gyanúsították a tett elkövetésével, és halálra ítélték. Föl akarták akasztani, de egy magas rangú tiszt visszaadta az életét azzal a föltétellel, hogy minél előbb tűnjön el a hadseregből. <br />
<br />
Most visszatért Oropesába, régi gazdájához, aki örömmel fogadta ugyan, de ismét házassági terveivel szorongatta. Erre harmadszor is a szökést választotta. Beállt abba a hadseregbe, amely Bécsnél harcolt a törökök ellen, és a hadjárat befejezése után becsületben bocsátották el. <br />
<br />
János elzarándokolt Compostellába, és ott megvilágosításért imádkozott, hogy milyen útra lépjen a jövőben, de kérdésére nem kapott választ. Visszatért szülőhelyére, s megtudta, hogy szülei már meghaltak. <br />
<br />
Egy nap aztán az a gondolata támadt, Afrikába megy, hogy ott segítségére legyen a fogoly keresztényeknek, és talán dicsőséges vértanúságot is szenvedjen. Elszegődött egy gróf családjához, aki Ceutába ment száműzetésbe. Ott megismerkedett egy ferences atyával, aki megmondta neki, hogy a vértanúság utáni szomjúhozásában még sok az önszeretet, valami szerényebbre törekedjék. Így hát János visszatért Gibraltárba, és szentképeket árusított. Hamarosan egy kis boltot is tudott vásárolni magának Granadában. <br />
<br />
Egy napon Avilai János, a híres hitszónok érkezett a városba. A szentéletű férfi szavai mélységesen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, és bezárta a boltját. Mivel igen különösen viselkedett, kiabálva és a mellét verve szaladgált az utcákon, bolondok házába csukták, hogy észre térítsék. <br />
<br />
Avilai János meghallotta, mi lett prédikációjának következménye. Meglátogatta az ,,őrültet'', aki őreinek nagy csodálkozására azonnal megnyugodott. Avilai pedig megmagyarázta Jánosnak, hogy éppen elég ideig űzte különc bűnbánati gyakorlatait, kezdjen most már olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos. <br />
<br />
Negyvenkét éves volt akkor. Már birtokában volt a nagy hivatáshoz szükséges belső érettségnek, és egy zarándoklat alkalmával világos lett előtte Isten hívása: a rászoruló szegény betegeken kell segítenie. Fölkereste Avilai Jánost, aki megerősítette őt küldetésében, és irányt adott lelki életének. <br />
<br />
Kemény munkába vágott ekkor: éjszaka fát gyűjtött az erdőben, s nappal eladta. Árából élelmet és orvosságot vásárolt a vagyontalan betegeknek. Ez az üzlet is fölvirágzott, és János hamarosan olyan helyzetbe került, hogy házat bérelhetett. Oda hordta betegeit, és önfeláldozóan ápolta őket. <br />
<br />
Minden este kilenc óra tájban elment hazulról a hátán egy puttonnyal, és egy zsinóron két tálat lógatva a vállán hangosan ezt kiáltozta: ,,Ki akar jót tenni magának? Az Isten szerelméért, tegyetek magatoknak is valami jót, testvéreim!'' Kezdetben nem sok gyűlt össze, de hamarosan ismerték már az oly jóságosnak és szent életűnek látszó embert. Az adományok egyre gazdagabbak lettek, és gyakran alaposan megrakodva tért haza, nemegyszer egy szegény beteg kíséretében, akit valahol fölszedett. <br />
<br />
Szentségének híre elterjedt, és nemsokára már nem kellett kéregetnie; az emberek odahozták neki a szükséges dolgokat, és a granadai érsek is erőteljesen támogatta, úgyhogy egy nagyobb házat tudott bérelni. <br />
<br />
Tuy püspöke, aki nagyra becsülte őt, jóváhagyta az ,,Istenes János'' nevet, amelyet az emberek adtak neki. Készíttetett számára egy köntöst is, hogy megismerjék róla, és meghagyta, hogy segítőtársai is olyat viseljenek. <br />
<br />
Egyre több ifjú ember jött, hogy János vezetése alá rendelje magát; csak alapos vizsgálat után vette föl őket. A mű szemmel láthatóan Isten áldását élvezte. Hamarosan egy második kórházat kellett építenie, és ez Jánost adósságba verte. Az érsek tanácsára Valladolidba ment az udvarhoz, hogy támogatást kérjen, amit meg is kapott. Rövidesen azonban Valladolidban is éppen olyan sok szegény jött hozzá, mint Granadában. Kísérőtársa figyelmeztette, hogy az adományt eredeti céljára fordítsa, mármint Granada számára, de János nem volt képes egyetlen szegényt sem elutasítani. ,,Testvéreim -- válaszolta --, akár itt, akár Granadában adunk, mindig az Úrnak adunk, mert ő van mindenhol és minden szegényben.'' Végül is udvari jótevői további készpénz helyett váltókat adtak neki, amelyeket csak Granadában lehetett beváltani. Így ki tudta egyenlíteni adósságait. <br />
<br />
A betegek szolgálatában, megfeszített munkában eltöltött 13 év meglehetősen felőrölte erejét. A valladolidi utazás fáradalmait alig tudta kiheverni. És akkor egy nap azt hallotta, hogy kiáradt a Xenil folyó, és rengeteg fát sodort a partra. Az alkalmat nem akarta elmulasztani, hogy szegényein segíthessen. Fagyűjtés közben egy fiatalember a vízbe esett, és az áradat elsodorta. Megmentésére János a folyóba ugrott, de nem tudta kihozni. Teljesen kimerülve ért partra. Olyan testi és lelki megrázkódtatás érte, amelyből a legyengült férfi már nem tudott fölépülni. Érezte halálának közeledtét, ezért elrendezte kórházának ügyeit. <br />
<br />
Egy gazdag jótevője engedélyt szerzett az érsektől, hogy házába vihesse, és gondos ápolásban részesítette, de a véget már nem tudta föltartóztatni. Miután az érsek föladta neki a betegek szentségét, Istenes János meghalt ötvenötödik születésnapján. <br />
<br />
Műve egyre jobban elterjedt, végül harminchat évvel a szent halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a közösséget Irgalmas testvérek néven. A rend az egész világon elterjedt, 1980-ban 189 rendházban 1755 szerzetes tevékenykedett. <br />
<br />
Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a katolikus kórházak védőszentjévé tette, s nevét belefoglalta a haldoklók egyházi imájába. <br />
<br />
Ünnepét 1714-ben vették föl a római naptárba, március 8-ra. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Akkoriban élt Granadában két fiatalember, akik halálos ellenségei voltak egymásnak. Antonio Martin azzal vádolta Peter Valascót, hogy megölte testvérét, ezért börtönbe juttatta és bosszút forralt ellene. János ismerte a fiatalembert, aki már több alkalommal alamizsnát adott neki kórháza részére. Egy reggel fölkereste, és eléje tartotta a feszületet. ,,Antonio testvérem -- mondta --, testvéred vére bosszúért kiált, de a te Istened vére irgalomért kiált. Bocsáss meg Valascónak, hogy Isten neked is megbocsásson!'' Antoniót úgy megragadták a szent szavai, hogy nemcsak ellenségének bocsátott meg, hanem elhatározta: hátralévő életét ő is a betegek szolgálatára rendeli. Amikor aztán együtt kihozták Valascót a börtönből, azt úgy meghatotta a halálos ellenségében, Antonióban lejátszódott változás, hogy kérte Jánostól, vegye föl őt is segítőtársnak. <br />
<br />
Az általános tisztelet, amely Jánost körülvette, óriásira nőtt, amikor egy nagy kórház égése alkalmával berohant az épületbe, az ágyakat és a fölszereléseket az ablakon át kiszórta, és egy sereg beteget a vállain a szabadba cipelt. A ház már egyetlen lángtenger volt, s lehetetlennek látszott, hogy János élve elhagyhassa, de még egy hajszála sem perzselődött meg sem neki, sem egyetlen betegnek, pedig a láng kellős közepén járt. <br />
<br />
Egyszer besúgták az érseknek, hogy János csavargókat és rossz nőket is befogad, és különféle szabálytalanságokat tűr a házában. Az érsek hívatta Jánost, akin már látszottak közeli halálának jelei, és felelősségre vonta a hallottak felől. ,,Ha csak az igazakat fogadom be -- válaszolta a szent --, hamarosan üresen állnának a termeim, és akkor hogyan tudnék a bűnösökért dolgozni? De jöjjön el a házamba, Kegyelmes Uram, és lássa saját maga: úgy fogja találni, hogy nem uralkodik ott semmiféle visszásság, és csak egyetlen igazán rossz emberünk van, aki méltatlanul eszi az alamizsnában kapott kenyeret -- és az én vagyok.'' Az érsek mélyen meghatódott, és szabad kezet adott Jánosnak a kórház vezetésében. </div>
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, ki az irgalmasság lelkét Szent Jánosba árasztottad, kérünk, add, hogy a szeretet cselekedeteit gyakorolva választottaid közé kerüljünk országodban! </span></div>
<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Poncius hitvalló, † ~260. <br />
<br />
<br />
Viterbói Szent Róza szűz, † 1261. <br />
<br />
<br />
Szent Teodorét felszentelt vértanú</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Nagy Konstantin császár és fia sok értékes és drága felszerelést, szent edényt adományoztak a szíriai Antiochia templomának. A templom papjai közé tartozott Teodorét is, aki őrzője és felügyelője volt ezeknek a drágaságoknak. Hitehagyott Julián császár alatt be kellett szolgáltatni a templomi drágaságokat. Teodorét ezeket elrejtette és nem akarta kiadni. A rablók megkínozták a szentet, és császári parancsra lefejezték. Néhányan a hóhérok közül látva a szent türelmességét, szintén hittek Krisztusban, ezért a tengerbe vetették őket.</div>
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Teofylakt püspök</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
A képromboló Konstantinosz Kopronimosz császár uralkodása alatt két istenfélő férfi jött Konstantinápolyba: Teofylakt és Mihály. Mindketten közeli ismerettségbe kerültek Szent Tarázzal, aki akkor még magas rangú császári hivatalnok, világi ember volt. A császár halála után, Iréné császárnő uralkodása alatt, Tarázból a császárváros pátriárkája lett, Teofylakt és Mihály pedig szerzetesek. Taráz küldte őket a kolostorba. Teofylakt és Mihály mindketten kitűntek szent életükkel, ezért Teofylakt Nikomédiai püspök lett, Mihály pedig szinnadéi. Székvárosában Teofylaktr sokat törődött a rá bízott hívekkel. Templomokat épített, de kórházakat és zarándokházakat is. A szegényeket, szerencsétlen sorsúakat felkarolta, a leprásoknak saját kezeivel mosta sebeit. Amikor Örmény Leó császár idején újra fellángolt a szentképek elleni üldözés, szentünknek is szenvednie kellett. Mivel állhatatosan elvetette a téves tanítást, számkivetésbe kellett mennie a kisázsiai Sztrovillába. 30 évig kellett a száműzetésben tartózkodni, egészen haláláig. Sok szenvedésben volt része ez alatt. 845 körül hunyt el.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-29166378984167211962024-03-07T08:37:00.000+01:002024-03-07T19:16:15.144+01:00<span style="font-weight: bold;">A cherszoni szent vértanúk</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<br />
Bazil, Efrém, Kapiton, Jenő, Eteriosz, Elpidosz és Agatodor mindnyájan a város püspökei voltak, de különböző időkben. Mindnyájan sokat fáradtak azon, hogy a keresztény hit terjedjen Kherszonész városában. Szent Bazil isteni bölcsességű volt, Efrém dicsőséges. 300 körül hirdették a keresztény hitet. Bazilt a zsidók agyonkövezték. Efrém a Dunánál halt meg kard által. Ugyanez a sorsa lett Jenő, Elpidosz és Agatodor püspöknek is. A zsidók és a pogányok mindhármójukat megölték. Utánuk már Nagy Konstantin császár idején hirdette a hitet Cherszonban Eteriosz. A városban templomot épített és békében kormányozta szellemi nyáját. Konstantinápolyból hazatérőben, Aosza szigetén halt meg békében. Utódja lett a püspökségben Kapiton, a szentéletű pásztor. A pogányok jelet kívántak tőle a keresztény vallás igazolására. Ő főpapi ruhájában bement a megtüzesített kemencébe, és majd egy órát töltött el benne. Mivel sértetlen maradt, ez a csoda sok pogány megtérését eszközölte. Egy alkalommal Konstantinápolyba utazott. Visszatértében nagy tengeri viharba került, és a hajó a Dnyeszter partjaihoz sodródott. A vidék pogány lakosai mindenkit megkötöztek, aki a hajón volt, és a vízbe fullasztottak.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">CARITAS* PIRCKHEIMER klarissza szűz (1467-1532) </span><br />
„A legnagyobb német klarissza” - mondta róla a 20. századi egyháztörténész, Hardick. Nürnbergben igen tisztes patrícius családból származott. A szerzetesi élet, melyre 16 éves korában fogadalommal kötelezte el magát,nem oltotta ki tudásszomját. Muveltsége és lelkiélete egyre fejlodött, míg 1503-ban, 36 évesen a közösség apátnoje lett. Élénk levelezésben volt kora kiváló papjaival, tudósaival. Húszévi békés kormányzás után elérkezett számára a. próbatétel ideje. Nürnberg protestáns kézre került. A városban minden kolostor elnéptelenedett vagy protestánssá lett. Csak a ferenceseket s a lelki irányításuk alatt lévo klarissza rendház 60 apácáját nem bírta rávenni semmilyen nyomás, rábeszélés, fenyegetés, hogy elhagyják hitüket, megszegjék fogadalmukat. Élükön Karitásszal határozottan kitartottak. Hol tanácsurak, hol hutlen papok, hol lutheri prédikátorok zaklatták oket. Karitász egyiküknek így felelt:<br />
„Ha az új tanok prédikátorait akarjátok hozzánk küldeni, inkább hóhért küldjetek, hogy mindnyájunkat fejezzen le.”<br />
A helyzet napról-napra rosszabb lett. 1525 óta nem volt szabad katolikus papnak a zárdában misét mondani, szentségeket kiszolgáltatni. Kényszerítették oket, hogy lutheránus prédikátorok beszédeit meghallgassák. Semmire sem mentek. „Semmiképp nem fogadjuk el ezt a hitet - mondta Karitász. Egyek vagyunk mindnyájan: sem az életben, sem a halálban Isten kegyelmével nem szakadunk el anyánktól, a szent kereszténységtol.” A mérsékelt Melanchton ajánlata ellenére tovább tartott a bátor csapat szorongattatása. Szentmise, szentségek nélkül az imádságból és a szentírás olvasásából merítettek erot. A kolostort be is zárták. Ennek ellenére a novérek maradtak Karitász halála, 1532 után is egészen az utolsó novér haláláig, 1596-ig. Az eroslelku apátno mások számára is a hit oszlopa volt, sot még a hitújítókból is tiszteletet váltott ki.<br />
„Tanúságtétele azt példázza, hogyan lehet elkeseredés és a szív megkeményedése nélkül kitartani meggyozodésünk mellett, remélve szilárdan és bizakodóan, hogy elobb-utóbb felragyog az igazság napja.”</div>
Életrajzából.<br />
<br />
Imádság:<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te Caritas novért a hivatásban való huség példaképeként állítod elénk. Add, hogy hivatásunkban mi is kitartsunk; és a mindvégig való állhatatosság kegyelmét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Emilián szerzetes</span><br />
<br />
szentünk Rómában született, eredeti neve Viktorin volt. Egészen öreg koráig sokat vétkezett és elmerült az érzéki élvezetekben. Öreg korában elgondolkozott életén, vétkeire gondolva félni kezdett Isten ítéletétől. Egy kolostorba menve, kérte a főnököt, hogy vegye föl szerzetesei közé. Bűnbánatot tartva, az egész testvériség elcsodálkozott alázatosságán, böjtjein, engedelmességén és a többi szerzetesi tevékenységén. Éjszakánként eltávozva egy barlangba, siratta életének vétkeit, és imádkozott bűnei bocsánatáért. Elhunyt abban a reménységben, hogy Isten jósága megbocsátja bűneit. Ez 850 körül történt.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Az Egyszerű Szent Pál</span><br />
<br />
Először földműves volt. Később, 60 éven át, Remete Szent Antal tanítványa és szerzetes társa lett. Idejét nehéz munkában, imádságban és böjtben töltötte el. Kitűnt jóságával és szívének egyszerűségével. Ezért Isten a csodatevés és jövőbelátás ajándékával tüntette ki. Késő öregségben halt meg 340 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Pál hitvalló</span><br />
<br />
Pál a Kis-Ázsia északnyugati partjánál levő Plusziada püspöke volt. Ebben az időben folyt a nagy harc a szentképek tisztelete ellen. A szent főpap látva, hogy mennyi szomorúságot, de bajt is okoznak az igaz hitnek a tévtanítók tevékenységei, bátran szembeszállt velük. Ezért megpróbáltatásokat, száműzetést kellett elszenvednie. Ilyen szenvedések között békében hunyt el 850 körül.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">SZENT PERPETUA és SZENT FELICITAS</span><br />
*Karthagó, 202/203. március 7. <br />
Perpetua és Felicitas, e két fiatal vértanú asszony, kiket -- társaikhoz hasonlóan -- Krisztus szeretete töltött be, a halálig tartó testvéri összetartozás ragyogó példaképét tárja elénk. Ez a magatartás valóság volt az első évszázadok fiatal Egyházában. Az Úr szavainak: ,,Ti mindnyájan testvérek vagytok'' (Mt 23,8) megfelelően a keresztények kezdettől fogva ebben az egészen új és mély értelemben alkalmazták magukra a testvériség fogalmát. Ebből adódóan a férfi testvér mellett egyenlő jogokkal rendelkezett a nővér, s mint ilyent elismerték és szerették. Ez a kor felfogásához mérten valami hallatlan és minden képzeletet felülmúló dolog volt. Az a fiatal baráti csoport, amelyről most szólunk, e keresztény magatartást oly magától értetődő és emberi módon tette sajátjává, ahogy arra csak az ifjúság képes. <br />
<br />
Perpetua, a Karthagó környékén élő fiatal patríciusfeleség Felicitasszal, a rabszolganővel együtt hitjelölt volt a keresztények közösségében, melyet általános megvetés övezett. Saturus hitoktató vállalta, hogy a keresztség fölvétele előtt a szükséges oktatásban részesíti őket és még néhány fiatalt. Az ifjú csapat azonban rövid idő alatt áldozata lett Septimius Severus császár rendeletének, amely súlyos büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy valaki zsidóvá vagy kereszténnyé legyen. A császár nyilvánvalóan kihalásra akarta kényszeríteni a keresztények népszerűtlen ,,szektáját''. Perpetuát és Felicitast hamarosan letartóztatták Saturnius, Secundulus és Revocatus hittanulókkal együtt. Perpetua még szoptatta első gyermekét, Felicitas pedig közvetlenül szülés előtt állt. Saturus, mihelyt értesült a rá bízott hittanulók elfogatásáról, önként jelentkezett, hogy védencei mellett állhasson. <br />
<br />
Perpetua mint társaságbeli hölgy kiváló nevelésben részesült és jártas volt az írásban. Naplószerű följegyzéseket készített közös élményeikről, melyek a szenvedéstörténetről készült jegyzőkönyvvel együtt szó szerint ránk maradtak. Az előkelő ifjú hölgy, két szabad ember, egy rabszolga, egy rabszolganő és a fiatal hitoktató testvéri közösségben állta a reá rótt kemény megpróbáltatást. <br />
<br />
Perpetua, miután leírta, apja hogyan kísérelte meg -- eredménytelenül -- rávenni Krisztusba vetett hitének megtagadására, tudósít a keresztségről, amelyet a foglyok a börtönben az első kínálkozó alkalommal megkaptak, és e szép szavakat fűzi hozzá: ,,Az Isten Lelke arra indított, hogy a keresztvíztől ne kérjek semmi mást, mint a test türelmét.'' Nem szabadulást, hanem minden rájuk váró veszedelemben türelmet és állhatatosságot kért a fiatal megkeresztelt nő magának és társainak. <br />
<br />
Rövid ideig tartó szelídebb bánásmód után a foglyokat egy sötét földalatti zárkában helyezték el. Hosszú, felőrlő fogság után egy napon ,,hirtelen a reggeli mellől hurcolták kihallgatásra őket'' a város fórumára. Váratlanul ismét föltűnt Perpetua apja. Magával hozta Perpetua gyermekét is, és megpróbálta leráncigálni Perpetuát az emelvényről e szavakkal: ,,Szánd meg a fiadat!'' Hilarius helytartó, aki a kihallgatást vezette, szintén így beszélt: ,,Légy tekintettel atyád ősz fejére! Kíméld kisfiadat! Áldozz a császár üdvére!'' -- Perpetua azonban kurtán válaszolt: ,,Nem!'' -- Amikor a helytartó látta Perpetua határozottságát, még föltette a szokásos kérdést: ,,Keresztény vagy?'' ,,Igen -- válaszolta --, keresztény vagyok.'' Rögtön el is hangzott az ítélet, mely ,,az állatok elé'' küldte a hitvallókat. ,,Ekkor vidáman tértünk vissza börtönünkbe'' -- írja Perpetua. Nemsokára ,,fölragyogott győzelmük napja''. Először vadállatok elé vetették, majd tőrrel leszúrták őket. <br />
<br />
A Depositio Martyrum március 7-én emlékezik meg a temetésükről. 1908- ban Aquinói Szent Tamás miatt március 6-ra tették át ünnepüket. 1969- ben, amikor Szent Tamás napját január 28-ra helyezték, visszakerültek március 7-re. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Amikor fogságukat megszigorították, ezt írta Perpetua: ,,Borzadva riadtam vissza, mert még sohasem tapasztaltam ilyen sötétséget. Borzalmas nap! Nyomasztó a hőség ebben az embertömegben. Szorongás a katonák gyalázatos zsarolási kísérletei miatt! És ehhez még a távol lévő gyermekem gondja is emésztett... Aztán mégis elértem, hogy a gyermek mellettem maradhasson a börtönben. Így idővel magamhoz tértem, és megerősödtem, amíg gyermekemet gondoztam. Sőt lassan palotává lett számomra a börtön, úgyhogy szívesebben tartózkodtam ott, mint bárhol másutt.'' <br />
<br />
A rájuk váró sors bizonytalanságában Perpetua világosságért imádkozott. Ekkor a következő álmot látta: Egy magas létra lábánál egy rémítő sárkány hevert, ők pedig a létrán egymás után fölkapaszkodtak az égbe, ahol örömmel fogadták őket. Saturus hágott föl elsőnek, és lekiáltott onnan: ,,Perpetua, várlak! De vigyázz, meg ne marjon ez a sárkány!'' Perpetua így folytatja: ,,Azt válaszoltam: Nem fog bántani! Jézus nevében ráléptem a fejére, mintha az lenne az első fok. Így tudtuk meg, hogy szenvedés vár ránk. Attól fogva nem is reménykedtünk a világban.'' <br />
<br />
A napló-lapok ókeresztény kiadója részletesen elbeszéli az elszakíthatatlan barátok utolsó napjait és vértanúságát. Többek között ezt mondja: ,,Ami Felicitast illeti, ő is részesült az Úr kegyelmében. Így történt: Mivel már a nyolcadik hónapjában volt, kínozta a gond, hogy terhessége miatt elhalasztják vértanúságát. Nem volt szabad ugyanis terhes nőket kivégezni... Társai is erős gondban voltak, hogy jó társukat, akinek tulajdonképpen az ő társaságukban volna a helye, egyedül kell hagyniuk a remélt vértanúság útján. Ezért két nappal a cirkuszi játékok előtt közös fohászkodással imádkoztak az Úrhoz, és közvetlenül az ima befejezése után elkezdődtek Felicitasnál a fájdalmak. Amint nyolcadik hónapos szülésnél természetes, a szülés meggyötörte, nagy fájdalmai voltak. Akkor az egyik börtönőr azt mondta neki: ťHa már most ekkora lármát csapsz, mit csinálsz majd, ha a vadállatok elé vetnek?Ť Ő azonban ezt válaszolta: ťAmit most szenvedek, azt én szenvedem, akkor azonban más valaki lesz bennem, aki helyettem fog szenvedni; mert én is őérette szenvedek!Ť Egy leánykát szült, akit egyik nővérünk lányának fogadott és fölnevelt.'' </div>
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, kinek szeretetéért Szent Perpetua és Szent Felicitas vértanú asszonyok megvetették a fenyegetéseket és úrrá lettek a halál kínjain, kérünk, add meg az ő könyörgésükre, hogy a te szeretetedben szüntelenül gyarapodjunk! </span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-82770241796962699082024-03-06T11:35:00.000+01:002024-03-06T18:34:31.537+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Az ammorioszi 42 vértanú</span><br />
<br />
Konstantin, Aetiosz, Theofil, Teodor, Melisszén, Kalliszt, Vászoj és mások, a frigiai Ammoriosz városának nemes polgárai és védői voltak, amikor a szaracénok megtámadták a várost. Egyik ammorioszi vezér árulása miatt a várost mégis bevette az ellenség. Ekkor került mind a 42 keresztény fogságukba. Hét éven keresztül voltak börtönben. Ez alatt mindenfélével gyötörték őket, azt kívánva, hogy vegyék fel a mohamedán hitet. Mivel ezt nem tették meg, egymás után rangjuknak megfelelően hajtották fejüket kard alá. Semmi félelmet nem mutattak haláluk előtt, úgyhogy a hadvezér csodálkozott is ezen. Ez az Eufrátesz folyó partján történt, Zimara városában 847 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Ágnes szűz, † 1280. <br />
<br />
<br />
Szent Árkád atya</span><br />
<br />
Szentünk Ciprus szigetén élt, Nagy Konstantin császár idején. Vezeklő életet élt a hitehagyott Julián császár idejéig. Tanítója volt Szent Julián orvos vértanúnak és Eubulosznak, akit a hitehagyott öletett meg. Megsiratva tanítványait, eltemette őket, röviddel utána Árkád maga is békében elment Urához 361 után.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Fridolin hitvalló, † ~540. <br />
<br />
<br />
Szent Koletta (Colette, Kolet) szűz, † 1447. <br />
<br />
<br />
A két Szent Konón vértanú</span><br />
<br />
Aurélián császár idejében (270-75.) Ikonium városában élt Konón, istenfélő feleségével együtt. Egy ideig nem volt gyermekük, Isten azonban meghallgatta kérésüket és fiút ajándékozott nekik, akinek szintén a Konón nevet adták. Az anya a szülés után meghalt. Az özvegy apa a hétéves fiával együtt kolostorba lépett. Szent életéért Istentől a csodatevés ajándékát kapta, amivel sok pogányt térített a keresztény hitre. Ezért az apát és fiát kínzások alá vetették, végül a császár megparancsolta, hogy fűrészeljék őket ketté fafűrésszel. Vértanúságuk idején nagy földrengés támadt, a bálványtemplomok összeomlottak, a bálványszobrok pedig a földre estek.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG BAYS* MARGIT szűz, III. r.</span> (1815-1879) <br />
Svájcban, Fribourgban született földmuves, vallásos szüloktol, akik vallásos nevelésben részesítették gyermekeiket. Az iskolában kitunt tehetségével, szorgalmával. 15 éves korában ipariskolába került, a noi varró szakmát sajátította el. Ebben a munkakörben dolgozott késobb is, közben segített otthon a házimunkában vagy a mezon. Részt vett kisebb testvérei nevelésében is, akik szerették, ezért hajlottak szavára, akkor is, ha valami miatt hajba kaptak. Tevékenyen részt vett a plébánia életében, foként jó példájával volt másokra nagy hatással. Naponta hosszú utat tett meg a templomba, akármilyen zord idoben. Épülésére volt a híveknek az oltáriszentség és Jézus szenvedése iránti tiszteletével. Vasárnaponként a szentmise után még sokáig imádkozott a tabernákulum elott, majd egy óra hosszat keresztutat végzett. Korán felkelt, hogy jusson ideje az imádságra, néha egész éjszaka imádkozva virrasztott. A rózsafüzért elmélkedve imádkozta. Szívesen vett részt zarándoklatokon - legtöbbször valamelyik Mária-kegyhelyre. Nagy buzgósággal törekedett mások üdvének elomozdítására. Gyermekeket oktatott a hitre, imára s hogy Jézus szeme elott éljenek. A betegeket buzdította: „Isten végtelenül jó, sohasem szabad kételkedni irgalmasságában.” A szegényeket Isten kedvelt barátainak nevezte, s irgalmas szívvel hajolt le hozzájuk. Alázatos volt: sohasem várt emberi elismerést. Betegsége miatti szenvedéseit felajánlotta Isten országa ügyéért: tudatosan részt vett Krisztus szenvedésébol. Életében, halála után is szentnek tartották. Boldoggá avatása 1993-ban történt Scherer Teréziával és Bütler Bernardával együtt.<br />
A boldoggá avatási dekrétumból:<br />
„Ami odafönt van, arra irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3,2-4.) E szavak találóan jellemzik Margit életét. Minden tettét Istenre irányította, az o szolgálója akart lenni. Istenben elrejtve törekedett a megfeszített Jézushoz hasonlóvá válni.<br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, Boldog Margit példát adott az erényes és munkás életre. Közbenjárására add, hogy mindennapi kötelességeink huséges teljesítésével, Isten jelenlétében élve, eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-46976509977274133382024-03-05T09:16:00.000+01:002024-03-05T13:28:38.990+01:00<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Eulamp vértanú</span><br />
<br />
Annyit tudunk róla, hogy Krisztus hitéért karddal lefejezték. Az idő és a hely ismeretlen.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Eulogiosz vértanú</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Palesztinából származott, szülei hitetlenek voltak. Szülei halála után szétosztotta a szegényeknek a tőlük örökölt gazdagságot, ő pedig mint zarándok, járta Palesztinát, tanítva a hitetleneket és az igaz hitre vezetve őket. Ezért feljelentették, kínzások alá vetették, és végül karddal lefejezték.</div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Ezekiás böjtölő</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
Ezekiást gyermekkorától az erényes életben nevelték. Felnővén elhagyta szülővárosát, Adrápát, és Adránia közelében egy pusztában telepedett le. Ott egy kis kertet telepített magának, ebből élt, imádságban és elmélkedésben. Még egy kis templomot is épített Szent András apostol tiszteletére. Elhunyta előtt magához hívta azokat, akik közelében éltek, sok hasznos dologra tanította, majd éjfélkor, nagy fényességben, örömmel adta vissza lelkét Istennek 790 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Gerázimusz hitvalló, † 475. </span><br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Iraida vértanúnő</span><br />
<br />
Vértanúságának helyét és idejét egyedül Isten ismeri.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;"><br /> </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT JÁNOS JÓZSEF hitvalló, I. r. (1654-1734) </span><br />
Nápolyhoz közel, Ischia szigetén született nemes szüloktol. A vallásosságot az anyatejjel együtt szívta magába. Már ifjú korában vonzódott a tökéletesebb életre. Igen buzgó volt az imában; önmegtagadásban, a Szuzanya iránti tiszteletben. Tizenhat évesen mint olasz, elsoként lépett be az Alkantarai Szent Péter fegyelmét követo kolostorba. Még nem volt pap, s már kolostort alapított. Örökfogadalma után három évvel engedelmességbol pappá lett. Teológiai ismeretekben kiváló jártasságot árult el; úgy tunt; hogy ezeket nem tanulással szerezte. Amikor az általa alapított remeteség épült (ennek számára maga írt szabályzatot), saját vállain hordta az építoanyagot, úgyhogy izzadságával vére is vegyült. Novíciusmester, majd több alkalommal az általa létrehozott alkantarínus tartomány provinciálisa volt. Közben sok ellenkezést, támadást kellett elviselnie. Önmegtagadása olyan szigorú volt, hogy áll rá: inkább csodálandó, mint követendo. Gyakori extázisok jelezték magasfokú imaéletét. Böjtölése rendkívüli: 24 éven át - a pusztai remeték módján - csak kenyeret, vizet s gyümölcsfélét fogyasztott. Ezen csak engedelmességbol enyhített. Különös szeretettel viseltetett Krisztus szenvedése és az Oltáriszentség iránt. 80 éves korában halt meg: szemét ártatlan gyermek módjára függesztve a Szent Szuz képére. Nápolyi sírját nagy tiszteletben tartják. XVI. Gergely pápa (1831-46) avatta szentté.<br />
Szent Bonaventura tanítása Krisztus követésérol:<br />
„Aki nem hordozza keresztjét a tökéletes önmegtagadás által s nem követ engem helyes szándékkal, nem lehet az én tanítványom. A kereszt viselésében van a tökéletesség teljessége: a legmélyebb alázatosság, a legnagyobb szegénység és a legszigorúbb vezeklés - a zsoltár szavai szerint: „Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhatom minden csontomat.”<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"><br />
Imádság:</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Szent János József hitvallódat a szegénység, alázat és türelem</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> keskeny ösvényérol a mennyországba vezetted, add, hogy példáját követve s</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> magunkat megtagadva, az örökkétartó örömök részesei lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
SZENT KIERAN püspök </span><br />
*Inich Cliar, 4. század közepe. +Perranzaguloe, 5. század közepe. <br />
<div style="text-align: justify;">
Az Ossory egyházmegye védőszentje az ír egyház legkorábbi szentjei közé tartozik, és az ír szentek ,,elsőszülöttjének'' vagy ,,szeniorának'' nevezik. Az Írország déli csücskén elterülő Cliar- szigeten született, amikor Írország még pogány volt. A kereszténység Írországba eljutó híre harmincéves korában arra késztette, hogy Rómába menjen; s miután oktatást kapott, megkeresztelkedett. Húsz évig maradt a szent városban, tanulmányozta a Bibliát, könyveket gyűjtött, amelyeket magával akart vinni hazájába, tanulmányozta a kolostori életet, és végül püspökké szentelték. Szent Patrik (lásd: A szentek élete, 125. o.), aki abban az időben még Itáliában készült elő missziójára, rávette Kierant, hogy kolostort alapítson Írország közepén. <br />
<br />
Ennyit tudunk Kieran korai történetéről. Abban az időben, amikor megszerkesztették Kieran életének ezt a leírását, az írek fontosnak tartották, hogy hangsúlyozzák: Írország apostola szoros kapcsolatban állt Rómával. <br />
<br />
Kieran már római útja előtt nagy hatást gyakorolt akkor még teljesen pogány szüleire világos szellemével, jámbor lényével, tetszetős kifejezésmódjával, szigorú életvitelével, érett ítélőképességével -- ,,és mindazzal, ami egy szenthez tartozik''. Láthatjuk: nem annyira arról van itt szó, hogy a szentet sajátos egyedként mutassák be; inkább annak kijelentéséről, hogy Kieran már a természetes vallásban is a szent alapvonásait mutatta. Így említik a szent ,,csodatetteinek kezdetét'', hogy már gyermekként kínokat szenvedett, amikor látta, hogy egy karvaly valami madarat rabol el fészkéből, és hogy Isten meghallgatta részvéttel teli imádságát, s a karvaly az általa megsebzett madarat Kieran lábához ejtette, mire ő meggyógyította. <br />
<br />
Amint más ír szentekről, például Szent Gallusról (lásd: 533. o.), Kieranról is megörökítette a legenda, hogy állatok (vaddisznó, róka, borz, farkas, szarvastehén) segítettek neki háza építésében; a szent elsimította a viszályt az állatok között, és arra nevelte őket, hogy gonosztetteikért vezekeljenek. Olyan történetek ezek, amelyek a természethez kötöttséget felemelik a kegyelmi élet területére, és valami pótolhatatlant őriznek meg vele. <br />
<br />
Közölnek még Kieranról olyan csodákat is, amelyek a természettel való szoros kapcsolatát tanúsítják. Rászorulóknak megszerezte az életük fenntartásához szükséges állatokat, amennyiben vadon élő állatokat megszelídített. Egy királynőt meggyógyított testi és lelki betegségéből, amennyiben áprilisban olyan gyümölcsöket vitt neki, amelyek a köpenye alatt ősz óta frissen maradtak. Mindegyik esetben a természeti csodát természetfölötti cél indokolja. <br />
<br />
Hasonlóképpen kell érteni a szent Kieran halottfeltámasztásairól szóló számos tudósítást is. Mint az ír élet jellemző vonásai járulnak ezekhez Kieran próbálkozásai, hogy a törzsi háborúk és az uralkodók becsvágya miatt a népet sújtó szenvedést enyhítse, és egyáltalán megvédje a szegények jogait. Kieran egy ír törzsi fejedelemség jellegzetes oltalmazóinak egyike. Jellemző, hogy megígérte törzsének: ha megszívlelik tanítását, és nem követik el a jogtalan támadások vétkét, területüket sohasem pusztítják el. Az ír szentek történetének egyike -- ritka módon -- tudósít arról a rendelkezésről is, hogy a szent halála napját ünnepként tartsák meg. Ossory egyházmegye (amelynek nevében a törzsi fejedelemség neve él tovább) és a 18. század óta egész Írország követte ezt a rendelkezést. <br />
<br />
Kieran szüleinek keresztény hitre térése éppen olyan súrlódásmentesen ment végbe, mint Írország uralkodó családjaié általában. Nem tűnik rendkívülinek, hogy anyja kolostort alapított. Eme és a Kieran által Saigirban (ma Seir-kieran, Roscreától északra) alapított kolostor között jó kapcsolat állt fenn. Ha kívánatos volt, Kieran megvédte az apácákat az erőszakoskodásoktól. Valamely férfikolostor ilyenféle oltalmazó eljárásai egy női kolostor érdekében jellemző volt az ír egyházra, és teljesen jellegzetes Kieran történetében, hogy ezt az oltalmat kiterjesztette a dajkája által alapított (és az övétől messze fekvő) kolostorra is. <br />
<br />
Egy későbbi legenda szerint Kieran kedvelt tanítványának, Szent Carthagusnak, Munster tartomány királya fiának átengedte Saigir apáti székét, élete vége felé visszavonult Cornwallba, és remeteként halt meg Perranzaguloéban. Mindenesetre számos cornwalli templom Kieranról történt elnevezése annak jele, hogy tisztelete elterjedt a kelta világban. Cornwall bányászai védőszentjükként tisztelik. Neve Írországon kívül a kelta nyelvre jellemző hangváltozással Piranná lett. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Kolett</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Konón vértanú</span><br />
<br />
Szent Pál apostoli útja alkalmával eljutott a kisázsiai Iszauria városába. Ott is hirdette Jézus tanítását. Ott élt egy házaspár: Nesztor és Nada, akiknek fia volt Konón. Istentől a csodatevés adományát nyerte el. Csodatevő tevékenysége által sok hívőt vonzott a pogányok közül Krisztus hitére. Egy alkalommal imádságára a szántóföldön ellopott gyermeket az ellopó farkas visszavitte szentünkhöz. Máskor a himlőben megbetegedett emberek kaptak gyógyulást általa. A keresztényüldözések idején Konónt is elfogták, és kínok alá vetették. Azt kívánták tőle, hogy mutasson be áldozatot a bálványoknak. Amikor Iszauriában az emberek meghallották ezt, fegyverrel akarták megölni a kínzó hadvezért, de az elmenekült. Meglátva, hogy Konón megsebesült és meg van kötözve, mindent megtettek, hogy meggyógyítsák. Konón sajnálta, hogy nem szenvedhetett mindvégig Krisztusért. Két év múlva halt meg. Szülei és szüzességét végig megőrző felesége mellé temették.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;"> Szent Konón kertész vértanú</span><br />
<br />
Szentünk a galileai Názáretből származott. Innen a paflagóniai Mandon városba távozott. Ott alakított ki magának egy kertet, amelynek hozamából élt. Egyszerű élete Isten tetszésére volt. Décius császár idején Publius parancsnok hittagadásra akarta kényszeríteni. Mivel erre nem volt hajlandó, vasszegeket vertek a lábába, és úgy kényszerítették, hogy fusson a parancsnok kocsija előtt. Miután ebben kimerült, térdre esvén, imádkozva hunyt el a III. században.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Márk böjtölő</span><br />
<br />
Márk remete minden szerzetestársát felülmúlta böjtölő életével. A Nitriai pusztában élt. Fiatal korában megtanulta a Szentírást és kívülről tudta. Kitűnt szelídségével és önmegtartóztatásával. Még életében sok csodát tett. A kolostori pap nem áldoztatta, hanem mindig Isten angyalától kapta a Szent Titkot. Hatvan év szerzetesi élet után, 100 éves korában hunyt el az V. század közepén.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Oniziás vértanú</span><br />
<br />
Izauri Szent Konón vértanú kortársa volt. Valamivel hamarabb szenvedett, mint ő Izauriában.</div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Kremonai Szent Özséb hitvalló</span>, † 420.Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-64753902156941046692024-03-04T06:33:00.000+01:002024-03-05T13:28:29.473+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Adorján püspök és vértanú, † 875 <br />
<br />
<br />
BOLDOG BOLESLAWA MARIA LAMENT III. r., rendalapító (1862-1946) </span><br />
A lengyelországi Lowicz városban született, ugyanott végezte a gimnáziumot. Aztán Varsóba költözött, ahol varrodába járt, munkásként kereste meg kenyerét. Közben bekapcsolódott a varsói szegényeket, elhagyatottakat segíto egyházi kezdeményezésekbe, különösen az 1892-93. években. Megismerkedett a kapucinus Boldog Kozminszki Honorát atyával (lásd: okt. 13.), aki sok szociális és karitatív egyházi intézmény alapítója volt, s abban az idoben (1892 óta) Nowe Miasto-ban élt a kolostorban. Az o lelki irányítása alatt 1905-ben megalapította a Szent Családról nevezett Misszionárius Novérek kongregációját, melynek fo hivatása az Egyház egységének elomozdítása volt az ortodox keresztényekkel. 1907-ben Szentpéterváron is letelepedtek. és orosz területen nevelointézetet muködtettek a leányifjúság oktatására. 1917-tol, a szovjet hatalomátvétel miatt nem maradhattak ott tovább, visszatértek Lengyelországba. Csak néhány merész novér maradt Oroszországban és ott titokban fejtett ki apostoli tevékenységet. 1941-ben betegsége miatt lemondott a kongregáció vezetésérol s Bielostok-ba költözött. Betegségét, mely részbeni bénulással is járt, nagy türelemmel viselte, s leveleivel, tanácsaival utolsó napjaig igyekezett hasznára lenni közösségének. Szentség hírében halt meg 1946. jan. 29- én. 1991-ben avatta boldoggá II. János Pál. Jóllehet a hozzáférheto dokumentumok nem említik, hogy a ferences III. rendhez tartozott, ez mégis valószínu. Mindazok a szerzetes közösségek ugyanis, melyek Honorát atya közremuködésével keletkeztek (több mint húsz!) mind a Ferences III. Rend Regulája alapján álltak és élték szerzetesi életüket. Boldog Boleslawát ezen az alapon a ferences családhoz tartozónak tekintjük.<br />
A boldoggá avatási dekrétumból:<br />
(A boldog) „kitunt lángoló istenszeretetével, fáradhatatlan apostoli buzgósággal, a többi keresztény és szerzetesi erényekkel. Ilyen erényei voltak: az Isten iránt való nagy bizalom, mások iránti segítokészség, kedvesség. Élete által, melyet teljesen Isten országának szentelt, az evangélium világosságát árasztotta még nehéz és veszélyes helyzetekben is.”<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Imádság:</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
<span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Boldog Boleslawát arra indítottad, hogy az Egyház egységének</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> munkálására és a leányifjúság nevelésére új szerzeteskongregációt alapítson,</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> közbenjárására engedd, hogy erényeit követve az örök életre eljussunk. A mi</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> Urunk Jézus Krisztus által.</span></span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Gerázim atya</span><br />
<br />
Gerázimn a kisázsiai Liciában született. Fiatal korában nevelte magában az istenfélelem erényét. Szelíd ember volt és mindennél jobban megszerette Istent. Ifjú korában szerzetessé lett. Először a Thébai pusztában élt, onnan 450 körül a Jordán vidékére ment ahol kolostort alapított. Szigorú életet vezetett ott be. Saját példájával adott irányítást a kolostor atyáinak. A hét öt napján mindnyájan munkával töltötték idejüket a magányosságban, csak szombaton és vasárnap gyűltek egybe, hogy részt vegyenek a Szent Liturgián és részesül a Szent Titkokból. Egy alkalommal a pusztában oroszlánnal találkozott, amelynek talpába hegyes fadarab fúródott. Szentünk kivette a fadarabot, bekötözte a sebet. Attól kezdve az oroszlán mellette maradt, és úgy szolgált mit egy háziállat. Az atya elhunyt 475-ben. Az oroszlán nemsokára elpusztult sírjánál.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Gergely püspök</span><br />
<br />
Gergely Konstancia város püspöke volt Ciprus szigetén. Békében hunyt el a XIII. században.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Jakab böjtölő</span><br />
<br />
Jakab Föníciában, Porfirion város közelében élt remete életet a VI. században. Istentől megkapta a csodatevés adományát, és azt, hogy Jézus nevének segítségül hívásával az embereket megszabadította a gonosz lélektől. Tizenöt évet élt egy barlangban. Az ördög erős kísértéssel gyötörte meg. Balkezét tűzbe tette, hogy a bűnös nőtől megszabaduljon. Később nagyon elbukott. Elcsábított egy általa meggyógyított leányt és megölte. Bízva Isten irgalmában, egy halottak csontjaival tele barlangban telepedett le, és abban élt 10 évig a bűnbánat könnyeit siratva. Istentől elnyerte a bocsánatot és visszakapta a csodatevés adományát is.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT KÁZMÉR</span><br />
*Krakkó, 1458. október 3. +Grodnó, 1484. <br />
Kázmér IV. Kázmér lengyel király hat fia közül másodikként született 1458. október 3-án a krakkói királyi várban. Édesanyja, II. Habsburg Albert Erzsébet nevű leánya nevelte kilencedik évéig. Akkor a híres történetíró, Dlugosz Jan kanonok, majd egy idő múlva az ismert humanista, Callimachus Buonaccorsi lett a tanítója. Így Kázmér és testvérei alapos és átfogó műveltségre tettek szert, amely egyformán kiterjedt a klasszikus és a kortárs irodalomra. Szellemi iskoláztatásával egy időben folyt kiképzése a lovagi szolgálatban is. A történeti források nem említik az ifjú herceg különösebb vallásos érdeklődését vagy jámborságát. Úgy látszik azonban, hogy nemeslelkűsége és jó emlékezőtehetsége révén kiemelkedett testvérei közül. Mivel szülei anyai örökösödés jogán igényt tartottak a cseh és a magyar koronára, 1471-ben Wladiszlávot, az elsőszülöttet Prágában királlyá tették, Kázmérnak pedig ugyanabban az évben a magyar koronát kellett volna megszereznie Magyarország erőszakos meghódításával. A magyar hadjárat azonban Korvin Mátyás ellen balul ütött ki, s a történtek mély és tartós benyomást tettek Kázmérra. Apja viszont egyre jobban bevonta a lengyel államügyekbe, és utódjául jelölte őt. <br />
<br />
Amikor 1481-ben leleplezték az orosz fejedelmek Jagelló-ellenes összeesküvését, a király egy időre Litvániába tette át székhelyét, hogy ott megszilárdítsa uralmát. Családja Lengyelországban maradt, és ennek következtében Kázmér mint királyi helytartó székelt Radomban Secundogenitus Regni Poloniae (Lengyelország királyának másodszülöttje) címmel. Fiatal kora ellenére két éven át ellátta ezt a hivatalt. Igazságossága és a rablóvilág fölszámolására irányuló tettei általános elismerést, sőt szeretetet és ragaszkodást váltottak ki a nép körében. 1483 tavaszán apja a litvániai Vilniuszba hívta és ott alkancellárrá tette. Néhány hónapig tartó lelkiismeretes hivatalviselés után azonban Kázmér kénytelen volt megromlott egészségi állapota miatt Grodnóba menni, hogy ott kezeltesse magát, mivel hosszabb ideje tuberkulózisban szenvedett. Az akkori gyógymódokkal nem tudták egészségét helyreállítani, s 1484. március 4-én a krakkói püspök jelenlétében meghalt. A király Vilniuszba vitette holttestét, és az ottani dóm Mária-kápolnájában temettette el. Általános volt a gyász Kázmér felett, s tisztelete hamarosan kialakult, különösen a vilniuszi keresztények között. Litvánia lovagjai az ő közbenjárását kérték harcaikban. </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Szentté avatását I. Zsigmond lengyel király kérte Zaski János lengyel prímás közvetítésével az V. lateráni zsinat idején (1512-- 1517). 1521-ben ez már meg is történt, és a kanonizáló bullát az akkor éppen Rómában tartózkodó polocki püspöknek, Ciolek Erazmusnak adták at. Az okmány azonban sohasem jutott el Lengyelországba, mert Ciolek püspök Rómában pestisben meghalt. Minden akta és okmány elpusztult a kor zűrzavaraiban. A reformáció után III. Wasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozott. 1604. május 10-én Szent Kázmér ereklyéit egy új kápolnába vitték át Vilniuszban. Nem sokkal később ott épült föl az első templom a város és a keresztény Litvánia védőszentjének tiszteletére. <br />
<br />
Történeti dokumentumokból és kortársak tanúvallomásaiból elég anyag van birtokunkban, amely világosan megrajzolja a szent lelki képét. Minden forrás egyhangúan bizonyítja, hogy Kázmérnak olyan jellembeli és lelki vonásai voltak, amelyeket az udvari élet körülményei közt sem megszerezni, sem megőrizni nem volt könnyű. <br />
<br />
Kázmér jámborságát, minden mélysége mellett, jótékony rejtőzés jellemezte. Az államvezetéssel járó sokféle elfoglaltsága mellett mindig talált alkalmat, hogy feltűnés nélkül visszavonuljon az imádság csendjébe. Különös szeretettel és tisztelettel volt a Szűzanya iránt. A Szent Bernátnak tulajdonított Omni die dic Mariae... (Minden nap mondj Máriának...) kezdetű imát saját kezűleg írta pergamenre, és ismételten megtette imádsága és elmélkedése tárgyává. Ettől a pergamentől sohasem vált meg, még a halálos ágyán sem. Amikor 1604-ben fölnyitották a koporsóját, ezt az írást találták a feje alatt. Jámborságában távol állt tőle minden magamutogatás. A tanúk állítása szerint szívesen használta föl az éjszaka vagy a kora reggel csendes óráit, hogy észrevétlenül imádkozhasson a templomban. Istennel való együttélése személyes, kimunkált, következetes és mély volt. Odaadásából merítette az erőt az állandó önneveléshez és mások vezetéséhez. Különösen fontosnak tartotta az erkölcsi tisztaság megőrzését és szeretetben való elmélyítését. Abból a tényből, hogy Kázmér nem követte orvosai tanácsát és nem hagyta abba az önmegtartóztatást, egyes életrajzírói azt a következtetést vonták le, hogy tisztasági fogadalmat tett. Élete utolsó éveire vonatkozóan ez nem is látszik valószínűtlennek, de mindannak megfelelően, amit róla tudunk, Kázmér számára a tisztaság nem erkölcsi alapon álló testellenes tüntetés volt, hanem szívének egyszerű tette, amely a hit és a szeretet odaadásából fakadt. </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Kázmér lelkületére elsősorban jellemző -- az összes dokumentumban hangsúlyozott -- szeretete és igazságossága az emberek iránt. Amikor egy alkalommal Boroszló polgárai segítségét kérték a csapássá lett rablóvilág leküzdésére, mivel az már az egész tartományukban elhatalmasodott, levélben azt válaszolta nekik (1482. február 11.), hogy megteszi a kellő intézkedéseket az igazságosság érdekében, melynek gyakorlására egész életében törekedni akar. Nemcsak a lengyel életrajzírók festenek Kázmérról kiváló képet, hanem még egy kortárs porosz krónika is kiemeli eyyéniségét. Ez a forrás is nyomatékosan és félreérthetetlenül dicséri a régens Kázmér igazságosságát és bölcsességét. Targowiczki János, a királyi kancellária titkára ugyanebben a szellemben megállapítja, hogy Kázmér jellemének említett tulajdonságaival ,,sok nép szívét'' megnyerte. Szent Kázmérnak oly gyakori, jámborkodó elrajzolása ellen hatásosnak tetszik mindenekelőtt az a tárgyilagos és lelkes dicséret, amelyet Callimachus, a nagy humanista talált a lengyel királyfira: ,,Vagy nem kellett volna megszületnie, vagy örökké kellett volna élnie.'' </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ünnepét 1621-ben vették föl a római naptárba, március 4-re. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
--------------------------------------------------------------------------------</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szentünk, akit a lengyel nép oly mélyen szeretett és tisztelt, -- amint mondják -- hercegi ruhája alatt állandóan vezeklő inget viselt, a földön hált, s amennyire csak lehetséges volt, megtagadta magától a fejedelmi élet kellemességeit. Egy óra az örökmécses fényénél többet jelentett neki, mint az udvari népnek egy ünnepi éjszaka a csillárok ragyogásában. Ha nem találták a lakásán, tudták, hogy a várkápolnában vagy a város valamelyik templomában kell keresni. Aki segítséget kérve hozzá fordult, megtapasztalhatta Kázmér nagy igazságosságát és szelídségét, melynek forrása elmélyült vallásossága volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kázmér előre megmondta halála napját és teljes buzgósággal készült rá. Haldokolva azt a kívánta, hogy a Minden nap mondj kezdetű Mária- imádságnak, amelyet annyira szeretett, másolatát tegyék a koporsójába. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor elérkezett halálának órája, teljes áhítattal megcsókolta a Megfeszített sebeit és Istennek ajánlotta lelkét. Halála után százhúsz évvel fölnyitották a sírját. Teste a sírbolt nedvessége ellenére ép volt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária-himnusszal együtt sértetlenül találták. Három napon át -- így tudja a jámbor hagyomány - - kellemes illat áradt a sírból. A seregestül odasiető hívek tisztaságának jelképét látták benne. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Mindenható Istenünk, kinek szolgálata uralkodást jelent, kérünk, add meg Szent Kázmér közbenjárására, hogy szentségben és igazságban élve szolgáljunk Neked!</span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Luciusz pápa és vértanú, † 254. <br />
<br />
</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Boldog Meszlényi Zoltán Lajos </span>1892-ben Hatvanban született. Édesapja tanító, majd iskolaigazgató volt. Zoltán az öt gyermek között másodikként látta meg a világot. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns gimnáziumban kezdte, majd miután a család Budapestre költözött, a második osztálytól a VIII. kerületi állami gimnáziumban (Tavaszmező utca 17.) folytatta. Onnét jelentkezett 1907-ben kispapnak, így a gimnázium utolsó két évét kisszeminaristakánt az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be. A gimnáziumi érettségi után, 1909-ben pártfogója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte továbbtanulni. Teológiai tanulmányainak nagy részét a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként a Pápai Gergely Egyetemen végezte. 1912-ben filozófiai doktorátus szerzett. Egy ideig Innsbruckban is tanult. Itt szentelték pappá 1915. október 28-án.<br />
<br />
Magyarországra történő visszatérése után először Komáromba nevezték ki káplánnak, de püspöke már néhány hónap múltán Esztergomba hívta, ahol a Prímási Palotában bíztak rá egyre fontosabb feladatköröket. 1917-ben Csernoch János bíboros-hercegprímás Meszlényi Zoltánt érseki levéltárossá és szertartóvá nevezte ki. 1926-ban hercegprímási és érseki titkár, majd 1931-ben a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, később a káptalan helynöke lett. 1930 és 1936 között irodaigazgató volt.<br />
<br />
XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Az új püspök jelmondatául ezt választotta: „Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel”. Ettől fogva a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet végzett: ebben a témában könyvet írt, és tanított is, többek között az egri Érseki Jogakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karán.<br />
<br />
Serédi Jusztinián 1945-ben bekövetkezett halála után Mindszenty József lett az új esztergomi bíboros, aki Meszlényi Zoltánt minden hivatalában megerősítette. Amikor az állambiztonsági szervek Mindszenty József bíboros-hercegprímást[2] 1948. december 26-án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, az egyházmegyei ügyeit Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök vette kézbe. Drahos János 1950-ben azonban elhunyt. Ezután Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök, mivel a káptalan nem volt hajlandó megválasztani az állam által támogatott Beresztóczy Miklóst. Meszlényi helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tesz: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.”<br />
<br />
A kommunista hatalom nem tudta megbocsátani, hogy a káptalan nem az ő szándéka szerint választott helynököt. A választás után 12 nappal, 1950. június 29-én Meszlényi Zoltán püspököt elhurcolták esztergomi lakásáról az Államvédelmi Hatóság emberei. A kistarcsai internáló táborba került, ahol a többi rabtól elkülönítve magánzárkában őrizték és kínozták. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint, télen éjjel-nappal nyitott ablaknál volt kénytelen tartózkodni.[3][4][5][6] Meszlényi Zoltán püspök ellen nem folyt semmiféle nyilvános per. Ítélet nélkül tartották fogva. Arra törekedett az állami elnyomó gépezet, hogy semmi hír ne kerüljön nyilvánosságra a letartóztatott püspök sorsáról. Úgy tűnik, utólag is eltüntettek a letartóztatásával kapcsolatos minden dokumentációt, ha egyáltalán voltak ilyenek.<br />
<br />
Halálának körülményeiről sem tudni semmi bizonyosat. Halála feltehetőleg az elszenvedett megpróbáltatások és az orvosi ellátás hiánya miatt következett be. Halálának időpontja sem teljesen biztos: Kahler Frigyes történész szerint 1953. január 11., mások szerint valószínűbb az 1951. március 4-i dátum. [7]<br />
<br />
Az elhunytat Rákoskeresztúron az Új Köztemető területén temették jeltelen sírba. 1966. június 24-én a földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba, és az esztergomi bazilikában helyezték csendben örök nyugalomra, a nagy nyilvánosság kizárásával, az egyházmegye vezetőségének, néhány papjának és kispapjának szűk körű részvételével.<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><span style="font-style: italic;"># ? A Szentatya jóváhagyta Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatását</span><br />
<span style="font-style: italic;"># ? Ezen egyházi szolgálatot és méltóságot de jure 1945-1973-ban töltötte be Mindszenty József</span><br />
<span style="font-style: italic;"># ? Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. - Lámpás Kiadó, Abaliget 1992 - Meszlényi Zoltán dr. káptalani helynök 177-178.old.ISBN 963-7593-08-X</span><br />
<span style="font-style: italic;"># ? P. Szőke Jánost Meszlényi Zoltán boldoggá avatásának előkészületeiről – Magyar Kurír, 2006. január 25.</span><br />
<span style="font-style: italic;"># ? Erdő Péter szentbeszéde az olajszentelési szentmisén – 2007. április 5. – Nagycsütörtök, Szent István-bazilika – Magyar Kurír katolikus napilap beszámolója.</span><br />
<span style="font-style: italic;"># ? Nemzetközi konferencia anyaga – Esztergom, 2007. május 8. – A konferencián magyar, lengyel, cseh, szlovák és ukrán kutatók tartottak előadásokat a térség nagy teológusairól, hitvallóiról és vértanúiról, többek között Meszlényi Zoltán püspökről, vértanúról, Schütz Antal professzorról, Boldog Salkaházi Sára vértanúról, továbbá a lengyel, a cseh a szlovák és az ukrán egyház jeles személyiségeiről. A konferencia külföldi előadói a Nagyszombati Egyetem, az Opolei Egyetem Hittudományi Karáról, az Olmützi Palacký Hittudományi Karról, a prágai Károly Egyetem Hittudományi Karáról és a Lembergi (Lvovi) Katolikus Egyetemről érkeztek.</span><br />
<a class="external text" href="http://www.esztergomi-ersekseg.hu/korlevelek/egyeb/meszlenyi_eletrajz_HU.pdf" rel="nofollow">Meszlényi Zoltán életrajza az esztergomi érsekség honlapján</a><br />
<br />
<span style="font-weight: bold;"><br />
Szent Pál és Juliánia vértanúk</span><br />
<br />
Aurelián császár Izauriába jött a föníciai Ptolemaida városába, hogy a keresztényeket bálványáldozatok bemutatására kényszerítse. A császár bevonulásánál jelen volt Pál és nővére Juliánia. Pál keresztet vetett magára és bátorította nővérét. A császár elfogatta Pált, és börtönbe záratta. Másnap a császár előtt megvallotta hitét, ezért fára függesztették és megkínozták. A kínzásnál jelen volt Juliánia is, és szemére hányta a kínzóknak kegyetlenségüket. Ezért őt is elfogták és megkínozták. Isten azonban megoltalmazta őket, egészségesek és sértetlenek maradtak. Ezt a csodát látva, három hóhér: Quadrát, Akakiosz és Sztratonik, Krisztus hitére tértek. Ezért őket karddal lefejezték, velük együtt Pált és Juliániát is. Testük 7 napig temetetlen maradt, de sem a vadállatok, sem a madarak nem bántották őket. Miután a császár eltávozott a városból, a keresztények tisztelettel eltemették őket.<span style="font-style: italic;"> </span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-38396864792259600832024-03-03T04:11:00.000+01:002024-03-05T13:28:19.485+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Eutróp és vértanútársai</span><br />
<br />
Miután megölték Szent Tivadar nagyvértanút Amaszia városában (febr. 17.), a börtönbe zárva maradt három társa és jó barátja: Eutróp, Kleonik édestestvérek és unokaöccsük Baziliszk. A börtönben maradva sok pogányt vezettek a keresztény hitre. Mivel mindhárman bátran megvallották hitüket, kínzásokat kellett elszenvedniük. A kínzások alatt szent angyalaival vigasztalni megjelent nekik az Üdvözítő. Végül Eutróp és <span style="font-weight: bold;">Kleonik</span> vértanút keresztre feszítették, <span style="font-weight: bold;">Baziliszk</span>ot pedig karddal fejezték le 380 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Frigyes hitvalló, † 1175. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Gilbert apát és hitvalló, † 1189. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Kamilla szűz, † 437. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Kornélia</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT KUNIGUNDA császárné </span><br />
*Luxemburg, 980 körül. +Kaufungen, 1033. (1039?) március 3. <br />
Bamberg a 10. században kis vártelepülés volt a frank birodalom keleti peremén. Helyzete (a Majna és a Regnitz összefolyásánál feküdt) azonban már korán fontos kereskedőutak metszéspontjává tette. Amikor a német birodalom kelet felé kezdett terjeszkedni, megnőtt a település jelentősége, és Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) felismerte ezt. Bamberg iránti különleges szeretete akkor sem csökkent, amikor ezt az értékes koronabirtokát hitvesének, Kunigundának ajándékozta. A házastársak egymással vetekedve buzgólkodtak, hogy a kis települést fényes várossá tegyék. Ez azután évszázadokon át magasztaló ragaszkodással adózott alapítóinak; képük megtalálható kapukon és házak falán, sírköveken s hídkorlátokon. E műalkotások közül a legszebb talán a dóm Ádám-kapuján található. Henrik császári méltóságának jeleit hordozza: koronát, a birodalom almáját és kormánypálcát. Szigorú és fénylő arca sugároz valamit a ,,lovag'' nyugalmából és erejéből. A császár mellett áll Kunigunda. Jobb karján egy templom modelljét tartja alapító tevékenységének jelképeként, bal keze pedig beszédes taglejtéssel mutat a hitvesére. Feje könnyed mozdulattal Henrik felé fordul, ajkai mintha szóra nyílnának: Kunigunda egész alakja Henrikre irányul. A művész, aki ezt az alakot csaknem kétszáz évvel Kunigunda halála után készítette, talán többet kifejezett a szent nő lényegéből, mint korának történetírói: Kunigunda nem gondolható el Henrik nélkül. <br />
<br />
Ifjúságáról csak kevés biztos tudósításunk van. Luxemburg egy grófi nemzetségéből származott, jámbor szüleinél számos testvére körében nőtt fel. Bizonnyal kolostori életre vágyódott, később mégis szívesen követte szülei kívánságát, amikor eljegyezték Henrik bajor herceggel. Néhány évvel ezután Henrik hitveseként német királyné lett, 1014-ben pedig vele együtt fogadta a császári koronát Rómában. Fáradhatatlanul kísérte férjét a nagy birodalomban tett útjain. Mivel okos és nagyon képzett volt, tökéletes tanácsadóként állt mellette fontos politikai döntéseiben; néha még a kormányzást és a birodalom egyes részeinek az igazgatását is átvette, ha férje erejét meghaladták összetorlódott kötelezettségei. <br />
<br />
