2018. szeptember 21., péntek

BOLDOG SPANYOL FERENCES VÉRTANÚK (1936)
2001. márc. 11-én II. János Pál 233 vértanút avatott boldoggá, akik az 1936-39-ig tartó polgárháború alatt szenvedtek vértanúhalált. Ezek közül 46- an tartoztak a Ferenc-rendhez. Hatan MINORITÁK, s a Barcelona közelében lévo Granollers város rendházában éltek. Mind a hatan 1936-ban szenvedtek vértanúságot.
1. Dionisio Vicente Ramos* 67 éves, pap, már vak volt s a közeli kórházban húzta meg magát, de onnét is elhurcolták s agyonlotték júl. 31-én.
2. Alfonso Lopez, 61 éves, pap, a klerikusok magisztere aug. 3-án lotték agyon. Utolsó szavai: Uram, bocsáss meg nekik!
3. Francisco Remón Jativa* sekrestyés-testvér, 46 éves. Ismeroseihez menekült, de felfedezték, fogságba hurcolták és júl. 31-én kivégezték.
4. Modesto Vegas 24 éves, pap. Júl. 27-én végezték ki. Örömmel vallotta magát ferencesnek és papnak.
5. Miguel Remon Salvador 29 éves, laikus testvér. Augusztus 3-án fogták el és végezték ki. „Sohasem tagadom meg - vallotta - azt, amit szerzetesként fogadtam!”
6. Pedro Rivera 24 éves, elozo évben szentelték pappá. Huséges fia volt Szent Ferencnek. Júl. 25-én elfogták, rövid idore szabadon engedték, majd egy hónapra rá újra elfogták és agyonlotték.
A boldoggá avatott vértanúkat az Egyház szept. 22-én ünnepli.
Egy szakérto történész a Spanyolországban fellépo egyház- és vallásellenes tombolásnak három fo okát így jelöli meg:
a.) nagyfokú vallási tudatlanság az alsó néposztályban,
b.) az Egyháznak nem sikerült a társadalom megnyerése,
c.) vallás-és egyházellenes erok fölerosödése a 19. század óta. „Ez a három év a pusztításnak, rombolásnak és a halálnak az ideje volt. A gyulölet áltál megosztott Spanyolországban sokan haltak meg a béke és az igazság védelmében. Az Egyházban igen sokan lettek a hit megvallói és vértanúi.” „A vértanúk a hit igazságáról minden szónál hatásosabb bizonyságot tesznek s vértanúságuk a legkegyetlenebb halálnak is emberi arcot kölcsönöz” - mondotta a szentatya. Beszéde végén egy különleges kérést intézett a boldog vértanúkhoz, „melyet minden jóérzésu ember a szívében hordoz: Érjen véget Spanyolországban a terrorizmus, melyet semmiféle ok vagy ideológia nem igazolhat.”

Imádság:
Istenünk, te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc családjából számos vértanút támasztottál, add, hogy lelki erejük és egyházhuségük számunkra is mindig a hithuség és lelki ero forrása legyen. Krisztus, a mi Urunk által.


Az 1936-tól 1939-ig tartó véres spanyol polgárháború alatt „minden korú és állapotú férfiak és nok, egyházmegyés és szerzetespapok, szerzetesnok, családapák és anyák, fiatalok és idos hitvalló világiak haltak meg. Megölték oket, mert keresztények voltak, mert hittek Jézus Krisztusban, mert az Egyház tevékeny tagai voltak. Kimondottan vallásuk miatt haltak meg. Az ünnepélyes boldoggá avatással az Egyház elismeri, hogy ezek a férfiak és nok Isten kegyelmi segítségével a bátorságnak és a hitben való állhatatosságnak példái.” II. János Pál pápa mondotta ezeket 2001. márc. 11-én, amikor a hitükért életüket áldozók közül 233-at a boldogok sorába iktatott. Negyvenhatan tartoztak Szent Ferenc rendjéhez: Négyen a Kisebb Testvérek, hatan a minoriták, tizenhárman a kapucinusok, négyen a kapucinus novérekhez és tizenkilencen a ferences III. rendhez, kik kapucinus irányítás alatt voltak.
A négy kisebb testvér:
1. Fortuno* Almela pap, 50 éves, a valenciai ferences novícius-rendházban helyettes házfonök volt. Készen állt a vértanúságra. Az üldözés kitörésekor rokonaihoz Villarealba ment, onnét hurcolták el 1936. szept. 7-én s a következo nap kivégezték. Az egyik kivégzoje késobb úgy nyilatkozott: „Ha igaz az, hogy vannak szentek, akkor o egy volt azok közül.”
2. Placido Garcia Gilabert* pap, 41 éves, aki Rómában egyházjogi doktorátust szerzett, okos, jóságos, áldozatos lelku pap volt. Rokonai körébol hurcolták el s kegyetlen kínzás után másnap hajnalban 1936. aug. 16- án kivégezték. Elozoleg rokonai biztatták, tegye le szerzetesi ruháját, mire o így válaszolt: „Mi baj érhet? Elveszik életemet? De hiszen én örömmel adom oda!”
3. Alfredo Pellicer Munoz*, 22 éves, a forradalom elott pár nappal elobb tette le örökfogadalmát. Még kispap volt. Szüleihez költözött. Ajánlották neki, válasszon civil életpályát; o azonban azt mondta: „Inkább vállalom ezerszer a halált, mintsem hitemet megtagadjam vagy ferences hivatásomat elhagyjam.” Okt. 4-én, Szent Ferenc napján lotték agyon.
4. Salvatore Mollar* Ventura, szerzetes testvér, 40 éves, buzgó, imádságos lelku sekrestyés volt a valenciai rendház templomában. Vidám, derulátó, áldozatos lelku szerzetes, akirol azt mondta valaki, hogy olyan, mint az örökmécs az Oltáriszentség elott. Rokonai körébol vitték el és az 1936, okt. 27-rol 28-ra virradó éjszaka agyonlotték.

Imádság:
Istenünk, te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc családjából számos vértanút támasztottál, köztük négy boldog kisebb testvért. Add, hogy hosiességük minket is bátorítson hitünk megvallására és a testvéri szeretetre. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Fókás     vértanú † ~ 430


Szent Hipát püspök és András áldozópap vértanúk.

Mindkét szent Lidiában született. Együtt gyermekeskedtek, együtt tanultak, és mindketten ékesek voltak az erényekben. Felnővén, Hipát a szerzetességet választotta a hallgatagság miatt, András az Egyház szolgája lett és nagy buzgósággal hirdette Isten igéjét. Az efezusi püspök, hallván mindkettőjük szent életéről, Hipátot az ázsiai egyház püspökévé szentelte, Andrást pedig áldozópappá. Életükkel és tanításukkal mint két fényes világító ragyogtak az Egyház egén.

Eközben Izauriai Leó császár üldözést támasztott a szentképek és tiszteletük ellen. A két szent ellenállt a császári parancsnak, és a híveket az Egyház tanításának megtartásában erősítette. A császár ezért maga elé idézte őket. Sem az ő, sem bölcselői rábeszélésének nem lett náluk semmi eredménye. Azért börtönbe záratta őket. Utána következtek a kínzások: irgalmatlan verés, fejbőrük lenyúzása, szakálluk bekenése szurokkal és meggyújtása, végül fejükön drága szentképeket égettek el. Mindezeket férfiasan tűrték és Isten erejével életben maradtak. Végül úgy ölték le őket, mint a juhokat. Testüket a kutyák elé vetették, de a keresztények titokban elvitték és tisztességesen eltemették őket. Ezek 730-35 körül történtek.


Szent Izsák és Meletiosz püspökök.

Mindketten Krisztus Egyházának voltak püspökei. Mindketten kitűntek istenfélelmükkel, keresztény erényeikkel. Szüntelenül tanították Isten népét, hogy az Ő utjain járjanak. Szintén kitűntek jótétemények gyakorlásával. Javaikat szétosztották a szegények között, irgalommal voltak mindenki iránt. Istenfélő életükért a csodatevés ajándékát kapták békében és öregségben hunytak el. Szent Izsák ciprusi püspök ott halt meg. Meletiosz később halt meg ugyanaz napon, de ismeretlen helyen.


Szent Jónás


Magnéziai Szent Kodrát apostol.

A Jézus Krisztus által kiválasztott 70 tanítvány egyike volt, aki Istentől kiválasztott tanúja volt az Úr szenvedéseinek. Athénben és Magnéziában volt püspök. Hirdetvén a sötét pogányságban Isten igéjét, olyan volt közöttük, mint egy nagyfényű csillag. Elűzte a szellemi sötétséget, pusztította a bálványáldozatokat, összetörte a bálványszobrokat, imáival lerombolta a pogány templomokat.

Az istentelen hellének, látva, hogy Kodrát lerombolja a bálványokat, kiűzi az ördögöket, üldözést támasztottak ellene. Mint Szent István első vértanút, őt is megkövezték, de Istentől megoltalmazván élve maradt. Utána börtönbe vetették és ott sokáig éheztették. Isten azonban felülről gondoskodott róla. Sok kínzás után fejezte be életét Hadrián császár uralkodása alatt. Szent testét Magnéziában temették el.


SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA
Máté apostolról, akit a hívő nép nagyon tisztel, s akinek sírját Salerno városában őrzik, nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető. Amit a hagyomány a Szentírásban foglaltakon kívül mond (pl. hogy az apostol Etiópiában, a pártusok között vagy Perzsiában működött), tipikusan legendás természetű. Euszébiosz, a történetíró püspök azonban közöl egy fontos tényt: Máté, mielőtt a pogány országokba ment volna, Palesztinában héberül hirdette az evangéliumot. Távozása előtt anyanyelvén írásba foglalta, és hátrahagyta a zsidó-keresztények számára. Euszébiosz e közlését a 2. század elején élt Pápiász presbiterre alapozza, és azonosítja Máté apostolt az első evangélium szerzőjével. Csakhogy épp a Pápiásztól ránk maradt szöveg fölött sokat vitatkoznak a szakértők, nem látván föltétlenül elfogadhatónak az apostol és az evangélista azonosítását.

Az evangélium révén elég mélyen megismerhetjük az evangélista gondolatvilágát, mert alkotása teológiai mestermű. Ezt annak ellenére állítjuk, hogy vannak, akik szerint Máté csak elindítója és gyökere annak a hagyománynak, amelynek végső írásba foglalása az evangélium, a kész mű nem az ő tollából származik, hanem valamelyik tanítványa foglalta írásba röviddel az ő halála után. Eszerint Máté szerzősége épp oly bizonytalan volna az evangéliummal kapcsolatban, mint Salamoné a Bölcsesség könyve vagy Dávidé a zsoltárok esetében.

A Máté-evangélium keletkezését úgy gondolhatjuk el, hogy Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek, amelyet az Egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi beszéd (5--7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24--25. fejezet) gyűjteménye.

Máté az apostol-névsorok közül kettőben a hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3) helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést. A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered, ami a Mattanjah rövid alakja, s annyit jelent mint 'Jahve ajándéka' vagy 'a hűséges'.

A Máté-evangélium azt mondja róla, hogy vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: ,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: ťKövess engem!Ť Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: ťA mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel?Ť Jézus meghallotta, és így válaszolt: ťNem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöketŤ'' (Mt 9,9--13).

Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Kafarnaum ugyanis határváros volt Heródes Antipász országa és Fülöpnek a Jordántól keletre elterülő országa között. Azt nem tudjuk, hogy a város vagy a negyedes fejedelem alkalmazottja volt-e. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólítja: ,,Kövess engem!'', és csakhamar vendége lesz Máténak. Úgy tűnik, e meghívástól Máté helyzete nem változott, sőt! A vallási vezetők ujjal mutogatnak most már nem csupán rá, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek lett a részesévé!

Jézus nagyon tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és a bűnösökkel. Ezzel a tettével igazolja azt, amit mond: azért jött, hogy a bűnösöket hívja a bűnbánatra és a bűnbocsánatra. Ezért szól mindenkinek hívó szava, mert az emberek valamennyien bűnösök, de a szó csak azoknak a szívéhez érkezik el, akik tudatában vannak nyomorúságuknak, és engedik, hogy meghívják őket, azaz fölkelnek és követik Jézust. Aki pedig őt követi, az maga is Isten irgalmasságának a tanúja lesz. Annak az irgalmasságnak a tanúja, amely Jézus Krisztusban testet öltött az emberek között. Máté esetében a meghívottból tanítvány, tanú és apostol lesz, aki maga is Isten ajándéka a világnak.

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy Máté, aki az írás és a számolás művészetében jártas volt, a mennybemenetel után összegyűjtötte és írásba foglalta azt az anyagot, melyből később kibontakozott a teljes evangélium. Egy apró adat az ő keze nyomát őrzi: Máté evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni!

Ennél azonban sokkal fontosabb számunka, hogy Máténak köszönhetjük az Úr Krisztus szavainak és beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát: ,,Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig'' (Mt 28,18--19). A Jeromos-féle martirológium szeptember 21-én hozza Szent Máté ünnepét. Rómában a 11. századtól ezen a napon emlékeztek meg róla.


--------------------------------------------------------------------------------

Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.

A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment, ahol Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett.

Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Ezután Egippus király meghalt, és utóda, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra, ezért nagyon megdicsérte a prédikáció után. Ő azonban így válaszolt a királynak: ,,Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' E szavaktól Hirtacus szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál, hátulról leszúrta.

Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.


--------------------------------------------------------------------------------
Urunk, Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ő közbenjárására és példája szerint mi is nyomodba szegődjünk, és mindig hűségesen ragaszkodjunk Hozzád!

Példája:
    Bűnös ember is lehet Isten szentje,
    Istennél nincs előitélet!


Szent Özséb és Priksz vértanúk.

Szent Özséb Föníciáben élt és először titkos keresztény volt. A pogányok abban az időben nagy üldözést támasztottak a keresztények ellen. Aki tudott, megfogadta az Üdvözítő szavát és menekült. Szent Özséb isteni buzgósággal telve azt választotta, hogy az emberek előtt megvallja Krisztust. Felkereste a város parancsnokát és bátran megvallotta keresztény hitét és leleplezte a parancsnok szellemi vakságát. A parancsnok utasítására Özséb meztelen testét a fára függesztették, kínozták, amíg csontjai ki nem látszottak. Aztán sebeibe ecetet és sót öntöttek. A szent vértanú mindent úgy viselt el, mintha nem is testével történt volna mindez. Mivel utána sem volt hajlandó a pogány isteneknek áldozni, lefejezték. Így nyerte el a dicsőség koronáját.

Szent Priksz Frigiában volt Krisztus hitének követője. Sok pogányt vezetett el Krisztushoz igehirdetésével. A pogányok ezért fára függesztették, testét marcangolták és úgy nézett ki, mint a felszántott föld. Egyes ott állók annyira megdühödtek a vértanúra, hogy levágták fejét.