BOLDOG RONCONI* AMATUSZ hitvalló, III. r. (1238-1304)

Istent szolgálta mint remete, zarándok és betegápoló. Rimini mellett Saldezzoban született. Kora ifjúságában elvesztette szüleit s egy rokonánál nevelkedett. A házasságra való sürgetésnek ellenállt, mivel érezte, hogy Isten ot más élethivatásra hívta meg. Miután Szent Ferenc III. Rendjébe lépett, remeteéletet kezdett. Sokan ostobaságnak tartották világtól való elvonulását, Isten azonban csodás jelekkel mutatta meg, mennyire tetsző neki Amatusz élete. Kis kunyhója fölött titokzatos fény volt látható, melyből mennyei hangok hallatszottak. Időről-időre elhagyta remeteségét, hogy elzarándokoljon gyalog Santiago de Compostellába s más híres kegyhelyekhez. Gondja volt a szegényekre és a betegekre is. Rimini mellett Szűz Mária tiszteletére kórházat építtetett, ahol hátralévő éveit betegápolással töltötte. 1304-ben hunyt el 66 éves korában. A nép szentként tisztelte. VI. Piusz avatta boldoggá a neki tulajdonított számtalan csoda miatt.

„Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók előtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok, akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban felkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis III. 1.)

Imádság:

Istenünk, te botladozó szolgáid előtt az üdvösség útját szentjeid példájával egyengeted. Add meg jóságosan, hogy Boldog Amatusz remete példája közelebb segítsen minket hozzád. Ki élsz és uralkodol Isten mindörökké.

Szent Basszián püspök

Szentünk Szirakuzából származott, egy helytartó fia volt. Tanulmányai végzésére Rómába ment. Éles elméje lévén, hamar kiábrándult a pogány bölcseletből és a keresztény hitre tért. Megszeretve a keresztény vallást, lelki könyvek olvasásával, imádsággal töltötte az időt, erényekkel ékesítve fel életét. Hogy kikerülje pogány atyjának üldözéseit, Ravennába ment, teljesen Isten szolgálatára adta életét, Szent életéért Isten a testi és lelki bajok gyógyításának adományával tüntette ki. Látva rajta Isten kegyelmét a keresztények arra kérték püspöküket, hogy vegye rá Bsssziánt a pappá szentelésre. Nemsokára pappá szentelték, majd különös kinyilatkoztatás folytán szent Ambrus milánói püspök püspökké szentelte. Ettől kezdve Basszián megsokszorozta erényes életének tetteit. 30 éves püspökség után, 409-ben fejezte be életét.

(Bolognai) Szent Diana
               

Szent Getúliusz és társai     vértanúk, † 120       


Trevizói Boldog Henrik     hitvalló, † 1315       


BOLDOG DOMINICI JÁNOS

*Firenze, 1355/56. +Buda, 1419. június 10.

Bianchini Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna, beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél nehézséget jelentett a beszédhibája.

Firenzében, majd 1376-tól Pízában, végül 1377--80-ig Párizsban tanult. Egyik édesanyjának írt levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai Katalinnal, és teljesen a hatása alá került. Firenzében -- írta -- nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és 1377-ben hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az 1376/77-es iskolaév folyamán.

1381 körül Sziénában, miközben Katalin (+ 1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella- kolostor szubpriorja, 1385 júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.

A domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg, aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.

1390 márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel megindította a római provincia megújulását.

Velencében létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a novíciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin. János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó ellenpápának.

1399 végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását. János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a katedrát.

Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince halála után minden erejével a nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa, XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta, s 1407. július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon, majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot. Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről-kézre adtak egy állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.

1409. január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely -- a harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására -- Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII. Gergely legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát, és lemondatták XXIII. Jánost. Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták térítése érdekében.

A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a törökök Buda bevétele után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.

--------------------------------------------------------------------------------

Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században:

Dominici János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte. XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában, nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá, hogy titkait is megosztotta vele, és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték mint üdvösségük pártfogóját. Ezért, ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni, ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén, félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette, mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten pedig sok csodával dicsőítette meg.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, mennyei szeretet és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János püspöködet az Egyház egységének és a szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére erőssé tetted, kérünk, közbenjárására engedd, hogy mindig arra törekedjünk, ami az egység és a béke javát szolgálja!

Szent Margit királyné és özvegy, † 1093       


Szent Sándor és Antonin vértanúk

A keresztényüldözések egyikében, amikor sok keresztényt megöltek hitükért, a kisázsiai Thrákia területéről származó Antonina keresztény nőt a kegyetlen Fesztusz helytartó elé vitték kihallgatásra. Mivel hitében állhatatosnak mutatkozott, a helytartó arra ítélte, hogy nyilvános házba vigyék kigúnyolásra. E napokban Isten angyala megjelent a 23 éves katonának Sándornak, és kérte, hogy menjen be a nyilvános házba és cseréljen Antoninával ruhát. Sándor ezt megtette, ruhát cseréltek, Antonina így kiszabadult és eltávozott. Mikor az eset kiderült és Sándornak kínt kellett szenvednie ezért, Antonina jóakaratúlag megjelent az ítélőszék előtt, hogy megmentőjével együtt nyerje el a vértanúságot. Mindkettőjüket szurokkal öntözve, tüzes gödörbe ásták bele 313-ban.

Szent Teofán atya

Teofán Antiochiai pogány szülőktől származott. Amikor elérkezett az ideje, megházasodott, de felesége hamar meghalt. Teofán hitt Krisztusban és megkeresztelkedett. Elhagyta a világot és a város közelében egy szűk cellában remete életet élt. Meghallva, hogy a városban él egy parázna nő, aki sokakat a tisztátalan életre csábított, felkereste, hogy térjen az erények útjára. A nő hallgatott rá, megkeresztelkedett, szétosztotta vagyonát, és bezárkózva bűnbánó életet élt. Teofán 369-ben hunyt el.

Szent Timót felszentelt vértanú

Timót az Olimposz hegy közelében, levő Prussza város püspöke volt. Tiszta és szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta meg. Nagy buzgósággal tevékenykedett a pogányok megtérítésében. Ezért a hitehagyott Julián császár elfogatta, és börtönbe záratta. Az emberek még oda is tódultak hozzá, ő pedig bátran hirdette nekik az Evangéliumot. A császár megtiltotta neki, hogy tanítson. Ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. Büntetésből a császár lefejeztette a IV. század II. felében.