Kunigunda voltaképpeni feladata azonban nem abban állt, hogy segítsen egy császárnak politikai ténykedéseiben, hanem a szentség megkezdett útján kellett férjének kísérőjévé és lassanként vezetőjévé lennie. Teljes lelkéből támogatta az Egyház javát szolgáló műveit és alapításait. Kedvelt székhelye, Bamberg iránti buzgósága közismert volt. Később Kassel királyi udvarát kapta özvegyi birtokául. Teljesítve egy súlyos betegségében tett fogadalmát, az ottani vidéken felépítette Kaufungen bencés apátságát. Henrik megerősítette az alapító okmányt, és az alapítványt többszörösen is hitvesének ajándékozta. Ők ugyanis, mint egy okmányban írja, valóban ,,ketten egyek testben''. Milyen bensőséges lehetett viszonyuk, ha egy ilyenféle nyilatkozat helyet kaphatott egy hivatalos dokumentumban! Annál fájdalmasabban érinthette őket, hogy a gyermekáldást nélkülözniök kellett. Úgy tűnik, hogy már 1007-ben tudatában voltak ennek. A bambergi püspökség alapításakor ugyanis Henrik kinyilvánította, hogy Krisztust akarja egyedüli örökösévé tenni, mert nincs reménye testi örökösre. Az okmánynak ezt a szövegét megvilágítja egy clunyi szerzetes tanúsága. Magasztalja Henriket, mert minden vagyonát, amellyel a gyermekeinek tartozott volna, Krisztus Egyházára hagyta, bár a kor szokása szerint megengedett lett volna, hogy elbocsássa hitvesét, mivel nem szült neki gyermekeket. <br />
<br />
A szent császári pár házassága másként jelenik meg a történeti forrásokban, mint a 12. század legendájában. Ez azt közli, hogy szűzi megtartóztatásra kötelezték magukat. Az ilyen ,,József-házasságok'' a középkori szentség eszményképeihez tartoznak. Henrik és Kunigunda gyermektelenségét általánosan ismert szentségükkel hozták kapcsolatba. Ha ily módon magyarázzuk a legenda keletkezését, el kell ismernünk, hogy ez végül is valami helyénvalóra irányul. Ez a két ember sohasem akadályt, hanem mindenkor Isten felé ívelő hidat jelentett egymás számára. Ebben a mélységesen szűzi magatartásban bizonyára erősebben mutatkozik meg a szentség, mint a pusztán testi megtartóztatásban. <br />
<br />
Nem jelent tehát törést Kunigunda életében, amikor Henriknek 1024-ben bekövetkezett halála után belépett Kaufungen általa alapított kolostorába. Férje halálának évfordulóján, az új kolostortemplom felszentelési miséjén letette császári öltözékét, s a püspök kezéből vezeklőruhát és fátylat vett magára. Egyszerű nővérként illeszkedett be a konventbe, és most már teljesen átadta magát Istennek. Krisztus követésére irányuló akaratának komolysága talán nem is annyira abban nyilvánult meg, hogy elutasította az apátnői botot, hanem mindenekelőtt az alapító és jótékonykodó tevékenységról való lemondásban. Szegényen és alázatosan élt a kaufungeni kolostor rejtettségében. Hogy alázatossága nem lett engedékeny gyengeséggé, megmutatja egy kis epizód az életének csodás eseményeiről szóló tudósításokban. Volt Kunigundának egy unokahúga, Uta, akit gondosan és szeretettel nevelt, és aki később követte őt a kolostorba. Buzgónak és jámbornak mutatkozott, ezért az apácák apátnővé választották. Kunigunda magától értetődően alávetette neki magát. Uta pedig, ,,aki nagyon korán jutott el ilyen méltóságra'', lassanként hanyaggá vált, jobb kosztot és szebb ruházatot kívánt magának. Kunigunda anyai szigorral többször is megintette. Egy napon az apácák körmenetre gyülekeztek, de az apátnő hiányzott. Kunigunda a keresésére indult, és lakománál találta néhány fiatal nővérrel együtt. Szent haragjában arcul ütötte. És most történt a csoda: ujjainak nyoma pecsétként verődött rá az apátnő arcára önmagának és konventjének állandó intelmére. <br />
<br />
Minél inkább elfelejtették a világ nagyjai egykori császárnéjukat, annál inkább elbűvölte sugárzó szeretetével nővértársait és a kolostor környékének egyszerű hívőit. Amikor elérkezett a halála, megtelt a ház gyászolókkal. Mindent előkészítettek, hogy az egyszerű apácát császári méltóságához illően temessék el. Ekkor a haldoklónak a szenvedélyes buzgóság még egyszer erőt kölcsönzött: ,,Vigyétek ezt innen, ez nem az én öltözékem! Idegen számomra, de ezzel, amelyet viselek, az éghez kötődöm.'' Kérésként nyilvánította ki még, hogy szeretné, ha Bambergben temetnék el kedves testvére és ura, Henrik császár mellé. <br />
<br />
1200-ban avatták szentté. Mi magyarok nem feledkezhetünk meg arról, hogy Kunigunda a férje révén rokonságban volt Szent István királlyal és Gizellával, hisz Gizella és Henrik testvérek voltak. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG WEISS LIBERÁT ÉS TÁRSAI vértanúk</span> (1716) <br />
Liberát 1675-ben a bajorországi Konnersreuth-ban született. 23 évesen Bécsben lett pappá, majd Grázba került. Jó szónokként bejárta Alsó-Ausztriát. 1703-ban jelentkezett misszionáriusnak. Más társakkal együtt néhány havi képzés után (nyelvtanulás, orvosi ismeretek) 1704-ben Kairóba utazik, ahol részt vesz Jeruzsálemi József atya abesszíniai missziós vállalkozásában (1707- 1710). A missziós út kudarccal végzodik: többször kifosztják, fenyegetik oket, s közben József atya meg is hal. Úgy végrendelkezik, hogy a missziós prefektusságot átruházza Liberát atyára. Ezt késobb a Missziós Kongregáció is elismeri: 1711. áprilisában indul újra útnak Kairóba két társával, Marzorati Sámuel és Pio da Zerba Mihály olasz atyákkal. Veszélyes és hónapokig tartó út után, mely a Vörös tengeren hajóval történt, 1712. júl. 20-án - Isten és a Szuzanya segítségével - megérkeztek a fovárosba, Gondarba. A császár, Jusztosz barátságosan fogadta oket, megengedte, hogy a közelben szerény házban lakjanak, kész volt arra; hogy mindenben segítségükre legyen. Azt azonban nem engedte meg nekik, hogy prédikáljanak. Ehhez még nem érkezett el a megfelelo ido. Sok gyanút, eloítéletet kellett még eloszlatni mind a nép, mind az abesszin kopt szerzetesek. részérol. A koptok Rómától elszakadt keresztények, monofizita tévtant vallottak. A király környezete, nemesek is bizalmatlanok voltak. Az elso évben még aránylag békében éltek. A kovetkezo években helyzetük mindig rosszabb lett, anyagilag is. Sokszor már fagyökerekkel, fakéreggel táplálkoztak, még kenyérhez sem jutottak. Természeti csapások: sáskák, esozések, ködök miatt alig termett valamit a föld, a lakosság is éhezett. Egyptomból jött kopt szerzetesek is terjesztették a nép között: minden bajnak az idegenek az okai. A császárt megfélemlítették, nem mert a misszionáriusokon segíteni. Ezekrol az évekrol írta Liberát atya Rómában: „Amit szenvedtünk, el sem mondható. Senki sem hinné el, ha leírnám.” De készek mégis életüket is áldozni Krisztusért és az Egyházért. 1715 vége felé már annyira ellenséges volt a város, hogy alig merték elhagyni házukat. Egész kis közösség s néhány jóbarát volt mellettük. A császár ekkor már súlyos beteg volt. Minden jel arra mutatott, hogy környezete ot megmérgezte. Megbízható fegyveresekkel egy távolabbi városba, Tigre-be küldte a misszionáriusokat. Így akarta megmenteni oket. Közben azonban (1716. febr. 13-án) új császár foglalta el a trónt: Dávid, aki elhatározta, hogy végez a misszionáriusokkal. Jusztosz császár febr. 18-án meghalt. Dávid császár katonaival elhozatta a három ferences atyát Gondarba, bíróságot rendelt, s a bíróság halára ítélte oket mint istenkáromlókat s a Szuzanya ellenségeit. A császár azt kívánta tolük, fogadják el a kopt vallást, Rómától szakadjanak el, akkor nem halnak meg. Liberát ezt válaszolta: „Inkább ezerszer meghalunk, de Istent ezzel a vétekkel nem bántjuk meg!” Márc. 3-án nagy népsokaság kísérte oket a vesztohelyre, ahol megkövezték oket. Közben arcukon már a jövo megdicsoülés fénye ragyogott. Pár év múlva sokan tapasztalták közbenjárásuk erejét, s az 1721-ben hatalomra jutó császár már szívesen fogadta az új ferences atyákat. A nép érzülete is teljesen feléjük fordult, szentnek tartották oket. Áldozatuk nem volt hiábavaló. II. János Pál 1988-ban avatta oket boldoggá.</div>
<br />
Imádság:<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Kérünk, mindenható Istenünk, hogy odaadó lélekkel kövessük Boldog Liberát és társai hitét, amelynek terjesztése közben ok a vértanúság koronáját elnyerték: Krisztus, a mi Urunk által.</span></div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Piéma szűz</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Szentünk Alexandria környékén született Egyiptomban. Ott élte vezeklő életét elzárkózva, böjtben, imádságban és kézimunkában. A szentéletű szűz 337-ben hunyt el.</div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Zenon és Zoel</span><br />
<br />
Mindketten békében hunytak el, előttünk ismeretlen helyen és időben.Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-58879167620632630132024-03-02T12:15:00.000+01:002024-03-02T19:52:13.637+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">440 szent vértanú</span><br />
<br />
Itáliában vetették őket fogságba a longobárdok. Mivel megtagadták, hogy részt vegyenek a pogány áldozatbemutatáson, mindnyájukat lefejezték karddal a IV. század végén.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Agaton atya</span><br />
<br />
Egyiptomban remetéskedett a Szkétisz pusztában. Meghalt az V. század első felében.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Ágnes</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG ANNA MOGAS* III. r., rendalapító (1827-1886)</span><br />
Barcelona közelében Fontecuberta-ban született. A leányok nevelésére, valamint a szegények és betegek megsegítésére megalapította „Az Isteni Pásztor Anyjáról” nevezett Ferences III. rendi Novérek Kongregációját, melynek fáradhatatlan és okos általános elöljárója volt egészen a haláláig. A társulat novérei képzésére szorgalmasan ügyelt, buzdította oket az apostoli lelkületre, Krisztusnak, Szent Anyjának, az Egyháznak és a szemlélodo életnek a szeretetére. Kitunt a felebarát iránti szeretetben, lelki eroben, türelemben, mellyel a nehézségeket elviselte. Minden reményét Isten irgalmába és gondviselésébe vetette, a világ hiúságát megvetette. Földi életét szent halállal fejezte be Fuencarral városában 1886. júl. 3-án, szentség hírében. Boldoggá avatási eljárását az illetékes egyházmegyében, 1949-ben vezették be. II. János Pál pápa dekrétuma az isteni és sarkalatos erények hosi fokban való gyakorlásáról 1994-ben látott napvilágot. Egy csodás gyógyulás elismerésérol a dekrétum 1996-ban született meg. Ezek után Anna Mogast II. János Pál pápa 1995-ban boldoggá avatta. A gyógyulás, melyet a Szentté avatási Kongregáció csodásnak ismert el, egy 27 éves asszonnyal, Cortijos Martinez Izabellával történt 1953-ban. Tuberkulózis, majd mellhártyagyulladás támadta meg, miközben áldott állapotban volt. Más betegségek is súlyosbították állapotát. Ilyen körülmények között mégis császármetszéssel világra segítették épen és egészségesen fiúgyermekét. Pár nap múlva azonban az anya állapota reménytelenné vált. Már kómába esett; szinte haldoklott. Hozzátartozói ekkor jobbnak látták, ha hazaviszik; hogy ott haljon meg otthonában. Közben a kórházban, ahol Izabella feküdt, állapotáról tudomást szerzett néhány novér Mogas anya rendjébol. Ezek alapító anyjuk közbenjárását kérték a beteg gyógyulásáért, ugyanakkor a beteg inge alá egy képet is tettek rendalapítójukról. Amikor a nagybeteggel hazaértek, nemcsak hogy nem halt meg; ahogy ezt mindenki várta, hanem oly gyorsan felépült, hogy már harmadnapra teljesen visszanyerte egészségét. A gyógyulás tartósnak bizonyult.<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Imádság:</span><br />
<div style="text-align: center;">
<span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Boldog Annát arra választottad ki, hogy a szegények és a betegek</span></span><span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> felkarolására új szerzetescsaládot létesítsen. Segíts, hogy erényeit követve s hitünket isten irgalmában és gondviselésében megorizve, eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></span></div>
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Bonavita hitvalló, † 1375. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">LICHFIELDI SZENT CHAD püspök </span><br />
*Northumbria, 610 körül. +Lichfield, 672. <br />
Chad (vagy Caedda) Northumbriában született. Cedd nevű testvérével együtt a közé a tizenkét angolszász ifjú közé tartozott, akiket Szent Aidan (lásd: 466. o.) nevelt a lindisfarne-i kolostorban. Chad másik két testvéréről, Cynebilről és Caelinről is tudjuk, hogy papok voltak. <br />
<br />
653-ban a között a négy pap között volt, akiket Oswiu király elküldött Northumbriából, hogy hirdessék az Evangéliumot Midland (Közép- Anglia) népének, amelynek királya röviddel azelőtt lett kereszténnyé. Egy év múlva a keleti szászokhoz küldték Ceddet és nem sokkal ezután püspökké szentelték. Egyházmegyéjében számos templomot és két kolostort is alapított, Tilburyben és a tenger melletti Bradwellben. Hazájában, Northumbriában tett látogatása pedig alkalmul szolgált arra, hogy megalapítsa Lastingham híres kolostorát. Feltételezhetjük, hogy Chad, akiről ebből az időből nem tudunk többet, segített testvérének missziós munkájában. Amikor pedig Cedd meghalt, nem sokkal a whitbyi zsinat után, amelyen elfogadták a római papság hagyományait és szokásait, Chad követte testvérét Lastingham apátjaként. <br />
<br />
Abban az időben történt, hogy Yorki Szent Wilfridet (634--709/10), a rómaiak pártjának fő szószólóját a whitbyi zsinaton Oswiu király és fia, Alchfrith Northumbria püspökévé tette York székhellyel. Amikor felszentelésére Galliába utazott, három évig ott is maradt. Távollétében, és vélhetően a Northumbria királyságában keletkezett súlyos zűrzavarok miatt Oswiu Chadot küldte a még mindig üresen álló yorki püspöki székbe. <br />
<br />
Chad mintaszerű püspöknek mutatkozott. Hogy az Evangéliumot hirdesse, állandóan gyalog járt, mivel Aidan tanítványaként mindenekelőtt saját példájával akarta oktatni a népet, ahogy maga Aidan is tette. Úgy látszik azonban, hogy Chad yorki beiktatása nem felelt meg az egyházi szabályoknak. Ráadásul London püspöke, a simóniás Wini és két olyan brit püspök szentelte föl, akiknek püspök volta kételyeket támasztott. Így hát amikor Canterbury Szent Teodor (602--690), az újonnan kinevezett canterburyi érsek 669-ben Anglia egyházának általános vizitációja során Northumbriában találkozott Chaddal, elmozdította hivatalából. Chad panasz nélkül meghajolt Teodor ítélete előtt. Amint ugyanis kinyilvánította az érseknek: ,,Szívesen leteszem a hivatalomat, mert sohasem éreztem rá magam méltónak. Egyébként is akaratom ellenére, engedelmességből vettem magamra.'' Teodort annyira megindította Chad alázatossága, hogy püspökségét érvényesítette. Időközben Wilfridet visszahelyezték yorki püspöki jogaiba. <br />
<br />
Nemsokára a merciai király, Wulfhere megkérte Teodort, hogy küldjön neki püspököt Jaruman püspök helyére, aki egy járvány során meghalt. Így lett Chad Mercia püspöke, Lichfield székhellyel. <br />
<br />
Csak keveset tudunk arról a két és fél évről, amelyben Chad püspökként kormányzott Merciában. Egy helyen, Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) szerint: ,,egy erdőnél'', talán a Lincolnshire grófságban levő Bardneyben a Wulfhere király által neki ajándékozott földdarabon kolostort létesített. Székesegyháza közelében egy kis házat épített, s ha nem volt missziós úton, itt élte egyszerű életét hét-nyolc testvérrel együtt. <br />
<br />
Egy napon -- a hagyomány szerint -- Szent Owini, a testvérek egyike a kertben dolgozva éneket hallott, amely az égből szállt le Chad szobájába, majd onnan vissza fel az égbe. Röviddel ezután az élménye után Chad magához hívta Owinit, és megparancsolta neki, hogy hívja össze a többi testvért. Amikor valamennyien püspökük elé járultak, intette őket, hogy békében éljenek egymással, és maradjanak hűségesek a szerzetesi élet törvényéhez, amelyre tanította őket. Ezután bejelentette nekik közeli halálát. ,,Az a szívesen látott vendég -- mondta --, aki néhány testvérünket már felkereste, ma hozzám jött, és arra méltatott, hogy elszólítson ebből a világból.'' A halál nem volt ijesztő Chad számára. Minden úgy történt, ahogy előre megmondta. Teljesen váratlanul megbetegedett, és hét nap múlva meghalt. <br />
<br />
Chad életének e néhány mozaikját Béda első kézből, a püspök tanítványaitól szerezte. Chad az angolszász szentek igazi mintaképe volt: alázatos, mentes minden világiasságtól; szerényen és tökéletes apostoli szegénységben élt, átadva magát a szerzetesi élet szigorúságának. Mély és maradandó benyomást hagyott hátra Midland országában, amelyben az Evangéliumot hirdette: nem kevesebb mint harmincegy neki szentelt templomról tudunk. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;"> Szent Euthália vértanúnő</span><br />
<br />
Szentünk Szicíliából származott és a III. században élt. Anyja vérfolyásban szenvedett. Álmában két szent vértanú megígérte neki, hogy meggyógyul, ha megkeresztelkedik. Megkeresztelkedett, meggyógyult és leányát is megkeresztelte. Amikor ezt fia meghallotta, anyját meg akarta ölni, a leányt pedig átadta megkínzásra. Végül saját testvére fejezte le.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Henrik császár </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT SUSO (SEUSE) HENRIK domonkos pap </span><br />
*Konstanz, 1295 körül, március 21. +Ulm, 1366. január 25. <br />
A három nagy misztikus, Eckhart[4], Tauler[5] és Suso olyan csillagok, akik a katedrálisok, a keresztes hadjáratok és a skolasztika virágkora után a lelki irodalom, az Egyház és a domonkos rend történetében egyaránt világítanak. <br />
<br />
A pápák 1307-ben Avignonba tették át székhelyüket. A német népet két évtizeden át ( 1326--1348) interdiktum sújtotta. A politikai zűrzavar és a halált hozó járványok, mint az 1327--1338 közti és az 1348/49. évi pestis megszüntették minden földi biztonság érzését. ,,Elaggott világ'' volt ez, amint Suso írta. <br />
<br />
Suso a Bodeni-tó vidékén született. Tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva egy belső kegyelmi élmény jelentette ,,megtérését''. Nem sokkal ezután ,,lelkében elragadtatott'', s eközben eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát ,,az örök Bölcsesség szolgálatára''. 1322-ig tartó konstanzi, strassburgi és kölni tanulmányai maradandó benyomást hagytak a tudásszomjas és tehetséges tanulóban. Eckhart mestert hallgatta. 1326-tól -- már pappá szentelten -- a konstanzi konventben tanított. Az igazság kis könyvében megvédelmezte Eckhartot, a ,,szent mestert'', és szembefordult szabados gondolkodású testvéreivel. Emiatt igazságtalan vádak érték és megfosztották a tanárságtól. <br />
<br />
A bölcsességben és az Isten ismeretében szerzett tudása most a hitoktatásban vált elevenné és gyümölcsözővé. Jósága és együttérzése mindazok iránt akik nem ismerik és nem szeretik Istent és nem szolgálnak neki, megtalálta az utat a szívekhez. Mintaszerű lelkipásztor volt. Fáradságos lelkipásztori útjairól csak ritkán szól. Templomokban és kolostorokban egyaránt prédikált. Beszédeit olykor leveleivel erősítette meg. A Levelek nagy könyve 28 levelet tartalmaz. Ezek nem híreket közölnek, hanem intő, vigasztaló és tanító fejtegetések a lelki élet egyes kérdéseiről és egyetemes vonásairól. Jóságos, atyai és papi lénye jut bennük kifejezésre. Világosan és mértéktartóan, okosan és szilárdan, tiszteletteljesen és bátorítóan tudott tanácsolni és oktatni. Akár az engedelmességről, az áldozatról és az önmegtagadásról, akár az isten- és a felebaráti szeretetről, a földi dolgok mulandóságáról és a túlvilági boldogságról beszélt, mindig az igazi erényekre, a lelki haladásra és Isten segítsége és kegyelme iránti bizalomra buzdított. Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Így volt ez Konstanz-Zoffingenben, a Freiburg melletti Adelhausenben, a Colmar melletti Unterlindenben, a Zürich melletti Oetenbachban, Diessenhofenben és Tössben. Stagel Erzsébet (+1360 körül) domonkos apácában művelt, szokatlan nyelvtehetséggel és latin ismeretekkel megáldott, sokat tapasztalt és okos lelki nővérére talált. Egy ideig levelezésben is álltak egymással. Erzsébet feljegyzett mindent, amit Henrik életéről megtudott. Amikor ezt Henrik észrevette, elégette a feljegyzéseket. Később Erzsébet újabb jegyzeteit magához vette és átdolgozta. Így keletkezett a lelki emlékirat jellegű Suso élete, ennek a műfajnak legrégibb német nyelvű példája. <br />
<br />
1338 végéig lelkipásztori útjaitól eltekintve Henrik a konstanzi konventben maradt. Ez idő alatt kapcsolatban állt Tauler Jánossal és Nördlingeni Henrikkel (+1379 után), aki domonkos apácák lelki vezetője volt. 1339-ben a domonkosok az interdiktum miatt egy évtizedre elhagyták a szigeti kolostort. Az elűzötteket a skótok kolostorába vagy Diessenhofenbe fogadták be. Feltehetően erre az időre esik Henrik priorrá választása (1343). Testvérei nem csalódtak bizalmukban. Az anyagi dolgokban való járatlansága ellenére jól gondoskodott számukra az ideigvaló javakról is. Konstanzba való visszatérésük után súlyos megpróbáltatás várt rá: egy nő, akit jóhiszeműen támogatott, a leggyalázatosabb módon megrágalmazta. A messze távolba is eljutott jó hírneve most alaposan semmivé vált. Áthelyezték egy másik kolostorba. A rendi elöljárók vizsgálata kiderítette ugyan ártatlanságát, ő azonban már Ulmban és környékén prédikált. A pestis évei alatt (1348/49) az egyik Rajna menti helységben egy rendtársával együtt meggyanúsították, hogy megmérgezték a kutakat. A helység papjának nagy fáradságába került, amíg az embereket fel tudta világosítani és meg tudta nyugtatni. <br />
<br />
1362 körül állította össze az Exemplar című művet. Ennek első része Suso élete, második Az örök Bölcsesség kis könyve, egy közérthető épületes irat, amely Jézus Krisztus és az istenkereső ember párbeszéde; harmadik része Az igazság kis könyve, negyedik a Levelek kis könyve. Ez utóbbi tizenegy levelet tartalmaz; Stagel Erzsébet válogatta ki és dolgozta át őket. Suso latin írása a Horologium Sapientiae (A Bölcsesség hórás könyve). <br />
<br />
Utolsó éveiről csaknem teljesen hiányzik mindenféle tudósítás. Erre az Isten kegyelmével elárasztott lelki vezetőre való emlékezés abban a tiszteletben nyilvánult meg, amely különösen az ulmi domonkos templomban levő sírjánál és a konstanzi szigetkolostorban levő cellájában, valamint képszerű ábrázolásaiban jutott kifejezésre. Kultuszát XVI. Gergely pápa erősítette meg 1831-ben. Ulmban (1927) és Konstanzban (1937) nevének tiszteletére templomot szenteltek. Szentté avatásáért lépések történtek. [4] Eck(e)hart mester (Hochheim Erfurt mellett, 1260-1328): német <br />
<br />
domonkos, misztikus író, teológiai tanár. Teológiája Aquinói Szent Tamásra támaszkodik. -- Az inkvizíció eretnekség vádjával eljárást indított ellene, de Eckhart tisztázta magát [5] Tauler Johannes (Strassburg, 1300 után--Strassburg, 1361): német domonkos, misztikus író, lelkipásztor. Eckhart mester tanítványa volt. <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Jó Károly hitvalló, † 1127. </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Teodót püspök</span><br />
<br />
Teodót felszentelt vértanú Galáciából származott. A Ciprus szigetén lévő Ciréne városában lett püspök. Ott hirdette az evangéliumot a pogányok között. Licinius császár uralkodása idején Ciprus helytartója Szabin volt, ekkor nagy keresztényüldözés támadt. Teodót, kívánva a szenvedést Krisztusért, sokat vitatkozott a pogányokkal, és leleplezte a pogányság tévelygéseit. Mivel sok pogányt megtérített, sok hívével együtt szenvedett a hitért. Verték, fára függesztették, tüzes ágyra fektették‚ lábaiba szögeket vertek és úgy kellett járnia. A kínzások sok pogány megtérésére szolgáltak. Börtönbe vetve, sebei üszkösödni kezdtek, de a keresztények, akik felkeresték, bekötözték azokat. Amikor Nagy Konstantin császár lett az uralkodó, a szent szenvedő megszabadult a börtönből és békén hunyt el 320-ban.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;"> Szent Troád vértanú</span><br />
<br />
Ifjú ember volt. Décius császár üldözése idején a pontuszi Neocezareában szenvedett vértanúságot kínzások után.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-67491857483136709962024-03-01T04:59:00.000+01:002024-03-01T19:29:25.203+01:00<span style="font-weight: bold;">Szent Albin(a) hitvalló, † 560. <br />
<br />
<br />
Szent Antónina vértanúnő</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Krisztus vértanúnője Nikaiában szenvedett hitéért. A császár elé vitetve bátran megvallotta, hogy keresztény, és nem akart áldozatot bemutatni a bálványoknak. Ezért kínzások alá vetették és börtönbe zárták. Innen kivezetve újra Krisztus tagadására akarták rábírni. Mivel erre nem volt hajlandó, megkínozták, majd megtüzesített ágyra fektették, de sértetlen maradt Végül, zsákba varrva a nikaiai tóba fullasztották.</div>
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Dávid (Dewi) érsek és hitvalló, † 544. <br />
<br />
<br />
Szent Domnina anya</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Domnina anyja házában élt, az udvaron készített kis hajlékban Sok könnyet hullatott, nagyon egyszerűen táplálkozott, és este-reggel a templomban imádkozott. Békében hunyt el 450-60 között.</div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Eudokia vértanúnő</span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Eudokia a Föníciai Heliopolisból származott. Traján császár uralkodása alatt (98-117) élt. Először szabados életet élt. Külső szépsége sok embert vitt rá az erkölcstelen életre vele. Ebből nagy vagyont gyűjtött össze. Miután egy Germanosz szerzetes által hallott a keresztény vallásról, és hallott a bűnbánatról, megbánta bűnét, megtért és a keresztény vallásban megkeresztelkedett. Később mennyei látomásokban is volt része. Egy napon elragadtatásában egy angyal az égbe kísérte. A mennyei seregek örvendeztek az ő megtérésén. Egyedül egy fekete, félelmetes kinézetű teremtmény morgott, és azt kiáltotta, hogy helytelen dolog az, hogy egy ilyen bűnös nő üdvözüljön. Ezek után szentünk szétosztotta vagyonát a szegények között. Egy kolostorba lépett, és ott átadta magát a vezeklő életnek. Azok az emberek, akiket ő egykor bűnre vitt, feljelentették Hadrián császárnál, hogy keresztény. A császár előtt csodát tett, mert a császár beteg fiát meggyógyította. Ez keresztény hitre tért utána. Egy idő múlva újra meg kellett jelennie Heliopolis helytartója Diogenész előtt. Ámde új csodákat művelt és ezzel elérte szabadon bocsátását. 152-ben, Antonin császár uralkodása alatt lefejezték.</div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Lea<br />
<br />
<br />
Szent Leontina<br />
<br />
<br />
Szent Marcell és Antal vértanúk</span><br />
<br />
Mindketten Krisztus hitéért szenvedtek vértanúságot, tűz által. <br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Nesztor és Trivimiosz vértanúk</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
<br />
Mindketten a pamfíliai Pergéből származtak. Keresztények voltak és félelem nélkül hirdették Krisztus evangéliumát. A pogányok feljelentették őket Décius császár üldözése idején. A helytartó, hogy megfélemlítse őket, a kínzás minden eszközét megmutatta nekik. Ők ezekkel nem törődve hirdették Krisztust. A helytartó ezért megverette, fára függesztette, vaskampókkal szaggattatta testüket, amíg belső részeik ki nem látszottak. Állhatatosságukat látva, karddal fejeztette le őket.<br />
<br />
<br />
<span style="color: black; font-weight: bold;">Szent Szuitbert püspök és hitvalló, † 713. </span><br />
<span style="color: black; font-weight: bold;"></span><br />
<span style="color: black; font-weight: bold;"></span><br />
<span style="color: black; font-weight: bold;">SZENT VERZERI* TERÉZ EUSZTÓCHIA szűz, III. r., rendalapító (1801-1852) </span><span style="color: black;"></span><br />
<span style="color: black;">Az olaszországi Bergamoban született. Megalapította a Jézus Szíve Leányai Kongregációt a leányifjúság nevelésére. A kongregáció elso fonökasszonya. 1850-ben, Rómában részt vett Jeromos öccsének püspökké szentelésén. Bresciában fejezte be életét 1852. márc. 1-én. Gyér életrajzi adataihoz kiegészítésül hozzátesszük: Bergamo püspöki székhely, itt élt szent Barbadico Gergely püspök a 17. században. A 19. század végén itt volt szeminarista Angelo Giuseppe Roncalli, a késobbi XXIII. János pápa. Brescia pedig az a város, ahol Merici Szent Angéla 1535-ben az orsolyiták rendjét megalapította. Egyébként a 19. században kb. száz noi ferences kongregáció létesült, melyek különbözo apostoli és karitatív tevékenységet fejtenek ki, közülük többen foglalkoznak a leányifjúság nevelésével, így az említett orsolyita rend, továbbá Postel Szent Mária Magdolna által 1807-ben alapított Irgalmasság Szegény Novérei kongregáció, a Keresztes Novérek mindkét ága – ok kortársai Verzéri Teréznek; a század végén pedig Cabrini Szent Franciska szerzetes közössége, a Jézus Szíve Missziós Novérek, az Egyesült Államokban. Ok mind a ferences családhoz tartoznak. Verzeri Boldog Terézt II. János Pál avatta szentté 2001. jún. 10-én.</span><br />
<span style="color: black;">Részlet II. János Pál szenttéavatási beszédébol:</span><br />
<span style="color: black;">„Verzeri Szent Teréz rövid, de tartalmas élete során engedelmesen ráhagyatkozott a Szentlélek vezetésére, örökösen érezte Isten oltalmát, átadta magát a mennyei Atyának. Megélte Isten hiányának sajátos misztikus élményét is. Törhetetlen hite akadályozta meg abban, hogy a megpróbáltatások ellenére se veszítse el az Isten irgalmába vetett bizalmát. Az általa alapított Jézus Szíve Leányai kongregáció tagjainak is azt a tanítást hagyta örökségül: A belso és külso szenvedések közepette is meg kell oriznünk hitünket az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.”</span><span style="color: black; font-weight: bold;"></span></div>
<span style="color: black; font-weight: bold;"></span></div>
<span style="color: black; font-weight: bold;"><br />
Imádság:</span><br />
<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: center;">
<span style="color: black; font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Szent Teréz arra indítottad, hogy a leányifjúság erényes nevelésére</span></span><span style="color: black; font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;"> új szerzeteskongregációt alapítson, add nekünk, hogy példája szítsa fel</span><span style="color: #ff9900;"> bennünk az istenszeretet lángját, melyet szerzetescsaládja tagjaiban is fellobbantott. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span></span></div>
</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-16209832825890545252024-02-29T07:40:00.000+01:002024-02-29T08:08:30.515+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">P. Boros Fortunát (1895-1953) </span><br />
Kiváló történész, szerkeszto, a ferences könyvkiadás igazgatója. 1942-48-ig az erdélyi ferences tartomány fonöke. 1951-ben Brassóból elhurcolták kényszermunkára a Duna-csatornához. Betegen a Capu1 Midiai börtönben 1953. márc. 16-án lapáttal agyonverték. Sírja ismeretlen helyen van.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">P. Écsy János (1919-1982)</span><br />
Szintén az erdélyi rendtartomány tagja. Eloször 1951-ben hurcolták el, majd 1961-ben internálták. 1964-ben szabadult. 1970-tol a csiksomlyói rendház fonöke volt. 1982. ápr. 12-én gépkocsival ment káplánjával, Anaklét atyával Gyulafehérvárra. Visszautaztában a medgyesi ún. halálkanyarban egy autó szabálytalan elozéssel beléjük rohant. Écsy atya szörnyethalt, a többiek is súlyosan sebesültek. Nem baleset, hanem a Szekuritaté által megrendezett gyilkosság áldozata lett. Sírja Csíksomlyón van.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent János püspök</span><br />
<br />
János Palesztinából származott. 18 éves korában megkeresztelkedett és szerzetessé lett. Kitűnt a böjtölésben. Erényes életéért Damaszkusz érsekévé választották. Rövid idő múlva úgy ítélte meg, hogy érseki teendőit nem tudja összeegyeztetni a szerzetesi élettel. Ezért titokban elhagyta Damaszkuszt és Barszonofiosz néven, mint egyszerű zarándok a Nitria hegyére ment. Ott egy kolostorba lépve buzgón szolgálta a közösség tagjait. Később mégis felismerték, amiért Egyiptomba menekült. Elhunyt az V. század II. felében, több lelkileg hasznos iratot hagyva maga után.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Kasszián atya</span><br />
<br />
Kasszián atya Rómából származott. Kora fiatalságában kimutatta vonzódását a Szentírás könyvei iránt. Éles elméje lévén, először filozófiát, asztronómiát tanult és utána fordult a Szentírás felé. Tisztaságát testben és lélekben őrizte. Elhagyván hazáját Aranyszájú Szent Jánost kereste fel Konstantinápolyban, akitől új ismereteket sajátított el. Mint szerzetes, Betlehemben, Thébában és Nitriában élt. Aranyszájú Szent János diakónussá szentelte. Ezután Rómába ment. Ott áldozópappá szentelték, ami után eltávozott Marseillesbe. Ott két kolostort, egy férfit és nőit alapított. Kasszián atya néhány oktatóbeszédet is írt, olyan tartalommal, hogy mindenki, aki kézbe veszi, lelki hasznot merít belőle. Írt még Nesztor tévtanító ellen is Isten Fiának megtestesüléséről és az Istenszülő tiszteletére. Hosszú időt élvén könyveivel sok hasznot hajtott szerzeteseinek. Meghalt 435. július 23-án.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Theoktériszt vértanú</span><br />
<br />
Szentünk a Prussza melletti pelikitszki kolostor elöljárója volt. A VIII. században Konstantinosz Kopronimosz uralkodása (741-75) alatt szenvedett a szentképek tisztelete miatt. Orrát és kezeit gyantával égették. Új Szent István vértanúszenvedéseinek volt társa.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-45762444079959268942024-02-28T05:47:00.000+01:002024-02-29T08:08:18.867+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Alexandriai névtelen betegápoló szentek, † ~260 <br />
<br />
<br />
FIRENZEI Boldog ANTÓNIA II. r. (1401-1472) </span>Elokelo firenzei családból származott. Szülei akaratából korán házasságra lepett, de férje halála után ellenállt rokonai unszolásának, hogy újabb házasságot kössön. A tökéletesség vágyával belépett a Boldog Angelina által akkoriban alapított szerzetes III. rendi Szent Honufriusz kolostorba. Miután erényességét sokszorosan igazolta, elobb Folignoba*, majd Aquilába küldték, ahol a Szent Erzsébetrol nevezett kolostort 14 éven át kormányozta. O azonban többre vágyott. Kapisztrán Szent Jánossal is megbeszélte a dolgot, hogyan térhetne át a Szent Klára eredeti Regulája szerint folytatott életre, hogy minél inkább élje az Istennel egyesült életet. V. Miklós pápa jóváhagyásával (1450 körül) Aquilában a Krisztus Teste kolostorban 14 novérrel Szent Klára Regulájára fogadalmat tett, s ezzel a várost új szerzetesközösséggel gyarapította. A kolostort azóta „Szegény Szent Klára” kolostornak nevezték. Kapisztrán Szent János rendelkezésére a novérek vezetojévé lett, s legfobb törekvése arra irányult, hogy a novéreket, foképp saját példájával, a szerzetesi tökéletességre vezesse. Alázatára vall, hogy a legalantasabb munkákat magának tartotta fenn. A türelem gyakorlására alkalmat adott neki hozzátartozói molesztálásai, igazságtalanságok, rágalmak, mik ártatlanul érték, és 16 évi betegsége. S nehogy a test a lélek ellen lázadjon, a test ellenállását kemény munkával és önmegtagadásokkal igyekezett megtörni. A szegénységet, sot az élet fenntartásához legszükségesebb dolgok hiányát is örömmel viselte el, csak viselt ruhát hordott, sohasem újat. Ami szabad ideje maradt, imádságra fordította. Éjszakákat imádkozott át, néha extázisban. Szeretetét mindenki megtapasztalta, foként a betegek. Éjjel-nappal ágyuknál volt, anyai gondoskodással vette oket körül, testi enyhülést, lelki- erosítést nyújtott nekik: Elore tudva elköltözése idejét, a novéreket a Regula megtartására, egymás iránti szeretete buzdította. Az Egyház szentségeivel megerosítve 71. évében költözött át a szebb hazába. Erényeinek fennmaradó emléke, a sírjánál történo csodák eredményeképp IX. Piusz 1847-ben boldoggá avatta.<br />
„Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban összes novéreimet, hogy mindig iparkodjanak utánozni a szent egyszeruség, alázatosság és szegénység útját, valamint a szent szerzetesi életmódot, miként maga Krisztus és boldogságos Ferenc atyánk tanította megtérésünk óta.”<br />
Szent Klára Végrendeletébol.<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Imádság:<br />
<span style="color: #ff9900;">Istenünk, te Boldog Antóniát életútján Szent Klára rendjébe vezetted. Segíts,</span><br style="color: #ff9900;" /><span style="color: #ff9900;">hogy érdemei és példája által a földön téged egyre igazabb szeretettel szeressünk, a boldog örök életben pedig színrol színre láthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.</span><br />
<br />
<br />
Szent Bazil hitvalló</span><br />
<br />
Szent Bazil a képrombolá Izauri Leó császár uralkodása idején élt. Elhagyván a világot, belépett egy kolostorba és ott erényes szerzetesi életet folytatott. Amikor a szentképek elleni harc megkezdődött, Bazil bátran ellentállt neki. Ezért elfogták, és kínzások alá vetették. Ennek ellenére Bazil elvetette a képüldözők tévtanítását, és szent Prokóppal együtt vére ontásáig kiállt az igaz tanítás mellett. Amint Prokópot is, egész testében kínozták, majd börtönbe zárták. Sok ideig szenvedtek a börtönben, az istentelen császár haláláig. Ezután minden börtönben szenvedőt kiengedtek a börtönből. Szentünk tovább élte addigi szerzetesi életét. Istennek kedves élet után halt meg 750 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog Hedvig † 1399 <br />
<br />
<br />
Leoniszai Szent József hitvalló, † 1612 <br />
<br />
<br />
Szent Manna és Kira anyák</span><br />
<br />
Mindketten a kisázsiai Beria városából származtak, nemes szülőktől. Nem törődve magas származásukkal, egy kis szögletben húzták meg magukat a városon kívül, ajtaját elfalazták, csak egy kis nyílást hagytak meg, hogy valaki ételt juttasson be rajta. Állandó hallgatagságban éltek, hideget és meleget, az időjárás viszontagságait türelmesen viselve. Több mint 50 évet éltek így, és békében hunytak el 450 körül.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Nesztor püspök</span><br />
<br />
Szentünket különös szelídség jellemezte. Imádság közben fogták el saját házában. Magidisz város parancsnoka Irenarch Pergiába küldte. Az úton Nesztort égi hang, de földrengés is megrősítette. Szörnyű kínzások után keresztre feszítették 250 Décius császár idején.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Oszvald<br />
<br />
<br />
Szent Protériosz főpap</span><br />
<br />
Az alexandriai pátriárkai székre akkor választották meg, de mikor a chalkedoni zsinat elítélte és megfosztotta attól Dioszkurt. Az eretnekek által felizgatott nép 457-ben, a keresztelő kápolnában verte agyon a főpapot, holttestét az utcákon vonszolták, aztán elégették.</div>
<br />
<br />
<span style="color: black; font-weight: bold;">Szent Román apát és hitvalló, † 463 </span>Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-52188018740874510482024-02-27T16:11:00.000+01:002024-02-29T08:08:07.459+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON és TÁRSAI vértanúk </span><br />
<div style="text-align: justify;">
*La Rochelle, 1814. január 6. +Si-linkien, 1856. február 27. </div>
<div style="text-align: justify;">
Anglia Kína elleni szerencsétlen ópiumháborúja 1842-ben a nankingi szerződéssel fejeződött be, amely Kínát arra kényszerítette, hogy öt kikötőjét nyissa meg az angol kereskedelem számára. Ugyanezeket az előjogokat megszerezte több európai hatalom is. Franciaország már az 1844. évi vhampoai szerződésben rögzítette a vallásgyakorlás szabadságát az öt kikötőre vonatkozóan. A kínai tárgyalófelek viszonylag könnyen és gyorsan engedtek a franciák kívánságának, nem annyira az általuk nem ismert keresztény vallás iránti tiszteletből, inkább azért, mert azt hitték, hogy Franciaországban szövetségest találnak Anglia ellen. Amikor ebbeli reményeik szétfoszlottak, a vallásszabadságot sem vették túlságosan komolyan. Ezek az események megingatták a Középső Birodalom belső biztonságát, s a folyamatot az ún. Tajping-lázadás csak elmélyítette. A lázadás (1850--64) Kantonból indult ki és Nanking elfoglalásával (1853) érte el tetőpontját. Kirobbantói vallási rajongók voltak, akik keresztény elemeket építettek be a konfuciánus világnézetbe, ezért a keresztényeket azzal gyanúsították -- ezúttal az ország déli részén --, hogy együttműködnek a forradalmárokkal. Ebbe a zűrzavarba került bele a fiatal francia hithirdető, amikor 1852-ben partra szállt Hongkongban. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Auguste Chapdelaine (1814--1856) egy La Rochelle közelében lakó, mélységesen vallásos családból származott. Szívósságát és megtörhetetlenségét családi örökségként, közelebbről az apjától kapta, aki a forradalom utáni nehéz években az Egyházhoz hű katolikusok és a gyakran rejtekhelyről rejtekhelyre igyekvő papok támasza volt. Ezek az események, amelyek születésekor még eleven emlékekként éltek családjában, a kis Ágostonra minden bizonnyal mély hatást gyakoroltak; már korán felébredt ugyanis benne a vágy, hogy pap legyen. Ám kemény mezei munka közben kellett várakoznia a huszadik évéig, amíg megkezdhette a tanulmányait. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A coutances-i szemináriumban, ahol 1843. június 10-én pappá szentelték, érlelődött meg elhatározása, hogy hithirdető lesz. Türelmének azonban ismét kemény próbát kellett kiállnia. Az egyházmegye általános vikáriusa megmagyarázta neki, hogy nincs kétsége ugyan missziós hivatása felől, de bizonyos okokból, amelyeket nem közölt vele, egy ideig még várakoznia kell kívánsága teljesülésére. A fiatal pap minden további nélkül engedelmeskedett, és káplán lett Boucayban. Plébánosa később úgy nyilatkozott arról a két évről, amely alatt hűségesen szolgált nála, hogy missziós eszménye tántoríthatatlanul a szeme előtt állott, és hogy vezeklési gyakorlatokkal készült majdani megvalósítására (hetenként háromszor böjtölt és gyakran ostorozta magát). </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Végre 1851. február 16-án beléphetett Párizsban a külföldi missziók szemináriumába. Egy évvel később, 1852 áprilisában az egykori boucayi segédlelkész már megkapta beosztását a Kvantung és Kvangszi tartományokban levő kínai misszióba. Április 29-én elutazott. Kína déli részeinek misszionálását 1848-ban a párizsi missziós szemináriumra bízták. 1853-ban Zefirin Guillemint (1814--1886), Ágoston földijét nevezték ki ezeknek a vidékeknek apostoli prefektusává; ő a vele egykorú Ágostont küldte Kvangszi tartományba, ahol a missziós munkát újra kellett kezdeni, mert másfél évszázad óta nem lépett hithirdető ebbe a kiterjedt tartományba. Első kísérlete alkalmával nem jutott nagyon messze. Megtámadták és kifosztották, ezért vissza kellett térnie Kantonba. Második útján eljutott legalább a szomszédos Kveicsu tartományba, ahol egy kiemelkedő misszionárius, a későbbi apostoli vikárius és püspök, Lions (+1893) vezette be a missziós életbe és a kínai nyelvbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Eközben Kvangszi tartományban egy buzgó világi apostol tevékenysége következtében kialakult egy új keresztény közösség magva. Hírét vették, hogy a tartományuk számára kijelölt hithirdető Kveicsuban tartózkodik. Küldöttek mentek érte; öt napig tartó meneteléssel érte el végül missziós vidékét Silin-him kerületi székhely közelében. Azonban már tíz nap múlva négy másik katolikussal együtt elfogták, és kihallgatásra a kerület székhelyére vezették. A jóakaratú mandarinnak meg kellett állapítani, hogy az elfogottak nem tartoznak sem a (tajpingi) forradalmárokhoz, sem a mohamedánokhoz, akik hasonlóan zendülést támasztottak. Hogy azonban biztos legyen a dologban, a periratokat el kellett küldenie a tartomány kormányzójához, és meg kellett várnia annak döntését. Így hát a hithirdetőnek és a katechumenoknak a karácsony ünnepnapjait fogságban kellett tölteniök. A követek azonban forradalmárok kezébe kerültek, kirabolták és további utazásukban akadályozták őket. Visszaérkezésük után a keresztényeket szabadon engedték. Ágoston végre elkezdhette tulajdonképpeni missziós munkáját. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
1855. július 10-i levelében nagy örömmel értesíti párizsi elöljáróját, hogy 170--180 katechumennel megkezdte a keresztségre való előkészületet. Az első keresztségeket Szent Józsefnek, a kínai egyház védőszentjének ünnepén szolgáltatta ki. Elsőként az a világi apostol keresztelkedett meg, akinek a buzgóságát tanúsította mindenekelőtt a katechumenek csapata. A József nevet kapta. Az év folyamán valószínűleg további keresztelendők is megkapták a keresztség szentségét. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A hithirdető azonban nem túl sokáig örülhetett fárasztó, mégis boldogító apostoli munkájának. Már 1856 februárjában újból üldözni kezdték az ifjú közösséget. Ágoston a kerületi székhely egy katolikus írójánál keresett először menedéket; ahelyett azonban, hogy a még nyugodt, szomszédos Kveicsu tartományban igyekezett volna biztonságba jutni, a nyájánál akart maradni. Már a következő napon elfogták, és a kerületi mandarin elé vezették. A vád zendülésre való felbujtás volt, és azzal a felszólítással végződött, hogy rossz vallásáról mondjon le. Ágoston áthagyományozott válasza így hangzott: ,,Mivel vallásom az igazi, nem mondhatok le róla. Egyébként nincsenek rossz szándékaim. Arra intem az embereket, hogy tegyék a jót, és így kiérdemeljék a mennyország boldogságát.'' Erre a fogoly 300 ütést kapott a talpára és 300 ütést bambusznáddal a testére. Vérrel és súlyos sebekkel borítva szó nélkül szenvedett. Súlyos éjszaka után, bilincsbe verve, amely még csak mozgást sem engedett neki, a következő reggel halálra ítélték, de a február 26-ról 27-re virradó éjszaka belehalt sebeibe; csak ezután fejezték le, és holttestét az állatok elé vetették. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bármilyen kicsi és jelentéktelen volt is Ágoston első kialakuló közössége, két tagjának, a fiatal Pei-mu Lőrincnek és egy ifjú özvegynek, Csau-Kong Ágnesnek meg kellett osztania papjukkal a vértanúságot. Lőrinc már Ágostonnal volt a körzet székhelyén, amikor menedékhelyén megjelent közösségének néhány asszonya kisgyermekével együtt. Férjük már fogságban volt. Ágoston segítségét és tanácsát kérték, s abban egyeztek meg, hogy az asszonyok gyermekeikkel együtt a mandarin lába elé borulnak, hogy férjük és apjuk életéért könyörögjenek. Mivel mégsem volt bátorságuk az ilyen, kínai viszonyok között rendkívüli lépéshez, Lőrinc vezetőként élükre állt. Ekkor a mandarin egész dühe ellene fordult. Mialatt az asszonyokat kegyetlenül megverték és fogságba vetették, neki borzasztó kínvallatást kellett kiállnia, s ez azzal a felszólítással végződött, hogy tagadja meg hitét. Bátor magatartása a mandarin dühét a végsőkig fokozta, úgyhogy őt még Ágoston elfogása előtt kivégezték. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csau-Kong Ágnes Kveicsu szomszédos tartományából való volt, ott született 1833-ban. Fiatalon férjhez adták egy keresztény férfihoz, majd annak halála után nem ment ismét férjhez, hanem iskolába járt, és tudását az Egyház szolgálatába állította. Amikor Ágoston Lions nevű társától alkalmas hitoktatónőt kért leendő közössége asszonyai és lányai számára, Ágnes ajánlkozott erre a feladatra. Úgy látszik, hogy önfeláldozó és sikeres tevékenysége magára vonta üldözői figyelmét, mert már a férfiak első csoportjával együtt elfogták és fogságba vetették. A bírósági tárgyalás napján, amikor Ágoston sorsa is eldőlt, igen kiemelkedő bátorságot tanúsított. Sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták eltántorítani hitétől. Az elítélése előtt mondott és áthagyományozott kevés szava az ókeresztények kihallgatásaira emlékeztet. Ugyanazzal a halállal sújtották, mint Ágostont. Négy nappal később halt meg sebei következtében. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ezekről a Kvangszi tartományban végbement eseményekről Guillemin, a távoli Kanton missziójának elöljárója csak július elején értesült hírnökök és levelek útján, s elküldte az első tudósítást Lyonba, a Hitterjesztés Művének vezetőségéhez. Ezen alapulnak a fentiek is. A püspök írása végén kifejezett kívánsága, tudniillik, hogy a vértanúk vére szolgáljon Kvangszi egyházának javára, meglepő módon beteljesedett: a tartománynak a kínai hierarchia felállításakor már három püspöke volt. Ágostont két társával, Lőrinccel és Ágnessel együtt 1900. május 27-én avatták boldoggá. <span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
<br />
Szent Baldomér hitvalló, † 660 <br />
<br />
<br />
BACHSTEIN FRIGYES és társai prágai vértanúk (1611) </span></div>
<div style="text-align: justify;">
A hitújítás idején több országban kegyetlen üldözést kellett kiállania a katolikusoknak, köztük a ferenceseknek. Legismertebb ferences vértanúk: a) az angliai vértanúk, élükön Morus Szt. Tamással (1535), b) a németalföldi (gorkumi) 11 szent vértanú, c) a franciaországi vértanúk (1560-80 között a hugenotta háború folyamán mintegy 200 ferences vértanú). Hozzájuk csatlakoznak a csehországi vértanúk. Az elso üldözési hullámban, mely Husz János máglyahalála után (1415) tört ki, sok pap, szerzetes halt meg. A 17. században a vallásháborúk korában lett vértanú Prágában a 14 ferences szerzetes: Bachstein Frigyes házfonök és 13 társa. (Igaz, voltak eroszakosságok, kivégzések, kitelepítések katolikus részrol is, ezek közt a leghírhedtebb: 42 protestáns lelkész gályarabságra ítélése 1675-ben Pozsonyban, de ezeket az eseteket a protestáns részrol történt kegyetlenségek mindenképpen felülmúlták.) Csehországban a huszita „cseh testvérek” és a kálvinisták régóta vártak az alkalomra, hogy a katolikus vallás hu képviseloit az útból eltávolítsák. Különösen szálka volt a szemükben a II. Rudolf császár által Prágában alapított „Havas Boldogasszony” ferences kolostor. Az alkalom megjött, amikor a császárellenes Mátyás foherceg megjelent csapataival a város elott. 1611. febr. 15-én reggel a dühöngo protestánsok megtámadták a templomokat, kolostorokat, azokat feldúlták, kirabolták. A ferences kolostorba is behatoltak. A spanyol P. Martinez János atya menteni akarta az Oltáriszentséget. Karddal levágták a kezét, mire leesett a cibórium, a szentostyák szétgurultak. Szörnyu káromkodások közt taposták szét a kálvinisták a szentostyákat. János atya ezt meg akarta akadályozni, erre leütötték a fejét. Aztán sor került a kolostor többi lakójára: Frigyes atyának a szívét szúrták keresztül. Hasonló véget ért két másik páter, az egyik francia, a másik olasz volt. Egy diákonus, egy szubdiákonus, két klerikus, négy laikus testvér és két novícius lettek vértanúk. Hármukat felkergették a templom tetejére, hogy ott lojjék le oket, élvezve, mint esnek le sebesülten a földre. Többeket kardokkal, bárdokkal ízekre szabdaltak. A vértanúk tetemét csak harmadnapra bátorkodott néhány hu katolikus összeszedni s egy kápolnába elvinni. Isten számos csodával dicsoítette meg hu szolgáit. Boldoggá avatási eljárásuk folyamatban van.</div>
<div style="text-align: justify;">
„A minden kegyelem Istene, aki Jézus Krisztusban örök dicsoségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerosíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsoség mindörökkön örökké. Ámen.” (1 Pét 5,10-11)<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Imádság:</span></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, növeld bennünk a hitet, amely Frigyes atyát és vértanú társait</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">mindhalálig huségessé tette és diadalra vezette. Add, hogy mi is ezt a hitet kövessük, és benne üdvösségre találjunk. Krisztus, a mi Urunk által.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Gábor hitvalló, † 1862 </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">BOLDOG IZABELLA klarissza, szűz (1225-1270) </span></div>
<div style="text-align: justify;">
Az Izabella név az Erzsébet név változata. IX. Szent Lajos király huga. Anyja Blanka királyno, aki példaadó vallásossággal nevelte gyermekeit. Még a szerzetbe lépése elott a királyi palotában is már szinte szerzetesi életet élt, s Istennek szüzességet fogadott. Amikor II. Frigyes császár Konrád fia nevében megkérte a kezét, o hivatkozott fogadalmára. Mivel a házasságot a pápa, IV. Ince is szorgalmazta, levelet írt a pápának, melyben a szuzi életet magasztalta. Buzgó imaélete, önmegtagadása dolgában nem maradt el bátyja mögött. Hogy melyik évben lépett be a klarissza rendbe, pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy a Párizs melletti Longchamp* zárdát 1261-ben alapították s ebben élt kilenc évig. Beöltözésekor „az alázatos Miasszonyunkról nevezett Izabella” nevet vette fel. Több udvarhölgye is követte példáját s vele együtt szerzetessé lett. „Megvetve evilág csalárdságait, inkább akart mennyei Jegyesének alázatban és szegénységben szolgálni, mint királynoként uralkodni. Sok csodával is tündökölt” - írja róla a ferences Martyrológium. Szent Lajossal egy esztendoben, 1270-ben halt meg Longhampban febr. 23-án. X. Leó pápa (1513-1521) avatta boldoggá. Szent Bonaventúra, aki az 1250-es években Párizsban tanított, lelki kapcsolatban volt a párizsi klarisszákkal, egy muvet (De perfectione ad Sorores) az o számukra írt. A longchampi klarisszák elfogadták IV. Orbán pápa Reguláját (1263), mely enyhített az eredeti Regula szigorúságán, így az ún. „urbanista” klarisszákhoz tartoztak. (Orbán latinul Urbanus.)</div>
<div style="text-align: justify;">
Kortársa és barátnoje írta róla:</div>
<div style="text-align: justify;">
„Az ártatlanság tükrét láttuk benne s amellett a bunbánat csodálatraméltó példáját; a szívtisztaság liliomát, a türelem és önmegtagadás illatos virágát, a jóság és irgalmasság kimeríthetetlen forrását.”</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Imádság:</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te megadtad Boldog Izabellának, hogy a világi örömök helyett</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Krisztus követésének keskeny útját válassza. Segíts minket, hogy a világ kísértéseit legyozzük és dicsoségünket szent Fiad keresztjében leljük meg. Krisztus, a mi Urunk által.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">GORZEI SZENT JÁNOS bencés apát </span></div>
<div style="text-align: justify;">
*Vandičres, 900 előtt. +Gorze, 976. március 7. </div>
<div style="text-align: justify;">
A Metztől délre fekvő Gorze híres kolostorreformjának kezdetei elválaszthatatlanul összekapcsolódnak vandičres-i János nevével. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem sokkal 900 előtt született egy nemes vagy szabad paraszt fiaként a Mosel mellett Vandičres-ben, nem messze Pont-ŕ-Moussontól. Apja taníttatta a tehetséges ifjút. Metz és Saint Mihiel iskoláinál azonban nem jutott tovább; apja korai halála visszaszólította a családi gazdaságba. A metzi papokkal és a Szent Péter-kolostor bencés nővéreivel való kapcsolata felébresztette benne a szerzetesi hivatást. Néhány éven át Argonne vidékén élte a legkeményebb remeteéletet. Római útja és Montecassino megismerése sem tudta eltéríteni a remeteség eszményétől. 933-ban Metz püspöke felhívta János figyelmét a düledező Gorzera. Itt megtalálta társaival a keresett magányosságot, keménységet. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A bencés regula útmutatása szerint heten tettek fogadalmat; Einold lett az apátjuk. Buzgón igyekeztek elsajátítani az istenszolgálat és az engedelmesség szabályát. Később innen indult el a megújulás, majd átterjedt a többi lotharingiai szerzetesközösségre, sőt rajtuk túl is. A fiatal szerzetesközösség buzgósága túlment a regula követelményein. Az imádság kötelezettsége, a vezeklésük szigorúsága messze felülmúlta Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) mértékét. János járt elöl jó példájával. Imádságos szelleme és aszkézisének keménysége mindenkit magával ragadott, s kitűnt az atyák írásainak tanulmányozásában is. A gondnok (cellárius) tisztével együtt rábízták a roskatag kolostor gazdasági fellendítésének gondját is. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
János sikeres tevékenysége nem maradt elrejtve. Nagy Ottó császár 953- ban Abderrahman córdobai kalifa udvarába küldte. Három évig tartó megbízatását bátran teljesítette. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Einold halála után, 959-ben vagy 960-ban apáttá választották. 976. március 7-én halt meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Julián vértanú, † 251 </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;"> </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Boldog Báthory László hitvalló, † ~1484 </span></div>
<div class="field field-type-text field-field-lead" style="text-align: justify;">
<div class="field-items">
<div class="field-item odd">
Február 27-én Bátori László pálos rendi szerzetesre emlékezünk. A XV. század első felében élt, a budaszentlőrinci pálos kolostorban, majd a Nagy Hárs-hegy remetebarlangjában. Ő készítette el az első, majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. Magyarul írt szentírásmagyarázata Mátyás király könyvtárába került, ám a török hódoltság korában nyoma veszett. A pálos rendben boldogként tisztelik. Emlékét ma is őrzi a nagyhárshegyi Bátori-barlang.</div>
</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<a class="lightbox-processed" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/P06.jpg" rel="lightbox"><img height="167" src="https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/P06_0.jpg" style="float: left; margin: 3px 7px;" width="110" /></a>Bátori (egyes források szerint Báthory) László gyermek- és ifjúkoráról keveset tudunk. A hagyomány szerint a Szent István korabeli Gutkeled nemzetségből eredő főrangú család, újabb kutatók szerint egy nyírbátori polgárcsalád sarja volt. Nyírcsászáriban született, 1420-ban. Fiatal éveit Közép-Szolnok és Kraszna vármegyében töltötte. Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. Szilágysomlyó birtokosa volt. Mivel 1438-ban nem vonult hadba a török ellen, erdélyi birtokait a vajda elkobozta, de Erzsébet királyné visszaadatta.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor látta, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, a világból kiábrándulva, belépett a magyar pálos rendbe. Szerzetesi életének java részét a rend anyaházában, <a class="lightbox-processed" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/300px-Budaszentl%C5%91rinckolostor_l%C3%A9gifot%C3%B3.jpg" rel="lightbox"><img height="114" src="https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/300px-Budaszentl%C5%91rinckolostor_l%C3%A9gifot%C3%B3_0.jpg" style="float: right; margin: 3px 7px;" width="160" /></a>Buda mellett, a hatalmas és népes Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A budaszentlőrinci kolostort 1290-ben kezdték építeni, és 1310 körül fejezték be. Mátyás uralkodása idején a rendház és a hozzátartozó templom, valamint a gazdasági épületek tovább bővültek, s a kolostor ebben az időben élte fénykorát. Az ország legnagyobb rendháza volt. Mátyás király is többször fölkereste a kolostort.</div>
<div style="text-align: justify;">
László kitűnt buzgóságával, alázatosságával és aszketikus életével. A hittudományoknak szentelte életét. Engedélyt kért, hogy kiköltözhessen a közeli a Nagy-Hárshegy egy barlangjába. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napjait azonban a remeték <a class="lightbox-processed" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Palos_2.jpg" rel="lightbox"><img height="152" src="https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Palos_2_0.jpg" style="float: left; margin: 3px 7px;" width="150" /></a>életrendje szerint osztotta be: imádság, elmélkedés, kétkezi munka. Hunfalvy János szerint húsz évig remetéskedett itt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elkészítette az első majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. A kötet Mátyás király saját könyvtárában, Corvinái között is helyet kapott, később azonban, a török hódoltság korában eltűnt, akárcsak a latinból fordított Szentek élete című munkája is.</div>
<div style="text-align: justify;">
A barlangban végzett bibliafordítási munka az életébe került: a vezekléstől, böjtöléstől elgyengülve tért vissza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Megromlott egészsége ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet.<a class="lightbox-processed" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/52965635.jpg" rel="lightbox"><img height="99" src="https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/52965635_0.jpg" style="float: right; margin: 3px 7px;" width="170" /></a> Halála napján még misézett. Budalőrincen halt meg, 1456. február 27-én. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. Sírja a kolostorral és a templommal együtt elpusztult a török időkben. A pálos rendben boldogként tisztelik.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egykori barlangját 1911-ben, Bátori-barlang néven nyitották meg. 1929-ben oltárt is építettek benne. Munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt <img height="154" src="https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/batori_barlang_bejarata_0.jpg" style="float: left; margin: 3px 7px;" width="115" />alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Bátori László pálos rendi szerzetesnek, az első magyar nyelvű Biblia fordítójának nincs emléktáblája a helyen, és a barlangra is csupán egy felirat nélküli vasajtó utal.</div>
<div style="text-align: justify;">
Reményik Sándor Báthori László barlangja előtt című versével emlékezik meg a boldogként tisztelt pálos bibliafordítóról.</div>
<div style="text-align: justify;">
Magyar Kurír</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">SEVILLAI SZENT LEANDER püspök </span></div>
<div style="text-align: justify;">
*Cartagena, 549 előtt. +Sevilla, 600. március 13. </div>
<div style="text-align: justify;">
Leander olyan családból származott, amely négy szentet ajándékozott az Egyháznak: öccsét, Izidort (lásd: A szentek élete, 146. o.), aki utóda lett Sevilla püspöki székében, bátyját, Fulgentiust, aki Astigi püspöke volt és nővérét, Florentinát, aki egy női kolostor élén vált szentté. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Leander 549 előtt született Cartagenában; akkoriban kellett apjának, Severianusnak az ariánus nyugati gótok által feldúlt Cartagenából Sevillába menekülnie. Fiatal koráról csak azt tudjuk, hogy nagyon korán bencés szerzetes lett. Valószínűleg már ekkor hatott Szent Hermenegildre (lásd: 208. o.), az ariánus Leovigild nyugati gót király fiára. Hermenegildet és testvérét, Rekkaredet Leovigild a társuralkodójává tette Sevilla székhellyel. Amikor Hermenegild felvette a katolikus hitet, Leovigild száműzte Leandert, mert segítette fiát az áttérésben. Hermenegild ezután nyíltan fellázadt az apja ellen, és megkezdődött a polgárháború, amelyben mindkét oldal külföldi segítségre akart támaszkodni. Leander Hermenegild megbízásából Konstantinápolyba indult, hogy a katolikus párt számára támogatást keressen. II. Tiberius császárt azonban, mivel háborús viszálykodásba bonyolódott az avarokkal, longobárdokkal és perzsákkal, még Gergely pápai apokrisziár (követ), a későbbi Nagy Szent Gergely (lásd: A szentek élete, 511. o.) pápa közbenjárására sem sikerült arra indítani, hogy csapatokat küldjön Hispániába. Csakhamar szívbeli barátság szövődött Leander és Gergely között. Leander ösztönzésére Gergely kommentárt szerkesztett Jób könyvéhez. A Leandernek ajánlott mű előszavában ezt írja Gergely: ,,Már sok ideje, kedves testvérem, hogy Konstantinápolyban megismertelek, amikor az Apostoli Szék döntése engem odakötött, téged pedig a hit ügyét képviselő megbízásod vezetett oda.'' Hispániába való visszatérése után, 584-ben Leandert Sevilla püspökévé és Andalúzia metropolitájává emelték. Ezzel egyidőben véget ért a négyéves polgárháború: Hermenegildet foglyul ejtették, száműzték, majd 585-ben kivégezték. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az ariánizmus hispániai diadala azonban rövid ideig tartott. 586-ban meghalt Leovigild; az új király, Rekkared pedig nem folytatta apja valláspolitikáját. Néhány hónappal uralomra lépése után Leander hatására letette a katolikus hitvallást. A katolikus vezetők kezdetben még kételyeket támasztottak áttérésének őszinteségét illetően; Gergely intette Leandert: vigyázzon, hogy a jól indult mű jó véget is érjen majd. Leander minden elgondolható buzgósággal és ügyességgel megvalósította ezt a tanácsot. Alig lehet eléggé értékelni részvételét a király és végül az egész nyugati gót nép megtérésében, amelyet a harmadik toledói zsinaton, 589-ben ünnepélyesen megpecsételtek. Ezen a zsinaton Leander elnökölt és az Egyháznak egy egész nép megtérése és a szerencsétlen vallási harcok befejeződése fölötti öröme nyilvánult meg a záróbeszédében: ,,Isten szent Egyháza, te egyedül ismered a próféták jövendöléseiből, az Evangélium szavaiból és az apostolok tanúságaiból, hogy milyen édes a szeretet és milyen csodálatos az egység. Nem hirdetsz mást, mint a népek összetartozását, nem is kívánsz mást, mint a nemzetek egységét, nem vetsz mást, mint a béke és szeretet magvait. Örülj tehát az Úrban, mert kívánságod nem marad beteljesületlen. Azokat a népeket ugyanis, amelyeket oly sokáig hordtál anyai öledben sóhajtások és imádság közepette, most váratlanul az örömre szülted.'' </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor 590-ben Nagy Szent Gergelyt pápává választották, Leander írásban gratulált neki. Hogy azonban Leander a pápával való levelezése során nemcsak régi barátságuk ápolását tartotta szem előtt, hanem a hispániai és a római egyház szoros egységét is, kitűnik abból a tényből, hogy vitás egyházi kérdésekben hozzá fordult döntésért. Leandernek az Apostoli Szék iránti hűségét Gergely nagyon megbecsülte, és 599-ben a pallium megküldésének e korban rendkívüli tiszteletnyilvánításával is jutalmazta. 699. március 13-án, egy évvel a nemes Rekkared király halála előtt halt meg Leander. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnos a történeti források életének sok részletéről hallgatnak. Még testvére, Szent Izidor is megelégszik azzal, hogy röviden bemutatja őt mint püspököt, teológiai írót és liturgikust. Leander azonban kétségtelenül a hispániai egyház legbefolyásosabb személyisége volt a 6. század végén. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Prokóp hitvalló</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Prokóp a Tízváros környékéről származott. Innen a neve is: Dekapolita, görögül tízváros. Éles elméjű, a szerzetesi életben kipróbált ember, híres és nevezetes volt a szerzetesek között. Abban az időben kezdődtek a képrombolás eretnekségének súlyos idői. Izauri Leó császár a szentképek tiszteletét bálványimádásnak bélyegezve, a képek eltiprásán fáradozott. A szentképek védelmezői súlyos kínokat és üldözéseket szenvedtek el. A szenvedésekben Prokóp is részesült. A császár parancsára elfogták, megkötözték. Kegyetlenül verték, testét sütögették, utána sötét börtönbe vetették. Sokat szenvedett benne többedmagával. A börtönből csak a császár halála után jöhetett ki. További életét szerzetesként élte és békében halt meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Thalaleosz atya</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szentünk Kilikiából származott. Megvetvén a világi hiúságokat, először Szent Száva kolostorában lett szerzetes. Néhány évet töltött itt buzgó szerzetesi gyakorlatokban és méltó lett a papszentelés kegyelmére. Ezután Szíriába ment, ahol még szigorúbb életre adta magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Különös lakóhelyet csinált magának, ahol összegörnyedve, lehajtott fejjel ült. Istentől megkapva a csodatevés ajándékát gyógyította az embereket is, az állatokat is imádságának erejével. Ezzel igyekezett a még bálványimádásban élő embereket rávenni, hogy a keresztény hitre térjenek. Elhunyt hosszú élet után 460. vagy 490. évben.</div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-54966211017925934762024-02-26T07:10:00.000+01:002024-02-26T21:24:00.407+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Edina</span><br />
<span style="font-weight: bold;"> </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Nesztor vértanú, † 251</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Porfir püspök</span><br />
<br />
Tesszalonikában született 352-ben. Szülei jómódú keresztények voltak. Fiúkat gondos nevelésben részesítették. Ő azonban szerzetesi életre vágyott. 26 éves korában szétosztotta vagyonát és az alsó-egyiptomi szkétiszi pusztaságban lett szerzetes egy kolostorban. Öt év alatt teljesen elsajátította a remete élet művészetét. Elöljárói engedélyével a Szentföldre ment, hogy felüdítse lelkét. Utána a Jordán völgyében egy barlangban újabb öt évet töltött. Jeruzsálemben Márk remetét vezette hozzá Isten, aki társa lett. Ezután ketten éltek munkás életet. János jeruzsálemi püspök, amikor értesült életmódjukról, Porfirt áldozópappá szentelte. Néhány év múlva a gázai püspök halála után a hívek őt kívánták főpásztoruknak. Kissé vonakodva, de vállalta a püspökséget. Tanítványa kíséretében elmentek Gázába. A város akkor inkább pogány város volt. Lakosai eleinte bizalmatlanul fogadták a püspököt, de egy csoda a kereszténység felé fordította szívüket. Egymásután rombolták le a pogány szobrokat, templomokat. Eudoxia császárné is segítségére volt Konstantinápolyból. 26 évi működése alatt a pogány Gáza szín keresztény várossá alakult át. Meghalt 421-ben. </div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Sándor püspök és hitvalló, † 325 </span>Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-67687455325361476142024-02-25T05:17:00.000+01:002024-02-25T18:21:53.702+01:00<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;">Szent Cezáriusz (Cézár) hitvalló</span>, † 369 <br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog SEBESTYÉN (ab aparicio) (1502-1600)</span> <br />
Mellékneve: „ab aparicio” megjelenésrol nevezett, ti. a gyakori angyali jelenések miatt. Spanyolországban Gudiva nevu helységben született. Szülei vallásosan nevelték. Jó ideig pásztorkodott. 12 évesen súlyosan megbetegedett. Legendaszerű gyógyulása története: egy elhagyatott kunyhóban várta a halált. Egy farkas azonban hozzá menve gennyes sebét kiszívta, minek következtében jobban lett. Mikor anyja rátalált, már túl volt az életveszélyen. Ifjú korában Salamancában egy gazdánál földműves munkákat végzett. Romlott társai háromízben is parázna nőkkel bűnbe akarták vinni, ő mindhárom alkalommal elkergette a csábítókat. E környezetből szabadulni akart, ezért elhatározta, hogy Mexikóba utazik. Itt is földműves munkát vállalt, de közben a bennszülötteket kocsi, eke s egyéb szerszámok készítésére tanította. Útépítésben is részt vett: a Zacatecastól Mexikó-városig épített út (kb. 500 km hosszú) az o kezdeményezésére valósult meg. S amit keresett, azt leginkább a szegények megsegítésére fordította. Egyszer egy eladósodott embert megmentett a börtöntől: kifizette helyette tetemes adósságát. Jótékonykodása az indiánok előtt is tiszteletet váltott ki iránta. A főváros közelében kis birtokot vásárolt. Kétszer meg is nősült, de mindkét feleségével szűzi életet élt (az ő beleegyezésükkel). Közben a gonoszlélek gyakran támadta, különféle vadállat vagy csábító no alakjában; ő győzedelmeskedett a kereszt jelével. Második felesége halála után 70 évesen belépett a Ferenc-rendbe, a laikus testvérek közé, miután minden vagyonát a szegények s a klarissza nővérek javára fordította. Fogadalmait letéve erényekkel tündökölt: egyszerűség, őszinteség, szelídség, engedelmesség, türelem. Böjtök, önmegtagadásai, virrasztások érdemessé tették arra, hogy angyalok jelenjenek meg neki, akik elhagyatott helyeken táplálták, sötétben titokzatos fénnyel vették körül, esőtől, hótól védelmezték, helyes útra terelték egyik helyről a másikra vitték. Jövendő dolgokat előre mondott, a szívekbe belelátott, vadállatok felett tökéletes uralmat gyakorolt. Halálos ágyán az Oltáriszentséget már nem tudta magához venni, csak maga elé tétette. Istennek hálát adva 98 évesen hunyt el. Halála után arca megszépült, csodás illat vette körül, VI. Piusz avatta boldoggá.<br />
„És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség kívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és s henyélés elkerülése végett.”<br />
Szent Ferenc Végrendeletéből.<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Imádság:</span><br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Istenünk, te megadtad Boldog Sebestyénnek, hogy szíve egyszerűségében</span><br />
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">neked tetsző életet éljen. Add kegyelmedet, hogy közbenjárása által tiszta szívvel szolgáljunk neked és kegyelmed adományait elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span></div>
<span style="font-weight: bold;"><br />
<br />
Szent Taráz főpap</span><br />
<br />
Taráz előkelő konstantinápolyi családból származott. Szüleitől jó keresztény nevelést kapott. Mint hithű ember ellensége volt az akkor dühöngő képrombolásnak. Eleinte magas rangú császári hivatalnok volt. Iréné császárnő idejében, aki igyekezett a képrombolást megszüntetni, a pátriárka lemondása után Tarázt, a világi embert választották meg helyébe. Taráz csak azzal a feltétellel vállalta, ha rövidesen egyetemes zsinat rendezi a képvitát. A zsinat nemsokára összeült Nikaiában, 787-ben és lezárta a régóta tartott háborúskodásokat. Taráz azonnal foganatosította a zsinat rendelkezéseket. Aztán az Egyház bajainak rendbetételére fordította figyelmét. Magán kezdte és a legegyszerűbb életet élte. Sokat törődött a szegényekkel, árvákkal, bántalmazottakkal, és igyekezett bajaikat orvosolni. Élete végén súlyos betegségbe esett. Meghalt idős korban, 806-ban. Konstantinápolyban temették el. </div>
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Viktóriusz</span>Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-62502255037026000592024-02-24T14:07:00.000+01:002024-02-24T16:15:50.067+01:00<div style="text-align: justify;">
Szent János fejének I. és II. megtalálása<br />
<br />
Keresztelő János fejét Heródiás egy tisztességtelen helyen rejtette el. Erről Heródes helytartójának felesége: Johanna tudott, akinek nevét szent Lukács említi. (8,3.) Ő, szánakozva az előhírnök halálán, a fejet titokban eltemette egy edényben az Olajfák hegyén. Később egy nemes ember, Ince, vásárolt magának földet az Olajfák hegyén, Heródes birtokán. Kívánva egy kis templomot is építeni, az alapot ásva, megtalálta a próféta fejét és magánál tartotta. Halála előtt azonban, félve, hogy a szent fejet a hitetlenek kigúnyolják, újra a földbe rejtette azon a helyen, ahol megtalálta. Nagy Konstantin császár idején két szerzetes jött Jeruzsálembe, hogy felkeresse a szent helyeket. Egyiküknek megjelent az Előhírnök, és kérte, hogy ássák ki a földből fejét. Ettől az időtől ünnepelték a szent fej I. megtalálását. A szerzetesek, hazatérve egy fazekassal Emesszából, könnyelműen neki adták csomagjukat a szent fejjel. A fazekas háza erre eltelt mindenféle földi jóval. Halála előtt ő átadta a fejet nővérének őrzésre, aztán az ereklye egyik helyről a másikra vándorolt, amíg egy Euszthát nevű ariánus szerzeteshez jutott. Ő elrejtette a fejet egy barlangban Emessza közelében. Később ezen a helyen kolostor épült, és isteni kinyilatkoztatás folytán Marcell főnök 452-ben másodszor is megtalálta az Előhírnök fejét. Azután a fejet Khalkedonba, majd Konstantinápolyba vitték.<br />
<br />
<br />
<span style="font-weight: bold;">Szent Etelbert hitvalló, † 616 </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog MARCONI* MÁRK remete, III. r. (1430-1510)</span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span>1480-ban a Mantua közelében lévo Milliarinoban született egyszeru és szegény szülok gyermekeként. Kora ifjúságától fogva buzgóságra és életszentségre törekedett. Abban az idoben Mantuában tevékenykedett Boldog Pisai* Péter harmadikrendi közössége, a Szent Jeromosról nevezett szegény remetéké. Itália sok városában voltak ilyen remeteközösségek, ezek Szent Ferenc III. rendjének szabályait követték. Márk a Mantuában muködo Szent Máté remeték közé lépett be, amely közösség nemrég alakult meg. Ettol kezdve úgy élt, mint egy szerzetes, és ezáltal elnyerte a többi remete csodálatát. Mindig vidám volt és készséges bármely gyakorlat végzésére, akár egyszeru, akár nehéz volt az. Legfobb óhaja volt, hogy egyre tökéletesebb legyen Krisztus követésében. Isten kitüntette ot a jövendölés és csodatevés adományával. A nép szentként tisztelte, és szerencsésnek tartották, ha érinthették ruháját. Márk csupán 30 éves volt, amikor 1510. febr. 24-én elhunyt. Teste épen maradt meg, s a mantuai katedrálisban tisztelik mint „Mantua dicsoségét”. Boldog Márk tiszteletét, mely évszázadokon át folytatódott, X. Plusz pápa 1906-ban hagyta jóvá. Ünnepét a Jeromos-remeték jan. 25-én tartják.<br />
„Akkor, (ti az ítéletkor) örvend minden Istennel törodo ember, és kesereg minden istentelen. Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól. Akkor fényessé változik a kopott köntös, s elsötétül a finom öltözet… Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstol, sem ítélettol, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez.” (Kempis 1,24.)<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Imádság:</span><br />
<span style="font-weight: bold;"><span style="color: #ff9900;">Istenünk, te szentjeid megdicsoítésével szeretetednek új bizonyítékát adod nekünk. Kérünk, hogy Boldog Márk közbenjárása segítsen egyszülött Fiad huséges követésére. Krisztus, a mi Urunk által.</span></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT MÁTYÁS </span>nem szerepel a 12 apostol névsorában. Júdás helyébe választotta a tizenegy apostol, a 72 tanítvány közül, azok közül, akik mindvégig együtt voltak az Úrral, mert így lett létszámuk újra teljes. Sorshúzás döntötte el megválasztását. Megválasztását részletesen olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteiben (ApCsel 1, 15-26).<br />
<br />
Egy ideig Júdeában, Etiópiában és Antiochiában térített. Működéséről, hithirdetéséről nem sokat tudunk. Régi írások szerint a Kolchisz tartománybeli Szebasztopol városában keresztre feszítették, vagy egy másik változat szerint megkövezték, majd bárddal lefejezték. <br />
<br />
Ereklyéinek egy része, Szent Ilona császárné segítségével a Németországi Trier városba kerültek, itt a város védőszentjének tisztelik még manapság is. Az ereklye többi része Rómában a S. Maria Maggiore-templomban nyugszik.<br />
<br />
Ünnepét a koptok március 4-én, a bizánciak augusztus 9-én ünneplik. A Római Egyház a 11. századtól 1970-ig ezen a napon ünnepelte, ekkor azonban május 14-re helyezték át az ünnepet, mert az közelebb van Jézus mennybemenetele ünnepéhez. A Magyar Naptárban megmaradtunk a februári ünneplésnél, mert több népi szokás is fűződik ehhez az időponthoz. <br />
<br />
Szent Mátyás a szabók, a cukrászok, a kovácsok védőszentje. Szekercével, vértanúságának eszközével a kezében szokták ábrázolni. A népi hagyomány ennek nyomán alakította ki a "jégtörés" tavaszi szólását: "Jégtörő Mátyás ha nem talál jeget, majd hoz." <br />
<br />
Példája:<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"> <span style="color: #3333ff;">Légy mindvégig Jézus hűséges követője, mert lehet, hogy Téged is kiválasztott!</span></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">SZENT MONTANUS, LUCIUS és TÁRSAIK, vértanúk </span><br />
+Karthágó, 260. május 23. és 25. <br />
Éppúgy, mint Szent Marián és Jakab (lásd: 246. o.), ők is a karthágói papsághoz tartoztak. Diákonusként tevékenykedtek Karthágó szűkebb körzetében, s elnyerték az ottani keresztények szeretetét és bizalmát. Legszebb és tiszteletre legméltóbb feladataik közé tartozott az oltárszolgálat. Szent Ciprián (lásd: A szentek élete, 524. o.) püspök különösképpen a diákonusaira bízta a Szent Vér kiszolgáltatását a hívők számára. Ezek a klerikusok közreműködtek a kereszteléskor, és feladatuk volt, hogy gondoskodjanak a közösség szeretetének helyes fegyelméről és rendjéről. <br />
<br />
Ciprián megengedte, hogy klerikusai teljesen önállóan működjenek, de ügyelt arra, hogy mintaszerű életet éljenek. Amikor Cipriánt 258 őszén vértanúhalála elragadta a közösségétől, Montanus, Lucius és a legtöbb diákonus még nagyobb buzgalommal teljesítette feladatát. Ez nem tarthatott sokáig, mert ők is áldozatul estek Valerianus (253--269) császár ediktumának, amely elrendelte minden klerikus kivégzését. <br />
<br />
Sok keresztény elfogására szolgáltatott alkalmat a karthágói felkelés, amely Galerius Maximus prokonzul ellen irányult. Általános volt az elkeseredés ennek a zsarnoknak a kemény uralma ellen, de a prokonzul a keresztények üldözéséhez fogott. Ez oda vezetett, hogy őrizetbe vették Montanus, Lucius, Julianus, Victoricus és Flavianus diákonusokat néhány világival együtt, akik éppen velük voltak a házukban. A börtönben összetalálkoztak a letartóztatottak Victor pappal és egy Quartillosa nevű nővel. <br />
<br />
A letartóztatottak ellen a bűnvádi eljárás hónapokig elhúzódott. Galerius Maximus időközben meghalt, és az egykori prokurátor, Szolón láthatóan nem siettette a keresztények elleni per lebonyolítását. Hetek vagy hónapok múlva vezették eléje első ízben a foglyokat, de csakhamar visszaküldte őket a börtönbe. A szenvedés hosszú és kemény idejét kellett kiállniok egy sötét, teljesen elhanyagolt zárkában, elegendő táplálék nélkül. Az elfogott világiak -- Primolus, Donatianus és valószínűleg Renus is -- meghaltak a börtönben a mértéktelen nélkülözések és szenvedések következtében. Donatianus, aki letartóztatásakor még katechumen volt, röviddel a halála előtt, a fogságban keresztelkedett meg. <br />
<br />
Csak az új prokonzul hivatalba lépése után, 259 tavaszán kezdték meg újra az eljárást a letartóztatott keresztények ellen. Flavianus diákonus azután levélbeli értesítést küldött a közösségnek a perről és a vértanúk élményeiről. <br />
<br />
,,Teljesítenünk kell a feladatunkat irántatok, nagyon szeretett testvérek -- kezdi Flavianus a levelét --, azt mondtátok ugyanis, hagy Isten szolgáinak és Krisztus felszenteltjeinek nincs más tennivalójuk, mint hogy testvéreik nagy csapatára gondoljanak. Megfontoltuk ezt, s a szeretet és kötelességtudat késztet minket erre a levélre...'' <br />
<br />
Flavianus ,,Isten szolgái''-nak és ,,Krisztus felszenteltjei''-nek nevezi magát és a többi diákonust is. Akit a püspök kézrátételével diákonussá, vagyis ,,szolgává'' és ,,szolgálattevővé'' szentelt, az egész különleges módon Jézusnak, Isten Izajás próféta által megígért szolgájának képmásává lett. <br />
<br />
Miként Jézus a saját szavai szerint ,,nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért'' (Mk 10, 45; Mt 20, 28), úgy kell a diákonusnak is mindhalálig hűségesen feláldoznia az életét sokak szolgálatában. <br />
<br />
Flavianus arról tudósít, hogy az időközben meghalt prokonzul tüstént a letartóztatásuk után elevenen akarta őket elégettetni, de az Úr ,,megmentette szolgáit a tűzhaláltól''; a már meggyújtott máglyát ugyanis váratlan esővel eloltotta. A vértanúk annak jelét látták ebben, hogy minden szorongattatás és megpróbáltatás ellenére teljesen elrejtőzhetnek Isten kezében. <br />
<br />
Az új prokonzulnál lefolytatott első kihallgatásról Flavianus nem mond közelebbit. Eredménytelenül folyt le, és a foglyoknak vissza kellett térniök a börtönbe, ahol ,,éhséggel és szomjúsággal akarták őket megtörni.'' <br />
<br />
Az ínség próbatétének idejében Victor presbiter egy napon álmában az Urat látta, amint vigasztalóan szólt hozzá: ,,Még egy keveset szenvednetek kell. Valami még hátravan. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!'' Ezután hozzáfűzte: ,,Mondd meg nekik (a fogolytársaknak): dicsőséges koszorút nyertek majd''. Ilyen és hasonló álomképekből merítettek új erőt. Egy napon, amikor már több mint negyvennyolc óra óta semmit sem kaptak enni, hirtelen előttük termett Herennianus szubdiákonus Januarius katechumen kíséretében. Sikerült bejutnia a zárkába. Az éhezőknek elhozta az ,,örök élet kenyerét'', az Úr testét. ,,Megerősödve általa -- mondja Flavianus -- a betegek és mindazok, akik nyomorúságosan érezték magukat, újból erőre kaptak. Azok, akiket a nélkülözések, a rossz kenyér és víz megbetegített, újból egészségessé váltak ettől az eledeltől. Ezért a csodás segítségnyújtásért valamennyien hálát adtunk Istennek.'' <br />
<br />
Ez az élmény ismét ráébresztette a bebörtönzött diákonusokat, hogy az Úr testével való közösség mennyire Isten szeretetének kifejezése, egyben pedig felhívás is a testvéri szeretetre. Intették hát a testvéreket is a kölcsönös szeretetre, mert nagyon jól tudták, hogy a közösségben néhány nézeteltérés fordult elő. ,,Mindig meg kell őriznünk az egyetértést és a szeretetet -- írta ezért Flavianus --, akkor leverjük az ördögöt, akkor elnyerjük az Úrtól, amit kérünk tőle. Semmilyen más módon nem érhetjük el az örök életet. Kíséreljük meg, hogy már itt is olyanok legyünk, amilyenek odafent leszünk majd!'' <br />
<br />
Hónapokig tartó fogság után végre megindult a bírósági eljárás az új prokonzul előtt. Minden vádlott megvallotta hitét. Néhány nem keresztény hallgató megkísérelte mégis, hogy rokonszenvből megmentse Flavianus diákonust; vitatták, hogy valóban diákonus, amint maga állította. Erre a többieket halálra ítélték, Flavianust pedig visszavitték a börtönbe. <br />
<br />
A kivégzés helyére vezető úton az elítéltek ,,sugárzó arcáról belső boldogságot lehetett leolvasni'', hangsúlyozza az ókeresztény tudósító. Isten mellettük volt végső megpróbáltatásuk órájában. Útközben még alkalmat találtak arra, hogy az odasiető testvéreket szavaikkal bátorítsák. Lucius gyenge alkata következtében megbetegedett és testileg teljesen megtört. Amikor a testvérek kérlelték: ,,Gondolj ránk!'', egyszerűen így válaszolt: ,,Inkább ti gondoljatok rám!'' Tudta, hogy a harcot még nem állta ki véglegesen. <br />
<br />
Montanus azonban ,,testben és lélekben erősen'', búcsúbeszéddel intette a jelenlevőket. Ereje nyilvánvalóan megnövekedett az előtte álló vértanúhalál kegyelméből. ,,Álljatok szilárdan, testvéreim, és harcoljatok derekasan!'' -- mondta. ,,A példa a szemetek előtt van. Ne engedjétek, hogy az elesettek hűtlensége titeket is a szakadékba rántson! Erősítsen meg inkább benneteket is türelmes kitartásunk a Krisztusról való tanúság vágyában!'' Végül az ég felé tárta a kezét, és kérte Istent, hogy Flavianus is követhesse őket a legközelebbi harmadik napon. Kettétépte a kendőt, amellyel a szemét kellett bekötnie, és úgy rendelkezett, hogy egyik felét őrizzék meg, és azzal majd Flavianus kösse be a szemét a közösség jeleként. Azt is meghagyta, hogy Flavianusnak tartsanak fenn közöttük sírhelyet. Ezután valamennyiüket kivégezték. <br />
<br />
Montanus kérése két nap múlva valóban beteljesedett: Flavianust a harmadik napon hasonlóképpen halálra ítélték. Amikor a kivégzés helyére vezették, a testvérek nagy csapata követte. Egy váratlan eső, amely elriasztotta a kíváncsi nézelődőket, a testvéreknek még alkalmat adott arra, hogy ,,békecsókot'' váltsanak, amilyent a diákonus a szentmisében kapott és adott. Az eső pedig Flavianus szavai szerint érkezett: ,,hogy víz és vér keveredjék, mint az Úr szenvedésekor''. <br />
<br />
Mihelyt az eső elállt, Flavianus elhagyta a pajtát, amelyben meghúzódtak, egy kiemelkedő helyre lépett, a kezével hallgatást intett és ezt mondta búcsúzóul: ,,Szeretett testvéreim, akkor nyeritek el majd az igazi békét velünk együtt, ha békében kitartotok az Egyházzal, és egymás közt is megőrzitek az egyetértést és a szeretetet. Ne gondoljátok, hogy ez csekélység!'' Végül Flavianus kijelölte még Lucianus presbitert mint a legalkalmasabbat arra, hogy Ciprián utóda legyen a püspöki hivatalban. Lucianust valóban csakhamar a püspöki méltóságra emelték. <br />
<br />
Flavianus ezután bekötötte a szemét a hátrahagyott fél kendővel, letérdelt és ,,imádkozva végezte be passióját''. </div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-90189290227127658072024-02-23T11:28:00.000+01:002024-02-23T11:29:26.237+01:00Emlékezés Bonajunkta, azaz Kisatyára - ahogy a lelki gyermekei szólítottuk.<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: small;">Kisatya
mindig ezt mondta: "Figyeljünk az indításra!" Ő beszélte el, hogy
amikor az Egyházüldözés elkezdődött, az egyik nap kora hajnalban már 2
órakor fölébredt. Összecsomagolt, és az első vonattal Szegedről
Budapestre utazott. Ekkor már szerzetes pap volt. Utólag értesült róla,
hogy aznap reggel berontottak a szobájába, mindenét feltúrtak, de őt
magát már nem tudták elhurcolni. Így úszta meg a börtönt, és esetleg a
kivégzést. Milyen nagy ajándék volt ő nekünk, hogy 86 évet élt a jó
Isten gondoskodó szeretetéből.<br /> <br />
30 évig gyóntatott Makkosmárián. Az ország minden részéből, de még
külföldről is jártak hozzá. Ott szólította meg az Úr Jézus a templomban
az oltárnál. Így emlékezett rá: Jézus: "Józsi! Kérek tőled valamit."
Józsi: "Bármit kérsz Uram, örömmel teljesítem." Jézus: "Tudod, amikor a
Szentmisén felolvasod az Evangéliumot, ott vagyok köztetek, de abban
hinni kell. Amikor felmutatod az Oltáriszentséget, abban is jelen
vagyok, de ebben is hinni kell. Szeress mindenkit az Én szeretetemmel!
Ebben nem kell hinni, és az emberek megtapasztalják, hogy köztük élek."<br /> <br />
Kisatya ezt mondta: "Egy világ fordult meg bennem." Megkérte, hogy az
Úr Jézus szeressen általa. Ő mindig csupa szeretet volt, türelmes,
jóságos, és így még jobban tudta Jézushoz vezetni az embereket. 350
lelki gyermeke volt. Akik még élünk azok közül, akik ismerték, most is
könnyes szemmel gondolunk rá.<br /> <br /> Mindezt azért írtam le, hogy kérd az ő közbenjárását!<br /> </span><span style="font-size: x-small;"><span style="font-size: small;">
Most ezekben a nehéz, zavaros időkben különösen időszerű, hogy kérd
minden nap a Szentlelket! Imádkozd el a Szentlélek himnuszt: "Ó Alkotó
Lélek jövel..." kezdetűt. Csak Ő tud megvilágosítani. Kérd Tőle magadra
és a családodra a tisztánlátás kegyelmét. A Szentlélek állandóan
könyörög bennünk, értünk, mert csak Ő ismeri Isten ránk vonatkozó örök
szent tervét.</span><br /><br />Mária Julianna</span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-560128907971014299.post-41791974134605241922024-02-23T06:25:00.000+01:002024-02-23T11:29:06.920+01:00<span style="font-weight: bold;">Szent Alfréd</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Boldog János hitvalló, † ~1240 </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Arató Szent János hitvalló, † 1127 </span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;"></span><br />
<span style="font-weight: bold;">Szent János és társai</span><br />
<br />
Mindnyájan a szíriai pusztában voltak remeték az V. században. János, Szent Limnosz tanítványa, követte az ő vezeklő életét A folyó partján egy nyitott dombot találva, ott élt lakóhely nélkül 25 évig. Étele és ruházata a legegyszerűbb volt. Nem keresett árnyékot, mindenben igyekezett megtagadni magát. Mózes atya, akit lelkesített János atya élete, mindenben igyekezett őt követni. Antioch atya egész életét egy teljesen puszta helyen élte le, amelyet egy kis kerítés vett körül. Már nagyon idős volt, amikor meghalt. A szintén öreg Antonin atya mindenben követte őt: ételben, italban, ruházatban és a virrasztásokban. Idős koruk ellenére vezeklő életüknek minden kellemetlenségét türelemmel viselték. Ifjúi erőt éreztek magukban arra, hogy Istennek éljenek. Zebin atya egy hegyen élt. Egy kis lakhelyet építve magának, ugyanazon helyen élt vezeklésben késő öregségig. A körülötte levő helyek lakosai sokszor fordultak hozzá és nagy hasznuk lett imáiból. Polychroniosz atya Zebin atya tanítványa volt és mindenben utánozta szent életét. Vasbilincset ugyan nem viselt magán, de másként vezekelt testét sanyargatva. Istentől csodatevő erőt is kapott.<br />
<br />
<br style="font-weight: bold;" />
<span style="font-weight: bold;">Szent Polikárp főpap</span><br />
*69 előtt +Szmirna, 155. február 23. <br />
Polikárpnak, a szmirnai püspöknek erőteljes, ugyanakkor szeretetreméltó egyénisége megérezteti velünk, hogy micsoda szellemi ösztönzések indulnak ki egy, az életet a maga realitásaiban maradéktalanul megélő személyiségből. Antiochiai Szent Ignác írta búcsúlevelében Polikárpnak: ,,Boldognak tartom magam, hogy láthattam tiszta arcodat; bárcsak tovább örvendhetnék neki Istenben.'' Dicséri Polikárpot azért, mert lelkülete Istenben vert erős gyökeret, és biztosítja, hogy korának úgy kell ő, mint viharvert hajósnak a kikötő. <br />
<br />
E szavak igen találóak. Polikárp a maga egyenességével közvetlen hatást gyakorolt korának embereire. Nemcsak tanításával, hanem még inkább tevékenységével, életével és halálával az Egyház igazi pásztorának bizonyult. <br />
<br />
Polikárp ifjú korában hallgatója és tanítványa volt János apostolnak és nyilván más apostoloknak is; tanításukat szóban és írásban hamisítatlanul továbbadta. Sőt egy korai hagyomány szerint Polikárpot ,,az apostolok'' tették Szmirna püspökévé. Ireneus, aki Polikárpot még személyesen ismerte, biztosan állítja, hogy ennek az igazán apostoli püspöknek az igehirdetése teljesen egybehangzott azzal, amit ő Jézus szemtanúitól és tanítványaitól hallott. Ezek szerint Polikárp egyik jelentős megalapozója volt az őskeresztény hagyománynak. ,,Tanításával egyetértenek az összes asiai (kisázsiai) egyházak.'' <br />
<br />
Szent Ignác leveleiből tudjuk, hogy a szmirnai püspököt nemcsak a nem keresztény polgártársai részéről érték támadások, hanem saját egyházközségében is küzdelmei voltak. Mint a kor más kisázsiai egyházközségeiben, neki is súlyos problémái voltak egy csoporttal, mely nem értett egyet azzal, hogy az egyházi élet egyre inkább a püspök körül kristályosodott ki. Kezdetben ugyanis az egyházi szolgálat megoszlott: a püspök volt a közösség hivatalos ,,felügyelője'' (episzkoposz) és vezetője, a ,,próféták és tanítók'' pedig az istentiszteletnek és tanításnak éltek. Lassanként azonban a prófétaság torzulásai következtében egyre inkább a rend és törvényesség egyházi elve lépett előtérbe. Ez a fejlődés a püspök vezető állását eredményezte. <br />
<br />
Ennek a történelmileg szükségszerű fejlődésnek ellenzői vonakodtak részt venni a püspök vezette istentiszteleteken, és külön liturgiát tartottak maguknak. De az igehirdetésben is eltértek az apostoli tanítástól. Polikárp egész életén át fáradozott azon, hogy megtérítse ezeket a szakadárokat, és mindent megtett, hogy egyházközségét külsőleg és belsőleg egységesítse. A zűrzavaros viszonyok között is szakadatlan türelmével és szeretetével kiérdemelte az igaz hívők egyre növekvő ragaszkodását és tiszteletét. Ahol azonban szükséges volt, példás energiával és határozottsággal lépett föl. Így a gnosztikus Markiont, aki megkísérelte, hogy megszerezze jóváhagyását, kemény szavakkal rótta meg. Komoly intő levelet írt a szomszédos egyházközségeknek is, amelyek ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttek, mint a szmirnaiak. Sajnos, ez a levél nem maradt ránk. <br />
<br />
Ma Polikárpnak csak a filippi egyházközségnek írt levele van a kezünkben. A filippiek hittani eligazítást kértek tőle, és azt, hogy küldje meg nekik Ignác leveleit. Levelében fölszólította a filippieket, hogy vállalják a ,,kereszt vértanúságát''. Itt esik szó először a keresztény irodalomban a ,,vértanúságról'', méghozzá egy püspök szájából, aki maga is a Megfeszített vértanúja lett. <br />
<br />
Előbb azonban Polikárpnak az egész Egyház történetére kiható feladatot kellett teljesítenie. A 2. század közepe táján Rómába utazott, hogy Anikétosz pápával a keresztény gyakorlat kérdéseiről tárgyaljon, nevezetesen a húsvét ünneplésének időpontjáról. Polikárp más kisázsiai egyházközségekkel együtt kitartott annál a Szent Jánostól eredő hagyománynál, hogy húsvét napját Niszan hónap 14. napján kell ünnepelni, míg a rómaiak Szent Péterre visszamenő hagyomány szerint a rá következő vasárnapon ünnepelték. Bár ebben a pontban nem tudtak egyezségre jutni, mindketten ,,közösségben maradtak''. Anikétosz tiszteletből megengedte Polikárpnak, hogy a templomban (nyilván húsvéti) Eucharisztia-ünnepet tartson, és békében váltak el egymástól. Milyen testvéri megértés a különféle hagyományok elismerése mellett! <br />
<br />
Nem sokkal hazatérése után Polikárpot letartóztatták. Az alkalmat az adta, hogy egy bizonyos Fülöp, aki tagja volt Asia tartományi gyűlésének, ünnepi játékokat rendezett állatviadalokkal és egyéb látványosságokkal. Polikárpot a zsúfolt színházban vonták felelősségre keresztény hitvallása miatt. A jelenlevő prokonzul rá akarta venni az ősz püspököt, hogy tagadja meg Krisztust. Polikárp egy jó állapotban ránk maradt tudósítás szerint erre így válaszolt: ,,Nyolcvanhat éve szolgálom Őt, és sohasem bántott meg. Hogy mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?'' <br />
<br />
Polikárp elszenvedte a vértanúhalált, mely mintegy ,,pecsétje volt és véget vetett'' az őt ért üldözéseknek. Tanúságtétele nem maradt hatás nélkül. Halálával sokkal inkább atyja lett azoknak, akik tanúságát elfogadták, mint életével. Nagyságának alapja az volt, hogy példamutatóan ragaszkodott Krisztushoz. A halál színe előtt Jézus Krisztus imádkozta Polikárpban és Polikárp által azt a megragadó hálaadást, amely Isten hű szolgájának életáldozatát mintegy konszekrálta. Az Istennel eltelt püspök utolsó imádsága így hangzott: Mindenható Úristen, Atyja szeretett és áldott Fiadnak, Jézus Krisztusnak, aki által ismerünk téged, az angyaloknak, hatalmasságoknak, az egész teremtésnek és a belőled élő igazak nemzetségének Istene! Magasztallak téged, amiért méltónak találtál erre a napra és erre az órára, hogy a vértanúk seregében részem legyen Krisztusod kelyhében a test és a lélek örök életre szóló föltámadására a Szentlélek romolhatatlanságában. Fogadj el ma engem köztük mint igaz és kedves áldozatot, amint előkészítetted, megjövendölted és most teljesíted, te, igaz Isten, aki nem ismersz hazugságot. Ezért és mindenért dicsérlek, dicsőítlek és magasztallak örök mennyei főpapod, Jézus Krisztus, a te Fiad által. Általa és vele a Szentlélekben tiéd a dicsőség világossága most és az eljövendő örökkévalóságban. Amen. <br />
<br />
Keleten már a 4. században február 23-án ünnepelték. Róma a 13. században tette át az ünnepet január 26-ra, amely napon addig Niceai Szent Polikárp temetéséről emlékeztek meg. 1969-ben halála napjára, február 23-ra került ünnepe a római naptárban is. <br />
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<br />
Szent Polikárp életéről a szmirnai egyház részletes levele tájékoztat minket. A kisázsiai testvéregyházaknak írták, és részletesen elbeszélik benne vértanúhalálának körülményeit. <br />
<br />
Mivel a püspök tudta, hogy veszélyben forog, nem sokkal elfogatása előtt visszavonult egy kis vidéki birtokra, ahol az éjjelt és a nappalt imában töltötte. Amikor a poroszlók egy rabszolga árulása folytán végül rátaláltak, nem akart elmenekülni. Így szólt: ,,Legyen meg az Isten akarata!'' Az érte küldött lovasokat szeretetreméltó házigazdaként fogadta, és ,,enni, inni adatott nekik, amennyit csak akartak''. Eközben a szent püspök közel két órán keresztül kiterjesztett karokkal imádkozott ,,minden emberért, akivel valaha is dolga volt, kicsinyekért és nagyokért, előkelőkért és egyszerűekért, sőt a földkerekségen lévő egész katolikus Egyházért''. Az őrség tagjai restellvén, hogy ilyen tiszteletre méltó idős embert kell elővezetniük, megengedték, hogy szamárháton tegye meg a városig az utat. Útközben Heródes rendőrfőnök és annak atyja, Nikétész a kocsijába vette, és megkísérelte hittagadásra bírni. Mivel ez nem sikerült nekik, végül ismét kilökték kocsijukból. <br />
<br />
A stadionban hangos üvöltéssel fogadta a nézők tömege. Statius Quadratus prokonzul vezette a kihallgatást, és megkísérelte Polikárpot eltántorítani a kereszténységtől. ,,Gondolj idős korodra -- biztatta - - térj magadba! Kiáltsd: Vesszenek az ateisták!'' (Így hívták akkoriban a keresztényeket.) Az agg püspök elismételte ugyan utána ezeket a szavakat, de közben jobbját sóhajtva a tomboló tömeg felé emelte. Mivel a prokonzul további igyekezete is hiábavalónak bizonyult, egyre inkább kijött a sodrából, és egy hírnökkel kikiáltatta: ,,Polikárp beismerte, hogy keresztény.'' Akkor fölkiáltott a stadionban lévő tömeg: ,,Ő egész Asia tartomány tanítója! Ő a keresztények atyja, isteneink megvetője! Mindenkit rávesz, hogy ne áldozzon többé nekik, és ne imádja őket többé!'' -- És követelték, hogy a játékok vezetője bocsássa Polikárpra az oroszlánokat. Amikor az kijelentette, hogy a műsor szerint már vége a játékoknak, azt kívánták, hogy elevenen égessék el Polikárpot. <br />
<br />
Sietve fát és rőzsét hordtak össze a szomszédos műhelyekből és fürdőkből. Polikárp maga vetette le ruháit és húzta le saruit. Amikor egy cölöphöz akarták szögezni, ezt kérte: ,,Hagyjatok úgy, ahogy vagyok! Aki erőt ad nekem, hogy a tüzet elviseljem, erőt ad arra is, hogy erős szögeitek nélkül is bátran kitartsak a máglyán!'' Így csak megkötözték. Amint a tudósító följegyezte: ,,Hátrakötött kezeivel Polikárp hasonlított a nagy nyájból kiválasztott koshoz, amelyet fölkészítettek, hogy szeplőtelen égőáldozat legyen Isten előtt'', vagyis hasonló lett Krisztushoz, Isten Bárányához, akit megöltek a világ bűneiért. Polikárp pedig az égre emelte szemét, és halotti imát mondott. <br />
<br />
Amikor meggyújtották a máglyát, a lángok, mint egy hajó vitorlái, körülölelték Polikárp testét, anélkül, hogy hozzáértek volna. Végül egy hóhért küldtek oda, és az tőrt döfött a mellébe. Azután elégették a holttestet félelmükben, hogy a keresztények majd ,,elhagyják a Megfeszítettet, és őt, Polikárpot imádják!'' A keresztények pedig összegyűjtötték csontjait, hogy méltó helyen eltemessék, és évenként megünnepeljék vértanúságának emlékezetét. </div>
<br />
<br />
--------------------------------------------------------------------------------<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #ff9900; font-weight: bold;">Mindenek Teremtője, Istenünk, aki Szent Polikárp püspököt vértanúid sorába emelted, közbenjárására engedd, hogy mi is igyunk Krisztus kelyhéből, és így boldog örök életre támadhassunk föl! </span></div>
Andrehttp://www.blogger.com/profile/16789293116260086317noreply@blogger.com0