2018. november 29., csütörtök

Szent Bazil és vértanútársai

Konstantinosz Kopronimosz császár uralkodása alatt sok igazhitű katona otthagyta a katonai szolgálatot és szerzetessé lett. Az istentelen császár sokat összefogatott belőlük és megöletett. Egy Bazil nevűt megvakíttatott. A megvakított, tiszteletet mutatott a szentképek iránt, azért a hóhér gyomrába döfte kardját. Ebben az időben halt vértanúi halált az előbb említett Új Szent István vértanú is. Börtönbe került két Gergely nevű ember másokkal, ahol befejezték életüket. Szent Jánost Konstantinápoly elővárosába Dafnába űzték, ott a császár parancsára ütni kezdték. Ebben halt vértanúihalált.


Szent Hugó     püspök és hitvalló, † 1200.             


Szent Irénarch vértanú

Az örményországi Szebaszté városából származott. Fiatal éveiben hóhér volt, aki kínozta a szent vértanúkat. Amikor hét asszonyt kínozott, Isten kegyelme megvilágosította. Bátran kereszténynek vallotta magát. Ezért a mocsárba dobták, de sértetlenül jött ki belőle. Aztán a tüzes kemencébe vetés sem okozott benne kárt. Végül karddal fejezték le 303-ban.


Új Szent István vértanú

Konstantinápolyi születésű volt. Két leánygyermek után született a nagyon várt fiúgyermek. Nagyszombaton keresztelte meg a pátriárka, Szent István fődiakónus nevét kapta a keresztségben. A gyermek növekedve, megtanulta a Szentírást olvasni, buzgón olvasta a szent könyveket. Különösen Aranyszájú Szent János műveit. Szülei Jánoshoz adták a Konstantinápoly melletti szent Auxentiosz hegyen élő remetének. Ebben a kolostorban élve kitűnt szent életével és a jótétemények buzgó gyakorlásával. Amikor Konstantinosz Kopronimosz lett a császár, ő harcot hirdetett a szentképek ellen. István sokat szenvedett ebben az időben a szent képek tisztelete miatt. Börtönbe zárták, aztán kegyetlenül verték. Végül Konstantinápoly utcáin vonszolták, úgy, hogy egyes tagjai leváltak testéről és az úton maradtak. Miközben gerendával halálos ütést mértek fejére, visszaadta lelkét Istennek. Ez 767-ben történt.


MARCHIAI SZENT JAKAB
*Monteprandone, 1394. szeptember +Nápoly, 1476. november 28.
Gangali Antonio és Antonia asszony gyermeke volt. A keresztségben a Domonkos nevet kapta. Hat vagy hét éves korában egy nyáj őrzését bízták rá. Egy titokzatos farkas napjában többször is szétkergette a nyájat, anélkül, hogy ártott volna a bárányoknak. A kis Domonkos szabadulni akart a pásztorságtól, de nem hittek neki. Mindenki fantáziaképnek tartotta a farkast, Domonkos ezért megszökött és a szomszédos Offidában egy rokon papnál keresett menedéket. A pap befogadta és tanítani kezdte. Családja később beleegyezett tanulásába és Ascoliba küldték, ahol abban az időben a ferences és domonkos kolostor mellett iskola működött.

1404 körül Domonkos Perugiába ment, ahol jogi és orvosi tanulmányokat végzett. 1414 körül egy perugai nemes maga mellé vette jegyzőnek. Így több hónapig Firenzében és Bibbiénában tartózkodott, ahol megismerkedett a ferencesekkel. Elhatározta, hogy szerzetes lesz; 1415 nagypéntekén született meg benne a döntő elhatározás. Belépett a marchiai S. Maria degli Angeli ferences kolostorba, 1416. augusztus 1- én tett fogadalmat, s a rendben a Jakab nevet kapta. A novíciátus után Firenzébe küldték tanulni, ahol hét évvel később pappá szentelték. 1422-től élete végéig legfontosabb feladata a prédikálás volt. Az első években Toszkána, Umbria és Marchia tartományban tevékenykedett. Később bejárta Kelet- és Közép-Európát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 12 évet töltött külföldön. V. Miklós, III. Callistus és IV. Jenő pápa megbízásából háromszor járt Magyarországon. 1458-tól csak Itáliában tevékenykedett. A pápa fölkínálta neki a milánói érsekséget, de nem fogadta el. Nápolyban halt meg 1476. november 28- án. Maradványait a nápolyi Santa Maria la Nova templomában őrzik. Bár a nép már életében is szentnek tartotta, a hivatalos szentté avatása csak 250 évvel később történt meg. 1624-ben boldoggá, 1726-ban pedig szentté avatták.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki Szent Jakabot kiváló igehirdetővé tetted, hogy általa a jók üdvözüljenek, a bűnösök pedig visszataláljanak az erény útjára, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy mi is megtisztuljunk minden bűntől, és eljuthassunk az örök életre!


Imádság:
Istenünk, te Szent Jakabot az Evangélium kiváló hirdetőjévé tetted a lelkek javára és a bűnösök megtérítésére, hogy őket a bűnök éjszakájából az erények fénylő ösvényére vezessed. Közbenjárására fordíts el minket minden bűntől, és add meg nekünk az örök életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Szosztenész     hitvalló, † ~80.