Szent Dásziusz, Gajusz és Zotik vértanúk.
Mindhárman
Dioklécián császár udvarában teljesítettek szolgálatot Nikomédiában.
Egy alkalommal egy bálványtemplomba lépve, szétrombolták az oltárokat.
Ezért mindenféle gyötrelmek és kínzások alá vetették őket. Testüket
lóvakaróval gyötörték és teveszőr ruhával törölgették. Kínzóik látták,
hogy a kínzásokat semmibe veszik, kinevetik a bálványokat és Krisztus
Istent dicsőítik, nyakukra követ kötöttek és a tengerbe vetették őket.
Ott lelték halálukat a 303. évben.
GÁZAI SZENT HILÁRION szerzetes
*Tabatha, 291. +Ciprus szigete, 371.
Amikor
Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) a 386. év elején
Jeruzsálembe ment, hogy a Krisztus élete és halála által megszentelt
helyeken szerzetesként fejezze be életét, még elevenen élt Hilárion
emlékezete, aki a szerzetesi életformát hazájából, Egyiptomból átültette
Palesztinába és Szíriába. Alakja köré időközben számtalan legenda
szövődött, úgyhogy nem könnyű elválasztani a történeti eseményeket a
legendától. A régieknél azonban az ilyenféle fontolgatások nem, vagy
csak alig jöttek számításba; még az olyan kritikus szellemnél sem, mint
Jeromos, aki Szent Epifániosz (315 körül- -403) püspök egy ma már
elveszett, de akkor még meglevő levele szerint, és a helyi szóbeli
hagyomány alapján lendületes dicsőítő beszédben írta meg a szent életét.
Csaknem határtalan tiszteletet élveztek abban az időben a szerzetesek,
akik Krisztusért mindent elhagytak, és nagyvonalú, gyakran csodálatra
méltó lemondásban egyedül a Megfeszítettet akarták követni. Nem csoda
tehát, hogy az első nagy palesztinai szerzetes emlékéhez a maga
teljességében kapcsolódott mindaz, ami a kor felfogása szerint
hozzátartozott az igazi szerzeteshez.
Szent Hilárion külső
életútja nagyon mozgalmas volt, a belsőről viszont csak sejtelmünk
lehet. Amikor Hilárion a dél-palesztinai Gáza melletti kis Tabathában
megszületett, Remete Szent Antal (lásd: A szentek élete, 42. o.), az
egyiptomi szerzetesség megalapítója éveinek és tevékenységének
virágkorát élte. Az ifjú Hilárion, miután pogány szülei Alexandriába
küldték retorikát tanulni, kapcsolatba került a kereszténységgel és
nemsokára Antallal is. Legföljebb tizenöt éves lehetett, amikor
megkeresztelkedése után a nagy szerzetes atyától átvette a fehér ruhát.
De nem tartott ki sokáig Antal társaságában, aki köré az emberek már
csapatosan sereglettek. Hilárion -- nem egészen jogosulatlanul -- úgy
vélte: Antal külső tevékenysége éveit évtizedekig tartó csend és magány
által készítette elő; hogy tudná azonban egy tizenöt éves ifjú ilyen
nyüzsgésben megtanulni a szerzetesi életet?
Így hát Hilárion már
két hónap múlva visszatért hazájába. Szülei időközben meghaltak, gazdag
örökségét szétosztotta testvéreinek és a szegényeknek, s elindult a
Gáza kikötővárosa, Majuma mellett levő puszta homokdűnékhez. Itt
gyakorolta magát egyedül, félig még gyermekként, tanító és vezetés
nélkül az Antalnál és tanítványainál látott módon az erényekben, az
imádságban és a Szentírás olvasásában, böjtökben és éjszaki
virrasztásokban, teste megfékezésében. Kemény munkával teremtette elő
szűkös táplálékát. Egy sásból és kákából készült parányi kunyhóban
talált menedéket, amelyet folyton változó, kóbor rablóktól fenyegetett
lakóhelyein emelt, később pedig egy kis szilárd cellában, amely Szent
Jeromos idejében még látható volt. Itt küzdötte végig a sötét hatalmak
elleni harcot, mint ahogy csaknem minden nagy istenkereső tette.
Huszonkét
évig élt Hilárion vezeklőként tenger és mocsár közti tanyáján.
Időközben elterjedt a híre egész Palesztinában, s felkeresték mint
tanácsadót és csodatevőt. Legendája számos gyógyulásról beszél, amelyek
egyre híresebbé tették a szegény és magányos remetét. Életét egyre
többen utánozták; számtalan ,,kolostor'' keletkezett a környékén, és a
,,szerzetesség'' gyorsan elterjedt Dél-Palesztinában.
Ha
elfogulatlanul olvassuk Szent Jeromosnak erről a folyamatról szóló
közlését, nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy azt próbálta
itt ki mindenki, amit éppen helyesnek tartott. Szervezettségnek nyoma
sem volt. Ha Szent Hilárion ,,kolostorairól'' beszélünk, a legtöbb
esetben remeteségekről van szó, amelyekben az egyes szerzetesek úgy
gyakorolták magukat az erényekben, ahogy tudták. Hilárion viszonylag
laza kapcsolatot tartott fenn a testvérekkel; legalább egyszer egy
évben, a szüret idején felkereste őket, imádkozott velük és oktatta
őket. Ilyenkor a remeték egész raja kísérte. Úgy látszik, egyes remeték
kevésbé önmegtagadóan éltek, mint Hilárion. Voltak köztük olyanok is,
akik szőlőheggyel rendelkeztek, azt megmunkálták, és így a szőlőhegyükre
látogatókat meg tudták vendégelni. A szent nagy nemtetszésére egyesek
túlságosan is gondoskodtak jövőjük biztosításáról.
Ebben az
időben történt egy esemény, amely jelentős volt a palesztinai egyház
számára. Hilárion egy vándorlása alkalmával eljutott a még csaknem
teljesen pogány Elusza városba, s ott sikerült megalapítania az első
keresztény közösséget.
Hilárion közben hatvanéves lett. Egy sok
testvért befogadó nagy kolostor és számos remeteség alakult ki a
magányosságot kedvelő szerzetes körül, és minden égtáj felől áramlottak
hozzá az emberek. Mélységes vágy fogta el korai éveinek csendje és
magányossága után, s egyben félelem is attól, hogy a feléje áramló
tisztelet miatt elveszti szerzetesi életének gyümölcsét. Két év múlva
végre megvalósíthatta vágyát: elhagyta Palesztinát.
Ezzel
megkezdődött a szent vándorélete; helyről helyre menekült a minduntalan
jelentkező dicsőítés elől. Először néhány hitvallót keresett fel
egyiptomi száműzetésében, utána pedig az egy éve (356) elhunyt Antal
,,hegyére'' ment, majd tisztelettel elzarándokolt a szent életének
helyeire. Ezután elhagyta a vele együtt érkezett testvéreket, és csupán
két kísérőjével együtt megkísérelte, hogy a vágyott csend életét élje a
pusztában. Hiába, egy esőcsodája után újból elhalmozták tisztelettel. Ez
elől kitérve Alexandria egyik külvárosának egy kis kolostorában talált
búvóhelyet. Ám már a megérkezése utáni éjszakán tovább kellett
menekülnie, mert elért hozzá a hír, hogy elhatározták a halálát, és
rendőrileg nyomoznak utána.
A még csaknem teljesen pogány Gáza
lakói ugyanis már régóta nyugtalansággal szemlélték az eleven keresztény
élet kibontakozását Palesztina déli pusztai sávjában, és miután a
hitehagyott Juliánusz bizánci császár (361--363) lett, kihasználták az
alkalmat, hogy véget vessenek ennek. Hilárion kolostortelepét a földdel
tették egyenlővé, a szerzeteseket megölték vagy elűzték, Hilárion után
pedig nyomoztak az állam rendőri szervei. Az üldözött még idejében
kisiklott a kezük közül, s a Líbiai-sivatagban levő Juppiter Ammon
oázisban várta ki Juliánusz császár halálát. Egy év elég volt ahhoz,
hogy ismertté váljék. Amikor a birodalom új, keresztény császárt kapott,
egy gázai tanítványával Szicíliába távozott. A sziget belsejében
tűzifát gyűjtöttek, s annak eladásából éltek.
Itt sem sikerült
hosszabb ideig ismeretlennek maradniok. Így Hészükhiosz, a szent kedvelt
tanítványa, aki időközben három éven át kereste eltűnt mesterét a római
birodalomban, rátalált az emberek leírása alapján. Amikor Hilárion
kinyilvánította hűséges kísérőjének, hogy nem akar sokáig Szicíliában
maradni, ez az idős embert a dalmáciai Epidauruszba vitte. De itt sem
maradt sokáig; Ciprus szigetére ment, s ott végre megtalálta a régen
óhajtott nyugalmat.
Ez a nyugalom azonban nem lett azonnal
osztályrésze. Még két éven át kellett tanító- és csodatevőként
kitartania az odaözönlő tömeg közepette. Hészükhiosznak sikerült mélyen a
sziget belsejében felfedeznie egy csaknem hozzáférhetetlen, elhagyatott
gyümölcsöskertet. Ide már csak néhány gyógyulást kereső ment utánuk.
Élete utolsó öt évét viszonylagos nyugalomban töltötte a szent, bár még
mindig nem a vágyott csendben és egyedüllétben. Epifániosz ciprusi
püspök is a barátai közé számította.
Nyolcvanéves korában,
halálát közel érezve saját kezűleg írt végrendeletében felsorolta
hagyatékát. Az éppen Palesztinában, a testvéreknél tartózkodó
Hészükhioszra hagyta ama Evangélium kéziratát, melyet maga másolt fiatal
éveiben, a tunikáját, kukulláját és köpenyét. Ezután békében meghalt.
Kívánságára a kertjében temették el. Nyolc hónappal később azonban
Hészükhiosz egy ködös éjszakán életét veszélyeztetve Majumába vitte a
szent holttestet, és a régi kolostor helyén hantolta el.
A szent
utolsó szavai így hangzottak: ,,Távozz, mitől félsz? Távozz lelkem,
miért késlekedel még? Csaknem hetven évig szolgáltál Krisztusnak, és még
félni mersz a haláltól?'' Akár valódiak e szavak, akár csak a
legendához tartoznak, beteljesült életének titkát fejezik ki. Amit az
emberek kívülről megismerhettek belőle, az a szelídsége, barátságossága
és életének műve volt: a bámulatos önmegsemmisítés műve, a tanító
bölcsesség és gyógyító erő csodája, amelyek messzire kisugároztak
anélkül, hogy hordozójuk az ilyenféle hatásra ügyelt volna. Ami azonban
mindebben megnyilvánult, valami nagyobb dolog volt. Mivel ő maga égett,
másokat is lángra tudott gyújtani; így a szerzetesi élet egyik
megalapozója lett.
Hilárion rendeltetése az volt, hogy az
Egyiptomban kialakult új keresztény életformát elsőnek vigye át
Palesztinába. Hogy mennyire megérett rá az idő, mutatja az a
lélegzetelállító gyorsaság, amellyel a következő évtizedekben és
évszázadokban egész Keleten elterjedt a szerzetesség.
BOLDOG STREPA* JAKAB érsek (1350-1411)
1350
körül született lengyel fonemesi családból. Egészen fiatalon lépett be
a Ferenc-rendbe. Hamarosan kitunt tudásával és apostoli buzgóságával.
Ebben az idoben Oroszország missziós területnek számított: sokan
pogányok voltak, mások szakadárok. Néhány évig Jakab is ezen a
területen muködött mint misszionárius, szép eredménnyel. Utána Lemberg
gvárdiánja lett, majd kinevezték az orosz missziók fo elöljárójává. Tíz
évig látta el ezt a feladatot és sok misszionáriust küldött orosz
területre. Hatékonyan támogatta a 13. században alapÍtott mozgalmat: a
„Zarándoklat Krisztusért” nevu társulatot. Ferencesek és domonkosok
együttmuködése volt ez különösen a szakadárok s hitetlenek: oroszok,
lengyelek, litvánok, moldvaiak között A misszionáriusokat zarándok
prédikátoroknak nevezték. Amikor meghalt a halicsi érsek, IX. Bonifác a
lengyel (Jagello) király kérésére Jakabot nevezte ki az érsekségre,
amit nagy nehezen, az engedelmesség nevében fogadott el. 1392-ben
szentelték püspökké. (Késobb az érsekség Lembergbe került át.) Ettol
kezdve teljesen egyházmegyéje megújítására, a vallásos élet
fellendítésére szentelte életét. Templomok építését szorgalmazta
mindenekelott, mivel a nagy távolság sokakat akadályozott a vasárnapi
szentmisén való részvételben. Új plébániákat létesített, ahova buzgó
papokat küldött. Szerzetházak, kórházak építését is támogatta, gondja
volt a szegényekre. Különös buzgalommal ápolta a Szuzanya tiszteletét.
Családi címerébe, érseki gyurujébe az o képét vésette, s mindenhol,
ahol tartózkodott, a Szuzanya tiszteletére esti ájtatosságot
szervezett. Lembergben bevezette az örökös szentségimádást. Évek
folyamán egyre jobban változott meg egyházmegyéje arculata. Ferences
ruhában látogatta egyházmegyéje városait, falvait, mindenütt hirdette
az igét. Amellett a szigorú vezeklést sem hagyta el. Híveinek
ideiglenes javáról is igyekezett gondoskodni. Az állam vezetoinek oly
hasznos tanácsokkal szolgált a tatárok betörései kivédésére, hogy „az
ország védelmezoje” címet adták neki. 19 évig tartó érseksége után
1411. jún. 1-én hunyt el s a lembergi ferencesek templomába temették.
VI. Piusz erosítette meg tiszteletét. Szent Ferenc „Jézus anyját
mondhatatlan szeretettel vette körül, mivelhogy testvérünkké szülte a
fölséges Urat. Külön dícséretet költött tiszteletére, buzgón könyörgött
hozzá, és olyan forró szeretettel adózott neki, amilyet és amennyit
emberi nyelv ki sem tud fejezni.” (Celano: Vita II. 198.)
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Jakabot, a Szuzanya kiváló tisztelojét mint jó pásztort adtad
Egyházadnak, hogy tanító szavával vezesse és példájával nevelje
népedet. Közbenjárására orizd bennünk kegyelmedet, s tarts meg azon az
úton, melyet példájával megmutatott. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
SZENT ORSOLYA és TÁRSNŐI vértanúk
+Köln, 304 körül
Kölnben,
a Szent Orsolya templomban van egy 4. vagy az 5. századból származó
felirat, mely szerint egy Clematius nevű ember ezen a helyen, ahol
szüzek vértanúságot szenvedtek, templomot építtetett az ő tiszteletükre
egy korábban meglévő, de leégett és rommá lett szentély helyén. Szent
Orsolya tiszteletének első bizonyságai a 8--9. századból valók. --
Legendájának több változata ismert.
Az egyik, amely Orsolyáról
és társnőiről: Aureliáról, Corduláról, Cumeráról és Kunigundáról hírt
ad, elmondja, hogy Orsolya egy brit király leánya volt. Szüzességet
fogadott és egy pogány királyfit elutasított, amikor az feleségül kérte.
Társnőivel együtt hajón menekült el Angliából, és a kontinensre érve a
Rajnán Kölnig hajóztak. Itt a pogányok, akik éppen ostromolták a várost,
elfogták és megölték őket.
E legenda elterjedésére és
elfogadására nagy hatással volt Schönaui Szent Erzsébet (1129--1164)
,,kinyilatkoztatása''. Orsolya tisztelete Kölnből kiindulva szinte egész
Európában elterjedt. (Hogy 11.000 társát említik, ez egy középkori
olvasási hibából ered, mert a legenda csak ,,11 M'' azaz tizenegy mártír
társáról beszél. Ezt az M-et -- ami mint római szám ezret jelent --
olvasták ezernek.) A 16. században Merici Szent Angéla (lásd: A szentek
élete, 63. o.) az általa alapított rendet Szent Orsolya oltalma alá
helyezte, ezért később orsolyitáknak nevezték őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése