SZENT ADALBERT*Libice (Kelet-Csehország), 956 körül +Tentikken (Danzig közelében), 997. április 23.
Adalbert
kora a német-római szent birodalom fölemelkedésével és a keletnémet
területek evangelizálásának kezdetével esik egybe. A germánok és a
szlávok, a kereszténység és a pogányság közötti egyre gyakoribb
összeütközések kora ez, bizonyos tekintetben a későbbi közép- európai
feszültségeknek, a kelet-nyugat ellentétének előrevetett árnyéka és
előíze.
Adalbert származásában is megjelenik ez a polaritás.
Ereiben apja, a cseh Szlavnik fejedelem részéről szláv, anyja, Adilburg
részéről pedig szász, tehát germán vér folyt. A jó megjelenésű kis
Vojtechet (így hívták) már származása miatt is kitűnő világi pályára
szánták, de szellemi adottságai is jóval az átlag fölé emelték. Isten
azonban áthúzta az emberi számításokat, mert nagyobb dolgot akart vele
és képességeivel megvalósítani: magasztos apostoli hivatásra választotta
ki. Súlyos betegséggel látogatta meg tehát a fiút, s a szülők
fölismerték a jelet: a gyermeket Isten lefoglalta magának, az ő szent
szolgálatára kell tehát adni.
Így került a fölgyógyult fiú
972-ben a magdeburgi dóm jónevű iskolájába, hogy itt készüljön a papi
hivatásra. Vallásosságával és okosságával kitűnt társai közül.
Bérmáláskor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek
iránti tiszteletből. Az érsek halála után, 981-ben visszatért Prágába,
ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá. 983-ban, Dietmar
halála után a püspökség alapítója, II. Boleszláv fejedelem, a papság és a
nép egy akarattal Adalbertet választotta püspökévé. Daliás alakja,
főnemesi származása, cseh nemzetisége, a társadalmi érintkezésben való
jártassága, szelídsége és képzettsége mind-mind jó ajánlólevél volt
számukra. II. Ottó császár is jóváhagyta a választást. Adalbert családi
kapcsolatait (anyja I. Henrik rokona volt) és német műveltségét tekintve
ez érthető is. Különben sem akart ellentmondani az általános óhajnak,
hogy ti. a püspökségnek hazai gazdája legyen. Így a veronai birodalmi
gyűlésen 983. február 22-én beiktatták őt. A mainzi érsek, Willigis
szentelte püspökké még ugyanazon esztendő június 29-én.
Az
otthoni fogadtatás örömmámorával szöges ellentétben állt a pásztor és a
nyája között csakhamar megszülető feszültség. Adalbert befelé forduló
természete, kolostor csendjére vágyódó lelke nem volt fölkészülve arra a
küzdelemre és keménységre, melyet e félig civilizált és megtért nép
vezetése, a sok pogány maradvány kiirtása (soknejűség, rabszolgatartás,
varázslás, papok nősülése stb.) igényelt. Az állandó sikertelenségek, a
hol innen, hol onnan fölbukkanó ellenállás megérlelték benne az
elhatározást: 988-ban Rómába ment a pápához, s kérte, engedje őt
zarándokként Jeruzsálembe, hogy ott szegényen és magányosan szolgálja az
Urat. A montecassinói apát tanácsára változtatta meg a tervét, s lett
bencés szerzetes 990- ben a Rómában fekvő aventinói görög kolostorban.
A
csehek azonban a mainzi érsekkel szövetkezve ismét megostromolták
kéréseikkel. A pápa és az apátja iránti engedelmességből Adalbert ismét
Prágába készült. A római kolostorból magával vitte 12 társát, s
megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel igazi
szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott
Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, számos misszionáriust
küldött Oroszországba. Évszázadokon keresztül a keresztény vallás és
kultúra sugárzó központja volt a nyugati szlávok számára. Adalbert már
ezzel az egyetlen alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa
civilizációjának és hitterjesztésének történetébe.
Az otthoni
állapotok azonban nemigen javultak. A sok ünnepélyes ígéretből nem lett
semmi. Alig törődtek az egyházi előírásokkal (pl. menedékjoggal) és a
lelkipásztorok erőfeszítéseivel. Adalbert akarva, nem akarva
belekeveredett a szlavnikidák (saját családja) és a premyslidák közt
dúló harcba. A békére és kiengesztelődésre törekvő püspök ismét föladta
az egyenlőtlen harcot, s részben önként, részben kényszerítve, ismét
elhagyta Prágát.
994--995-ben Magyarországon térített. Ő
keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt. Máig is ő az
esztergomi egyházmegye védőszentje. 996-ban megint visszatért római
kolostorába. Ez év májusában koronázták császárrá III. Ottót, akire mély
benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága.
Barátok lettek.
Ismét kiragadták szerzetesi magányából: a pápa, a
császár, az érsek erélyesen sürgette, hogy folytassa prágai
tevékenységét. A bencés szerzetes számára szent volt az engedelmesség.
Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig
nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és
politikai gondolkodásának formálásában; megnyerte őt a keleti misszió
ügyének is. Útközben kapta a hírt, hogy legközelebbi rokonait Csehország
hercege, II. Boleszláv kegyetlenül meggyilkoltatta. Látva, hogy a
családja nyújtotta támogatás semmivé lett, s nemzetségének esküdt
ellensége került hatalomra, az eredményes munkát teljesen reménytelennek
tartotta. Úgy látta, hogy a Prágába vezető út lezárult előtte. Prága
helyett tehát Lengyelországba ment, és megalapította Meseritz
kolostorát. Chrobry Boleszláv fejedelem támogatta, hogy továbbutazhassék
az északon élő balti törzsekhez (Pruzzi, Prussen, később Preussen =
poroszok), akik még nem kerültek érintkezésbe a civilizált világgal, s
pogányság, erkölcsi elvadultság uralkodott közöttük. Adalbert 996/997
telén térített közöttük, de munkájának olyan leküzdhetetlen akadályai
voltak, hogy úgy döntött, társaival együtt elhagyja a terméketlen ugart,
és a litvánokhoz megy misszionálni. De mielőtt még elindulhatott volna,
a pogányok egy lándzsával megölték: 997. április 23-án halt
vértanúhalált Krisztusért a Nagat és az elbingi Weichsel közti
Tentikkennél. Itt nyerte el ez a valóban szent élet a koronáját, a nagy
célt, amely után ő is, mint minden tökéletességre törekvő keresztény,
annyira vágyott.
A lengyel herceg kiváltotta testét a
gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába
iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan elzarándokoltak csodatévő sírjához,
többek között barátja, III. Ottó császár is (1000). A császár, élve az
alkalommal, Gnieznót a szent iránti tiszteletből érsekséggé avatta. És
ami életében nem adatott meg Adalbertnek, hogy Prágában otthont és békés
nyugalmat találjon, azt megadta az utókor a földi maradványainak,
melyeket 1030- ban vittek a csehek Prágába. Adalbert tisztelete azóta
nőttön nő, s a prágaiak hazájuk védőszentjét tisztelik benne.
--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható, örökkévaló Isten, ki a mai napon Szent Adalbert püspököt, a te vértanúdat szenvedésének érdeméért szentjeid közé emelted, kérünk, add meg nekünk, hogy az ő példája nyomán mi is eljuthassunk az örök hazába!
Szent Alexandra vértanúnő
--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható, örökkévaló Isten, ki a mai napon Szent Adalbert püspököt, a te vértanúdat szenvedésének érdeméért szentjeid közé emelted, kérünk, add meg nekünk, hogy az ő példája nyomán mi is eljuthassunk az örök hazába!
Szent Alexandra vértanúnő
Alexandra Dioklécián keresztényüldöző császár felesége volt. Keresztény
voltát egy ideig titokban tartotta. Amikor látta szent György
nagyvértanú szenvedéseit, úgy gondolta, hogy eljött az idő a nyílt
megvallásnak, A nagyvértanú lábaihoz borulva mindenki hallatára
megvallotta keresztény hitét, és nevetségessé tette a bálványimádást. A
haragvó császár mindkettőjüket halálra Ítélte. A császárné égre emelt
szemekkel és imádkozva ment az ítélet végrehajtására. Az úton
elgyengülve, kérte a katonákat, hogy hagyják egy kis időre aludni. Egy
ház árnyékában békén adta vissza lelkét Istennek 303-ban.
Szent Anatol és Protoleon vértanúk
Mindketten
katonák voltak. Látva szent György nagyvértanú szenvedéseit és közben
az általa művelt csodákat, Krisztus hívei lettek, ezért karddal fejezték
le őket.
BOLDOG ASSISI EGYED szerzetes
+Monteripidói remeteség, 1262. április 22.
Boldog
Egyed testvér életét csak attól az időtől kezdve ismerjük, amikor
elhatározta, hogy Szent Ferenc (lásd: A szentek élete, 566. o.) követője
lesz. A legenda minden korábbi eseményt homályban hagy. Lehetséges,
hogy előzően favágó volt. Szerzetesként mindenesetre gyakran végezte ezt
a munkát. Feltehetően korán hozzászokott a nehéz munkához. Bizonyosnak
látszik, hogy elpusztíthatatlanul egészséges volt. Egyszer azt mondta
Szent Ferencről: ,,Csak egy dolog nem adatott meg neki: az erős test. Ha
ugyanis olyan test állt volna rendelkezésére, mint az enyém, ennyire
teljesítőképes, kétségtelenül bejárta volna a világ legtávolabbi zugait
is.''
Egyed hallott már arról, hogyan csatlakozott Ferenchez
első társa, Boldog Quintavallei Bernát. Nagyon mélyen hatott rá, hogy
Bernát szó szerint teljesítette az Evangéliumot, és minden tulajdonát
eladta, az árát pedig szétosztotta Assisi szegényei között. További két
férfi is csatlakozott Ferenchez. Egyed Isten felszólításának fogta fel,
hogy ez a hír eljutott hozzá. Haladéktalanul Assisibe ment, s ott
megtalálta Ferencet. ,,Hozzátok akarok tartozni Isten iránti
szeretetből'' -- így kérlelte Ferencet. Az meglátta a kérlelőben
akaratának tisztaságát, és ezekkel a szavakkal mutatta be társainak:
,,Egy jó testvért küldött hozzánk az Úr''.
A kis közösség előtt
ott állt az Úr igéje: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az
árát oszd szét a szegények között... Aztán jöjj és kövess engem!'' (Mt
19, 21.) Ferenc drámai cselekedetével a püspök előtt lemondott gazdag
örökségéről. Quintavallei Bernát is látványosan lépett a szegénység
útjára. Egyednél egyszerűbben ment minden, mert ruházatán kívül nem volt
semmije. Ferenc magával vitte Assisibe, hogy a városban csuhát kerítsen
számára a beöltözéshez. Útjuk közben alamizsnát kért egy szegény
asszony. Ferenc Egyedhez fordult: ,,Adjuk oda neki a köpenyedet!''
Örömmel ajándékozta oda Egyed köpenyét a koldusasszonynak. Maga is
szegény volt; amit ajándékozni tudott, azzal nem segíthetett a nép
szegénységén. De azt a keveset, amit el tudott ajándékozni, vidám
szívvel adta. Még azon a napon beöltöztette őt Ferenc.
Egyed
igen nagyra becsülte Szent Ferencet. Az első társak Ferenchez való
viszonya azért mégis más volt, mint azoké, akik később érkeztek a Szent
közösségébe. A rend egyik történetírója mondta az első társakról -- s ez
Egyedre is vonatkozik --, hogy Ferenc kíséretét alkották, a rendi
család azonban velük még nem jött létre valójában: ,,Első társai
bizonyára alig voltak a fiai. Olyanok voltak, mint a testvérei, társai a
legesztelenebb kalandban''. Első társai a később jövőknél erősebben
magukra és saját döntésükre voltak utalva. Jellemző továbbá, hogy Egyed
(mint még néhányan az első testvérek közül) később teljesen elhagyta a
tevékeny életet, és szemlélődőként visszavonult egy remeteségbe. Ezzel
azonban semmi esetre sem szakadt el a maga útját járva Szent Ferenc
rendjétől, hanem olyan életformát választott, amelyet a ferences élet
első időszakában egy másik lehetőségnek ismertek el az apostoli
tevékenység mellett. Talán felismerte Egyed, hogy a prédikálást hosszú
távon mégiscsak a rend papjainak kell végezniük, ezért vonult vissza.
Még
nem sok ideje volt a kisebb testvérek közösségében, amikor Ferenc
apostoli vándorútra küldte ki a világba. Úgy látszik, mintha Egyed nagy
örömmel köszöntötte volna, hogy szembekerül a világgal. Mint
makkegészséges férfinak nem kellett félnie a vándorút fáradságaitól.
Útközben sokszor felajánlhatta erejét mások szolgálatára és segítésére.
Segített az embereknek az olajbogyó-szüretelésben, friss forrásvizet
vitt szét a városokban, és szolgálataiért csak a mindennapi kenyeret
kérte alamizsnaképpen. Így jutott el a spanyolországi Compostellába,
Szent Jakab apostol szentélyéhez. Amikor útközben egy szegény emberrel
találkozott, részvéttel telve odaadta neki kámzsáját és tovább
vándorolt; húsz nap múlva szerzett csak ismét másikat. Felkereste Szent
Mihály arkangyal szentélyét is Bariban. Elfogta a vándorlási láz? Lehet,
hogy az is szerepet játszott az első években. Nem várt-e azonban a
világ Krisztus örömüzenetének hirdetőire? Nem kellett-e az Isten
országát hirdetőknek szüntelenül a világot járniok, hogy az emberek
szívében felkeltsék az Isten iránti szent nyugtalanságot? Egyed testvér
vándoréveiről így szól a legrégibb legenda: ,,Ekként járta a világot, s
arra ösztökélte a férfiakat és nőket, hogy féljék és szeressék az ég és
föld Teremtőjét, s vezekeljenek bűneikért.'' Feltehetően Egyed volt az
első ferences, aki a Szentföldön felkereste a szent helyeket. Ez 1215
körül lehetett.
Ferenc nagyra tartotta testvérét, Egyedet. A
legenda ugyanis ezt közli: ,,Amikor utazásairól hazatért Szent
Ferenchez, a Szent jól látta, hogy (Egyed) Isten és a jó példa embere.
Efölötti örömében azt mondta: oda mehet, ahova akar. Egyed testvér mégis
azt válaszolta, hogy nem akarja az életét ilyen laza engedelmességben
leélni. Erre Ferenc, megtérésének hatodik évében, elküldte egy
remeteségbe, név szerint Fabrionéba (ma: Favarone), Perugia síkságára.''
1215-től 1219-ig maradt ott Egyed.
Amit Egyed átélhetett a
favaronei remeteség kegyelmi istentalálkozásában, végül is a keresztény
merészségbe űzte: a Krisztusért való vértanúságot kereste. 1219/1220-ban
Tuniszban volt, hogy Mohamed követői között tegyen életével tanúságot
Krisztusról. Vágya azonban nem teljesült. Bizonyára ez az élménye
szólalt meg belőle, amikor egyszer ezt mondta: ,,Bilincs és vérhullatás
nélkül is lehetünk vértanúk. A szent önátadásért, örömért és vidámságért
megérdemli az ember, hogy elnyerje a vértanúság jutalmát és
koronáját.''
Egyed testvér életének csak kevés különleges
eseményéről tudunk az 1220 és 1234 közti időből. Ezek azt mutatják, hogy
nagyra becsülték. 1225 körül pl. clairvaux-i Miklós bíboros vendégül
hívta asztalához. Ezek azonban életének mégiscsak mellékes eseményei
voltak, s ő maga sem tartotta őket sokra. A legfontosabb az, ami 1226.
december 22. és 1227. január 5. között történt. Ekkor maga Krisztus
jelent meg neki. Testvéreinek észre kellett venniük, hogy istenélményben
részesült. Többször is rákérdeztek, hogy titkát megtudják. Tudakolták
tőle, hogy látomása olyan volt-e, mint Péter apostolé Róma kapui előtt,
vagy Szent Ferencé stigmatizációja alkalmával. Egyed azonban
megmagyarázta: ,,Valóban, mindegyik nagy dolog volt. De mások az Úr
művei, és más az Úr személyesen.'' Többet nem árult el. Ez a látomásos
élménye azonban arra késztette, hogy teljesen hagyjon fel tevékeny
életével, és csak szemlélődésnek szentelje magát. Kb. 1234-től haláláig,
1262. április 22- ig Perugia mellett a monteripidói remeteségben élt.
Egyed
testvért ,,a nagy szemlélődés testvérének'' nevezték. A szemlélődést
feladatának fogta fel Isten országában. Tudta, hogy aki misztikus
kegyelemben részesül, az maga is kegyelem és segítség mindazok számára,
akik Isten országához tartoznak. Arra is oktatott mindenkit, hogy a
kegyelemben való kitartás az első és voltaképpeni hivatásunk. Ő maga
ugyan nem írt, és feltehetően hosszabb beszédeket sem tartott a lelki
élet kérdéseiről; a hallgatást szerette. Akik azonban vele együtt éltek,
megismerték annak nagy értékét, amit Egyed rövid mondatokban foglalt
össze. Mondásait Arany szavak címen gyűjtötték össze. Ezekben a
szavakban megérezhetjük az általa látott örök Ige visszhangját. Beszéde
ezért igaz, telve van Isten bölcsességével, útmutató és gyakran
kérlelhetetlenül világos. Amit Egyed a szemlélődésről és fokozatairól
elmondott, fontos lett a szemlélődés elmélete számára. Szent Bonaventura
(lásd: A szentek élete, 352. o.) átvette egyszerű testvérének
fejtegetéseit, és helytállóbbaknak találta őket, mint amiket a
szemlélődésről mondtak az olyan nagy teológusok, mint Clairvaux-i Szent
Bernát (lásd: A szentek élete, 470. o.) és Szentviktori Richárd (+1173).
Egyed testvér magatartására jellemzőek szavai: ,,Isten igéje
nem hallgatójánál vagy hirdetőjénél, hanem végrehajtójánál van.'' Csak
aki valóban engedelmeskedik Isten szavának, emelkedhet fel a
szemlélődésre; az embernek azonban nincs hatalma rajta, minden csak meg
nem érdemelt kegyelem. Egyed testvér Arany szavai sokak számára lettek
,,áldást hozó lelki könyvvé'', amint már első másolói mondták ezekről a
szavakról. Nem tudományos kifejezések, hanem egy tapasztalt lélek szavai
vezetnek el az Istenben való helyesebb imádkozáshoz és élethez. Boldog
Egyed tisztelete Perugiában és a ferencesek rendjében mindjárt halála
után megkezdődött. VI. Pius pápa ezt a tiszteletet 1777-ben
megerősítette és megengedte, hogy ünnepét évenként április 23-án üljék
meg.
Boldog Egyed mondásaiból:
„Nagy dolog, ha az ember a szerzetben helyesen tud élni, s abban haláláig híven és buzgón meg tud maradni.”
„Azt
hiszem, hogy a Kisebb Atyafiak szeretetét Isten az emberi nemzedék nem
csekély hasznára engedélyezte. Jaj azonban nekünk, ha nem leszünk
olyanok, mint amilyennek lennünk kellene.”
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Egyedet a szemlélodés magaslatára emelted. Közbenjárására add
meg nekünk, hogy minden tettünkben szemed elott legyünk, és elnyerjük
békédet, mely meghalad minden képzeletet. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent György nagyvértanú
+4. század
Amikor
Györgyöt történelmi személyként fogadjuk el és méltatjuk, a Lydda
Dioszpoliszban (Palesztina) régtől meglévő kultuszának bizonyságaira
hivatkozva tesszük ezt. Ugyanakkor világosan elhatároljuk magunkat
legendás szenvedéstörténetétől, amelynek eredete visszanyúlik az 5.
század elejéig, és különféle változataival megtéveszti az utókor
ítéletét.
Annyi történelmileg biztosnak tekinthető, hogy György a
konstantini fordulat beköszöntése előtt halt vértanúhalált Krisztusért
Lyddában. Tiszteletének rendkívüli elterjedtségével magyarázható, hogy
vértanúsága körülményeit oly sok legendás elemmel tarkították.
A
legeredetibbnek látszó passió-változatot állítólag a szent szolgája,
Paszikratész mint szemtanú írta meg. Eszerint Dadianosz perzsa király
volt az, aki szentünket üldözte. György Kappadókiából származó
katonatiszt volt. Anyja hatására keresztény hitre tért, és a pogányságot
támadta, ahol csak tudta. Dadianosz börtönében borzalmas kínzatásokat
kellett elviselnie. A fogolynak maga Krisztus adta tudtára egy
látomásban, hogy szenvedései 7 évig fognak tartani, és ezalatt háromszor
meghal és föltámad. Egyéb halálos kínzatásokon kívül el kellett
viselnie Györgynek, hogy egyszerre 60 szöget verjenek a fejébe! Az
elbeszélőnek nem az események történeti visszaadása volt a szándéka,
hanem annak épületes és vigasztaló bemutatása, hogy az Isten által óvott
emberi életnek nem lehet ártani.
A tudósításoknak egy másik
típusában Diocletianus császár játssza a szinte mitológiai Dadianosz
szerepét. György itt is számos kínzást szenved el, de csak egyszer hal
meg ebben az elbeszélésben. Ez a változat nyugaton terjedt el. Germán és
szláv nyelveken is hamarosan kivirult a György-legenda, miközben számos
csoda elbeszélését fogadta magába.
A kutatók néhány feltevést
dolgoztak ki, hogy megmagyarázzák a legendát. A ,,mitológiai''
magyarázat olyasféle alakokkal azonosította Györgyöt, mint Mithrasz,
Perszeusz, Hórusz vagy Tammuz. A sárkányölő motívum, mely elsősorban a
költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később született a
György-legenda nyugati hagyományában. A legrégibb változatokból
hiányzik, és olyan szent-életrajzi klisének kell tartanunk, amelyet
legalább harminc más szentnél megtalálunk. Egy másik értelmezés
(,,történelmi'') úgy véli, hogy György alakjában a fél-ariánus
kappadókiai György püspököt kell fölismernünk. Ez azonban ellentétben
áll a György-tisztelet történetével, amely kimutathatóan
Lydda-Dioszpoliszból ered. Amint sok ókori zarándok tudósít róla, már a
korai időkben megmutatták itt György sírját.
Lydda neve
nemsokára Georgiopoliszra változott, s volt egy Györgynek szentelt
bazilikája. Szíriában a 4. századtól találunk György- templomokat,
Egyiptomban mintegy 40 templom és kolostor, Ciprus szigetén pedig még
hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga
Konstantin építtetett templomot a szentnek.
A görög egyházban
György Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy
katonaszentek közé tartozik, kiket gyakran a ,,nagyvértanúk'' névvel
illetnek, és teljes katonai díszben ábrázolnak. György volt a
zászlótartó, és ebben a minőségben kiemelkedő helye van köztük.
Rómában
már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részében
körülbelül egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Tours-i
Szent Gergely azt állítja, hogy Galliában még ereklyéit is tisztelték,
és a Merowingok ősatyjuknak tekintették. Mainzban Sidonius püspök
építtetett a szentnek egy bazilikát, amelyre Venantius Fortunatus
készített föliratot. Angliában és Skóciában már az angolszász időkben
meglehetősen nagy tekintélye volt szentünknek. Meg kell azonban azt is
állapítanunk, hogy György tisztelete Európában a középkorban volt a
legerősebb: mint általában a lovagok oltalmazója és a zarándokok meg a
német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt. Rövid ideig a
Dardanellák is az ő nevét viselték.
Különösképpen nagy volt
György tekintélye a középkori Angliában. Oroszlánszívű Richárdnak
személyes védőszentje volt, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi
nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A
szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét
kötelezővé tették. III. Eduárdtól ered az angol hadsereg csatakiáltása:
,,Szent Györggyel Angliáért!'' Ő alapította a Szent György- vagy
térdszalag-rendet (1348). A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében
érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint
Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony.
A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti
szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy századunk
elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének
nyilvánította.
Szent György azonban a középkorban sem kizárólag a
lovagi és nemesi rend szentje, hanem egyúttal az egész népé is mint
segítőszent. Amennyivel csökkent a lovagi párviadalok megszűntével a
népszerűsége, ugyanannyival növekedett is a sárkányölő motívumra épülő
misztériumjátékok születésével. Egyszerre volt védőszentje a
parasztoknak, lovaiknak és állatállományuknak. A naptárban elfoglalt
helye adta neki azt a feladatkört, hogy a tavaszkezdet számos ősi
népszokását ,,megkeresztelje''. György pártfogását keresték továbbá a
zsoldoskatonák és fegyverszállítóik, a puskaművesek és a páncélkovácsok
is. Mint olyan szentnek, aki oltalmába fogadott lovagokat, katonákat és
parasztokat egyaránt, el kellett tűrnie, hogy nemcsak a harcos hit --
vagy amit annak tartottak -- veszedelmeiben kérték közbenjárását és
segítségét, hanem olyan emberi bajokban is, amilyen a szifilisz, a
kígyómarás, a pestis és a lepra.
Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án.
--------------------------------------------------------------------------------
Noha
a sárkányviadal motívuma csak a későbbi évszázadokban épült a
György-legendába, kifejezi a keresztény meggyőződést, hogy a hit
megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.
Ilyen szemlélettel olvassunk el egy Szent Györgyről szóló részletet a
Legenda aureából:
,,Silena városa közelében volt egy tó, s abban
lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor
fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak
neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy
embert áldoznak a szörnynek. Sorsot vetettek, mely alól senki sem
vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya
áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király
jajveszékelt és megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos
haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány.
Könnyezve
ment a leány a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton.
Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: ťJó ifjú, szállj gyorsan
lovadra, és sietve fuss el innen!Ť -- és elbeszélt neki mindent. Ő
pedig ezt mondta: ťNe félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében.Ť Még
beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a
félelemtől, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és
szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erővel
megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos
csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a
leánynak, hogy a sárkány övét kösse a nyakára és vezesse be a városba.
Az megtette és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya. A
városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: ťNe
rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak
benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és
keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.Ť Így hát a király
és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a
sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál
élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott
belőle.''
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
hatalmadat magasztaljuk, és alázattal kérünk, add, hogy Szent György
olyan készséggel támogasson minket gyöngeségeinkben, amilyen készséges
szívvel Fiadat követte szenvedése útján!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése