Dioklécián
császár idején (284-305) az üldözések eljutottak a kisázsiai Laodicea
területére is. Megtudván ezt Laodicea püspöke Sziziniosz, Artempn pappal
együtt éjszaka bement Artemisz templomába, a bálványszobrokat
összetörte és elégette. Patrícius, a császár helytartója, Laodiceában
áldozatot akart bemutatni á bálványoknak, ám a templomban semmit nem
talált. Megtudta, hogy a keresztény püspök és papja semmisítették meg a
bálványokat, körülvette katonákkal a keresztény templomot, hogy az ott
levőket legyilkolja. Néhány nap múlva Artemont vasra verette és
megtüzesített tepsiben gyötörte. Isten azonban sértetlenül őrizte meg.
Azután a hóhér, forró olajba dobatta, de láthatatlan erő őt vetette a
forró olajba. Isten újra megőrizte papját. S csodák hatására sok pogány
megtért Krisztus hitére és megkeresztelkedtek. Megkeresztelkedett
Titaliosz pogány pap is, későbbi cezareai püspök, Ártemon. ezután
Ázsiába költözött, és csodáival sok pogányt vezetett Krisztus hitére. A
hit hirdetése miatt 303-ban karddal lefejezték.
SZENT HERMENEGILD vértanú
*Hispánia, 550 körül. +Tarragona, 585. április 13.
Vannak
olyan mártírok, kiknek vértanúsága egyszerű, világos modellnek felel
meg: egy istenellenes, ,,gonosz'' hatalom valamilyen módon kiprovokálja
Krisztus szolgáinak hitvallását, hogy azután többé-kevésbé válogatott
kegyetlenséggel megbüntesse ezt a hitvallást. Szent Polikárp (lásd: A
szentek élete,108. o.) püspök, továbbá a nemes szűz, Szent Ágnes (lásd: A
szentek élete, 52. o.) ilyen ,,klasszikus'' mártír. Másokban viszont a
hit megvallásához olyan személyes és környezeti adottságok társulnak,
amelyek elhomályosítják, sőt olykor a felismerhetetlenségig el is
takarják azt. Az ilyen jellegű vértanúságokat nagyon jól ismerjük
manapság; megvoltak azonban már a korai évszázadokban is. Közéjük
tartozik Hermenegild is, bár mártír címét hivatalosan csak halála után
ezer évvel ismerte el az Egyház.
Hermenegild a 6. század közepén
született. Apja a nyugati gótok hatalmas királya, Leovigild volt, aki a
svéveken és a keletrómaiakon aratott több győzelme után Hispánia
uralkodója lett. Országán belül is megszilárdította helyzetét a
hatalomra törő nemességgel szemben. A szomszédos frankokkal házassággal
biztosított jó viszonyt: a fiának, Hermenegildnek megkérte és megkapta
Ingundis királylány kezét. Az ifjú asszony azonban katolikus volt, és az
ariánus nyugati gót királyi udvarban csaknem ellenséges légkör vette
körül. Úgy látszik, mindenekelőtt Goeswintha, Leovigild második hitvese
követett el mindent, hogy menye romlását okozza. Ingundis azonban
szilárd maradt, Hermenegild pedig védelmezőn állt asszonya mellé.
Leovigild
bizonyára helyesnek tartotta az ifjú pár királyi udvartól való
elválását, és átadta Hermenegildnek a helytartóságot birodalma egy
részében, Sevilla fővárossal. Ott azután Ingundis hatalmas pártfogóra
talált Szent Leander (lásd: 119. o.) püspökben és hatásukra Hermenegild
580-ban katolikus lett. Leovigild felismerte, hogy a királyi ház vallási
megoszlása nemcsak belpolitikai feszültséget hozna magával, hanem
beláthatatlan nehézséggel járhatna kifelé is. Követelte fiától, hogy
térjen vissza az ariánizmusra. Ekkor Hermenegild felvette a királyi
címet, érmet veretett a saját nevével, és maga köré gyűjtött mindenkit,
aki nem jó érzülettel viseltetett Leovigild uralma iránt, elsősorban a
katolikus nemességet. A katolikus nyugati gótoknak ez az önmagában kis
csapata könnyen talált szövetségesekre az ország határain túl. A svévek
Miro király vezetésével már mintegy húsz év óta katolikusok voltak, a
keletrómaiak pedig régebb óta. Mindenekelőtt Leovigildtől elszenvedett
vereségük hajtotta őket a lázadó fiú táborába.
A király
viszonzásul először is az ország hierarchiájára mért csapással
válaszolt. Száműzte azokat a püspököket, akiket felelősnek tartott
Hermenegild ,,lázadásáért'' és javaikat elkobozta. Messzemenő vallási
engedményeket tett az ariánussá lett katolikusoknak. Utána nyílt harcra
került sor. A diplomáciában és a hadvezetésben Leovigild volt a
jártasabb; az ellenállás megtört. Hermenegildet elárulták, foglyul
ejtették, és megfosztották királyságától, de kapott egy lehetőséget
élete megtartására: ha kész arra, hogy apja hatalmának való
alávetettségét az ariánizmusra történő visszatérésével bizonyítja,
szabad lesz. Bizonyára Leovigild politikai indítékai álltak itt
előtérben. Hermenegild számára azonban elérkezett hite megvédésének
ideje, s ő állhatatos maradt. Miután halálra ítélték, hosszú, kínos
fogságot kellett még kiállnia. Apja egy ariánus püspököt küldött hozzá,
hogy megáldoztassa. Az Eucharisztiáról hónapok óta lemondani kényszerülő
halálraítéltben erős kísértés ébredt, de felismerte a ravaszul szőtt
hálót, és nem engedett a kísértésnek. Feldühödött apja ekkor 585.
április 13-án, nagyszombaton lefejeztette.
,,Ha a búzaszem nem
hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést
hoz.'' (Jn 12, 24) A Szentírás eme igéjének gyors beteljesedése már Nagy
Szent Gergelyt (lásd: A szentek élete, 511. o.) is bámulatba ejtette,
aki Dialógusaiban Leander püspök közlése alapján írta le Hermenegild
vértanúságát. Röviddel Hermenegild halála után testvére, Rekkared vette
át az uralmat a nyugati gótok birodalmában. Ő is katolikussá lett, és
rövid idő alatt az igaz hitre vezette népét. A nemzet és vallás egysége,
amelyért Leovigild megölte fiát, abban a hitben valósult meg, amelyért a
fiú feláldozta magát.
Hermenegild emléke apja politikai és
testvére egyházi sikere mögött háttérbe került, talán éppen azért, mert
kortársai még nálunk is kevésbé tudták kibogozni a politikai és vallási
problémák szövevényét, melyek halálához vezettek. Ma mégis úgy tekintik
Hermenegildet, mint a katolikus Spanyolország nagy patrónusainak
egyikét.
Szent Ida özvegy, † 1113
Szent Kreszcensz vértanú
Szent Kreszcensz vértanú
Szentünk a liciai Myrában született nemes családból. Amikor mint
felnőtt, meglátta a bálványokat imádó tömeget, közéjük vegyült és
igyekezett őket felvilágosítani értelmetlenségükről. A parancsnok ezért
maga elé hivatta, hittagadásra akarta bírni, végül tűzhalálra ítélte.
GAICHEI* BOLDOG LIPÓT (1732-1815)
Perugia*
közelében, Gaiche nevu helységben született. Egy ideig pásztorkodott,
majd 18 éves korában beöltözött ferencesnek éppen abban az évben, amikor
Szent Lénárd, a nagynevu népmiszszionárius ferences meghalt. Lánárd
„orá hagyta muve folytatását” - mondják egyesek. Lipót valóban Szent
Lénárdot példaképéül választotta és követte hivatásában. Lánárd 44, o 45
évig volt népmisszionárius - valamivel szukebb körben, Umbria és Lazio*
területén. Pappá szentelése után egy ideig filozófiára és teológiára
tanította rendtársait, törekedve arra, hogy a tudomány mellett a
jámborságban is elore haladjanak. A szerzetesi fegyelem huséges
megtartója és szorgalmazója volt. Hamarosan megkezdte népmisszionárius
tevékenységét. Nemcsak mint kiváló igehirdeto, hanem mint szentéletu
szerzetes nagy hatással muködött. A barokk kor jellemzoje volt a
törekvés a drámai hatásra a szentbeszédekben: kereszttel a vállán,
töviskoronával a fején, máskor önostorozás kíséretében tartotta missziós
beszédeit - ugyanezt megtette Lénárd is. Közben 1768-ban kinevezték az
Egyházi Állam apostoli misszionáriusává, majd egy ideig tartományfonök
volt Umbriában. Abban is követte Lénárdot, hogy o is alapított Spoleto
mellett, Monteluco*-ban egy olyan kolostort, ahova a misszionáriusok az
igehirdetés után elvonultak, hogy az újabb apostoli munkára imával,
elmélkedéssel, tanulmányokkal felkészüljenek. Az egyháztörténelem
szomorú éve az 1809-es év, Lipót számára is gyászos év lett: Napóleon
elfoglalta az Egyházi Államot és megszuntetett minden kolostort.
Lipótnak is el kellett hagynia Montelucot, s 77 évesen világi papként
egy kis községben húzta meg magát. De mivel nem volt hajlandó a francia
kormány által követelt huségesküt letenni, számkivetésbe vitték. Még
megérte az Egyházi Állam visszaadását s a pápa Rómába visszatérését
(1814. máj. 24.), visszatérhetett o is szeretett kolostorába, s a
következo évben befejezte életét. XIII. Leó pápa 1893-ban avatta
boldoggá.
Szent Ferenc tanítása:
„Emlékezzenek a testvérek, bárhol
is vannak, hogy átadták magukat az Úr Jézus Krisztusnak. Az o
szerelméért tehát kötelesek kiszolgáltatni magukat a látható és
láthatatlan ellenségeknek, mert az Úr mondja: Boldogok, akik üldözést
szenvednek az igazságért, mert övék a`mennyek országa.”
Meg nem erosített Regula 16.f.
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Lipót kiváló népmisszionáriust apostoli erényekkel
ékesítetted. Add, hogy Egyházadban a hit és az életszentség mindig új
erovel virágozzék. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Thomaida vértanúnő
Thomaida
Alescandriából származott istenfélő szülőktől. Szüleitől keresztény
nevelést kapott és megismertették a könyvekkel is. 15 éves korában
férjhez adták egy keresztény ifjúhoz. Férje házában tisztán, szelíden és
jóságosán élt, mindenki tisztelte ezekért az erényekért. Velük egy
házban lakott a férje, apja az apósa. Nagyon megtetszett neki erényes
menye és tisztátalan gondolatokkal, és vágyakkal közelített felé.
Egy
éjjel, amikor az ifjú férj halászni ment társaival, az após, testi
bűnre akarta csábítani menyét, lefejezéssel fenyegetve meg. Thomaida
egészen ellent állt, amire apósa beváltotta, fenyegetését, karddal
lefejezte menyét. Így nyerte el tisztasága védelmében a vértanúi koronát
az V. században. Konstantinápoly egyik kolostorában temették el,
sírjához sokan zarándokoltak olyanok, akiket testi vágyak gyötörtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése