Szent Aniániusz püspök és hitvalló, † 77
SZENT MÁRK EVANGÉLISTA
SZENT MÁRK EVANGÉLISTA
+Alexandria, 100 körül
Márk
gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr
Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok
közé tartozott. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a
következőket:
Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heródes
börtönéből, ,,elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába,
ahol sokan együtt voltak és imádkoztak''. Márk anyja özvegy lehetett,
mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények
rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az
ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11--17).
Vannak
tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az
utolsó vacsora, és itt készültek az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A
Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr
elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor ugyanis az Urat elfogták,
és minden tanítványa elmenekült, ,,egy ifjú követte, meztelen testét
csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a
gyolcsleplet, és meztelenül elfutott'' (Mk 14,51--52). Ez a részlet
magára a szerzőre, Márkra vall.
Ezek után érthető, hogy a
föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s hogy az ifjú
Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek.
Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).
Az Apostolok
Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordult mint
,,Márknak nevezett János'' (12,12.25), mint ,,János'' (13,5.13) vagy
egyszerűen mint ,,Márk'' (15,39). Fölmerült emiatt a gyanú, hogy vajon
nem két tanítványról van-e szó. E föltételezés szerint Márk Péter
tanítványa, az evangélista, János pedig Pál tanítványa lett volna. A
pontosabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ugyanarról a személyről
van szó mindhárom név esetében, s ugyanolyan kettős névvel állunk
szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a
görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is -- Barnabásnak,
Pálnak és Péternek -- segítőtársa volt.
Kr. u. 44-ben, amikor
Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére
sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk
anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán
épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába,
magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy
segítségükre legyen az apostoli munkában.
Egy évvel később Pál
és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is.
Befejezvén ciprusi küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé
vették útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy
határozott, hogy elindulnak a tartomány fővárosa, a piszídiai Antiochia
felé, Márk megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe.
Ennek
az első apostoli útnak a végén, 49-ben Pált és Barnabást a szíriai
Antiochiából Jeruzsálembe küldték, hogy tisztázzák a zsidók által
fölvetett kérdéseket. Ezek ugyanis azt tanították, hogy csak Mózes
tanítványai lehetnek Krisztus követői, ezért mindenkit körül akartak
metéltetni a keresztség előtt. Pál és Barnabás Jeruzsálemben a többi
apostollal, Jakabbal és Péterrel zsinaton tisztázták a dolgot. Bizonyára
ismét Márk anyjának házában szálltak meg, és Márk hallhatta apostoli
útjuk elbeszéléseit. Amikor pedig a két apostol visszatért Antiochiába,
ismét csatlakozott hozzájuk.
Hamarosan elindultak a második
apostoli útra, és Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban
nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol között,
melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Asia felé,
Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.
A következő tíz évből (50
és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett
Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a
Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében mint mellette lévő
munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert
Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust,
hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert ,,jó szolgálatot
tenne nekem''. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen
lehetett Pál vértanúságánál.
A legszorosabb kapcsolat Péterhez
fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint ,,Péter
tolmácsáról''. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis,
látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az
evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette
(50--60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az
evangéliumot.
Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz
meghallani Péter szavát, aki a résztvevő szemtanú elevenségével mondja
el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt
dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál -- és csak nála! --
amelyek csak szemtanútól származhatnak. Pl. hogy Kafarnaumban az egész
város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy hogy Jézus a hajó
végében egy párnán aludt (4,38).
Ha ezt az evangéliumot a másik
hárommal összehasonlítjuk, Máté logikusabb rendszert alkotott, Lukács
pontosabb időrendet követ, János pedig mintha ki akarná egészíteni az
előtte készült három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50--60 között,
Lukács 62 körül, János pedig a század végén, 90--100 között írt.
A
hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját
tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár
idejében (98--117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban
megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték.
Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház
kezdettől fogva, Róma a 11. századtól, április 25-én üli meg.
--------------------------------------------------------------------------------
Egy 8. századi legendagyűjtemény, Beda martirológiuma a következőket beszéli el Szent Márk evangélistáról:
Márk
először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot és az Úr
Krisztus második eljövetelét. Azon a területen babonákba, varázslásokba
és bálványimádásba merült nép lakott. Márk Pentapoliszba érve tanítani
kezdett, gyógyított, leprásokat tisztított meg, és gonosz lelkeket űzött
ki. Mikor az emberek ezt látták, kidobálták a bálványaikat, és
megkeresztelkedtek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Akkor
a Szentlélek közölte Márkkal, hogy Alexandriába kell mennie. A
testvérektől búcsút vett, azok pedig így köszöntek el tőle a kikötőben:
,,Az Úr tegye szerencséssé utadat!'' Harmadnap meg is érkezett
Alexandriába. Amikor azonban beért a városba, elszakadt a saruja. Ő ezt
intő jelnek vette, hogy vándorlása véget ért, de azért keresett egy
cipészt, hogy megcsináltassa a sarut. Az, amikor munkába fogta a
lábbelit, megsebesítette a kezét. Márk nyállal sarat csinált, rákente a
sebre és meggyógyította az embert. Az megkérdezte, honnan van csodatévő
ereje? Márk akkor tanítani kezdett Krisztusról, és a cipész egész
házanépével megtért. Ő lett az első hívő Alexandriában, Anianusnak
hívták.
A hívők száma pedig egyre nőtt, mert egyre többen
hallgatták a Galileából jött embert. Ezért a pogányok üldözni kezdték.
Márk akkor Anianust püspökké, Meliust, Sabinust és Kerdont pappá, hét
férfit diákonussá szentelt, tizenegy más férfit egyéb szolgálatokkal
bízott meg, maga pedig visszament Pentapoliszba.
Pentapoliszban
örömmel látta a hívők életét, s bejárva a környéket mindenütt
püspököket, papokat és diákonusokat szentelt. Két év elmúltával azonban
ismét visszatért Alexandriába. Megérkezve örömmel látta, hogy az egyház
él, sőt a várostól keletre, a sziklák között fekvő kis faluban,
Bucoliban templomot is építettek. Márk jelenléte tovább erősítette az
alexandriai egyházat, ezért a pogányok elhatározták, hogy megölik.
Elérkezett
a húsvét napja, a mi naptárunk szerint április 25-e. Márkot a liturgia
közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a
nyakára, és úgy vonszolták a sziklás ösvényeken maguk után. Vére
megfestette a sziklákat. De nem halt meg, ezért bedobták egy börtönbe,
hogy megtanácskozzák, másnap miképp végezzenek vele.
Éjfélkor
azonban földrengés támadt, megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá:
,,Márk, Isten szolgája, aki az Egyiptomba rendelt szent hírnökök
fejedelme vagy, íme, a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és
emlékezeted nem halványul el soha. Mert társa lettél az égi erőnek,
amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz az örök világosságban.'' E
látomás vigasztalásával a szívében Márk égre tárt karokkal így
imádkozott: ,,Uram, Jézus, hálát adok neked, mert nem hagytál magamra,
hanem szentjeid közé számláltál engem. Kérlek, Uram, Jézusom,
békességben vedd magadhoz a lelkemet, és ne engedd, hogy kegyelmedtől
elszakadjak!'' Amikor ezt kimondta, megjelent neki az Úr, úgy, ahogy
tanítványai között járt szenvedése előtt, és így szólt hozzá: ,,Békesség
veled, Márk, mi evangélistánk!'' Ő pedig így válaszolt: ,,Uram, Jézus
Krisztusom!'' -- azzal az Úr elment tőle.
Másnap reggel
összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet kötöttek a
nyakára, s közben gúnyolódtak: ,,Vezessétek a marhát Bucoliba!'' Márk,
miközben a földön vonszolták, így fohászkodott: ,,Uram, a kezedbe
ajánlom a lelkemet!'' -- és kilehelte lelkét.
A pogányok nagy
máglyát raktak, s el akarták égetni, de hirtelen fergeteges szélvész és
felhőszakadás támadt, úgyhogy az áradó víz elől menekülniük kellett.
Akkor jöttek a keresztények, és eltemették.
A legenda a
temetéssel kapcsolatban még személyleírást is ad a vértanú
evangélistáról: ,,Az orra hosszú, szemöldöke fölfelé áll, a szeme szép, a
homloka felett kopasz. Hosszú szakállú, gyors mozgású, termetre formás,
középkorú, őszes, érzelmeiben tartózkodó, Isten kegyelmével teljes
férfi volt. Miután imádkoztak, eltemették, ahogy abban a városban
szokás. Sziklába vágott sírba fektették, és dicsőséggel őrizték az
emlékezetét, örvendezvén, hogy elsőként érdemelte ki Alexandriában az
igazi trónust.''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
ki Szent Márkot arra választottad, hogy megírja Evangéliumodat, kérünk,
segíts, hogy közbenjárására, híven járjunk Krisztus nyomában!
VILLAMAGNA*-i BOLDOG GELLÉRT zarándok, III. r. (1195-1265)
A
Firenzétol nem messze fekvo Villamagna helységben született szegény
földmuves szüloktol. Szüleit korán elvesztette. Ekkor egy gazdag
firenzei család befogadta és keresztény szellemben nevelte. Mikor
férfikorba jutott, a család egyik tagja, aki johannita lovag volt, maga
mellé vette, s keresztes-háborúba indultak. (Valószínuleg ez 1219-ben
történt, amikor Szent Ferenc is ott járt a Szentföldön.) Egy ütközetben
mindketten fogságba kerültek, sok megpróbáltatást szenvedtek, míg végre
kiváltották oket. Nemsokára egy másik jeruzsálemi lovag hívására újra
útnak indult a Szentföld felé. A hajót, melyen húsz lovag utazott,
üldözobe vette egy kalózhajó, de Gellért imájára csodás módon
megmenekültek. Hosszabb jeruzsálemi tartózkodása alatt bevették a
lovagrendbe szolgálattevo testvérnek. Nagy szeretettel gondozta a
betegeket és a zarándokokat. Olyan buzgó volt az imában, hogy szent
testvérnek nevezték. Ez bántotta Gellért alázatosságát, ezért kérte,
hogy visszatérhessen szülohazájába. Ezt meg is engedték neki. Útközben a
hagyomány szerint maga Szent Ferenc adta rá a III. rend ruháját
Assisiben. Visszavonult Villamagna közelébe, ahol egy kis kunyhóban
húzta meg magát. Szigorú életet élt és elnyerte a szemlélodés kegyelmét.
A betegek és szegények szolgálatát is végezte. Ajtóról- ajtóra járt
számukra alamizsnáért. Szokása volt, hogy idonként meglátogatott három,
egymástól távollevo templomot: Az elsoben a tisztítóhelyen szenvedo
lelkekért, a másodikban saját bunei bocsánatáért, a harmadikban a hívok
és nemhívok számára kegyelemért és megvilágosításért imádkozott. A 18.
században Porto Maurizioi Lénárd e templomok közül választott ki egyet
(Incontro*), ahol kolostort alapított. Remeteségében sokszor imádkozott
térdenállva, úgyhogy térdén a bor megkeményedett. Erényekben gazdagon és
szentség hírében halt meg kb. 1265-ben. Sírjánál sok csoda történt,
ezért remetelakát templommá alakították át. Hatszázéves megszakítatlan
tiszteletét XVI. Gergely pápa hagyta jóvá 1833-ban.
„Örvendeztem, amikor azt mondták nekem:
Az Úr házába fölmegyünk.
Íme, már itt is áll a lábunk
kapuidban, ó Jeruzsálem.
Jeruzsálem jól megépült város,
részei szépen egybeillenek.
Jeruzsálemre békét esdjetek!
Béke legyen azzal, aki szeret téged!”
121. zsoltár
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Gellért hitvallódat változatos életúton remeteségbe vezetted,
ahol a szemlélodés magaslatára segítetted. Add, hogy közbenjárására ima
és jócselekedetek által Krisztus ígéreteit elnyerjük. A mi Urunk Jézus
Krisztus által
BETANKUR SZENT PÉTER III. r., rendalapító (1626-1667)
A
kanári szigetcsoporthoz tartozó Tenerife szigeten született. Fiatalon
Amerikába ment, de hamarosan súlyosan megbetegedett. Betegsége folyamán
kapcsolatba került a legszegényebb és legkisemmizettebb néposztállyal.
Miután váratlanul visszanyerte egészségét, elhatározta, hogy életét
Istennek szenteli. Nem állt módjában, hogy tanulmányokat folytasson s
pap legyen, ezért belépett a ferences III. rendi testvérek közé. Arra
törekedett, hogy a Názáreti Jézus nyomán alázatban, szegénységben,
vezeklésben és a szegényeknek szolgálva élje le életét. Guatemalában
eloször a ferences kolostor közelében lévő Szent Kálvária kápolna
sekrestyéseként tevékenykedett. Meglátogatta a kórházakat, a börtönöket,
a szegények otthonait, a munkanélkülieket, a rossz útra tévedt, minden
iskolai képzettséget nélkülöző fiatalokat. Otthont létesített számukra.
Ma is modernnek nevezhetők azok a szempontok, melyek szerint
oktatásukat, katekézisüket megszervezte. Oratóriumot, iskolát,
betegellátó központot hozott létre és hajlékot teremtett a városban
átutazó papoknak, egyetemistáknak. Muvét Betlehemnek nevezte el.
Ferences III. rendi társai közül többen követték példáját, osztoztak
vele a vezeklésben, az imában, a karitatív szolgálatban. Péter ekkor
szükségét látta, hagy megírja közösségének rendszabályait: így született
meg a kongregáció, amely a Betlehemiták férfi és noi ágává fejlodött
ki. A két szerzetesi intézmény azonban jóval késobb kapta meg a
szentszéki jóváhagyást. Péter megelozte korát új pedagógiai
módszereivel, szociális intézményeivel, mint pl. a lábadozó betegek
kórháza. Lelki írásai nagy mélységrol tanúskodnak. Mindössze 41 éves
volt, amikor meghalt. Több mint 300 év távlatában ma is élénken él a
„Szeretet emberének” emléke, mind szüloföldjén, mind Guatemalában és
mindenütt, ahol ismerik muvét. Szent Józsefrol nevezett Betankur Pétert
II. János pápa avatta boldoggá 1980-ban, majd 2002-ben, guatemalai
apostoli útja alkalmából szentté. Életszentségének sugárzása kihat egész
Közép-Amerikára.
Imádság:
Istenünk, te szent Péter
misszionáriust kiváló erényekkel ékesítetted s általa új szerzetesi
közösségeket hívtál életbe. Közbenjárására add, hogy Egyházad mindig
teljesítse missziós hivatását és hirdesse az evangéliumot minden népnek.
A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése