BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON és TÁRSAI vértanúk

*La Rochelle, 1814. január 6. +Si-linkien, 1856. február 27.

Anglia Kína elleni szerencsétlen ópiumháborúja 1842-ben a nankingi szerződéssel fejeződött be, amely Kínát arra kényszerítette, hogy öt kikötőjét nyissa meg az angol kereskedelem számára. Ugyanezeket az előjogokat megszerezte több európai hatalom is. Franciaország már az 1844. évi vhampoai szerződésben rögzítette a vallásgyakorlás szabadságát az öt kikötőre vonatkozóan. A kínai tárgyalófelek viszonylag könnyen és gyorsan engedtek a franciák kívánságának, nem annyira az általuk nem ismert keresztény vallás iránti tiszteletből, inkább azért, mert azt hitték, hogy Franciaországban szövetségest találnak Anglia ellen. Amikor ebbeli reményeik szétfoszlottak, a vallásszabadságot sem vették túlságosan komolyan. Ezek az események megingatták a Középső Birodalom belső biztonságát, s a folyamatot az ún. Tajping-lázadás csak elmélyítette. A lázadás (1850--64) Kantonból indult ki és Nanking elfoglalásával (1853) érte el tetőpontját. Kirobbantói vallási rajongók voltak, akik keresztény elemeket építettek be a konfuciánus világnézetbe, ezért a keresztényeket azzal gyanúsították -- ezúttal az ország déli részén --, hogy együttműködnek a forradalmárokkal. Ebbe a zűrzavarba került bele a fiatal francia hithirdető, amikor 1852-ben partra szállt Hongkongban.

Auguste Chapdelaine (1814--1856) egy La Rochelle közelében lakó, mélységesen vallásos családból származott. Szívósságát és megtörhetetlenségét családi örökségként, közelebbről az apjától kapta, aki a forradalom utáni nehéz években az Egyházhoz hű katolikusok és a gyakran rejtekhelyről rejtekhelyre igyekvő papok támasza volt. Ezek az események, amelyek születésekor még eleven emlékekként éltek családjában, a kis Ágostonra minden bizonnyal mély hatást gyakoroltak; már korán felébredt ugyanis benne a vágy, hogy pap legyen. Ám kemény mezei munka közben kellett várakoznia a huszadik évéig, amíg megkezdhette a tanulmányait.

A coutances-i szemináriumban, ahol 1843. június 10-én pappá szentelték, érlelődött meg elhatározása, hogy hithirdető lesz. Türelmének azonban ismét kemény próbát kellett kiállnia. Az egyházmegye általános vikáriusa megmagyarázta neki, hogy nincs kétsége ugyan missziós hivatása felől, de bizonyos okokból, amelyeket nem közölt vele, egy ideig még várakoznia kell kívánsága teljesülésére. A fiatal pap minden további nélkül engedelmeskedett, és káplán lett Boucayban. Plébánosa később úgy nyilatkozott arról a két évről, amely alatt hűségesen szolgált nála, hogy missziós eszménye tántoríthatatlanul a szeme előtt állott, és hogy vezeklési gyakorlatokkal készült majdani megvalósítására (hetenként háromszor böjtölt és gyakran ostorozta magát).

Végre 1851. február 16-án beléphetett Párizsban a külföldi missziók szemináriumába. Egy évvel később, 1852 áprilisában az egykori boucayi segédlelkész már megkapta beosztását a Kvantung és Kvangszi tartományokban levő kínai misszióba. Április 29-én elutazott. Kína déli részeinek misszionálását 1848-ban a párizsi missziós szemináriumra bízták. 1853-ban Zefirin Guillemint (1814--1886), Ágoston földijét nevezték ki ezeknek a vidékeknek apostoli prefektusává; ő a vele egykorú Ágostont küldte Kvangszi tartományba, ahol a missziós munkát újra kellett kezdeni, mert másfél évszázad óta nem lépett hithirdető ebbe a kiterjedt tartományba. Első kísérlete alkalmával nem jutott nagyon messze. Megtámadták és kifosztották, ezért vissza kellett térnie Kantonba. Második útján eljutott legalább a szomszédos Kveicsu tartományba, ahol egy kiemelkedő misszionárius, a későbbi apostoli vikárius és püspök, Lions (+1893) vezette be a missziós életbe és a kínai nyelvbe.

Eközben Kvangszi tartományban egy buzgó világi apostol tevékenysége következtében kialakult egy új keresztény közösség magva. Hírét vették, hogy a tartományuk számára kijelölt hithirdető Kveicsuban tartózkodik. Küldöttek mentek érte; öt napig tartó meneteléssel érte el végül missziós vidékét Silin-him kerületi székhely közelében. Azonban már tíz nap múlva négy másik katolikussal együtt elfogták, és kihallgatásra a kerület székhelyére vezették. A jóakaratú mandarinnak meg kellett állapítani, hogy az elfogottak nem tartoznak sem a (tajpingi) forradalmárokhoz, sem a mohamedánokhoz, akik hasonlóan zendülést támasztottak. Hogy azonban biztos legyen a dologban, a periratokat el kellett küldenie a tartomány kormányzójához, és meg kellett várnia annak döntését. Így hát a hithirdetőnek és a katechumenoknak a karácsony ünnepnapjait fogságban kellett tölteniök. A követek azonban forradalmárok kezébe kerültek, kirabolták és további utazásukban akadályozták őket. Visszaérkezésük után a keresztényeket szabadon engedték. Ágoston végre elkezdhette tulajdonképpeni missziós munkáját.

1855. július 10-i levelében nagy örömmel értesíti párizsi elöljáróját, hogy 170--180 katechumennel megkezdte a keresztségre való előkészületet. Az első keresztségeket Szent Józsefnek, a kínai egyház védőszentjének ünnepén szolgáltatta ki. Elsőként az a világi apostol keresztelkedett meg, akinek a buzgóságát tanúsította mindenekelőtt a katechumenek csapata. A József nevet kapta. Az év folyamán valószínűleg további keresztelendők is megkapták a keresztség szentségét.

A hithirdető azonban nem túl sokáig örülhetett fárasztó, mégis boldogító apostoli munkájának. Már 1856 februárjában újból üldözni kezdték az ifjú közösséget. Ágoston a kerületi székhely egy katolikus írójánál keresett először menedéket; ahelyett azonban, hogy a még nyugodt, szomszédos Kveicsu tartományban igyekezett volna biztonságba jutni, a nyájánál akart maradni. Már a következő napon elfogták, és a kerületi mandarin elé vezették. A vád zendülésre való felbujtás volt, és azzal a felszólítással végződött, hogy rossz vallásáról mondjon le. Ágoston áthagyományozott válasza így hangzott: ,,Mivel vallásom az igazi, nem mondhatok le róla. Egyébként nincsenek rossz szándékaim. Arra intem az embereket, hogy tegyék a jót, és így kiérdemeljék a mennyország boldogságát.'' Erre a fogoly 300 ütést kapott a talpára és 300 ütést bambusznáddal a testére. Vérrel és súlyos sebekkel borítva szó nélkül szenvedett. Súlyos éjszaka után, bilincsbe verve, amely még csak mozgást sem engedett neki, a következő reggel halálra ítélték, de a február 26-ról 27-re virradó éjszaka belehalt sebeibe; csak ezután fejezték le, és holttestét az állatok elé vetették.

Bármilyen kicsi és jelentéktelen volt is Ágoston első kialakuló közössége, két tagjának, a fiatal Pei-mu Lőrincnek és egy ifjú özvegynek, Csau-Kong Ágnesnek meg kellett osztania papjukkal a vértanúságot. Lőrinc már Ágostonnal volt a körzet székhelyén, amikor menedékhelyén megjelent közösségének néhány asszonya kisgyermekével együtt. Férjük már fogságban volt. Ágoston segítségét és tanácsát kérték, s abban egyeztek meg, hogy az asszonyok gyermekeikkel együtt a mandarin lába elé borulnak, hogy férjük és apjuk életéért könyörögjenek. Mivel mégsem volt bátorságuk az ilyen, kínai viszonyok között rendkívüli lépéshez, Lőrinc vezetőként élükre állt. Ekkor a mandarin egész dühe ellene fordult. Mialatt az asszonyokat kegyetlenül megverték és fogságba vetették, neki borzasztó kínvallatást kellett kiállnia, s ez azzal a felszólítással végződött, hogy tagadja meg hitét. Bátor magatartása a mandarin dühét a végsőkig fokozta, úgyhogy őt még Ágoston elfogása előtt kivégezték.

Csau-Kong Ágnes Kveicsu szomszédos tartományából való volt, ott született 1833-ban. Fiatalon férjhez adták egy keresztény férfihoz, majd annak halála után nem ment ismét férjhez, hanem iskolába járt, és tudását az Egyház szolgálatába állította. Amikor Ágoston Lions nevű társától alkalmas hitoktatónőt kért leendő közössége asszonyai és lányai számára, Ágnes ajánlkozott erre a feladatra. Úgy látszik, hogy önfeláldozó és sikeres tevékenysége magára vonta üldözői figyelmét, mert már a férfiak első csoportjával együtt elfogták és fogságba vetették. A bírósági tárgyalás napján, amikor Ágoston sorsa is eldőlt, igen kiemelkedő bátorságot tanúsított. Sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták eltántorítani hitétől. Az elítélése előtt mondott és áthagyományozott kevés szava az ókeresztények kihallgatásaira emlékeztet. Ugyanazzal a halállal sújtották, mint Ágostont. Négy nappal később halt meg sebei következtében.

Ezekről a Kvangszi tartományban végbement eseményekről Guillemin, a távoli Kanton missziójának elöljárója csak július elején értesült hírnökök és levelek útján, s elküldte az első tudósítást Lyonba, a Hitterjesztés Művének vezetőségéhez. Ezen alapulnak a fentiek is. A püspök írása végén kifejezett kívánsága, tudniillik, hogy a vértanúk vére szolgáljon Kvangszi egyházának javára, meglepő módon beteljesedett: a tartománynak a kínai hierarchia felállításakor már három püspöke volt. Ágostont két társával, Lőrinccel és Ágnessel együtt 1900. május 27-én avatták boldoggá.


Szent Baldomér     hitvalló, † 660   


BACHSTEIN FRIGYES és társai prágai vértanúk (1611)

A hitújítás idején több országban kegyetlen üldözést kellett kiállania a katolikusoknak, köztük a ferenceseknek. Legismertebb ferences vértanúk: a) az angliai vértanúk, élükön Morus Szt. Tamással (1535), b) a németalföldi (gorkumi) 11 szent vértanú, c) a franciaországi vértanúk (1560-80 között a hugenotta háború folyamán mintegy 200 ferences vértanú). Hozzájuk csatlakoznak a csehországi vértanúk. Az elso üldözési hullámban, mely Husz János máglyahalála után (1415) tört ki, sok pap, szerzetes halt meg. A 17. században a vallásháborúk korában lett vértanú Prágában a 14 ferences szerzetes: Bachstein Frigyes házfonök és 13 társa. (Igaz, voltak eroszakosságok, kivégzések, kitelepítések katolikus részrol is, ezek közt a leghírhedtebb: 42 protestáns lelkész gályarabságra ítélése 1675-ben Pozsonyban, de ezeket az eseteket a protestáns részrol történt kegyetlenségek mindenképpen felülmúlták.) Csehországban a huszita „cseh testvérek” és a kálvinisták régóta vártak az alkalomra, hogy a katolikus vallás hu képviseloit az útból eltávolítsák. Különösen szálka volt a szemükben a II. Rudolf császár által Prágában alapított „Havas Boldogasszony” ferences kolostor. Az alkalom megjött, amikor a császárellenes Mátyás foherceg megjelent csapataival a város elott. 1611. febr. 15-én reggel a dühöngo protestánsok megtámadták a templomokat, kolostorokat, azokat feldúlták, kirabolták. A ferences kolostorba is behatoltak. A spanyol P. Martinez János atya menteni akarta az Oltáriszentséget. Karddal levágták a kezét, mire leesett a cibórium, a szentostyák szétgurultak. Szörnyu káromkodások közt taposták szét a kálvinisták a szentostyákat. János atya ezt meg akarta akadályozni, erre leütötték a fejét. Aztán sor került a kolostor többi lakójára: Frigyes atyának a szívét szúrták keresztül. Hasonló véget ért két másik páter, az egyik francia, a másik olasz volt. Egy diákonus, egy szubdiákonus, két klerikus, négy laikus testvér és két novícius lettek vértanúk. Hármukat felkergették a templom tetejére, hogy ott lojjék le oket, élvezve, mint esnek le sebesülten a földre. Többeket kardokkal, bárdokkal ízekre szabdaltak. A vértanúk tetemét csak harmadnapra bátorkodott néhány hu katolikus összeszedni s egy kápolnába elvinni. Isten számos csodával dicsoítette meg hu szolgáit. Boldoggá avatási eljárásuk folyamatban van.

„A minden kegyelem Istene, aki Jézus Krisztusban örök dicsoségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerosíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsoség mindörökkön örökké. Ámen.” (1 Pét 5,10-11)

Imádság:

Istenünk, növeld bennünk a hitet, amely Frigyes atyát és vértanú társait

mindhalálig huségessé tette és diadalra vezette. Add, hogy mi is ezt a hitet kövessük, és benne üdvösségre találjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Gábor     hitvalló, † 1862        

BOLDOG IZABELLA klarissza, szűz (1225-1270)

Az Izabella név az Erzsébet név változata. IX. Szent Lajos király huga. Anyja Blanka királyno, aki példaadó vallásossággal nevelte gyermekeit. Még a szerzetbe lépése elott a királyi palotában is már szinte szerzetesi életet élt, s Istennek szüzességet fogadott. Amikor II. Frigyes császár Konrád fia nevében megkérte a kezét, o hivatkozott fogadalmára. Mivel a házasságot a pápa, IV. Ince is szorgalmazta, levelet írt a pápának, melyben a szuzi életet magasztalta. Buzgó imaélete, önmegtagadása dolgában nem maradt el bátyja mögött. Hogy melyik évben lépett be a klarissza rendbe, pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy a Párizs melletti Longchamp* zárdát 1261-ben alapították s ebben élt kilenc évig. Beöltözésekor „az alázatos Miasszonyunkról nevezett Izabella” nevet vette fel. Több udvarhölgye is követte példáját s vele együtt szerzetessé lett. „Megvetve evilág csalárdságait, inkább akart mennyei Jegyesének alázatban és szegénységben szolgálni, mint királynoként uralkodni. Sok csodával is tündökölt” - írja róla a ferences Martyrológium. Szent Lajossal egy esztendoben, 1270-ben halt meg Longhampban febr. 23-án. X. Leó pápa (1513-1521) avatta boldoggá. Szent Bonaventúra, aki az 1250-es években Párizsban tanított, lelki kapcsolatban volt a párizsi klarisszákkal, egy muvet (De perfectione ad Sorores) az o számukra írt. A longchampi klarisszák elfogadták IV. Orbán pápa Reguláját (1263), mely enyhített az eredeti Regula szigorúságán, így az ún. „urbanista” klarisszákhoz tartoztak. (Orbán latinul Urbanus.)

Kortársa és barátnoje írta róla:

„Az ártatlanság tükrét láttuk benne s amellett a bunbánat csodálatraméltó példáját; a szívtisztaság liliomát, a türelem és önmegtagadás illatos virágát, a jóság és irgalmasság kimeríthetetlen forrását.”

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Izabellának, hogy a világi örömök helyett

Krisztus követésének keskeny útját válassza. Segíts minket, hogy a világ kísértéseit legyozzük és dicsoségünket szent Fiad keresztjében leljük meg. Krisztus, a mi Urunk által.

GORZEI SZENT JÁNOS bencés apát

*Vandičres, 900 előtt. +Gorze, 976. március 7.

A Metztől délre fekvő Gorze híres kolostorreformjának kezdetei elválaszthatatlanul összekapcsolódnak vandičres-i János nevével.

Nem sokkal 900 előtt született egy nemes vagy szabad paraszt fiaként a Mosel mellett Vandičres-ben, nem messze Pont-ŕ-Moussontól. Apja taníttatta a tehetséges ifjút. Metz és Saint Mihiel iskoláinál azonban nem jutott tovább; apja korai halála visszaszólította a családi gazdaságba. A metzi papokkal és a Szent Péter-kolostor bencés nővéreivel való kapcsolata felébresztette benne a szerzetesi hivatást. Néhány éven át Argonne vidékén élte a legkeményebb remeteéletet. Római útja és Montecassino megismerése sem tudta eltéríteni a remeteség eszményétől. 933-ban Metz püspöke felhívta János figyelmét a düledező Gorzera. Itt megtalálta társaival a keresett magányosságot, keménységet.

A bencés regula útmutatása szerint heten tettek fogadalmat; Einold lett az apátjuk. Buzgón igyekeztek elsajátítani az istenszolgálat és az engedelmesség szabályát. Később innen indult el a megújulás, majd átterjedt a többi lotharingiai szerzetesközösségre, sőt rajtuk túl is. A fiatal szerzetesközösség buzgósága túlment a regula követelményein. Az imádság kötelezettsége, a vezeklésük szigorúsága messze felülmúlta Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) mértékét. János járt elöl jó példájával. Imádságos szelleme és aszkézisének keménysége mindenkit magával ragadott, s kitűnt az atyák írásainak tanulmányozásában is. A gondnok (cellárius) tisztével együtt rábízták a roskatag kolostor gazdasági fellendítésének gondját is.

János sikeres tevékenysége nem maradt elrejtve. Nagy Ottó császár 953- ban Abderrahman córdobai kalifa udvarába küldte. Három évig tartó megbízatását bátran teljesítette.

Einold halála után, 959-ben vagy 960-ban apáttá választották. 976. március 7-én halt meg.

Szent Julián     vértanú, † 251   

Boldog Báthory László     hitvalló, † ~1484   

Február 27-én Bátori László pálos rendi szerzetesre emlékezünk. A XV. század első felében élt, a budaszentlőrinci pálos kolostorban, majd a Nagy Hárs-hegy remetebarlangjában. Ő készítette el az első, majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. Magyarul írt szentírásmagyarázata Mátyás király könyvtárába került, ám a török hódoltság korában nyoma veszett. A pálos rendben boldogként tisztelik. Emlékét ma is őrzi a nagyhárshegyi Bátori-barlang.

Bátori (egyes források szerint Báthory) László gyermek- és ifjúkoráról keveset tudunk. A hagyomány szerint a Szent István korabeli Gutkeled nemzetségből eredő főrangú család, újabb kutatók szerint egy nyírbátori polgárcsalád sarja volt. Nyírcsászáriban született, 1420-ban. Fiatal éveit Közép-Szolnok és Kraszna vármegyében töltötte. Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. Szilágysomlyó birtokosa volt. Mivel 1438-ban nem vonult hadba a török ellen, erdélyi birtokait a vajda elkobozta, de Erzsébet királyné visszaadatta.

Mikor látta, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, a világból kiábrándulva, belépett a magyar pálos rendbe. Szerzetesi életének java részét a rend anyaházában, Buda mellett, a hatalmas és népes Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A budaszentlőrinci kolostort 1290-ben kezdték építeni, és 1310 körül fejezték be. Mátyás uralkodása idején a rendház és a hozzátartozó templom, valamint a gazdasági épületek tovább bővültek, s a kolostor ebben az időben élte fénykorát. Az ország legnagyobb rendháza volt. Mátyás király is többször fölkereste a kolostort.

László kitűnt buzgóságával, alázatosságával és aszketikus életével. A hittudományoknak szentelte életét. Engedélyt kért, hogy kiköltözhessen a közeli a Nagy-Hárshegy egy barlangjába. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napjait azonban a remeték életrendje szerint osztotta be: imádság, elmélkedés, kétkezi munka. Hunfalvy János szerint húsz évig remetéskedett itt.

Elkészítette az első majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást.  A kötet Mátyás király saját könyvtárában, Corvinái között is helyet kapott, később azonban, a török hódoltság korában eltűnt, akárcsak a latinból fordított Szentek élete című munkája is.

A barlangban végzett bibliafordítási munka az életébe került: a vezekléstől, böjtöléstől elgyengülve tért vissza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Megromlott egészsége ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet. Halála napján még misézett. Budalőrincen halt meg, 1456. február 27-én. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. Sírja a kolostorral és a templommal együtt elpusztult a török időkben. A pálos rendben boldogként tisztelik.

Egykori barlangját 1911-ben, Bátori-barlang néven nyitották meg. 1929-ben oltárt is építettek benne. Munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Bátori László pálos rendi szerzetesnek, az első magyar nyelvű Biblia fordítójának nincs emléktáblája a helyen, és a barlangra is csupán egy felirat nélküli vasajtó utal.

Reményik Sándor Báthori László barlangja előtt című versével emlékezik meg a boldogként tisztelt pálos bibliafordítóról.

Magyar Kurír

SEVILLAI SZENT LEANDER püspök

*Cartagena, 549 előtt. +Sevilla, 600. március 13.

Leander olyan családból származott, amely négy szentet ajándékozott az Egyháznak: öccsét, Izidort (lásd: A szentek élete, 146. o.), aki utóda lett Sevilla püspöki székében, bátyját, Fulgentiust, aki Astigi püspöke volt és nővérét, Florentinát, aki egy női kolostor élén vált szentté.

Leander 549 előtt született Cartagenában; akkoriban kellett apjának, Severianusnak az ariánus nyugati gótok által feldúlt Cartagenából Sevillába menekülnie. Fiatal koráról csak azt tudjuk, hogy nagyon korán bencés szerzetes lett. Valószínűleg már ekkor hatott Szent Hermenegildre (lásd: 208. o.), az ariánus Leovigild nyugati gót király fiára. Hermenegildet és testvérét, Rekkaredet Leovigild a társuralkodójává tette Sevilla székhellyel. Amikor Hermenegild felvette a katolikus hitet, Leovigild száműzte Leandert, mert segítette fiát az áttérésben. Hermenegild ezután nyíltan fellázadt az apja ellen, és megkezdődött a polgárháború, amelyben mindkét oldal külföldi segítségre akart támaszkodni. Leander Hermenegild megbízásából Konstantinápolyba indult, hogy a katolikus párt számára támogatást keressen. II. Tiberius császárt azonban, mivel háborús viszálykodásba bonyolódott az avarokkal, longobárdokkal és perzsákkal, még Gergely pápai apokrisziár (követ), a későbbi Nagy Szent Gergely (lásd: A szentek élete, 511. o.) pápa közbenjárására sem sikerült arra indítani, hogy csapatokat küldjön Hispániába. Csakhamar szívbeli barátság szövődött Leander és Gergely között. Leander ösztönzésére Gergely kommentárt szerkesztett Jób könyvéhez. A Leandernek ajánlott mű előszavában ezt írja Gergely: ,,Már sok ideje, kedves testvérem, hogy Konstantinápolyban megismertelek, amikor az Apostoli Szék döntése engem odakötött, téged pedig a hit ügyét képviselő megbízásod vezetett oda.'' Hispániába való visszatérése után, 584-ben Leandert Sevilla püspökévé és Andalúzia metropolitájává emelték. Ezzel egyidőben véget ért a négyéves polgárháború: Hermenegildet foglyul ejtették, száműzték, majd 585-ben kivégezték.

Az ariánizmus hispániai diadala azonban rövid ideig tartott. 586-ban meghalt Leovigild; az új király, Rekkared pedig nem folytatta apja valláspolitikáját. Néhány hónappal uralomra lépése után Leander hatására letette a katolikus hitvallást. A katolikus vezetők kezdetben még kételyeket támasztottak áttérésének őszinteségét illetően; Gergely intette Leandert: vigyázzon, hogy a jól indult mű jó véget is érjen majd. Leander minden elgondolható buzgósággal és ügyességgel megvalósította ezt a tanácsot. Alig lehet eléggé értékelni részvételét a király és végül az egész nyugati gót nép megtérésében, amelyet a harmadik toledói zsinaton, 589-ben ünnepélyesen megpecsételtek. Ezen a zsinaton Leander elnökölt és az Egyháznak egy egész nép megtérése és a szerencsétlen vallási harcok befejeződése fölötti öröme nyilvánult meg a záróbeszédében: ,,Isten szent Egyháza, te egyedül ismered a próféták jövendöléseiből, az Evangélium szavaiból és az apostolok tanúságaiból, hogy milyen édes a szeretet és milyen csodálatos az egység. Nem hirdetsz mást, mint a népek összetartozását, nem is kívánsz mást, mint a nemzetek egységét, nem vetsz mást, mint a béke és szeretet magvait. Örülj tehát az Úrban, mert kívánságod nem marad beteljesületlen. Azokat a népeket ugyanis, amelyeket oly sokáig hordtál anyai öledben sóhajtások és imádság közepette, most váratlanul az örömre szülted.''

Amikor 590-ben Nagy Szent Gergelyt pápává választották, Leander írásban gratulált neki. Hogy azonban Leander a pápával való levelezése során nemcsak régi barátságuk ápolását tartotta szem előtt, hanem a hispániai és a római egyház szoros egységét is, kitűnik abból a tényből, hogy vitás egyházi kérdésekben hozzá fordult döntésért. Leandernek az Apostoli Szék iránti hűségét Gergely nagyon megbecsülte, és 599-ben a pallium megküldésének e korban rendkívüli tiszteletnyilvánításával is jutalmazta. 699. március 13-án, egy évvel a nemes Rekkared király halála előtt halt meg Leander.

Sajnos a történeti források életének sok részletéről hallgatnak. Még testvére, Szent Izidor is megelégszik azzal, hogy röviden bemutatja őt mint püspököt, teológiai írót és liturgikust. Leander azonban kétségtelenül a hispániai egyház legbefolyásosabb személyisége volt a 6. század végén.

Szent Prokóp hitvalló

Prokóp a Tízváros környékéről származott. Innen a neve is: Dekapolita, görögül tízváros. Éles elméjű, a szerzetesi életben kipróbált ember, híres és nevezetes volt a szerzetesek között. Abban az időben kezdődtek a képrombolás eretnekségének súlyos idői. Izauri Leó császár a szentképek tiszteletét bálványimádásnak bélyegezve, a képek eltiprásán fáradozott. A szentképek védelmezői súlyos kínokat és üldözéseket szenvedtek el. A szenvedésekben Prokóp is részesült. A császár parancsára elfogták, megkötözték. Kegyetlenül verték, testét sütögették, utána sötét börtönbe vetették. Sokat szenvedett benne többedmagával. A börtönből csak a császár halála után jöhetett ki. További életét szerzetesként élte és békében halt meg.

Szent Thalaleosz atya

Szentünk Kilikiából származott. Megvetvén a világi hiúságokat, először Szent Száva kolostorában lett szerzetes. Néhány évet töltött itt buzgó szerzetesi gyakorlatokban és méltó lett a papszentelés kegyelmére. Ezután Szíriába ment, ahol még szigorúbb életre adta magát.

Különös lakóhelyet csinált magának, ahol összegörnyedve, lehajtott fejjel ült. Istentől megkapva a csodatevés ajándékát gyógyította az embereket is, az állatokat is imádságának erejével. Ezzel igyekezett a még bálványimádásban élő embereket rávenni, hogy a keresztény hitre térjenek. Elhunyt hosszú élet után 460. vagy 490. évben.