2004. október 13., szerda

IV. Károly tiszteletének jelei Magyarországon

A boldoggá vagy szentté avatás minden esetben akkor indul el, ha egy szentéletű embert halála után a hívők közössége kifejezett és tartós tiszteletben részesít, példaképül választja a különböző élethelyzetekben – olvasható Érszegi Márk Aurél történész IV. Károly boldoggá avatására írt jegyzetében. Egyúttal emlékeztet rá: hazánkban több helyen imádkoztak eddig is IV. Károly boldoggá avatásáért, illetve kérték az ő közbenjárását. Így például Cirákon, Zalaegerszegen, vagy a pesti domonkosok templomában. A történész sajnálatosnak tartja, hogy Károly király tisztelete az elmúlt időszakban nem kapott nagyobb nyilvánosságot, és úgy véli, mintha a magyar egyház is zavarban volna vele kapcsolatban. „Hiszen könnyű őt, mint Habsburg-királyt az osztrák elnyomással, uralkodását a trianoni tragédiával azonosítani, magyarországi szerepléseiről pedig keveset és sokszor meglehetősen egyoldalúan adott át az elmúlt évtizedek történetírása. Mára Károly király szerepét a történetírók is kezdik másként megítélni, de a hívők számára az a fontos, amiért az egyház őt most az oltár dicsőségére emeli. A békére való szüntelen törekvése, a rábízottak sorsa iránt érzett felelőssége, hitvesi szeretete és családi életének szentsége, de legfőképpen az Isten iránti mindenekfeletti szeretete és a Gondviselésbe vetett töretlen bizalma az, amely őt a szentatya szándékának megfelelően a magyar katolikusok számára is példaképpé teszi.” Érszegi Márk hangsúlyozza: IV. Károly királynak korai halála után rögtön kialakult tisztelete a hívők körében. Nemcsak Madeirán, ahol eltemették, s ahol a helyi egyház nagy épülésére szolgált rövid ottani jelenléte és szent halála, vagy Ausztriában, amelynek szintén uralkodója volt, de Magyarországon is. Magyarországhoz egy különleges szakrális kötelék is fűzi őt, amelyet a Szent Koronával történt megkoronázása és a koronázási eskü jelent. Ha nyomon követjük Károly király magyarországi tartózkodásának helyszíneit, ma is az iránta megnyilvánuló tisztelet több tárgyi emlékével találkozhatunk. Például emléktáblákkal, mint a soproni Pejachevich-ház falán, ahol gyermekkorában nevelkedett, vagy Baján, ahonnan a végleges száműzetésbe indult, de a budaörsi csatára utaló márványtáblán is egy tőle vett idézet olvasható. A szombathelyi püspöki palotában pedig nemcsak márványtábla hirdeti: „letiport nemzete régi dicsőségét feltámasztani” érkezett oda 1921 nagyszombatján, és később „töviskoronával tért vissza szomorú számkivetésbe”, de megőrizték a szobát is, amelyben megszállt. A Tihanyi Apátságban szintén márványtábla jelöli a királyszobákat, ahol a sikertelen visszatérési kísérlet után fogva tartották. Leginkább persze az egyházi épületek bizonyítják, hogy Károlyban a kortársak és az utókor nemcsak a királyt látták, de a szentet is: Tihanyban a kálváriát 1927-ben azért emelték, hogy emlékeztessen a király tragikus sorsára. Hasonló sors jutott osztályrészül a kálváriának is, hiszen 1960-ban a hatalom leromboltatta, és csak a ‘90-es években sikerült helyreállítani. Dénesfa és Cirák között 1931-ben emeltek kör alakú kápolnát azon a helyen, ahol Károly király gépe 1921 októberében földet ért. Homlokzatára az a szentírási idézet került, amely a király akkori kísérletére is jól illik: „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. Károly repülőgépe egyébként ma is megvan, a budapesti Közlekedési Múzeumban. Az egyházi tisztelet kiemelkedő példája a zalaegerszegi ferences templom, amelyet 1927-ben az akkori plébános, a későbbi Mindszenty bíboros IV. Károly emlékére építtetett, egyik mellékkápolnájában a király képét is elhelyezve. Talán joggal nevezhetjük az egyik legbecsesebb Károly-ereklyének a budavári Mátyás-templomban őrzött trónszéket, amelyet Károly a koronázáskor használt. MK