Szent Agaton pápa

Szentünk Itáliában született jámbor és gazdag szülőktől. Fiúkat megtanították minden jó könyv olvasására. Szülei halála után mindenét szétosztotta a szegények között egy napon. Utána kolostorba vonult. Ott úgy élt, hogy életét Isten kedvesnek találja. Istentől megkapta a csodatevés adományát. Erényes élete miatt megválasztották Róma püspökének. Szellemi nyáját az erényes életre tanítva 679-82 között, halt meg.


ROMANÇON SZENT BÉNILDE iskolatestvér
*Thuret, 1805. június 14. +Saugues, 1862. augusztus 13.
Bénilde testvér élete különösen nyilvánvaló példája az egyszerű, mindennapi kis kötelességek hűséges teljesítése által elért szentségnek. Világi neve Pierre Romançon volt. Egy Thuret nevű kis faluban született 1805. június 14-én. Földműves szülei szerény jólétben éltek. Falun töltött egyszerű és jámbor gyermekkoráról csaknem semmit sem tudunk. 1817-ben járult elsőáldozáshoz. Gyenge szervezete miatt nemigen lehetett alkalmas a mezei munkára.

A De la Salle Szent János (lásd: A szentek élete, 154. o.) által alapított Keresztény Iskolatestvérek éppen abban az időben nyitottak Auvergne-ben több iskolát, és új munkatársakat kerestek. Az ifjú Pierre meghallotta, és megvilágosodott számára, hogy ez a hivatása. Tizennégy éves volt akkor. Miután tizenhat hónapot tanulással töltött a testvérek riomi iskolájában, 1820. február 10-én Clermont-ban belépett a noviciátusba. Úgy tűnik, gyenge testalkata miatt először visszautasították. A noviciátus akkoriban Clermont kapui előtt, Bien- Assis várában volt, ahol egykor Pascal is lakott. Bénilde testvér a Szentháromság ünnepén öltözött be. Jámbor és tanulékony novícius volt. Édesanyjának 1821-ben bekövetkezett halála fájdalmas csapást jelentett számára; apja ezután hiábavaló kísérletet tett, hogy hazavigye. 1821. december 20-án kezdte első szolgálatát Aurillac iskolájában. Szeptember 12-én visszatért Clermont-ba, hogy letegye első, három évre szóló fogadalmát.

1825 szeptemberében Moulins rendházában osztották be tanításra a Saint-Jacques iskolába. Ezt követő limoges-i tartózkodása után, amely 1827 májusától szeptemberig tartott, visszatért Moulins-be, és ott maradt 1829 márciusáig. Ezután ismét Limoges-ba küldték, s ott a felsőbb osztályban való tanítás mellett a ház szakácsa volt. 1831. szeptember 11-én Clermont-ban örökfogadalmat tett, s két évig ott tanított. 1839 szeptemberében Billomba ment. Ezen a helyen töltött további életéről is csak nagyon keveset tudunk, de valamennyi tanúja egyetért abban, hogy akkor már régen az erényesség mintaképének tekintették. 1841 szeptemberében jutott el végül arra a helyre, ahol azután haláláig maradt. Két másik testvérrel együtt Saugues-ba, Gévaudan vidékének szívébe küldték, hogy ott iskolát alapítsanak.

Ezt az alapítást, amelynek megvalósítása rendkívül kényes dolognak mutatkozott, hosszú és fáradságos tárgyalások előzték meg. A kezdet nagyon szegényes volt, de a tanulók számának gyors emelkedése a testvérek sikeres munkáját tanúsította. Négy vagy öt évig tartott itt Bénilde testvér rendszeres oktatást, és igen derék, bár nagyon szigorú tanítónak ismerték meg. Sok gondot okozott neki a nehezen kezelhető, faragatlan és képzetlen lakosság is, amely könnyen hajlott a hevességre. Bénilde testvér egészsége megromlott. Az iskola igazgatása mellett a tanításba csak néha tudott besegíteni; mindenekelőtt azoknak a fiatal testvéreknek a képzésével foglalkozott, akiket rábíztak. Emellett a hitoktatás jelentős részét is magára vállalta, és nemcsak megbízható keresztényeket nevelt, hanem számos szerzetesi és papi hivatást is ébresztett; száznál több fiatalembert vezetett az iskolatestvérek közé.

Bénilde testvér élete Saugues-ban nagyjából békésen telt. 1852-ben azonban -- teljesen akarata ellenére -- egy kínos ügybe keveredett. A plébánia lelkipásztorát a városi közigazgatás megvádolta, hogy rosszul gazdálkodott az iskola fenntartása érdekében rábízott javakkal. Az igazgató testvérnek azonban sikerült megszabadulnia nehéz helyzetéből anélkül, hogy az ügyben részeseknek okot adott volna az elégedetlenségre. Mindamellett úgy látszik, a plébános élénk ellenszenvvel viseltetett vele szemben, és Bénilde testvérnek ezért nagy türelemre volt szüksége. A dolgok azonban rendeződtek, és Bénilde testvér halála után a plébános nem mulasztotta el, hogy rendkívüli tapintatosságát ne dicsérje. Kapcsolatai a városi közigazgatással mindig kiválóak voltak, Saugues lakói pedig mélységesen tisztelték. Amit csodáltak benne, az a mindenkire sugárzó keresztény szeretet volt.

Egészsége mind erősebben hanyatlott, és Gévaudan zord telein egyre inkább szenvedett, mivel egy cseppet sem kímélte magát. Már 1845-től kezdve reumatikus fájdalmak kínozták, és többször kellett kezeltetnie magát Bagnols-en-Lozčre-ben; az eredmény többnyire elmaradt. Túlhajszolt szervezete mindjobban kimerült, de Bénilde testvér mindvégig a helyén maradt. 1862 májusában gyorsan előrehaladó májrákot állapítottak meg nála. Hamarosan már az ágyát is képtelen volt elhagyni. Augusztus 13-án ellátták a haldoklók szentségével. Kevéssel utóbb halálküzdelem nélkül, hirtelen meghalt. Két nappal később temették Saugues temetőjében az egész környékről összesereglett embertömeg részvételével.

Az alázatos testvér nem vitt végbe rendkívüli dolgokat; amit azonban tett, szokatlanul tökéletes formában tette, szentségének kisugárzása pedig halála után is folytatódott. Már a temetése alkalmával történtek csodák. Sírja csakhamar zarándokhely lett. Boldoggá avatási eljárása 1895-ben kezdődött, de nagyon lassan haladt. 1948. április 4-én boldoggá, 1967. október 29-én szentté avatták.


Szent Eukériusz (Aladár)     hitvalló, † 738   


Szent Leó püspök

Leó, Isten kedveltje a ravennai területen született nemes és istenfélő szülőktől. Tiszta élete és értelme miatt végigjárta az egyházi rend minden fokozatát. Szabin Katániai püspök halála után ő lett az utóda Kanániában, Szicília szigetén. Elfoglalva székét, magára vette ez új tisztséggel járó fáradalmakat: a szegények árvák, özvegye utasokról való gondoskodást az egyházi jövedelmekből. Irgalmas atyja és 16 pásztora volt híveinek. Imáinak erejével sok beteg gyógyult meg. A VIII. században élt. Ereklyéi Rómában nyugszanak.


Spanyol Szent Paula     szűz. 


Boldog RIZZERIUSZ* (kb. 1198-1236)
Camerinohoz közel, Muciában* született nemesi családból. Szent Ferenc egyszer, Bolognában egy téren prédikált nagyboldogasszony ünnepén. Beszéde nyomán szerzetesi hivatások is érlelodtek. Két diák is, akik a bolognai egyetemen tanultak, azok között volt, akik Szent Ferenchez járultak és kérték tole a rendbe való felvételt. Az egyik Rizzeriusz volt. Neki megjósolta a szent, hogy testvéreit fogja szolgálni, míg a másiknak, Peregrinusnak, hogy az alázatosság útján fog járni. Peregrinus valóban nem lett pap, míg Rizzeriusz igen. Így szentelte életét felebarátai szolgálatára. A rendalapítónál akkora volt a becsülete, hagy az anconai tartomány élére állította. A Fioretti 27. fejezete elmondja, hogy ido múltával milyen súlyos kísértést kellett elviselnie: azt hitte, hogy Isten ot elhagyta. Böjttel, önsanyargatással sok könyörgéssel küzdött a kísértés ellen, de nem sikerült attól szabadulnia. Végül az a gondolata támadt, hogyha elmenne Szent Ferenchez és a szent ot ugyanolyan barátsággal fogadná, mint máskor, akkor biztosra veszi, hogy Isten irgalmas hozzá, ám ha nem, ez annak a jele lesz, hogy Isten ot elhagyta. Elindult tehát Assisisbe. Szent Ferenc akkor már súlyos betegen az assisi püspök palotájában feküdt. Isten föltárta elotte Rizzeriusz lelki állapotát, ezért a testvért kitünteto barátsággal fogadta. Fölkelt ágyából, elébe ment, átölelte s biztosította, hogy valamennyi testvér között ot különösen szereti. Azt is mondta, hogy Isten ezt a kísértést érdemei gyarapítására engedte meg. A testvérnek minden kísértése úgy eltunt, mintha sose lett volna. Nem is távozott Szent Ferenctol, megvárta halála óráját. Visszatérve hazájába még tíz esztendon át élt erényekben gazdagon. Szülovárosában, Muciában fejezte be életét egy remeteségben, ahol Szent Jakab apostol tiszteletére kis kápolna épült. Évszázados tiszteletét XVI. Gergely pápa hagyta jóvá. „Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik ot szeretik. Senki se mondja, aki kísértést szenved: „Az Isten kísért”, mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és o sem csábít rosszra. Minden embert a saját kívánsága vonzza és csábítja, így esik kísértésbe.” (Jak 1.12 sk.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Rizzeriusnak megadtad, hogy Szent Ferenc hívására Krisztust kövesse a szerzetesi életben. Kérünk, hogy példájára téged minél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.

SZENT SAHDOSZT (SZADOTH) püspök, vértanú
+Bet Lapat, 342.(?) február 20.

Már a II. Sapur király (309--379) alatti nagy perzsa keresztényüldözés kezdetén vértanúként halt meg a birodalom fővárosának, Szeleukia-Ktésziphonnak akkori püspöke, Simon Barszabbasz (lásd: 230. o.). Őt követte püspöki székén a legveszedelmesebb időkben Sahdoszt, aki Simont képviselte a niceai zsinaton (325). Csak rövid ideig vezethette a főváros egyházát, és már 342-ben vértanúhalált halt. Régi, egyszerűen megszerkesztett aktái hitelt érdemlőek.

Ezek szerint Sahdoszt püspök egy éjszaka különös álmot látott: a földtől az égig érő ragyogó létra jelent meg előtte. Tetején állt előde, Simon Barszabbasz püspök sugárzó fényben, ő, Sahdoszt pedig a földön. Örvendezve kiáltott le hozzá Simon: ,,Gyere fel, Sahdoszt, gyere fel és ne félj! Én tegnap jöttem fel, te ma jössz.'' Sahdoszt erre összehívta a papságot és a hívőket, elmondta nekik álmát, és közölte velük, hogy nemsokára elnyeri a vértanúság koronáját, és teljes bátorsággal beszélt hozzájuk. ,,Üldöztetésünk második évében -- közlik tovább a szent aktái -- a király (II. Sapur) Szeleukiában volt. Ekkor elfogták a dicső Sahdosztot, akinek a neve azt jelenti: a király barátja. Valóban teljes lelkéből és minden erejéből szerette a mennyei Királyt. Becsületes és tiszta volt, igaz és szent, a társához, a hősi bátorságú boldog Simonhoz hasonlított.

Vele együtt a városokból (Szeleukia-Ktésziphon), valamint a környék falvaiból és helységeiből összefogdostak 128 papot, diákonust, s hozzájuk tartozó hívő fiúkat és lányokat. Valamennyiüket láncra verték, és öt hónapig tartó súlyos, keserű fogságba zárták. Háromszor kérdezték meg, s gonosz kínzásokkal és kemény szavakkal próbálták rávenni őket, hogy imádják a Napot, s a király megbízásából ezeket mondták nekik: ,,Ha követitek parancsaimat, nem kell meghalnotok.'' Boldog Sahdoszt válaszolt mindnyájuk nevében: ,,Ezt mondjátok annak, aki küldött titetek: Egy erőben, egy igazságon, egy akaraton vagyunk, és egy igazságban hirdetjük az egy Istent, s neki szolgálunk teljes lelkünkből. Az általa teremtett és alkotott napot azonban nem imádjuk; a szolgálatunkra nekünk adott tüzet nem tiszteljük; gonosz parancsodnak nem engedelmeskedünk jó parancsunk megszegésével, s fenyegetéseid miatt nem leszünk hűtlenek a törvényünkhöz. Tiéd a kard, miénk a nyak; tiéd a halál, miénk az élet. Egy napig se késlekedj kivégzésünkkel; ne halogasd egy óráig se, hogy vérünket ontsad! Türelmed ugyanis azok vesztét okozhatja, akik engedik, hogy az befolyásolja őket.''

Ekkor mindnyájukat kivégzéshez vezették. Amikor a vesztőhelyre értek, így szóltak: ,,Áldott legyen az Isten, aki ezt a koronát adta nekünk, amelyre tekintettünk, és aki nem tart vissza minket óhajtott örökségünktől! Áldott legyen az ő Krisztusa, aki nem hagy minket ebben a világban, hanem meghívott és maga elé állított engesztelő áldozatunkkal.''

A dicsőítés nem szűnt meg, míg az utolsót is meg nem ölték közülük. A dicső vértanúkat február 20-án ölték meg. Sahdosztot láncra verve vitték Bet Lapatba. Ott lefejezték, és elnyerte koronáját Krisztusban, a reménységében.

Szent Archipp apostol

Szent Archipp Pál apostol küzdőtársa volt. Ezen kívül a Filemon házában levő keresztény közösségnek is vezetője volt. Kolosszéban fontos szerepet töltött be. Szent Pál arra buzdítja, hogy az Úrtól kapott hivatalát hűségesen töltse be. (Kol. 4, 17.)


Szent Barbátusz     püspök és hitvalló, † 682   


Szent Dosziteosz atya

Dosziteosz előkelő és gazdag családból származott. Nevelője hanyagsága miatt semmiféle vallásos nevelést nem kapott. Katonai szolgálatba lépve, beszélgetés közben hallott a Szentföldről. Nagyon kívánkozott meglátogatni azt. Amikor oda eljutott, az ottan látottak és hallottak olyan mély benyomást tettek az ifjúra, hogy ettől kezdve megváltoztatta életét. Ettől kezdve nem evett húst, böjtölni kezdett, és gyakran imádkozott. Aztán belépett a kolostorba, amelynek szent Dorotheosz atya volt a vezetője. Az atya fokozatosan megtanította a böjt, ima gyakorlására, és hogy miként távolodjon el a földi dolgoktól, és különösen kívánta kinevelni benne az önlegyőzést és az engedelmességet. Mivel az atya kórházat is igazgatott, rábízta Dosziteoszra sabetegek gondozását. Ő keresztény önlegyőzéssel végezte ezt a szolgálatot, és sokszor töltötte álmatlanul az éjszakát a betegek mellett. Öt évig látta el ezt a hivatást. Sorvadásba esve, békésen tűrte el betegségének megnyilvánulásait. Fiatalon súlyos szenvedések között adta vissza lelkét Istennek a VI század végén vagy a VII. század elején.


Szent Jenő és Makariosz hitvallók

A hitehagyott Julián császár uralkodása idején a keresztények nehéz körülmények közé kerültek. A császár igyekezett a keresztény vallást visszaszorítani. Ebben az időben vitték ítélőszéke elé a két antiochiai áldozópapot: Jenőt és Makarioszt. Mindketten megvallották keresztény hitüket és vádolták a császárt, hogy Isten törvényeit lerombolja. Ezért megkínoztatta őket ott, Antiochiában és mivel sértetlenül maradtak, vasra verve száműzetésbe küldte őket az arábiai Oaszimbe. Ott egy barlangban éltek. Imádságukra Isten ugyanaz napon vette magához őket 363-ban.


PIACENZAI* SZENT KONRÁD remete, III. r. (1290-1351)      Konrád gazdag fonemesi családból való. Családi neve: Confalonieri. Szeretett vadászni, idonként katonáskodott is. Egyszer egy vadat üldözött, mely egy bozótosba menekült. Hogy onnan kiriassza, Konrád fölgyújtotta a bozótot. De a tuz továbbterjedt, s leégett egy nagy erdo. Konrád észrevétlenül a városba osont. A város vezetosége egy szegény embert fogott el és gyanúsított a gyújtogatással. Kínzással kicsikarták tole a beismero vallomást, erre halálra ítélték. Mikor ezt Konrád megtudta, megmozdult benne a lelkiismeret, bevallotta, hogy o okozta a tüzet, így megmenekült az elítélt ember a haláltól. Konrád pedig megtérítette a kárt, s úgy érezte, egész életét meg kell változtatnia. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, magára öltötte a világi rendi ruhát, s igazán „bunbánó testvér” akart lenni. Feleségével megbeszélte a dolgot, az hajlandó volt belépni a piacenzai klarisszákhoz. O maga zarándokútra indult. Sorra járta Itália zarándokhelyeit, eloször is Rómát látogatta meg. Majd eljutott Szicíliába, itt Neto (v. Néti) városában húzódott meg egy házacskában. Sokan felkeresték, imáit, tanácsát kérték, mire o messzebbre ment s egy barlangban húzódott meg. Itt élt kemény önmegtartóztatásban, böjtölésben, virrasztásban közel 40 évig. Sok beteg gyógyult meg Konrád imájára. Mint Szent Ferenc, o is bizalmas kapcsolatban volt a madarakkal. 1351. febr. 19-én halt meg. VIII. Orbán (1623-44) avatta szentté. Konrád péntekenként el szokott menni Netoba, egy sokak által tisztelt kereszthez, ahol hosszasan imádkozott. Egy ilyen pénteken néhányan - nem jószándékkal - meghívták Konrádot ebédre. Halnak mondták a sertéshúst, amit tálaltak, hogy késobb azzal vádolják, hogy pénteken megette a húst. Konrád velük együtt ette, amit kapott. Utána számon kérték tole: hogyhogy szent ember létére pénteken húst eszik? Konrád állította, hegy o halat evett. Bizonyságul megmutatta tányérját, melyen halszálkák és maradékok voltak.

Imádság:

Istenünk, te Szent Konrádot igazságérzete által szent szolgálatodra a pusztaság
magányába vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy igazul és
szentül élve ebben a világban, eljussunk hozzád a boldogságba. A mi Urunk
Jézus Krisztus által.

Szent Oszvald     püspök, † 992        


Szent Quodvultdeus     püspök és hitvalló, † ~470   


Szent Rabula atya

Az atya a kisázsiai Szamoszata városában született. Képzését a szír nyelvben is járatos tudós férfitől kapta. Elérve a felnőtt kort, kolostorba lépett. Hegyekben lakott és barlangokban, élete hasonló volt Keresztelő Szent Jánoséhoz. Egy idő múlva más szerzetesekkel együtt Föníciába ment, ott a császár és a helyi püspök segítségével kolostort alapított és a körülötte élő pogányoknak hirdette a keresztény hitet. Anasztáz császár uralkodása alatt (49l-5l8), Konstantinápolyba ment és ott több kolostort alapított. Békében hunyt el 530 körül, 80 éves korában.

Szent Zsuzsanna

Szent Agapit püspök

Agapit Kappad6kiában született, szülei keresztények voltak. Már fiatal korában kolostorba lépett, ahol ezer szerzetes élt. Kitűnő képzést kapva tőlük, Isten törvényeinek híres magyarázója lett. Szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta. Licius császár, meghallva, hogy nagy testi erővel rendelkezik, katonái közé sorozta. Agapit a hadseregben sem hagyta el szerzetesi szokásait. Amikor a császár a keresztényüldözését rendelte el, Agapit, látva többek vértanúi szenvedését és halálát, ő is köztük szeretett volna lenni. Csak egy lándzsa szúrását kellett elviselnie. Nagy Konstantin császár idején a papság és a nép a frigiai Szinadé püspökévé tette. Késő öregségben, békében hunyt el a IV. században.


BOLDOG SEGNI* ANDRÁS (kb. 1250-1302)A Segni grófi családból származott, amelybol több pápa is akadt, így a 13. században: III. Ince, IX. Gergely, IV. Sándor, és VIII. Bonifác. O unokatestvére volt Andrásnak. Mellékneve: „a gróf” – „de comitibus”. Ezekkel a rokonaival ellentétben András a másik szélsoség: a gazdag, fényuzo életmóddal szemben o a szélsoségesen önmegtagadó, szegény élet képviseloje. Fiatalon o is egyházi javadalmas, ami az egyházi pályán fényes jövot ígért neki, o azonban ifjú korában ezekrol lemondott s belépett Szent Ferenc rendjébe, a Szent Lorinc kolostorba, melyet maga Szent Ferenc alapított Rómához közel. A Segni birtokok is itt, Lazio tartományban voltak, Anagni* központtal. Néhány év múlva András még jobban búcsút mondott a világnak: remeteéletet kezdett az Appennin hegység oldalában, egy barlangban, ahol feküdni és felállni sem tudott. (Ruhája és vezekloöve, melyet viselt, 400 év múlva, amikor sírját felbontották, úgy hozzánott csontjaihoz, hogy onnan nem is lehetett leválasztani.) Itt a magányban az imán és mennyei dolgok szemlélodésén kívül a gonoszlélekkel folytatott viaskodás képezte fo foglalkozását, de András Isten segítségével és a kereszt jelével legyozte a gonoszt, aki ot el akarta tántorítani ettol az életmódtól. Ezért megkapta Istentol, hogy életében és halála után másokat is meg tudott szabadítani az ördög zaklatásaitól. Hogy mekkora volt alázata, foleg abból világlik ki, hogy amikor VIII. Bonifác bíborossá akarta ot tenni, azonnal visszaküldte a hírvivot. Attól félt, hogy a bíborosi méltóság megfosztja Krisztussal való bensoséges kapcsolatától. Állhatatosan visszautasította a felkínált rangot, ami annyira meglepte a pápát, hogy azt mondta: ha túléli Andrást, a szentek közé iktatja. Andrást ugyan egy évvel túlélte, de az az egy év olyan viharos volt a pápa életében, hogy nem jutott hozzá foglalkozni a szentté avatással. András emellett kiváló muveltségu szerzetes volt. A Szuzanya tiszteletéré könyvet is írt (De partu Virginis: A Szuz szülésérol), melyet kora tudós egyházi emberei nagyra értékeltek. Életében, halála után csodákkal tündökölt, sírja a Szent Lorinc templomban nagy tiszteletnek örvend. Évszázados tiszteletét XIII. Ince hagyta jóvá.
„Szentséges Szuz Mária, nincsen másod a földön az asszonyok között; te a magasságbeli Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak Anyja, a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály foangyallal és az egek minden eroivel és összes szentjével a mi Urunknál és Mesterünknél.”
Szent Ferenc

Imádság:

Istenünk, te egyedül vagy igazán szent, és nélküled senki sem lehet igazán
jó. Boldog András közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor
részesei legyünk örök dicsoségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus

Szent Bernadett


Szent Flávián hitvalló

Flávián először a konstantinápolyi Nagy Egyház papja és szent edényeinek őrzője volt. Szent Proklosz pátriárka után őt választották meg a császárváros pátriárkájává. Mint főpap, az igaz hit erős védelmezőjének mutatta magát. 449-ben összegyűlt Efezusban az un. „rabló zsinat” az igazhitű főpapok ellen. Ezen Flávián is részt vett, és a tévtanítás behódoló főpapok annyira összeverték, hogy három nap múlva visszaadta lelket Istennek.

Szent Leó pápa

Leó előkelő család sarja volt. Korán egyházi szolgálatba lépett. Már ifjúkorában kivált nagy tudásával, ékesszólásával és világos látásával. Galliában követségben járva hívták meg az elhalálozott pápa utódának. Mint igazi jó pásztor, sokat küzdött a manicheus és eutichiánus tévtanítások ellen, így védelmezte az igaz tanítást. A chalkedoni zsinaton, amikor felolvasták dogmatikus levelét, mindnyájan megörültek és úgy fogadták, mintha Péter apostol szólt volna hozzájuk. Attila hun vezér 452-ben betört Itáliába. Az idős pápa személyesen jelent meg a vezér előtt, békét és kíméletet kérve. Attila engedett és visszavonult. 455-ben új ellenség tört Itáliára. Genzerik királlyal élükön a vandálok jelentek meg Róma falai előtt. Leó újra személyesen kérte a királyt, hogy gyújtogatás és gyilkosság ne történjék. A király engedett, de 14 nap alatt katonái kifosztották a várost. A „Nagy”-nak nevezett pápa 461-ben halt meg. Számtalan beszéd, írás maradt utána.

Szent Simeon (Simon)     püspök és vértanú, †~107  

A SZERVITA REND HÉT SZENT ALAPÍTÓJA       

1233. augusztus 15-én  hét gazdag és tekintélyes firenzei polgár a Szent Szűz hét fájdalmának tiszteletét ápoló társulást hozott létre. Alázatosan  a Senario hegyén remete életbe vonultak, itt főleg a Boldogságos Szűz Máriát tisztelték.

1240. nagypéntekjén a Szűzanya jelenésben szólította fel őket rendalapításra, Szent Benedek Regulája alapján létrehozták a megalapította  Szűz Mária szolgáinak rendjét, a szervita rendet,.

XI. Benedek pápa rendjüket jóváhagyta 1304. február 11-én.

XIII. Leó pápa a hét alapítót 1888-ban szentté avatta, és ezt az ünnepet rendelte. A liturgikus reformig az alapítást február 12-én ünnepeltük. Akkor az ünnep átkerült az egyik alapító, Alessio Falconieri halálának napjára (ő 110 évesen 1310-ben hunyt el, egyedül élte meg a rendalapítók közül a pápai jóváhagyást).

Példájuk:
    A Szent Szűz tisztelete Jézus tiszteletéhez vezet minket!


Szent Anasztáz     vértanú, † ~630        


Szent Donát


Szent Elek

           
Szent Filippa


Szent Fintán     hitvalló, † ~548   


BOLDOG BELLUDI LUKÁCS (1205-1286)
Kevés életrajzi adatunk van róla, az is a Szent Antallal együtt töltött idore vonatkozik. A nép egyszeruen „Szent Antal Lukácsa” néven emlegette. Jómódú páduai családban nott fel. Elsajátította az ilyen családoknál szokásos muveltséget. Amikor Szert Ferenc 1220 táján Páduában járt, Lukács egész biztosan találkozott vele, s minden valószínuség szerint ekkor lépett a Kisebb Testvérek rendjébe. Szent Antallal 1227-ben találkozott, amikor az eloször érkezett Páduába. Mindjárt maga mellé vette Lukácsot társául, nemcsak útitársul, hanem titkára s barátja gyanánt. Lukács követte a szentet Milánóba, Vercellibe, az 1230-as Assisi káptalanra, utána Páduába. Elkísérte a zsarnok Ezzelinohoz is, majd ott van mellette Camposampieróban. Segít kunyhót építeni a szent számára az emlékezetes diófán, s Rogér testvérrel együtt ott táboroznak a szent mellett. Majd elkíséri utolsó útjára Páduába. Lukács Szent Antal „árnyékában” élt. Lelkületét is elsajátította: a szent követése által jutott el maga is az életszentségre. Olyan információkat is szolgáltatott, melyek nem maradtak meg a Vita I-ban, pl. hogy Antal papként lépett a Ferenc-rendbe. A szent halála után még 54 évig élt, közben 1239-ben tartományfonök lett, buzgólkodott Szent Antal tisztelete terjesztésén s a bazilika építésén. 1260-ból maradt fönn róla hír, hogy páduai családok kibékítésén fáradozott. Az utolsó feljegyzés 1285-bol való, ezért halála valószínu éve: 1286. A Szent Antal bazilikába temették, szarkofágja egyúttal oltár. Felirata: Boldog Lukács. Így sírja tanúskodik arról, hogy régóta boldogként tisztelték. Ezt a tiszteletet hivatalosan XI. Piusz pápa erosítette meg 1927-ben.
Szent Antal tanítása - Boldog Lukácsra alkalmazva:
„Szentjeid, Uram, kik már a mennyen veled örvendeznek, földi életükben nagy hittel és béketuréssel várakoztak dicsoséged eljövetelére. Amit ok hittek, azt hiszem én is, amiben ok reméltek, abban reménykedem én is; ahová ok jutottak, oda - bízom, kegyelmed segítségével én is eljutok. Addig is szentjeid példájával gyámolítva a hit szerint akarok élni.”

Imádság:

Istenünk, te azok számára, akik szeretnek téged, örökkévaló javakat készítettél, öntsd szívünkbe szereteted Lelkét, hogy Boldog Lukács közbenjárására, téged mindenekfölött szeressünk és ígéreteidet, melyek minden vágyunkat felülmúlják, elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Mariamné

Mariamné Fülöp apostol leánytestvére volt. Tisztasági fogadalmat tett, és testvérével és Bertalan apostollal együtt volt, megosztva velük az apostoli munka nehézségeit. Börtönt is szenvedtek mind hárman. Fülöp apostol halála után Likaóniában hirdette az evangéliumot. Ott is hunyt el békében.


Ékesbeszédű Szent Ménász

Athéni származású volt és kiváló képzést kapott. Kitűnt ékesszólásával és azért kapta az „ékesbeszédű” melléknevet. Makszimin császár idején (305-13) szenvedett vértanúságot 313 körül. Ereklyéinek megtalálása Makedon Bazil császár idejében történt (867-69).
   

Szent Tivadar újonc

Szentünk a pontuszi terület Amaszia nevű városában volt katona. Makszimián császár üldözése alatt több kereszténnyel együtt arra kényszerítették, hogy mutassanak be áldozatokat a bálványoknak. Amikor ezt megtagadták, Tivadart megkínozták és börtönbe zárták. Itt, imádsága alatt Jézus vigasztalta meg csodálatos megjelenésével. A börtönből ismét kihallgatásra vitték és amikor látták, hogy hitében megingathatatlan, arra ítélték, hogy tűzbe vessék. Tivadar félelem nélkül, imádkozva lépett a máglyára, és Istent dicsőítve halt meg 306 körül.

Halála után 50 évvel, a hitehagyott Julián császár meg akarta a nagyböjt idején fertőzni a keresztényeket az áldozati állatok vérével meghintett piaci ételekkel. Szent Tivadar megjelent a konstantinápolyi püspök Eodoxiosz előtt, és kérte őt, világosítsa fel a híveket erről, és készítsenek eledelül mindnyájan kollivát. Ez így is történt. Ennek emlékét minden nagyböjt első szombatján ünnepeljük meg, Szent Tivadar közbenjárására emlékezve.

Szent Dániel és társai     vértanúk, † 308        

SZENT EUSZTÓCHIA szűz, klarissza (1434-1485)
Messinában*, nemesi Calafato családból származott. Keresztneve Smeralda volt, ami hasonló jelentésu, mint a Margarita: drágagyöngy. Testi-lelki szépségével kitunt. Anyja buzgó, vallásos asszony volt, különösen a szenvedo Jézus iránti szeretetet oltotta leányába. Apja az o tudta nélkül 10 évesen odaígérte egy özvegyembernek, Smeralda azonban az Úr Jézust választotta jegyesül. Isten gondviselése úgy intézte, hogy hamarosan meghalt a kéro, de apja is, aki szerzetbelépését hevesen ellenezte. Így 15 éves korában beléphetett a messinai klarisszákhoz, ahol az Eusztóchia nevet kapta. A novíciátban kitunt erényeivel: egész szívével-lelkével Istennek akart élni. Szerette volna, ha a többi novérek is magukévá teszik az o törekvését: visszaállítani Szent Klára Regulájának eredeti szigorúságát, különösen a szegénység és a fegyelem terén. Mikor látta, hogy nem talál megértésre, fontolni kezdte egy új kolostor alapítását. Beszélt obszerváns ferences atyákkal is ez ügyben. 1460-ban megkapta a szükséges engedélyeket s elobb egy átalakított kórházi épületben, utóbb alkalmasabb helyen, a „Szuz hegyén” talált egy épületet, melyet jótevok segítségével kolostorrá építettek át: ebbe költözött néhány társnojével. Megismétlodött Szent Klára esete: követte példáját huga, Mita, utána anyja, Mascalda* is. Egyébként - amint ezt a kongregáció dekrétuma is mondja - sok hasonlóság van Szent Klárával: A szegénység szeretete, ugyanaz az anyai törodés a rábízottakkal. 1464- tol o lett a kolostor apátnoje (abbatissa). Különösen gondja volt a novíciák képzésére. Az o élete is a többi novér számára tükör és életszabály volt. Nagy áhítattal volt az Eucharisztia iránt, a Szuzanya iránt, akit anyjául válaszott szerzetbelépésekor. Nagyra értékelte a liturgiát; zsolozsmát, arra törekedett, hogy Krisztusban elrejtozve életét Istennek szentelje. 1485. jan. 20-án „hívta magához mennyei Jegyese, aki elé égo lámpával, olajjal tele érkezett”. Életében és halála után csodákkal, misztikus adományokkal halmozta el Isten. 1782-ben avatta ot boldoggá VI. Piusz, II. János Pál pedig 1988-ban szentté.
„Élete okulás és tanulság volt mások számára; a többi novérek, mint valami nyitott könyvbol, belole tanulták meg az életszabályokat, és mint valami tükörbol, belole olvasták ki életük további folyását. Mert testben ugyan még a földön élt, de lélek szerint már az égben idozött. Az alázatosság tartóedénye, a tisztaság szekrénye, a szeretet szüntelen lángolása, a türelem fogyhatatlan ereje, a béke összeköto kapcsa volt o; mindenben kellemes és szeretetre méltó.”
(Szt. Klára szentté avatási bullája szövege rá is illik.)

Imádság:

Urunk, Istenünk, hallgass meg minket, amikor Szent Eusztóchia szuz erényeirol áhítattal emlékezve hozzád könyörgünk. Add, hogy az irántad való szeretet folytonosan növekedjék bennünk, és mindvégig állhatatosak maradjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Juliána     szűz és vértanú, † 304   


Szent Marut püspök

Marut a Perzsia és görög birodalom határainál levő Tigritben (Martiropolisz) volt püspök. Kitűnt tanultságával és jámborságával, sok vértanúnak megírta a szenvedését, akiket Szápor perzsa király megöletett. Sok pogányt tett kereszténnyé, közbenjárt a keresztényekért a perzsa királyoknál és sokat tett azért, hogy a viszályok elsimuljanak. Részt vett a II. egyetemes zsinaton és az antiochiai helyi zsinaton 390-ben. Teodóz császár követségbe küldte a perzsa királyhoz, ott a király megszállott leányát meggyógyította. 422-ben halt meg Martiropoliszban.

Szent Onézimusz     vértanú, † ~95   


Szent Pamfil és vértanútársa

Mind a 12 vértanú a palesztinai Cezareában szenvedett vértanúságot Dioklécián császár uralkodása alatt 308, vagy 309-ben. Pamfil Beritusból származott, kiváló képzést kapott a pogány és keresztény tudományokban és Cezarea áldozópapja lett. Sokat fáradozott azon, hogy a másolások folytán megromlott helyeit az Újszövetségi Szentírásnak kijavítsa. Eközben hirdette Krisztus hitét és az igaz világosságot. Dioklécián császár üldözése idején kínzások alá vetették Valens diakónussal, és a jamniai származású Pállal együtt. A kínzások után mindhármójukat a börtönbe zárták, két év elteltével lefejezték. Rajtuk kívül még öt egyiptomi édestestvér ifjút is lefejeztek. Ezek 130 hitvallót kiíértek Ciliciába bányamunkára. Visszatértükben Cezareában szenvedték el a lefejezést. Pamfil szolgája Porfir, aki kieszközölte az engedélyt, hogy eltemesse a szent vértanúkat, és kereszténynek vallotta magát, tűzben elégették. Szeleukosz katonát lefejezték, az idős Theoduloszt keresztre feszítették. Julián a fiatal keresztény, Cezareába érve, látta a vértanúk kidobott holttesteit, odament hozzájuk és megcsókolta őket. A katonák jelentették ezt a parancsnoknak, és amikor az ifjú megvallotta a parancsnok előtt keresztény hitét, tűzzel elégettek.

Szent Walburga     szűz, † 779   

Szent Aladár
            

Szent Fausztinusz     pap és vértanú, † 120   


BOLDOG MARERI FILIPPA II. r. (kb. 1196-1236)
Az elokelo Mareri családból származott. Gyermekkorában senkinek sem okozott megbántást. Felserdülése után a szentírás tanulmányozásába fogott: tudós és tisztalelku tanítók vezetésével nagy elorehaladásra tett szert. Egyre inkább elfordult a világ hiúságaitól, hogy Istennek éljen. Hercegi, királyi kéroket utasított vissza, ami kiváltotta szülei és különösen Tamás testvére neheztelését. Kérésük, fenyegetésük ellenére kitartott elhatározása mellett. Ebben eros támaszra talált Szent Ferencben, aki birtokukon, minthogy az a Rieti völgyben volt, gyakran megfordult. Szent Klára esete ismétlodött meg, ha nem is ugyanolyan módon. Filippa házuk egyik szobájába szinte bezárkózott a zaklatások elol. Amikor látta, hogy ezektol itt sem tud szabadulni, jámbor nokkel a közeli hegyekbe vonult, egyszeru ruházatban, elszánva magát, hogy ott fog barlangokban lakni, amíg Isten valami útbaigazítást nem ad. Valami rendkívüli esemény állhat Tamás testvére magatartása megváltozása mögött: rendelkezésére bocsátotta a Szent Péter templomot a külváros egy részével együtt, melyet adómentessé is tett. Volt a közelben egy régi bencés monostor: ezt átalakíttatta s ajánlotta, hogy oda költözzenek. Filippa el is fogadta az ajánlatot. Szent Ferencnek is gondja volt rá: elküldte egyik tapasztalt rendtársát, Rogerius testvért, hogy a közösségnek, mely Szent Klára Regulája szerint kezdett élni, lelki vezetoje legyen 1218 körül. Ezután többen is csatlakoztak hozzájuk, s Filippa lett a vezetojük. Mint tartóra állított gyertya világoskodott novértársai elott, úgy, hogy közben a legkisebb és a többiek szolgája akart lenni. Testét virrasztásokkal, böjtökkel igyekezett szolgaságra fogni s Szent Pálhoz hasonlóan dicsekedett testi gyengeségei, betegségei miatt. Imái közben gyakran könnyezett, s mikor betegek tapasztalták a könnyek gyógyító hatását, azok kérésére kis üvegekbe gyujtötte össze a könnyeket. Mások lélke üdve szívügye volt. Minden módot fölhasznált, hogy a tévelygoket a helyes útra terelje. Egyszer egyik novértársát rokonai - akarata ellenére - kicsalták a rendházból. Filippa imájára a kapu elott úgy megmerevedett, hogy semmiféle ero nem volt képes elmozdítani. Gondja volt a szegényekre. Adományokkal, jótanácsokkal segítette oket. Kezét betegekre téve oket meggyógyította. Kenyérszaporítási csodáról is tudunk. Mennyei látomásokkal megerosítve, halála idejét elore tudva, hagyta itt a földi életet. Tisztelete századok óta megszakítatlan. Ezen az alapon avatta ot boldoggá VII. Piusz.
„Imádságaitokban mindig emlékezzetek meg rólunk, állandóan kérjétek Istent, hogy o, aki tudja, hogy emberi törékenységünk miatt ekkora veszélyeknek kitéve megállni nem tudnánk, kegyelmével minket megerosítve, a tole ránk bízott feladatot méltó módon tudjuk teljesíteni.”
IX. Gergely levele a Szegény Úrnokhöz.

Imádság:

Istenünk, te megengedted, hogy Boldog Filippa szolgálód erényeivel és csodatételeivel világoskodjék. Add kegyelmedet, hogy ami neked tetszo, szóval és tettel véghezvigyük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Georgina


Szent Ildefonz     hitvalló, † 669   


BOLDOG SZÁSZ JORDÁN domonkos rendfőnök *Borgberge, Paderborn mellett, 12. század vége. +Kisázsia déli tengerpartjánál, 1237. február 13.
Szent Domonkos (lásd: A szentek élete, 417. o.) utódaként Jordán szervezte meg a prédikátor testvérek, a domonkosok rendjét. Generálisságának tizenöt éve alatt a rend konventjeinek száma harmincról csaknem háromszázra nőtt. Általa valósult meg a világmisszió, amelyre már Domonkos is gondolt, amikor 1217-ben szétküldte néhány társát. Jordán bejárta a Nyugatot, Angliától Dél- Itáliáig, az Atlanti-óceántól a Földközi-tenger keleti partjáig, a Pireneusoktól Észak-Németországig. Mint apostolt, nevelőt, lelkivezetőt és mindenekelőtt mint hitszónokot emelik ki a rend évkönyvei.

Ennek ellenére az Egyház egészében meglehetősen ismeretlen maradt. Talán azzal áll ez összefüggésben, hogy idegen országban halt meg. Hazatérőben a palesztinai kolostorok vizitációjáról, hajója elsüllyedt, Jordán társaival együtt a tengerbe fulladt. Partra sodródott holttestét az akkói domonkos templomban temették el. Amikor a keresztes lovagok és zarándokok e támaszpontja 1291-ben a mohamedánok kezébe került, sírjának nyoma veszett. Ma már azt sem tudjuk, hogy hol állt a domonkosok kolostora.

Mint fiatal nemes került Párizsba, a késő középkor kulturális központjába. Megszerezte a ,,magister artium'' és a ,,teológia baccalaureusa'' fokozatot. Itt ismerte meg 1219-ben Domonkost, és az ő hatására a következő év hamvazószerdáján belépett a párizsi Szent Jakab konventbe. Kezdettől fogva nagy tekintélye lehetett, mert alig két hónappal később a párizsi konvent ama négy küldöttje közé választották, akik részt vettek a Domonkos által 1220 pünkösdjére Bolognába összehívott általános rendi káptalanon. Az 1221. évi bolognai általános káptalanon Domonkos rábízta a lombardiai rendtartomány vezetését, amelynek akkor a legtöbb kolostora volt. Röviddel Jordán bolognai hivatalba lépése előtt halt meg Domonkos. A tartomány vezetésében Jordán annyira bevált, és ezen túlmenően akkora csodálatot keltett a testvéreiben, hogy a Párizsban tartott 1222. évi általános káptalanon magister genaralisszá választották.

Valamely közösség az első időben írásba foglalt alkotmány és törvényalkotás nélkül is fennállhat; csakhamar megmutatkozik azonban annak szükségessége, hogy rögzítsék az utódokat is kötelező külső kereteket. Ennek felismerése alapján építette ki Jordán a rend szervezetét. Vezetése alatt a rend mindinkább elterjedt: a domonkosok két tanszékhez jutottak a párizsi egyetemen, misszionáltak a szaracénok között és a pápai Kúria szolgálatába léptek. Jordán tudta annak jelentőségét is, hogy mit jelent az első nemzedék példája a későbbi évszázadokra, ezért megírta A prédikáló rend kezdeteinek könyvét. Ennek előszavában ez áll: ,,Hogy megszülető és felnövekvő fiaink ne legyenek tudatlanságban a rend kezdeti alapjairól... Ezért, Krisztusban szeretett testvéreim és fiaim, fogadjátok olyan tisztelettel a következőket, ahogy összegyűjtöttem, és hevüljetek testvéreink első szeretetének buzgó utánzásában!''

Jordán nem a ,,zöld asztal'' mellől vezette a rendet. Beutazta egész Európát. Egyéniségéből rendkívüli vonzóerő áradt ki. Olyan sok tanárt és tanítványt vonzott magához, hogy amíg a rend generálisa volt, a kolostorok és tagjaik száma megtízszereződött. Ezernél több jelentkezőt vett fel a rendbe. Mindenekelőtt az egyetemi városokat kereste fel. A rend krónikása, Fracheti Gellért (1195--1271) írja: ,,Gyakran töltötte a negyvennapos böjti időt Párizsban vagy Bolognában. Amikor itt tartózkodott, a konvent éppenséggel valami méhkaptárhoz hasonlított; nagyon sokan léptek be ugyanis a rendbe, és sokakat küldött innen az egyes tartományokba. Alig érkezett meg, tüstént sok szerzetesi ruhát készíttetett, mert bízott Istenben, hogy testvéreket vehet fel. Elég gyakran a vártnál is többen kérték felvételüket a rendbe, úgyhogy nem lehetett fellelni elegendő szerzetesi ruhát.'' E jelentkezők közül a legismertebb Nagy Szent Albert (lásd: A szentek élete, 659. o.).

A rend terjesztéséért és a rendi szellem elmélyítéséért végzett fáradozásai mellett sem feledkezett meg a kereszténység nagy gondjairól. Magas állású személyiségekkel is mert nyíltan beszélni. Egyszer összetalálkozott II. Frigyes császárral: ,,Felség, tisztségem miatt sok tartományban megfordulok, és egy kissé csodálkozom azon, hogy Ön nem kérdezi meg, mit beszélnek az emberek.'' A császár így válaszolt: ,,Mindenütt vannak embereim, és tudok mindenről, ami a világban történik.'' Jordán válasza ez volt: ,,Az Úr Jézus Krisztus is tudott Istenként mindent, mégis megkérdezte a tanítványaitól: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ön csak ember, és nem tud némely dolgot, amit Önről beszélnek, amit pedig üdvös volna tudnia. Azt beszélik Önről, hogy elnyomja az Egyházat, Róma döntéseit megveti, jóslatokra hallgat, a jó tanáccsal nem törődik, hogy figyelembe sem veszi Krisztus helytartóját, aki lelki ügyekben Önnek is ura. Mindez nem tesz jót az Ön személyének.''

A domonkos rend célja kettős: az Istennel való benső találkozás és az Isten országáért végzett külső munka. Az Istennel való kapcsolat az apostoli tevékenység feltétele és alapja. Amint Domonkos is a tettek nagy embere volt, mert nagy imádkozóként állt Isten előtt, úgy Jordán erőforrása is nagy istenszeretetében rejlett. Állandóan áldásért könyörgött, és imát kért munkájához. Megragadók Bolognába, a Szent Ágnes kolostor nővéreihez írt levelei, amelyek a segítő imádságért való háláját tanúsítják. Ezekben a levelekben olyan tiszta jámbor magatartás nyilatkozik meg, amelynek súlypontja nem a rendkívüliben, a természet dolgait meghaladóban nyugszik. Jordán inkább a józan és értelmes mérsékletet tartotta fontosnak, elsősorban pedig a vallási életben: ,,Aki vándorol, óvatosan jár ide-oda, nem mászkál figyelmetlenül, nem futkos mohó izgatottsággal és vigyázatlan hevességgel. Mindenekelőtt attól félek, hogy vannak köztetek néhányan olyanok, akik figyelmetlenül és mérték nélkül tüsténkednek szertelen vezeklő lelkülettel, virrasztásokkal vagy rendkívüli böjtökkel, avagy hasonló jellegű egyéb olyan szigorúságokkal, amelyek elviselhetetlenek gyenge testetek számára. Meredek és szűk az életre vivő út, és nagy vigyázattal kell rajta járni, hogy se hanyagságunkkal jobbra, se túlzó vezeklésünkkel balra le ne térjünk róla. Az utóbbitól féltelek benneteket mégis a legjobban, mert ha oktalanul kívánjátok sanyargatni testeteket, az ellenkező végletbe estek, úgyhogy elakadtok az Úrnak az örök nyugalomra vivő útján. Vigyázz magadra, hogy lelki bágyadtság vagy testi gyengeség el ne vegye testedtől a jócselekedet lehetőségét, lelkedtől a feszítőerőt, felebarátodtól a jó példát, Istentől a dicsőséget, és el ne hatalmasodjon benned mindaz a rossz, ami a mértéktelenségből származik. A testi vezeklés csak kevéssé hasznos, s a virrasztásban, böjtben és sírásban könnyen túl lehet lépni a helyes mértéket. Az erények viszont, az alázatosság és türelem, szelídség és engedelmesség, szeretet és szerénység sohasem növekedhetnek túlzott mértékben.''

Szász Jordán élete és munkássága világosan megmutatja, hogy ő lett az a kristályosodási pont, amelyre a fiatal rendnek az egyetemes kibontakozás akkori szakaszában szüksége volt. Az ő vezetése alatt nemcsak a rend külső szervezete haladt a kibontakozás felé, hanem belső fejlődése is hatalmasan előrelendült, s ez a prédikáló rendet a lelkipásztorkodás és a teológiai tudomány jelentős tényezőjévé tette az egész kereszténységben.

Tiszteletét 1826-ban hagyták jóvá.


Szent Jovita     diákonus és vértanú, † 120     


LINDISFARNEI SZENT KÁLMÁN bencés apát
+Inishbofin, 676.
Kálmán a Skócia délnyugati partjánál fekvő Iona-sziget kolostorának szerzetese volt. 661-ig -- amikor Finan utódja lett a northumbriai Lindisfarne kolostorának apátjaként -- semmit sem tudunk róla.

Három évig tartó lindisfarnei kormányzásának idejét erősen megzavarták a királyi udvarban élő római és kelta papság közti súlyos viták.

Northumbria uralkodója ezekben az években Oswiu volt, aki testvérével, Szent Oszvalddal (604 körül--642) együtt fiatalemberként keresztelkedett meg, amikor Ionán élt száműzetésben. Arra nevelték, hogy az írországi kelta szerzetesség hagyományait kövesse. Hitvesét, Eanflaed királynét, Northumbria egy másik nemzetségéből való, korábbi királyának a lányát azonban Szent Paulinus püspök, Canterbury Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 233. o.) társainak egyike keresztelte meg; gyermekkorától kezdve arra nevelték Canterburyben, hogy a római papság szokásait kövesse. Az udvar két, egymással vitázó csoportja különböző módszereket alkalmazott a húsvét időpontjának kiszámításában; így egy alkalommal a királyné papjaival a virágvasárnapot, a király pedig papjaival már a húsvétot ünnepelte. Az volt a látszat, hogy más különbségek is vannak az egyházi fegyelem terén.

Úgy tűnt, hogy az ügyek heves összetűzésre vezetnek, amikor az ifjú Yorki Szent Wilfrid (634--709/10), aki több évig tanulmányozta Rómában és Lyonban a katolikus Egyház hagyományait és szokásait, visszatért Northumbriába. Oswiu király, hogy a rómaiak és a kelták közti viszályt megszüntesse, felszólította mindkét pártot, hogy véleményüket fejtsék ki előtte és egy zsinat előtt, amelyet valószínűleg 664 őszén tartottak Whitbyben. Kálmán a keltákkal tartott. A római párt fő szószólója Wilfrid volt, aki oltalmazóra és pártfogóra talált Alchfrithben, Oswiu első házasságából való fiában, aki abban az időben a Northumbria déli részén lévő Deirában uralkodott.

Wilfrid érve úgy hangzott, hogy a kelta szokások ellentétben állnak a katolikus hagyománnyal; Kálmán viszont elődeire, Szent Kolumbára (lásd: 306. o.) és Szent Aidanra (lásd: 466. o.) hivatkozott, és azt állította, hogy hagyományukat János apostol alapozta meg Kisázsiában. Ez ellen Wilfrid azzal tiltakozott, hogy az általa követett hagyományokat és szokásokat Rómában tartják, ott pedig Szent Péter és Pál apostol tanított, szenvedett és talált végső nyugvóhelyre. Ezeket gyakorolják Afrikában, Ázsiában, Görögországban és Egyiptomban is, sőt minden helyen, ahol elterjedt Krisztus Egyháza. Az egyedüli nép, amely elzárkózott a világ többi részének hagyományától, a skótok (így hívták akkor az íreket) és a britek, és még ők is megoszlanak egymás között. Ezért -- fejezte be Wilfrid Kálmán ellen fordulva -- ,,világos, hogy ti sem János apostol példáját nem követitek, mint ahogy beképzelitek magatoknak, sem Péter apostolét, akinek a hagyományát szándékosan mellőzitek''. Ez hatékony érvnek mutatkozott. Wilfrid ugyanis azt a következtetést vonta le, hogy Kálmán és követői minden bizonnyal vétkeznek, ha nemcsak az egyetemes Egyház hagyományait utasítják el hanem az Apostoli Székét is, amelyre Krisztus maga bízta rá Egyháza legfőbb tekintélyét, amikor Péternek adta a mennyország kulcsait.

Ebben a helyzetben avatkozott bele a vitába Oswiu király, és megkérdezte Kálmántól: elfogadja-e, hogy Krisztus valóban a Wilfrid által idézett szavakat mondta Péternek. Kálmán azt válaszolta, hogy azok valóban igazak, és nem tudja bebizonyítani, hogy Kolumbának is ilyenféle tekintélyt lehetne kölcsönözni. ,,Akkor hát -- mondta a király -- Péter a mennyország kapujának az őre, és nem mondhatok neki ellent. Rendelkezéseinek minden dologban legjobb tudásom szerint engedelmeskednem kell, máskülönben megtörténhet, hogy ha a mennyország kapujához érkezem, a kapus nem nyitja ki nekem.'' A király döntését a zsinat elfogadta, Kálmán azonban nem tudott erőt venni magán, hogy engedelmeskedjék. Lindisfarne kelta szerzeteseivel és egy csoport hasonló érzelmű szerzetessel együtt hamarosan visszavonult Ionára, majd pedig az Ír-sziget nyugati partjánál fekvő Inishbofin szigetére. Inishbofinon azonban új viszály támadt az ír szerzetesek és az angolok között: az angolok ugyanis panaszkodtak, hogy az írek ide-oda vándorolnak, és nem veszik ki részüket a mezei munkából, csupán élvezni akarják a betakarított termést. Kálmán arra kényszerült, hogy a közösséget megossza, és angol tagjai számára új kolostort keressen a szárazföldön. A továbbiakban mindkét közösséget kormányozta egészen 676- ban bekövetkezett haláláig.

Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) kevés rokonszenvet érzett a kelta szerzetesek helyi szokásai iránt, de a whitbyi zsinat lefolyásáról és Kálmán eltávozásáról csak jót tudott mondani: dicséri lelkipásztori buzgóságukat, a világtól elforduló lelkületüket és apostoli szegénységüket. Amikor Kálmán és szerzetesei elhagyták Lindisfarne-t, csak kevés épület volt ott, és nem volt más a tulajdonukban, csak néhány szarvasmarha. Egyikük sem akart elfogadni földet vagy más ajándékokat kolostorok építésére, kivéve, ha világi felsőbbség kifejezetten megparancsolta nekik. A kolostoraikhoz áramló nép nem azért jött, hogy ételt és alamizsnát keressen, hanem hogy Isten igéjét hallgassa. Northumbria birodalmának valódi apostolai voltak, és tevékenységük ideje a Szigetország északi részében az Egyház aranykora volt.

Szent Onezim apostol

Onezim Szent Filemonnak volt a rabszolgája. Valamilyen dologban kárt okozott urának. Hogy a büntetést elkerülje, elszökött tőle Rómába Szent Pál apostolhoz. Az apostol ott Krisztushoz térítette. Szent Pál arra figyelmeztette, hogy a szabadságot lélekben és tisztességben keresse. Onezim belátta vétkét, és kész volt visszamenni gazdájához. Kérte Pált, hogy vállaljon részt urával való kibékítésében. Szent Pál erre egy rövid levél kíséretében küldte Onezimust vissza urához. Kérte, hogy a szökött rabot úgy fogadja vissza, mint testvérét a kereszténységben, mint magát Szent Pált. Szent Pál halála után Onezim Hispániában, Görögországban és Kisázsiában hirdette az evangéliumot. Késő öregkorában, Szent János apostol és Timóteus után Efezus püspöke lett. Vértanúi halált halt Rómában 109 körül.


Szent Özséb remete

Szentünk szülőhelyéről és szüleiről semmi ismeretünk nincs. Az ismeretes, hogy előbb belépett egy kolostorba, majd egy idő után azt otthagyva, Szíriában Aszicha falu közelébe egy hegyen telepedett le. Itt élt több mint 90 esztendeig nagy önmegtagadásban. A nyitott égbolt alatt élve, türelemmel viselte el az időjárás viszontagságait. Eledele nagyon szegényes volt. Bár több mint 90 esztendős volt és egészsége meggyöngült a nagyböjt folyamán, elég volt neki 15 szem füge. 400 körül hunyt el, magas életkort érve meg.

Szent Szigfrid     hitvalló, † ~1050   

Szent Ábrahám püspök

Ábrahám Cirusból származott és Nagy Teodóz császár uralkodása alatt élt. (379-95.) Amikor felnőtt, szétosztotta vagyonát a kolostorok között, és azok egyikében élt vezeklő életet. Megtudva, hogy a Libanon hegyén léteznek olyan helyek, ahol teljes magányosságban élhet, oda távozott és hallgatagságban, és szigorú böjtben élt. Sokat szenvedett a pogányok erőszakoskodásától, de a keresztény szegény földművesektől is, akik mindig adományokat kértek tőle. Ábrahám mindenét odaadta nekik. Ez az emberszeretet annyira megérintette őket, hogy templomot építettek és kérték Ábrahámot, hogy legyen a papjuk. Ez a kérésük teljesült. Miután megerősítette őket a istenfélelemben, maga helyett új papot adott nekik, őmaga pedig kolostorba vonult. Szent élete miatt Karr város püspökévé tették. Ábrahám nem változtatott ezután sem szigorú életén. Teodóz császár látni kívánva őt, a fővárosba hívta, ahol a szent püspök nemsokára meghalt.

Szent Antonin     szerzetes és hitvalló, † 830   

Szent Aukszent atya

Szentünk Szíriából származott. Először a konstantinápolyi császári udvarban az ifjú Teodóz császárnak fő emberei közé tartozott. Egy idő múlva, elhagyva a világ tiszteletét és gazdagságát, szerzetessé lett. Bithiniába távozván, az Okszia hegyén élt, nem messze Khalkedontól. Meghívták a 451-ben, Kalkedonban tartott IV. egyetemes zsinatra. A zsinaton buzgósággal védve az igaz hitet, harcolt Eutiches és Nesztor tévtanításai ellen. Isten gyógyító erőt adomanyozott neki. Imádságai által sokan meggyógyultak. Ugyancsak rendelkezett a jövőbelátás képességével is. Elhunyt 470 körül.

Szent Bálint     pap és vértanú, † 269        

Szent Bálint     püspök és vértanú, † ~280    

QUERFURTI SZENT BRÚNÓ-BONIFÁC érsek, vértanú

és október 15. *Querfurt, 974. +Poroszország, 1009. március 14.

Brúnó 974-ben született Querfurt várában; ennek közelében fejlődött ki Querfurt városa, amely ma Halle körzetébe tartozik. Rokonságban volt az Ottók császári házával. Szülőföldjén szerzett első képzése után Brúnó 986-ban a magdeburgi dómiskolába ment. Ott vele csaknem egyidős unokafivérével, Thietmarral, a későbbi merseburgi püspökkel együtt nevelkedett kilenc éven át. 972-től 981-ig itt tanult Szent Adalbert (lásd: A szentek élete, 762. o.) későbbi prágai püspök is, aki 997-ben a pogány poroszok térítése közben vértanúhalált halt.

A III. Ottó gondolatvilágát is meghatározó szláv püspök apostoli tevékenységéről szóló tudósítások döntően hatottak Brúnó későbbi fejlődésére. Tanulmányai befejezése után, 995-ben kanonok lett a magdeburgi dómban. III. Ottó 997-ben felvette házikápolnájába. Aachenben hallotta meg a császár lengyelországi követeitől Adalbert vértanúságának hírét, s ez őt is mélyen megrázta.

Amikor 998 februárjában a császár kíséretével együtt Rómába érkezett, és meglátogatta Szent Bonifác és Alexius Aventinuson levő kolostorát, amelyben Adalbert öt évet töltött, Brúnó belépett ebbe a kolostorba. Noviciátusának éve után, 999 tavaszán letette a szerzetesi fogadalmat. Miközben III. Ottó Szent Adalbert sírjához zarándokolt Gnieznóba, Brúnó Szent Romuáld (lásd: A szentek élete, 271. o.) apáthoz csatlakozva elvonult egy Róma közelében levő remeteségbe. Amikor Romuáld tanítványaival együtt letelepedett a Ravenna melletti Pereum erdős, mocsaras vidékén, Brúnó követte. 1001 decemberében III. Ottó jelenlétében felszenteltek ott egy Adalbert-templomot. Röviddel ezután Szent Benedek (lásd: 576. o.) és János remeték I. Boleszláv Chrobry (Bátor) lengyel uralkodó és III. Ottó császár kívánságának megfelelően elindultak Lengyelországba, hogy új remeteséget alapítsanak, és a missziónak szenteljék magukat. Brúnó megígérte nekik, hogy hamarosan követi őket. Miután II. Szilveszter pápától megkapta az engedélyt, és a pogányok érsekévé nevezték ki, 1002 telén átkelt az Alpokon, hogy missziós megbízatását megerősíttesse Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) királlyal, a váratlanul korán (1002. január 23.) elhunyt III. Ottó utódával, és püspökké szenteltesse magát.

A II. Henrik és I. Boleszláv (Chrobry) közti ellentét miatt a németek és a lengyelek hadban álltak egymással. (Az utóbbi ugyanis megszállta Csehországot és nagy szláv birodalmat akart felépíteni.) Brúnó ezért megszakította lengyel útját, és Regensburgon át Magyarországra sietett. Először is Szent István (lásd: A szentek élete, 806. o.) királyt és Szent Asztrik (lásd: A szentek élete, 837. o.) érseket kereste fel. A Tisza alsó folyása és a Maros között telepedett meg akkoriban az ún. fekete magyarok még túlnyomóan pogány néptörzse. Brúnó térített körükben, de csak csekély eredményt tudott elérni. 1004 nyarán elkísért egy magyar küldöttséget, amely felkereste II. Henriket, hogy a birodalom és István király között keletkezett feszültségeket eloszlassák.1004. augusztus 21-én a magdeburgi Tagino érsek püspökké szentelte.

Brúnó szülőföldjén való tartózkodását arra használta fel, hogy összeállítsa Szent Adalbert életrajzát. Querfurtban vártemplomot ipíttetett. 1005 tavaszán ismét elkezdte missziós tevékenységét a fekete magyarok között; fáradságos és veszélyes dolog volt ez.1007 őszén István király udvarában találkozott II. Henrik király és Boldog Gizella (lásd: A szentek élete, 767. o.) királynő testvérével, augsburgi Brúnó püspökkel, aki a kereszténység elterjesztésén buzgón fáradozó missziós püspököt óva intette életének minden szükségtelen veszélyeztetésétől.

Amikor I. István és II. Henrik szövetséget kötött egymással I. Boleszláv ellen, Brúnó elhagyta Magyarországot, hogy lengyelországi missziós igehirdetésének régóta táplált tervét megvalósítsa. Megkísérelte, hogy kerülő úton, a keleti határon át jusson be az országba. Ezért kijevi Szent Vladimir (lásd: 378. o.) nagyfejedelemhez ment, aki Annával, II. Baziliosz és VIII. Konstantinosz bizánci császár nővérével való házasságkötése után birodalma kereszténnyé tételén fáradozott. Vladimir új missziós területet nyitott meg Brúnó számára a besenyők harcias nomád törzsénél, a Dnyeper alsó folyása mentén. Személyesen vezette el egy határlánchoz Brúnót és kísérőit, akik öt hónapig tartózkodtak a besenyőknél; mintegy harminc pogányt kereszteltek meg, s közvetítettek a köztük és Vladimir közti békeszerződésben.

1008 nyarán Brúnó érsek végre eljutott Lengyelországba. Nem messze Posentől, Miedzyrzecze Adalbert kolostorában átdolgozta Adalbert életrajzát. Ezenkívül megszerkesztette ,,Az öt testvér szenvedéstörténeté''-t, azokét, akiket 1003-ban Miedzyrzeczében megöltek a zsákmányra éhes rablók. Írásával maradandó emléket állított az őt Lengyelországban megelőző két itáliai szerzetesnek, Benedeknek és Jánosnak, valamint Izsák, Máté és Krisztián lengyel remetéknek.

1008 decemberében levelet írt Lengyelországból II. Henriknek, s ez minden idők egyik legtanulságosabb dokumentumai közé tartozik: tudósított a magyarok és a besenyők közti térítés eredményeiről, Vladimir nagyfejedelemnek és I. Boleszlávnak a kereszténység elterjesztéséért folytatott buzgalmáról. Szemrehányásokat tett a német királynak, mert szövetségben a liutizek néptörzsével, amely a 983-i nagy szláv felkelés után visszasüllyedt a pogányságba, hadba szállt Boleszláv ellen. Könyörgő szavakkal sürgette, hogy kössön békét Boleszlávval, hogy így működjön közre a kereszténység elterjesztésében s a liutizek és poroszok megtérítésében; ,,mert azoknak a kemény pogány szíveknek megtéréséért kell most fáradsággal felöveznünk magunkat, hiszen a Szentlélek indít rá; minden tevékenységünkkel fáradhatatlanul fel kell emésztődnünk, mert Péter harcol''. Levelében megemlítette Brúnó azt is, hogy Svédországba távozott segítőitől hírt kapott missziós sikereikről. 1009 elején Boleszláv megbízottai Poroszország déli határához vezették. Prédikált Nethimar pogány fejedelem területén. Jóakaratú fogadtatásra talált, és a fejedelem egész udvarával együtt megkeresztelkedett; de, mint merseburgi Thietmar krónikájában megjegyezte: ,,a túlburjánzó tüskékkel borított országot nem egykönnyen tudta feltörni''. A megtért fejedelem testvére elutasította a kereszténységet, Brúnó érseket tizennyolc társával együtt foglyul ejtette, és február 14-én lefejeztette. Maradványaikat Boleszláv feltehetően 1009. október 15-én Lengyelországba vitette és eltemettette.

Szent Brúnó tiszteletének kezdetéről kevés adat maradt fenn. 1109-ben querfurti Dietrich bencés kolostort alapított a Querfurt melletti Lutisburgban, s ezt Szűz Mária és Szent Brúnó tiszteletére szentelték fel. A 13. században zarándoklatok kezdődtek a Querfurt keleti részén lévő Brúnó-kápolnához. A bencések és a kamalduliak bevették naptárukba. A Martirologium Romanumban csak a 16. században jelent meg neve. A 17. században megnövekedett tisztelete Kelet-Poroszország katolikusai körében. Adalbert mellett Brúnót is Poroszország védőszentjévé emelték. Kelet-Poroszország protestánsai is gondoltak rá, amint ezer évvel vértanúsága után a Brúnó-kereszt felirata tanúsítja: ,,A bátor német hithirdetőnek, aki Mazúriában élharcosként szenvedte el tizennyolc társával együtt 1009-ben a vértanúhalált Krisztusért, a nemes querfurti Brúnónak tisztelő emlékezésül. Lötzen evangélikus gyülekezete, 1910''.

SZENT CIRILL és SZENT METÓD

Cirill: * Tesszalonika, 827. +Róma, 869. február 14. Metód: * Tesszalonika, 815 körül. +Velehrád, 885. április 6.

A nyugati szláv törzsek, amelyek a népvándorlás után letelepültek és megalkották a nagy morva birodalmat, a 9. század elején magas színvonalú politikai és kulturális életet éltek. Készek voltak a kereszténység elfogadására, de ha a germán területről érkező misszionáriusok térítik meg őket, az politikai függőséget is jelentett volna. Ezért Rasztiszláv, a birodalom uralkodója a kereszténységnek olyan formáját kereste, amely országa és a szláv népek önállóságát nem fenyegeti. Kívánsága teljesülni látszott, amikor a bizánci kormányzat egy csoport keresztény térítőt küldött, akik közül különösen két testvér tűnt ki: Konstantin áldozópap és Metód szerzetes.

Egy Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak. A fiatalabb Konstantin (Cirill a kolostori neve volt) először szülővárosában, Tesszalonikában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a ,,filozófus'' megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, hogy egy időre visszavonuljon egy kolostorba, ahová már évekkel előbb belépett a bátyja, Metód (keresztneve valószínűleg Mihály volt).

860-ban a kormány Konstantint testvérének társaságában a kazárok közé küldte a Fekete-tenger partjára. Politikai és vallási küldetés volt ez. Ekkor találta meg Konstantin Kerszonban Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit.

A görög misszió 863-ban érte el Morvaországot. Konstantin drága kincset hozott magával: a perikopákat és liturgikus szövegeket, amelyeket görögből ő fordított szláv nyelvre, és lejegyzésükhöz maga állított össze írásjeleket (ez az ún. glagolita ábécé, a cirill ábécé ősi formája). A testvérek kísérőikkel együtt több mint három éven át áldásos működést fejtettek ki. Missziós munkájuk azonban ellenérzést váltott ki a bajor püspökökből. Különösen a szláv nyelv liturgiai használatát támadták. A rítus ügye, hogy bizánci legyen-e vagy római, abban az időben csak mellékes kérdésnek számított.

Rasztiszláv szeme előtt egy saját egyháztartomány képe lebegett, amely független a birodalmi egyháztól. Konstantin és Metód ennek az egyházpolitikai kérdésnek a megoldását csak a pápa döntésétől várhatta. Útra keltek tehát Rómába, ahol II. Hadrián pápa ünnepélyesen fogadta őket, mert Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. Ragyogóan megvédték missziós módszerüket, és a szláv nyelvű istentisztelet jóváhagyást nyert. Rómában Konstantin megbetegedett, és rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték nyugovóra, és mind a mai napig ott tisztelik.

Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé -- ezzel visszaállították a népvándorlásban elpusztult Sirmium (Szerém, ma Sremska Mitrovica) püspökségét --, ugyanakkor megkapta a szlávok között a szentszéki legátus hatalmát. Ez azonban nem szüntette meg a kelet-frank és a szláv egyház közötti feszültséget. Metód azt hozta föl saját védelmére, hogy neki Szent Péter utóda osztotta ki ezt a missziós területet, ezért ő nem avatkozik bele a birodalmi egyház ügyeibe. A salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Szvatopluk nagyfejedelem azonban már nem mutatott a görög misszió iránt akkora érdeklődést, mint elődje, Rasztiszláv.

Metód 885 virágvasárnapján halt meg, és székesegyházában temették el. Ez valószínűleg a morvaországi Velehradban volt (ma Staré Mésto). Az új régészeti föltárások sokszorosan igazolták a régi hagyományt. Nagymorvaország másik középpontja Mikulicice volt Hodonin mellett, csak negyvenhárom kilométerre dél felé Staré Méstótól. Itt a 9. századból származó templomok romjait tárták föl.

A görög misszió lelke Cirill volt, korának egyik legműveltebb görögje. Vonzó személyiség volt, aki sikereiben is megőrizte keresztény szerénységét. Hogy a morva újkeresztények mindkét testvért szerették, azon nincs csodálkoznivaló. De hogy a rómaiak és a pápa környezetéhez tartozó klerikusok, akiknek szemében a testvérek missziós tevékenysége a hagyományok megtörésének látszott, Cirill meggyőző erejű érvelése előtt meghajoltak, az már figyelemre méltó.

Szelídsége sohasem vált gyöngeséggé. Eljárásának helyességében bízva kész volt fölvenni a harcot még túlerővel szemben is. Szívóssága nem hátrált meg a ,,háromnyelvűek'' és a ,,pilátuskövetők'' szűkkeblűsége előtt sem -- azokról a latin klerikusokról van szó, akik csak a latint, a görögöt és a hébert akarták engedélyezni az istentiszteletben, vagyis a kereszt feliratának nyelveit. Nagylelkűen a harcot választotta a kolostori cella csendje helyett, hogy embereket nyerjen meg Krisztusnak. Amikor pedig az aratás idejének kellős közepén magához szólította az Úr, örvendező szívvel sietett eléje.

Fordításai mesterművek. Költő volt, legalábbis az akkori bizánci elképzelés szerint. Volt benne valami visszafogottság, csak akkor lobogott, ha az isteni Bölcsességről beszélt. Teljes határozottsággal szállt szembe mindenkivel, aki a Krisztushoz vezető utat elzárhatta. Ilyen szempontból jellemző a haldokló Cirill imádsága: ,,Semmisítsd meg, Uram, a háromnyelvűek eretnekségét... Hallgasd meg imámat és őrizd hű nyájadat, amelynek élére rendeltél.''

Öccse haláláig Metód ritkán lépett előtérbe. Tizenhat éven keresztül kellett védelmeznie ellenségeivel szemben pannon-morva egyháztartományát. A kisázsiai Olümposz kolostorának csendjébe vágyott szüntelenül. A testi szenvedésekhez, a fogsághoz, az üldözésekhez és az általános bizonytalansághoz lelki szenvedések is társultak. Ellenségei megrágalmazták és eretnekséggel vádolták. A bizonytalanság, hogy a pápa nem hagyja-e magára, és Wiching nyitrai püspök áskálódásai megsokszorozták az érsek szenvedéseit. Metód nemes, önzetlen egyéniség volt. Nagyságát ellenfelei sem tagadhatták.

A két testvér gyermekkora óta beszélte a szláv nyelvet, de születésük, képzésük szerint görögök voltak. Távol állt viszont tőlük minden bizánci szűkkeblűség. Az a meggyőződés határozta meg missziós tevékenységüket, hogy minden nép hivatalos az üdvösségre, és Krisztus minden emberért meghalt. Cirill ezt az egyetemes szemléletmódot saját filozófiai és teológiai elveiből vezette le. Számára a filozófia az isteni és emberi dolgokban eligazító bölcsességet jelentette, amely Istenhez tesz hasonlóvá minket, embereket. Ennek legbelsőbb lényege a Szofia (Bölcsesség), a világnak az a szemlélete, amelynek segítségével behatolhatunk az isteni világba. Krisztus, ,,az emberek kedvelője'', mindenkit el akar vezetni az igazság ismeretére, minden embert a Szofia részesévé akar tenni, görögöt és barbárt egyaránt. Csak efelől az igazán ,,katolikus'' fölfogás felől érthető a két testvér harca a szláv liturgiáért. ,,A nap nem ugyanúgy süt mindenkire? Nem ugyanazon a módon lélegzünk mindnyájan?'' -- ellenfeleikhez így beszéltek Velencében.

Hát nem azért halt meg Krisztus, hogy mindnyájunkat megajándékozzon az ,,ősszülők dicsőségével'' (Cirill kedvenc kifejezése), vagyis az Istennel való paradicsomi egységgel, amelyet Ádám miatt elveszítettünk? És nem kellene-e a népek és a társadalmi rendek között tátongó szakadékot Isten mindent átfogó szeretetével áthidalni?

Cirill és Metód ezt az egyetemes szemléletet aligha vezethette le az akkori bizánci gondolkodásmódból, még kevésbé a nyugatiból. Mind a népnek szóló gazdag liturgikus életért vállalt fáradozásban, mind a népnyelv liturgikus használatában az őskeresztény hagyomány örökösei voltak. Csak ők sugalmazhatták azt a váratlan kijelentést, amellyel VIII. János pápa 880-ban jóváhagyta a szláv liturgiát: ,,Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére.''

Ünnepüket 1880-ban vették föl a római naptárba, július 5-re, Szent Péter és Szent Pál oktávájába. De már 1897-ben, amikor e napon Szent Zaccharia M. Antalt ünnepelni kezdték, hetedikére, majd 1969-ben február 14-re, Cirill halála napjára helyezték át.

--------------------------------------------------------------------------------

A szlávok nagy apostolainak életéből sok részletet elbeszélnek A pannóniai legendák, így azt is, hogyan kezdődött küldetésük a nagy morva birodalomban.

Rasztiszláv, a morva fejedelem isteni intésre tanácskozást tartott főembereivel és a morvákkal, aztán követeket küldött Mihály császárhoz ezzel az üzenettel: ,,Népünknek, amely a pogányságból megtért és a keresztény törvényeket tartja, nincsenek olyan tanítói, akik saját nyelvünkön tanítanák nekünk a keresztény hitet, hogy lássák és utánozzák azt a többi országok is. Küldj hát nekünk, uralkodó, egy püspököt és egy ilyen tanítót; hiszen tőletek mindig jó törvény származik minden országnak.''

Miután a császár összehívta a zsinatot, magához rendelte Konstantint, a filozófust; ismertette vele az ügyet és azt mondta: ,,Tudom, hogy fáradt vagy, filozófus, mégis szükséges, hogy odamenj, mert ezt a dolgot senki sem tudja úgy végbevinni, mint te.''

A filozófus azonban ezt felelte: ,,Bár fáradt vagyok és a testem beteg, örömmel megyek oda, ha vannak a nyelvüknek megfelelő betűik.''

A császár erre azt mondta neki: ,,Nagyatyám és édesapám meg sokan mások keresték már azokat, de nem találták; hogyan leljem meg én? De ha akarod, megadhatja neked az Isten, aki ad mindenkinek, aki ingadozás nélkül kér.''

Miután a filozófus eltávozott onnan, korábbi szokása szerint imádkozni kezdett társaival. Nem sokkal később megjelent neki az Úr, aki meghallgatja szolgáit. Erre ő rögtön összeállította a betűket, és kezdte leírni ezt az evangéliumi szöveget: ,,Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige'' -- és így tovább.

A császár örült és tanácsosaival együtt dicsőítette Istent, s Konstantint sok ajándékkal küldte el. Amikor pedig megérkezett Morvaországba, Rasztiszláv nagy tisztelettel fogadta, tanítványokat toborzott és rábízta oktatásukat. Miután lefordította az egész egyházi rendtartást, megtanította őket a zsolozsma részeire (a Matutinumra, a Hórákra, a Vesperásra, a Kompletóriumra) és a misére. És a próféta szavának megfelelően megnyíltak a süketek fülei, hogy az Írás igéit befogadják, és a dadogók beszéde értelmes lett. Isten örvendezett, az ördög pedig szégyenkezett ezen.

--------------------------------------------------------------------------------

Isten, ki Szent Cirill és Szent Metód által világosítottad meg a szláv népeket, kérünk add, hogy tanításod igéit szívünkbe zárjuk, s tégy bennünket az igaz hitben egyetértő népeddé!

Szent János     hitvalló, † 1613   

SZENT JOHANNA (JANKA) szűz, III. r., rendalapító (1464-1505)

Francia királyi családból származott, Valois* Johanna néven is nevezzük. Apja XI. Lajos király. Születése után hamarosan kiderült, hogy csípoficama van, sánta lett. Emiatt apja nem kedvelte. Szégyelte, hogy hibás lánya van. Az életszentségre nézve azonban ez a sántaság egyáltalán nem jelentett hátrányt. Sot elonyt! 7 éves korában kinyilatkaztatást kapott arról, hogy Szuz Mária tiszteletére szerzetesrendet fog alapítani. Apja már kiskorában odaígérte házasságra Károly orleáni herceg kiskorú fiának, Lajosnak. Államérdekbol. Lajos késobb valóban házasságra lépett Jankával - érdekbol. Ti. ez a házasság a királysághoz segítette. Késobb az is lett XII. Lajos néven. De felesége nem kellett neki. Nem éltek házaséletet. Johanna még a házasságkötés elott a ferences III. rendbe lépett. Gyóntatóatyja rendszerint ferences volt. Félresikerült házassága miatt nem esett kétségbe. Mint egy tartomány (Berry) úrnoje sok jót tett alattvalóival.

Amikor férje király lett, azonnal kérte házassága érvénytelenné nyilvánítását, ami meg is történt az egyházi törvények szerint. Így Johanna felszabadult. Bourges vidékének hercegasszonyaként itt is bölcsen, jóságosan uralkodott. S hozzáláthatott régi terve megvalósításához. Egy ferences atya (Gábriel-Mária) segítségével megalapította az Angyali Üdvözletrol (Annunciatio) nevezett szerzetesrendet, melyet VI. Sándor pápa 1502-ben hagyott jóvá (annunciáták). A rend tagjai a Szuzanya tiszteletének elomozdításávál, jótékonykodással, betegek gondozásával foglalkoztak. (Ma is léteznek néhány kolostorban.) Janka még különös áhítattal volt az Oltáriszentség és az Úr Jézus szenvedése iránt. 1504. pünkösd ünnepén o is letette a szerzetesi fogadalmakat; ekkor a Johanna-Mária nevet vette fel. A következo év elején végrendelkezett, majd febr. 4-én fejezte be életét. Volt férje, aki most már becsülte ot, királynoi temetést rendezett számára. (Királynoi palástban temették.) Holttestét halála után 57 évvel épségben találták. XIV. Benedek boldoggá, XII. Piusz pedig szentté avatta 1950-ben. A ferencesek tisztelik mint a III. rend tagját és mint egy ferences jellegu szerzetesrend alapítóját.

Johanna rendjét így nevezte: „Mária tíz öröme és gyönyörusége szerzetesrendje”.

Mária tíz erénye, melyeket Johanna éveken át folytatott elmélkedései során összeállított, a következo: tisztaság, okosság, alázatosság, hit, áhítat, engedelmesség, szegénység, béketurés, szeretet, együttszenvedés. A rend szabályzata is kihangsúlyozza ezt a tíz erényt.

Imádság:

Istenünk, te úgy rendelted, hogy Szent Johanna a Boldogságos Szuz erényeinek követésére Istennek szentelt szüzekkel új szerzetescsaládot alapítson. Segíts, hogy a Boldogságos Szuz erényeinek gyakorlása által Krisztust minél jobban tudjuk követni. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Szent Máron atya

Máron atya nem messze Cirus városától élte vezeklő életét egy hegyen. Ott talált egy elhagyott pogány templomot, amit Istennek szentelt. Magának egy kis sátort épített, de nem sokat használta, mert a szabad ég alatt lakott többnyire. Természeténél fogva beteges volt, más betegek is meglátogatták őt. Isten vigyázott rá, és a betegeket általa meggyógyította. Imádságai által testi és lelki betegek gyógyultak meg. A lelki betegségekre az igazságosságot és az alázatosságot ajánlotta nekik gyógyszerül. Békében halt meg 370 körül.