Az Istenszülő istenanyasága

A mai napon, bizánci Egyházunk szokása szerint, annak a szent személynek szentelünk ünnepet, aki a tegnapi nagy ünnep titkánál a legnagyobb szerepet játszotta. Mária ez a személy. Álta1a lett Isten Fia emberré. Mária, mint anya teljesítette a legfőbb szolgálatot ennek megvalósulásában. A mennyei Atya úgy rendelkezett, hogy Istenember Fiának emberédesanyja legyen, aki ugyanúgy hordozza, világra szüli és gondozza az emberré lett Megváltót, mint bármelyik földi anya. Mivel nem csupán az ember Jézust hozta a világra, hanem az istenembert, jogosan nevezzük őt Istenszülőnek.

Az istenszülő Mária, a Megváltó édesanyja anyasága mellett megőrizte a szüzességét is. Ez a páratlan kiváltság nála teljesen az isteni gondviselés műve volt. Szent Ágoston szerint: „Mária szűz maradt az ő Fia fogantatása közben, szűz maradt szülés közben, szűz maradt Őt hordozva, szűz maradt Őt keblén táplálva, szűz maradt mindig.” Szentképein a fejkendőjén levő három csillag erre a kiválóságra utal. Ezért Egyházunk őt mindenkorszűz Máriának is nevezi.

A mai napon emlékezünk meg a legszentebb Istenszülőnek és szent Fiának Egyiptomba való meneküléséről is. Heródes zsidó király a napkeleti bölcsektől tudomást szerzett, hogy megszületett a zsidók újszülött királya. Hatalmának féltéséből Jézust meg akarta ölni. Isten angyala azonban álmában figyelmeztette Szent Józsefet, hogy mindhárman meneküljenek Egyiptomba. Szent József engedelmeskedett a parancsnak és még azon éjjel elmenekültek. Csak Heródes király halála után tértek vissza hazájukba, és telepedtek le Názáretben.


Szent Dénes     pápa és hitvalló, † 268       


Szent Eutim felszentelt vértanú

Eutim Konstantin és Iréne császárok uralkodása alatt élt. (780-97, 97-802.) Először szerzetes volt. Élete minden erénytől tündöklött. Kitűnt a szentképek iránti tiszteletben is. A Kis-Ázsiában levő Szardika püspökévé szentelték. Részt vett a képrombolók ellen tartott VII. egyetemes zsinaton, ahol buzgósággal védelmezte a szentképek tiszteletét. A szentképek tisztelete miatt háromszor is szenvedett hosszú ideig börtönt. Püspöki székvárosába sem térhetett vissza. 840 körül szenvedett vértanúságot. Testét 4 oszlop közé kötözték, ütötték, úgy hogy elborították a sebek és feldagadt. Rövid idővel utána, mint hitvalló békében hunyt el.


Szent Evareszt atya

Szentünk a kis-ázsiai Galácia tartományban született nemes szülőktől. Jó nevelést kapva jó erkölcsű és erényes ifjúvá serdült. Nagy vonzalmat érzett a szerzetesi élet iránt. Atyjával egy ügyben Konstantinápolyba ment. Ott a Sztudion kolostorban lett szerzetes. Sok és nehéz vezekléseket téve halt meg 75 éves korában 825 körül.


SZENT ISTVÁN DIÁKONUS
+Jeruzsálem
István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1--8,2). E két fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába'', majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.

István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.

A hét diákonus közül Lukács kiemeli Istvánt, ,,ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit'' mint igazi keresztényt. Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéjét:

,,István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.''

Az elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanúnak, átütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnoknak is, akinek arca fölragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találtatott, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.

Lukácsnak azonban nem az a célja, hogy elmélkedés tárgyául állítsa elénk a szent diákonus alakját, hanem az Egyház története szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halála vezeti be az Egyház elszakadását a Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és küldetésében világosan láthatóvá válik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus körül lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is hasonlóvá Mesteréhez. Minden égi ajándékot a szolgálatra kapott István, aki a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, ,,diákonus'' volt.

Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen: ,,Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: ťHallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent!Ť Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: ťEz az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!Ť'' (ApCsel 6,11--13).

Istvánon beteljesedik Krisztus ígérete: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12). Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését, mert ,,atyáink szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba'' (7,39). István a maga prófétai látásával látja, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldi egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették őt. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdenek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz és az ,,az ő népéhez'' kötve. Az örömhír most terjedni kezd a pogányok felé: ,,A Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: ťAz ég az én trónusom, s a föld lábam alatt a zsámoly.Ť Milyen házat építhettek nekem -- mondja az Úr --, hol lehetne a pihenőhelyem? Hát nem az én kezem alkotott mindent? Ti vastagnyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megöltétek azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg!'' (7,48--53).

A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. István azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!'' Igen, a Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső ítélet előtt állnak.

István a halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. De a mennyei Bíró, aki ellenségei ellenére ment föl a mennybe, állja a szavát, és megvallja azokat, akik megvallják őt. Az igaz tanú, aki Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem hiába kiáltja: ,,Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!'' (7,59).

István annyira diákonus, annyira jó értelemben szolga volt, hogy Lukács a vértanúsága történetét is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába állíthatta. És ez minden szent életében így van: a személyük egészen eltűnik a szolgálatuk mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. Maga Jézus is így fogta föl életét: ,,...az Emberfia nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45). Az igazi tanítványok, a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.

István diákonus ünnepét a legrégibb liturgikus források december 26- ra teszik.


--------------------------------------------------------------------------------

Képzeljük magunk elé a történteket, ahogyan Szent Lukács leírta, s ahogy Karácsony másnapján hallani szoktuk a szentmisében.

István a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.

Szavaitól zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hallják a ,,káromlást''. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.

,,De hát mi rosszat tett?'' -- kérdezgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!'' -- és e szavakkal elszenderült.

Saul pedig, aki ezeknek tanúja volt, és a megkövezők az ő lába elé tették le a ruhájukat, ugyanezen a kapun át indult el egy héttel később Damaszkuszba. Akkor, ismét elhaladva a hely mellett, a szíve valószínűleg gyorsabban kezdett verni, hiszen hallotta István utolsó imádságát. Önkéntelenül is a szeme elé kapta a kezét, majd lova oldalába vágta sarkantyúját hiszen Damaszkusz még messze volt. Nem is sejtette, hogy még mielőtt beérne Damaszkuszba, találkozni fog Azzal, aki a vértanú diákonus helyére belőle formál apostolt, hogy az Evangélium egyre szélesebb körökben terjedjen a pogányok között.


--------------------------------------------------------------------------------

Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!

Szent Konstantin atya

Szentünk a frigiai Szinadéban született. Eredetileg zsidó volt. Kis korában meglátott egy keresztényt, hogy az ajkaira a kereszt jelét rajzolta. Ezután tisztelettel viseltetett a keresztények külső jelei iránt. Egy idő után elhagyta szüleit és megkeresztelkedve szerzetessé lett. Keresztsége előtt, megcsókolva a keresztet, azt fejére tette. Attól kezdve a kereszt jele fején maradt és őrizte őt haláláig. Szent életéért Istentől megkapta a csodatevés és jövőbe látás adományait. Élt és meghalt a VIII. században.

BOLDOG JABLONSKA MÁRIA BERNARDINA III. r. (1876-1940)

Amikor Albert testvér (1. dec. 25.) a koldusok, hajléktalanok szolgálatára megalapította a Szegények Szolgái kongregációt, Krakkó városának szerzodésben elkötelezte magát, hogy a nokre is gondot visel s azok menedékhelyeit is pártfogásába veszi, mert - mondta - csak így haladhat a társadalom „két lábbal”. Ehhez noi munkatársakra volt szüksége. Az elso, az 50 éves Anna Lubanska (rendi nevén Franciska) novér volt, aztán jelentkeztek többen is. 1891 elején már heten vannak s Dunajewski bíboros-érsek kezébol átveszik a férfiakéhoz hasonló durva szövésu rendi ruhát, ok a Szegények Szolgálói kongregáció elso tagjai. A kerítoasszonyok, banditákkal összefogva valósággal ostrom alá veszik a novérek szállását s az érseknek kell eroteljesen beavatkoznia. Késobb már nem háborgatták oket.

A rend igazi „anyja” azonban Maria Jablonska Bernardina novér lesz. A 18 éves fiatal leány sugárzó kedvességével, éles értelmével, föltétlen nagylelkuségével valóságos tükre Albert testvér lelkének. Órák hosszat ül lábánál (szék sincs a szálláson), és hallgatja mestere oktatását. A lélek kezdeti ujjongó szárnyalása után hamarosan sötét alagút vár rá, míg végül Albert testvér menti ki ebbol: az Istennek való teljes odaadás aktusa által. Húszéves, amikor Albert testvér fonöknové teszi. Atyja halála után ugyanolyan makacsul védi meg annak szellemét, elsosorban a szent szegénységet, mint valaha Assisi Klára Ferenc örökségét. Ot bízták meg a rendi szabályok kidolgozásával, melynek kiválóan megfelelt. Közös gyóntatójuk Bernardina novért Albert testvér „csodálatos kiegészítojének” és szellemi örökösének nevezte. Ugyanaz az eszme hevítette oket. Utolsó hónapjaiban cukorbaja következtében kelések és sebek borították el testét. Isten egy régebbi felajánlását hallgatta meg így. Halála elott mondta: „Mindent, amit életemben tettem, Istenért tettem.” Végso szavaival az Egyház sorsáért aggódott és azt kötötte leányainak a lelkére, hogy tegyenek mindenkivel jót. 1939-ben, tehát kb. halála idején 55 házban több mint 500 novér muködött. Sokan jelentkeztek magasabb képesítéssel, érettségivel, ápolói diplomával. Gondozóintézetekben gyógyíthatatlan betegek, vakok ellátásában tevékenykednek. Bernardina novért 1997-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.
Albert testvér (és követoi is) a szentferenci stílus sajátosságait viselték. A „szent gondtalanság” jelszavát sokszor hangoztatta. Ha kiürült az éléskamra, nem volt mit adni a gondozottaknak, rászólt csüggeteg fiaira: „Nem szégyellitek magatokat, hogy ilyen kevés a hitetek? Hát mit gondoltok a Gondviselésrol? Aztán imádkozni kezdett: Uram, magad mondtad, hogy azoknak, akik eloször Isten országát keresik, minden más hozzáadatik. Szegény, haszontalan fickók vagyunk, de egész biztosan Isten országát keressük. Hát add meg a többit!... És nem csalódott.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Mária Bernardina novért Szent Albert hu tanítványává és muve folytatójává tetted. Közbenjárására add, hogy a jót, amit tennünk kell, felismerjük és egész szívvel meg is tegyük. Krisztus, a mi Urunk által.

CHMIELOWSKI SZENT ALBERT testvér, III. r. (1869-1916)

Adam Chmielowski Krakkóhoz közel, Igolomiában született. Petersburgban, Varsóban mérnökké képezi magát. 18 évesen részt vesz a cári uralom elleni ellenállási mozgalomban; futárként megsebesül, egyik lábát leamputálják. Barátai Párizsba szöktetik, ahol mulábat kap s a festomuvészetnek él: evégett egy ideig Münchenben a Festészeti Akadémiára jár. Elismert festomuvészként tér vissza hazájába, Varsóba, ahol bohém festo módjára él. De vallását gyakorolja. Vallásos témájú festményei feltunést keltenek. Még nagyobb a meglepetés, amikor 35 évesen, 1880-ban belép a jezsuita rendbe. Megkezdi a 30 napos lelkigyakorlatot, azonban olyan aggályok, kétségek támadják meg, hogy búskomor lesz, elküldik a rendbol, sot ideggyógyintézetbe kerül. Lelki egészségét falujában a családi körben kezdi visszanyerni. Bölcs tanácsaival jó hatást tesz rá a falu plébánosa. Majd megismerkedik a ferences III. renddel s annak tagja lesz. Ekkor kapja az Albert testvér nevet: életében és halála után is ezen a néven emlegetik. Ezután Krakkóban mutermet bérel s tovább fest. Egyszer találkozik egy koldussal, aki alamizsnáért kezét nyújtja feléje. Arcában a megalázott Krisztus arcát fedezi fel. Ez az élmény dönto jelentoségu lesz számára: ettol kezdve a szegények felé fordul, hogy bennük Krisztust szolgálja. Vállalja a hajléktalanok sorsát, közéjük megy, hogy segítsen rajtuk és hogy közel segítse oket Istenhez. Órákat tölt a tabernákulum elott. Ajánlják neki, legyen szerzetes, de o azt feleli: Mit tennének nélkülem koldusaim? Egy szép napon megjelenik földszínu csuhában nagy pártfogójánál, Dunajewski krakkói érseknél, s leteszi kezébe a hármas fogadalmat (1887). A következo évben megalapítja a Szegények Szolgái kongregációt, majd négy év múlva a Szegények Szolgálói noi kongregációt (mindketto Szent Ferenc Regulája alapján áll), hogy muvét, a szegények szolgálatát kiterjessze és idotállóvá tegye. A szegények szolgáinak eroforrása áz imaélet s mindenekelott Isten szeretete. Menedékhelyeket is hoztak létre Dél-Lengyelország szinte minden városában. Tevékenységük által sok munkanélküli talált munkára, elmagányosodottak illeszkedtek be a társadalomba. Albert testvért nemcsak hazájában, hanem azon kívül is mint „második Szent Ferencet” emlegetik. A koldusok barátja gyomorrákban szenvedett és valósággal éhenhalt - mint egy igazi koldus. 1916. dec. 25-én, legkedvesebb ünnepén szólította magához az Úr. II. János Pál avatta szentté 1989-ben. Sírja Krakkóban a sarútlan kármeliták templomában zarándokhely. Halálos ágyán sírva álltak körülötte övéi. „Elég a könnyekbol! - szólt rájuk. Parancsolom, hogy fogadjátok el Isten akaratát és adjatok mindenért hálát. Hálát kell adni a betegségért és a halálért is. Akármit is küld Isten, mindent meg kell köszönni, mert minden kegyelem.” Engedelmes fiai halálos ágyánál a Te Deumot énekelték, hangjukat az ünnepi (karácsonyi) harangok zengése kapta szárnyra.

Imádság:

Istenünk, te Szent Albertet a szegények iránti nagy szeretetre indítottad s
gondozásukra férfi és noi kongregáció alapítását tetted lehetové. Add, hogy
példájára és közbenjárására megerosödjünk az irántad és felebarátaink iránti
szeretetben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Boldog Frá Angelico     hitvalló, † 1455       


Jézus Krisztus testszerinti születése

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, Aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett…” Ezt az örömhírt olvassuk Szent Pál levelében. (Gal. 4,4.) Ma ünnepeljük azt a nagy titkot, amit Szent János így írt le: „Az Ige testté lett és közöttünk vett lakást…” (l,14.) Isten Fia, a Szentháromság második Személye, Aki az Atyaistentől öröktől fogva anya nélkül született igaz Isten, amikor eljött az Atyától elrendelt legalkalmasabb idő, a Szentlélektől fogantatva emberi testet vett magára, és ember fiává, Mária fiává, a tiszta szűz fiává lett, földi atya közreműködése nélkül. Ő Isten és ember egy személyben. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel, ezért Istennek kijáró imádás illeti.

Világra születését a Atyaisten ígérte meg az emberiségnek a bűnbeesés után. Eljövetelét évezredeken át hirdették az Istentől ihletett próféták. Az egész világ, főleg Isten választott népe pedig epedve várta. Jézus születésének nagy eseménye akkor történt, amikor a római birodalomban Augusztus császár uralkodott, az általa meghódított Zsidóországban pedig Heródes volt a király. Születésének helye Mikeás próféta jövendölése alapján Dávid király városa a judeai Betlehem volt, abban is egy barlangistálló. Így annál jobban kitűnt Isten Fiának megalázkodása emberré létében. Születése éjszaka történt, hogy világra jövetele megvilágítsa a világ szellemi sötétségét. Születését mennyekből leszálló angyalok hirdették az egyszerű pásztoroknak, az Istennek dicsőséget, az embernek pedig békességet énekelve. Áldott legyen, Aki eljött az Úr nevében! Ezen a napon megemlékezünk még azokról a bölcsekről, akiket a csillag vezérelt Napkeletről Betlehembe az Istengyermek imádására.

Szent Delfin     püspök és hitvalló, † 403       


Szent Eugénia vértanúnő

Római születésű volt. Atyja Alexandria helytartója volt, aki a keresztényeket tökéletes életük és bölcsességük miatt oltalmazta. Leányának, Eugéniának jó nevelést akart adni. Tanította a görög bölcselkedésre, a görög és latin nyelvre. Eugénia könnyen tanult, éles elméjű volt és mindenre jól emlékező. Külsőleg is szép leánnyá serdült. Ezért egy nemes ifjú Aquilinus el akarta magának jegyezni. Eugéniának nem tetszett a jelölt. Más jelölteket is kerestek számára, de Eugánia többre becsülte mindennél a szüzességet és ebben akart maradni házasság helyett. Ebben az időben került a kezébe Szent Pál apostol leveleinek könyve. Ebből megtudta Krisztus igaz tanítását. Két szolgájával Protussal és Jácinttal titokban elhagyták a szülői házat és megváltoztatva külsejét, egy férfi kolostorba ment, és férfiruhába öltözve kérte a keresztséget. A püspök mindnyájukat megkeresztelte, és beöltöztette szerzetesnek. Miközben szülei mindenütt keresték, Eugénia nagy haladást tett a szerzetesi életben. Ez történt Protus és Jácinttal is. A kolostor főnökének halála után a többiek kérésére Eugénia lett a kolostor főnöke. Egy idő után Eugéniát hamisan megvádolták és atyja ítélőszéke elé került. Ott derült ki elmenetelének oka, mindkét szülejét a keresztény vallásra térítette. Atyja halála után anyjával és szolgáival Rómába mentek és ott sok nemes lányt beszéltek rá a szűzies életre. Gallienus császár alatt Eugéniát, Protust és Jácintot karddal lefejezték. Így nyerte el a vértanúságot Klaudia és a nemes szűz Vaszilla is 262 körül.


Szent Irmina     szűz, † 708       

JACOPONE DA TODI I. r. (1238-1306)
Todiban a Benedettik nemes családjából származott. Bolognában jogot tanult s ügyvéd lett Todiban. Megnosült, de világias életet élt; vallásos felesége hiába próbálta komolyabb életfelfogásra rávenni. 1268-ban mindketten részt vettek Todiban a lovagi játékokon, amikor az emelvény, ahol voltak, nagy robajjal öszszedolt s maga alá temette Jacopone feleségét. A szenátor odasietett, kiemelte a romok alól haldokló hitvesét. Amikor kibontotta felso ruháját, felesége testén vezeklo szoringet talált. „Mi ez”? - kérdezte. „Ezt teérted viseltem” - volt a válasz. Jacopone mélyen megrendült, ekkor kezdett Istenhez térni. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, s szegényen, „Krisztus bolondjaként” akart élni. Új életmódja miatt sokan gúnyolták. Tíz év múlva felvételét kérte az I. rendbe. Eloször elutasították. Azt hitték, tréfál. Ekkor költeményt írt a világ hiúságáról, s ezzel a költeménnyel újból jelentkezett. Most már fölvették. Szent Ferenc rendje vele egy nagyszeru költovel gyarapodott. A papi méltóságot alázattal elhárította magától. Késobb a spirituálisok befolyása alá került. 1297-ben Róma közelében s palestrinai kolostorban aláírt egy nyilatkozatot, mely VIII. Bonifác pápa letételét s megválasztása érvénytelenségét tartalmazta. Emiatt a pápa ot kiközösítette, s börtönbe vetette. Öt év múlva szabadult. Az új pápa, XI. Benedek feloldotta a kiközösítés alól is. Utolsó éveit a Perugia és Todi közötti kis kolostorban (Collazone) töltötte, sorsával megbékélten. Kívánsága szerint barátja, Boldog Alvernai János részesítette végso szentségekben; az o karjai közt halt meg 1306. dec. 25-én, éppen akkor, amikor a szomszédos templomban a pap az éjféli misén a Gloria in excelsis-t intonálta. Sok költemény írt, ezek között a legismertebbek az ún. Laudák, melyek a léleknek Istenhez emelkedésérol és a szeretetrol szólnak. Több mint 300 lauda maradt meg. Latinnyelvu muvei közt a leghíresebb a Stabat mater, melyet az Egyház liturgiájába is fölvett, s ezzel - egyesek szerint - a költonek is biztosította a halhatatlanságot. Todiban a San Fortunato templomban temették el. Szülovárosában püspöki jóváhagyással boldogként tisztelik. 1596-ban Angelo Cesi püspök a költo sírjára (a templomban) ezt a föliratot tétette: „Boldog Jacopone Benedetti da Todi kisebb testvér földi maradványai, aki Krisztus szerelméért esztelenné lett, új muvészetével becsapta a világot és elragadta a mennyet.” Ügyében a boldoggá avatási eljárás 1869-ben megkezdodött, de aztán elakadt.

Imádság:

Istenünk, te Jacopone testvért a világi életbol a szerzetesi életre hívtad s a
Szuzanya iránti tisztelettel kituntetted. Példájára add, hogy téged mindennél
jobban keressünk, s e világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi
Urunk által.

Szent Miklós szerzetes

Szentünk szláv származású volt. Nikéfor császár uralkodása idején (802-11.), mint a császár hadvezére szolgált. Egy alkalommal a császár hadserege és a bolgárok között ütközetre került sor. Eleinte a görögök győztek, de a csata második részében a bolgárok kerekedtek felül, és ők győztek. A császár alig tudott megmenekülni megfogyatkozott katonáival. Miklós, csodálatosan megmenekülve a haláltól, otthagyta a katonai szolgálatot és szerzetessé lett. Tettei által olyan kedves lett Isten előtt, hogy a jövőbe látás adományát kapta meg Tőle. Meghalt a IX. században.

A krétai 10 szent vértanú

Décius római császár Kréta szigetére egy szintén Décius nevű helytartót nevezett ki. Nemcsak nevében, de a keresztények üldözésében is hasonló volt a császárhoz. Amikor Krétára érkezett, rögtön a keresztények után kutatott. Elé vezettek l0 erőshitű keresztényt: Teoduloszt, Szaturninoszt, Euport, Gelászioszt, Eunikiánt, Zotikoszt, Pompioszt, Agatopuszt, Bazilidoszt és Evaresztoszt. Mindezek Kréta különböző városaiból származtak, de egyforma erősséggel vallották magukat kereszténynek. Kihallgatásuk során visszautasították azt, hogy a pogány isteneknek áldozatot mutassanak be. Válogatott kínzásokat gondoltak ki számukra, de állhatatosan tűrtek hitükért mindnyájan. Végül egymásután fejezték le őket a II. század közepén. Keresztények gyűjtötték össze testüket, és tisztességgel temették el őket.


KENTY SZENT JÁNOS
*Malec, 1390. +Krakkó, 1473. december 24.
A hírhedtté vált Oswiecimtől (Auschwitztól) mintegy 18 kilométernyire délre fekszik Kety (Kenty) kis városa. Ennek közelében egy kicsiny faluban, amelyet Malecnak vagy Martának hívnak, született János 1390-ben. Születése után szülei hamarosan beköltöztek Ketybe, ahol atyja polgármester lett. János 1413-ban iratkozott be a Krakkói Egyetem szabad művészetek fakultására. Ekkor már 23 éves volt, azaz jóval idősebb, mint azok a 14--15 éves gyermekek, akikkel együtt kezdte a tanulást. 1418-ban magiszter artium lett, azaz letette az első egyetemi évek vizsgáit, és elhatározta, hogy továbbtanul a filozófiai fakultáson. Valószínűnek látszik azonban, hogy a filozófiai tanulmányokat megélhetési gondok miatt nem tudta befejezni, s szorult helyzetében tudományos művek kéziratainak másolásával kezdett foglalkozni.

Krakkótól negyven kilométernyire fekszik Miechow városa, ahol a Szentsír kanonokrend egy híres kolostori iskolát tartott fenn. Jánost meghívták az iskola igazgatójának; nyolc éven át vezette az iskolát, de nemcsak tanított, hanem lelkipásztori tevékenységet is folytatott. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor és hol szentelték pappá, de valószínű, hogy még 1421 előtt.

1429-ben elhagyta Miechowot, és ettől kezdve a Krakkói Egyetem filozófiai fakultásán tartott előadásokat. Ekkor kezdte meg a teológia egyetemi szintű tanulását, talán azért, hogy mélyebben megérthesse a filozófiában fölmerülő vallási kérdéseket.

Az egyetem hamarosan fontos tisztségekkel bízta meg: a filozófiai fakultás dékánja, majd a Nagyobb Kollégium, a Kollegium Maius igazgatója lett. 1439-ben kanonoki kinevezést kapott a püspökétől, végül olkuszi prépost lett. Rövidesen azonban lemondott minden tisztségéről, hogy egészen a tudománynak szentelhesse magát. Jóllehet már professzor volt, folytatni akarta teológiai tanulmányait, és mesterének választotta Hessei Benedeket, aki híres filozófus, jogász és teológus volt egy személyben. Az ő irányítása mellett tanult, és végre 1443-ban teológiai magiszter, illetve doktor lett. Abban a korban rendkívüli volt ilyen idős fejjel tanulni, de János nem szégyellte. Ezután még három évtizedig volt professzora az egyetemnek. Krakkóban halt meg 1473. december 24-én.

A tisztelete a halála után azonnal megkezdődött, s Krakkóban és Dél- Lengyelországban terjedt. A krakkói Szent Anna-templom szószéke alá temették. A széles körű és eleven tisztelet ellenére csak a 17. század első felében kezdték meg boldoggá avatását, és a háborús viszonyok miatt csak 1680-ban avatták boldoggá.

A szentté avatás még tovább húzódott, mert fölmerült a gyanú, hogy nem tartozott-e ahhoz az irányzathoz, amelynek tagjai a zsinatot a pápa fölé helyezték. Mikor ez a gyanú eloszlott, XIII. Kelemen pápa 1767. július 16-án szentté avatta.

Elcsodálkozhatunk azon, hogy János milyen buzgó volt a tanulásban, s hogy milyen sokáig tanult. Az ő esetében a tanulás nem merült ki az anyag puszta szellemi földolgozásában, hanem fáradságos munkával másolta is a kéziratokat. Ugyanis a professzorai előadásain kívül más szerzőket is lemásolt. Ez a munka akkor nagy erőfeszítést és aszkézist követelt. A leírt oldalak száma megközelíti a tizennyolcezret. Lapszéli jegyzetei és a művek végén álló megjegyzései mutatják, milyen egyedülálló munkát végzett. Az egyik lap szélén ez áll: ,,Hajnalban fejeztem be''; egy másikon: ,,Ennek a másolása volt a legnehezebb''.

Ha az iránt érdeklődünk, vajon mi indította Jánost erre a másolói munkára, pontos válaszunk nincs, csak találgatni tudunk. Abból a körülményből, hogy lelkipásztori munkája kedvéért minden állásáról lemondott -- és ez együtt járt jövedelmeinek megszűnésével is --, arra következtethetünk, hogy elsősorban nem a tudományos érdeklődés vezette, hanem megélhetési gondjain könnyített ezáltal.

De amit keresett, azt legnagyobb részében jótékony célokra fordította. A hagyomány mind a mai napig úgy emlékezik rá, hogy soha senki nem ment el tőle segítség nélkül. Elbeszélik, hogyan öltöztette a ruhátlanokat, miképp adta oda cipőjét a koldusnak, és ment haza ő maga mezítláb, vagy hogyan adta oda zarándokútján a rablóknak utolsó tallérjait is. Ezek az elbeszélések egybehangzóan tanúsítják fenntartások nélkül adakozó, minden rászoruló felé megnyilvánuló jóságát.

Magukban a másolt könyvekben is nyoma maradt gondoskodó jóságának, jegyzeteivel az olvasót figyelmezteti a szöveg félreérthetőségére vagy a hitet támadó tartalomra.

A tudományos ismeretekért folytatott rendszeres küzdelem során János még valamit megtanult: az alázatot. Erről is lapszéli jegyzetei tanúskodnak, amelyekből kiderül, hogy néha egy-egy nehezebb helyet nem tudott megérteni, máskor egy-egy szót nem tudott kiolvasni. Az egyik könyvben, amelyet még Miechowban másolt, megjegyzi, hogy csak azért írta le, hogy ,,a lustaságot és az unatkozást elűzze magától''. Valószínűleg ez is igaz, és egy olyan emberre vall, aki élete egyetlen percét sem akarja tétlenül elvesztegetni, hanem az időt mint Isten ajándékát jó célra, mások javára akarja fordítani.

Ugyanezekben a kéziratokban a jámborság jelei is ott rejlenek: Mindegyik elején ott áll az ,,In nomine Domini'' kezdés. Erre talán még mondhatnánk, hogy szokványos, különösebb tartalom nélküli másolói fordulat. De a könyvek végén is állnak megjegyzések, amelyek már teljesen a sajátjai, nem szabvány formulák, hanem hálát ad bennük Istennek, a Szűzanyának, és kifejezi, hogy minden munkáját Isten dicsőségére szánja.

1460-ban, immár hetven éves fejjel újra meghívták a Nagyobb Kollégium vezetőjének. Abban az időben egy krakkói polgár vádat emelt a kollégium ellen Rómában. Jánosnak sok gondot okozott a per, és a maga részéről azzal zárta le, hogy lemondott. Ennek a pernek lehetett része abban, hogy ezek után semmiféle tisztséget nem vállalt. A kollégium falára azonban föltétette ezt a feliratot: ,,Conturbare cave, quia placare grave'', azaz: ,,Ne támassz zavart, mert nehéz rendet teremteni''.

Kenty Szent János az egyházi kollégiumok és iskolák védőszentje. A hagyományban azonban úgy él, mint jóságos, másokkal együttérző szent, aki Krisztus nyomában járt egész életében.

1473 karácsony éjszakáján halt meg Krakkóban, 1767-ben avatták szentté. Ünnepét 1770-ben vették föl a római naptárba, október 20-ra. 1969-ben december 23-ra helyezték át.


--------------------------------------------------------------------------------

Úton volt Róma felé, amikor hirtelen rablók rohanták meg, megverték és elvették mindenét. Ő égre és földre biztosította őket, hogy nem maradt semmije. Mikor a rablók odébbálltak és ő magához tért a rémületéből, eszébe jutott, hogy elindulása előtt, éppen az útonállókra gondolva, néhány tallért az ingébe varrt. S ezt nem adta oda. Ezért futásnak eredt és utolérve a rablókat, térdre borulva vallotta meg nekik, hogy nem mondott igazat, s ezzel rászolgált Isten haragjára. Majd átnyújtotta nekik az ingbe varrott pénzt. A rablók ettől annyira megilletődtek, hogy ők vetették magukat a szent lábához, és bocsánatát kérve visszaadták mindenét, amit elvettek tőle.

Tanítványaival egy asztalnál étkezett a kollégiumban. Egy alkalommal szétosztotta a húst, mindenkinek a maga részét, majd az utolsó szeletet a saját tányérjára tette. Ebben a pillanatban egy koldus kopogtatott váratlanul, és enni kért. János zokszó nélkül fogta a tányérját, és a rajta lévő húst a koldus kezébe adta, aki mohón vetette magát az ételre. A következő pillanatban valamennyien észrevették, hogy a mester tányérján ismét egy darab hús látható, amit ő -- örömmel fogadva a Gondviselés ajándékát -- jóízűen elfogyasztott.

E csoda emlékére a krakkói kollégiumban bevezették a következő szokást: legalább egy szegénynek minden alkalommal együtt kellett étkeznie a diákokkal. S ha az ajtóban megjelent egy szegény ember, a fölszolgálónak hangosan be kellett jelentenie őt, mire az asztalnál ülők így válaszoltak: ,,Krisztus jön!''. S ugyancsak János emlékezetére alapítványt tettek, hogy abból minden évben néhány rászoruló embert fölruházzanak.

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható Istenünk, kérünk, segíts, hogy Szent János áldozópapod példáját követve egyre gyarapodjunk a szentek tudományában, és felebarátainknak megbocsátva irgalmat találjunk nálad!

BOLDOG FACTOR* MIKLÓS (1519-1583)

Spanyol földön sok szent támadt a 16. században, köztük ferencesek, mint Alkantarai Péter, Baylon Paszkál, Szalvátor. Hozzájuk hasonló Miklós. A Factor név valószínuleg családi neve. Keleten, a tengerparti Valenciában született. Már ötéves korában hetente háromszor böjtölt kenyéren és vízen, s a neki szánt ételeket a szegényeknek adta. Serdülo korában rendszeresen látogatta a kórházban a betegeket s másokat is rábeszélt, hogy ugyanezt tegyék. A házban egy mohamedán cselédlány - épülve Miklás példáján - kereszténnyé lett. Egyre jobban erosödött benne a szerzetesi hivatás, de szülei nosülésre biztatták. Mikor látta ellenkezésüket, titokban hagyta el a szüloi házat és jelentkezett a helybeli Jézus-Mária ferences kolostorban. Nagy könyörgésre, sírásra végre felvették. A szerzetben gyorsan haladt elore a tökéletessége útján. Pappá szentelése után igehirdeto lett. Egy-egy prédikációja elott keményen megostorozta magát. Így boséges volt a kegyelem áradása, sok volt a megtéro. Mindenben önmegtagadó életet élt, sokat imádkozott, éjszakákat virrasztott át. Jóllehet sokat böjtölt, arca mégis teltnek, szépnek tunt. A tisztaság erényét sértetlenül orizte, pedig a sátán is hevesen kísértette: egyszer szép no alakjában csábította, de sikertelenül. Néhány évig a novíciusok mestere volt; szavával és példájával jó hatással volt a fiatalokra. Külön karizmája volt, hogy isteni sugallatra tudomást szerzett róla, ha valaki öngyilkosságra készült. Felkereste, lelkére beszélt s gyónásra késztette. Korának különösen két szentjével volt meleg, baráti kapcsolatban: Szent Paszkállal és a domonkos Bertran Szent Lajossal. Ez utóbbival szinte párhuzamos volt életpályája: mindketten Valenciában születtek s haltak meg (pár év különbséggel), Lajos is kiváló igehirdeto, novíciusmester, majd 7 évig misszionárius volt. Miklóst II. Fülöp király is tisztelte. Novére, Ausztriai Johanna az általa pártfogolt sarútlan kármelita novérek egyik közösségének gyóntatójául kérte. Az extázisok sem voltak ritkák nála, egy alkalommal 24 óráig volt elragadtatásban. Ilyenkor arca fénylett, teste lángokban látszott. Mikor megtudta halála közeli idejét, azt mondta: „Örvendeztem, mikor azt mondták nekem: Az Úr házába felmegyünk.” (Zsolt 121). A valenciai rendházban halt meg. Teste élonek tunt, rendkívül kellemes illatot árasztott. Három év múlva kinyitották koporsóját, mert II. Fülöp akarta látni: a test teljesen ép volt. VI. Piusz avatta boldoggá.

„Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!
Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába.
Lelkem és testem ujjongva eped az élo Isten után.”
Zsolt 83.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Miklóst kiváló erényekkel, önmegtagadó lelkülettel s
egyéb karizmákkal kituntetted. Add, hogy közbenjárására mi is napról napra
elobbre haladjunk az erényes életben, s a végso állhatatosság kegyelmét elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Nifont püspök

Nifont a paflagoniai Plagion városában született nemes családban. Konstantinápolyban nevelkedett egy Péter nevű papnál. Szívesen tanult és jó előhaladást tett a tudományokban. Fiatal korában csendes, szelíd‚ alázatos és templomjáró volt. Felnőve, társaitól sok rosszat tanult és szétszórt életet élt. Elismerve hibás életét bűnbánatot tartott, szerzetessé lett és vezeklő életet folytatott. Isten, a szent élet miatt megajándékozta a csodatevés és a jövőbelátás adományaival. Egész életében harcolnia kellett az őt zaklató tisztátalan gondolatokkal, de Isten segítségével mindig tudott győzni felettük. Jövőbe látó adományával látta, hogyan válik el a lélek a testtől, és mi történik velük a halál után. Már idős volt, amikor Alexandriába ment, és ott különleges kinyilatkoztatás folytán megválasztották püspöknek Ciprus szigetére. Nagy buzgósággal kormányozta egyházát, az özvegyeknek, árváknak igazi atyja volt, gyógyított, és sok csodát tett. Rövid idejű kormányzás után békén halt meg a IV. században.

Szent Pál püspök

Szent Pál neocezáriai püspök, erényei által annyira híressé lett, hogy Licinius császár (307-24) látni kívánta. Ítélőszéke elé állítva fenyegette, éheztette, aztán megverette. Tűzzel annyira megégette kezeit, hogy nem tudta azokat használni és az Eufrátesz folyó partjánál börtönbe záratta. Nagy Konstantin uralkodása alatt minden hitéért szenvedő keresztény szabadságot nyert, Pál püspök is. Visszatért püspöki helyére, és a többi 318 atyával együtt részt vett az I. nikeai zsinaton. Miután még sok évig irányította lelki nyáját, békén hunyt el a IV. században.

Szent Szervulusz     hitvalló, † ~590       


Szent Viktória     szűz és vértanú, † 249   

Szent Anasztázia vértanúnő

Anasztázia Rómában született gazdag családban. Atyja pogány volt, anyja keresztény. Fiatal korában anyja egy Chrizogonus nevű keresztény férfihez küldte tanulmányokra. Anasztázia nemcsak olvasni tanult meg, hanem megismerkedett a keresztény hittel is. Tanulmányai befejezésekor szép és okos leánynak látták egyhangúlag az emberek.

Atyja egy Publius nevű ifjúval házasította össze, aki szintén előkelő ember volt. Anasztázia a házasságban is meg akarta őrizni tisztaságát, mivel férje pogány volt. Anasztázia gyakran bejárt a börtönökbe, és az ottani szenvedő keresztényeken segített ahogy tudott. Megtanulta a gyógyszerek készítését is, ezzel is sokat segített. Ezért nevezték el gyógyszerkészítőnek. Gazdagságával sok keresztényt is kiváltott a börtönből. Mivel az őt kísérő szolgálóleány mindent elárult férjének, férje bezárta a házba és gyakran megkínozta. Végül Illíriában szenvedett vértanúságot. Négy oszlophoz kötözték, és tűzzel elégették, 304-ben. Tanítóját szent Chrizogonust sokáig őrizték Rómában börtönben, végül Aquilejában lefejezték. Szent Teodotia a Nikeából származó gazdag özvegy, aki valamikor házába fogadta Anasztáziát, Nikeában szenvedett 3 gyermekével, végül elégették őket. Szent Eutichián és vele 120 keresztény, akik Anasztázia kínzásainak idején hittek Krisztusban, szintén lefejezés által nyerték el a vértanúságot.

Szent Flavián     vértanú, † 362       


CABRINI SZENT FRANCISKA apáca, alapítónő

*Sant'Angelo Lodigiano, 1850. július 15. +Chicago, 1917. december 22.
A polgárháború után az Egyesült Államok számos nemzet fiainak otthonává vált. A nem angolul beszélők bevándorlása már az Atlanti- tengerpart gyarmatosításának idejében megkezdődött, a bevándorlók azonban többségükben Észak-Európából érkeztek. 1880-tól elsősorban a dél- és közép-európaiak áramlottak be. Ez a helyzet az USA katolikus egyházára is súlyos feladatokat rótt. Mivel ezek az új bevándorlók rendszerint csak alig, vagy egyáltalán nem tudtak angolul, saját anyanyelvükön kellett őket oktatni és gondozni. Az angolul beszélő többség nem törődve azzal, hogy legnagyobb részük hihetetlenül szegény, megvetette és kizsákmányolta őket.

A bevándorlók között talán az olaszok sorsa volt a legrosszabb. A németekkel szemben például szervezetlen csoportokban telepedtek le. Olasz papok és szerzetesek nem kísérték őket. Azért mentek Amerikába, hogy kiszabaduljanak abból a szegénységből és zűrzavarból, amelyben otthon Szicíliában, Nápolyban vagy Calabriában éltek; a nagyvárosok nyomornegyedeiben telepedtek le, ahol csak a legalacsonyabb rendű és a legrosszabbul fizetett munkákhoz juthattak hozzá. Soknak közülük nem is volt szándékában, hogy örökre ott maradjon. Nem akartak mást, csupán egy pár dollárt keresni, hogy kifizethessék adósságaikat, régi hazájukban egy darabka földet vásárolhassanak, és oda húzódhassanak vissza. Elég gyakran azonban még ebben a reménységükben is keservesen csalódtak.

Úgy tűnt, hogy még az Egyház is elhagyta őket. A püspökök jórészt ír születésűek voltak, és azon fáradoztak, hogy bebizonyítsák: a katolikusok is lehetnek jó, angol nyelvű amerikaiak; ezért ezek az újonnan érkezett idegenek kínosan érintették őket.

Hogy ebben a súlyos helyzetben segítséget nyújtson, 1889-ben Francesca Cabrini olasz nővérek egy kis csoportjával New York Citybe érkezett. XIII. Leó pápa (1878--1903) küldte őket.

Franciska egy tehetős lombard parasztcsalád leánya volt. Apját, Agostinót a faluban csak ,,nagy keresztény''-nek hívták. Tizenkét idősebb testvére közül csak néhányan maradtak életben, s őt magát is, mert koraszülött volt, mindjárt a születése után megkeresztelték. A család légköre mély keresztény áhítattal és felebaráti szeretettel átitatott volt.

Franciska kisgyermekkora óta arról álmodott, hogy távoli országok hithirdetője lesz. Ez a kívánság nem puszta kalandvágyból fakadt. Eredetileg Kínába kívánkozott, mivel azonban nem mehetett a Távol- Keletre, hosszú ideig úgy látszott, hogy egyáltalán nincs is szerzetesi hivatása. Ebben az időben Olaszországban még nem volt női missziós kongregáció. Gyenge egészsége miatt a meglevő szerzetek kétszer is elutasították felvételi kérelmét. Tanulni kezdett, és megszerezte a néptanítói oklevelet. Úgy látszott, hogy tanítónő lesz egy faluban, amikor egyszer csak teljesen szokatlan módon mégis megbizonyosodott hivatásáról.

Antonia Tondini asszony és Teresa Galza 1857-ben Lodi egyházmegyéjének támogatásával Codogno városkában lányárvaházat nyitott. A két nő azonban alkalmatlannak bizonyult az árvaház vezetésére: elhanyagolták feladataikat és szüntelenül perlekedtek. A püspök, hogy felelősségük tudatára ébressze őket, megengedte, hogy fogadalmat tegyenek és szerzetesruhát öltsenek. Mivel magatartásukon nem változtattak és csak szégyent hoztak a szerzetes névre, Gelmini püspök és monsignore Serrati, a ház lelki vezetője 1874-ben Francesca Cabrinihez fordult, hogy teremtsen rendet a zűrzavarban. Ő, mivel értett hozzá, hogy megnyerje az árva gyermekek szeretetét és ragaszkodását, csakhamar olyan sikert ért el ápolásuk és nevelésük terén, hogy heten közülük később hozzá hasonlóan szerzetesi fogadalmat tettek. Miután mindkét ,,alapítót'' eltanácsolták a ,,Gondviselés házából'' -- amint az intézetet nevezték --, csakhamar Cabrini anya lett a kicsi, de virágzó közösség feje. Konventet létesített Codognóban, és miután több társnőt talált a szomszédos falvakban, Milánóban megnyitott egy másik házat, ahol otthont rendezett be a tanítónő-növendékek számára.

Cabrini anyában az egészséges emberi értelem született zsenialitással és vállalkozó kedvvel párosult; ez tette lehetővé, hogy a meggondolatlanul alapított és rosszul vezetett ,,Gondviselés házát'' új kongregációvá alakítsa. Nem feledkezett meg missziós hivatásáról sem; felismerte, hogy az intézet csupán provinciális jellegű marad, ha nem sikerül házat alapítania Rómában. 1887-ben jelent meg az Örök Városban mindenféle ajánlás vagy kapcsolat és anyagi eszközök nélkül. Állhatatossága és céltudatossága végül megnyerte ügyének Róma bíboros vikáriusának, Lucio Maria Parocchinak a támogatását, aki azzal a feladattal bízta meg, hogy ne csak egy házat alapítson a városban, hanem kettőt: egy ,,szabad iskolát'' és egy óvodát.

Amikor a Jézus Szent Szíve missziós nővérek szabályzatát 1901-ben bemutatták XIII. Leó pápának, fellelkesült rajta, és azonnal meg is erősítette a kongregációt. Magánkihallgatása alkalmával azt tanácsolta Cabrini anyának, hogy inkább Amerikába menjen, mint Kínába. Abban az időben a piacenzai Giovanni Battista Scalabrini (1839--1905) püspök már hozzáfogott, hogy olasz papokat küldjön az USA-ba; a pápa figyelmét az olasz bevándorlók nyomorúságos helyzetére és a segítség halaszthatatlan voltára irányította. Scalabrini püspök korábban megkísérelte, hogy megnyerje Franciskát munkatársának. De Franciska csak a pápa ösztönzése után mutatott érdeklődést az iránt, ami később életének fő műve lett.

Már harminckilenc éves volt, amikor Corrigan érsek meghívására megérkezett New Yorkba. Meg kellett állapítania, hogy az érsek nem számított gyors megjelenésére, és hogy az árvaház megalapítására irányuló terve egyáltalában nem találkozott annak egyetértésével és jóakaratával. Cesnola grófnő, a Metropolitan Museum of Art igazgatójának felesége már szerzett egy házat a vállalkozás számára New York egyik előkelő negyedében, az érsek azonban attól félt, hogy a szomszédok ellenvetést tesznek majd amiatt, hogy a közelükben árvaház létesüljön rongyos olasz gyerekek számára. Afelől is aggályai voltak, hogy vajon tudja-e biztosítani az árvaház fenntartásához a szükséges pénzt. Cabrini anyának azonban végül sikerült elnyernie beleegyezését egy kísérlethez. Azzal, hogy állandóan kért Krisztus szegényei számára, társnői segítségével sikerre tudta vinni az árvaház tervét. Cabrini anya most már el tudta helyezni az árvaházat New York peremkerületében.

1892-ben pedig megalapította a Kolumbus kórházat. Valamennyi kórház, amelyet később más helyeken alapított, ugyanezt a nevet viselte.

1909-ben Cabrini anya megkapta az USA állampolgárságát. Bár fő érdeklődése az Egyesült Államokban élő olaszokra irányult, munkáját nem korlátozta csak az ő támogatásukra, hanem új alapításokat hozott létre Közép- és Dél-Amerikában, Franciaországban, Spanyolországban és Angliában is. Néhányat közülük elsősorban azzal a céllal nyitott meg, hogy utánpótlásról gondoskodjon amerikai alapításai számára. Kongregációjának fő működési területe volt az USA-ban New York, New Orleans, Chicago, Denver, Seattle és Los Angeles. A Szent Szív hithirdetőinek fő tevékenysége iskolák, árvaházak és kórházak megnyitásából állt; sok nővért állítottak a szegénygondozás munkájába is. A coloradói Denver körüli bányavidéken gyakran a bányákba is leszálltak, hogy meglátogassák és tanáccsal lássák el az ott dolgozó olaszokat. Gyakran lehetett velük találkozni a Sing-Singben, New York nagy fogházában is, ahol a halálraítélteket vigasztalták.

Élete folyamán Cabrini anya hatvanhét házat alapított, és amikor 1917. december 22-én Chicagóban meghalt, konventjeiben 1.500 volt a nővérek száma, 5.000-nél több árva gyermek állt a nővérek oltalma alatt, és több mint 100.000 beteget kezeltek kórházaiban. Halála után Svájcra és Ausztráliára is kiterjesztették a kongregáció hatáskörét. 1964-ben a nővérek száma 3.500 volt. Cabrini anyát 1938-ban boldoggá, 1946. július 7-én szentté avatták. Ő volt az első nő az USA-ban, akinek ez a megtiszteltetés osztályrészül jutott.

Szent Spiridion     püspök és hitvalló,† ~349       


Szent Zénó     vértanú, † 304   

Szent Julianna vértanúnő

Gazdag szülők gyermeke volt Nikomédiában. Szülei pogányok voltak. Amikor szépsége kezdett kibontakozni, és jó erkölcsei megmutatkozni, egy császári hivatalnok: Eleusziosz, nagyon korán eljegyezte őt. A házasságot későbbre tervezték, ha a kislány felnő. Időközben Julianna hallott Krisztus hitéről, hitt Benne és titokban keresztény lett. Atyja erről nem tudott, anyja közömbös volt a vallás iránt. Amikor már eljött a házasság ideje, Julianna elutasította, hogy pogánnyal házasságra lépjen. Atyja előbb hízelgéseivel akarta más belátásra bírni, aztán a veréshez folyamodott, amíg ki nem fáradt. Aztán rábízta vőlegényére, hogy tegyen vele, amit akar. Mivel helytartó volt, ítélőszéke elé állította a leányt. Hat katona ütlegelte kifáradásig, de Julianna mindezeket békében tűrte. Hajánál fogva felfüggesztették sok ideig, aztán börtönbe vetették. Eztán tüzes kemencébe került, de könnyei eloltották a tüzet. Végül kard által nyerte el a vértanúságot 304-ben. Látván kínjait és állhatatosságát, 500 férfi és 130 nő hitt Krisztusban és lett keresztény. Ezért mindnyájukat lefejezték.


JUNIPERUSZ testvér (+1258)
A Ferences Martyrologium így foglalja össze Juniperusz testvér kiválóságait: Kitunt csodálatos egyszeruségével, alázatával, türelmével, önmaga és a világ megvetésével, életszentségével és a gonosz lelkek fölötti hatalmával. Szent Ferenc szerint pedig ez a testvér eljutott a türelem erényének tökéletességére s mindig tudatában volt kicsinységének. Nagy vágy élt benne Krisztus követésére a kereszt útján. A Fioretti „Függelékében” több fejezet szól Juniperusz testvérrol, aki megfutamítja az ördögöket, magát alázatosságból gyakran nevetségessé teszi, hogyan ítélik egy alkalommal akasztófára az ördög mesterkedése folytán, de fölismerik, hogy o „Szent Ferenc legszentebb testvéreinek egyike”, így megmenekül a haláltól. Talán a legmeghatóbb a róla szóló legendás történetek közül az, melynek címe: Miképpen vágta le fráter Juniperusz egy sertés lábát csak azért, hogy azt egy betegnek adhassa. Akkor a testvér Porciunkulában lakott. Meglátogatta egyik beteg rendtársát, s mikor az kifejezte kérését: milyen jólesne neki egy disznócsülök, a testvér azonnal kiszaladt az erdoszélre, ahol a konda legelt, rávetette magát egyik sertésre, levágta annak lábát, majd ízletesen elkészítve feltálalta a betegnek. De amikor a disznó gazdája ezt megtudta, nagy haraggal jött és szidta a barátokat: Tolvajok, csalók, zsiványok! Levágtátok a disznóm lábát! Amikor Szent Ferenc is odajött a nagy lármára, ígérte a gazdának, hogy megtérítik a kárát. Aztán kiderült: Juniperusz volt a tettes. Szent Ferenc ráparancsolt, menjen a gazda után, vallja meg bunét és ígérjen megfelelo kártérítést. Juniperusz utol is érte az embert; az eleinte dúlt-fúlt a haragtól, de a testvér olyan nagy szeretettel magyarázta el neki, hagy o ezzel egy betegnek örömet szerzett, hogy végü1 az ember a megsérült disznót leölte, megsütötte és elvitte a barátokhoz az Angyalos Boldogasszony klastromába.
Ezután mondotta Szent Ferenc, utalva Juniperusz nevére (Ginepro: boróka):
„Adná Isten, hogy az ily Juniperuszokból egész erdore valóm volna!” Egyik egyházatya a szentek egyes cselekedeteire vonatkozóan leszögezi: Inkább csodálandók, mint utánzandók. Ez áll Juniperusz tettére is. Különösen, ha a másik erkölcsi elvet figyelembe vesszük: a cél nem szentesíti az eszközt - másképpen: nem szabad rosszat tennünk, hogy abból jó származzék. Juniperuszt naivsága és jószándéka menti.

Imádság:

Istenünk, te Juniperusz testvért, Szent Ferenc hu társát alázattal, testvéri
szeretettel és csodálatos egyszeruséggel tuntetted ki. Add, hogy mi is gyermeki
lelkülettel szolgáljunk neked, s ígéreted szerint elnyerjük a mennyek országát.
Krisztus, a mi Urunk által.

CANISIUS SZENT PÉTER
+Nijmegen, 1521. május 8. *Fribourg, 1597. december 21.

,,Úgy tetszett végtelen jóságodnak, Szent Atya és örök Főpap, hogy bensőségesen kérleljem apostolaidat, akiket a vatikáni bazilikában tisztelnek, és akik kegyelmeddel olyan nagy csodákat műveltek: adjanak a pápa apostoli áldásának állandó hatóerőt. Nagy vigasztalást éreztem és kegyelmed jelenlétét, amelyet Te az ő közbenjárásukra nekem adtál. Ők is megáldották és jóváhagyták németországi küldetésemet, és úgy éreztem, hogy nekem, aki hozzájuk hasonlóan apostollá lettem Németország számára, jóságos pártfogásukat ígérték. Te tudod, Uram, milyen nagyon és milyen sokszor rám bíztad éppen azon a napon Németországot, amelynek állandóan gondját kell viselnem, s amelyért minden erőmet mozgósítanom kell. Vágytam Németországért élni és halni, hogy így a németek angyalával (Szent Mihállyal) együtt dolgozzam.''

Peter Kanijs ezt jegyezte be lelki naplójába 1549. szeptember 2-án. III. Pál pápa fogadta őt az Angyalvárban, aztán a Szent Péter- templomban az apostolfejedelem sírjánál az ő áldásáért imádkozott. Abban az órában világosan látta életfeladatát. És amit akkor érzett, ünnepélyes elismerésben részesült, amikor XIII. Leó pápa ,,Szent Bonifác után Németország második apostolának'' nevezte.

Ami addig a napig történt, előkészület volt. Kanijs Péter ugyanazon a napon született, amelyen Wormsban kimondták Lutherre a birodalmi átkot. Tekintélyes nimwegeni patrícius családból származott. A város akkor a gelderni hercegséghez és egyben a Német Birodalomhoz tartozott. Az ifjú Kanijs atyja akarata ellenére a teológiai tanulmányokat választotta. Kölnben szoros kapcsolatba került tudós és jámbor papoknak egy körével, akik valódi egyházi megújuláson fáradoztak, és elevenen élt bennük a devotio moderna, valamint a német misztika szelleme. 1543 májusában belépett a pár évvel korábban alapított Jézus Társaságba. Előtte Mainzban elvégezte a lelkigyakorlatot Faber Péternél, aki egyike volt Loyolai Szent Ignác első társainak.

Kölnben Canisius körül alakult meg a német föld első jezsuita közössége. A protestantizmushoz húzó Hermann von Wied választófejedelem érsekkel szemben ő lett a vitákban a katolikus papság és a polgárság szószólója. Alig huszonnégy éves korában, 1545- ben háromszor is ő képviselte V. Károly császárnál Köln városának érdekeit. Ebből az alkalomból figyelt föl a fiatal Canisiusra Otto Truchsess von Waldburg bíboros, augsburgi érsek, és magával vitte teológusaként a trienti zsinatra, amikor azt Bolognába helyezték át. 1547 szeptemberében innen hívta Ignác Rómába. 1548 tavaszától 1549 júliusáig Messinában működött, Ignác akkor jelölte ki a németországi munkára. És éppen odafelé utaztában tapasztalta Rómában küldetésének már említett megerősítését.

A következő három évtized során Canisiusnak döntő része volt a hitszakadásban megrendült német egyház újjáépítésében. Mint tanár és hitszónok közvetlenül a katolikusok visszatérítésén munkálkodott.

1566 júniusában Ignác kinevezte az újonnan alapított felsőnémet rendtartomány élére, melyet 1569-ig vezetett. Személyes tekintélye nagyban hozzájárult a hazai utánpótlás megindulásához. A rendi szervezetnek ezzel a kiépítésével Canisius megteremtette a szükséges föltételeket a hatékony és tervszerű munka számára. Ezzel a Jézus Társaság az ellenreformáció átütő erejű tényezője lett.

Canisius személyes hatása még fontosabb volt az egyházpolitikára. Kora katolikus táborának szinte minden fontos emberével személyes kapcsolatban állt, és lényegesen hozzájárult a katolikusok között az új öntudat ébresztéséhez. Egyszerre volt bizalmi embere a katolikus fejedelmeknek és a pápáknak, mindig bevonták a fontosabb egyházpolitikai tárgyalásokba. Terjedelmes reformtervezetei különösen XIII. Gergely idejében voltak döntőek Róma intézkedéseiben. Ezekben a fölterjesztésekben élesen ítélte meg a németországi klérus, sőt a püspökök egy részének magatartását is, gondosabb kiválasztást és jobb képzést követelve számukra. Szorosabb kapcsolatot sürgetett Róma és a németországi egyház között.

Legszélesebb körű hatása Canisius irodalmi műveinek volt. Közülük is első helyen katekizmusa áll, amelyet Luther katekizmusának ellensúlyozására szántak. I. Ferdinánd császár sürgetésére három kiadásban készítette el. A rövid kérdések és feleletek mindegyik kiadásban közös külső formája nem Canisius találmánya ugyan, de ő alkalmazta a legkövetkezetesebben. A katekizmusok nem igénylik a gondolatok eredetiségét, és nincsenek irodalmi ambícióik, mégis Canisius legsikerültebb alkotásai lettek. Még a szerző életében kétszáznál több kiadást értek meg, Európában és a tengeren túl is használták és számos nyelvre lefordították őket. A 19. századig több száz kiadásuk jelent meg.

1580 végén Canisius Fribourgba ment, hogy fölépítse az újonnan alapított kollégiumot. 1590 tájáig mint szónok, s a halálát megelőző utolsó néhány napig mint író is tevékenykedett. A csak töredékekben fennmaradt Lelki napló lezárásának tekintendő Lelki végrendeletét életének utolsó éveiben írta. Ebben Canisius bepillantást enged életébe és fáradhatatlan tevékenységébe.

Kitűnt szilárd hitével, amely szinte teljesen közömbösítette a kívülről rátörő hatásokat. A pápasághoz és az Egyházhoz töretlenül hű maradt. Világosan látta kora gyakorlati egyházi életének gyöngeségeit, és szinte példátlan nyíltsággal ki is mondta őket. Ezek a tapasztalatok mégsem tették sem az Egyházat, sem életének bizonyos formáit kérdésessé. A hangsúlyozott egyháziasság a legvilágosabb alapvonás, amely Canisius életét végigkísérte.

Naplójának töredékei azt bizonyítják, hogy ez az Egyház iránti szeretet és hűség ugyanúgy az Istennel való állandó kapcsolatból született, mint ahogy minden más tevékenységét is ez fogta össze és egységesítette. Vallásossága a devotio moderna szellemének megfelelő keresztény humanizmus volt, amelyet a Szentírás és az egyházatyák átfogó ismerete határozott meg. Ugyanakkor lelki életét kitüntető misztikus kegyelmek is kísérték; különösen fontos volt számára egy látomásos Jézus Szíve-kinyilatkoztatás, amelyben fogadalomtételének napján, 1549. szeptember 4-én részesült Rómában.

Noha Canisius hűséges volt feladatához, távol állt tőle minden fanatizmus. Írói nyelve az akkoriban szokásos durva vitákhoz viszonyítva föltűnően szelíd volt, s barátait is igyekezett mérsékletre bírni. Különbséget tett az Egyháztól való tudatos és éppen ezért bűnös elszakadás és a tényleges, de bűnösnek nem mondható elszakadás között, amikor az Egyházát elhagyó ember nem volt eléggé tudatában annak, hogy valójában mit tesz. Rómával szemben is hangsúlyozta meggyőződését, hogy a protestánsok többségének esetében nem lehet bűnös elszakadásról beszélni.

Canisius jelentőségét elsősorban abban kell látnunk, hogy világosan fölismerte a kor helyzetéből adódó feladatokat, és megvolt a képessége, hogy ezeknek a nagyon változatos feladatoknak fáradhatatlan buzgalommal megfeleljen. Közben tudatosan lemondott saját terveiről és személyes céljairól, s teljesen eggyé lett a kapott feladattal. Az Egyházban lévő visszaélések és saját táborának renyhesége sokszor ilyen panaszra fakasztotta: ,,Péter alszik, Júdás virraszt!'' Ennek ellenére semmi jelét sem találjuk nála a csüggedésnek vagy a kétségbeesésnek. Gyakran sikerült bátorságot öntenie a rettegőkbe. Bizakodásának titka szilárd hite volt, amint az kitűnik a következő levéltöredékből: ,,Sok ember félelme nagyobb a kelleténél, mert emberi segítséget keres és nem istenit, s az Egyház problémáira is kétségbeesésben és nem szent bizakodásban keresi a segítséget.'' Itt megmutatkozik igazi nagysága: tudatában volt, hogy látszólag feleslegesen és eredménytelenül kell dolgoznia. Mégis kitartott a munkában mindvégig hűen és fáradhatatlanul, valósággal életét áldozta érte.

Halála után rövidesen megindult az első német jezsuita tisztelete a német rendtartományban, Svájcban, Tirolban és a délnémet területen. Katekizmusa révén még az egyszerű nép körében is olyan elevenen maradt meg emlékezete, hogy a 19. századig maga a ,,Canisius'' név a katekizmust jelentette. Már 1614-ben megjelent első nyomtatott életrajza Matthaus Rader tollából. Ezt követte 1616-ban Sacchini életrajza, amelyet később is nagyra értékeltek. A hamarosan megindult boldoggá avatási eljárást megszakította a jezsuita rend eltörlése, így csak 1864-ben sikerült boldoggá avatni. XI. Pius pápa 1925-ben szentté avatta, s egyúttal egyháztanítóvá emelte. A szent teste a fribourgi Szent Mihály-templomban nyugszik.

Ünnepét 1926-ban vették föl a római naptárba, április 27-re. 1969- ben áthelyezték halála napjára, december 21-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Bárhova érkezett Canisius Péter, elszomorította a hívők vallási tudatlansága, és emiatt gyakran kifakadt a hanyag papok ellen. Egyszer a prédikációjában nevével játszva (canis = kutya) azt mondta, az evangélium hirdetőjének nem szabad az ige szolgálatát elhanyagolnia, nehogy néma kutyának nevezze a próféta (Iz 56,10), mert nem tud ugatni. Ő azért jött, hogy őrködjön és ugasson, és minden papnak így kell fölfognia saját hivatását.

Amikor Canisius teológiaprofesszor és rektor volt az ingolstadti egyetemen, különleges feladatok elé állította őt hivatala. Gyakran kénytelen volt elsimítani és helyrehozni rendezetlen ügyeket, adósságokat. Egy diák éjszaka lövöldözött az utcán, és fölverte álmukból a tiszteletreméltó polgárokat, egy másik megsebesített valakit a tánchelyen -- a rektornak kellett a fölháborodottakat lecsöndesítenie, és a bajcsinálókat megleckéztetnie. De a professzorok is számos tennivalót adtak. Mindig Canisiusnak kellett helyreállítania a békét. Canisius Péter lelkipásztori munkájáról eleven tájékoztatást ad egy korabeli híradás: Ingolstadtban akkora tömeg gyűlt össze prédikációira, hogy sokan az ajtón kívül rekedtek, és kénytelenek voltak az ablakon át hallgatni szavait. Bécsben először csak tíz hívőnek kezdett prédikálni; később már a város egyik templomába sem fértek be hallgatói, és szinte még a Szent

István-dómot is szétfeszítette a szorongó tömeg. Amikor Regensburgban prédikált, Dél-Németország püspökei a lába előtt ültek. A wormsi császári dómban megérkezése után azonnal a szószékre kellett mennie. Amikor Kölnben egy beszéd után el akarta hagyni a dómot, úgy körülvette a nép, mintha király lett volna. Oybin bei Zittauban lecsitította a kolostor birtokának bérlőit. Állt a prágai dóm szószékén, előadásokat tartott Krakkóban, majd ismét Strassburgban. Amikor prédikálni kezdett Augsburgban, nem volt ötvennél több hallgatója; néhány hónap múlva már kilencszázan tértek meg.

Sok irigye volt, ellenfelei gúnnyal és rágalmazással próbálkoztak. Elnevezték szerzeteskutyának, istenkáromlónak, a pápa szamarának, szélhámos csalónak. Az 1566. évi birodalmi gyűlés idején kormot öntöttek szenteltvíz-tartóiba. Böjti időben sült pecsenyét kínálgattak a templomba menőknek, beszéde alatt követ dobáltak a templomba. Péter egyetlen válasza ez volt: ,,Benedictus Deus! -- Legyen áldott az Isten!'' Rendtársainak ezt írta: ,,Szeressük azokat, akik üldöznek és rágalmaznak bennünket. Bárcsak jobban szeretnénk őket, mint ahogy ők minket gyaláznak!'' A ránk maradt prédikációiban Péter sohasem használt olyan kifejezéseket mint tévtanító, protestáns vagy luteránus. Tisztelettel ,,új tanítókról'' vagy ,,új világról'' beszélt.

Amikor halálos ágyán feküdt, utolsó erejével a szentolvasót imádkozta. Rendtársai, akik körülvették ágyát, meghatottan imádkoztak vele együtt. Miután elhangzott az utolsó Üdvözlégy, Canisius kissé fölemelkedett, szent csodálkozással a szoba egyik helyére nézett, kezével odamutatott, és azt mondta: ,,Látjátok, látjátok?'' Az ott állók semmit sem láttak. A haldokló azonban teljes pompájában látta a Szent Szüzet, aki hűséges szolgáját hívta.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Szent Péter áldozópapodat erényekkel és tudással vértezted föl, hogy megvédhesse a katolikus hitet, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy akik még keresik az igazságot, mindnyájan rád találjanak, néped pedig hűségesen kitartson neved megvallásában!

Szent Tamás     apostol, † 70 után       


Szent Temisztoklész vértanú

A líciai Myrából származott. Először juhok pásztora volt. Abban az időben Décius császár keresztényüldözést rendelt el. A város parancsnoka kereste Szent Dioszkoroszt, de ő elrejtőzött. Amikor a pásztor Temisztoklésznél érdeklődött iránta, kereszténynek nevezte magát és ezért a helytartó elé vitték. Hitét megvallva, sok kínzás után lett Krisztus vértanúja 251-ben.

Szent Domonkos     hitvalló, † 1073       


Szent Filogon püspök

Fiatal korától tanulmányozta a szent könyveket és nagy jártasságot szerzett bennük. Először, mint ügyvéd szerzett magának megbecsülést. Jogi jártasságával sok jót tett az özvegyek és árvák ügyeiben való eljárással. Ítéletei igazságosak voltak. Nős ember volt és egy leánya született. Felesége halála után 318-ban Antiochia püspökévé tették. A keresztényüldözés abban az időben alábbhagyott, de nagyobb baj fenyegette az Egyházat: az ariánus tévtanítás terjedése. Filogon, mint jó pásztor, a maga bölcsességével is lecsendesítette a felkavart vihart. Ezért Aranyszájú Szent Jánostól is dicséretet kapott. Békében halt meg 323 körül.


Istenhordozó Szent Ignác vértanú

A hagyomány szerint ő volt az, akit Jézus, mint gyermeket megáldott és az emberek elé példaképül adott. (Mt. 18,3-) Szent János apostol tanítványa, majd Szent Péter második utóda volt az antiochiai püspökségben. 40 esztendeig kormányozta lelki nyáját, jó példát adva nekik az erényes életben. Domicián császár üldözése alatt késznek mutatkozott a vértanúi halálra. Traján császár uralkodása alatt a hit terjesztése és megvallása miatt bilincsekbe verve vitték Rómába. A nép mulattatására Kolizeában vadállatok elé dobták. A Rómába vezető úton 7 levelet írt a különféle egyházközségeknek, tanító és intő célzattal. A római keresztények már várták jövetelét. Sokan eléje mentek, hogy lássák és épüljenek rajta. A városba érve haladéktalanul a cirkuszba vezették. A kiéheztetett vadállatok ketreceikből minden oldalról rárohantak. Úgy felfalták, hogy csak néhány csont maradt belőle. Szavai szerint a vadállatok foga őrölték meg őt mint Krisztus gabonáját, hogy fehér kenyér legyen belől. Ez 107. december 20-án történt.


LEÓ testvér (+1271)
Ahogy az Úr Jézusnak Szent János, úgy Szent Ferencnek Leó testvér volt a kedvence. Egyszerusége, gyermeki lelkülete miatt szerette ot a szent s gyakran nevezte „Isten juhocskájának” (Pecorello di Dio). 1210 után csatlakozott Szent Ferenchez. 1220-21-ben biztosan a Porciunkulában lakott. Ferenc társaságában találjuk, amikor Fonte Colombo-ban a Regulát írta, ott volt o is Rómában 1223-ban, amikor III. Honorius a Regulát jóváhagyta. Neki magyarázta el a szent, miben áll a tökéletes örvendezés (Fior. 8.), vele végezte a szent rendhagyó módon a zsolozsmát (Fior. 9.). Amikor Szent Ferenc az Alverna hegyére megy, a három kiválasztott társa közül csak Leónak engedte meg, hogy magányában felkeresse, neki tárta fel Isten titkos szavait, melyeket az erdoben ima közben hallott, neki „valamennyi társa közül a legegyszerubbnek, legártatlanabbnak mondta el a sebhelyek titkát”, neki engedte meg, hogy lássa, sot megérintse sebeit s hogy fájdalma enyhítésére bekötözze azokat; Leó kísérte vissza az Angyalos Boldogasszony kolostorba (Szt. Ferenc Sebhelyeinek Tört.). Az alvernai tartózkodás közben a testvért kísértések gyötörték. Kérte atyját, adjon neki valami írást, mely tole származik, akkor le fogja gyozni a kísértést. Ferenc diktált is egy áldást, melynek szövege megmaradt, nagy tau jelet írt a lapra, s ezt a lapot a testvér késobb is mint ereklyét orizte. Egy rövid levél is maradt Leó testvérnek a szenttol, tele gyengédséggel. Szent Ferenc halála után Leó testvér a ferences hagyomány egyik legfobb orzoje és továbbadója. A késobbi rendtagok közül többen tole tanulták meg az igazi ferences szellemet, elbeszélései nyomán nyíltak ki a Fioretti legszebb virágai. 1271-ben halt meg: Szent Ferenc sírja közelében van eltemetve. Leó testvér Alvernán többször is megfigyelte atyját, amint imába marült s néha lebegett a föld fölött. Egy ilyen alkalommal, amikor a szent csak olyan magasra emelkedett föl a földrol, hogy elérhette, lábujjhegyen odasurrant, átölelte és csókkal borította lábait, s közben könnyeket hullatva fohászkodott: „Istenem, könyörülj rajtam, szegény bunösön, és e szent ember érdemei által engedd, hogy megtaláljam kegyelmedet.” (A szent Sebhelyek tört.)

Imádság:

Istenünk, te Leó testvérnek, Szent Ferenc legkedvesebb társának megadtad,

hogy szeráfi atyja sebhelyeinek elso tanúja legyen. Segíts bennünket,
hogy példájára Szent Ferenc nyomdokain járva Krisztus hu követoi legyünk. A
mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Ozmund     püspök és hitvalló, † 1099