Békében hunyt el. Ideije és helye halálának ismeretlen.
Szent Gerontiosz és Bazilida vértanúk
A III. században szenvedtek vértanúságot lefedezés által.
GRENOBLE-I SZENT HUGÓ püspök
*Châteauneuf d'Isčre, 1053. +Grenoble, 1132. április 1.
Kevés
püspök élt át olyan hosszú kormányzási időt, mint grenoble-i Hugó,
méghozzá egy nehéz, viszályokkal teli időszakban. A 11. század vége és a
12. század első harmada Nyugat egyháza számára válságos időt jelentett:
a pápaság, amely tudatában volt ama veszélyeknek, melyek az egyházi
javakat és a papság erkölcseit fenyegették a feudális társadalmi rend
részéről, megnehezült feltételek között küzdött Péter hajójának
megmentéséért; a német császár pedig, aki még mindig a legfőbb világi
hatalom karoling felfogását képviselte, minden fáradozását
megsemmisítette. Nem kevésbé volt kemény az egyházmegyei síkon folyó
harc, melyben Hugó a ,,reformpárt''-hoz csatlakozott: arra érezte
indíttatva magát, hogy visszaállítsa püspöki székének világi hatalmát,
és segítséget nyújtson a papok képzésében és fegyelmében bekövetkezett
hanyatlással szemben. A világi hatalmasok (főnemesek, várurak és azok a
nemesek, akik valamennyien többé-kevésbé ellenséges érzelműek voltak a
pápával szemben) az egyházi javak eltulajdonításából nem csekély hasznot
húztak. Érthető, hogy a reformpüspökök ellenállása az ilyen
túlkapásokkal szemben komoly összeütközéseket váltott ki. Alapjában véve
az Egyház leigázásáról és elpusztításáról vagy függetlenségéről és
egységéről volt szó.
Mindezeknek
a dolgoknak senki sem volt jobban a tudatában, mint a fiatal prelátus,
aki 1080-ban a római zsinat által simónia miatt letett püspök utódaként
elfoglalta a grenoble-i püspöki széket. Az egyházmegye helyzetét
különösen két dolog jellemezte: birtokainak nagy részét (beleértve a
templomokat is) elragadták tőle, és az új püspök számára szinte teljesen
lehetetlennek tűnt, hogy felügyeletet gyakoroljon összes plébániájának
papsága fölött, akiknek erkölcsi magatartása gyakran hagyott
kívánnivalót maga után. Ha vissza akarta állítani a fegyelmet, az Egyház
szétzilált javait újra a kezébe kellett vennie, hogy visszaállítsa a
püspöki hatalmat. Kezdetben úgy látszott, hogy a Dauphiné nemessége
magáévá teszi az új püspök felfogását, s visszaadja az Egyház némely
javait. Végtére is nem volt-e Odilónak, Cháteauneuf urának fia olyan
férfi, akiről joggal feltételezhették, hogy hozzájuk hasonló? Nem
Valence káptalanjából való volt-e, amelynek tagjai nemesi családok fiai
voltak, életmódjukat pedig nem lehetett éppenséggel épületesnek nevezni?
Nem tudták, hogy Hugót egy pápai legátus szemelte ki a püspökségre, és
az avignoni zsinat választotta meg szilárd elvei miatt; hogy Szent VII.
Gergely (lásd: A szentek élete, 216. o.) pápa tántoríthatatlan
követőjeként nem hátrál meg a harc elől.
Amikor az új püspök vitába bocsátkozott Abon gróffal, kinek családja jórészt eltulajdonította a székesegyház javait, rögtön kitört a harc. A gróf és hűbéresei nem voltak lebecsülendő ellenfelek. A püspök azonfelül összekülönbözött a vienne-i Guy érsekkel (a későbbi II. Callistus pápával), aki joghatóságot igényelt különféle, Grenoble-tól függő területekre, és természetesen elnyerte a Dauphiné urainak támogatását. Mindennek ellenére végül mégis sikerült Hugónak hosszas küzdelemben (1097-ben két évre száműzetésbe kellett mennie), nagy türelemmel visszaszereznie birtokai nagy részét. Templomok, temetők, tizedek, valamint birtokának részei kerültek vissza püspöki székéhez. Ezek a mindennapos küzdelmek sem akadályozták meg azonban Hugót abban, hogy kora súlyos problémáival is foglalkozzék. Értékes segítője lett Boldog II. Orbánnak (lásd: 411. o.), amikor a pápa Franciaországban kihirdette az első keresztes hadjáratot; egyházmegyéjében sok lovagot nyert meg a nagyszabású vállalkozás céljára. Később részt vett egy helyi zsinaton, amely azért ült össze, hogy V. Henrik császárnak II. Paszkál pápa (1099--1118) személye elleni hatalmi harcában elítélje a világi invesztitúrát.
