2018. október 20., szombat

Szent Artém vértanú.

Artém vértanú katona volt. Katponai szolgálatát Nagy Konstantin uralkodása idején kezdte meg. Amikor a császárral együtt ő is látta az égen megjelent kereszt jelét, hitében megerősödött. Hűséges embere maradt a császárnak és házának. Konstantin fia: Konstanciusz is becsülte Artém tetteit és kitüntette. Halála után a hitehagyott Julián császár először titokban, később nyíltan bálványimád lett. Artém megjelent előtte Antiochiában és szemére hányta cselekedeteit. A császár, haragjában megfosztotta őt katonai rangjától és börtönbe vetette. Különféle kínzásokat kellett elszenvednie: éhséget, szomjúságot, veréseket, éles vasakat, nehéz köveket, végül fejvesztésre ítélték. A vesztőhelyen hosszú imádság után a kard alá hajtotta fejét. Lefejezték a 363. évben. Holtteste később Konstantinápolyba került és sírjánál sok csoda történt.


Boldog CONTARDO* FERRINI III. r. (1859-1902)
Milánóban született. Apja muegyetemi tanár volt. Mint legidosebb fiú a családban ragyogó tehetségnek bizonyult. Elso szentáldozása (12 éves korában) fordulatot hozott lelki életében. Késobb hugának írt levelében elsoáldozása napját „egy örök, kimondhatatlan szövetség” napjának nevezi. A tudós pálya vonzotta. 17 éves korában kezdte meg jogi tanulmányait Páviában. Minden erejével küzdött, hogy léha életu kollégista társai kozött megmaradjon az erények útján. A testiség kísértésével úgy fordult szembe, hogy fogadalommal kötelezte el magát a szuzi tisztaságra. Társai Szent Alajosnak nevezték. A tanulás mellett sokat imádkozott, elmélkedett s olvasta a szentírást. Naponta részt vett a szentmisén és áldozott. Tanulmányait kiváló eredménnyel végezte el, s jutalmul a berlini jogi egyetemre küldték a római jog tanulmányozására. Két év múlva visszatért hazájába, ahol különbözo egyetemeken húsz évig tanított, legtöbbször Páviában. A húsz év alatt kétszáz tudományos munkát tett közzé. Amint egyetemi évei alatt példájával diáktársai tükre volt, az maradt hallgatói számára tanárkodása alatt is. Diáktársait lelkiekben is segítette, megvalósította a világiak apostolkodását. Tanári éveinek elején, 1886-ban belépett Szent Ferenc III. rendjébe, éppen akkor, amikor XIII. Leó pápa a III. rend felvirágoztatásán fáradozott. Nagy tudása mellett alázatos ember maradt. Tudásánál többre értékelte lelkének Isten felé való szárnyalását, az isteni titkokkal való gazdagodását. Mindennapi szentmiséje elott egy negyedórát imádkozott, munkája közben gyakran emelte szívét Istelhez, órák hosszat tudott imádkozni a Legszentebb elott. XI. Piusz még mint Ratti Achilles Milánóban többször térdelt a templomban Contardo mellett. Állította, hogy angyalként imádkozott. Fiatalon, 43 évés korában halt meg. Mégis élete teljes, befejezett volt. Évente szüleivel a Lago Maggiore* tó mellett szokta tölteni nyári szabadságát. Az egyik hegyi túrán fertozött patakból ivott s tífuszba esett, mely halálát okozta. Egész Itália szentnek tartotta. Tanártársai voltak az elsok, akik boldoggá avatása megindítását szorgalmazták. XI. Piusz azt mondta róla: „Az o állásában és napjainkban gyakorolt hite és keresztény élete valóságos csodának tunik számomra.” XII. Piusz pedig a boldoggá avatáskor „korunkban a katolikus férfi mintaképének” nevezte. 1947- ben történt a boldoggá avatása. Egyik vasárnap valaki kereste. A portás így válaszolt: „Vasárnap nehezen lehet megtalálni a professzor urat, mert a templomban van, és ott mindig sok a tennivalója.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Contardot csodálatraméltóvá tetted azzal, hogy tudását jámborságával egyesítette; add meg nekünk, szolgáidnak, hogy téged igaz Istennek ismerjünk és mindenek fölött szeressünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


KENTY SZENT JÁNOS Kety (olv. Kenti) városkában született (Krakkó közelében) 1390-ben, vagy 1397-ben. 16 éves korában a krakkói egyetemre küldték, bölcseletet és hittudományt tanult, mégpedig kiváló eredménnyel.

Pappá szentelték, és a krakkói egyetemen tanított. Az egyetem falán emléktábla emlékeztet erre, benn láthatók cellája és felszerelési tárgyai. Az egyetemmel szemben van a Szent Anna templom, ahol misézett és prédikált.

Rövid ideig plébános volt Olkusz-ban, de hamarosan visszatért az egyetemi katedrához.

Szelídsége és felebaráti szeretetben mutatott kiválósága tanítását igen hatékonnyá tette, paptársai és növendékei példaképüknek tekintették. Télidőben odaadta koldusoknak a cipőjét, meg köpenyét. Gyalog elzarándokolt Jeruzsálembe, meg Rómába.

Meghalt 1473. december 24-én Krakkóban. Halála után Lengyelország és Litvánia védőszentje lett. 1767-ben szentté avatták.

Példája:
    a nagy tudás még kevés - szeretet és szeretet kell hogy kiegészítse!


Szent Kleopátra


SZENT VENDEL remete
*Skócia, 554 körül(?). +Tholev, 617. (?)
Vendel, akit Wendalin, Wandalin és Windilin néven is neveznek legendái, ír-skót nemzetségből származott. Élete a Szent Patrik (lásd: A szentek élete, 125. o.) utáni időre esik, amikor a pogányság még éreztette hatását, és még nem indult el a Szent Bonifáchoz és köréhez (lásd: A szentek élete, 247. o.) kapcsolódó misszió a kontinens felé.

A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult.

Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét. Olykor azonban koldulniok kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére.

Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda -- vágtában hajtva lovát -- hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak.

E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.

Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, -- s hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről. Később, amikor hitetlenül hallgatták a Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről.

A Római Kalendáriumba ugyan nem került be Vendel ünnepe, de Európa- szerte több mint 1500 templomot ajánlottak az ő oltalmába, s ezek közül kb. 160 zarándokhely. A német nyelvterületen Hollandiától Tirolig hagyományos tiszteletét a német telepesek magukkal hozták Kelet- Európába, így hazánkba is.