Urunk színeváltozása

A mai nagy ünnep történetét, hogy Jézus a hegyen színében átváltozott 3 apostola szemeláttára. A három szinoptikus evangélista: Máté, Márk és Lukács beszéli el evangéliumában. Sőt Péter apostol is említi II. levelében: „Az Úr azért vitte magával Pétert, hogy … az a tanúság, amit igazán mondott, megerősödik az Atya tanúságával … Magával vitte Jakabot, mint aki az apostolok közül mindegyiknél hamarabb hal meg Krisztusért … Végül magával vitte Jánost, mint szüzet, hogy meglátva Isten Fiának örök dicsőségét, ezeket a szavakat mennydörögje: … Isten, volt az Ige! … Ezenkívül a színeváltozás hegyén Péter … megláthatja az ő igazi dicsőségét” mondja ünnepi gondolataiban Damaszkuszi szent János. „Így amikor majd az apostolok azt látják, hogy (Jézust) elárulják, hogy halálos gyötrelmében azért könyörög, hogy múljék el tőle a halál kelyhe, és azután a főpap udvarába hurcolják, emlékeznek a Tábor hegyre való felmenetelükre és megértik, hogy nem akarata ellenére szolgáltattak ki a halálnak Azt, Akit az Istenség dicsőségével körülövezve láttak, és akiről hallották a bizonyságot: Ő Isten szeretett Fia.” Ezekkel a gondolatokkal Kalábriai Teofán hozza közelebb hozzánk az Ünnep történetét. Cezareai Euszébiosz és Damaszkuszi szent János atya egy hagyományra támaszkodva azt írják, hogy ez a csodálatos jelenség 40 nappal történt Nagypéntek előtt. Hogy s hagyomány kifejezésre jusson, a szent kereszt felmarasztalása előtt 40 nappal ünnepeljük meg a színeváltozás eseményét.

Gondolat:

    Én Uram, én Istenem!

Szent Agapitusz     diakonus és vértanú, † 258           


Szent Berta


Szent Doroteusz     apát és hitvalló, † 560           


Szent Felicissimusz     diakonus és vértanú, † 258           


Szent Jusztusz     vértanú, † 304           


Szent Kremesz     hitvalló, † 1116           


BOLDOG SAVOYAI LUDOVIKA klarissza (1461-1503)

A savoyai nagyhercegség, mely ma Franciaország része, a 15. században bizonyos fokú önállósságot élvezett. Itt látta meg Ludovika a. napvilágot mint Amadé nagyherceg leánya. Anyja XI. Lajos francia király huga volt. Hogy vallásilag kituno nevelésben részesült, azt garantálja apja életszentsége, mert ot a boldogok közt tiszteljük. Igen ritka eset ez a reneszánsz korban. Apjától tanulta a buzgó imaéletet, a. szentmise és szentségek kultuszát, a fényuzés kerülését, a szegények fölkarolását. Hajlott a szüzesség vállalása felé, de mivel szüleit korán elveszítette, gyámja, nagybátyja akaratából férjhez ment Chalon hercegéhez, Hugóhoz, akivel nagy szeretetben éltek. Gyermekük valószínuleg nem született. Házasságában is megorizte ifjúkora erényeit: szerényen élt, az udvari élet felkínálta élvezeteket kerülte, s ami nagy dolog: imádságos életével, jó példájával környezetére is jó hatással volt: vallásosságban, jó erkölcsökben jó elomenetelt tettek. Férje is a tökéletességre törekvésben követte példáját. Amikor 27 évesen megözvegyült, ellenállt rokonai únszolásának, hogy újra férjhez menjen; minden törekvése az volt, hogy családi, anyagi ügyeit elrendezve régi vágyát követi: a ferences szerzetesi életre vállalkozik. Ebben az átmeneti idoben még következetesebben fordult Isten felé, tekintélyes javait, melyekkel rendelkezett, a szegények, az Egyház, a szerzetesnok javára fordította, látogatta a betegeket, elhagyottakat. Végül rokonai ellenkezését legyozve belépett az orbei klarissza kolostorba, mely a mai Svájc területén van. Itt gyorsan kitunt a szerzetesi erényekkel: a szerzetesi szabályok megtartásával, alázatossággal, engedelmességgel, a szegénység vállalásával. Gyengéd áhítattal fordult a szenvedo Úr Jézus és az o szent Anyja felé. 42 évés korában súlyos betegség érte, melyet türelemmel viselt, majd a szentségek buzgó felvétele után, a Szuzanyát köszöntve azon a napon, melyet elore tudott, elköltözött ebbol a világból. Tiszteletét XVI. Gergely pápa erosítette meg a 19. században.

„Kívánom, hogy az asszonyok tisztességes ruhába járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne fodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélelemben élo asszonyokhoz illik, jótettekkel.” (1 Tim 2,9.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Ludovikát az élet különbözo útjain példaképül állítottad elénk. Add kérünk, hogy ot utánozva neked szüntelenül engedelmeskedjünk, hitben és cselekedeteinkben tetszésedre legyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Pásztor     vértanú, † 304           


SZENT II. SZIXTUSZ pápa

+ Róma, 258. augusztus 6.

Valerianus császár, aki 253--260 között uralkodott, 257-ben gonoszul kieszelt módon üldözte a keresztényeket: tervszerű álnoksággal a papság ellen támadt, hogy pásztoraitól megfosztva szétzilálódjék a nyáj. II. Sixtus pápa is ennek esett áldozatául 258. augusztus 6-án, pedig mindössze egy évvel korábban lépett Péter örökébe.

Pontius, Szent Ciprián püspök életrajzírója Sixtust jóságos, békeszerető, s ezért igen szent püspöknek mondja. Ezzel a pár jelzővel valószínűleg arra utal, hogy az a feszültség és vita, ami István pápa és Ciprián között alakult ki az eretnek-keresztség kérdésében, az ő idejében megoldódott. Ebből az alkalomból levelezett Sixtus az alexandriai püspökkel.

Cipriántól való az első híradás Sixtus vértanúságáról: ,,Azt is tudjátok, hogy Sixtust augusztus hatodikán az egyik temetőben négy diákonusával együtt kivégezték.'' A pápát szentmise közben fogták el a katakombában, és azonnal le is fejezték. A pápasírok között kapott nyugvóhelyet, amíg át nem vitték maradványait a Via Latina mellett lévő Sixtus-bazilikába.

Az első pápákhoz hasonlóan Sixtust is bevették a római kánonba. Az összes vértanú pápák közül hamarosan őt övezte a legnagyobb tisztelet. Damasus pápa (366--384) róla is verses sírfeliratot készített. A későbbi korok azt is tudni vélik, hogy Sixtus művelt filozófus volt, és neki tulajdonítottak egy mondásgyűjteményt, amely a pogányok életbölcsességét ültette át keresztény talajba.

Ünnepét 1969-ig Urunk színeváltozása előtt, augusztus 5-én, 1969-től két nappal később, augusztus 7-én üljük.

--------------------------------------------------------------------------------

A szent vértanú pápáról, akit a hagyomány ,,jóságos és békeszerető püspöknek'' mond, s akit Szent Lőrinc diákonus kísért a kivégzésre, a történeti források alig mondanak valamit.

Legendája annál többet tud róla. Eszerint Sixtus athéni születésű volt, és szülővárosa hírnevének megfelelően okos filozófus. Bölcsessége vezérelte előbb a pogányságból a kereszténységbe, majd az Egyházon belül a papságra, s végül a pápaságra.

Ez a legenda úgy mondja el a vértanúságát, hogy az üldözés kitörésekor elfogták és bebörtönözték. Mikor a börtönbe vitték, Lőrinc, aki a pápa diákonusa volt, utána futott és így kiáltott: ,,Atyám, hová mégy a fiad nélkül? Hová mégy a szolgád nélkül?'' Erre a pápa így válaszolt: ,,Fiam, nem hagylak magadra, de rád nagyobb küzdelem vár. Három nap múlva követni fogsz. Közben azonban fogd az Egyház kincseit, és oszd szét a szegények között!''

Valerianus császár pedig parancsot adott, hogy vigyék Sixtust Mars templomához, s amennyiben nem hajlandó áldozni az isteneknek, fejezzék le.

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható Istenünk, ki Szent Sixtus pápának és társainak megadtad, hogy Jézusért és az Evangéliumért feláldozzák életüket, kérünk, adjon nekünk erőt a Szentlélek, hogy a hitet készséges lélekkel befogadjuk, és bátran meg is valljuk!

Példája:

    Légy képzett, szeretettel teljes!