2023. december 25., hétfő

CHMIELOWSKI SZENT ALBERT testvér, III. r. (1869-1916)
Adam Chmielowski Krakkóhoz közel, Igolomiában született. Petersburgban, Varsóban mérnökké képezi magát. 18 évesen részt vesz a cári uralom elleni ellenállási mozgalomban; futárként megsebesül, egyik lábát leamputálják. Barátai Párizsba szöktetik, ahol mulábat kap s a festomuvészetnek él: evégett egy ideig Münchenben a Festészeti Akadémiára jár. Elismert festomuvészként tér vissza hazájába, Varsóba, ahol bohém festo módjára él. De vallását gyakorolja. Vallásos témájú festményei feltunést keltenek. Még nagyobb a meglepetés, amikor 35 évesen, 1880-ban belép a jezsuita rendbe. Megkezdi a 30 napos lelkigyakorlatot, azonban olyan aggályok, kétségek támadják meg, hogy búskomor lesz, elküldik a rendbol, sot ideggyógyintézetbe kerül. Lelki egészségét falujában a családi körben kezdi visszanyerni. Bölcs tanácsaival jó hatást tesz rá a falu plébánosa. Majd megismerkedik a ferences III. renddel s annak tagja lesz. Ekkor kapja az Albert testvér nevet: életében és halála után is ezen a néven emlegetik. Ezután Krakkóban mutermet bérel s tovább fest. Egyszer találkozik egy koldussal, aki alamizsnáért kezét nyújtja feléje. Arcában a megalázott Krisztus arcát fedezi fel. Ez az élmény dönto jelentoségu lesz számára: ettol kezdve a szegények felé fordul, hogy bennük Krisztust szolgálja. Vállalja a hajléktalanok sorsát, közéjük megy, hogy segítsen rajtuk és hogy közel segítse oket Istenhez. Órákat tölt a tabernákulum elott. Ajánlják neki, legyen szerzetes, de o azt feleli: Mit tennének nélkülem koldusaim? Egy szép napon megjelenik földszínu csuhában nagy pártfogójánál, Dunajewski krakkói érseknél, s leteszi kezébe a hármas fogadalmat (1887). A következo évben megalapítja a Szegények Szolgái kongregációt, majd négy év múlva a Szegények Szolgálói noi kongregációt (mindketto Szent Ferenc Regulája alapján áll), hogy muvét, a szegények szolgálatát kiterjessze és idotállóvá tegye. A szegények szolgáinak eroforrása áz imaélet s mindenekelott Isten szeretete. Menedékhelyeket is hoztak létre Dél-Lengyelország szinte minden városában. Tevékenységük által sok munkanélküli talált munkára, elmagányosodottak illeszkedtek be a társadalomba. Albert testvért nemcsak hazájában, hanem azon kívül is mint „második Szent Ferencet” emlegetik. A koldusok barátja gyomorrákban szenvedett és valósággal éhenhalt - mint egy igazi koldus. 1916. dec. 25-én, legkedvesebb ünnepén szólította magához az Úr. II. János Pál avatta szentté 1989-ben. Sírja Krakkóban a sarútlan kármeliták templomában zarándokhely. Halálos ágyán sírva álltak körülötte övéi. „Elég a könnyekbol! - szólt rájuk. Parancsolom, hogy fogadjátok el Isten akaratát és adjatok mindenért hálát. Hálát kell adni a betegségért és a halálért is. Akármit is küld Isten, mindent meg kell köszönni, mert minden kegyelem.” Engedelmes fiai halálos ágyánál a Te Deumot énekelték, hangjukat az ünnepi (karácsonyi) harangok zengése kapta szárnyra.

Imádság:

Istenünk, te Szent Albertet a szegények iránti nagy szeretetre indítottad s
gondozásukra férfi és noi kongregáció alapítását tetted lehetové. Add, hogy
példájára és közbenjárására megerosödjünk az irántad és felebarátaink iránti
szeretetben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Boldog Frá Angelico     hitvalló, † 1455       


Jézus Krisztus testszerinti születése


„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, Aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett…” Ezt az örömhírt olvassuk Szent Pál levelében. (Gal. 4,4.) Ma ünnepeljük azt a nagy titkot, amit Szent János így írt le: „Az Ige testté lett és közöttünk vett lakást…” (l,14.) Isten Fia, a Szentháromság második Személye, Aki az Atyaistentől öröktől fogva anya nélkül született igaz Isten, amikor eljött az Atyától elrendelt legalkalmasabb idő, a Szentlélektől fogantatva emberi testet vett magára, és ember fiává, Mária fiává, a tiszta szűz fiává lett, földi atya közreműködése nélkül. Ő Isten és ember egy személyben. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel, ezért Istennek kijáró imádás illeti.

Világra születését a Atyaisten ígérte meg az emberiségnek a bűnbeesés után. Eljövetelét évezredeken át hirdették az Istentől ihletett próféták. Az egész világ, főleg Isten választott népe pedig epedve várta. Jézus születésének nagy eseménye akkor történt, amikor a római birodalomban Augusztus császár uralkodott, az általa meghódított Zsidóországban pedig Heródes volt a király. Születésének helye Mikeás próféta jövendölése alapján Dávid király városa a judeai Betlehem volt, abban is egy barlangistálló. Így annál jobban kitűnt Isten Fiának megalázkodása emberré létében. Születése éjszaka történt, hogy világra jövetele megvilágítsa a világ szellemi sötétségét. Születését mennyekből leszálló angyalok hirdették az egyszerű pásztoroknak, az Istennek dicsőséget, az embernek pedig békességet énekelve. Áldott legyen, Aki eljött az Úr nevében! Ezen a napon megemlékezünk még azokról a bölcsekről, akiket a csillag vezérelt Napkeletről Betlehembe az Istengyermek imádására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése