HALOTTAK NAPJA       

A clunyi bencések Szent Odiló apát kezdeményezésére 998-ban kezdték megtartani a halottak napját. A 11. században az egész Egyházban elterjedt. Rómában csak a 14. században honosodott meg. 1915-től ezen a napon minden pap három misét mutathat be az elhunytakért.

A liturgia az egész Egyházat veszi figyelembe, közösségi tudata téren és időn túl terjed. Ezen a napon a küzdö, vagy zarándok egyház kéri a megdicsőült egyház pártfogását, ugyanakkor a szenvedő egyházról sem feledkezik meg. Imáival, felajánlott szeretet-szolgálataival és bemutatott szentmise-áldozataival segíti őket.

Temető, templom vagy kápolna látogatása szokás az ünnepen, vagy az ünnepet követő héten. Ekkor imádkozunk az elhunytak lelki üdvösségéért, a pápa szándékára, és gyónunk, áldozunk. Ezzel teljes búcsút nyerhetünk a tisztítóhelyen szenvedők javára. A holtakért végzett ima értékére sok szent felhívja a figyelmet, hiszen az elköltözött lélek már nem tud segíteni magán.

Gondold meg:

    Lehet, hogy Te is rászorulsz majd mások imájára!

        Lehet, hogy másoknak is segít a Te imád!…

Szent Achilles


Szent Ákindin és vértanútársai

II. Szapor perzsa király idején éltek. A bálványimádó király üldözést támasztott a keresztények ellen, hogy őket megsemmisítse. A királyi udvarban szolgált 3 titkos keresztény: Akindin, Pegasziosz ós Anempodiszt. Sok társukat térítettek a keresztény hitre. Miután feljelentették őket a király előtt. Keresztény hitüket megvallották, és attól el nem tántorodtak. Ezért különféle és fájdalmas kínzások után elégették őket. Ez 345 körül történt.

Szent Aftoniosz katona és Elpideforosz bizalmi ember, szemrehányást tettek a királynak, hogy ok nélkül üldözi a keresztényeket. Ezért karddal végezték ki őket. Velük együtt még 7.000 keresztény szenvedett vértanúságot, sőt Szápor király titokban keresztény anyja Is.

ARMAGHI SZENT MALAKIÁS püspök

 *Armagh, 1094/95. +Clairvaux, 1148. november 2.

Malakiás 1094-ben vagy 1095-ben született, és az Ír-szigeten, Armaghban nőtt fel, ahol apja tanítóként tevékenykedett. Szülei halála után egy Eimar nevű remeténél keresett menedéket, aki -- mint Szent Bernát (lásd: A szentek élete, 470. o.) tudósít Malakiás életrajzában - - ,,a jámborságban nevelte, és gondolatait a papságra irányította''. Amikor Malakiás huszonöt éves lett, Szent Cellach érsek pappá szentelte, és elküldte, hogy hirdesse Isten Igéjét, és irtsa ki a rossz szokásokat, amelyek ebben az egyházban különösen nagy ,,számban fordultak elő''.

Ebben az időben azonban nemcsak Armagh egyházmegyéje, hanem Írország egész egyháza is reformra szorult. A normannok rablóhadjáratai teljes anarchiába taszították az országot, a dánokon a clontarfi csatában (1014) elért győzelem után pedig a polgárháború ideje következett, s ez további zűrzavarokat hozott magával. A kolostorok, amelyek egykor az ír egyház erősségei voltak, nem léteztek már, s velük együtt lehanyatlott a műveltség is. Az egyházmegyék szervezete még inkább elsorvadt, s a kevés, nagyrészt tudatlan és fegyelmezetlen pap egyáltalán nem nőtt fel feladataihoz. Úgy tűnik, Malakiást első tapasztalatai meggyőzték arról, hogy még nem készült fel eléggé feladatára, ezért miután egy rövid időt Armaghban töltött, lismore-i Szent Malkus (1047--1135) püspökhöz ment, aki az angliai Winchesterben szerezte alapos képzettségét. Malkus gondosan oktatta Malakiást az egyházi szolgálatra és a lelkipásztorkodásra. Ezután Malakiás egy ideig Lismore egyházmegyéjében működött.

1123-ban azután ajándékba kapta nagybátyjától, egy laikus apáttól a Down grófságban levő Bangor kolostort. A kolostor elhagyatott és düledezőfélben volt, de Eimar tanítványainak segítségével Malakiás újból felépítette a templomot, majd ezt követően egy évig vezette a szerzetesi közösséget, amelyről Szent Bernát ezt mondja: ,,olyan volt, mint egy nyitott könyv, mindenki megtanulhatta belőle a szerzetesi élet igazi reguláját''. Egy évvel Bangor újjáépítése után Malakiást Connor püspökévé választották. Írország többi egyházmegyéjéhez hasonlóan a connori is siralmas állapotban volt. 1124-től 1127-ig dolgozott itt Malakiás a szerzeteseivel együtt; felkeresték az embereket a házaikban és földjeiken, hogy elbeszélgessenek velük. 1127-ben egy északi törzsfőnök elpusztította ezt az országrészt, Bangorból pedig elűzte a szerzetesi közösséget. Malakiás egy időre visszavonult Lismore-ba, majd a Kerry grófságban lévő Iveaghban telepedett le.

Röviddel visszatérése után felosztotta az egyházmegyét, és új püspöki székhelyet hozott létre Bangorban. Ezenkívül vagy magában Bangorban, vagy Downpatrickban kolostort alapított ágostonos kanonokoknak, és amennyire egyházmegyei munkája megengedte, ő maga is részt vett a kanonokok életében. 1139-ben Rómába utazott, hogy a pápától kérje annak megerősítését, amit az egyházmegyéjében tett, és az új püspöki székhely Cashel megerősítését is.

Útja során Clairvaux-ban találkozott Szent Bernáttal, aki a barátja és csodálója lett, később pedig összeállította az életrajzát. Malakiásra olyan mély benyomást gyakorolt a ciszterciek szigorú fegyelme, hogy elfogta a kísértés: mondjon le további útjáról, tegye le püspöki hivatalát, és lépjen be Clairvaux-ba egyszerű szerzetesként. Végül mégis tovább utazott Rómába. Itt II. Ince pápa (1130--1143) szívélyesen fogadta. Malakiás egy hónapot töltött az örök városban, felkereste az apostolok sírjait, és válaszolt a pápának az írországi egyház helyzetére vonatkozó számos kérdésére. A pápa legátusként bocsátotta el azzal a megbízással, hogy zsinatot tartson az Ír- szigeten. Számunkra ismeretlen okokból a zsinat csak 1148-ban ült össze, mégpedig Inishpatrickban, a Dublin közelében lévő Skerries szigetcsoport egyik szigetén. Ötven püspök és több mint kétszáz pap vett részt ezen a zsinaton, amelyet Malakiás elnökletével tartottak.

Ugyanebben az évben Malakiás másodszor is elindult Rómába, és megint Clairvaux-n utazott át. Ide érkezve halálosan megbetegedett, és november 2-án, Szent Bernát karjai között elhunyt.

Malakiás reformját az ír egyházban csak halála után hajtották végre. Amikor első római útjáról hazatért, egész csapat novíciust küldött Clairvaux-ba, hogy a ciszterciek szigorú fegyelmében nevelődjenek. Írországba való visszatérésük után Mellisfontban telepedtek le; három évvel Malakiás halála után a mellisfonti kolostornak öt alapítása volt már. 1152-ben egy Kellsben tartott zsinaton alaposan megújították az ír egyház szerkezetét. Az országot négy tartományra osztották Armagh, Cashel, Tuam és Dublin érseki székhelyekkel. Sok kis egyházmegyét összevontak. Az ír egyház mai szervezete elsősorban a Malakiás által kezdeményezett reformmunkáknak köszönhető.

Malakiást -- mint első írt -- 1190-ben III. Kelemen pápa szentté avatta.

BOLDOG LOTHARINGIAI MARGIT klarissza (1463-1521)

Apja után Vaudemont* Margitnak is nevezzük. Királyi családokkal volt rokonságban. Büszke volt rá, hogy osei közt Árpádházi Szent Erzsébetet is tisztelheti. Lotharingiában nevelkedett 10 éves koráig, utána Provence tartomány Aix* városába került, ott részesült a rangjához illo muveltség megszerzésében. Szívesen olvasta a szentek életét is. Késobb visszatért Lotharingiába s 25 éves korában férjhez ment René d’Alencon herceghez. Három gyermeknek adott életet: Károlynak, Franciskának (a késobbi IV. Henrik király nagyanyjának) és Annának. Férje halála után, kiskorú fia helyett egy ideig o intézte mint uralkadó a nagy kiterjedésu hercegség ügyeit. Anyagi ügyeit elrendezve hozzálátott kolostorok, templomok építéséhez, felújításához. Gondja volt az iskolákra, istenfélo tanítók kiképzésére. Mortagne-ban a kórházat megnagyobbíttatta s o maga is részt vett a betegápolásban. De törodött a munkásokkal, a leendo anyákkal. Tekintélyével támogatta az akkor újdonságnak számító császármetszéssel történo szülést, ezáltal sok anyának, gyermeknek mentette meg életét. Ekkor már a ferences III. rend tagja. Amikor fia, Károly átveszi a hercegség kormányzását, még inkább Mortagne-ban lakik s a szeretet gyakorlásának és az imádságnak szenteli idejét. Pár év múlva elhatározza, hogy belép a klarissza rendbe. Legyozve hozzátartozói ellenzését, 1519. augusztusában Argentan*-ban felölti a klarissza ruhát, egy év múlva leteszi örökfogadalmát. Néhány hónap múlva megbetegszik s 1521. nov. 2-án a halottakért végzett zsolozsma közben fejezi be életét. XV. Benedek pápa 400 évvel késobb avatta boldoggá. A ferences III. rend és a klarissza rend egyaránt tiszteli.

Kempis Tamás a szentek példájáról:

„Például állította oket az Úristen minden jámbor életu ember elé; úgy volna rendjén, hogy az o példájuk jobban ösztökéljen a jóban való haladásra, mint sok lanyháé a lanyhaságra. Bárcsak ki ne aludna benned az erényekben való gyarapodás vágya: hisz annyi istenfélo ember szép példája áll elotted.” (Krisztus követése 1.18)

Imádság:

Istenünk, minden erény forrása, te Boldog Margit szolgálód élete különbözo szakában világoskodó példát adtál nekünk, add, hogy az o közbenjárására hivatásunk kötelességeit huségesen ellássuk és embertársainknak jó példát adjunk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Pettaui Szent Viktorin     püspök és vértanú, †304.