1130-ban, nem törődve előrehaladott korával, Puybe sietett, hogy tekintélyével támogassa II. Ince (1130--1143) törvényes pápa elismerését.
Hugó életrajzírója, a karthauzi Guigo (1083 körül--1137), aki huszonöt éven át kapcsolatban állt vele, arról is tudósít, hogy milyennek mutatkozott Hugó már akkor, amikor az Alpokban találkozott Szent Brúnóval (lásd: A szentek élete, 577. o.) és társaival. Segített nekik a letelepülésre alkalmas hely keresésében, megkönnyítette gazdaságuk megszerzését, és írásban biztosította visszavonultságuk nyugalmát. Szívesen kereste fel maga is a hallgatag szerzeteseket, és osztozott remeteségükben. Az általános káptalan bevezetéséig maga gyakorolta a kánoni felügyeletet a karthauziak alapításában. Ebben a minőségében arra ösztönözte Guigo priort, hogy jegyezze föl a szabályokat (a regulát) életmódjuk meghatározására, és állítsa össze a nagy karthauzi antifonáriumot. A többi szerzetesrendről sem feledkezett meg: támogatta a bencéseket, akikhez 1081-ben menekült; nevéhez fűződik Chalais priorátusának és két ágostonos kolostor megalapítása.
A pápa megbízta Guigót, hogy a szenttéavatásra (amely már 1134-ben megtörtént) állítsa össze Hugó életrajzát. Ebben a szerző Hugó két ellentétes vonását emeli ki: tevékeny működését és szemlélődését. Bár csaknem egész életén át kénytelen volt harcolni Egyháza megvédéséért és tisztaságáért, igen erősen vonzódott a visszavonult és összeszedett élethez, és ebből merítette a küzdelmeihez szükséges erőt.
Amikor az új püspök vitába bocsátkozott Abon gróffal, kinek családja jórészt eltulajdonította a székesegyház javait, rögtön kitört a harc. A gróf és hűbéresei nem voltak lebecsülendő ellenfelek. A püspök azonfelül összekülönbözött a vienne-i Guy érsekkel (a későbbi II. Callistus pápával), aki joghatóságot igényelt különféle, Grenoble-tól függő területekre, és természetesen elnyerte a Dauphiné urainak támogatását. Mindennek ellenére végül mégis sikerült Hugónak hosszas küzdelemben (1097-ben két évre száműzetésbe kellett mennie), nagy türelemmel visszaszereznie birtokai nagy részét. Templomok, temetők, tizedek, valamint birtokának részei kerültek vissza püspöki székéhez. Ezek a mindennapos küzdelmek sem akadályozták meg azonban Hugót abban, hogy kora súlyos problémáival is foglalkozzék. Értékes segítője lett Boldog II. Orbánnak (lásd: 411. o.), amikor a pápa Franciaországban kihirdette az első keresztes hadjáratot; egyházmegyéjében sok lovagot nyert meg a nagyszabású vállalkozás céljára. Később részt vett egy helyi zsinaton, amely azért ült össze, hogy V. Henrik császárnak II. Paszkál pápa (1099--1118) személye elleni hatalmi harcában elítélje a világi invesztitúrát.
1130-ban, nem törődve előrehaladott korával, Puybe sietett, hogy tekintélyével támogassa II. Ince (1130--1143) törvényes pápa elismerését.
Hugó életrajzírója, a karthauzi Guigo (1083 körül--1137), aki huszonöt éven át kapcsolatban állt vele, arról is tudósít, hogy milyennek mutatkozott Hugó már akkor, amikor az Alpokban találkozott Szent Brúnóval (lásd: A szentek élete, 577. o.) és társaival. Segített nekik a letelepülésre alkalmas hely keresésében, megkönnyítette gazdaságuk megszerzését, és írásban biztosította visszavonultságuk nyugalmát. Szívesen kereste fel maga is a hallgatag szerzeteseket, és osztozott remeteségükben. Az általános káptalan bevezetéséig maga gyakorolta a kánoni felügyeletet a karthauziak alapításában. Ebben a minőségében arra ösztönözte Guigo priort, hogy jegyezze föl a szabályokat (a regulát) életmódjuk meghatározására, és állítsa össze a nagy karthauzi antifonáriumot. A többi szerzetesrendről sem feledkezett meg: támogatta a bencéseket, akikhez 1081-ben menekült; nevéhez fűződik Chalais priorátusának és két ágostonos kolostor megalapítása.
A pápa megbízta Guigót, hogy a szenttéavatásra (amely már 1134-ben megtörtént) állítsa össze Hugó életrajzát. Ebben a szerző Hugó két ellentétes vonását emeli ki: tevékeny működését és szemlélődését. Bár csaknem egész életén át kénytelen volt harcolni Egyháza megvédéséért és tisztaságáért, igen erősen vonzódott a visszavonult és összeszedett élethez, és ebből merítette a küzdelmeihez szükséges erőt.
PENNAI BOLDOG JÁNOS (kb. 1195-1275)
A
Márka tartománybeli Penna községbol származott. Élete története olyan,
mint egy legenda. Ifjúkorában megjelenik neki Jézus gyönyöru ifjú
alakjában, nevén szólítja és felszólítja, menjen el a Szent István
templomba, ahol egy kisebb testvér prédikál, aki az o küldöttje. „Azután
hosszú utat kell megtenned, így jutsz el majd hozzám.” János meg is
hallgatja Szent Ferenc egyik társának, Fülöp testvérnek prédikációját,
utána mindjárt azt kéri, vegyék fel ot a szerzetbe. Fülöp testvér
Recanati-ba* hívja, a tartománygyulésre, ott majd fölveszik a rendbe.
János, akiben a látomás igen megnövelte a mennyország utáni vágyat, azt
gondolja, ez az a hosszú út, amely után a mennybe jut. Recanatiban
felvették a rendbe. Aztán élt tovább. Pappá is szentelték. Látta, hogy
még nem teljesedik vágya. Majd kihirdették, jelentkezzenek azok, akik a
Provence-i* tartományba kívánnak menni. Jelentkezett, mert azt gondolta,
ez lesz a hosszú út, melynek végén Krisztus várja. A messzi
tartományban az igehirdetéssel és kolostorok alapításával bízták meg.
Szelídségével, tiszta életével vonzó példát adott az embereknek. 25 évig
muködött itt. Ekkor elfáradva egy fa alatt - mint egykor Illés –
panaszkodott: Uram, túl hosszúra nyúlik földi zarándoklatom ideje. Az Úr
megjelent neki és kérdezte, mi a kívánsága. János hármat kért: Magát
Krisztust, aztán bunei bocsánatát, végül, hogy újra láthassa az Urat,
amikor erre a legnagyabb szüksége lesz. Krisztus azt felelte:
„Meghallgattam könyörgésedet.” Közben a Márka-beli testvérek - hallva
földijük jó hírét, Jánost hazakérték. Útját befejezve megint várta, hogy
a mennybe jut. De még 30 évig élt. Többször volt gvárdián, csodatevo
híre kelt, belelátott a szívek titkába. Így belelátott egy novícius
gondolataiba is, aki el akarta hagyni a szerzetet. János szavaira
azonban legyozte a kísértést. Mindezekrol a Fioretti 45. fejezete számol
be. Élete végén újra megjelent neki az Üdvözíto „nagy fényességtol és
jó illattól körülvéve”. János Krisztus kezébe ajánlva lelkét, végre
eljutott céljához, Krisztushoz a mennybe. VII. Piusz (1800-23) avatta
boldoggá.
Szent Ferenc áldása és buzdítása:
„Ó örökké áldott fiaim, halljátok atyátok szavát: nagy dolgokat fogadtunk Istennek, de az Úr még nagyobbakat ígért. Tartsuk meg, amit ígértünk, vágyakozzunk az után, amit az Úr ígért nekünk. Rövid a bun gyönyöre, örökkétartó az érte járó bunhödés. Csekély a földi élet szenvedése, határtalan az örök élet dicsosége. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Végül Isten kinek-kinek megfizet.”
Szent Ferenc áldása és buzdítása:
„Ó örökké áldott fiaim, halljátok atyátok szavát: nagy dolgokat fogadtunk Istennek, de az Úr még nagyobbakat ígért. Tartsuk meg, amit ígértünk, vágyakozzunk az után, amit az Úr ígért nekünk. Rövid a bun gyönyöre, örökkétartó az érte járó bunhödés. Csekély a földi élet szenvedése, határtalan az örök élet dicsosége. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Végül Isten kinek-kinek megfizet.”
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Jánost csodálatosan vezetted életútján a mennyei haza felé.
Add, hogy földi vándorlásunk idején, parancsaid útján járva, eljussunk
örök hazánkba. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Makáriosz atya
Makáriosz
a pelikiti kolostor főnöke volt. A szentképek tisztelete miatt börtönbe
zárást, és száműzetést szenvedett. Ott halt meg Athusziában
Konstantinápoly közelében 830 körül. Istentől a betegek gyógyítására
kapott erőt.
Bűnbánó Mária anya
Mária Egyiptomban született. 12 éves korában elhagyta szülei házát és Alexandriában szabados életre adta magát. Sok embernek vált lelki kárává. Ezt 17 évig tette így. Utána a Jeruzsálembe, menő zarándokokhoz csatlakozott merő kíváncsiságból. Útközben és Jeruzsálemben is szedte áldozatait bűnös szenvedélye. A szent kereszt ünnepén ő is be akart menni a templomba, a kereszt tiszteletére. Valami láthatatlan erő mindannyiszor visszatartotta. Az előcsarnokban levő Istenszülő képe felé fordult imádkozva. Megbánta bűneit és életjobbulást fogadott. Így tudott bemenni a templomba. A templomból kijőve hangot hallott, amely a Jordán folyóhoz küldte. Azonnal elindult, a folyó partján levő templomban meggyónta bűneit, megáldozott és bement a pusztába. Itt is maradt 47 éven át, élete végéig. Sokat küzdött előbbi bűnös életének emlékeivel, 17 év után lelki nyugalomra lelt, Így talált rá a közel 100 esztendős Zoszimász szerzetes. Elmondta neki élete történetét. Arra kérte, hogy egy év múlva jöjjön el és áldoztassa meg. Zoszimász egy év múlva beteg lett, de egyre jobban lett és Máriát fel tudta keresni a Szent Titkokkal. Meggyónt, meg áldozott. Jövőre is kérte az atyát, hogy jöjjön el újra. Zoszirnász csak a holttestet találta Máriának, Hagy tisztelettel temette el a bűnbánót. Meghalt 431-ben, az előszöri szentáldozása napján.
Bűnbánó Mária anya
Mária Egyiptomban született. 12 éves korában elhagyta szülei házát és Alexandriában szabados életre adta magát. Sok embernek vált lelki kárává. Ezt 17 évig tette így. Utána a Jeruzsálembe, menő zarándokokhoz csatlakozott merő kíváncsiságból. Útközben és Jeruzsálemben is szedte áldozatait bűnös szenvedélye. A szent kereszt ünnepén ő is be akart menni a templomba, a kereszt tiszteletére. Valami láthatatlan erő mindannyiszor visszatartotta. Az előcsarnokban levő Istenszülő képe felé fordult imádkozva. Megbánta bűneit és életjobbulást fogadott. Így tudott bemenni a templomba. A templomból kijőve hangot hallott, amely a Jordán folyóhoz küldte. Azonnal elindult, a folyó partján levő templomban meggyónta bűneit, megáldozott és bement a pusztába. Itt is maradt 47 éven át, élete végéig. Sokat küzdött előbbi bűnös életének emlékeivel, 17 év után lelki nyugalomra lelt, Így talált rá a közel 100 esztendős Zoszimász szerzetes. Elmondta neki élete történetét. Arra kérte, hogy egy év múlva jöjjön el és áldoztassa meg. Zoszimász egy év múlva beteg lett, de egyre jobban lett és Máriát fel tudta keresni a Szent Titkokkal. Meggyónt, meg áldozott. Jövőre is kérte az atyát, hogy jöjjön el újra. Zoszirnász csak a holttestet találta Máriának, Hagy tisztelettel temette el a bűnbánót. Meghalt 431-ben, az előszöri szentáldozása napján.
Együgyű Szent Pál remete és hitvalló, † ~350
Szent Valerik hitvalló, † 622
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése